Kedves Lelkiatya!
A görög katolikus egyházban milyen feltételei vannak és hogyan történik az eljegyzés? Ez egy szentelmény?
Olvasom itt, hogy "házasok, egyben- és jegyben járók lelki napja", és nem nagyon tudom, hogy az utóbbi kettő között hol húzódik a határ, mert én úgy vagyok vele, hogy csak akkor kezdek majd "együtt járni" az illető lánnyal, amikor már eléggé megismertük egymást, plusz megbeszéltük, hogy össze fogunk házasodni, sőt ez már félig-meddig meg is történt, és ehhez képest milyen többlet kell az eljegyzéshez?
A Szerkönyvben található előírás szerint az eljegyzés szertartása az esküvőnek a része. Mostanában többen is kérik, hogy ezt a szertartást külön végezzék el. Ennek keretében történik a jegygyűrűk megáldása, melyet aztán a jegyesek a pap imádsága mellett egymás ujjára húznak. Természetesen ez már a házasság közvetlen előkészülete, többnyire az esküvő előtt néhány hónappal tartják meg.
Az a legtermészetesebb, nagyon helyesen gondolja, hogy akkor érdemes komoly kapcsolatot kezdeményezni, ha ezzel az a célja, hogy a házastársát megtalálja. Igaz, nem biztos, hogy első próbálkozásra sikerül. Az udvarlás időszaka eleinte éppen ezt a célt szolgálja, hogy megismerjék egymást, és kiderüljön, hogy valóban házasságot akarnak-e kötni. Az eljegyzés aztán mintegy megpecsételi ezt, már egyfajta szoros összetartozást jelent, melyet az Egyház is imádságával kísér.
Most van az Ökomenikus imahét. A kérdésem is ezzel kapcsolatos: mi az oka annak, hogy az ortodox testvéreink ebben nem vesznek részt? Igaz, hogy ők nem tagjai a hazai Ökumenikus Tanácsnak v. Bizottságnak? (Fél füllel hallottam valami effélét, azért kérdem.) Már több éve kiváncsi vagyok erre. Itt Pesten a szórványban milyen jó lenne, ha nemcsak a református és evangélikus lelkészek, hanem pl. a pesti Nagyboldogasszony Ortodox templom papjai is szerepelnének akár a Rózsák terén, akár a Fő utcában. Nagyon fáj, hogy kizárják őket. Szép dolog az ökumené, de csak az ortodox testvéreinkkel lenne teljes. Nemcsak reformátusok, evangélikusok és baptisták léteznek! Az ortodoxok mihozzánk még sokkal közelebb állnak!
Valóban, nekünk, görögkatolikusoknak mindenekelőtt az ortodox testvéreinkkel kell keresni az ökumenikus kapcsolatokat. Ismereteim szerint minden Magyarországon található ortodox egyház tagja az Ökumenikus Tanácsnak. Többször is volt rá példa, hogy ortodox lelkészek is résztvettek az ökumenikus istentiszteleten. Úgy tudom, sajnos, az idén az orosz ortodox egyház vezetője, Márk érsek nem járult hozzá ahhoz, hogy hivatalosan is bekapcsolódjanak az egység imahét rendezvényeibe. Bizonyos vagyok azonban, hogy ha hem is kaptak engedélyt a nyilvános istentiszteletekben való részvételre, azért sokan közülök imádkoznak az egységért.
Kedves Lelki Atya!
Annak a hagyománynak vagy szokásnak az eredete, értelme és részletei iránt érdeklődök, amikor is Vízkereszt ünnepén -azt hiszem főleg Oroszországban- a hívek megmártóznak a jeges vízben. Köszönettel: B.
Alighanem abból a lelkesedésből fakad, hogy a frissen megszentelt élő vízben azonnal megfürödhessenek. Ugyanakkor szerepet kaphat az a virtus is, hogy a ki tudja kihozni a vízből azt a keresztet, amelyet a pap nem csak féléken belemártogat a vízbe, hanem harmadszorra bele is veti. Több helyen szokás, hogy a bátor legények közül némelyek nyomban le is buknak érte a jeges vízbe. Tokajban hallottam arról a szokásról, hogy ott a halászok feladata volt tavasszal kihalászni. Ez a kereszt, mely sokszor megjárta a Tisza medrét, ma is megvan még.
Kedves Lelkiatya!
Törődik-e valaki nálunk a múlt század első évtizedeiben és a XIX. század végén a Délvidékre, a mai Szerbiába, Vajdaságba telepített tornai, gömöri, abaúji, borsodi, zempléni görög katolikusokkal való kapcsolattartással? Jelezte-e nekik valaki, hogy magyar állampolgársági kérvényükhöz elvileg őseik paróchiáin is kaphatnak igazolást? Gyakorlatilag (tekintettel arra, hogy sok régi paróchia pap és/vagy hívők nélkül maradt) megkaphatják-e - és ha igen, kitől - szüleik, nagyszüleik, dédszüleik házasságlevelét, keresztlevelét?
Ők is vannak talán annyira magyarok, mint mi...
Kitalátor
Van kapcsolat a Délvidékre költözött ruszin testvéreinkkel. Igaz, bizonyára lehetne erősebb is ez a kötelék. A szórványban élőkkel viszont még az ottani görögkatolikus püspök is bajosan tarthatja a kapcsolatot. Nem is tudom, hogyan lehetne őket elérni. Érdemes javaslatokat tenni ennek érdekében az egyházi vezetőinknek.
Kedves Lelkiatya!
Arról szeretnék felvilágosítást kapni hogy egy kapcsolatban meddig szabad elmenni (mit szabad és mit nem) házasság előtt az egyház tanítása szerint?
Vélem, hogy a fiú és a leány közötti testi kapcsolatra gondol. Ez sok fiatal jogos kérdése. Nem tudunk róla eleget beszélni.
A szerelemnek számtalan gyönyörű kifejeződése van. Fontos is, hogy éljünk ezekkel. Maga a találkozás, az együttlét, a beszélgetés, egymás megajándékozása, a virág (Uraim, a leányok nagyon szeretnek virágot kapni!), kézfogás, simogatás, ölelés.
Az egyik fontos szempont, hogy mindig a szeretett másiknak a kedvét, örömét keressük vele. Ha valaki egy focimeccsre szóló jeggyel ajándékozza meg a leányt, azzal elárulja az önzőségét és a vakságát. (Persze, vannak kivételek, vannak fociért rajongó lányok is.) Ugyanez érvényes a testi érintésnél is. Egyenesen durva ízléstelenség, ha valaki a saját érzéki örömeiért alkalmazza a szerelem szép eszközeit. Mindig a másik kedvét, örömét kell keresni.
Ugyanakkor mindig a kapcsolat mélységének foka szerint kell és szabad alkalmazni ezeket a szép dolgokat. Az udvarlásnak fokozatai vannak, nem érdemes előrerohanni. Egyébként egy igazi szerelemnél sokkal inkább jellemző a tartózkodás, amelyben a másik iránti tisztelet nyilvánul meg, mint a testi mohóság. Ez utóbbi épp az önzésről árulkodik, nem az igazi szeretetről. Vigyázat, erről lehet fölismerni!
Ugyanez a fokozatosság, mértéktartás érvényes a jegyeseknél is, akik már egészen biztosak abban, hogy házasságra szeretnének lépni. A párja még nem teljesen az övé, majd csak az Isten áldása után lesz az. A szüzességet meg kell őrizni a nászéjszakáig. A házasság előtt nem szabad testi egyesülésig eljutni. Viszont az érzéki hevesség miatt fontos még annak az előtermeit is messze elkerülni. Ha az ölelkezésben egy ponton túl jutottak, ott az érzékiség olyan gerjedelmet kelt, hogy ott már nincs megállás. Hiába határozzák el magukat, hogy "addig" nem mennek el.
A helyes elővigyázatosságért a következőt javaslom. A simogatás ne érjen szemérem területet sem ruhán keresztül, főként nem anélkül. Ne töltsenek el hosszú időt az ölelkezéssel. Akkor is könnyen színre lép az érzéki vadság, és lángbaborult elmével könnyen megfeledkezhet magáról az ember, és előtör az önzés, a testiség, s riadtan háttérbe szorul az igazi tiszta szerelem.
Ezzel a mértéktartással sokkal több idő jut a lelki szerelem fejlődésére. Nagyon sok megismerni való van a másikban. Rengeteget kell beszélgetni, kirándulni, közös élményeket szerezni. Ez a megismerési folyamat segít abban is, hogy később is mélyen tudják majd, ki mit szeret, kinek mi a jó. Hiszen a házasságban is megmarad az önzetlenség elve: nem a magam örömét, hanem a másikét keresem, őt próbálom kielégíteni minden területen. Ez a jó házasságnak a kulcsa. Erre kell, hogy készület legyen minden udvarlás és szerelem.
Kedves Lelkiatya! Nagyon köszönöm válaszát és megpróbálom a pozitívumokat, Isten ajándékait-ahogy Ön nevezte-keresni az életben és hálát adni. Még nem jöttem rá a 100%-os megoldásra, de az nagyon bánt, hogy a lelkiatyám így lerázott. (Igaz, hogy tavaly mondta, hogy csak 2 havonta beszéljünk, mert neki tényleg sok emberrel kell foglalkoznia. Én voltam most a hibás, hogy ezt nem tartottam be!) Nem akarom őt elveszíteni! Szentembernek tartottam és szeretném továbbra is annak érezni őt! Vállalom a szüneteket, nem akarom őt zavarni-hiszen most karácsonykor találkoztunk és ő most túl van terhelve, mélyen megértem és nagyon remélem, hogy nem haragudott meg rám végleg! Minden este imádkozom a lelkiatyámért külön és reménykedem. Mást nem tudok most tenni.
Ön hogy gondolja: megmarad-e ő lelkiatyának és barátnak? Nem tudok most senkivel beszélni erről, és az elkeseredésemről sem. (Az elmúlt hónapokban sorjában nem sikerültek a dolgok, egyik álláspályázatom se jött be, túl sok volt a jelentkező, nem engem választottak.) Jelenleg apám súlyos beteg, rossz lelkiállapotban van, és már ő is eljutott oda, hogy nem akar élni. Nagyon nehéz a helyzetem. Az öcsém készül az esküvőre, de feszültségek a háttérben és pénzprobléma is van. Minden egyre rosszabb, úgy érzem, hogy hiába imádkozom. Szeretném megkérni, hogy imádkozzon a lelkiatyámért Ön is, és apámért is!
Válaszát ismét köszönöm! Macika megint
Kedves Macika!
Ahogyan kérte, imádkozom Önért is, Édesapjáért és a lelkiatyáért is.
Nagyon jól teszi, ha gyakorolja a hálás magatartást, megpróbálja észrevenni az ajándékokat és meg is köszönni. Nem szabad, vagy inkább úgy mondom, nem érdemes egy-egy zaklatott helyzetet túlértékelni. Volt egy összecsapás a lelkiatyjával, de egyikük sem gondolta komolyan. Örülök annak, hogy ma már Ön is úgy látja, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Ha letelik a két hónap, bocsánatkéréssel kezdve újra keresse föl, és bizonyosan a régi szeretettel és megértéssel fogja Ön meghallgatni és tanácsaival segíteni.
Fontos még, hogy ha úgy is érzi, hogy hiábavaló az imádsága, azért ne hagyja abba. Ez csak kísértés. Hiszen semmilyen imádság nem hiábavaló. Csak az a rossz ima, amit abbahagyunk. Isten még az elfojtott sóhajtásainkat is meghallja és meghallgatja. Bízzon Benne!
Kedves Lelkiatya!
Jézus tudta magáról, hogy bűntelen?
Valószínű, Jézus az emberi értelmével fokozatosan ismerte föl a hivatását, sőt azt is, hogy ő az Isten Fia. Nagyjából úgy, ahogyan bármelyikünkben kialakul a hivatástudat vagy az Isten szeretetének fölismerése. Ezt ismerte, tudta Jézus tökéletesen tisztán látó szemével, teljesen megnyílt értelmével.
Megtapasztalta a kísértéseket is, és tisztában volt azzal, hogy nem bukott el egyszersem. Talán épp ennek megtapasztalása is segíthette fölismerni istenfiúi mivoltát. Hiszen ismerte az embert, tudta, mi lakik a szívében, s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről (Jn 2,25). Önmagában viszont nem tapasztalta ugyanezt a gyöngeséget.
Igen, tisztában volt vele, hogy amikor magára veszi az egész emberiség minden bűnét, ugyanakkor Ő ártatlan. Ezért is lehetett olyan kínkeserves és gyötrelmes a vérrel verejtékező imádsága ott, az Olajfák hegyén.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Nagyon örülök a "Család éve" programnak. Szeretném gondolataimat megosztani, illetve olyan kérdéseket feltenni, amelyekre én is választ keresek.
Szülőként és nagyszülőként is gondot okoz a létünk alapjának a SZERETET-nek a gyakorlatban való megvalósítása. A szeretet a másokkal való törődés önátadás és a cselekedeteink amelyeket másokért megteszünk és azt nem áldozatként éljük meg. Gyermekeink esetleg a szeretetet csak elvárásokban értelmezik. A családban sokkal nagyobb feladat a problémákat, hiányosságokat és a nehézségeket felvázolni szeretettel. Úgy gondolom, hogy hangsúlyozni kellene a törődő féltő szeretetnek a formáit. Előadások Szentbeszédek stb formájában is, de feltétlenül nam csak a templom falai között. A hangos világunkban a lényeget nem halljuk meg.
Kapcsolódik a másik gondom a generációk együtt élésének megszűnése miatt a betegek, öregek és elesettekkel való törődés és foglalkozás.
Eltüntek a családmodelekből a generációk együttélése. Én ennek tudom be a közerkölcsök alakulását is. A nagyszülőknek igenis komoly szerepük volt és van (lehetne) ma is, ha folyamatosan jelen van a gyerekek nevelésében. (Nálunk úgy alakult, hogy Anyukám velünkélt és azt mondta, hogy a tiétek a felelőséggel való szeretet és én már felhőtlenül szerethetem Őket. Nagyon komoly problémának látom, hogy az Egyházak -helyesen szerepet vállalnak az oktatásban, bizonyos szociális területeken-nem elég hangsúlyosa vannak jelen az idősekkel betegekkel való gondoskodásban. A földi életünk végén van a legnagyobb szükség a lelki gondozásra. A havi 1 alkalom amikor az atyák megláttogatják a időseket betegeket kevés. Nem tudok olyanról, hogy lenne egyházi fenntartásban ápolási osztály,(sajnos nagyon sokan kényszerülnek ilyen intézménybe várni az átköltözést, mivel az egyházi öregotthonokba is nagyon nehéz bejutni) ahol folyamatosan jelenvan a pap.
Hiányolom,hogy a hirdetésekben nem hallom, illetve csak nagyon ritkán az Atya hozzátartozóiért végzett szándék megjelenését. Tudom ,hogy mennyire csökkent a hívek részéről is a szándékra végeztetett (élő, vagy elhunyt hozzátartózóért) liturgia. Pasztorációs jelentőségét is látom, mint példa ha az Atya a család problémáinak megoldásához ilyen módon is kéri a jóságos Isten segítségét.
Gyerekkoromban erre nagyon jó példák voltak, amikor a szándékot megfogalmazták nyilvánosan de a szándékkérő anonim maradt, "egy adakozó szándékára" került a hirdetésbe. Gyakorlat volt a tisztítótűzben szenvedő lelkekért mondatot litugia. a közelmúltban amikor ezt felvetettem egy Atya előtt teljesen ismeretlen volt számára. Régen falvakban az emberek mindenért közösen imádkoztak, sajnos ma már ez az összetartó erő is eltünőben van. A közel múltban megélt kastasztrófákra is nagyobb hansúlyt kellene fektetni az Istenhez való kapcsolatunkra. A függőségünk a kiszolgátatottságunk és a tehetetlenségünk megjelenik, de főképp a nem gyakorló keresztény emberek ezen túl már nem láttnak, és feléjük volna fontos a mai technikák használatával eljuttatni a feltételek nélkül szerető, gondoskodó törődő, megbocsájtó, türelmes -és még sorolhatnánk a tulajdonságokat- Isten üzeneteit ezekben a megpróbáltatásokban is. Nem az épp embernek van szüksége orvoslóra, hanem a nagy betegnek"
Elnézést a hoszú gondolatokért, de ezek már évek óta foglalkoztatnak.
Nagyon sok szeretettel: Édesanya és Nagymama
Kedves Édesanya és Nagymama!
Nagyon egyetértek a gondolataival. Sokat kell tennie az Egyháznak ezen a téren is. Hála Istennek, a Család Éve is ezt szorgalmazza. Nekünk, görögkatolikusoknak március 5-én, Nagyböjt előtti szombaton lesz egy nagyszabású megbeszélésünk, mit is tehetünk a családokért, illetve a családokkal közösen. Oda várjuk a görögkatolikus családokat gyerekekkel, nagymamákkal, nagyapákkal együtt.
Nagy ajándéka még ennek az évnek, hogy több helyütt megjelenik a házigondozó szolgálat az egyházközségeknél. Ez kettős haszon, mert többeknek munkalehetőséget is ad, ugyanakkor sok rászorulót hamarabb és hatékonyabban el tudunk érni.
Abban biztos vagyok, hogy a papok mindig imádkoznak a családtagjaikért, csak ma már valóban nem szokás hangosan mondani ezeket a szándékokat.
Minden Szent Liturgia végtelen erejű, ha bámilyen szándékot beleveszünk, az nem szorít ki onnan másikat. Imádkozzunk a három nemzedékes családokért!
Kedves Lelkiatya!
Érdeklődnék, hogy lehetséges-e templomi esküvő megkötése, az esetben, ha már házasok vagyunk? Polgári esküvőt kötöttünk 10 éve, és most szeretnénk ezt megerősíteni, egyház színe előtt.
Igen, lehetséges. Forduljanak bizalommal a parókus/plébános úrhoz.
Kedves Lelkiatya!
Vallását gyakorló görögkatolikus vagyok, aki hosszabb ideje foglalkozik festészettel. Ikonokat is festek belső késztetésre, vagy ha pontosabb akarok lenni, sugallatra. A legutóbb a budapesti Duna-szenteléskor éreztem erős késztetést, hogy megfessem az ott látottakat. Leginkább az ikonokon látott ábrázolásmóddal szeretném ezt megalkotni, de nem tudom, nem követek-e el ezzel szentségtörést. (Bármennyire is szakrális témát dolgozok fel, nem szenteket, vagy Krisztus arcmását ábrázolnám.)Mivel nem vagyok egyházilag képzett szakember, az Ön segítségét kérem: alkalmazhatom-e a rubljovi technikát, vagy inkább más módon ábrázoljam a számomra oly megkapó jelenetet?
Köszönettel:
Ikonfestő
Kedves Ikonfestő!
Fontos kérdést tett föl. A válasz rá teljesen világos.
Egészen más egy ikon és egészen más egy élmény vagy egy látvány hatására megfestett egyéni kép. Ez utóbbi emberi alkotás, az ikon pedig az Egyház tanításának, igehirdetésének, megszentelő munkájának eszköze. Semmiképp sem szabad keverni őket.
Az ikonfestő pontos szabályok szerint dolgozik. Ha attól eltér, súlyos vétséget követ el. Még akkor is, ha tudatlanságból teszi. Éppen ezért alaposan utána kell néznie, tudnia kell, hogy egy-egy ikont hogyan kell ábrázolni, arról az Egyház mit tanít. Különben nem ikont festene, csak valami hasonlót.
Az ikon nem a jelenetet vagy személyt ábrázolja, hanem annak - eseménynek vagy személynek - a mennyei vetületét. Ez által, vagy őáltala van lehetőségünk bepillantani a Mennyek Országába.
Az egyéni kép az egészen más. Az saját maga kifejeződése, egy élmény megragadása. Nem lesz belőle szent kép, de ön a lelkiélményét sokakkal megoszthatja általa.
Azt szeretném kérdezni, hogy mikor jelenik meg a teljes Filokália magyar fordításban?
Sajnos, ezt nem tudom megmondani. Nagy tervek vannak, volt már tárgyalás a fordítói, szerkesztői munkák kiosztására, erről hallottam. De egyelőre nem tudok érdemi előrehaladásról. Adná Isten, hogy minél hamarabb megjelenhessen, ám félő, hogy még éveket kell erre várni.
Kedves Lelkiatya!
Egyik kedves ismerősömmel beszélgettem ma, előjött a hivatás téma és rádöbbentem egy olyas valamire, amit azelőtt nem gondoltam volna. Azt tudtam meg, hogy állítólag a görög kispapoknak meg van szabva, hogy mikortól lehet barátnőjük. Meglepett, hogy van ilyen szabály és ha jobban belegondolok, érthető. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy az is meg van határozva, hogy mikortól udvarolhatnak? Vagy nem is beszélgethetnek lányokkal?
A keresztfiam játszik a papság gondolatával, de neki van barátnője. Ha felvételt nyer esetleg, akkor ott kell hagynia a párját? Kérdéseimre a választ köszönöm! P. István
Kedves István!
Azt hiszem, nincsen ilyen kifejezett szabályozás, inkább csak iránymutatás, hogy az ifjaink a hivatás kezdeti időszakában ne az udvarlással foglalkozzanak, hanem a lelkiélet alapjainak lerakásával. Az semmiképp sem állja meg a helyét, hogy nem beszélgethetnének lányokkal. Hiszen mindig jelentős szerepet kapnak az ifjúsági zarándoklat, a Damján-tábor de még a bálok megszervezésében is. Véletlenül tudomásomra jutott, hogy az illemtan oktatásuk gyakorlati részében szereplő feladat, hogy egy-egy bálon minél több leányt megtáncoltassanak. Nekem tetszik ez a gondolat, mert arra készteti őket, hogy foglalkozzanak másokkal, és még szórakozás közben is ne csupán a saját érdekeiket kövessék. (Igaz, nem is olyan nagy áldozat a lányokkal táncolni.)
Az Istentől megérintett szíve legyen a helyén, akkor helyén kezeli majd ezeket a dolgokat is.
Kedves Lelkiatya!
Mi az a "jó felelet", amit majd adnunk kell, amikor a bűneinkről számonkérnek bennünket halálunk után? Az egyik atya azt mondta, hogy ott már a bűneinket nem lehet megmagyarázni, mismásolni, elsumákolni, hiszen ott pontosan tudnak mindenről, egyszerűen kegyelemért kell könyörögni, csak ez lehet a jó felelet. Így van?
Ha most meg tudnám mondani, mi az a "jó felelet", akkor egyszerűen föl kellene írni egy papírra, jól megjegyezni, és amikor kell, akkor kimondani. Ezesetben pedig ki lehetne törölni a naponta többször mondott énekelt ekténiákból ezt a mondatot.
Mivel nem olyan könnyű megtalálni ezt a választ, ezért könyörgünk érte olyan gyakran. Egész életünk lesz egyébként majd ez a felelet. Minden tettünk benne összesűrítve. Nem csak a bűnök, hanem az erények is.
Mégsem vélhetjük, hogy attól függően bíráltatunk majd el, hogy melyik szín, a sötét vagy a világos lesz benne az uralkodó. Nem az életünk egyenlegét veszik számba - legalábbis, én így gondolom - hanem azt az utolsó pillanatot, a számonkérés pillanatát, azt az utolsót, ami igazából az első lesz az igazi, a meg nem szűnő, az örök életünkben. Az első, amikor szemtől szemben állunk az Úrral. Az akkori állapotunk, a Vele való kapcsolatunk fog számítani. S az ítéletet - mint mondják az atyák -, nem is a Bíró, hanem mi magunk fogjuk kimondani.
De mit kell akkor mondanunk???
Egész életünkön át készüljünk rá, egyetlen pillanatot sem kihagyva ebből a készületből, s akkor, az utolsó..., az igazi életünk első pillanatában tudni fogjuk, mit kell mondani.
Persze, vélhetően nem lesz más akkor sem, mint most, az itteni életünkben. Nem vár tőlünk akkor sem mást, mint amire most tanít bennünket az Egyház, amit mindig szoktunk mondani a liturgiában, valamiképpen akkor is ugyanezt kell majd mondanunk, kiáltanunk: Uram, irgalmazz!
Kedves Lelkiatya!
A napokban nagyon kiborultam lelkileg, elment az életkedvem is. Írtam a lelkiatyámnak néhány levelet (1-2 soros E-mailek és sms-ek. Erre ma rám telefonált, hogy keressek mást, őt hagyjam békén (pedig apám is azt mondta, hogy vegyem fel vele a kapcsolatot!), ne írjak neki és ne szóljak. Mert neki több testvére van és sok gyereke (ezt a mondatot legalább 5x üvöltötte a telefonba) és rengetegen járnak hozzá gyónni, nincs neki rám ideje, értsem meg, hogy ottvannak a testvérei és a gyerekei stb. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy jobb lenne ha római lelkiatyát keresnék, mert azt nem húzza le a családja. Mostmár megértem azokat az embereket, akik a papi cölibátus mellett vannak! Tényleg nem számítottam rá, hogy pont akkor csinálja ezt velem amikor totál mélyponton vagyok lelkileg és egy paraszhajszál választ el az öngyilkosságtól. Nagyon el vagyok keseredve. Ok, megértem, hogy neki a családjával kell (is kell) törődnie, de nem ilyen hozzáállás kéne és pont ilyenkor. Eljön majd az idő, amikor térden állva fog a koporsóm előtt bocsánatot kérni, de akkor már késő lesz!!!Voltak emberek akik így viselkedtek velem és azokat örökre "leírtam", ma már nem találkozom velük, teljesen kiestek az életemből. Számomra nem ér semmit a kereszténység és az egyházat is ott fogom hagyni! Ez többszőr nem fog velem megismétlődni az biztos! Gyerekkorom óta pokol az életem, nemkívánt gyerek voltam, akit mégis megtartottak. Aztán ott van a baj az öcsémmel és az apámmal. (A multkori leveleimben kifejtettem!) Jobb lesz mindenkinek, ha meghalok! Akkor már senkit se fogok "zaklatni" a leveleimmel! Azt is kikötöm, hogy ne pap temessen el!
Boldog új évet! Macika megint
Kedves Macika!
Életünk során többször kerülünk nehéz helyzetbe, elviselhetetlennek tűnő lelkiállapotba. Ilyenkor nem csak összesűrűsödnek a bajok, hanem ráadásul mi magunk is sokkal sötétebben látunk. Ez emberi gyarlóságunk velejárója. Természetesen ilyenkor roppant fontos az emberi segítség. Édesapját múltkoriban bölcs embernek mondtam, s pontosan ennek megfelelően tanácsolta, hogy keresse föl a lelkiatyját. Sajnos, ő ezúttal nem tanúsított kellő megértést. Hogy miért, azt nem tudhatjuk, de ember lévén nyilván őneki is megvolt erre a megfelelő indoka. Nem szabad elfelednünk, hogy lelkipásztoraink, lelkiatyánik is emberek, római vagy görög, katolikus vagy protestáns mind egyaránt. Ha elkeseredésében sok levelet, sms-t írt neki, bizonyára ez még inkább ingerelhette, és talán emiatt is válaszolt vissza türelmetlenül. Bevallom, velem is előfordult már ilyen, Isten bocsássa meg! Legyünk megértőek mi is a lelkiatyáinkkal, ha azt kívánjuk, hogy ők is legyenek megértőek velünk.
Javaslom, hogy mélyen gondolja át, gondolja végig, hogy, ha esetleg úgy érzi, Önt senki nem várta, senki nem akarta, az Isten, akinek a létét köszönheti - nem a szüleinek, ők csak közreműködők voltak - tehát az Isten mindenképpen akarta Önt. Azért ajándékozta meg az élettel. Célt és életutat is ajándékozott, s a feladatunk, hogy tévelyegve bár, botladozva ugyan, de ezt keressük, ezt építsük. Vannak nehéz és vannak könnyebb szakaszok ebben a keresésben, ebben az építkezésben.
Javaslom még, hogy e gondolat átelmélkedése után vegye számba azokat az egyéb ajándékokat, amelyeket az élete mellé kapott. De legyen nyílt, bátor és őszinte ebben a tekintetben! Ha esetleg kevés ilyet találna, vagy ne adj' Isten, egyetlenegyet sem, az csak a mostani sötéten látásnak az eredménye. Nagy hálátlanság volna nem észrevenni azt a rengeteg ajándékot, amelyet végtelenül szerető Istenünk mindnyájunknak adományoz. Kinek hogyan, kinek mit. S persze, ne feledje el meg is köszönni mindezeket.
Életünk egyik megoldása lehet, ha megtanulunk hálás szívvel élni, ha gyakoroljuk a hálaadást, ha minél gyakrabban élünk vele. Akkor ezek átsegítenek a mélypontokon is. Adjon Istenünk segítséget ebben Önnek!
Kedves Lelkiatya!
Legutóbb dr.Papp Miklós atya a tv-ben többek között a gör.kat. keresztvetésről beszélt.Sajnos én nem láttam csak az unokáim,s ők azt mondják,hogy az atya azt mondta,hogy nem a bal vállunkat kell megérinteni utoljára,hanem a szívünket.Kérem tegye már meg,hoy válaszoljon,hogy valóban így van-e.Köszönöm.
Valóban én is hallottam ilyen magyarázatot, hogy a szívünkhöz érve kell befejezni minden keresztvetést. Ez azonban inkább lelkileg értendő. Hiszen egyértelműen kereszt rajzolásáról van szó. Ahogy a pap kereszt alakban ad áldást, annak tükörképét rajzoljuk mi is magunkra. Vagy, ha magunk imádkozunk, akkor ugyanígy önmagunkra adunk áldást. Fizikailag a helyes rajz tehát a szabályos kereszt: homlokunkat, mellünket, jobb, majd bal vállunkat érintjük (római katolikusoknál előbb a bal, utána a jobb vállat), de lelki értelemben valóban mindezt a szívünkbe zárva kell értelmezni.
