EZÉRT BÜSZKÉK A FIDESZRE ÉS ORBÁNRA?:
" - 1998-ban ígéreteik ellenére sem vizsgálták felül a privatizációt, nem tisztították meg a hatalmi elitet a volt MSZMP-s, KISZ-vezető, munkásőr, ÁVO-s, ÁVH-s tag, III/III-as elemektől.
- Soha nem szakmai szempontok alapján választják a vezetőiket, hanem még mindig a ,,kollégiumi mag" uralkodik. Megtűrnek maguk között 2007 óta olyan embert is, aki az MSZP alelnöke volt (Csintalan Sándor).
- Orbán Viktor és Szájer József Románia EU-csatlakozása előtt kijelentették, hogy pártjuk csak székely autonómia esetén szavazza meg Románia belépését, ennek ellenére feltétel nélkül beszavazták az EU-ba.
- 1990. június 4-én Fidesz-frakció testületileg kivonult a teremből amikor Szabad György a trianoni béke 70. évfordulójára egyperces néma megemlékezést javasolt (Később reklámfogásból többször felvetették az emléknap gondolatát, de sosem lett belőle semmi).
- 2002-ben, módjában állt volna a szavazatok újraszámláltatása, de nem tette meg, pedig akkor még a fideszes Pintér Sándor volt a belügyminiszter.
- Azt állítják, hogy nyerhettek volna mind a 2002-es, mind a 2006-os választáson, ha nincs megosztva a jobboldal. Ez hazugság! Ha az összes MIÉP-es a Fideszre szavazott volna akkor is hiányzott volna még 112.993, illetve 23.501 darab szavazat
- Pokorni Zoltán miniszteri rendelettel nyilvánította iskolai emléknappá a holokauszt-emléknapot, de a kommunizmus közel 100 millió áldozatáról már nem ők javasolták az évenkénti megemlékezést.
- Rogán Antal elbontatta az ereklyés ország zászlót jelképező piramist.
- Orbán Viktor otthagyta 2006. október 23-án a híveit, amikor gyurcsányi rendőrség rájuk támadt, és eliszkolt a páncélozott autójában, ahelyett hogy az élükre állt volna!
- Soha, sehol nem tiltakoztak Simon Perez izraeli államfő ,,Magyarországot felvásároljuk" kijelentése miatt.
- Támogatnak olyan köztörvényes bűnözőt aki börtönben is ült, és később hűtlen kezelésért és sikkasztásért nem állították bíróság elé, hanem kegyelemben részesült, az aktáit pedig 30 évre titkosították! (Lungo Drom elnöke Farkas Flórián)
- Nem mentek el egyetlen romák által brutálisan meggyilkolt magyar ember temetésére sem, viszont a romák temetésére igen, úgy, hogy még nem is volt világos, hogy cigány vagy magyar tette-e.
- Hankiss Ágnes fideszes EP-jelölt szavazatával választották meg az SZDSZ-MSZP jelöltjét a Magyar Rádió élére.
- Olvasatlanul aláírták a Lisszaboni szerződést (325 igen, 2007. december 17-én), mindenféle vita és alku nélkül. (A csehek ezzel szemben még a Benes dekrétumokat is letolták az EU torkán!).
- Gazdasági érdekből (három hét alatt) az MSZP-vel egyetértésben megszavazták a kötelező áramátvételi rendszer meghosszabbítását, évi kb. 150 milliárd forintot juttatva ezzel a fideszes és MSZP-s érintett erőműtulajdonosaknak, minden magyar családot KWh-ként plusz 3,73 Ft-tal terhelve meg ezzel, az amúgy is borsos villanyszámlában.
- A dokumentumok titkosításának szigorításával kapcsolatos kétharmados törvényt 332 igennel fogadták el az MSZP-vel legnagyobb egyetértésben. Ezekszerint akkor sem hozható egy anyag nyilvánosságra, ha később kiderül róla hogy jogtalanul titkosították, pl. bűncselekmények takargatására szolgált, aki pedig felfedi, az börtönbe kerülhet.
- Orbán félreállította Molnár Oszkárt, mert szót emelt a cigánybűnözésről, és helyette egy libanonit indít a választáson.
- Kiszivárgott hírek szerint azt a Pintér Sándort akarják a csúcs-belügyi-nemzetbiztonsági tárca élére, akinek közös cége van az MSZP-s, szemkilövető Gergényivel, és a lánya érintett lehet az Eclipse ötmilliárdos botrányában.
- Orbán Viktor nem kérte ki magának, amikor az MSZP megpendítette, hogy szükség esetén visszalépteti a jelöltjeit - egyfajta összeborulásként - a Fidesz javára.
- A NEM gomb helyett csak tartózkodtak a szavazáson, miszerint az Országgyűlés a holokauszt-tagadás tiltását ebben a formájában, a kommunizmus áldozatait kihagyva fogadhassa el.
- Programjuk közbiztonságról, rendészetről szóló részét az a Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere írta, aki haszid zsidókat akart betelepíttetni Hódmezővásárhelyre, a gyanús telekügyletek jelenleg a bíróság előtt vannak!
- Az egész kampányprogram inkább csak irányelveket közöl, az IMF-et és az államadósság újratárgyalását sehol sem említik, nincs szó az elszámoltatásról, még a föld eladhatóságának kérdése sem vetődik fel.
Sorolhatnám még a listát az álláshalmozó fideszes politikusok önkormányzatokban elkövetett mutyijaival, a régi nótákkal, Ezüsthajó KFT, Joszip Tot, Kaya Ibrahim, Tompika beléptetőrendszere, Országimázs Központ....."
Ámulva olvasom e sorokat. Bizony nagy szükség van, hogy imádkozzunk hazánkért és annak vezetőiért.
Kedves Lelkiatya!
A kérdésem nem elég érdekes.Olvasgatva az írásokat és a válaszokat,egy érdekes
dologra akadtam.xx éves papné vagyok,azóta sütöm a proszforát,de a szentelés előtti,vagy későbbi lelkigyakorlatokon sem volt szó a proszforakészítéshez való imákkal.Az természetes,hogy gyertyát gyújtok,minden külső zajt,amit lehet(pl.rádió)kiiktatok,Mi atyánkot mondok,de,hogy imák a proszforakészítésnél,ezt itt hallom először.Erről kérnék bővebben.
Tetszik ez a rovat,sok érdekes,tanulságos dolgot tudhatunk meg,amit talán mi nem kérdeznénk meg.Várom válaszát egy xx éves papné(Marika)
Nincs ugyan kötelező előírás a proszfora készítés imáira, de az áthagyományozott szokások a következők:
Az egész munka imádság, tehát legalább a Szokásos kezdetet elmondjuk az elején.
Szép dolog, ha gyertyát vagy mécsest gyújtunk hozzá.
Az egész foglalatosság alatt lehet mondani a Jézus-imát. Ez a fohász nem tereli el a figyelmet még az adagok kimérésénél sem.
Ügyes háziasszony annyi idő alatt gyúrja meg a tésztát, amíg szépen lassan végigmondja az 50. zsoltárt. Amíg kel a tészta vagy sül a cipó, addig szép volna tovább mondani a Jézus-imát vagy olvasni a Szentírást, de ismerve a tisztelendő asszonyok bokros teendőit, tudom, hogy eközben sok más "hasznos" konyhai vagy egyéb teendőt is el lehet végezni. Mindenesetre a legvégén el lehet mondani hálaadásképpen a következő imádságot:
Uram! E kenyér, melyet készítettünk minket jelképez, családunk és közösségünk minden tagját. Fölajánljuk magunkat Neked, egész életünket alázatos engedelmességgel és teljes odaadással. E kenyér által szent oltárodra tesszük magunkat, használj föl minket úgy, ahogyan Neked tetszik, Országod nagyobb dicsőségére. Fogadd el adományunkat, és tégy minket méltóvá, hogy részesülhessünk a Te nagyobb ajándékodban, amikor átváltoztatva ezt a kenyeret legszentebb Testedként adod vissza nekünk. Ámen.
Bár nem "nagyhorderejű" a kérdésem, azért szeretném megkérdezni -amit nem egy esetben láttam-,hogy a görögkatolikus liturgia keretén belül, az áldoztatásnál, aki még nem volt elsőáldozó, a parochus a gyerek fejére teszi, hozzá érinti a cibóriumot, ami szép nemes gesztus, de mit mond ezalatt?? milyen imát, esetleg áldást?
Ez annyira megtetszett nekem, hogy én is mikor áldoztatok (mint akolitus) szintén hasonlóan cselekszem, mondva pl. Jézus szeret Téged!.
Tehát van-e a gk.-nál erre kialakult gyakorlat, forma, előírás?
Üdvözlettel és köszönettel:
nem "csak" egy görög szimpatizáns
Szépnek tűnő, de nem túl szerencsés szokás kezdett el terjedni ezzel egyházunkban. A Szent Liturgiának ezen a pontján a hívek szentáldozáshoz járulnak, és nem különféle áldásokért jönnek. A szülő természetesen kihozhatja a gyermekét - nehéz volna otthagyni a padban, s a gyermek is szívesen kijön, mozdul, részt vesz a cselekményben, bár olykor vannak hevesen tiltakozó gyermekek is... - no, szóval "engedjétek hozzám a gyermekeket", mégis jobbnak látom, hogy amikor a szentáldozás pillanatára kerül a sor, akkor jobb volna őket kihagyni ebből a gesztusból.
A bizánci egyház ismeri a gyermekek áldoztatásának gyakorlatát. Vagyis amíg még olyan csöpp, hogy nem tud bűnt elkövetni, akkor ártatlanságában mi sem akadályozza, hogy részesüljön az Eukharisztiából. Ám attól kezdve, hogy látjuk rajta a csintalankodást, vagyis fölfogja, hogy amit tesz, az rossz, az bűn, akkor már jobb nem kihozni. Hadd érezze meg, hogy most kimarad valamiből, ami még nem az övé. Hadd vágyódjék arra, hogy ő is jöhessen, s ezen az úton lehet rávezetni, hogy minél hamarabb gyónjon meg. Attól kezdve újra jöhet a szentáldozásra.
Újra mondom, szép dolog a kehellyel érintkezni, legalább ennyit kaphasson az, aki valami miatt nem áldozhat, de annak nem itt van a helye. Nálunk ugyan nem szokás, de több bizánci egyházban látunk ilyet, hogy a nagybemenetnél érnek hozzá vagy a pap ruhájához, vagy az említett módon a szent edényekhez. Ez az érintés itt nem pusztán valami kegyelmi erőátadást jelent, hanem az adományok fölviteléhez csatlakozást, önfelajánlást, a krisztusi áldozatban önkéntes részesülést.
Súlyos gyakorlati nehézséget jelent még az is, hogy ha a szentáldozás sorába mások is beállnak, akik nem áldozhatnának, akkor könnyen történhet tévedés, és mégis részesül a szentségben. Figyelmes gyermekek az ujjukat ilyenkor a szájukra teszik, láttam sokfelé, de lássuk be, nem minden gyermek figyelmes. Ilyenkor a papnak résen kell lennie, hogy az odaérkezővel éppen mit is tegyen. Jobb tehát, ha nem terjesztjük ezt a gyakorlatot.
Mivel nincsen gyökere a hagyományban, nincsen hozzátartozó ima sem. Ha valamelyik pap mond valamit, azt csak ő találja ki. Ez szintén teljesen idegen a bizánci liturgiától.
Ide írhatja a kérdését...Kedves Lelkiatya! Ebben a rovatban egy anyuka aggódott, hogy a gyereke nem tud az allergiája miatt két szín alatt áldozni. Ide betennék egy idézetet, amit a tanárom nemrég mondott az egyetemen: "Hogy kell tekinteni a keresztény áldozatnak ezt az alapproblémáját? (ti. átváltoztatás-két szín alatti áldozás) A hívőknek jár-e a borból? A katolikus álláspont szerint: a kenyér mind a két színt, a testet és a vért is tartalmazza, Krisztus valóságosan jelen van. Tehát az ostyában mindkét szín tulajdonképpen jelen van. Ezzel szemben a husziták a hierarchiát támadják (továbbra is a tanárom mondatait idézem szó szerint): mi az, hogy a papság a borban is részesül? A kehely később a huszitizmus szimbólumává válik. (itt rátért a reformátusokra és az evangélikusokra, de ezt már nem idézem.) Mennyire lehet elfogadhatónak tekinteni a szavait? (Mert, szerintem amennyiben igen, úgy az allergiás gyereknek nem kell aggódnia, hogy "csak" ostyát vesz magához.) Elnézést ezért a kiegészítésért, ez most ide kivánkozott.
Válaszát előre is köszönöm! Mariann
Vélhetően nem pontosan így hangzott el az a mondat egy tanár szájából, hogy "a kenyér mind a két színt... tartalmazza". Hiszen a kenyér az egyik szín, az nem tartalmazza a másik színt, a bort. Az ostyában nem mind a két szín van jelen, hanem a valóságos krisztusi jelenlét. Viszont akár ebből, akár abból részesül valaki - római és bizánci rítus szerint egyaránt - az egy szín alatti áldozás is során is a teljes Krisztust veszi magához.
A lisztérzékenység nem teológiai hanem lélektani és hát, nyilván biológiai probléma. Ha valaki szeretne két szín alatt áldozni, akkor is megoldható, csak kicsit nagyobb odafigyelést igényel.
Tisztelt Lelki Atya!
Az Önök egyháza annyira büszke Orbán Viktorra, hogy felteszik a honlapjukra? Mivel érdemelte ezt ki Viktor? Vagy talán benne látják a változást hozó Messiást, aki elviszi az országot a Kánaánba, és az egyház ezt híresztelni akarja?
1. Orbán és pártja nem fog komolyabb változást hozni - amit az ország helyzete megkívánt volna -, esetleg egy kis "enyhülést".
2. Az egyház honlapját nem politikai hírekért keresi fel az ember, hiszen még a csapból is az folyik. Értékeket kerestem, és szemetet találtam!
A honlapunkon megjelent az u.n. amboni ima (az ambonról mondjuk a Szent Liturgia végén), amelyben egyebek között hazánkért is imádkozunk. Mellette oldalt egy kép, amelyen jól látható az egyik templomunk, rajta a föltámadási ikon, s a kép alső sarkában, egészen kicsi alakként Magyarország hamarosan székbe kerülő miniszterelnöke. Lehet, hogy a fontossági arányokat akarták jelezni a honlapszerkesztők? Nem tudom. Mindenesetre fontos imádkoznunk bajban lévő hazánkért.
Szomorúan látom a nyitó oldalon egy politikus képét, az idei húsvéti ikon alatt.
Mi volt ennek az indítéka, célja?
Az ortodox honlapon sosem látni ilyet...
Ott csak egyházi hírek vannak, vagy (ami még fontosabb) elmélkedések, írások szentekről, ünnepeinkről, AKTUÁLIS tanácsok (most élő szerzetesektől, papoktól).
!!!
(természetesen beszélgetős fórumban lehet politikai kérdéseket taglalni, de hivatalosan, egy egyház honlapján mai politikus "mellé állni" szerintem nem tanácsos)
Szerintem a lelkiségre, hitbeli bizonyosságra sokkal, sokkal nagyobb szüksége lenne a mai embernek. ...és bizony sokszor a net elérhetőbb, mint egy élő pap...akinek leterheltségét nem akarja az ember növelni sokszor.
Az egész világot megnyerni mit ér, HA lelkünk kárt vall...?
Lehet bármilyen politikai erő, hallani-akart szónoklat...nekünk keresztényeknek akkor is az ÉLETÜNK példájával kell vonzanunk másokat, hogy ők dicsőítsék Mennyei Atyánkat, látva minket.
Ehhez viszont sok erősítés kell, lelki töltekezés...(magamból, saját bűnöstudatomból kiindulva) nincs is másra "hely" ha jól meggondoljuk. Úgy értem politikára, amit hitünkhöz "kötünk" (?). Sok a munka a saját lelkünkön, szeretetünk csiszolásán.
Köszönet az ide író Papnak, lelki tanácsainak!
Jó nagy a lelki irodalom, érdemes lenne fordításokat, vagy elérhetőségeket közölni.
(pl.elektronikus könyvtárból - íme egy link
http://www.piar.hu/pazmany/ )
Szerintem ez lehet az egyik fő vonzereje az ősi keresztény egyházaknak, de akár a protestáns szektáknak, mozgalmaknak is ...ahol CSAK Jézusról van szó, az Ő tanításáról, és ez már elég is: ebből már TUDJUK hogyan éljünk a mai világban, társadalomban, embertársainkkal...hiszen ez a legfontosabb politikai "hovatartozás".
Üdvözlettel:Földesi Éva
Kedves Éva!
Köszönöm sorait. Csaknem minden szavával egyetértek. Valóban, a lelkiségnek kell(ene) adni minden elsőséget. Mindent ez alá rendelni, mindent ehhez igazítani.
Ám a lelkiség nem állhat meg a testi dolgok nélkül. Igaz, hogy a lélek hordozza a testet, de a test tartja a lelket. A Teremtő bennünket földből alkotott, és földből való testünkbe lehelte bele az élet leheletét. Ha tehát a testi dolgokkal foglalkozunk, azok nem föltétlen kárára vannak a léleknek. Az Egyháznak foglalkoznia kell testi dolgokkal is. Különben Szent Jakab figyelmeztetése hullik a fejünkre (Jak 2,16). Az embereknek sokszor szükségük van testi tanácsokra is, hogy a lelkiekben előrehaladjanak. S míg a lelkiatya minden segítsége kimerül egy-két tanácsban, az Egyház maga ennél sokkal többet tesz. Nem csak továbbítja Jézus szavait, de törekszik is megtartani azt. Sokat kell tennünk a világban.
Én magam nem látok rosszat abban, hogy az elkövetkező években vezető személyt egy föltámadás ikon mellett látom, s közben azt a hazánkat is magábafoglaló szép imát, amelyet minden Szent Liturgia végén imádkozunk.
Kedves Atya!
Nem is tudom, hogy kezdjem. Sokat őrlődtem azon kivel oszthatnám meg e súlyt. A nővéremnek két szép gyereke van. Az egyik 5 éves kisfiú, a másik 16 hónapos kislány. A nővérem férje pedig sajnos alkohol problémákkal küzd. Nagyon sok mindenen mentünk már keresztül, de az utóbbi pár hónapban elfajultak a dolgok. A sógorom többször ittas állapotban jelenetet rendezett az utcánkban, pár házzal arrébb laknak tőlünk és igy nap mint nap találkozunk. Többször megfenyegette a családunkat, hogy ne szóljunk bele az életükbe, mert miattunk olyan kilátástalan az életük. Ez persze nem igaz, mert szüleim amiben csak lehet eddig mindig támogatták őket. Szégyellem kimondani, de teljesen eladósodtak a szüleim a sógorom miatt. Nem segit be a háztartásba. A fizetését egyből a kocsmában italra illetve játék gépre költi. És ez nagyon fáj a családnak. Én pedig szégyellem bárkinek is ezt elmondani, hiszen senkinek nem esik jól egy ilyen témáról beszámolnia. Viszont az Atya lelki nyugalmat tud nekünk adni. És igy hogy megosztottam ezt a súlyos terhet valakivel sokkal nyugodtabb a lelkem. KÖszönöm Atyám!
Adrienn
Kedves Adrienn!
Nagyon súlyos ez a gond, szinte leküzdhetetlen. Az egyik fontos mondanivalóm, hogy ne szégyellje, egyszerűen nincs mit szégyellni rajta. A sőgora, sajnos, súlyos beteg, alkoholfüggő és talán játékgép függő is. Ebből nagyon-nagyon nehéz kigyógyulni, emberi erővel talán lehetetlen is. Ennek a súlyos betegségnek gyakran az is kísérő jelensége, hogy a családtagok is fügőkké válnak. Mégpedig oly módon, hogy az egész életük e köré rendeződik - vagy inkább rendetlenedik -, ez válik mindennél fontosabbá. Egyebek között az, hogy titkolják mindenki más előtt. Ez nem helyes. A betegséget gyógyítani kell, nem rejtegetni. Ám éppenígy helytelen kiszolgálni is ezt a szenvedélyt. Sem erőszaknak, sem könyörgő szónak nem szabad engedni, és vissza kell utasítani minden anyagi segélyezést, ami csak tovább fönntartja ezt az állapotot.
Fontos tudniok még, hogy az alkoholfüggő beteg maga is hihetetlenül szenved. Tehetetlenségében agresszív, nem pedig gonoszságból. Tudata mélyén neki fáj legjobban, hogy tönkreteszi a családját, ugyanakkor bénult az akarata - ebben áll a betegség - és képtelen nem inni, amíg pénzhez tud jutni.
Azt tanácsolom, Adrienn, hogy mihamarabb keressen föl olyan lelkiatyát, aki segít eljutni megfelelő katolikus, de legalábbis keresztény szervezethez, amely szakavatott módon tud segíteni az ilyen betegeken illetve családtagjain. A mi egyházunkban Titkó István atya, vértesi parókus végez nagyon eredményes munkát ezen a téren a máriapócsi lelkigyakorlataival.
Kedves Lelkiatya!
Félek,hogy folyamatosan bántom Krisztus Urunkat,egy érzéssel amit egy pap iránt érzek.Szeretem Istent és már nem bírom elviselni az a tudatot,hogy bántom ezzel.Senkinek sem beszélhetek róla,mert félek az elítéléstől.Mélyen vallásos vagyok és ha nem is tettem semmit,de a gondolataimban sokat szerepel.Szabad-e meg ostorozni önmagunkat,hogy így vezekeljek bűneimért?Meg kell-e gyónom egy érzést?és kerüljem e el ezt a papot,magyarázat nélkül,mert sokat segített nekem lelkiekben és közelebb kerültem a Jó Istenhez?Kérem válaszoljon nekem,nagyon szégyenlem,de nincs ember akivel beszélni mernék erről.Minden erőmmel azon vagyok,hogy az Úr útját járjam,de ilyen bűntudattal élni gyötrelem.De ha Istentől van ez a meg próbáltatás mindent megteszek annak érdekében,hogy békével viseljem.Isten ádlja
Kedves Testvérem!
Nem helyes ostoroznia önmagát emiatt az érzés miatt sem valós, sem lelki értelemben. Nem a bűntudatával kell törődnie, ez hiábavaló vesződség, hanem azzal, hogyan gyógyuljon ki ebből a bűnből. Ki kell gyógyulnia belőle, mert addig nem lesz béke a szívében, nem tud igazán boldog lenni, nem tud felszabadultan az Istenre tekinteni. Már ebből is világos, hogy ez a jelenség nem az Istentől származik. Ha fölfedné ezt a titkát az illető papnak - mentsen Isten! - akkor csak még kuszábbá válik minden, megkettőzi a lelkiismeretfurdalást, tovább bonyolódik a bűn. Természetesen az a legjobb lépés, ha minél hamarabb meggyónja ezt az érzést és mindazt, ami ide vezette. Ne féljen, bármelyik papnak meggyónhatja - természetesen az egyetlen kivétel a szóban forgó személy! - ugyanis a fölszentelt pap megkapja azt a különleges kegyelmet az Úristentől, hogy teljes titokban tudja tartani a legszörnyűbb dolgokat is. Ha meggyónja, máris sokat könnyebbül a lelke. Fontos, hogy kerülje ezt a papot, ne csak ne beszélgessen vele, de a szentmiséjére, a hittanórájára se járjon. Ez meghökkentőnek tűnhet, de nincs más út a gyógyulás felé. Elhiszem, hogy sok kegyelmet kapott rajta keresztül, ez az Úr ajándéka, de ma már nem kegyelemközvetítő az Ön számára. Kikell menekülni ebből az áldatlan helyzetből. Bármi, ami ehhez a személyhez köti, csak tovább mélyíti ezt a leküzdhetetlen érzést. Önt megbénítja ez az érzés, és nem boldoggá teszi. Mivel nem Istentől van ez az érzés, tehát az ebből fakadó megpróbáltatás sem. Igaz, Ő mindent a javunkra fordíthat, ezt is. De csak akkor, ha a tisztaságra és a szentségre törekedve mindent megtesz azért, hogy megszabaduljon ebből a roppant veszélyes helyzetből, a sátán csapdájából. Sok kegyelmet hozzá! Én is imádkozom Önért.
Kedves Lelkiatya!
Sok-sok évvel ezelőtt végeztem Hajdúdorogon a Görög Katolikus Gimnáziumban. Akkor megfordult a fejemben a papi hivatás, de végül más területen kötöttem ki. Jól érzem magam ebben, de sokat eszembe jut: Mi lenne, ha akkor másként döntöttem volna?
Sajnos keveset tudok arról, hogy most milyen a lelki élet ott...
Járnak most oda rendszeresen (min. havonta) kispapok, papok?
Van arra lehetősége az ottani diákoknak, hogy közelebb kerüljenek a
kispapsághoz/papsághoz?
Az évfolyamomból is voltak, akik "bevállalták" a szemináriumot.
Visszagondolva, biztos vagyok benne, hogy sokat segített volna nekik is, ha a szemináriumból meglátogatják őket a kispapok, mesélnek a hétköznapjaikról, meghívásukról, élményeikről és ezt egy foci után kötetlenül folytatták volna tovább.
Olvastam a honlapon Benedek pápa üzenetét a tanúságtételről.
(A tanúságtétel hivatásokat ébreszt)
A honlapon már megjelent.
A gyakorlatban ez mennyire érvényesül a Görög Katolikus Gimnáziumban?
Válaszát köszönöm:
Dávid
Kedves Dávid!
A hajdúdorogi gimnáziumunkban a "hivatalos lelki atyák"-on kívül ma is van kispap, szoktak rendszeresen járni papok, ritkábban kispapok. A lelkiélet is vonzónak mondható. Többször hallottam olyan véleményt ott élő diákoktól, hogy "Itt értettem meg a hitemet", "Itt fedeztem föl, hogy görögkatolikus vagyok", stb. Ezeket jó hallani. További szép és reményt adó jelenség, hogy rendszeresen van jelentkező a gimnáziumból a Szemináriumba. Országos statisztikát nem ismerek, de amennyire látom, legalábbis párját ritkítja a katolikus gimnáziumok között az az eredmény, hogy nálunk 20 év alatt több, mint 40 jelentkező jutott el a Szemináriumba, ezek közül ma már sokan fölszentelt papok. Hála Istennek!
A gimnáziumunk mégsem pap-előnevelő-intézet. Szép dolog, ha születnek papi hivatások, de legalább ennyire fontos, hogy társadalomban élő elkötelezett, hitüket mélyen megélő emberek is kikerüljenek ebből az iskolából. Valószínű, az Ön személyes példája is ezt igazolja. Reméljük, idővel szerzetesi hivatásokat is terem az ott uralkodó egészséges lelki-szellemi erőtér. Adja Isten!
Ide írhatja a kérdését...Kedves Lelkiatya! Ismét köszönöm válaszát! Amit az egyik legnehezebb dolognak tartok, az a megbocsátás. Több olyan ember is van a környezetemben, akik 20-30 éve tartanak folyamatosan haragot, egyes embereket "végleg" kizártak az életükből. Én jelenleg úgy érzem, hogy azért is tudok nagyon nehezen megbocsátani, mert nekem se bocsátottak meg mások. Akivel tartják a haragot, nem nyer bocsánatot, az maga is haragtartóvá válik. Ha nekem megbocsátanának, én is sokkal könnyebben tudnék másoknak megbocsátani. Ez az ami a legjobban gyötőr és az évek előre haladtával egyre rosszabb a helyzet és úgy érzem, hogy Isten végleg elhagyott. Pár éve hallottam olyan prédikációt, hogy Isten az embereken keresztül közelít felénk, másokon keresztül kaphatunk Tőle üzenetet. Ez esetben-szerintem-a papok személye különösen fontos, évekig úgy éreztem, hogy a lelkiatyám különös erővel képviseli és hozza közelembe Krisztust. Lehet, hogy naív elképzelés volt? Most már ott tartok, hogy nem nagyon van bizodalmam az emberekhez és Istenben sem nagyon bízom. Gyakran érzem azt, hogy Istentől sem kapok bocsánatot és a Pokolban előkészített hely van a számomra. Ezért vagyok reménytelenül elkeseredve. Nem tudom, hogy mi lesz...
Üdvözlettel ismét: Mariann
Hogy mi lesz, Mariann? Az, amiben bízik.
Kétségtelen, nincs könnyű helyzetben, ha a körülötte élők hordozzák, szinte sugározzák a haragtartást, a meg nem bocsátást. Így nehezebb, az bizonyos, de nem lehetetlen. Mihelyst fölismerte, hogy ez nem jó irány, máris van esélye másként cselekedni.
Valóban nagyon nehéz dolog a megbocsátás. De semmiképp sem tehetem attól függővé, hogy velem hogyan bánnak. Épp ebben áll a krisztusi fölszólítás, hogy mi lépjünk először a megbocsátás felé. Pontosabban az első lépést már az Úr megtette, nekünk csak folytatnunk kell mások felé. Teljesen függetlenül attól, hogy tőlük mit kapunk. Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek... (Mt 5,46)
Fontos azonban tudni, hogy az Úr nem az érzelmeinket kéri számon. Azon valóban roppant nehéz változtatni, csak nagyon hosszú úton, közvetve lehetséges. De az egyébként is inkább kísérője a kitartó magatartásunknak.
Azt tanácsolom, imádkozzék azokért, akiknek nem tud megbocsátani. Minden nap, rendszeresen. Ha ezt megteszi, máris sikerült legyőznie egy óriási gátat, amely elválasztja ezektől a személyektől. És ez a kitartó ima lassan az Ön lelkületét is gyógyítani fogja. Hisz éppen emiatt szenved. Miért is hordozná magában ezt a haragtartást, ha éppen ez betegíti meg a lelkét? Semmiképp se várja tehát, hogy a nehezen szerethetők változzanak. Akkor sohasem indul meg a gyógyulás, és mint helyesen érzi, ennek vége valóban a teljes elsülyedés. Ne várja meg!
Ha bízik az Isten mindenható erejében, ha bízik az Ő végtelen szeretetében, akkor igenis el fog jutni oda, Hozzá, az Ő Szeretetéhez. Képes lesz jobban szeretni, mint amennyire ma emberi erővel képes.
Mit jelent és mit nem jelent megváltottnak lenni?
Krisztus megtestesülésével, halálával és föltámadásával megváltott minden embert. Mindenkit! Meg vagyunk váltva! Ez nem jelenti azt, hogy biztosítva van az üdvösségünk, de azt igen, hogy enélkül sohasem juthatnánk az Atyához. Megváltásával Krisztus megnyitotta az utat Isten és az ember között. Emberségünket fölemelte az isteni létbe.
A szabadakarati döntésünket azonban, természetesen, ez az isteni ajándék nem vette el. Továbbra is mindegyikünk személyes döntésétől függ, hogy él-e ezzel az ajándékkal, együtt akar-e működni vele. Aki igen, az bizonyosan tud is vele élni. Aki a mennyországba akar jutni, az bizonyoson oda is fog jutni. Ezt a lehetőséget adta meg a megváltottság.
Ám nem csak a szabadakaratot nem vette el tőlünk a megváltottság ajándéka, hanem a küzdelmet sem. Aki a mennybe akar jutni, az oda is fog, de sok nehézség, szenvedés árán. Nem vette el tőlünk a megváltás az áteredő bűn következményét, a rosszrahajló természetünket, az elhomályosult értelmünket. Ha elvette volna, akkor nem kellene küzdenünk vele. Viszont megadta a győzelem lehetőségét. Olyan isteni erővel ruházott föl bennünket, amelynek segítségével valóban győzni tudunk egyrész önmagunk, rosszrahajló természetünk felett, másrészt a nálunk sokkal erősebb és hatalmasabb gonosz szellemi erők felett.
Mitől függ, hogy külön vagy egybe írják azt, hogy görög katolikus?
Érdekes módon az idők során ez változott, változik. A század eleji írásokban csaknem mindenütt egybeírva találjuk. A '70-es évektől egyre gyakrabban írták külön. Az utóbbi években megint többször látjuk egybeírva. Mindkettő mellett vannak érvek, mind a kettő helyes.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon köszönöm bátorító válaszát! Valamit hozzá kell tennem az előző levelemhez...
Üdvözlettel: Mariann
Kedves Mariann!
Azt a gondolatot nagyon támogatom, hogy tegye rendszeresebbé a szentgyónását. Ha megteheti, gyónjék meg havonta egyszer. Ez a rendszeresség sokat segít a lelki építkezésben. Lehet esetleg havonta kétszer is, sőt, vannak, akik minden héten gyónnak. (Ennél gyakrabbi nem javasolt.) A heti, kéthetenkénti is igen összeszedett lelkiéletet föltételez. Papoknál, szerzeteseknél szokásos inkább. Ha valaki havonta gyónik, az megteheti, hogy minden Szent Liturgián megáldozik, akár naponta is. Így rendszeressé válik, épülővé és épületessé a lelkiélete, az Istennel való kapcsolata.
Föltétlenül javaslom, hogy keressen lelkivezetőt. Ez esetben igazán nem indokolt, hogy korábbi vezetőjével tartsa a kapcsolatot. Zavarodást eredményezhet, ha egyikük ezt a másikuk esetleg mást tanácsol.
Ha megbántotta szóban vagy levélben, tanácslom, ugyanolyan módon kérjen tőle bocsánatot. A többi őrajta múlik. Idővel, ha valóban lelkiember, akkor semmi neheztelés nem marad benne. Nem javaslom, hogy ennél több energiát fordítson arra, hogy megbizonyosodjék, valóban megbocsátott-e az illető. Ezt a többi kapcsolatával kapcsolatban is mondom. Imádkozzék azokért, akik nem tudtak még megbocsátani, de ne essen kétségbe vagy túlságos szomorúságba emiatt. Segítse az Úr!
Kedves Atyám!
Véleménye szerint, hogyan lehetne összeegyeztetni görög katolikus egyházunk spirituális hagyományát és a katolikus karizmatikus spirituális tapasztalatát. Mint aki a papi hivatás gondolatát forgatom a fejemben és a szívemben, nagy szükségem lenne megnyugtató válaszra. Sosem "voltam oda" a liturgikus szertartásokért, papként pedig nagyon fontos lenne ez. A karizmatikus imaformák és összejövetelek szabadsága és gyümölcsöző mivolta pedig kétségessé teszi előttem a szigorú liturgikus keretek szükségességét és hasznát. Mi lehet a megoldás? A katolikus Egyház tanításának igazságáról többszörösen meg vagyok győződve, a keleti keresztény spirituális örökség értékeivel is - nagyjából - tisztában vagyok, szertartásaink értékét viszont nem tudom eléggé becsülni. Mitévő legyek?
Válaszát köszönöm:
Tamás
Kedves Tamás!
Mindenekelőtt nagyon köszönöm Önnek ezt a kérdést. Bizonyára másokat is, nem csak a papságra készülő fiatalembereket foglalkoztat az említett kétféle lelkiség viszonya, kapcsolata.
A liturgia olyan, mint a nyelv. Aki ismeri ezt a nyelvet, az érti, tud rajta beszélni, érti, amit mondanak neki, aki nem ismeri, annak hottentotta.
Vagy egy másik hasonlat szerint a liturgia olyan, mint egy tánc. Aki ismeri a lépéseit, szabályait, az tud táncolni, aki meg nem, az ülve marad a terem szélén.
E kép szerint az un. "karizmatikus" megnyilatkozás olyan, mint a szabad tánc: szól a zene, és mindenki úgy ugrál rá, ahogyan jólesik neki. Ha pedig a nyelvhez hasonlítjuk, olyan mint amikor valaki maga talál ki szavakat. Mások nemigen értik, csak úgy nagyjából. Ezért a társalgás is felületes marad. Aki még nem táncolt néptáncot, annak számára idegenül hat, és jobban érzi magát az egyéni kifejezésmódban. Aki viszont ismeri és szereti a néptáncot, vagy a klasszikus táncot, annak már elégtelennek és semmitmondónak tűnik az az ugra-bugra, amit a diszkóban csinálnak.
A liturgiánk hihetetlenül ősi nyelv. S nem idegen nyelv. Olyan, mint a néptánc, az ember vérében van, vele született, de ki kell belőle hozni. Ehhez sok tanulás szükséges. Az anyanyelvünk is akkor válik alkalmas kifejező eszközzé, ha sokat használjuk. De érdemes művelni, hozzá tanulni, hogy minél választékosabban, minél mélyebb tartalommal tudjuk használni. Nem lehet azt mondani, tehát, hogy ez a mai ember számára érthetetlen. Csak nem foglalkozott vele, idegennek tűnt neki, és nem vette a fáradságot, hogy megbarátkozzék vele. Pedig ez az Isten nyelve! A liturgia a kinyilatkoztatott isteni szóból nőtt ki. Minden részletében bibliai indíttatású, szellemében az egyház romlatlan tanítását hordozza. A liturgiában tehát Isten szavaival imádkozunk, melyet a szentek évezredes gyakorlata még inkább megszentelt. Ehhez képest a magunk készítette imák, bármennyire át tudják járni az érzelemeinket, csak sekélyesek és színtelenek.
Remélem, nem bántom meg, Tamás, ezekkel a szavakkal. Nem rossz a "karizmatikus" imádság, de a liturgikus ima sokkal mélyebb, tartalmasabb, az egyház tanítását tartalmazza és mentes minden szubjektivitástól. (Azért használom az idézőjelet, mert a liturgikus ima még sokkal karizmatikusabb, vagyis a Lélek ajándéka, csak a "karizmatikus" ma már lefoglalt szónak tűnik az egyéni kifejezésű csoportos vagy egyéni imamódra.)
Érdemes, tehát, tanulmányozni, minél jobban megismerni a liturgiánkat, hogy használni tudjuk és minél jobban megismerjük. (Ez a római katolikusokra is éppen úgy áll, hiszen nekik is nagyon szép a liturgiájuk.) Idővel bizonyosan beletanul majd ebbe is. Arra kérem csupán, ne utasítsa el azon nyomban. Mint ahogyan balgaság volna lenézni egy idegen nyelvet csak azért, mert nekem az hottentotta.
Ide írhatja a kérdését...Kedves Lelkiatya! Ne haragudjon, én vagyok megint. A múltkor azzal a problémával fordultam Önhöz, hogy "démoni hatást" érzek, mikor a lelkiatyámmal beszélek(röviden ez volt a lényeg, ezt most azért írom le, hogy emlékeztessem arra, hogy mi volt a probléma, majd nyugodtan húzza ki ezeket a felesleges sorokat), akit 15 éve ismerek. Ön azt tanácsolta, hogyszakítsam meg vele a kapcsolatot és menjek el nyugodtan húsvét előtt egy ismeretlen paphoz gyónni. Én akkor elmentem-megfogadtam a tanácsát, szertartásokra is máshová mentem, nem találkoztam az említett "lelkivezetővel", akivel még sikerült jól össze is vesznem. Nem tud nekem megbocsátani, ez lehet az egyik baj.
A mostani problémám a következő: elmentem Húsvétkor a szertartásokra, sokat imádkoztam, böjtöltem is, igyekeztem mindent betartani, gyóntam, áldoztam stb. De valami miatt a Húsvétnak nem tudtam úgy örülni, mint korábban. Kétségbeesés, keserűség, fájdalom gyötört. Hatalmába kerített a hitetlenség is, elkezdtem kételkedni a feltámadásban. Mi van, ha a valóságban mégsem támadt fel? Ha a tanítványok tényleg ellopták a holttestét? Azóta is olyan a lelkiállapotom, tele fájdalommal és keserűséggel, úgy érzem, hogy végleg el vagyok keseredve és rajtam már semmi sem segíthet. Még az öngyilkosság gondolata is megfordult (fordul) többszőr a fejemben. Soha nem éreztem ennyire reménytelennek,keserűnek az életet, mint most. Szinte minden este imádkozom a rózsafűzért, szeretnék hinni. Felmerült bennem az a kérdés is, hogy most Húsvétkor szentségtörő módon áldoztam, mert ennyire meggyengült a hitem. Mitévő legyek egy ilyen helyzetben? (Gondoltam arra is, hogy otthagyom az Egyházat, mert úgy érzem, hogy hiába imádkozom, a helyzet és az emberek nem változnak. Anyámnak van egy 80 éves bátyja /közel 20 év köztük a korkülönbség/, aki azzal tömi a fejemet, hogy barátság és szeretet valójában nem léteznek, csak érdekkapcsolat és alá-fölé rendeltség van, semmi más. higyek neki mert 80 év alatt sokat megélt, megjárta Recsket és Márianosztrát is az ötvenes években.Pesszimista világkép az biztos.) Én is kezdem azt érezni, hogy nincs barátság, ez is közrejátszhat a lelkiállapotomban, de legjobban a "hitetlenség" zavar.
Válaszát előre is köszönöm! Mariann
Kedves Mariann!
Mindenekelőtt fogadja dicséretemet azért a bátorságért,hogy követte tanácsomat, és szakított korábbi vezetőjével. Ha emiatt megneheztelt Önre, ne bánkódjék miatta. Azért is hangsúlyozom ezt, mert bár nem említette, nem kizárt, hogy bizonyos bűntudata is van emiatt. Ne legyen! Higgye el, nagyon helyesen cselekedett, hogy Húsvétkor elment gyónni és áldozni. A Föltámadás kegyelmei oly hatalmasok, hogy ha még nem is sikerült volna teljes bánatot tartania, de törekedett rá, ez bőségesen elegendő, hogy az Úristen az ő végtelen szeretetével kiemelje Önt a bűn sötétségéből.
Azóta is gyötri a szomorúság, sőt, kísérti a hitetlenség? Ez bizonyosan egyfajta lelki támadás, mint a többi más említett rossz gondolat. Éppen ezért nem is szabad hinni ezeknek a gondolatoknak. Világosan látni kell, hogy kísértés, a rosszra vezet, nem érdemes követni, sőt erőnek erejével el kell fordulni ezektől.
Ha a családjában is efféle gondolatokat kap, az bizony még megnehezíti a helyzetét. Kérem, tekintse sokat szenvedett nagybátyját úgy, mint akit megpróbált az élet, de akinek a gondolkodását nem kívánja követni. A pesszimista világkép nem csak hogy szenvedést okoz, de valósággal eltávolít Istentől.
Tanácsom, hogy gyónjék újra és újra, legalább havonta egyszer, esetleg kétszer. (Többször ne!) Bízzon, és várja az Isten gyógyító kegyelmét. Ezzel együtt jól teszi, ha fölkeres egy keresztény pszichológust, aki esetleg közvetlenebb tanácsokat is tud adni Önnek.
Sok kegyelmet! Ne adja fel! A küzdelmei nem vesznek kárba!
