Nagyon jó dolog, hogy föltárta ezt a gondolatát. Nemrég hasonló kérdéssel keresett meg valaki, s őneki is hasonló választ fogalmaztam meg, mint most Önnek fogok. Ám ez azt is jelenti, hogy e nehézséggel nincsen egyedül, többen is vannak/vagyunk, akik találkoznak ezzel a jelenséggel.
Megijednie tőle, főként szégyenkeznie emiatt szükségtelen. Emberi jelenségről van szó, amely mélyítheti hitünket, gondolkodásunkat. Ha kérdések merülnek fel, arra választ kell keresni.
A halál a születés mellett életünk legtermészetesebb része. Igazán nincs mit félni tőle. Ha megrémít a sír, az üresség, a végleges megsemmisülés esélye, ez éppen amiatt van, mert az ember szíve mélyén tudja, hogy ez nem lehet így. Önkéntelenül is tiltakozik ellene.
Jó is, ha foglalkozunk a halál gondolatával. Egyáltalán nem ijesztgetés vagy félelemkeltés miatt. Épp ellenkezőleg. Azért, hogy ami természetes, attól ne féljünk. Ha ez a félelmünk lassan átalakul, megbarátkozunk a gondolatával, beépítve a gondolkodásunkba elfogadjuk azt, ez mindenképpen visszahat az életünkre is, erősíti az Istenbe és a föltámadásba vetett hitünket.
Amikor ezen túl lesz - lehet, hogy már túl is van, hisz nem tudtam nyomban válaszolni a kérdésére -, akkor meglátja, hogy megerősödve kerül ki belőle. Több ilyen már talán nem is lesz, de ha mégis, akkor majd ismerősként fogja köszönteni.

Kedves Érdeklődő Testvérem!
Életgyónást az életünk nagy eseményei, nagy fordulói kapcsán végezhetünk. Ilyenkor az ember nem csak azon bűneit gyónja meg, amelyet legutóbbi gyónása óta elkövetett, hanem megpróbálja összeszedni az összes vétkét, amelyet egész életében, akár gyermekkorától fogva vétett. Már meg is gyónta azokat időről időre, de e jeles alkalommal újra megpróbálja összeszedni őket, egyfajta szembesülés ez életének addig megélt szakaszával. Természetesen ez nagyon alapos fölkészülést igényel a gyónó részéről. Összeszedni, fölsorolni minden vétket lehetetlen, de nem is ez a lényeg, hanem az átfogó visszatekintés, és kimerítő bánat. Nagyon javasolt élni ezzel a lehetőséggel, de nyilván nem gyakran. Az ember életében 1-2x végez ilyen átfogó életgyónást. Vagy, mert olyan fordulathoz érkezett az élete, ami ezt indokolja, vagy éppen azért, mert olyan fordulatot szeretne tenni az életében, amelyhez ez az áttekintő bűnbánat feltétlen szükséges.
Jó, ha a gyóntató pap is előre tudja, hogy az illető életgyónást szeretne végezni. Ha másért nem, legalább azért, hogy ennek érdekében hosszú időre szabaddá tegye magát.

A napi politika, főként a politakai párharcok és annak bármely vetülete egyáltalán nem való a templomba. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy legtöbb cselekedetünknek van politikai vonatkozása. Ez a nevelőkre, így a papokra is különösen erősen érvényes. Hiszen kihat a társadalomra az, ha az erkölcsről, a tettek igazságáról, egymás közötti viszonyokról, stb. beszélünk. Tágabb értelemben ez is politika. Ezért nem szabad túl gyorsan kimondani azt, hogy az Egyház, a papok ne politizáljanak. Nagyon fontos, hogy a világ és az ember dolgainak igazi ismerői hangot kapjanak a társadalom formálásában.
Azért nincs helye a politikának a prédikációban, mert az liturgikus cselekmény. Az Evangélium magyarázata az Isteni Szent Liturgia közben. Isten Igéjének hirdetése magyarázó szavakkal. Ez valóban nem szólhat másról, mint Istenről és az Ő országáról. De amennyiben ránk, emberekre vonatkozik, mégis hatással van a társadalomra és így a politikára is.
Jézus az Isten Országáról beszélt, nem a földi hatalmak harcairól. Mégis tanítása átalakította a társadalmi rendet, lassan az egész világot. Nagy hátással volt a zsidók politikai gondolkodására - helyre tette azt. Már aki hitt Benne.
Nekünk is Krisztust kell követnünk hűségesen, és akkor rajtunk keresztül átalakul a világ. Elsősorban nem a szavainkkal, hanem az életünkkel kell hirdetni ezt mennyei országot, mely hatással van a földi országra is. Reméljük, Magyarországra is.

Kedves V.I.!
Természetesen lehet és érdemes kérni az örömöt is. Javaslom, hogy ne csupán önmaga jobb közérzete miatt kérje, hanem inkább másokért. Kérje azt, hogy derűt, jó kedvet tudjon közvetíteni mások számára. Így nem önös szándékkal kéri - egyébként ugyanazt.
Az a furcsa jelenség, hogy szinte kívülről látja önmagát, valószínű, korábbi betegségének egyik maradványa lehet. (Istennek legyen hála, hogy szabadult, s Ő adjon kegyelmet a további kitartáshoz!) Javaslom, hogy ne hagyja elhatalmasodni ezt a jelenséget. Ha eluralkodik az emberen, akkor elidegeníti másoktól, sőt, önmagától is. Amikor érzékeli, egészen tudatosan irányítsa a figyelmét másra. Legjobb, hogy ha fölfelé, Istenre. De akár másfelé, egyéb dolgokra, személyekre is lehet. Lényeg, hogy tartsa kézben a figyelmét, az értelmének az irányát. Nem olyan nehéz ez, kicsi gyakorlással elsajátítható, s ez később is hasznára lehet. Akár az imádság közbeni figyelemben is. Így válik ebben is érvényessé, hogy ami rossz, az Isten segítségével a javára válhat.

Ezt a zarándoklatot a hajdúdorogi iskola szervezi. Éppen emlékzarándoklat jellege miatt nem is lehet máskor, mint éppen a saját napján. Hála Istennek, van sok egyéb zarándoklat is. Aki ebbe nem tud csak lelkileg bekapcsolódni, annak javaslom, hogy keressen más napon szervezett búcsút vagy zarándoklatot. Bármelyik napon szívesen látjuk Máriapócson.

Kedves István!
A mariapocskegyhely.hu oldalon részletesen olvashat a búcsúi programokról. Az oldalon található címen pedig arról is kap tájékoztatást, hogy hogyan talál szálláshelyre a kegyhelyen. Remélem, találkozunk Máriapócson...

Kedves Éva!
Kicsit hosszabb levelét nem itt közöltem, hanem átvittem a Fórumra, a Görögkatolikusok oldalon belül a Görögkatolikusok helye a világban címre. Ott is válaszoltam rá néhány sorban.

Kedves András!
Sokunk szomorúságát fogalmazta meg. Valóban nagy szükségünk van ilyen lelki központokra, ahol szüntelenül folyik az imádság, s amely imádságba bárki bekapcsolódhat. Nálunk ma számottevően Máriapócson vannak a szerzetesek. A bazilita nővéreknél egyelőre jó ideje nem mutatkozik új hivatás. Az atyáknál jobb a helyzet. Úgy tudom, 8-9 fogadalmas szerzetesük van, s van legalább három ifjú jelölt is. Az, hogy Dámóc "újra elinduljon" vajmi kevés remény mutatkozik a közeljövőben. Igaz, az épület és a kápolna most is ott áll, s szoktak is oda menni mások is kicsit a csönddel töltekezni.
Értesülhettünk róla, hogy vannak fiatal jelöltek a leányok közül, akik Franciaországban készülnek, s hamarosan hazatérnek. Talán ők folytatják majd azt, amit a dámóci atyák elkezdtek.
Imádkozzunk mindnyájan, hogy teremjenek a magyar görögkatolikus egyházunkban új hivatások a szerzetességre és a papságra.

Bátorság, Gabriella!
Mitől is félne?
Mindenekelőtt a férjével beszélgessenek el erről. Valóban, egyedül nagyon nehéz volna hordozni ilyen feladatot - de nem is szabad. Tudom, hogy sajnos vannak olyan férjek, akik nem osztoznak igazán a gyermekvállalás terheiben, még a lelki terhekben sem. Remélem, hogy az Ön férje nem ezek közé tartozik.
Fontos mondatot írt le azonban: "Soha nem mertem még ráhagyatkozni a gondviselésre". Ez komoly jelzés, hogy ennek nem szabad folytatódnia! S nyilván, nem csak a gyermek vállalása miatt.
Kedves Gabriella! Gondolja végig: Isten mindenható. Isten szereti és ismeri Önt. Van-e ok arra, hogy ne bízzék Benne?
Ezek persze, csak értelmi gondolatok, de ennek alapján el kell indulnia a bizalom felé. Aki nem bízik az Istenben, az nem is hisz igazán. A kettő csaknem azonos. Imádkozzék azért, hogy növekedjék a hite. Ez a legfontosabb. Ha úgy érzi, hogy Önnek ebből kevés van, akkor kérje Istentől!
A világ riogatására pedig egyáltalán nem kell, nem szabad odafigyelnie. Nyilvánvalóan a hitetlenség szól ezekből a földhözragadt okoskodásokból. Ne feledje az ősi magyar szóhasználatot: a gyermek áldás. Ha vállalja, Isten áldását kapja. Kell ettől félni? Hadd gazdagodjék az élete ezzel az áldással! Meg a magyar nemzet is...

Kedves Testvérem!
Szörnyű, hogy ellopták a feszületet! Nem is tudom, ki és milyen céllal vetemedhet ilyesmire.
Az Ön esetében azonban ez a helyzet fölfogható Isten figyelmeztetéseként is. Nagyon helyes, hogy hittel imádkozik Jézushoz, és egész életén keresztül adjon hálát azért, hogy meggyógyította a gyermekét! Azonban Jézushoz bárhol és bármikor imádkozhat ezután is. Legjobb a templomban, az Isten házában, de az otthonában, vagy akár kint az erdőben is lehetséges. Isten az Ön szívében lakik, és mindig meghallgatja, akármikor és akárhol szólítja Őt.

Kedves Hölgyem!
Valóban, többen is vannak, akiket ez a kérdés foglalkoztat. Köszönöm, hogy föltette.
Jól meg kell érteni, hogy nem pusztán "szigorú elvárásról" van szó. A férfi és a nő testi kapcsolata a házasság része. Ez a világ és az ember megteremtése óta érvényes és Isten akarata szerinti rend és elv. A testi kapcsolat nem más, mint a "ketten egy testté lesznek" isteni ige megvalósulása. Ezzel szemben éppen e csodálatos isteni ajándék gyönyörűsége miatt az emberi bűn kezdettől fogva szívesen megrabolta, kihasználta, következésképpen kifordította isteni ajándék mivoltából. Így bűnné tette azt, ami szép és Istennek tetsző. A mai világ különösen tobzódik abban, hogy leplezetlenül megcsalja és meghamisítsa ezt a gyönyörű adományt. Ennek következménye az, hogy még a keresztények is elbizonytalanodnak - olykor még a papok is! - hogy ezt talán ma már másként kell kezelni(???). Szó sincs róla, az isteni ajándék és ahhoz kötődő rendelkezés ma éppen úgy érvényes, mint Ádám és Évától kezdve bármikor. Férfi és nő közötti szerelmi testi kapcsolat csakis Istentől megáldott házassági kötelékben lehetséges, különben önző, hazug, hamis, s az elmondottak miatt Isten szeretete elleni súlyos bűn.
Mit tehet egy özvegy asszony?
Nincs akadálya, hogy férfivel keresse a kapcsolatot azzal a céllal, hogy esetleg összeházasodjanak. Adja Isten, hogy találjon magának ilyen társat, hisz valóban nagyon nehéz az egyedüllét. Ha azonban olyan férfivel ismerkedik össze, aki nem tartja tiszteletben ezt az isteni törvényt, akinek fontosabb a hamari testi öröm, mint az Isten szava, azzal nem érdemes komolyan foglalkoznia. Még ha kezdetben szépnek tűnik is a kapcsolat, éppen ez a türelmetlensége árulja el a tisztességtelen szándékát. Özvegyként éppen úgy, mint a párkereső fiataloknál ez a várakozás a tiszteletnek, egymás megbecsülésének is a jele.
Természetesen 50 évesen még nehezebb ilyen társat találni. Azt is hozzáteszem, hogy az Istennel való belső lelki kapcsolatát is próbálja meg minél inkább erősíteni, mélyíteni, mert lehet, hogy más sorsot szán Önnek az Úr, mint az újabb házasságot. Aki hittel éli meg a magányt, az egyedüllétet, az sokkal szorosabb lelki találkozásra is juthat az Istennel, és ez olyan csodálatos boldogságot jelent, amely többet ér bármilyen újabb házasságnál. Ezt a lelki törekvést is a figyelmébe ajánlom a kérdésére válaszolva.

Nem tudok róla, de lehetséges. Mindenester Atanáz püspök atya most a Sárospatak-Kassa gyalogos zarándoklatot szervezi.

Nem helyes elutasítani azt, aki hozzánk fordul. Ha mégis megtörtént, nem tudom, nem értem az okát. Mégis megértéssel próbálom kezelni, hisz ki tudja, milyen emberi tényezők rejlenek egy ilyen súlyos cselekedet mögött.
Önt mindenképp arra bíztatom, hogy igyekezzék mihamarabb túltenni magát ez eseten. Imádkozzék ezért az atyáért, és nyugodtan keressen föl egy másik lelkiatyát. Lehet, a Jóisten úgy rendezte, hogy ettől a következőtől kapja meg azt, amire lelkileg szüksége van.

Kedves Fiatal Barátom!
A méhen kívüli megtermékenyítés alkalmazása morális kérdés, nem pedig egzisztenciális. Kerülni kell, mert óhatatlanul emberi életek kioltásával jár együtt.
Ön él, és ez csakis úgy lehetséges, hogy Isten akarta Önt, életet és feladatot ajándékozott Önnek. Kétségtelen, itt megtörik az emberi logika, mert a cselekményt nem akarta az Isten, de az Ön életét igen. (Hasonló, még megrázóbb kérdés, hogy a szerbiai háborúban megerőszakolt és gyermeket fogant szerzetesnők sorsa és világra hozott gyermekeik élete hogyan fér bele Isten terveibe. Nem tudjuk.) Azzal, hogy Isten jóra fordítja a rosszat, a rossz még nem válik hitelessé.
Az Ön hely- és feladat keresése vélhetően sokkal inkább amiatt vált nehézzé, mert az eddig körülvevő családi élet nem segítette az önmagára találásban. Ennek inkább csak kivetített eleme az említett egzisztenciális kérdés.
Újra mondom, Isten akarta Önt és feladatot is adott. Ezt meg kell találnia: a feladatát is, Önmagát is. A hitével tud fölülemelkedni azokon a hiányokon, melyeket gyermekkorában szenvedett el. Mindezek nem fosztják meg Önt a boldog és kiegyensúlyozott élettől, legföljebb több küzdést okoznak. Ezek a küzdelmek azonban életünk szerves részei, kinek így, kinek úgy jelenik meg az életében. Az Ön igazi Édesapja, a legjobban szerető, végtelenül megértő és ráadásul mindenható Mennyei Atya. Nem szenved hát hiányt és kárt, ha ezt fölfedezi, és ennek megfelelően tud élni.

lelkiatya@gorogkatolikus.hu