Tudunk ortodox keresztről,latin keresztről, de nekünk görögkatolikusoknak van-e saját keresztünk, vagy tetszőlegesen használhatjuk a kettős,hármas,hármas-ferde keresztet?
Miklós
Kedves Miklós!
Nagyon sokféle kereszt van. Nem csak ortodox és latin, hanem nemzetiségtől, koroktól, használati céloktól és még sok minden mástól függően igen sokféle. Tudomásom szerint nincsen hivatalosan elfogadott görögkatolikus kereszt. Napjainkban leginkább az indít vitát, hogy szabad-e a ferde szárú keresztet (értsd: a harmadik ág ferdén van) használni. Főként azokban kelt erős ellenérzést, akik a múltban közvetlenül vagy közvetve sokat szenvedtek szláv területeken az erőszakos ortodoxia terjesztése maitt. Ezért is nevezik gyakran "orosz" vagy "pravoszláv" keresztnek. Holott eredetileg ez görögországból származott, és szép teológiai magyarázat kerekedett hozzá. Mindenesetre oda kell figyelni erre a történelmi érzékenységre, és nem szabad senkit botránkoztatni ennek mindenáron való használatával. Viszont éppen az említett szép teológiai értelmezés miatt nem érdemes teljesen elvetni sem . Eszerint, ugyanis, a kereszt, mint az igazság mérlege áll, amely az egyik gonosztevőt, a bal latort a mennybe emelte, a másikat pedig "a pokolba sülyesztette". A 9. imaóránk nagyböjtben végzett tropárja is megénekli ezt. Tehát nem mondhatjuk, hogy számunkra idegen volna.
Ide írhatja a kérdését...
Kedves Lelkiatya!
Kérem, bocsássa meg tudatlanságomat. Van egy kis problémám a Husvét körül. Jézus pénteken halt meg. Szombaton van a feltámadási ünnepség a katolikus egyháznál. Az imában mégis azt mondjuk, "harmadnapra feltámadott". Hogy kell a fentieket értelmezni?
Köszönettel: Judit
Kedves Judit!
Valóban, ha percekkel, órákkal akarnánk számolni, sehogyan sem jönne ki a három nap. Az egyik fontos dolog, hogy seholsem az hangzik el, hogy "három nap múlva", hanem harmadnapra föltámadt. S azt is számba kell venni, hogy a zsidó számítás a nap kezdetét alkonyattól számítja, és minden megkezdett nap egy teljes napnak számít. Ezt vette át az őskeresztény hagyomány is. A bizánci egyházban, egyébként ma is így számolunk, hiszen a vecsernye már a következő napnak a része.
Mindezzel együtt is érdemes azt a szép szokást követni, hogy a föltámadási szertartást vasárnap hajnalban ünnepeljük.
Ide írhatja a kérdését...Dicsoseg Jezus Krisztusnak.Koszonom a lehetoseget. Segéd Kántor vagyok vagy valami ilyesmi" Lázár szombatjára szeretném kikeresni az Apostoli olvasmányt,hogy tudjam gyakorolni de sajnos azt sem tudom hol keressem. Szeretném,ha felvilágosítana ezzel kapcsolatban. Ha van erre oldal akkor legyen szíves elkuldeni a(Tanyika@azet.sk}e mail címre. Elore is koszonom. Szlovákiabol.Csicser kozsegebol.Dozsicky Sandor. Isten fizesse meg seitokeszseget!
A szertartások egész évi utasítása megtalálható a honlapunkon a liturgia/az év liturgikus utasítása címszó alatt. Azon a megfelelő naphoz gördülve megtalálhatók a megfelelő szentírási szakaszok is.
Március 27-én, Lázárszombaton:
Ar. Szt. János liturgiája ? Áldjad vagy hétköznapi antif. ? Tr. ün., DM.
kont. ün. ? Háromszorszent h. Akik Krisztusban ? Prok., al. és áldv. ün. ?
Ap. Zsid 333/b (Zsid 12,18-13,8) ? Ev. Jn 39. (Jn 11,1-45) ? Valóban m. h.
IX. irm. ? Elb. ün.
Jó készületet és szent föltámadást!
Kedves Lelkiatya!
Ide írom a kérdést, mert ortodoxokat sajnos nem ismerek. Az a kérdésem, hogy a keleti rítusú magyarok (Rómával egyesült és nem egyesült) milyen magyar bibliafordítást szoktak használni a múltban és most? Pl. készült külön ortodox magyar fordítás valaha? Ha nem, akkor a nem egyesült ortodoxok is a mindenkori katolikus fordítást (Káldi, SZIT) használták? Mi van azokkal a könyvekkel, amik az ortodox kánonban szerepel, de a katolikusban nem?
A magyar görögkatolikusok, amióta szertartásaikat magyarul végzik, Káldi György bibliafordítását használják, melyet a Vulgáta alapján készített el mintegy 150 évvel ezelőtt. Ennek a szövegnek a 30-as években készült kissé megújított szövegéből készült egy újabb kiadás, és szertartási könyveink ebből vették át a zsoltárokat, a parímiákat (ószövetségi szakaszokat), az apostoli szakaszokat és a négy evangélium szövegét is. Ma használatban lévő liturgikus könyveink mind ezt a fordítást használják. Mivel archaikus nyelvezete miatt néhol nehez érthető, ezért, mostanában újabb katolikus fordítások szövegét is hallani templomainkban. Jelenleg folyamatban van egy új, görög szöveget alapul vevő zsoltároskönyv kiadása, melyet reményeink szerint követni fog egy új Evangéliumos, Apostolos és Parimiás (ószövetségi olvasmányok gyűjtménye) könyv.
Az ortodox egyházak korábban természetesen a maguk liturgikus nyelvén (a görögök ógörögül, az oroszok és szerbek ószlávul, a románok románul) olvasták föl a szentírási szakaszokat. Amennyire tudom, ma az ortodox egyházak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Ó- és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága által készített új protestáns fordítást használják, melyet 1975-ben adtak ki. Mivel ez a fordítás nem tartalmazza az összes könyvet, melyekből a bizánci rítusú egyházak szertartásaikon felolvasnak, a hiányzó olvasmányokat más, katolikus fordításokból veszik.
Ide írhatja a kérdését...Kedves Lelkiatya!
Szeretném tudni, hogy mi a véleménye Gloria Polo Ortiz fogorvosnő tanúságtételéről, amit kiadott a Marana Tha kiadó és fent van a neten is, a www.metropolita.hu-n. Rövid írás, 1-2 óra alatt elolvasható. A lényeg a következő: Gloria Polo columbiai fogorvosnőt villámcsapás érte, melybe majdnem belehalt. Lábai elszenesedtek, leégett a bal melle stb., a kórházban le akarták kapcsolni a gépekről, mondván, hogy már nem tér vissza az életbe. Csodás módon meggyógyult és felépült. A kórházban tartózkodása alatt klinikai halál állapotába került és járt a túlvilágon, látta a poklot és a tísztító tűzet is, találkozott a földi életből eltávozott szüleivel, nagyszüleivel, barátaival stb., majd vágül magával Krisztussal, aki a tíz parancsolatból levizsgáztatta őt. Gloria megbukott ezen a vizsgán, habár járt templomba, alamizsnát is adott a szegényeknek stb. a vallást mégsem vette elég komolyan. Gyónni, áldozni korábban nem járt, a legsúlyosabb bűne az abortusz volt, ezt nemcsak maga követte el, hanem több embert is bíztatott rá és fizette is. (nagyon gazdag volt a baleset előtt.) Engem a könyv félelemmel töltött el, úgy éreztem több napig, hogy akarmit teszek, így is, úgy is el fogok kárhozni, a gyónást is ezért halogatom, sok éjjel reszketek a félelemtől. Krisztus ennyire szigorú lenne?
A könyvet megvettem a lelkiatyámnak is, aki egy pillanatra belenézett és azonnal félredobta, úgy látom hogy írtózik az ilyen könyvektől. Édesanyámnak is odaadtam, ő azt mondta, hogy olyan mintha egy szektavezér írta volna, olyan a stílusa. Anyám azt mondta, hogy aki nem hisz a démonokban, azt nem is bántják, nincsenek üldözései, félelmei stb. Így-szerinte-inkább éljek ateistaként, modern emberként, s akkor a kétségeim és lelki gyötrelmeim is megszűnnek. Mit szól ehhez? (A lelkiatyám inkább Tolsztojt és Dosztojevszkijt olvas, mint ilyen könyveket, szerinte egyes szépirodalmi művek a Biblián kívül jobban közelebbhoznak Istenhez!)
Üdvözlettel:
Mariann
Kedves Mariann!
Gloria Polo története valóban roppant tanulságos. Nem hiszem, hogy szektavezérnek kellene tekintenünk, hiszen a buzdításai szépen igazodnak a katolikus tanításhoz és a szentségi élethez. A leírása megrázó, de kissé szándékosan is az. Láthatóan személyes élményből táplálkozik, de érezhető a didaktikus szándék is. Nincs ebben semmi kivetnivaló, a legjobb szándék vezeti ebben.
Kicsit túlzó kijelentésnek tűnik, amikor azt mondják róla, vagy talán ő maga is, hogy meghalt. A halálból senki nem jött és nem jön vissza, csak egyedül az Úr Krisztus. Aki a klinikai halált átéli, annak vannak hasonló élményei. Nagy titok ez, hogy mi is játszódik le ekkor. E leírásból úgy tűnik, ez az állapot az orvosnő számára óriási kegyelem is volt, amely megváltoztatta az életét.
Nem kell, nem szabad rémüldözni az efféle leírások olvastán. Természetesen vannak ördögök, démonok, dehát ezekben egyáltalán nem kell, nem is lehet hinni. Vagy elfogadja valaki a létüket, vagy nem. Nagy vakság volna tagadni, hiszen a Szentírás és az Egyházunk világosan beszél róluk. Hinni azonban egyedül az Istenben lehet, senki és semmi másban.
Édesanyja szavait úgy igazítom ki, hogy csak azzal tudnak valamit kezdeni a démonok, akik valami módon ajtót nyitnak nekik. Bármilyen mágikus dologgal, még ha csak játék, vagy kiváncsiság vezet is ebben! De az Isten megvéd mindentől, ha Őrá tekintünk, ha Őbenne bízunk, Őbenne hiszünk. Ennyire egyszerű az egész.
Nem rossz ez a leírás, megráz, fölébreszt. De nem volna helyes, ha ezen ijedtségünk vezetne (csupán) Istenhez. A szépirodalmi művek valóban hatékonyabban segítenek Istenhez, sokkal többet mondanak el Róla. Megemlítek is egy másik könyvet: Júlia Voznyeszenyszkaja: Halál utáni kalandjaim (a nyíregyházi könyvesboltunkban kapható). Igen hasonló dolgokat ír le, de leplezetlenül irodalmi formában. Nekem az a regény sokkal többet jelentett. Szívesen ajánlom bárkinek elolvasásra.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon köszönöm válaszált Fr. Thomas A. Loya-val kapcsolatban. Nem akarom nagyon megterhelni a fórumot, így Önre bízom, hogy a válaszomat ill. a többi kérdésemet itt leközli-e, vagy e-mailben válaszol.
Azt írja (Fr. Loya a miénktöl eltérö "beszédmódja" (?)) a "keleti egyház Nyugaton és Amerikában szokatlan liturgikus látásmódjából fakad."
Tudna említeni néhány ilyen szokatlan elemet?
Mondjuk hanyagabbul végzik a liturgiát?
http://www.youtube.com/watch?v=H7uvSrhBAiI
Vagy másra nagyobb hangsúlyt helyznek?
http://www.youtube.com/watch?v=m6Ac5bje_qE
Esetleg az ottani emberek életében elve nagyobb szerepet játszik a televízió vagy az internet? Vagy egyik sem?
Azután írja:
"Azért ne essünk abba a hibába, hogy a mi szemléletmódunk is ebbe az irányba formálódjék! Hála Istennek, Magyarországon még nem ennyire szélsőséges a testiség uralma. Noha valóban abba az irányba próbálnak minket is taszítani."
Ön, Önök számára megvan az a lehetöség is, hogy pl. a "gyóntatásnál" tájékozódjanak ezügyben - már ha valaki meggyónja, milyen "vizuális anyaggal konfrontálódott". Nekem ilyen tapasztalatom nincs, mert nem vagyok pap, de azt tapasztalom, hogy évek, évtizedek óta egyre nagyobb a vizuális kihívás (elég csak a reklámokra gondolni), hogy nem mondjam kísértés Magyarországon is, nemcsak Amerikában. Minél nagyobb városban lakik az ember annál inkább - bár hallottam olyanról is, hogy éppen kisebb falvakban nagyon megnött a tévézéssel és videózással (DVD) töltött idö. Az internet pedig egyre rohamosabban terjed - a hatások jók és rosszak is lehetnek.
Lehet, hogy tévedek, de úgy gondolom, hogy Amerikában is sok olyan görög-katolikus pap van, akinek nincsenek olyan "extravaganciái", mint Fr. Loya-nak, de ahogy a honlapon látom, Fr. Loya naptára mégis tele van, annyi helyre hívják. Talán nem azért, mert az egyedüli "igazságot" hirdeti, hanem mert megragadja annak egy szeletét, amelyre specializálódott, és (el)gondolkodásra készteti az embereket.
Amit érdekesnek tartok, hogy a kiindulópontja, teológiai alapja Karol Wojtyla ill. II. János Pál pápának a "test teológiája", amely majd´ 30 éves már.
Tudom, a magyarországi és közép-európai görög-katolikus egyházat hosszú évszázadokon keresztül eleget latinizálták. A kérdésem hátterében tehát nem "rejtettem" ilyen kelepcét. De Ön szerin, kedves Lelkiatya, ennek a tanításnak egyes pontjai nem mondanának-e többet házasságra készülö vagy abban élö görög-katolikus teológusoknak és rajtuk keresztül minden katolikus hívönek, mint cölebsz latin társaiknak? Illetve nem tudnák azt más háttérrel közvetíteni? Esetleg ez olyan latin hagyományban gyökerezö tanítás, amit inkább latinoknak kellene továbbvinni? (Tehát hagyjuk a görög-katolikusok további latinizálását?) Vagy egyik sem érvényes: egyszerüen nem idöszerü mára ez a "gondolatkísérlet"?
Lehet, hogy tévedek, de úgy látom, hogy nyugaton (Amerikát kivéve) II. János Páltól már a Test teológiája is (bocsánat a kifejezésért) lejárt lemez. Az ún. "keleten" pedig nehéz frissnek "eladni" valami régit, már a 90-es években sem ment, de késöbb még kevésbé:
http://www.libri.hu/konyv/a-test-teologiaja.html
Nem tudom. Lehet, hogy Fr. Loya, amikor fiatalon Rómában tanulva egy fiatal pápától hallotta ezt a tanítást "belelkesedett" és azóta próbálja inkulturálni azt amerikai hazájában. Lehet, hogy mi már erröl (az idöröl) lemaradtunk, tehát jobban tesszük, ha magunk teszünk valamit? Ill. elég, ha mondjuk Böjte Csaba "lefedi" az árvákkal, a magyarsággal ill. egyéb kérdésekkel valahogyan ezt is?
Tisztelettel, üdvözlettel:
eichikarl
eichikarl@arcor.de
Tisztelt Eichikarl!
Annyi bizonyos, hogy Loya atya sajátossága nem a liturgiavégzés hanyagsága miatt alakulhatott ki. Szokatlan az, hogy a testet, testiséget érintő kérdésekben egyházi ember létére ennyire nyíltan és merészen beszél. Nincsen ebben semmi elítélő, inkább némi irígység szólalhat meg azok részéről, akik olykor hamis szemérmesség miatt nem merünk ennyire nyíltan beszélni. Kétségtelen, hogy ez a nyílt beszéd segíthet a világosabb látásban. Ezt a nyíltságot, egyébként Loya atya nem csak alkalmazza, hanem tudatosan hirdeti is a becsület, a tisztesség nevében.
Az félrevivő gondolat volna, hogy a test teológiájának tanítását mi, görögkatolikusok jobban tudnánk képviselni, tartalmasabban továbbadni. Nem ebben áll a keleti lelkiség sajátossága. S nem szabad elfelejteni, hogy Loya atya is cölebsz ember, minthogy az Egyesült Államokban a görögkatolikus papok nem nősülhetnek. No, de éppenígy cölbesz volt Karol Wojtyla is, aki először beszélt a test teológiájáról. A teológiának ez a területe sohasem lehet lejárt lemez, hiszen nem új irányzat, nem eredeti fölfedezés. A megtestesülés titka óta a kereszténység egészen másként beszél a testről, mint bármely vallás vagy filozófia. Ami számomra inkább kerülendőnek tűnik, az ennek a kérdésnek a túlhangsúlyozása. Ez Amerikára és általában a nagy városokra jellemző.
Egy szó, mint száz, Thomas Loya atya hallgatható, követhető, akit ez segít az Úr Isten felé, annak tanácsolom is, hogy kövesse. Csak abba a hibába ne essünk, amitől Szent Pál is óvta a híveket, hogy ne keressenek maguknak "tanítókat saját ízlésük szerint, hogy a fülüket csiklandoztassák" (2Tim 4,3). Ezeket a remek tanítókat nem elég élvezettel hallgatni, hanem tetteinkkel követnünk kell mindazt, amivel helyes útra írányítanak bennünket.
Tisztelt Lelkiatya!
Bár nem görög katolikus vallású vagyok, tanácsát szeretném kérni.
A közösségünknek kimondatlanul igencsak gondja van a pappal. Lelkes, nagy tudású, jó fellépésű, remek "politikai" érzékű ember. De nekünk hiányzik egy lelki háttér, közösségteremtés, személyes figyelem. A sok szervezésben már nincs gyóntatás (csak ha előre szól valaki egy héttel kb.), szeleburdin elfelejt dolgokat (de már inkább kényelmetlen, mint nem), késnek a liturgiák, elhatározását végbeviszi (és inkább nem szól, csak nehogy "ellentmondjuk".) Mintha ez a jó adottságú ember félne a vitától, az őszinte megnyílástól.
Segíteni sem nagyon tudunk, annyira a saját "menetrendje rabja". Könnyen megbántódnak, akik ezt úgy érzik: ...nincs is szükség ránk.
Mint kiderült, imádkozunk érte egymástól függetlenül, de elkezdődött a közösség morzsolódása, más templomba járnak többen.
Válaszát köszönöm: M.Tercsi
Nagy gond ez. A minap írtam a világ fejedelmének kísértéseiről. Ez a papokat még inkább megkörnyékezi, mint a világban teljesítő keresztény testvéreket. Sokszor az a hibánk, hogy nagyon hasznos munkát szeretnénk végezni az Egyház és a hívek érdekében, de nem figyelünk oda, hogy valójában mire van szükség.
Azt tanácsolom,hogy közösen imádkozzanak lelkiatyjukért. A közös imádságnak nagy ereje van. Segíteni kell abban, hogy ráébredjen az igazi munka értékére, a közös munka nagyszerű erejére. Vigyázat! Nem szabad cserbenhagyni sem őt, sem az egyházközséget. Ez nem egy klub, amelyet otthagyok, ha nem tetszik a vezetése. Felelősek vagyunk egymásért, a közösségért, amiben tartozunk. Micsoda dolog megsértődni?! Annak semmi helye. Látni kell, hogy vannak gyöngéi a papunknak, s azzal együtt kell őt elfogadni. S nem belefáradni, az Istenbe vetett bizalomban nem lankadni. Higgyék el, nem ennek a paptestvérnek a lelkiségén múlik az egyházközség sorsa, hanem az Önök, a hívek hitén és kitartásán. Egyelőre végezzenek közös imát az atya nélkül. De kitartóan! Egyszer meg őt is el lehet erre hívni. De nem is muszáj. A Lélek érkezését kell hívni, azt minden nap! Ugye, nem adják föl!
Kedves Lelkiatya!
Az én problémám kevésbé lenne lelki, de jobb ötletem nem lévén, önhöz fordulok.
Az új, budapesti, Szinaxis nevű kollégium felől szeretnék érdeklődni, de sehol nem találom az interneten, és a környezetemben is csak római katolikusok vannak, akik szintén nem tudnak nekem segíteni.
Jó lenne tudni pl., hogy egyáltalán hol van pontosan ez a koli. Hogyan tudom felvenni velük a kapcsolatot, és meddig lehet oda jelentkezni.
Válaszát várom, és előre is köszönöm!
Magda
Kedves Magda!
A Szinaxis címe: Bp. Hegyalja út 113. A vezetője Gulybán Gergely atya, akinek a telefonszáma: 30/44.85.983
Hogy lehet-e még jelentkezni, nem tudom. Úgy sejtem, hogy elég nagy az érdeklődés iránta. Ugyanitt működik az egyetemi lelkészség. Abba viszont bekapcsolódhatnak azok is, akik nem abban a kollégiumban laknak. Mit javaslok is minden a tájt élő görkat. ifjúnak, leánynak.
Ide írhatja a kérdését..
Kedves Lelkiatya!
Nagyon szomoru vagyok és tanácstalan. A lányom most kételkedni kezdett Isten és a tulvilág létezésében. Az interneten olvasta az ateisták irását és ez befolyásolta őt. A családunkban ő volt a legkeresztényebb. Mikor elcsüggedtem azt mondta, kérd Istent hogy vegye le a válladról a terhet és dőlj hátra és élvezd az életet, Isten mindent elrendez. Mikor ő állt döntés előtt, akkor Istenre bizta, hisz Isten tudja mi lesz a legjobb. Most azt kérdezi, és sir, ha mégis van Isten és tulvilág, de ő most kételkedik, akkor a pokolra fog jutni?
Jelenleg egyetemista, jó tanuló. Próbáltam rábeszélni, hogy inkább a tananyaggal foglalkozzon, ráér visszatérni erre a témára a nyári szünetben, de neki most ez a legfontosabb. Kedves, rendes gyerek, vasárnaponként templomba is jár, esténként imátkozik, a bibliát is olvasgatja. Azt tanácsoltam, hogy egy atyával kellene beszélni. Azt mondta, attól fél, hogy az atya hite is meginoghat.
Budapesten lakunk. Kérem, ha tud valakit ajánlani, aki segitene megerősiteni hitében és visszavezetni Istenhez, nagyon hálás lennék érte. Naponta imátkozom a rózsafüzért érte, próbálok beszélni vele, de azt hiszem én kevés vagyok segiteni minden igyekezetem ellenére.
Köszönettel: egy aggódó édesanya
Kedves Aggódó Édesanya!
Mindenekelőtt azt tanácsolom, ne aggódjék. Az nem visz előre szemernyit sem, sokkal inkább hátráltat. Bízzék inkább abban a sok kegyelemben, amelyet eddig kaptak, pontosabban a Jóisten számtalanszor tapasztalt végtelen irgalmában, hogy nem vész el az a sok imádság, melyet Ön mond a kedves leányáért, illetve, amiket ő maga is mondott, illetve - reményeink szerint - most is mond.
Ugyanakkor látnunk kell ezt a félelemetes és alattomos támadást, melyet e világ fejedelme intéz ellenünk és könnyen sebezhető gyermekeink ellen. Legjobb volna nem olvasni, nem nézni Istenünk ellen szóló írásokat, filmeket. Dehát, ez majdnem lehetetlen. Mégis mindenkinek tanácsolom, akik olvassák e sorokat. Látszólag ártalmatlannak tűnő ismeretterjesztés vagy éppen szabad gondolkodás látszatát keltő hatásoknak vagyunk kitéve, pedig ezek által a sátán, mint ordító oroszlán körbejár és lesi, hogy kit nyeljen el. Ezek a szavak Szent Péter leveléből származnak (1Pét 5,8), tehát már az őskeresztények korában is számolni kellett hasonló veszélyekkel. S ma éppenúgy, mint most, vállalnunk kell, ha kell, a vértanúságot is. Sokkal inkább, mint a világgal való meghasonlást. Egy új bálvány jelent meg, vagy legalábbis kapott erőre, az u.n. szabad gondolkodás. Éppen azt hazudja, hogy azzal válik szabaddá az ember, ha azt gondolja, azt teszi, amit akar. S vagy nem számol, vagy tudatosan tagadja, hogy ez az emberi akarat a rosszra hajlik, az azt irányító értelem pedig még homályos, tehát végzet szerűen a bűnbe, és annak zsoldosaként a halálba vezet. Nem szabad magunkat hagyni becsapni. A szabad gondolkodás és szabad cselekvés nem azt jelenti, hogy azt teszem, amihez éppen kedves szottyan, hanem, hogy annál inkább vagyok önmagam, vagyis annál szabadabb, annál boldogabb, minél inkább igazodom az abszolút értékekhez, az abszolút Jóhoz. Ha valaki előre akar jutni, akkor ezt keresse! Ez békét és igazi növekedést hoz. Erről ismerszik meg. Míg ezzel ellentétes törekvések tetszetősek lehetnek, izgalmakkal kecsegtetetnek, de a lélek nem találja meg bennük sem a békét, sem önmagát.
Természetesen az volna a legjobb, ha a leánya nem csapná be önmagát olyan érvelésekkel, amelyek gátolják abban,hogy fölkeressen egy papot. Akár csak elbeszélgetés végett, de még jobb, ha szent gyónás miatt. Sok ilyen papot ismerek Budapesten is. E fórumon mégsem akarnék senkit személy szerint megnevezni. Ha görögkatolikusok, akkor bátran javaslom a Rózsák terei ifjúsági hittant, vagy a nemrégen Szinaxis néven induló új egyetemi lelkészséget (Hegyalja út 113). Fontos a lelki atya is, de fontos a közösség is, amelynek megtartó ereje van. Imádkozom én is a leányáért.
Kedves Lelkiatya!
Így választások előtt felmerül az emberben a kérdés, hogy az egyháznak bele kell-e szólni a politikába. Első gondolatom szerint nem. De mégis, az egyház a lelki életünk irányítója, ezért joga, sőt talán kötelessége a híveit tájékoztatnia arról, hogy az üdvözsége, a hazája számára, a gyermekeik, unokáik jövője számára melyik káros, mely pártok ellenzik (aktívan vagy passzívan) a keresztény egyházak tanításait, melyek támogatják az egyházakat, stb.
Ugyanis sok megtévesztő nevű és retorikájú párt van hazánkban, magát kereszténynek mondó de elvtelen, vagy akár szélsőségesnek kikiáltott, de rendet, keresztény szellemiséget támogató párt(ok). A papoknak nem kötelességük-e segíteni a híveit a választásban, az ellentmondó hírdömpingben kiigazodni, megtalálni az igazságot, az üdvözítő döntést meghozni?
Nehéz a választás. Márpedig óhatatlanul szükséges. Sajnos, nem kerülhetjük ki. Ha már ebben a társadalmi szerkezetben élünk, akkor nem hzhatjuk ki magunkat a felelősség alól. El kell menni szavazni. A paptestvéreknek pedig fontos feladatuk, hogy segítsenek a helyes választásban. Természetesen nem a templomból és nem a szószékről (már csak azért sem, mert a görkat. papok közül alig van valaki, aki fölmegy még a szószékre...). Mint az Egyház szolgája és Isten küldötte a papnak az Isten Országáról kell beszélnie, s nem másról. Semmi másról! Ugyanakkor minden pap egyben gondolkodó honpolgár is, akinek a szavára sokan odafigyelnek. Nagy felelősség hárul tehát reá, hogy a politikai életben helyesen eligazodjék.
Keressük azokat a személyeket (lámpással?), akik hitelesen képviselik a keresztény és nemzeti értékeket, akik szavaikkal, s főként tetteikkel az Isten Országához igazodó erkölcsi rendet képviselik! Ne csüggejünk, vannak ilyenek! S van remény arra, hogy velük együttműködve építhessük hazánknak (a mostaninál) szebb jövőjét.
Kedves Lelkiatya!
Kérdésem lenne a görög katolikus esküvő feltételeiről. Szeretném tudni, hogy ahhoz, hogy házasságot lehessen kötni milyen feltételeknek kell maradéktalanul megfelelnie mindkét félnek, milyen papírok szükségesek a szertartásra jelentkezéshez és a házasságkötéshez.
Válaszát megköszönve maradok tisztelettel:
Viktória
Kedves Viktória!
Régen tette föl kérdését, melyre a következőket válaszolom.
Ahhoz, hogy valaki görögkatolikus szertartású esküvővel kössön házasságot, a következő feltételek szükségesek:
- Legalább az egyik félnek görögkatolikusnak kell lennie.
- Mindkét félnek szabadállapotúnak kell lennie.
- Mindkét félnek tudatában kell lennie, mi a házasság lényege (egység, felbonthatatlanság, életközösség, házas felek java, gyermekek vállalása), melyek a házastársi kötelességek, illetve legyen meg a házasságkötés valódi szándéka.
- Jelentkezzenek a görögkatolikus fél - illetve ha mindkét fél görögkatolikus, akkor a vőlegény - parókusánál jegyesbeszélgetésre. Ő pedig segíteni fog a keresztség tényét és a szabad állapotot igazoló keresztlevél beszerzésében, illetve a házasságra való felkészülésben.
Kedves Lelkiatyák!
Önök szerint érdemes megismerni Thomas J. Loya atya tanítását, kényes témákról alkotott öszinte, határozott véleményét?:
http://taborlife.org/ - http://taborlife.org/column/
http://video.google.com/videoplay?docid=-3552882691501019851#
http://www.catholicradiointernational.com/abodyoftruth.php
- http://www.tobia.info/
Vagy hallgassunk/olvassunk inkább (földrajzilag, kulturálisan) hozzánk közelebb álló római (esetleg görög-katolikus) véleményeket? Számomra Loya atya eléggé különbözik a többiektöl. Lehet, hogy a különbözö háttér és tapasztalatok teszik?
Köszönöm. Tisztelettel:
Meglátásom szerint Thomas J. Loya atya sajátos, merész, de mégis világos álláspontja hűségesen illeszkedik a Katolikus Egyház tanításához. Eredetisége egyrészt személyiségéből, másrészt éppen a keleti egyház Nyugaton és Amerikában szokatlan liturgikus látásmódjából fakad. Merészsége néhol valóban túlzásnak tűnik. Talán az készteti erre, hogy a környezete, az amerikai szemléletmód szinte követeli, hogy ilyen "test-közeli" kérdésekről beszéljen. Azért ne essünk abba a hibába, hogy a mi szemléletmódunk is ebbe az irányba formálódjék! Hála Istennek, Magyarországon még nem ennyire szélsőséges a testiség uralma. Noha valóban abba az irányba próbálnak minket is taszítani. Szabad, lehet és kell más dolgokról is beszélni. Magyar nyelven is hallhatunk egyébként hasonlóan merész és sajátos véleményeket (Barsi Balázs, Böjte Csaba), melyek szintúgy a katolikus egyház tanítását hordozzák. És vannak még sokan mások, egyszerű lelki atyák, akik a Szentlélek üzenetét közvetítik.
Ide írhatja a kérdését...
Kedves Lelkiatya!
A mai napon becsengettek hozzám a Jehovisták. Hosszas beszéd után kaptam tőlük prospektust és azt igérték, hogy visszajönnek. Én meggyőződéses katolikus vagyok, amit meg is mondtam nekik. Nem akarok udvariatlan vagy tiszteletlen lenni, de nem akarom az ő vallásukat. Ön mit mondana helyemben, ha visszatérnek?
Köszönöm válaszát: Katalin
Kedves Katalin!
Mindenekelőtt azt tanácsolom, hogy mielőtt beszélgetésbe kezdene ezekkel a látogatókkal, előtte imádkozzék, kérje az Isten Szentlelkét, hogy adjon bölcsességet, bátorságot a helyes szavak megtalálásához. Első tanácsom tehát ez: hitével, Istenbe vetett bizalmának az erejével "vértezze föl magát".
Az ilyen beszélgetésben határozott álláspontot kell képviselni. Tapasztalatból tudjuk, hogy ezek a térítők (maguk is bevallják, hogy azok) tudnak kedvesek és nyájasak lenni, de ha kell, roppant rámenősek és erőszakosak is lehetnek. Voltaképpen a legjobb megoldás nem szóbaállni velük. Furcsa, hogy ezt mondom? Megtanult, sok kérdésre előregyártott érveléseik vannak. Nincsen bennük nyitottság a beszélgetésre. Föltett és végeredményben nem titkolt szándékuk, hogy meggyőzzenek a maguk igazáról, következésképp eltávolítsanak minket a katolikus egyháztól. Érdemes ebbe belemenni? Nem vallják a Szentháromságot, nem hiszik Krisztus Urunk istenségét, a megváltásról és üdvösségről egy teljesen lebutított, materiális elképzelésük van.
Ne tévesszen meg bennünket a Bibliának látszólag bravúros használata. Betéve tudnak rengeteg igét, amely jól alkalmazható az egyes tételeik igazolására. Ennek érdekében szó szerint értelmezik az Ószövetségnek is minden sorát, amely, persze, ellentmondásokba is keveri őket.
Bátorító tanácsom tehát, hogy tartsa fontosabbnak katolikus hitét, Krisztus Urunkkal való belsőséges kapcsolatát, mint azt, hogy udvariasan bánjon ezekkel az idegenekkel. Küldje el őket, utána pedig imádkozzék értük, hogy a Jóisten világosítsa meg értelmüket és szívüket.
Olvastam az itteni írásokat és hasonló problémákkal küzdök én is. Több évvel ezelőtt teljesen ott akartam hanyni az egyházat (római katolikus vagyok), lelki szárazság, hitetlenség gyötört, egy egyházellenes csoportba is jártam stb. mikor a Tv-ben láttam egy csodálatos filmet egy szentéletű lelkiatyáról...
Isten megmutatta nekem-ezt imában kértem-egy álmon keresztül, hogy Paiszij atyát jelölte ki nekem lelki vezetőnek. Elmentem hozzá, megkértem őt és úgy nézett ki, hogy bevállt. 15 éve ő a lelkiatyám, de az utóbbi 2-3 évben megritkítottam a gyónásokat és tele lettem kételkedéssel...
Olyan gondolataim vannak mostanában, hogy el fogok kárhozni, mert nemrégen egy papnak (internetes lelkivezető, aki ortodox) olyan levelet írtam, hogy már nem hiszek Istenben és a testi halál után jó lenne a teljes lelki halál, a totális megsemmisülés. Szörnyű depressziós állapotban írtam e levelet...
Sok félelem van bennem és a lelkiatyámnak azért nem merem ezt gyónásban előadni, mert ő súlyosan beteg ember, és nem akarom őt a súlyos bűneimmel gyötörni. Ugyanakkor egy belső hang, késztetés azt mondja, hogy keressem fel minél előbb. Vajon mit tegyek?
Jelenleg egy ortodox imacsoportba járok, ők teljesen befogadtak, őket nem zavarja, hogy egyedülálló fiatal nő vagyok, pedig a csoport tele van ifi házasokkal és állandóan esküszik valaki, és egyre több gyerek születik...
Most ott tartok, hogy ortodox és a római katolikus templomba is járok vasárnaponként, de van olyan vasárnap is amikor csak az ortodoxokhoz megyek. Én ezt érvényesnek érzem, a görög katolikus lelkiatyám Paiszij atya azt mondta: "a semminél azért jobb". Mintha elfeledkezett volna arról, hogy milyen a gör. kat. egyház kapcsolata az ortodoxokkal, úgy nézett rám, mintha pl. egy református imaházban, vagy a Hit Gyüli egyik istentiszteletén lettem volna. Én egységesnek érzem a lelkem mélyén az egyházat és hiszek abban, hogy kelet és nyugat egyszer egyesülni fog valamilyen formában. Az ortodox lelkiatya határozottan ellenzi, hogy áttérjek ortodoxnak, Mikor ortodox templomban vagyok igyekszem teljesen résztvenni a liturgián, úgy vetek keresztet, mint ők, együtt imádkozom velük stb. de sajnos gyónni, áldozni nem tudok ott, mert nem vagyok papíron ortodox, de lélekben nagyon közel áll. Azt tapasztaltam, hogy sokkal nyítottabbak voltak velem, mint a görög katolikusok, a gör. kat. lelkiatyámat igyekszem megtartani, de gör. kat. templomba ma már ritkán járok és sajnos az ottani imacsoport annyira zárt, hogy velem mindig is éreztették, hogy római vagyok, azaz kívül álló...
Ezért döntöttem úgy, hogy járok a római kat. és az ortodox templomba is, de közösségem jelenleg csak az ortodoxoknál van. Így alakult. Hogy látja a helyzetet? Problémát jelent a gyónás is, hasonló okokból, mint az egyik levélírónak, mert úgy érzem, hogy igazi tanácsokat nem kapok, csak mondjak el néhány imát elégtételként és utána feloldozást. semmi több.
Válaszát előre is köszönöm! Mariann
Kedves Mariann!
Itt közölt írása a kedves levelének kicsit megkurtított változata. Ugye, nem haragszik meg érte. Rövidíteni kívántam, és néhány személyesnek tűnő részt is kihagytam.
Nagy seb, hogy az ortodox és katolikus egyház nem élhet még teljes egységben. És ez a seb azoknak fáj leginkább, akik valamiképp kapcsolatban vannak mindkettővel. A katolikus egyház teljesen elismeri az ortodox egyház szentségeit. Szükség esetén, amikor nincs lehetőség katolikus paphoz fordulni, akkor megengedi, hogy akár szentségekhez is járuljunk az ortodox egyházban. Az ortodoxok is elismerik a katolikus egyház krisztusi eredetét, sőt, leggyakrabban a szentségeket is, de mégis eltérő szemlélettel. Ők nem engedik meg a szentségi közösséget semmilyen körülmények között, ugyanis számukra a szentségek, legkivált az Eucharisztia magának az igazhitű egyháznak a kifejezése, ezért csak az részesülhet belőle, aki teljes egységben és közösségben van vele.
Nem tartom rossznak, hogy ortodox hittan-közösségbe jár. Azt sem, hogy részt vesz ortodox istentiszteleteken. Ugyanakkor emellett nem szabad elhanyagolnia katolikus hitét sem.
Bevallja, hogy volt idő, amikor évekre elhanyagolta a szentgyónást, s ennek egyenes következménye lett, hogy "tele lett kétkedéssel", sőt a depressziós állapotig is eljutott. Nagyon fontos tehát, hogy ne hanyagoljuk el a hitünket és azokat az ajándékokat, melyeket épp azért kaptunk, hogy erősítsenek bennünket. Mihelyst észreveszem a csábító késztetést az ima, a szentgyónás, a templombajárás elhagyására, nyomban kétszeres erővel kell törekednem arra, hogy mégis megtartsam. Utána aztán az tart meg engem.
Fontos még az, hogy az Istennel megélt kapcsolatunkat ne a kedvünkhöz és az érzéseinkhez igazítsuk. Van, amikor könnyű és szárnyaló a hitünk, s van, amikor gyalog vánszorgunk vele, sok küzdelmet jelent. Ez nem lelki wellness-klub. Kivált nem szabad csapongani egyik közösségből a másikba, egyik atyától a másikhoz, horribile dictum: egyik egyházból a másikba - csupán azért, mert szeretném ott jól érezni magam. Oda tartozom, ahová az Isten helyezett. Ott van feladatom, meg kell keresnem, hogy mi az. Nem biztos, hogy jutalmat, megértést, dicséretet kapok érte. Elég, ha az Isten látja.
Valóban kár, ha a szentgyónásban a gyóntató nem ad többet, mint a föloldozást. De voltaképp a szentgyónásnak mégis ez a célja, és már emiatt mindenképp el kell menni, élni kell vele. Ha pedig lelki beszélgetésre vágyik az ember, akkor személy szerint azt keresse föl, akitől ezt remélheti. Ezért nagy kincs, ha van lelkiatya, lelkivezető. S nem kell érte Rómába vagy Amerikába menni. Bármelyik atya lehet lelkivezető, aki imádságos és szereti az embereket. Úgyis a Szentlélek fogja vezetni ezt az együttműködést. És legfőként a befogadótól, a vezetettől függ, hogy meg akarja-e hallani a Lélek szavát az egyszerű közvetítő szájából.
Kedves Mariann! Legyen kitartó a hitében, hűséges a Katolikus Egyházhoz, figyeljen arra, mit vár Öntől az Isten! Mindeközben bátran keresse az igazságot, a lelki előrehaladást ahol jó lelkiismeretében azt megtalálni remélheti.
Kedves Lelkiatya!
Anna írását olvasva,gondolataim közé fészkelte magát mindaz,amit az elhagyatottságról, és az egyedüllétről érez, tapasztal. Valóban sokunk legnagyobb problémája,sőt tulajdonképpen a világkerekség közös terhe, hogy a ˝szeretetünk nem kell˝ vagy nem eléggé, vagy csupán ideig-óráig használja valaki, azután pedig nem kér belőle többet, ˝jóllakott˝, betöltetlen űrt hagyva bennünk; és mi ilyenkor kifosztva érezhetjük magunkat és csalódottnak-ha csak ebből a világból táplálkozunk... Tudom, ha a szertet művészetéről van szó, akkor semmit sem tehetünk úgy, hogy elvárásokat támasztunk azzal szemben, akire vagy amire irányul az ˝erőfeszítésünk˝,ahogyan Jézus sem tette miközben a kereszten függött... ugyanakkor feltámadt és Vele együtt a szeretet is! Talán ez egy időtálló érv, amiért a valódi kereszténység soha nem ad(hat)ja fel küzdelmét sem a társtalanság ellen, sem a lelki szárazság ellen, és amiért soha nem lesz végérvényesen egyedül, szeretetlenül. (Az, hogy én miért nem szálltam még ki a néha csőd széllén álló ˝nonprofit˝ szeretet-játékból, nem tudom. Az én motivációm nekem is homályos. Hogy miben rejlik, nem tudom. Talán pusztán egy kiolthatatlan ösztönként van jelen az akaratomban. Mert biztosan állíthatom, akármiben hiszek vagy nem hiszek, senki nem kényszerített rá, hogy szeretni akajak, s hogy szeressek. A saját elhatározásomból teszem, mert szükségét érzem.)
Fontos tapasztalat volt meglátni, hogy a szeretet az életemben sokféleképpen mutatta meg magát,(nem mindig úgy, ahogy el tudtam képzelni) habár sosem az ajándékozott meg vele, akinek én adtam...-ez évekig fájt és úgy éreztem, összezsugorít,megbénít...hosszú ideig viszonzatlan erőfeszítésként könyveltem el minden szeretetre irányuló mozdulatomat, amíg fel nem fedeztem a boldogtalanságomat és elégedetlenségemet gerjesztő ambvivalens érzéseim forrását, a megbékélés hiányát: azt, hogy pont az érzékenységem, -ami engem folytogat, és a legnagyobb ellenségem, amivel kisiskolás korom óta harcban álltam- az valójában az én személyes eszközöm, és segítőm a szeretetem kimutatásában. Mivel, hogy ugyanakkora erővel, amekkorával engem gyötör(t), megment(het) másokat. Meg kellett tanulnom elfogadni, ˝átölelni a keresztet˝ és hagyni, hogy a tények elfogadása vigasztaljon... és ezután láthattam, hogy tényleg megmentheti az embereket a fásultságtól, a sajátmagára visszaható haragtól, enyhítheti az önmarcangoló vádakat akárcsak az agressziót,és annak (általam vélt elsődleges)melegágyát az elszigeteltséget, ami a legtöbb társunkat boldogtalanná teszi... Vagyis valamennyire szenvedünk egymásért, ˝hasonlóan˝ Jézushoz, hogy valaki más örömét láthassa a próbálkozásainkban, mielőtt végképp azt gondolná, hogy a szeretet csak fikció...(?)
Abban egyetértek Annával, hogy amikor a szeretetünket áldozzuk valakiért, valamiért, ˝jogos igényként˝ lép fel szívünkben, tudatunkban, hogy minket is tápláljon valaki, valami, mert ennek egy körfolyamatban kiteljesedve kellene ˝önfenntartóvá˝ válnia. Logikus, ha egy láncszem megtagdja a meghívást a szeretetre, azzal egyenes arányban szűkíti és egyben gyengít(het)i a kört, de az már az adón múlik, hogy erre készüljön fel, és az esetleges elutasítás soha ne bátortalaníthassa el, mert még nagyon-nagyon sokáig szükség lesz a kitartására és az aktív jelenlétére!!! (Eszembejut, amit a Lelkiatya az előző-első gondolatomra írt még régebben: ˝kilenc kudarc, kilenc próbálkozást is jelent˝- ez nekem egyenlő a kitartással, szeretem ezt a modást, mert érezteti a lényegi oldalát a tett-következmény mechanizmusának, és mellette hozzástársul a remény, hogy senki nem szögezte le, hogy a tizedik próbálkozás is kudarccal fog végződni;))
u.i.:
Szeretnék idemásolni valamit, talán lesz valaki, aki szívesen fogadja: (Nem tudom kitől idézek, a gimiben volt egy énekeskönyvünk, amit minden áhítatra vinnünk kellett magunkkal, és találtam benne néhány imát, ami azt hiszem ideillik.)
Kikerestem őket:
˝Imádom áldozatod csodáját, Isten Báránya, Jézusom. Engedelmes voltál az engedetlenekért. Alázatosan szenvedtél az elbizakodottakért. Életed adtad a halálra méltókért, Önmagadat áldoztad értem is. Legyen Tiéd az életem, Isten Báránya, Jézusom, hogy megtagadjam magamat, és felvegyem keresztemet, hogy odaadjam életemet, és mentsem a másokét, hogy erősítsem a gyengét, és felemeljem az elbukottat. Hadd tanuljak irgalmat a Te kereszted alatt. Dicsérlek örökké, Isten Báránya, hogy hordozod és elveszed a világ bűnét. Légy irgalmas, légy irgalmas, és add nekünk békességedet. Ámen.˝
˝Uram Jézus! Sokat beszélnek ma a házasság problémáiról. Nekem nincs senkim, és ez nagyon nehéz. Boldog szerelmeseket látok magam körül. Nem is sejtik, milyen nehéz a magányosok sorsa. Elmennek mellettem. Tudom élnek mások is magányosan, de mit segíthetünk mi egymáson? Neked mindent elmondhatok, Uram. Hozzád fordulok. Csak Te tudsz teljes élethez juttatni mindenkit. Gondolj rám is. Ne engedd, hogy sorsom rabja legyek. Tégy szabaddá magad számára. Akármit döntesz felőlem, bízom: javamat akarod.˝
˝Uram, nincs senkim, csak Te állsz mellettem. Kiragadhatsz magányomból. Te is egyedül maradtál a kereszten értünk. Nem hagytál magunkra. Ne engedj magamba zárkózni. Vezess a szolgálat útjára. Ha másokon segítek, úgy már nem is vagyok egyedül.˝
˝Uram, magamra maradtam. Tudod, mennyire szívesen részesültem volna a családi élet örömeiben és gondjaiban; mennyire vágytam valaki után, hogy egybekössük életünket. Te így is tudsz értelmet adni életemnek. Töltsd be örömmel munkámat. Adsz feladatokat bőven. Mutatsd meg, kik azok, akiknek szükségük van rám. Tégy fegyelmezetté, nehogy megzavarjam mások házaséletét. Végy oltalmadba, nehogy komor és lehangolt legyek. Hadd legyek mindig otthon Nálad és gyülekezeted közösségében. Ne engedd, hogy bármikor hálátlanná váljak. Hiszem: erősen fogod kezem. Bizton és bátran mehetek utamon. Amen.˝
Köszönöm az előző választ, és a fáradságot, hogy velünk van.
Tisztelettel, :)
Szeretetigényünk velünk születik. A késztetés is, hogy adjuk, a vágy is, hogy kapjuk. Istenképiségünk egyenes következménye.
A bűntől sebzett természetünk következménye pedig az, hogy bár ez nyilvánvaló, mégis milyen sokat teszünk ellene. Mi is és a környezetünkben lévők is. Ettől szenvedünk.
Ám Krisztus legyőzte legnagyobb ellenségünket a bűnt. Többé nem uralkodhat rajtunk - ha krisztusiak vagyunk. Ezt kaptuk meg a keresztségben, s erre kell törekednünk minden napunkon. Önzetlenül, viszonzást nem várva - ahogyan Ő tette.
