Igen.

Ne törődjék ezzel a rossz érzéssel. Ezt a gonosz lélek szítja, hogy vele elbizonytalanítsa az embert az Istenbe vetett bizalmában. Istennek minden imádság kedves, hiszen ilyenkor az emberben megvan a törekvés, hogy őrá figyeljen, hogy beszélgessen vele, hogy időt szánjon rá. És a minket végtelenül szerető Isten már ezt a törekvésünket is nagyra értékeli. Mondhatjuk emberi szóval, örül, amikor imádkozunk vagy legalább próbálunk imádkozni. Ma nagyon terjed az a szemlélet, hogy minden rossz a világban, cinizmussal értékelik, hogy mennyi kudarc van az egyházban, a politikában, az emberi törekvésekben. Ez a rosszindulat a gonosztól van, hogy tönkretegye az örömünket, a bizalmunkat, a hitünket. Ugyaninnen ered az imádság aláásása is. Hiszen innen már csak egy apró gondolati lépés, hogy akkor nem is érdemes imádkozni. Na, pont ezt akarja elérni a sátán. Sohasem fölösleges imádkozni. Minden imánkat meghallgat az Úr. Ha a rózsfüzér mondása közben mást csinál, az is jó, csak azt még nem nevezném imádságnak. Azt munkának, vagy gyermekvigyázásnak lehet nevezni, ami közben az ember imádkozik. Ez tehát nagyon jó. De azért imádkozni is kell, időt, figyelmet szánni az Úrra. Ezt jelenti a minőségi idő. A férjével is beszélget főzés, esetleg séta közben vagy társaságban. Egészen más azonban, amikor csak a férjével van, csak egymásra figyelnek, beszélgetnek vagy még mélyebben fejezik ki egymás iránti szeretetüket. Ezek nélkül a nagyon mély együttlétek nélkül meghal a szeretet. Ezek táplálják a szeretetet. Így vagyunk az imával is. Jó, ha napközbeni tevékenységeink közepette is figyelünk az Úrra, mondjuk a rózsafüzért vagy a Jézus-imát. Ez nagyon jó. De azért legyen időnk arra is, amikor csak az Úrra figyelünk. Ha most még az Ön életében nincsen ilyen, mert megszokta, hogy "takarékoskodik az idővel", és az imáit egyéb "hasznosabb" tevékenységek közepette végzi, hát jó, eddig ennyire jutott. Mondom, már ez is jó, mert sokkal rosszabb volna, ha egyáltalán nem figyelne Istenre, ha egyáltalán nem imádkozna. De lépjen tovább. Szánjon időt az Istenre, akárcsak öt percet is. Meg fogja látni, hogy ez minőségileg más lesz. Mindenesetre az imát ne hagyja abba!

Teljesen egyetértek. Ebben az összehasonlításban az ateista közelebb van az igazsághoz, őszintébb, mint az említett álszent katolikus. Ez utóbbi csak mutatja, hogy Istenhöz tartozik, ez azonban csak külső látszat. Az ateista legalább kimondja, hogy távol van az Istentől. Ugyanakkor, szerintem, nem nagyon érdemes ezen töprengeni. Arra kell inkább figyelni, hogy én magam minél őszintébb módon éljem meg a hitemet.

Nem javaslom, hogy kihagyja a gyónást. Ne féljen tőle. Az Eucharisztia vétele előtt mindenképpen gyónjon meg. Az Urbi et Orbi áldás egyébként ezt nem helyettesíti. Az áldás és nem föloldozás.

Kedves Adél! Nagyon fontos kérdést tett föl. Mivel nem vagyok teológus, nem tudom egészen biztosan a választ sem. Csak ugyanazt tudom én is, mint amit Ön: Isten mindentudó. Az Atya és a Fiú egy. Jézus nem hazudik. Ezek magától értetődő állítások, amelyekkel egyszerűen logikailag nem fér össze, hogy Jézus ilyet mondjon, hogy a Fiú nem tudja eljövetelének idejét. A magam módján csak úgy tudom megmagyarázni, hogy a Fiú mint ember nem mindentudó. Tehát mint ember nem tudja az eljövetel idejét, noha mint Isten tudja. Aztán azt a vélekedést is ide lehet még tenni, hogy Jézusban, mint emberben volt növekedés, tökéletesedés. Például a Zsidókhoz írt levél is utal erre: "Annak ellenére, hogy (Isten) Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet" (Zsid 5,8). Volt idő, amikor még nem tudott beszélni, volt idő, amikor még nem tudott olvasni. Ilyen értelemben volt idő, amikor még talán nem tudta, hogy ő az Emberfia. Igaz, hogy már erre tizenkét éves korában is utalt. De akkor is kérdezgetett, tanulni akart a papoktól. Nos tehát, mint Isten természetesen mindent tud, az eljövetel idejét is, de mint ember ezt nem tudta. S erre utalhatott ezzel a mondásával.

Igen, a keresztelő minden kereszténynél egységes, legalábbis az alapelv benne, hogy a Szentháromságra legyen megkeresztelve az illető, miközben tiszta vízben megfürdik vagy legalábbis leöntik tiszta vízzel. Ez tehát ugyanaz mindegyik keresztény felekezetnél. A keresztszülőnek azonban az a feladata, hogy a keresztségben kapott isteni életet élje és kibontakoztassa az újonnan megkeresztelt. A katolikus egyház éppen ezért előírja, hogy csakis katolikus lehet a keresztszülő, legalábbis az egyik. Neki kell vállalnia, hogy kíséri a megkereszteltet, akár csecsemő, akár felnőtt. Ha nem katolikus ember, akkor nem tudja kísérni abban a hitben amelyben megkeresztelték, csak valami nagy általános hitet tudna átadni, de nem annak igazi mélységét. Az ortodoxoknál ugyanez az előírás, a keresztszülő csak ortodox lehet, különben nem tudja bevezetni az ortodox hitbe. Hogy más felekezetnél ez hogy van, azt nem tudom, de valószínű, hogy ott is megkívánják a saját felekezet szerinti keresztszülőt, legalábbis a protestáns egyházak azt, hogy protestáns legyen. De erről nincs biztos ismeretem.

A lelkiatyák, bizony, nem tévedhetetlenek. Nem kell meggyőznie az atyát. Élje a maga életét, ahogyan a lelkiismerete súgja. Az közelebb van Isten Önről alkotott képéhöz, mint amit az illető atya lát Önben. Figyeljen tehát inkább a belső hangra, ne a kívülről jövőre!

A mai demokráciának ez az egyik legnehezebb kérdése, ez a ?közreműködés?. Nyilván mindenki felel a saját tetteiért, de az is igaz, hogy sok tettünkben befolyásoltak vagyunk. Az önkéntes együttműködés terén (pl. családban, egyházi közösségben) nem nagyon szokott ez probléma lenni, de sokkal nehezebb pl. egy munkahely, a demokrácia, a gazdasági kényszeregyüttműködések területén. Hiszen érezzük, hogy a bűn szövevényeibe vagyunk belebonyolódva mindannyian. Nem csak a kegyelem, a szeretet építi ki a maga struktúráit, hanem a bűn is megszilárdítja a maga szokásait, rendszereit. Egy bűnös világból nem tudunk katapultálni. Hová menjünk? Az űrbe? Keresztényként maradunk és küzdünk, mindig tudva, hogy rászorulunk a megváltásra. Nem tudom, az Ön főnöke milyen bűnös együttműködésre kényszeríti önt. Mindig azt kell néznünk, hogy a bűn főcselekvői vagyunk-e vagy beosztottak. Minden munkahelyen vannak bűnös dolgok: a házasságtöréstől a számok kozmetikázásig sokféle. Amennyire lehet, vonjuk magunkat belőle! Amennyire lehet, a legsúlyosabbaktól kifejezetten tartózkodjunk. Amennyire lehet, vigyünk keresztény szellemet a rossz struktúrákba. A bűnök fő cselekvői ne legyünk. Van sajnos bűnös struktúra, amivel nem tudunk nem együttműködni, a rendszer nélkülünk is megy. Van viszont bűn, amit nem tűrhetünk meg, ami nem egyszerű kis közreműködést jelentene, hanem súlyos bűnt. Akkor váltani kell. Alapszabály: minél inkább vezető vagyok, a vállalkozás vezetője, annál inkább felelős a strukturális bűnökért, a rossz rendszerért, és minél inkább beosztott, annál kevésbé. Itt derül ki, hogy mennyire fontos a hatalom, a vezetés, s a keresztényeknek nem lenne szabad a struktúrákat könnyedén kiengedni a befolyásolás lehetősége alól.

A kettő nem áll szemben egymással. Isten mindent tud és lát. Az ő esetében még azt sem mondhatjuk, hogy előre látja, ezt csak mi érzékeljük így, hiszen ő kívül van az időben. Nála nincs előbb vagy utóbb, egyszerre, az örök jelenben látja a Nagy Bummtól kezdve a parúziáig a teljes világ-létet. Amikor valaki megszületik, akkor már előre (nekünk előre) tudja, hogy mi fog vele történni. Ennek ellenére az embernek teljes szabad akarata van a tetteiben. Tehát mindenki felelős a saját életéért, azt nem háríthatja rá senki másra, sem a szüleire, sem a környezetére, sem Istenre.

Erről nagyon sokat vitáztak a IV századtól fogva, de aztán a II. Konstantinápolyi zsinat (553-ban) véglegesítette, hogy Mária Istenszülő. Vagyis tévedés nélkül állítható, hogy Mária Istent szülte a világra. Mégpedig azért, mert Krisztusban Isten és ember elválaszthatatlan. Nem mondható, hogy Mária csak az ember-Krisztust szülte volna. Természetesen az is önmagában elképzelhetetlen volna, hogy egy földi teremtmény az Istent szülje meg. De ennél sokkal lényegesebb a Krisztusban elválaszthatatlan isteni és emberi természet. Mária tehát Istenszülő. Krisztusban azonban benne van a teljes Szentháromság is. A három isteni személy is elválaszthatatlan egymástól. Jóllehet különbséget teszünk a tevékenységükben, amikor úgy fogalmazunk, hogy az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek megszentelte a világot. De amikor az egyik Isteni Személy cselekszik, akkor mind a három Isteni Személy is cselekszik. Az Atya a Fiú által a Szentlélekben teremtette a világot. A Fiú az Atya akaratából a Szentlélekben vitte végbe a megváltás művét. A Szentlélek pedig szintén az Atya kezdeményezéséből a Fiú megváltó önfeláldozása révén viszi végbe a megszentelést. Mivel a három egy, ezért állítható, hogy amikor Mária Jézust a világra szülte, akkor Istent szülte meg. Ez azonban csak a világrajövetel aktusa, hiszen az Atya már öröktől fogva szülte a Fiút, a Fiú azelőtt is létezett, hogy Mária a világra szülte volna. Inkább költői képnek tekinthető, hogy Mária a Teremtő Szent Anyja, de ebben a kifejezésben mindezek a teológiai fejtegetések benne rejlenek.

Lehet, hogy ez már idejétmúlt válasz, bocsánat. Természetesen nem követ el bűnt, aki a járvány idején, különösen a kijárási korlátozás alatt nem jut el a templomba, és csak otthonról követi a templomi szertartásokat. Most azonban, hogy ezek már jelentős mértékben feloldódtak, ma már újra azt mondjuk, akik tudnak, inkább menjenek el a templomba, hogy valóságosan is bekapcsolódhassanak az egyház közösségébe, részesülhessenek a Szentségből. Azonban úgy tudom, a 65 év fölöttieknek egyelőre továbbra is tanácsos otthonmaradni. Lehet azonban, hogy éppen holnap (június 15) reggeltől már ezt is föloldják. Akkor az idősebbek is bátran járhatnak az utcán, illetve a templomba is.

A zsolozsmástáborban mindent megkapunk, ami az ottani imádságokhoz szükséges. Nagyon sok zsoltározás van, a Zsoltároskönyv beszerezhető, illetve a honlapunkról letölthető (https://hd.gorogkatolikus.hu/liturgia-kathizmak-rendje). Van még sok imádság a Méneából, nyilván a júliusi kötetből. Ez még talán kapható a Kegytárgyboltjainkban. Továbbá az Oktoéchoszból. Ez is egy külön álló könyv, de ez egyelőre sehol sem kapható magyar nyelven. A zsolozsmástáborban aztán eligazítást is lehet kapni mindezek használatára.

Kedves Erika! Először is bocsásson meg, hogy sokáig megválaszolatlan maradt a levele. Hála Istennek sok kérdés érkezik, és a válaszok nem mindig időrendben születnek meg. Nehéz is megszólalni ilyen sok bánat hallatán. De ahogy a levelét is kezdi, nagyrészt erre a gyászra vezethető vissza, hogy így föltornyosulni látszanak ezek a súlyos gondok. Írja, hogy még Máriapócson is könyörögtek, hogy maradhasson közöttük az Édesanyja. Ám a leírásból az is szembeötlik, hogy az Ön - minden bizonnyal imádságos - Édesanyja az Istenszülő mennybevitele ünnepkörében ment el. Mintegy Máriával emelkedett az égbe. Életünknek vastörvénye, hogy meg kell halnunk, a halál elválaszt minket szeretteinktől, legalábbis egy időre. Ez iszonyúan fájó tud lenni, de elkerülhetetlen. Nagyon jól teszi, hogy nem vádolja ezért az Urat - balgaság is volna. De javaslom, hogy ennél többet tegyen. Akarja az Úr szemével látni az eseményeket! Kérje is ezt az Úrtól és törekedjék is rá! Higgye el, nincs más út, de nem is érdemes más utakat keresni. A mostani Nagyboldogasszony ünnep lesz még Önnek különösen is fájó. De készüljön rá! Eleve úgy menjen Máriapócsra, vagy ahol ezt ünnepelni fogja, hogy gondol rá, az Édesanyja Máriával együtt már bejárta ezt az utat. Mindjánunknak rá kell lépni. Édesanyja külön ajándékot kapott azzal, hogy szentségekben megerősítve Máriával együtt emelkedhetett föl. Ha majd túl lesz ezen az ünnepen, meglátja, sok minden lassan változni fog. Nem egy csapásra, hanem fokozatosan. A közeli hozzátartozó halálának általában egy év a gyász-ideje. Utána már könnyebb lesz, meglátja. A többi baj sem fog úgy összetorlódni a szeme előtt, hanem minden Isten hatalmában és irgalmában merül el. A hitünk, Istennel való kapcsolatunk nem veszi el tőlünk a bajokat, hanem megtanít azokat fölülről látni, az Isten szemével. Minden bajunknak nem csak oka, hanem célja is van. A hit segít meglátni ezt a célt. Semmilyen eddigi imádsága nem veszett kárba, amit Édesanyjáért vagy családjának élő tagjaiért mondott. Ezekkel őket is hozzásegíti a fölülről látáshoz. Édesanyja számára ez már természetes, ő mindent fölülről lát. Ennek inkább örüljön, hiszen ő is örül és boldog. Édesanyjának a boldogsága erősítse Önt a földi gondok keserűsége közepette!

Ez az őskeresztények között volt így, ez ma már nem érvényes parancs. Vannak olyan szokások, parancsok, amelyek az akkori időhöz, akkori kultúrához vannak kötve, és nem részei a keresztény életnek. Vagy, mint az ószövetség sok mondatát, átvitt és lelki értelemben kell értelmezni. Az Egyház tanítását kell követni, amely a Szentírás alapján fogalmazza meg a kinyilatkoztatott tanítást. Az Egyház ma nem tanítja, hogy nem szabad megenni fojtott állatot és a vért. Azt viszont igen, hogy kerülni kell a bálványimádást és a paráznaságot.

Ne áltassuk magunkat, mindig is így volt. Illetve azt mondhatjuk, vannak helyek, ahol ez érvényesül, van, ahol nem. Sok múlik a vezetőn, vezetőségen, de a munkatársak összetételén is. Semmiképp se érezze följogosítva magát arra, hogy másként viselkedjék, mint amit a lelkiismerete diktál. Nem is volna boldog, ha érdekből, számításból mást próbálna tenni. Bízza gondjait a Mindenhatóra. Hogy mi fog történni, hogyan alakul az élete, sorsa, ezt nem tudhatjuk. De ha hűséges marad hozzá, ha nem hagyja, hogy az alantas emberi érdekek elfordítsák tőle - mert, ha képmutatásba kezdene, akkor bizony, egyre inkább eltávolodna Istentől! -, akkor bármi történjék is a jövőben, mindig Isten kezében marad. Ha netán elveszítené emiatt az állását, az Úr gondoskodik, és még jobbra fog fordulni az élete. Higgyen ebben, és meglátja, hogy így is van. Ha nem hisz, ha nem bízik, akkor nem fogja meglátni!