Igen, ha a házastársa görögkatolikus. Vegyes rítusú házasságkötés esetén a szülők maguk választhatják meg, hogy a gyermekük milyen rítusba tartozzék. Akár vegyesen is, tehát egyik gyermek ebbe, másik a másikba. Azonos rítusú szülők esetében a gyermekek a szülők rítusát követik.

Meg kell értenünk, hogy mindig méltatlanul vesszük magunkhoz az Eucharisztiát. Sohasem mondhatjuk azt, hogy most olyan jó állapotban vagyok, hogy "méltó vagyok rá". Ez volna szentségtörés, ha ezt állítanánk. Ha Ön rendszeresen gyónik, akkor nagyon helyesen tette, hogy rendszeresen áldozott. Tegye ez ezután is így! Ez a keresztény alapmagatartás.

Kedves László! A kérését továbbítottam az illetékes parókusnak. Úgy tudom, lesz lehetőség az esti Szent Liturgiák visszaállítására, de hogy mikortól, az még bizonytalan. Az állami rendelkezések sem kecsergtetnek a mihamarabbi teljes visszarendeződéssel. Az sem volna jó, hogy az esti Szent Liturgiákkal csalogatnánk el a híveket a római katolikus közösségekből. Úgyhogy lehet, hogy addig nem lesz vasárnap esti Szent Liturgia sem, amíg a római katolikus testvéreknél is végleg helyre nem áll a korábbi rend.

Magyarországról az egyik legfőbb kapcsolattartó Nacsinák Gergely atya, a konstantinápolyi patriárkátus egyik magyarországi papja. Budapesten szolgál a váci utcai ortodox közösségben. Érdemes tőle tanácsot kérni ebben a dologban. Nekünk is ő szokott segíteni.

Lehetséges, de nem javaslom. A saját püspöktől kell erre írásban engedélyt kérni, majd, ha a saját rítusú püspök ezt az engedélyt megadta, akkor ezt kell csatolni a választott rítusú püspöknek címzett kérelmi levélhöz, amelybe a fölvételét kéri. Ekkor a másik rítusú püspök már nagyon nem is tehet mást, minthogy ír egy befogadó nyilatkozatot. Ez tehát a módja. De nagyon alaposan meg kell gondolni, hogy valaki megteszi-e ezt a lépést. Egyrészt valóban indokolni kell a saját rítusú püspöknél, hogy miért kéri a rítusváltást. Ha a családban van vagy volt görögkatolikus fölmenő rokon, akkor ez már egy nyomós ok. Csupán a szertartás szeretete, még kevés indok erre. Ha valaki római katolikus, attól még nyugodtan járhat görög liturgiákra, részesülhet a szentségekben. Nem szükséges ezt a jogi ügymenetet végigcsinálni.

Nyugodtan lehet gyónni görögkatolikus atyánál a római katolikusoknak is, és fordítva is így van. A gyónó részéről semmi különbség nincsen. A pap egy kicsit más imákat mond, de ennek sincs jelentősége.

Számtalan oka lehet annak, ha valaki ilyen készüléket használ. Például nekem is volt már ilyen drága készülékem, mert kaptam valakitől. Legjobb, ha ezeket nem vesszük észre, ha nem hánytorgatjuk föl. Ez ugyanis nem visz előre sem engem, sem a közösséget. Ez a sátán munkája, amely ezen az úton is megosztást, szeretetlenséget szít. Az persze tény, hogy a papnak alapvetően szegényen kell élnie, hogy hitelessé tegye Krisztus üzenetét, aki maga is a szegénységet választotta. Sőt, tanított is arra, hogy a gazdagnak nehéz bejutni a mennyek országába (Mt 19,23). De hogy egy sokat és sokakkal dolgozó papnak milyen készülékei legyenek, ezt nem érdemes megszabni.

Ez nem könnyű kérdés. Véleményem szerint a papnak nem kötelessége eltemetni olyan embert, akinek életében nem volt fontos a hit és az Egyház. Az Egyház ugyanis nem szolgáltató intézmény, melynek minden igényt kötelessége teljesíteni. Mit tesz az Egyház? A saját tagjait segíti az Istenhez közelebb jutni, a hitben megerősíteni, illetve másokat is törekszik rávezetni a fölismerésre, hogy Isten szeret és érdemes vele élni. Amikor egy pap mégis eltemet valakit, akkor ezzel megnyitja a reményt azok felé, akik addig semmit nem tudtak Istenről vagy legalábbis teljesen torz képük volt róla. Tehát jól teszi a pap, ha nem utasítja el az ilyen kérést. De tény, hogy alaposan meg kell vizsgálnia, vajon mi vezeti a családot abban, hogy egyházi temetést kérjenek? Ha hiteles az indíték, tehát belátják, hogy nem volt helyes korábban elhanyagolni a hitet, és jó remény látszik arra, hogy a haláleset után ezen változtatni fognak, akkor jobb, ha elvállalja a temetést. Ám ha erre semmi remény nem mutatkozik, netán még követelnék is tőle a temetést, akkor talán jobb, ha ezt elutasítja, mert valójában azt sem tudják, mit kérnek.

Kedves Testvérem! 12 éves korban még nem is lehet igazán halálos bűnt elkövetni. Hiszen annyira gyermeki még az Isten-kép, az Istennel való kapcsolat, hogy szinte kizárt, hogy valaki ebben a korban szándékosan és rossz indulattal akarna súlyos dologban Isten ellen cselekedni. Sokszor összekeverik az emberek a súlyos bűnt a halálos bűnnel. De nézzük meg azt is, hogy az akkori cselekedet az Ön részéről vajon súlyos bűn volt-e? Egészen biztos vagyok abban, hogy a kezdeményező a két férfi volt, akik Önnél idősebbek voltak. Sikerült Önt rávenni a dologra, amely akkor bizonyos testi jó érzéseket is jelentett, de kislányként egyáltalán nem tudta, hogy miről van szó. Összekapcsolta-e akkor ezt a dolgot a későbbi házasélettel, a családalapítással, a szerelemmel? Egyáltalán nem. Teljesen igaz az is, amit utólag fölismert, hogy akkor Önben egy tárgyat láttak csupán, semmi mást. Két férfi, ráadásul rokon egyáltalán nem így mutatja ki a szeretetét. Ebben semmi szeretet nem volt. Önt aljas módon becsapták. Azzal is, hogy szeretetet hazudtak - akár mondták, akár nem - de még inkább azzal, hogy teljesen félrevezették. Ez az Ön részéről szinte egyáltalán nem tekinthető bűnnek. Mégis, a legjobb, amit tehet, hogy meggyónja az első adandó alkalommal. Tegye le! Ne cipelje tovább! Jó lett volna ezt évtizedekkel ezelőtt megtenni. De Jézusnál soha nincs későn. Mindig lehet újra kezdeni, mindig van gyógyulás. Minden bizonnyal súlyos lélektani sebet is jelentett ez Önben, ha még mindig ilyen élesen él az emléke, és nem csak, hogy alaptalan önváddal él, de még a saját maga iránti szeretetet is gátolja, nehezíti. Önnek szeretnie kell önmagát, hiszen az Isten is szereti Önt. Hálátlanság volna ezt nem elhinni. Isten arra vár, hogy minél hamarabb kifejezhesse Ön iránt a szeretetét. Javaslom, hogy először saját szavaival köszönje meg neki, hogy ő mindent megbocsát, kérje tőle a lelkének a gyógyulását. Utána pedig menjen, és egy pap előtt is tegye le a múltat. Ismétlem, tegye meg minél hamarabb. Már azzal, hogy írt, és tanácsot kért, végre megtette az első lépést a gyógyulás felé. Ne halogassa a következőket sem! Imádkozom Önért.

Nem javaslom az illetőnek, hogy ebben a hazugságban megmaradjon. Ezzel mérgezi saját lelkét, a családi kapcsolatait, és igen, az Istennel való kapcsolatát is. Még a legkisebb hazugsággal sem szabad megalkudni. Ez azonban nem is jelentéktelen. Bár nem okoz kárt, de mégis súlyosan félrevezeti a szeretteit. Éppen a szeretetkapcsolat miatt. Ugyanis, akikkel nincs közvetlen szeretetkapcsolatban, azok számára édes mindegy, hogy az illető éppen hol dolgozik, viszont a szerettei számára egyáltalán nem. Tehát ezt a tettet éppen a szeretetkapcsolat minősíti. Ha azt mondanám, menjen csak áldozni, hiszen szüksége van neki is az Úrra, akkor félrevezetném, mert ezzel azt sejtetném, hogy nyugodtan megmaradhat ebben a hazug életállapotában. De nem így van. Arra bíztatnám az illetőt, hogy minél hamarabb tárja föl az igazságot. Akkor utána akár szentgyónás nélkül is részesülhet az Eucharisztiában. Persze, még jobban teszi, ha meg is gyónja.

A görögkatolikusok egyaránt tisztelik mind a keleti mind a nyugati szenteket. Az újkori keleti szentekről kevesebb adatunk, ismeretünk van, ők már nem kerültek bele az általunk is használt liturgikus naptárba. Ha ezen a módon nem is, de lelkileg, az egyéni imaéletben azért tiszteljük őket is.

Lenyelni nem szabad az ilyet, mert egy időután visszajön, feljön... De elengedni, nem komolyan venni igen. Tehát jól kell kezelni. Például tudni kell, hogy aki megsért másokat, kivált, ha sérteget, az a saját belső bizonytalanságát árulja el ezzel. Aki lelkében békés, meg van elégedve az élettel, hálás lelkületű, az nem bánt másokat, nem gúnyolódik. Azért is fontos ezt tudni, mert ennek ismeretében a gúnyolódót inkább szánni kell, segíteni, hogy valahogy kibéküljön önmagával. Ha másként nem lehetséges, legalább imádsággal. Nagyon rászorul az imára az ilyen ember. Ha tehát valaki bántja Önt, sértegeti, gúnyolja, akkor legelőször is imádkozzék érte. Amit Önre mond, annak meg semmi jelentősége. Az semmit nem tesz hozzá az Ön egyéniségéhöz, nem is vesz el belőle. Erre a belső bizonyosságra szert tenni, igen, ez keresztény magatartás, ebben fejlődni keresztény út. Ráadásul pontosan ebben tud Krisztus segíteni, aki maga is nagyon sok bántást, gúnyt viselt el földi életében. Illetve azóta is, nagyon sokszor bántják őt ostoba emberek. Krisztus segít jól földolgozni ezeket a minket ért bántásokat. Hozzá kell fordulni segítségért.

Vas-megyében az utóbbi években egyfajta ébredés indult el a görögkatolikusok között. Talán emiatt is találja Ön most vonzóbbnak ezeket az ő szertartásaikat, azt a kicsi, fejlődő közösséget. De az eredet nagyon sokat számít. Önt római katolikusnak keresztelték. Javaslom, hogy igyekezzék minél jobban, minél mélyebben megismerni a római katolikus életet, a szertartásokat, imákat. Persze, nagyon sokat számít az is, hogy hol talál az ember befogadó közösséget. Bízom abban, hogy a közelében talál olyan plébániát, ahol az atya és a testvérek szintén segítségére lesznek, hogy továbblépjen ezen a nagy szép és izgalmas úton: hitben Krisztus felé. Ha szépnek találja a görögkatolikus szertartásokat, néha elmehet arra is nyugodtan, de én azt tanácsolom, hogy a saját egyházában keresse a helyét. Fontos, hogy találjon lelki vezetőre, egy papra, akinél rendszeresen meggyónhat, akivel a gondjait, kérdéseit megbeszélheti. Vas-megyében római katolikus papot is jóval többet talál, mint görögkatolikust. Továbbá, s talán ez a legfontosabb, magával az Úrral beszélje meg, hova hívja Önt, milyen utat szán, hol tud leginkább kibontakozni a hitben. És ezt a belső indíttatást kövesse.

Természetesen az atyával mindenképp érdemes ezt megbeszélni. Szép szokás a nagy lakodalom, hiszen ilyenkor sokan együtt örülnek az ifjú párral. De nincs erre semmi kötelezettség. Főként most, a jelentős korlátozások idején voltak egészen szűk létszámú esküvők, s ettől ők még lehetnek nagyon boldog házasok. Ma kiveszőfélben van a régi magyar mondás: Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Semmiképpen sem szabad kölcsönt fölvenni az eküvő miatt. Olyan ünnepséget kell szervezni, amelyet jó szívvel meg tudnak tartani. A templomi szertartásnak van díjszabása, azt be kell fizetni. Ez általában 30 ezer forint. Néha ez is soknak tűnik, noha maga a lakodalom sok száz ezres kiadás. Valaki azt tanácsolta, úgy kellene meghatározni az esküvő stóladíját, hogy ilyenkor annyit adjon a család az egyháznak, amennyibe a mennyasszonyi ruha és egyéb szépítkezés kerül. Ez nem volna rossz irányelv, de persze, nem tartható meg, nem írható elő. De ha valaki a stóladíjszabásban meghatározott összeget sem tudja befizetni, a pap eltekinthet tőle, de csak nagyon indokolt esetben.

Nem, nincs semmi különbség. Főként azért, mert a szentség ünneplése sohasem a pap magánügye. Ott ő eszköz, közvetítő, amelyen keresztül maga Isten cselekszik, Isten adja önmagát. A szóhasználat is félrevezető, mert amikor úgy fogalmazunk, hogy a pap kiszolgáltatja a szentséget, akkor ebből azt vélhetjük, hogy ő ad valamit. Holott a szentség ünneplésekor - minden szentség ünnep! - neki valamilyen szerepe van, másnak meg más szerepe. Ezekre Isten hívja meg a híveket, és kinek-kinek a saját imádságos feladatát kell ellátnia. Így tehát a szentség ünnepélésekor teljesen lényegtelen, hogy a pap számára rokonszenves valakivel együtt imádkozik, vagy éppen nem. Nyilván lelkipásztori szempontból mégsem közömbös a dolog. Hajlamosak vagyunk ugyanis a nekünk kedvesebb emberekkel kedvesebben bánni, míg a bármi okból ellenszenves emberekkel pedig, ha nem is ellenségesen, de kevesebb szeretettel. Ekkor a papnak nagy feladata, hogy tudatosan irányítsa a saját magatartását, hogy ebből semmit ne érzékeljenek más emberek, sem a rokonszenvesek, sem az ellenszenvesek. Krisztus mindenkire áradó szeretetét kell a papnak válogatás nélkül mindenki felé közvetíteni.