Kedves Atya! Az egyház hogyan próbál segíteni azoknak a tagoknak, akiket pont az egyház sebesített, károsított meg? Egyáltalán próbál-e?
Ezek mindig nagyon fájdalmas dolgok. Hivatalból a püspök tehet legtöbbet, amikor a papjai vagy más egyházi személyek bűne miatt sérelmet szenvedtek. De talán lelkileg is így van. Ha a püspöktől megértést, lehetőség szerinti segítséget kap a sebzett ember, akkor ez segíthet a legtöbbet. De nyilván nem csak ő teheti ezt meg, nem csak az ő feladata. Mint ahogy egyházi emberek követték el a bűnt, egyházi emberek segíthetnek is. Számtalan példa van arra, hogy egy jó lelkű, megértő pap visszájára tudta fordítani a paptársa vagy mások által okozott sérelmet. Az ilyen jó lelkű, irgalmas szívű, imádságos emberek lehetnek a közvetítői a kinyilatkoztatott igazságnak, hogy "az Istent szeretőknek minden javukra válik". Még az ilyen fájó sebek is szolgálhatják a megsebzett ember lelki fejlődését, csak ehhöz olyan lelki munkatársra van szükség, aki segít fölfedezni, segít megérteni ezt a csodálatos isteni igazságot. Dehát minden jóra fordítható. A püspök, a pap, a lelki ember feladata, hogy segítsen az embertársán fölismerni, megtapasztalni ezt az igazságot.
Jó napot! Az apám rákos hogy kerjem meg Istent hogy véget érjen a szenvedése köszönöm a választ
Nyugodtan kérheti Istent, hogy vegye el a szenvedést az édesapjától. Még ha ennek az is az ára, hogy ő átköltözik oda, ahol már nincs több szenvedés. Beszéljen őszintén az Úrral! Mint barátjával. Mondja el neki, hogy Ön mire gondol, mi bántja, mit szeretne! Ha képes rá, tegye hozzá a végén: "Uram, te hatalmas vagy, hallgasd meg a kérésem, de legyen úgy, ahogy te akarod!" Ne féljen ezt sem kimondani, mert az Isten nem csak hatalmas, hanem végtelenül jóságos is, és a legjobbat adja nekünk. Ha kéri tőle, jóra fordítja az édesapja sorsát. Mondom, ez az átköltözést is jelentheti, vagy hátha van még neki egyéb ötlete, amelyet most Ön nem lát át. Beszéljen vele, kérje őt egyszerű őszinte szavakkal, ami éppen kijön a lelkéből!
Tisztelt lelkiatya!
Kerem minnél elobb válaszoljon.
A férjemet rajta kaptam pornofilmrt nez. O azt mondta csak egyszer de utána meztem minden alkalommal mikor nem vagyok otthon. Ket kicsi gyerekünk van. Nem reg született a kisebbik. En nekem sem emgergiam sem idom nincs az együttlétre. Elment egy gyarba dolgozni ahol sok no van,mar mondtak hogy ott nozik. Mit tegyek kerem segitsen ? Ugy erzem magam mint alit megcsaltak. Köver vagyok es elhanyagolt a gyerekek miatt talán ezért nem szeret mar...
Kedves Testvérem!
Nagyon fontos, hogy leüljenek és beszéljék ezt át a férjével. De jól elő kell készíteni ezt a beszélgetést. Előtte Ön imádkozzék külön, kérje Isten Szentlelkét, hogy adjon bölcsességet, hogyan is kezdjen bele ebbe a beszélgetésbe. De készülhet rá könyvekből is, vagy megbízható barátjával átbeszélve, vagy egy lelkiatyától kér erre tanácsot. Nagyon sok múlhat ezen. Persze, ha nem sikerül, lehet tovább próbálkozni, de ennek a tisztázó, építő beszélgetésnek most nagy jelentősége van. Nem hagyhatják ki.
Nos, tehát készüljön rá, hogy mit is mond neki. Azért is kell készülni, mert nem szabad, hogy szemrehányás legyen belőle. De nem csak szavakkal, hanem mélyen az Ön lelkében. Minden bizonnyal jóravaló ember az Ön férje, szereti is Önt, ha talán nem is úgy, mint a házasságkötésükkor. De ezt a szeretetet tovább kell építeni. Ennek fontos része ez a beszélgetés. (Lehet, hogy nem is egy, hanem több alkalommal is folytatni kell .) Szóval megimádkozva a dolgot üljenek le, és beszéljék át a házasságukat. Elsősorban kérdezzen tőle: hogy látja a házasságukat? hogy érzi, hol vannak hiányosságok? mit tud Ön tenni annak érdekében, hogy a férje boldog legyen, hogy jól érezze magát az otthonában, a feleségével, a gyermekei körében? Javaslom, hogy ne hozza föl a munkahelyi nőügyeket. Azok csak tünetek, amelyek másutt, mélyebben orvoslandók. A pornófilmet fölhozhatja, mint a beszélgetés apropója, hogy ennek kapcsán gondolt arra, hogy át kell beszélniük a házasságukat, mert nem szabad, hogy rossz irányba menjen tovább.
Azt is tanácsolom, hogy legyen Ön is kezdeményező a testi kapcsolatban. Ha szereti a férjét, akkor ez nem is esik annyira nehezére. Sok-sok szeretettel vegye körül, akarjon a kedvében járni. Készítse el a kedvenc ételét - például épp a beszélgetés előtti étkezésre. Higgye el, nagyon sok múlik az Ön hozzáállásán is! Illetve most elsősorban azon. Mert tudnék tanácsot adni a férjének is, de egyelőre Ön kért tanácsot, tehát az Ön oldaláról való lépéseket tudom csak mondani.
Ha netán nem sikerülne ez a beszélgetés (a férje elutasító, mégsem sikerült kizárni a szemrehányást, veszekedés lett belőle), akkor se adja föl! Lehet, hogy kell egy harmadik személy a beszélgetéshöz, egy szakember, egy lelkiatya, aki segít.
Amit leír, az a házasságuk megromlásának előjele. Mindenképp tennie kell érte, hogy tönkre ne menjen. Legfőképp imádkozzék, s érdemes ezeket a lépéseket is megtennie.
Kedves Lelkiatya! Jelenlegi virussal terhelt idoszakban, Nagyboldogasszony unnepen Mariapocson a glutenerzekeny hogyan tud majd sztaldozashoz jarulni?
Idén sajnos nem lesz megtartva a nagybúcsú, de azért az imádságok nem maradnak el. Az időseket, betegeket, külföldről érkezőket arra kérik a szervezők, hogy inkább maradjanak otthon. A szertartások meg lesznek tartva az odaérkezők számára. Természetesen a gluténérzékenyeknek számára is lesz áldoztatás. Külön meg lesz jelölve nekik a hely, ahol ők is külön-külön kanállal részesülhetnek a Szent Vérből.
Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Gyakorlatta valhat az, hogy aldoztataskor mindenkit kulon kanalkaval aldoztatnak meg a virus meg szunte utan is? A valaszat tisztelettel megkoszonom.
Mindenképpen az a cél, hogy ezt a nehezen kivitelezhető gyakorlatot végre fölváltsuk a korábbival. Nincs tehát ilyen törekvés.
Kedves Lelkiatya! Volna-e bármilyen jogi, technikai, vagy más jellegű akadálya annak, ha olyanok szeretnének görögkatolikus házasságot kötni, akik közül az egyik félnek már volt érvénytelenített róm. kat. esküvője, s a másik fél is róm. katolikus. Részint a görög liturgia, lelkiség miatt döntenének a gör. kat. esküvő mellett, másfelől remélnék, az a plusz (nem csak ismeret), amit ebben a lelkiségben találtak, plusz segítséget jelenthet a kapcsolatuk megszilárdításának érdekében. Ezen felül, ha ez lehetséges, mennyiben "testreszabható" a vonatkozó, görög (házassági) liturgia, hozzáadhatók vagy épp elhagyhatók-e bizonyos (díszítő) elemek, a parókussal egyetértésben. Például lehet olyanról olvasni, hogy a bevezető rész tartalmazza azt, hogy az ajtónál kikérdezi a pap a vőlegényt előző házasságáról..., illetve mi az, ami a hagyomány szerint kötelező elem (így például a koronázás az volna?), mi az, ami nem, hol lehet ehhez hiteles, akár internetes forrásra lelni. Köszönettel, Dicsőség Jézus Krisztusnak; Ferenc
Két római katolikus szertartású személy nem köthet görögkatolikus esküvővel házasságot. Ez csak akkor lehetséges, ha legalább az egyik fél görögkatolikus. Van a szertartási rendünkben a másodházasságnak is külön rendje. Ebben nincs előző ígérettételre utalás és nincsen megkoronázás. Úgy tudom, készül erről egy könyv, de nem tudok arról, hogy megjelent volna már részletes leírás.
Tisztelt Lelkiatya!
Rendszeresen járok szentségimádásra egy olyan helyen, ahol székek vannak. Az adorálók rövid térdelés után székre ülnek, ami megengedett, de én valamiért nem szeretnék székre ülni az Oltáriszentség jelenlétben. A kissé talán furcsa kérdésem az lenne, hogy ha már elfárad az ember, vagy nem tudja tartani az egyensúlyát, helyénvaló-e a földön térdelésből leereszkedni (úgynevezett japánülésbe)?
Továbbá: amikor a templomban valaki úgy térdel, hogy a térde a térdeplőt érinti, de közben az ülésen támaszkodik (szinte ül), az rendben van-e, vagy tiszteletlenség?
Bocsássa meg, ha aggályos vagyok, de nem nagyon régen tértem meg, és nem vagyok teljesen tisztában azzal, mi az, ami elfogadott, és mi az, ami visszaélés.
Köszönettel,
Krisztina
Kedves Krisztina!
Jogos a kérdése, de a válasz nem olyan egyszerű. Amit az ember lelkiismerete diktál, azt kell követni. Jó, ha minél nagyobb fokú tiszteletet akar kifejezni az ember a testével is. Ezért érzi úgy, hogy kissé "illetlen" csak úgy a sarkunkra ülni. Annál azért jobb, ha egyenes tartással térdel az ember. Ha azonban elfárad, vagy a térdeplő is rosszul van megszerkesztve, akkor talán jobb a térdelve ülés, mint a padon ülés. De hozzáteszem, a padon ülés sem rossz, semmiképpen sem bűn. Csak azoknak mondom ezt, akik szeretnének minél nagyobb buzgósággal imádkozni. Nem rossz a törökülés, vagy bármilyen más módon a földre ülés sem - ha ez másokat nem botránkoztat meg. Szóval, nagyon sokféle testtartásban lehet imádkozni, sőt, mindenféle testtartásban lehet. De annál jobb, minél összeszedettebb, minél fegyelmezettebb az ember. Ami igazán fontos, az a lélek állapota, hogy az ne legyen szétszórt, hányaveti, figyelmetlen. Ezt segíti az összeszedett magatartás, fegyelmezett, alázatot kifejező testtartás.
dicsoseg jezus krisztus tisytelt leki atya hol talalom meg a le kottazott aldozasi dallamaikat a vilag halon amit aldozasallat enekelnek a gorogkatolikusok es mind kell.
A honlapunkon csak ezt találtam.
https://hd.gorogkatolikus.hu/media_doc/023385d9d7b9ca2b5c421760d6aa8dc6.pdf
Hogy mind le lenne kottázva valahol, azt kétlem, hiszen rengeteg van. Szövegváltozat legalább ötven, s azok is mind annyiféle módon énekelhetők, ahány kerubének dallamot használunk, általánosságban nyolcat.
Kedves Atya!
Milyen római katolikus vagy ökumenikus közösséget ajánlana egy 30 éves körüli fiatalnak Budapesten?
Nem párkeresés céljából, mivel van párom, de új barátokra szeretnék szert tenni. A fiatal csoportokhoz már idős vagyok, de házas csoportba még nem tartozom.
Köszönöm előre is a segítséget!
Ebben én nem vagyok járatos. A mi csoportunkat tudom fölajánlani, ahol két korosztálynak is van csapata:
Facebook/budapesti.gorogkatolikus.egyetemistak
Kedves Lelkiatya! Arra az egyszerű kérdésre kérném a válaszát, hogy a házas kispapok pappá szentelése előtt figyelembe veszik-e, hogy a feleség jó papné lesz-e mind lelki, mind fizikai szempontból? Jó társa lesz-e férjének, képes lesz-e a családján kívül a közösséget szolgálni, rendelkezik -e megfelelő szorgalommal, kreativitással különböző rendezvények lebonyolítására, vendéglátásra? Vagy képes lesz-e kedvesnek, hálásnak lenni másokhoz? Abból az okból kifolyólag keresem a fenti kérdésre a választ, mivel a mi papnénk, sajnos semmilyen papnéi feladatot,... nem tud ellátni, ... Köszönettel veszem válaszát, M...
Kedves M.!
A kérdés lehet, hogy egyszerű, de a válasz nem annyira. Természetesen figyelembe veszik, hogy a papságra készülő fiatalember kit vesz feleségül. Legalábbis közvetett módon. A papságra készítésnek ez is része, hogy a jövendőbeli pap olyan társat találjon magának, aki segíti őt a szolgálatban, aki maga is hivatásának tekinti az Isten, az egyház, az emberek szolgálatát. Ha nem ilyen leányt venne feleségül, akkor az valóban megkeserítené mindenkinek az életét. Ezért nagyon fontos tehát a jó választás. Azt nem hiszem, hogy az Ön által felsorolt kritériumokat lehetne alapul venni. Ezek a tulajdonságok jó esetben kialakulnak az emberben, s persze, a képzés, a formálódás folytatódik is az egész életünkben. Erre is vonatkozik a jól ismert mondás: a jó pap holtig tanul. A jó papné is. Ha kezdetben nem is látszik ügyes háziasszonynak, nem találja meg a hangot a hívekkel, nem ügyes a szervezésben, akkor a híveknek is feladata, hogy segítsenek neki jó papnévá válni. Ezért fontos, hogy a pap is, a papné is tudjon alázatos lenni, hogy a hiányosságaikat belássák, képesek legyenek, akarjanak is fejlődni. A szemináriumi képzés része egyébként az is, hogy amikor már biztosnak tűnik a kiválasztás, akkor a fiatal leányok is bekapcsolódnak a képzésbe, találkozók, előadások, lelkigyakorlatok segítségével készülnek föl a nagy feladatra.
Arra is lehet példa, hogy valaki jó szándékkal törekszik elvégezni a feladatait, betölteni a hivatását, de betegség vagy családi nehézségek miatt ez nem sikerül neki. Ez is a családos papi élet jelentős nehézségei közé tartozik, hogy a családi gondjai nem terhelhetik meg az egyházközség életét. Ebben is nagy szeretetre és Istenre hagyatkozásra van szükség, hogy az élet keresztjei ne lefelé húzzák az életünket, hanem emeljék azt. Egy jó papné legfőbb tulajdonsága, hogy imádságos ember legyen, hogy az imádságával Isten segítégét tudja lehívni és hatékonnyá tenni az életében.
Kedves Lelkiatya!
Annyi római katolikus papot hallani, hogy elhagyja a hivatását. Az elmúlt pár hétben is történt egy eset. A görög katolikusoknál is létezik ilyen? Vagy itt nem jellemző? Ha mégis megtörténik, akkor ők sem köthetnek házasságot valamint tényleg nem járulhatnak szentségekhez?
Válaszát előre is köszönöm!
Amikor egy pap elhagyja papi hivatását, az olyan, mint a házasságtörés. Istennek tett fogadalmát, odaadását megszegi. A családos pap esetében ez tehát kétszeres kötelék, ugyanakkor kétszeres veszély is. Van, hogy egy pap elhagyja a hivatását, s van, hogy házasságot tör. Előfordul, hogy a kettő egyszerre történik meg. Istennek hála, nálunk, Magyarországon ez elég ritka, de sajnos volt rá példa. A házasságtörő addig nem járulhat szentségekhöz, amíg ebben a bűnben él. A pap csak úgy tud kilépni a hűtlenség bűnéből, ha visszatér a papságához. Erre is van példa. A házasságtörő is csak akkor kap föloldozást, ha megbánja tettét és visszatér első feleségéhöz. Ha a pap meggyónja ugyan hűtlenségét, de nem tér vissza, ezzel megmarad a hűtlenség bűnében. Amikor azonban ez az állapot véglegesülni látszik, emberileg már nem látszik visszaút, akkor, hogy ez a lélek is meg ne nyomorodjék végleg, a pápa megadja neki a föloldozást, és bár nem tér vissza a papságához, azért részesülhet a Szentségekben.
Kedves lelkiatya, azon gondolkodtam hogy ha a lelkiismeret Isten szava bennünk, akkor hogy lehet hogy nem jól működik? Sokszor nem tudom hogy mi bűn mi nem. Honnan lehet tudni hogy a lelkiismeret egészséges? Hogy lehet egy beteg lelkiismeretet meggyógyítani? Én sokszor mindenhol bűnt látok máskor meg szinte semmit sem tekintek annak. Létezik hogy egyik végletből a másik végletbe esünk? Szeretnék rendesen meggyónni, de emiatt félek hogy nem lesz jó. Pl nem tudom, hogy mely bűneim halálos bűnök és emiatt nem tudom hogy szentségtörést követtem e el amikor áldoztam? Akkor azt is meg kell gyónnom? Halálos bűn állapotában nem szabad áldozni, de honnan tudom hogy abban vagyok? Válaszát előre is köszönöm egy botladozó, de Istenhez tartozni vágyó hölgy
A Biblia egyik legfontosabb kijelentése, hogy Isten szól és az ember ezt képes meghallani. Az egész Ószövetségben él az a hit, hogy Isten szóba áll népével. Minden ember a ?szívével? képes hallani Isten hangját, s ez nagyon személyes és demokratikus Isten részéről, hiszen nem csak a vezetőkhöz szól. Ám az emberi szív (lelkiismeret) el tud tévedni, meg tud gyöngülni, s Isten ilyenkor elküldi a Lélek harsonáit, a prófétákat, akik tolmácsolják Isten igaz hangját. Azaz szükség van a kiigazító prófétai hangokra. Az Újszövetségben maga Krisztus a megtestesült Szó, akinek a hívását mind a hívők, mind a pogányok képesek meghallani a lelkiismereten keresztül. Krisztus felülmúlhatatlan igazságát őrzi az Egyház a Lélek vezetésével a történelemben. Később Szent Ágoston azonosítja a lelkiismeret hangját Isten hangjával. Ám ahogy telnek az évszázadok, látjuk, hogy a lelkiismeret el is tud tompulni, sőt, tévedni is tud. A téves hang is Isten hangja? Az újkor ateistái a lelkiismeret hangját már elválasztják Istentől, s csak és pusztán emberi hangnak tekintik: a jobbik énem hangja, apám tudatfölötti hangja bennem, a társadalmi neveltetés hangja stb. Két végletet látunk: csak Isten hangja ill. csak emberi hang.
A II. Vatikáni Zsinat szerint a lelkiismeret egy szentély bennünk, ahol visszhangzik Isten hangja bennünk. Azaz valóban jelen van Isten hangja bennünk, de a sok-sok hang közül finom szikével ki kell bogozni, hogy abból melyik Isten hangja. Hiszen valóban a neveltetésünkön, saját bűnösségünkön, a társadalmi helyzetünkben meg tud törni ez a hang. Magyarul: örömhír, hogy Isten mindenkivel közvetlenül szóba áll (nem csak a papokkal), de munkavégzésre van szükség, hogy kibogozzuk Isten hangját. Ehhez a munkavégzéshez ad támpontot az Egyház hivatalos tanítása: a túl laza vagy a túl rigorista lelkiismeretek számára is rögzíti az Egyház a Katekizmusban, hogy melyek a halálos bűnök (az emberi élet elleni, az emberi méltóság elleni, a testi épség elleni súlyos és szándékos bűnök). A lelkiismeretünket nevelni kell, hiszen egyes területeken lehetünk lazábbak, máshol görcsösebbek. Tévedhetetlenséget nem a lelkiismeretünknek ígért Isten, hanem az Egyháznak. Hiszünk abban, a Lélek dolgozik a lelkiismeretünkben és a Tanítóhivatalban is, s azok nem állhatnak egymással szemben. De Ön jól érzi, az egyéni kis lelkiismeretünk el tud tévedni: vannak, akik a lelkiismeretükre hivatkozva bombát csatolnak magukra, mások a laza szexualitásuk alól vélik felmentettnek magukat, mert a lelkiismeretük ezt jelzi. Valóban lehet sok bűnre hivatkozni téves, laza, vagy éppen rigorista lelkiismerettel. Alázatosan érdemes a Tanítóhivatalra figyelni, nem kell sem lazábbnak, sem rigoristábbnak lennünk a Lélek vezette Egyháznál.
Tisztelt Lelkiatya!
Ha valaki paráznaságot gyón meg, ki kell-e mondani konkrétabban a bűnöket? (Pl.: önkielégítés, parázna tettek azonos neművel, több emberrel egyszerre, egyéjszakás kalandok, stb) Gondolom a Jóisten előtt is vannak fokozatok, talán elégtétel szempontjából sem mindegy,mi hangzik el.
Válaszát köszönöm!
Helyzete válogatja. Nincs erről általános recept. Általában nem kell nagyon részletezni az ilyen bűnöket. Elég volt azt elkövetni, nem kell tovább csámcsogni rajta. Ugyanakkor - ahogyan arra Ön is utal - nem baj, ha a pap látja, hogy mennyire súlyos dologról van szó. Amikor valaki azt gyónja meg, hogy "paráználkodtam", "vétettem a hatodik parancs ellen", akkor a pap többnyire rákérdez, hogy ez mi volt. Ugyanis valóban nem mindegy, hogy önkielégítés volt vagy mondjuk házasságtörés. Meg azért is jó, ha tudja a pap, hogy miről van szó, mennyire uralkodik az emberen ez a bűn, hogy tanácsot is tudjon adni, hogyan kezelje a dolgot az illető. Az elégtétel azonban nem biztos, hogy a bűn fajtájától, nagyságától függ. Sokkal inkább a gyónó lelkiállapotától. Az elégtétel (nem túl szerencsés ez a kifejezés) mindig gyógyító jellegű. De tény, hogy annak megfogalmazásához is jó, ha a pap minél tisztábban látja a gyónó lelkiállapotát, hogyan gondolkodik a bűnről, mennyire ismeri az Isten irgalmas szeretetét.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Áldott Lelkiatya,
Mi az akadálya annak, hogy Isten békéje a szívünkből kiáradjon a Földre?
A jelenlegi körülmények segíthetnek ennek megvalósulásában?
Hogyan?
Hogy szívünkből a béke nem tud kiáradni a Földre, annak legvalószínűbb akadálya az, hogy nem elég erős, nem elég mély, nem elég valóságos ez a béke a szívünkben. Ugyanis Isten békéje ellenállhatatlanul terjed tova. Szent Szerafim atyának volt erről szép tapasztalata, melyet így fogalmazott meg: "Szerezd meg a békét és ezrek fognak üdvözülni körülötted." A szívben uralkodó isteni béke a legelvetemültebb közegben is tud hatni. Lehet, hogy nem úgy, nem olyan mértékben mint én azonnal szeretném, de másként, más úton mindenképpen hatni fog. Nem érdemes tehát a külső gátakon töprengeni, amelyeket valószínű, úgysincs módunk megváltoztatni. Hanem ezen a belső isteni békén kell továbbra is munkálkodni, hittel kérni Istent, hogy ő munkálkodjék a szívünkben és más szívekben is. Jobb ötletem nincs.
Kedves Lelkiatya! Ateista családban nőttem fel, ám megtérésemet követően, felnőttként mégis megkeresztelkedtem, római katolikus egyháztag lettem. Különböző okokból később a protestantizmus felé fordultam, konfirmáltam is. A katolicizmus azonban csak hiányában mutatta meg számomra igazán az értékeit, ezért szeretnék visszakatolicizálni. A "probléma" az, hogy ezt nem a római testvéreknél, hanem a görögkatolikus egyházban szeretném megtenni. Általában a betérni vágyók eltanácsolásáról olvasok, különösen akkor, ha az illető római katolikus volt, vagy jelenleg is az. Ennek az okait nem nagyon értem, esetleg a hagyománytisztelettel tudom úgy-ahogy megmagyarázni, esetleg a római egyházzal ápolt békés kapcsolatra való különös figyelemmel. Ami a hagyományok családi részét illeti, az nálam nincs, édesanyám ugyan római katolikus, de nem gyakorolja a vallását, ahogy református édesapám sem. Ha mégis megkeresném a helyi paróchust, mi lenne az álláspontja? Az én esetem is az eltanácsoltak kategóriájába tartozhat?
Minden életút, minden élethelyzet más és más. Nem lemásolni kell egymásét, hanem tanulni belőle. Az Ön esetében azt javaslom, hogy bátran keresse föl a legközelebbi görögkatolikus atyát, és beszélgessen el vele, hogy ő mit tanácsol. Meg persze, imádkozzék is Istenhöz, hogy mutassa meg Önnek, hogy hol van a helye, hol és hogyan tudja őt minél jobban megismerni, megszeretni.