Mindenképpen az a cél, hogy ezt a nehezen kivitelezhető gyakorlatot végre fölváltsuk a korábbival. Nincs tehát ilyen törekvés.

Két római katolikus szertartású személy nem köthet görögkatolikus esküvővel házasságot. Ez csak akkor lehetséges, ha legalább az egyik fél görögkatolikus. Van a szertartási rendünkben a másodházasságnak is külön rendje. Ebben nincs előző ígérettételre utalás és nincsen megkoronázás. Úgy tudom, készül erről egy könyv, de nem tudok arról, hogy megjelent volna már részletes leírás.

Kedves Krisztina! Jogos a kérdése, de a válasz nem olyan egyszerű. Amit az ember lelkiismerete diktál, azt kell követni. Jó, ha minél nagyobb fokú tiszteletet akar kifejezni az ember a testével is. Ezért érzi úgy, hogy kissé "illetlen" csak úgy a sarkunkra ülni. Annál azért jobb, ha egyenes tartással térdel az ember. Ha azonban elfárad, vagy a térdeplő is rosszul van megszerkesztve, akkor talán jobb a térdelve ülés, mint a padon ülés. De hozzáteszem, a padon ülés sem rossz, semmiképpen sem bűn. Csak azoknak mondom ezt, akik szeretnének minél nagyobb buzgósággal imádkozni. Nem rossz a törökülés, vagy bármilyen más módon a földre ülés sem - ha ez másokat nem botránkoztat meg. Szóval, nagyon sokféle testtartásban lehet imádkozni, sőt, mindenféle testtartásban lehet. De annál jobb, minél összeszedettebb, minél fegyelmezettebb az ember. Ami igazán fontos, az a lélek állapota, hogy az ne legyen szétszórt, hányaveti, figyelmetlen. Ezt segíti az összeszedett magatartás, fegyelmezett, alázatot kifejező testtartás.

A honlapunkon csak ezt találtam. https://hd.gorogkatolikus.hu/media_doc/023385d9d7b9ca2b5c421760d6aa8dc6.pdf Hogy mind le lenne kottázva valahol, azt kétlem, hiszen rengeteg van. Szövegváltozat legalább ötven, s azok is mind annyiféle módon énekelhetők, ahány kerubének dallamot használunk, általánosságban nyolcat.

Ebben én nem vagyok járatos. A mi csoportunkat tudom fölajánlani, ahol két korosztálynak is van csapata: Facebook/budapesti.gorogkatolikus.egyetemistak

Kedves M.! A kérdés lehet, hogy egyszerű, de a válasz nem annyira. Természetesen figyelembe veszik, hogy a papságra készülő fiatalember kit vesz feleségül. Legalábbis közvetett módon. A papságra készítésnek ez is része, hogy a jövendőbeli pap olyan társat találjon magának, aki segíti őt a szolgálatban, aki maga is hivatásának tekinti az Isten, az egyház, az emberek szolgálatát. Ha nem ilyen leányt venne feleségül, akkor az valóban megkeserítené mindenkinek az életét. Ezért nagyon fontos tehát a jó választás. Azt nem hiszem, hogy az Ön által felsorolt kritériumokat lehetne alapul venni. Ezek a tulajdonságok jó esetben kialakulnak az emberben, s persze, a képzés, a formálódás folytatódik is az egész életünkben. Erre is vonatkozik a jól ismert mondás: a jó pap holtig tanul. A jó papné is. Ha kezdetben nem is látszik ügyes háziasszonynak, nem találja meg a hangot a hívekkel, nem ügyes a szervezésben, akkor a híveknek is feladata, hogy segítsenek neki jó papnévá válni. Ezért fontos, hogy a pap is, a papné is tudjon alázatos lenni, hogy a hiányosságaikat belássák, képesek legyenek, akarjanak is fejlődni. A szemináriumi képzés része egyébként az is, hogy amikor már biztosnak tűnik a kiválasztás, akkor a fiatal leányok is bekapcsolódnak a képzésbe, találkozók, előadások, lelkigyakorlatok segítségével készülnek föl a nagy feladatra. Arra is lehet példa, hogy valaki jó szándékkal törekszik elvégezni a feladatait, betölteni a hivatását, de betegség vagy családi nehézségek miatt ez nem sikerül neki. Ez is a családos papi élet jelentős nehézségei közé tartozik, hogy a családi gondjai nem terhelhetik meg az egyházközség életét. Ebben is nagy szeretetre és Istenre hagyatkozásra van szükség, hogy az élet keresztjei ne lefelé húzzák az életünket, hanem emeljék azt. Egy jó papné legfőbb tulajdonsága, hogy imádságos ember legyen, hogy az imádságával Isten segítégét tudja lehívni és hatékonnyá tenni az életében.

Amikor egy pap elhagyja papi hivatását, az olyan, mint a házasságtörés. Istennek tett fogadalmát, odaadását megszegi. A családos pap esetében ez tehát kétszeres kötelék, ugyanakkor kétszeres veszély is. Van, hogy egy pap elhagyja a hivatását, s van, hogy házasságot tör. Előfordul, hogy a kettő egyszerre történik meg. Istennek hála, nálunk, Magyarországon ez elég ritka, de sajnos volt rá példa. A házasságtörő addig nem járulhat szentségekhöz, amíg ebben a bűnben él. A pap csak úgy tud kilépni a hűtlenség bűnéből, ha visszatér a papságához. Erre is van példa. A házasságtörő is csak akkor kap föloldozást, ha megbánja tettét és visszatér első feleségéhöz. Ha a pap meggyónja ugyan hűtlenségét, de nem tér vissza, ezzel megmarad a hűtlenség bűnében. Amikor azonban ez az állapot véglegesülni látszik, emberileg már nem látszik visszaút, akkor, hogy ez a lélek is meg ne nyomorodjék végleg, a pápa megadja neki a föloldozást, és bár nem tér vissza a papságához, azért részesülhet a Szentségekben.

A Biblia egyik legfontosabb kijelentése, hogy Isten szól és az ember ezt képes meghallani. Az egész Ószövetségben él az a hit, hogy Isten szóba áll népével. Minden ember a ?szívével? képes hallani Isten hangját, s ez nagyon személyes és demokratikus Isten részéről, hiszen nem csak a vezetőkhöz szól. Ám az emberi szív (lelkiismeret) el tud tévedni, meg tud gyöngülni, s Isten ilyenkor elküldi a Lélek harsonáit, a prófétákat, akik tolmácsolják Isten igaz hangját. Azaz szükség van a kiigazító prófétai hangokra. Az Újszövetségben maga Krisztus a megtestesült Szó, akinek a hívását mind a hívők, mind a pogányok képesek meghallani a lelkiismereten keresztül. Krisztus felülmúlhatatlan igazságát őrzi az Egyház a Lélek vezetésével a történelemben. Később Szent Ágoston azonosítja a lelkiismeret hangját Isten hangjával. Ám ahogy telnek az évszázadok, látjuk, hogy a lelkiismeret el is tud tompulni, sőt, tévedni is tud. A téves hang is Isten hangja? Az újkor ateistái a lelkiismeret hangját már elválasztják Istentől, s csak és pusztán emberi hangnak tekintik: a jobbik énem hangja, apám tudatfölötti hangja bennem, a társadalmi neveltetés hangja stb. Két végletet látunk: csak Isten hangja ill. csak emberi hang. A II. Vatikáni Zsinat szerint a lelkiismeret egy szentély bennünk, ahol visszhangzik Isten hangja bennünk. Azaz valóban jelen van Isten hangja bennünk, de a sok-sok hang közül finom szikével ki kell bogozni, hogy abból melyik Isten hangja. Hiszen valóban a neveltetésünkön, saját bűnösségünkön, a társadalmi helyzetünkben meg tud törni ez a hang. Magyarul: örömhír, hogy Isten mindenkivel közvetlenül szóba áll (nem csak a papokkal), de munkavégzésre van szükség, hogy kibogozzuk Isten hangját. Ehhez a munkavégzéshez ad támpontot az Egyház hivatalos tanítása: a túl laza vagy a túl rigorista lelkiismeretek számára is rögzíti az Egyház a Katekizmusban, hogy melyek a halálos bűnök (az emberi élet elleni, az emberi méltóság elleni, a testi épség elleni súlyos és szándékos bűnök). A lelkiismeretünket nevelni kell, hiszen egyes területeken lehetünk lazábbak, máshol görcsösebbek. Tévedhetetlenséget nem a lelkiismeretünknek ígért Isten, hanem az Egyháznak. Hiszünk abban, a Lélek dolgozik a lelkiismeretünkben és a Tanítóhivatalban is, s azok nem állhatnak egymással szemben. De Ön jól érzi, az egyéni kis lelkiismeretünk el tud tévedni: vannak, akik a lelkiismeretükre hivatkozva bombát csatolnak magukra, mások a laza szexualitásuk alól vélik felmentettnek magukat, mert a lelkiismeretük ezt jelzi. Valóban lehet sok bűnre hivatkozni téves, laza, vagy éppen rigorista lelkiismerettel. Alázatosan érdemes a Tanítóhivatalra figyelni, nem kell sem lazábbnak, sem rigoristábbnak lennünk a Lélek vezette Egyháznál.

Helyzete válogatja. Nincs erről általános recept. Általában nem kell nagyon részletezni az ilyen bűnöket. Elég volt azt elkövetni, nem kell tovább csámcsogni rajta. Ugyanakkor - ahogyan arra Ön is utal - nem baj, ha a pap látja, hogy mennyire súlyos dologról van szó. Amikor valaki azt gyónja meg, hogy "paráználkodtam", "vétettem a hatodik parancs ellen", akkor a pap többnyire rákérdez, hogy ez mi volt. Ugyanis valóban nem mindegy, hogy önkielégítés volt vagy mondjuk házasságtörés. Meg azért is jó, ha tudja a pap, hogy miről van szó, mennyire uralkodik az emberen ez a bűn, hogy tanácsot is tudjon adni, hogyan kezelje a dolgot az illető. Az elégtétel azonban nem biztos, hogy a bűn fajtájától, nagyságától függ. Sokkal inkább a gyónó lelkiállapotától. Az elégtétel (nem túl szerencsés ez a kifejezés) mindig gyógyító jellegű. De tény, hogy annak megfogalmazásához is jó, ha a pap minél tisztábban látja a gyónó lelkiállapotát, hogyan gondolkodik a bűnről, mennyire ismeri az Isten irgalmas szeretetét.

Hogy szívünkből a béke nem tud kiáradni a Földre, annak legvalószínűbb akadálya az, hogy nem elég erős, nem elég mély, nem elég valóságos ez a béke a szívünkben. Ugyanis Isten békéje ellenállhatatlanul terjed tova. Szent Szerafim atyának volt erről szép tapasztalata, melyet így fogalmazott meg: "Szerezd meg a békét és ezrek fognak üdvözülni körülötted." A szívben uralkodó isteni béke a legelvetemültebb közegben is tud hatni. Lehet, hogy nem úgy, nem olyan mértékben mint én azonnal szeretném, de másként, más úton mindenképpen hatni fog. Nem érdemes tehát a külső gátakon töprengeni, amelyeket valószínű, úgysincs módunk megváltoztatni. Hanem ezen a belső isteni békén kell továbbra is munkálkodni, hittel kérni Istent, hogy ő munkálkodjék a szívünkben és más szívekben is. Jobb ötletem nincs.

Minden életút, minden élethelyzet más és más. Nem lemásolni kell egymásét, hanem tanulni belőle. Az Ön esetében azt javaslom, hogy bátran keresse föl a legközelebbi görögkatolikus atyát, és beszélgessen el vele, hogy ő mit tanácsol. Meg persze, imádkozzék is Istenhöz, hogy mutassa meg Önnek, hogy hol van a helye, hol és hogyan tudja őt minél jobban megismerni, megszeretni.

A következő a javaslatom. Első lépésként nagyon összeszedetten azért imádkozzék, hogy az illető úriember megerősödjék papi hivatásában, és tudjon dönteni a visszalépésben. Ez legyen az első cél! Amíg ezt a lépést nem tudja megtenni, addig csak zavarodottság uralkodik továbbra is. Bocsánat, a hasonlatért, de úgy jár, mint a csacsi, amelyik éhenhal két kazal széna között, mert nem tudja, hogy melyikből egyen. Induljon el az egyik felé, a nehezebb felé, azt fogja megáldani az Úr. Ettől még egyáltalán nem biztos, hogy az illetőnek valóban papnak kell lennie, s ebben még az is benne lehet, hogy Önök majd valamikor egymáséi lehetnek. De ha nem ezt az utat választja, akkor a lelkiismeretfurdalás sohasem fogja elhagyni egész életében. Tehát induljon el a nehezebb úton! Ezzel egyidőben tegyen lépéseket a szerzetesség felé is. Ne féljen, hogy "csőbe húzzák", hogy ha oda belép, akkor bent ragad, akár akarja, akár nem. De erre is azt mondom, ha nem próbálja ki magát ebben, akkor állandóan ott fog maradni a lelkében, hogy talán eljátszotta az Isten ajándékát. Nyugodtan elindulhat erre, mert ha aztán kiderül, hogy Önnek nem szerzetesi hivatása van, akkor semmi más nem történik, mint hogy sok lelki tapasztalattal gazdagodva pályát vált, és az addigra kitisztult úton mehet majd tovább. Jó, hogy érzékeli, hogy bevallja magának ezt a zavarodottságot. Őrizze meg ezt az őszinteségét saját maga felé! Soha ne csapja be magát. Ha türelmesen kéri az Urat, és ha megvan Önben az elszántság, hogy bármi legyen az ő akarata, követni akarja, akkor szépen kirajzolódik majd minden. Ha azonban félve tipeg-topog, akkor mindenről lemarad. Ne féljen a nehezebbtől! Meglátja, mennyire gazdagon megáldja majd az Úr ezt a készségét, elszántságát.

Igen, augusztus 17-20 között lesz Sajópálfalai második zsolozsmás táborunk.

Igen, érdemes ezeket is letenni a bűnbánat szentségében. Egyedül Isten tudja, hogy mennyi volt az én felelősségem ezekben. Minden bizonnyal másoknak is volt. De ne a mentségeket keressem, azokat majd megtalálja nélkülem is a jóságos Isten, nem kell rá emlékeztetnem. Jogos lehet a gondolat, hogy efféle függőség talán már nem is bűn. De vajon bűn-e az alkoholizmus? Egyértelműen betegség, akaratbénulás, de minden bizonnyal volt benne felelőssége az adott személynek is, hogy ide jutott. Ám tény, hogy nem egyedül ő a felelős érte. Ezért nem kell megítélnünk. De érdemes minden korábbi, gyónatlanul hagyott bűnt is beletenni - kivált - az életgyónásban.

A legtöbb bűnünket akaratlanul követjük el. Nyilván nem akarok szándékosan rosszat senkinek, főként nem szeretteimnek, s mégis teszek. Indulatból, türelmetlenségből, figyelmetlenségből, stb. Ezek természetesen szintén bűnök, melyeknek a gyökere sokkal mélyebben van. De meg kell őket gyónnom. Ugyanakkor ennél jóval többet is kell tennem. Meg kell keresnem ezek gyökerét, és ott orvosolni. A gyógyítást, persze, Isten adja, de nekem is mindent meg kell tennem érte. Ezek az akaratlan bűnök, amelyekért bocsánatot is kell kérnem, meg dolgoznom is kell, hogy ezek se mérgezzék a szeretetkapcsolataimat.