Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi húsz meg tizenkilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!
Örömmel és érdeklödéssel olvastam a második pocsaji ökumenikus püspöktalálkozóról:
http://www.magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op=view&id=33930&rovat=1
A Magyar Kurír szerint itt Siluan ortodox püspök a következöt nyilatkozta:
"Siluan püspök kifejezte örömét, hogy e találkozó megvalósulhatott, és véleménye szerint a testvéri közeledés jó irányba halad az ősi bizánci rítus ?idősebbik?, ortodox és ?fiatalabb?, keleti katolikus ága között."
Bár nem régen írt/írtak itt röviden a különbözö rítusokról, szeretném mégis megkérdezni, hogyan értelmezhetö értelmezendö ez a kijelentés görögkatolikus szempontból. (Hogy ortodox szempontból hogyan lehetne értelmezni, gondolom, ahhoz persze Siluan püspök úrnál kellene érdeklödni.)

Az "alapproblémám" az "ág" képpel van. Elöször is nem tudom, hogy liturgikus, egyházfegyelmi vagy más a tradícióval összefüggö értelemben kellene érteni.
A "keleti katolikus ág" megnevezést azonban sehogyan sem tudom értelmezni. Úgy érzem, nehezen alkothanak a szír-malabár, szír-malankár, a kopt-katolikus, maronita stb. egy(etlen) "ágat". Számomra szokatlan a görögkatolikusokat "keletinek" tartani, de lehet, hogy tájékozatlan vagyok.
Vagy esetleg úgy kellene értelmezni, hogy van a törzs, vannak nagy ágak, amelyeknek "gallyai" vannak (amelyek ha elég nagyok persze ágaknak is tarthatók) - a megnevezésük azonban kérdéseket vethet fel.

Szívesen bízom abban, hogy a közeledéssel jobban értjük egymást - nagyon örülök, hogy létre jött az ima-közösség, és remélem sok gyümölcse lesz - de az együttes ima mellett azért biztosan kérdezhetünk is egymástól.

Jól értem, hogy a történelmi események hosszú évszázados különbözö értelmezése legalább is a tradíció megitélésének (látszólag ?) más és más értelmezését eredményezte, és ez hathatott Siluan püspök úr megfogalmazására, vagy csak én nem találom hozzá a kulcsot?
Nagyon köszönöm a választ!
Természetesen helyes megfogalmazás, ha a görögkatolikusokat "keletiek"-nek mondjuk. Ők keleti szertartású katolikusok. A rítusuk mindenképpen keletinek nevezhető, de még az eredetük is.
Ha az Egyház történelmi fejlődését tekintjük, akkor az egyetlen törzsből két nagy ág vált el - meg persze, számtalan kisebb is - amelyek mind fájdalmas elszakadást jelentettek, és szétszakítottságukban ma is azt jelentenek. Ilyen értelemben Krisztus egyházának alakulása nem annyira élő fához, mint inkább kacskaringós útelágazásokhoz hasonlítható.
Ha viszont a rítusok fejlődése szempontjából közelítünk, akkor a megjelenő új ágak valóban élő, gazdagító, gyümölcsöző megjelenései ugyanannak a törzsnek. Minthogy ez a két szaporodás mára hihetetlenül összetett valóságot teremtett, teológus legyen a talpán, aki kiigazodik az ágbogai között. Kelet és Nyugat között a rítusok különbözősége már nagyon régen elindult, egymást és az egész Egyházat gazdagítva vele. A fájdalmas szakadást a történészek az 1054. évhez kötik. Nem árt tudni, hogy ez a szakadás hazánkban, a Kárpátmedencében még hosszú ideig észre sem vehető maradt, nálunk egészen a XIII. századig békésen megélt egymás mellett a két rítusú kereszténység.
A Kárpátmedencében és annak környékén élő görögkatolikusok eredete a XVI. századra vezethető vissza. 1596-ban volt az első unió (Breszt-Litovszk), a hazánkat közvetlenebbül érintő pedig 1646-ban (Munkács). Ezekben a századokban egyre több, kisebb-nagyobb ortodox közösség kérte Rómától az egyesülés lehetőségét. Ha így tekintjük, akkor a hazánkban élő görögkatolikusok születésük szerint jóval fiatalabbak, mint az "idősebb testvér" az ortodox egyház. Tehát lehet jól értelmezni Sziluán püspök atya szavait. Már az is örvendetes, hogy testvérnek nevezett bennünket, ahogyan II. János Pál pápa is testvéregyháznak mondta az ortodox egyházat.
Érdekes és hasznos összesítést ad minderről a www.depositum.hu/k-ny.html című honlap, érdemes rákattintani.
DJK!"Ma legbizonyosabban arról ismerhető föl, hogy ortodox vagy katolikus keleti szertartáson vagyunk-e, hogy említik-e megemlékezéskor a Pápa nevét vagy nem"
...Tehát a szentségek érvényesek a katolikusok számára is,és ezek szerint nyugodtan akár be is vállalhatnám a keleti rítusú vasárnapi és unnepi liturgiákat úgy,hogy kihagyom a katolikus szentmiséket, és így nem lehetek "bun terhe alatt". Vagyis ezek szerint mindegy hogy katolikus misén vagyok-e vagy keleti /pravoszláv/ liturgián.
Igen, az ortodox egyházban kiszolgáltatott szentségek érvényesek a katolikusok számára is.
Szeretném azonban fölhívni a figyelmét, hogy a liturgiákat nem "bevállalni" kell. A katolikusoknak a helyük a katolikus egyházban van, az ortodoxoké pedig az övékben. Elmehetünk egymás szertartásaira, de ha van lehetőségem katolikus rítusban részesülni a szentségekben (gyónás, eukharisztia), akkor oda kell mennem, ott a helyem. Még a katolikus egyházon belül sem dícséretes az a magatartás, ha az ember - bár a lehetősége megvan rá, de - nem a saját egyházközségének a liturgiáján vesz részt. Ott a közösségem, ott a helyem. Tehát mégsem mindegy, hogy katolikus misén vagyok-e, vagy keleti liturgián.
Ha azonban valami ok miatt nincs lehetőségem elmenni katolikus szertartásra, akkor megtehetem, hogy ortodox templomba megyek el, és ott részesülök a szentségekben.
Fontos ehhez hozzátennem, hogy ez a katolikus egyház álláspontja, amelytől legtöbb helyen eltér az ortodox álláspont. Ők hivatalosan nem szolgáltatják ki a szentséget, csakis ortodox hívőknek. Ennek teológiai, egyháztani okai vannak, hosszas volna most elmagyarázni. Tehát, ha tiszteletben akarom tartani a másik egyház szokásait, akkor, bár az én egyházam megengedné, mégis jobb, ha igazodom az ortodox gyakorlathoz, és megvárom, hogy katolikus templomban gyónhassak, áldozhassak.
Kedves lelkiatya!
Nem értem az egyházat, hogy miért nem tesz valamit a médiákban folyó lejárató kampány ellen? Már nem kellene eltűrni mindent amit mondanak, mint az előző rendszerben, inkább fel kéne világosítani az embereket, hogy ne higgyék el a sok butaságot. Nekem a legjobban most a jóban rosszban sorozatba beleszőtt szerelmes pap verte ki a biztosítékot. Komoly ember nem hiszi el, hogy létezhet ilyen, hogy egy pap egész nap egy kórházi büfében töltse az idejét, a szerelmi szálról meg jobb nem is mondani semmit. De akkor is tiltakozni kéne ellene, az egyházat is megilleti a tisztelet. Próbálnák csak meg ezt tenni egy arab vallási vezetővel, jobb esetben is hamar a bíróságon kötne ki az ügy, ha ugyan be nem szüntetnék a műsort. A zsidókat nem igazán ismerem, de róluk se szoktak megjelenni tiszteletlen filmek. Szóval azt kérdezném, miért nem kéri ki magának az egyház, és miért nem tiltakozik az őket mocskoló filmek ellen? Ezek népszerű sorozatok, akik nem ismerik az egyházat, hibás következetéseket vonnak le, és tévesen ítélkeznek.
Nehéz ügy!
Kétségtelen, ha más egyházak ellen lendülne - akárcsak töredéke - az effajta támadásnak, alighanem épp a minket támadók közül kerülnének ki leghamarabb a jogvédők. Érdekes, hogy az USA-ban is, szinte kizárólag a katolikus papok botrányait, valós vagy csiholt bűneiket taglalják előszeretettel, holott világos statisztikai adatok mutatják, hogy nem közöttük fordulnak ezek elő a legnagyobb számban. Csak épp ezen adatok közlései messze nem oly harsogóak. A szexuális visszaélések és egyéb aberrációk sajnos jelen vannak a társadalomnak szinte minden területén, ám, ha rétegezve vizsgáljuk, kiderül, messze nem olyan arányban, mint ahogyan a tömeg(félre)tájékoztatás mutatja. Például a rendőrök, orvosok, tanárok, katonák vagy más hasonló módon kiemelt csoportok mindegyikénél jóval magasabb arányban vannak jelen ezek a szörnyűségek, de az nem olyan izgalmas hír, mint a katolikus papok lejáratása.
Gyávák, hitványak vagyunk? Van benne valami. Nem szabad, hogy a Krisztustól kapott szeretetparancs nyúlszívűvé tegyen bennünket. De hát, mégis igaz, hogy nem a magunk védelmével vagyunk elfoglalva, hanem azzal, hogy mindenképpen megmentsünk némelyeket (1Kor9,22). Persze, e fáradozásunknak része kell, hogy legyen, hogy nem hagyjuk lejáratni Krisztus Egyházát, bemocskolni az Ő Nevét.
Olykor azért fölemeli a szavát az Egyházunk. Lehet, többet kellene. De az biztos, hogy még többet kellene fölemelni a szívünket az Úrhoz. Imádkozzunk rágalmazóinkért(Lk 6,28). Ám, amikor arra van szükség, merjük megvédeni az Egyházat és az igaz értékeket! Ne legyünk gyávák sem!
Ide írhatja a kérdését...

Tisztelt Lelkiatya!

Mostanában nagyon feszült,ideges vagyok.Biztosan van rá magyarázat,a miértre,de nem jövök rá mi lehet az.Mindenben a rosszat látom,mondatokat félre értek,megsértődöm.Érzem,hogy fog történni valami.Azért kérem a segítségét,hogy hogyan tudnám a türelmet,megbocsájtást,önuralmat megtanulni,gyakorolni.Hogyan fordúljak az Úrhoz segítségért?! Annyira haragszom néha magamra,amiért nem tudok hinni.Akkor amikor jó dolog történik,akkor van hitem,és érzem a jelenlétet,de sokszor feladom.Nagyon várom segítségét! Köszönöm! Éva
Kedves Éva Szavaiból azt gyanítom, hogy életkori sajátosságról van szó. Alighanem jól érzi, hogy változás előtt áll. Alakul a lelke, az élete. Azt tanácsolom, ne tulajdonítson neki különösebb jelentőséget. Nem az a fontos, hogy mostanában türelmetlenebb, érzékenyebb, mint korábban. Ilyenek vagyunk mi, emberek. Kicsit, mint az időjárás, hol derűsek, hol borúsak. Ezen igazán nem érdemes rágódni. Az Úristen nagyon szereti magát, úgy, ahogy van, hibáival együtt. Ha pedig így van, akkor igen hálátlan dolog, ha Ön nem szeretné saját magát. El kell fogadni a gyarlóságainkat is. Csak így tudjuk fölvenni velük a harcot. Különben igazából a hiúság késztet önmagunk megváltoztatására, ami nem sok jóra vezet. Ugyanakkor fontos kérdést tett föl: ?Hogyan forduljak az Úrhoz segítségért?? Imádsággal. Ne féljen attól, hogy nem tud hinni. Ha ilyet gondol, ez már világos jele annak, hogy vágyik arra, hogy jobban higgyen, tehát vágyik az Isten közelségére. A legjobb úton halad. Továbbra is járjon rendszeresen gyónni - vagy, ha eddig nem tette volna, kezdje el most -, mert ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a naponta elkövetett bűneink ne nőjenek a fejünkre. Az Úr megbocsát, akárhányszor megyünk is hozzá bűnbocsánatért ugyanazokkal a gyarlóságokkal. Nyilván éppen akkor kell legnagyobb erővel gyakorolni a hitet, amikor a legnehezebb. Ez természetes. Amikor magától adatik, akkor nincs mit küzdeni vele. De az Isten szereti látni, ha mi küzdünk érte. Ne adja hát föl! Sok kegyelmet fog még kapni. A nehézségekben pedig mindig éppen annyit, amennyi szükséges azok elviseléséhez.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném tudni, hogy a Görög Katolikus Egyházi gyóntatópapoknál a titoktartás kötelező-e.Ha igen ugye ezt nem szokták megszegni???
VÁLASZÁT köszönöm :Éva
Kedves Éva!

Természetesen a görögkatolikus papoknál éppen úgy érvényes a gyónási titok megtartása, mint a római katolikusoknál. Egészen bizonyos, hogy nem szokták megszegni. Erre az Isten különleges kegyelmet ad nekünk, gyarló embereknek.

mit kell tennem, illetve lehetséges e számomra a rítusváltás, hogy görög katolikus lehessek? római katolikus vagyok, ebben a rítusban kereszteltek és bérmáltak. ezek akadályt jelentenek ha pap szeretnék lenni? (görög rítusban)
előre is köszönöm
Kedves Barátom, Testvérem!
Nem javaslom a rítusváltást. Mindenki ajándékba kapta az életét, a hitét, az egyházát, a rítusát. Érdemes azon fáradozni, hogy megismerjük és értékelni tudjuk a sajátunkat, azt, amit kaptunk a Jóistentől. Ugyanakkor, aki szereti szertartásunkat, nyugodtan eljárhat a templomainkba, részesülhet a szentségekben különösebb engedélyezések nélkül, hiszen ugyanannak a katolikus egyháznak vagyunk a tagjai.
Fiatalemberek számára a rítusváltást különösen nehezen adja meg a Szentszék. Ennek, egyebek mellett két fő oka van. Egyrészről él a gyanú, hogy az illető csupán azért szeretne görögkatolikus lenni, hogy nős pap lehessen. Ez eleve megkérdőjelezheti a hivatás hitelességét, de a szertartás és lelkiség mély és igaz ismeretét és szeretetét is. Másik oldalról valós az a féltés, hogy az egyébként is kevés papi hivatással rendelkező római katolikus egyház újabb hivatást veszíthet el, ha egy papságra vágyó fiatalember görögkatolikussá lesz.
Tisztelt Lelkiatya!

Férjem és én görög katólikusok vagyunk.Házasságunkban (2008-ban) született egy kislányunk Öt szeretnénk megkeresztelni.A gondot az jelentené,hogy nem találtunk olyan személyt a családban akit keresztanyának kérhetnénk fel,természetesen keresztapa van(Ő görög kat. vallású).így lehetséges e a keresztelő?Gondolom az nem jelent problémát,hogy mi szűk körben egyszerűen szeretnénk lebonyolítani.
Kedves Görögkatolikus Szülők!

Nem régen írtam valakinek arról, hogy elegendő, ha csak az egyik keresztszülő katolikus vallású. (Az nem előírás, hogy ugyanolyan rítusú legyen, mint a keresztelendő.) Természetesen könnyebb és hatékonyabb a keresztény nevelés, ha minél több elkötelezett hitű és vallását gyakorló felnőtt áll a gyermek mellett. De a lényeget tekintve a keresztszülők és a rokonság számának semmi jelentősége nincsen. Van, aki szűk körben szereti megülni ezt a nagyszerű ünnepet. Ennek az is lehet eredménye, hogy nem terelődik el a figyelem a lényegről, hogy ?ember született? az Isten Országába. Ne is várjanak sokat, minél hamarabb kereszteljék meg a két éves kislányukat!
Kedves Lelkiatya! Köszönöm válaszát! Még egy nagyon fontos kérdésem lenne a gyónással kapcsolatban. Nekem eddig két pap is mondta, hogy "gyónni akkor kell menni, ha halálos bűnünk van." Dehát halálos bűnt elég ritkán követ el az az ember, aki hitét komolyan veszi, rendszeresen jár templomba, odafigyel magára stb. A multkor azt írta válaszként, hogy áldozni csak akkor lehet, ha rendszeresen járok gyónni és nem tartok "nyári szűnetet" a gyónást, lelkibeszélgetést illetően. Javasolta (ugyanazt amit a lelkiatyám), hogy járjak két havonta vagy havonta gyónni. Ezt mondjuk akkor is tegyem meg, ha éppen "csak" az a "bűnöm", hogy rossz állapotban, szárazságban vagyok lelkileg és sok esetben kényszerítenem kell magamat az imára és a templombajárásra. Mit gondol erről? Az egyik barátnőm mesélte, hogy egyszer kinevette őt a pap, mert kis, jelentéktelen bűnöcskéket gyónt meg, melyeket ő nem érzett annak. Velem is már történt hasonló évekkel ezelőtt, s akkor mondta azt az atya, hogy bőven elég, hogy ha évente egyszer-kétszer elmegyek gyónni. Másoktól meg azt hallottam-s én is érzem-, hogy így nem lehet mély lelki életet élni, s az ember nem is érzi magát bűnösnek egy bizonyos idő eltelte után, s azt gondolja, hogy "minek gyónjak egyáltalán?". Erről szeretnék megbizonyosodni, mert átálltam arra amit az atyák mondtak, hogy elég évente egyszer, max. kétszer gyónnom, s azóta így is teszek. Most egy félév telt el és nagy lelki szárazságot érzek, ezért is kérdem, hogy akkor most mi a helyes út? bennem van a hiba, vagy másokban? Lehet, hogy egy annyira vallástalan korban élünk, hogy már minden hitelét veszti, az egyház is?!? Kétségeim vannak, gyötrődöm. Ezek olyan problémák, hogy a környezetemben senkit sem kereshetek meg velük.
Válaszát előre is köszönöm! Macika megint
Kedves Macika!

Nagyon jól látja, jól érzi, hogy sokkal nehezebb mély lelki életet élni, ha csak ritkán, a kötelezően előírást követve csupán évenként gyónik az ember. Kétségtelen, ez az alapszükséglet, de valóban lehet ennél többet is adni (önmagunknak és az Istennek). Továbbra is azt mondom, amire utalt is, hogy a rendszeres, akár havonta végzett szentgyónás ad igazán lehetőséget arra, hogy az ember tudatos lelkiéletet éljen, önmagát egyre jobban megismerje, megértse, saját bűneit egyre tisztábban fölismerje. Ennek eredményeképpen pedig egyre jobban fogja látni Isten irgalmát és hatalmát, egyre többet fog föl az Ő titkaiból, egyre jobban megismeri Őt magát. Érdemes tehát gyakran, rendszeresen, ha lehet, havonta meggyónni. Sok szerzetes hetente gyónik!
A lelki szárazságnak sok oka lehet, de a hit és a vallásgyakorlatok elhanyagolása bizonyosan eredményezi.
Azért, mert van pap, aki nem tartja szükségesnek a havi gyónást, még nem kell az Egyház hitelvesztésére gondolni. Nem vagyunk egyformák. Van, aki csak évente gyónik, és így épül a lelkiélete. Ne feledjük, voltak szentek, akik csak évente egyszer áldoztak. Fél évig készültek rá, utána fél évig annak erejéből éltek. Nem szabad általánosítani. Én kifejezetten Önnek tanácsolom, hogy gyónjék havonta vagy kéthavonta, és ne hanyagolja el sohasem, semmilyen okra hivatkozva. Így lesz lelkiélete valóban gyümölcsöző, s az elkerülhetetlen küzdelmek ellenére is egyre nagyobb békét lel. Sok kegyelmet hozzá!
Kedves Lelkiatya!

Kislányomat szeretném megkereszteltetni és ezzel kapcsolatban lenne néhány kérdésem.
1.Van-e akadálya a görög-katolikus szertartásnak, ha férjem és jómagam is római katolikusok vagyunk (bár én görög-katolikus lelkésznél tanultam hittant)?
2.Ha nincs, mik a feltételei?
3.Kik lehetnek keresztszülők?
4.Hogyan történik a görög-katolikus keresztelő szertartás? (ill. miben más, mint a római k.)?

Előre is köszönöm a válaszait és elnézést a tudatlanságomért.
Tisztelettel:Mq
Csak vegyes rítusú házasok esetében lehetséges választani, hogy a gyermek milyen rítusú legyen. Római katolikus gyermek esetében nem lehetséges a görög rítusú keresztelés, és fordítva sem.
Keresztszülő olyan katolikus vallású ember lehet, aki tartja és gyakorolja hitét és vallását, aki maga is hajlandó és képes arra, hogy szükség esetén ? ha az édes szülők ezt nem tennék meg ? a keresztgyermekét katolikus hitre nevelje. Két keresztszülő esetén legalább az egyiknek ilyennek kell lennie.
Hosszas volna elmondani, hogy hogyan történik nálunk a keresztelés. Mint minden más szertartásunk, ez is gyönyörű és nagyon mély tartalmú. Jelentős különbség a római katolikus gyakorlathoz képest, hogy nálunk a keresztelés után nyomban meg is bérmálják a gyermeket.
Kedves Lelkiatya!

Egy igen furcsa kérdésem lenne, milyen jelentése van, hogy a püspöki Liturgián a diákónus a püspököt tömjénezi hamarabb és nem az oltáron lévő oltáriszentséget? Több hívőtársam hozzám fordul tanácsul, hogy nem bűn ez vagy inkább helyes-e hogy a püspök ugymond magát a tömjénezés sorrendjében előrébb helyezi magát mint magát a jelenlévő Krisztust?- bár más helyen azt olvastam, hogy a püspök maga személyesiti meg Krisztust a Liturgián, így viszont ebből a szempontból nézve talán helyes ami történik a Liturgián. Kérem tegyen rendet bennem, hogy ne vívódjak én és társaim ezen kérdések között..válaszát előre is köszönöm!

István
Kedves István!
Helyes megközelítés, hogy a liturgián a püspök maga személyesíti meg Krisztust. Mégpedig az áldozatbemutató Krisztust. Azt a Krisztust, aki maga imádkozik az Atyához, tehát, aki vezeti az titokzatos testének, az Egyháznak az imádságát. Így mindig a püspök az imádság vezetője. Ha nincs jelen, akkor helyette az általa oda kinevezett pap, de ha jelen van, akkor ő maga. Még ha nem is ő a szertartásvégző, akkor is a jelenléte meghatározó. Ő ad áldást, az ő áldására végzik a jelenlevő papok és diakónusok a szolgálatukat. Voltaképpen a szertartáson az ő megbízásából, az ő nevében cselekszenek. (Amely, nyilvánvalóan, Krisztusra vezethető vissza.)
Ez vonatkozik az egyes cselekményekre, így a tömjénezésre is. Amikor áldást ad a tömjénezőre és fogadja a tömjénezést, ez az ő esetében mást jelent, mint a többi jelenlévő tömjénezése. Azzal, hogy vele kezdődik a tömjénezés, ez annak a kifejezése, hogy voltaképpen ő maga megy tömjénezni. Természetesen emberi gyarlósága miatt ő is rászorul a tömjénezés bűnbánatot kifejező gesztusára. Tehát úgy is értelmezhető, hogy mindenki más előtt ő szorul rá az imádság megtisztító erejére, mert gyarlósága ellenére hatalmas feladatot bízott rá az Úr Krisztus.
Ide írhatja a kérdését...Kedves lelkiatya én római katolikus vagyok.
Mi kulombség van a keleti egyházak/ortodox/és a keleti egyházakból lett katolikusok szertartása kozott?
Ugyanis én azért kérdezem,hogy ha pl.kirándulás kozben betérek egy szertartásra,mibol tudom meg gorogkeleti,szertartáson vagyok e,vagy gorog katolikuson /Orménykeleti v.orménykatolikus stb./
Az első uniók idején semmi különbség nem volt az ortodoxok és a Rómával egyesült keleti szertartásúak imádságai között. Sőt, éppen az volt a kikötésük a Rómával egyesülni kívánó közösségeknek, hogy a szertartásaikat maradéktalanul megőrizhessék. Az idők során azonban mégis szenvedett bizonyos változásokat a keleti katolikus rítus. Persze, bizonyos mértékben az ortodox is. Az egyesült keletiek egyre több részletet vettek be a latin szertartásból. A Vatikáni Zsinat óta azonban újra olyan irányú folyamat indult el a görögkatolikusoknál, hogy próbálják fölfedezni az eredeti keleti lelkiség részleteit is. Bár részleteknek mondom ezeket, de összességükben az egész lelkiségre kihatnak. Különösen II. János Pál pápa munkássága óta gyorsult meg ez a folyamat, főként az Orientele Lumen (Kelet Világossága) kezdetű pápai buzdítás, és a Liturgikus Instrukció megjelenése következtében.
Ma legbizonyosabban arról ismerhető föl, hogy ortodox vagy katolikus keleti szertartáson vagyunk-e, hogy említik-e megemlékezéskor a Pápa nevét vagy nem.
Emellett más biztos jellemzőt nem tudok megjelölni, hiszen még a különböző ortodox egyházak szertartása sem azonos. Sokféle hagyomány él az Egyházunkban, hála Istennek.
Szeretném megkérdezni, hogy a bencésekkel miért vannak olyan szoros kapcsolatban.
Szent Benedek a híres Regulájának végén elmondja, hogy nagyon sokat merített Szent Bazil atyánk tanításaiból. Természetesen Szent Bazil csak egyike a keleti atyáknak, mégis Benedeknek ez az állítása világossá teszi, hogy alapvetően ugyanarról a lelkiségről, gyökereiben ugyanarról a lelki hagyományról van szó. Ma talán a bencés családba tartozó szerzetesrendeknél érzékelhető leginkább ez a közös gyökér.
Azonban szoros kapcsolatban, lelki közösségben vagyunk más szerzetesi lelkülettel is. A különböző lelkiségek voltaképpen különböző utak az Isten felé. Nem lehet egyiket a másik elé vagy főként a másik fölé helyezni. Hagyományőrző sajátossága miatt lehet, hogy a bencés lelkiségen keresztül könnyebben megérthető a szintén hagyománytisztelő keleti lelkiség.
Kedves lelkiatya!
A liturgikus dallamok megjelenése kottával itt az Egyház oldalon nagyon dicséretes és hasznos. A kérdésem az lenne ezzel kapcsolatban, hogy miért a Miatyánk szövegével van minden kotta? Nem lenne jobb, ha a mintadallamok a saját szöveggel lennének lekottázva, és így jobban berögzülne szöveg és dallam együtt? Tisztelettel:Mária
Kedves Mária!
Bizony, jó volna, ha több változatban is látható és használható volna a mintadallamok kottája. Lehet, hogy könnyebb lenne azzal a szöveggel megtanulni, amelyről elnevezték az illető dallamot. Ennek elkészítésével még tartoznak a liturgikus zenészeink.
Ugyanakkor sokat segít, hogy éppen a Miatyánk szövege van lekottázva többféle dallamon, hiszen azokat megtanulva még színesebbé, gazdagabbá tehetjük a szertartásainkat. Ha egy jó kántor megtanulja ezeket és megtanítja rá a híveket is, akkor Szent Liturgiákon - vagy akár más liturgián kívüli alkalmakkor - sokféle dallamon énekelhetjük az Úr imáját. Ez hallatlan gazdagságot jelent. Aki pedig már így tudja énekelni a Miatyánkot, az könnyebben fogja a mintadallamú énekek sokféle szövegét is énekelni. Tehát szerintem örvendetes, hogy megtalálható a Miatyánk ezen a sok dallamon, de valóban még jobb lenne, ha még több lekottázott liturgikus énekünk elérhető volna ezen az úton.
Ha egy már nős, családos ember elhivatottságot érez a papi hivatás felé, az elvégezheti-e a teológiát és lehet-e pap?
A teológiát, természetesen, elvégezheti. Ezáltal bizonyára még mélyebben hívő, elkötelezett tagjává válik az egyházközségnek. Lehet, hogy a belülről meghallott hívás éppen ere készteti, s nem biztos, hogy papként kell szolgálnia az Egyházat. Hogy pappá lehessen, annak igen kicsi az esélye. Egyik nagy nehézsége, például, hogy bizonyos időt (néhány évet) a szemináriumban kell töltenie. Ez sokkal jobban megviselheti a családot, mint amilyen lelki haszon származhat belőle. Ismereteim szerint a lassan 100 éves egyházmegyében eddig egy ilyen eset fordult elő.
Kedves Lelkiatya!
Vasárnap mikor áldozáshoz járultam Máriapócson,az áldoztató pap véletlenül végigcsorgatta a blúzomat az átváltoztatott borral. Mivel csoportosan utaztunk a búcsúra, nem mertem mindenki előtt feltárni a problémámat, így nem tudtam az atyánkkal beszélni, aki hétfőn pár napra elutazott. Az lenne a kérdésem, hogy hogyan tudom "kiszedni" a blúzból?
Tisztelettel: A.
Legszebb volna, ha elégetné ezt a ruhadarabot. Ennek ez a módja. Ha esetleg érzelmi vagy anyagi okokból ezt nem tudja megtenni, akkor mossa ki kevés vízzel mosószer nélkül, és ezt az első vizet öntse méltó helyre: virágra, kertbe. Utána már szokásos módon kimoshatja. Köszönöm, hogy gondossággal kezeli ezt a helyzetet.
    ... 439 440 441 442 443 
444
  445 446 447 448 449 ...