Én inkább azt érzékelem, hogy az egyház, a papok közül nagyon sokan, ebben az új helyzetben új utakat, új lehetőségeket keresnek a hit erősítésére, a lelkiélet megújítására. Ne a bezárt ajtajú templomokat nézzük, hanem azt a rengeteg anyagot, amellyel, az együttlétet pótlandó, a papok elhalmozzák az arra figyelő híveket! Szerintem ebben a rendkívüli helyzetben sokkal több emberhöz eljut a szavuk, mint amikor csak a megszokott módon templomba jövő emberekhez tudtak szólni. Persze, lehetett volna ezt korábban is, de nem gondoltunk rá. Most erre az új feladatra kényszerít bennünket ez a helyzet. Ez nem az Egyház hitetlensége. A templomokat ne a boltokhoz, hanem az iskolákhoz hasonlítsuk! A boltban - főként, ha felelősen viselkedünk, akkor nem töltünk el 5-10 percnél többet. Egy szertartáson fél órát, egy órát vagyunk jelen, némelykor ennél több időt is. Egyszerűen komoly elővigyázatosságból hozták meg ezt a rendeletet az egyházi vezetők. Az atyák a hívek iránti féltő szeretet miatt rendelkeztek úgy, hogy a szertartásokat inkább a világhálón keresztül közvetítik. A görögkatolikus templomok egy jó része azért van mégis nyitva, mert nekünk valahogyan sokkal fontosabb a templom, a szertartás, mint más felekezeteknek. Ennek ellenére bizonyos helyeken mi is kénytelenek voltunk hasonló rendelkezést hozni. Arra kell nagyon ügyelnünk, hogy ez a templom nélküliség nehogy nagy hitfogyatkozást eredményezzen. Ezen dolgoznak az atyák ezerrel, amikor elárasztják a média felületeket a legkülönbözőbb tanításokkal. Az új helyzetben érdemes új lehetőségeket kell látni, nem pedig a megszokott hiányán keseregni. Persze, nagyon reméljük, hogy mihamarabb visszatérhetünk a templomainkba. Adja Isten, hogy zsúfolásig megteljenek majd!

Inkább azt mondom, értékes. Sőt, az egy nagyon értékes történelmi dokumentum. Érdemes azonnal elvinni valamilyen színvonalas múzumba vagy levéltárba.

Minden bizonnyal kísértés. Mi a teendő? Nem foglalkozni vele. Bármily szörnyű is, egyszerűen faképnél hagyom, nem törődöm vele. Hadd legyen! Mit bánom én, hogy ott van vagy nincs. Az én figyelmem az Úrra függesztem, az imára összpontosítom. Ez a legjobb stratégia az ilyen tipusú kísértésekkel szemben. Ezzel együtt is érdemes a gyónásban szóbahozni. Egyrészt, ha bármi felelősségem van is benne, amiről esetleg nem is tudok, érdemes letenni az Úr elé. Másrészt a föltárás által erejüket vesztik. Mint a fölemelt kő alatti bogarak, ha fényt kapnak, elszaladnak onnan. A gyónásban az Isten irgalmas szeretete hadd világítson rá ezekre a titkos gondolatokra, s azok elillanak.

Természetesen. Ha a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre ír, akkor azt csak én olvasom, s arról a címről írom a választ. Szeretettel várom.

Biztos vagyok abban, hogy nincsenek kiválaszott személyek, akik bejöhetnek. Mindenkit arra szólítanak föl, hogy maradjon otthon. De a templom nincs bezárva, s ha mégis valaki jön, 30-40 fő esetében lehet biztosítani azt, hogy meglegyen a kellő távolság az emberek között. Nem tudom, hogy vajon fogják-e számolni, hogy hány ember lépett már be a templomba, de ha egy határon túl többen jönnek, akkor nekik sajnos kint kell maradni. Ez mindnyájunknak fájdalom. Soha nem volt még ilyen húsvétunk. Reméljük, nem is lesz. De most ezt kell elfogadnunk. Sokkal fontosabbnak látom, hogy egyénileg készüljünk. Ne attól függjön az ünnepünk, a föltámadásunk, hogy sikerül-e bejutni a templomba vagy sem. Nyilván most nem is lesznek olyan fölemelőek a szertartások, mint máskor, hiszen alig lesz valaki a templomban. Körmenetek sem lesznek. Ez a helyzet kíméletlenül kényszerít mindnyájunkat arra, hogy belülről éljük át a föltámadást. Tegyünk meg ennek érdekében mindent, ami lehetséges, a saját életterünkben alakítsuk hozzá a külső elemeket. Ezért buzdítanak minket az atyák, hogy az otthonainkat tegyük templommá, otthon imádkozzunk sokat, lehetőleg együtt. Sok segédanyagot is kapunk hozzá. Az idén most sokkal inkább erre a belső megélésre törekedjünk, s nem annyira arra, hogy eljussunk a templomba.

Ha beírjuk a honlap kereső mezőjébe a hívószót, a témát, amely minket érdekel, akkor azokhoz a lelkiatyai válaszokhoz is elirányít, amelyekben arról szó van. Érdemes ezt az alkalmazást használni.

Túlfeszítené e jelen keretet, ha belekezdenék ezekbe a tanácsokba. Meg én annyira nem is vagyok értője ennek a területnek. Inkább megadok néhány könyvcímet. Ezekben bőségesen talál hiteles tanácsokat. Hierotheosz Vlachos: Egy éjszaka a Szent Hegy sivatagában Kallistos Ware: Az ortodox út György archimandrita: Az emberi élet célja az átistenülés Kis Filokália Quatit: Szüntelenül Frederica Green: Jézus ima Kovács Márta: A lelki harc áldása Szent Charbel a teljesség zarándoka Matta el Meskin: Isten megtapasztalása az imában Lev Gillet: Az ortodox lelkiség Sjörgen: A Jézus ima Ioanichie Balan: A moldvai szerzetesek élete A zarándok Irma Zaleski: Élni a Jézus imát Jerondasz Paisziosz: A hészükhaszta lelkiség békessége Porfiriosz atya élete Porfiriosz atya tanítása Hészükhaszta József: Az Isten megismeréséről Szofronyij apát: A Szent hegy titka Alberto Piovano: Alázatban járni Istennel

Köszönjük szépen a jelzését. Istennek legyen hála és dicsőség mindenért!

Igen. Főként, ha lelki harc kíséri, ha nem közömbösen bánik ezzel a kísértéssel az ember, hanem megküzd vele, de olykor alul marad. Éppen ezért van az ilyen embernek szüksége az Eucharisztiára, hogy megerősödjék ebben a küzdelemben. Érdemes azért ilyenkor gyakrabban gyónni, legalább havonta. Tehát az sem jó, ha túl sokáig hurcolja az ember ezt a bűnt. Akkor ugyanis könnyebben újra beleesik. Tehát mehet áldozni, de emellett rendszeresen gyónjon is.

Ima, csöndes együttérzés és idő. Igen, idő is kell. Az ima beteljesedéséhöz is idő kell, meg az együttérzéshöz is idő kell. Ezek rettentő nehéz keresztek, de Isten ad erőt az elviselésükhöz. Ha nem látjuk, nem érezzük, akkor is kell tudnunk a hitünkkel, hogy igenis van erő. Isten magára hagyna bárkit is? Képtelenség! Sőt, Isten pont azokat veszi körül a legnagyobb féltő szeretettel, akik erre rászorulnak, akik a szenvedés miatt kiszolgáltatottak. Ön leginkább azért imádkozzék, hogy ez a hölgy minél hamarabb vegye észre ezt a feléje áradó szeretetet. Legalább egy év kell, hogy az ember a gyászt föl tudja dolgozni. Ilyen drámaian tragikus helyzetekben lehet ennél több is. Ez teljesen természetes. Nem kimozdítani kell őt ebből a szomorúságból, hanem az együttérzéssel mellette lenni. Akkor könnyebb elviselni. Ez nagyon sokat számít. Ezt tudom Önnek is tanácsolni. S természetesen imádkozom érte én is.

Egyedül Isten tudja, hogy ki mennyire felelős a tetteiért, a helyzetéért. Mi ebbe egyáltalán nem látunk bele. Ezért kívülálló ember egyáltalán nem ítélheti meg a másikat, egyszerűen nem lát bele az életébe, múltjába, adottságaiba. Mondom, ezt csak Isten tudja. Amikor ítélkezünk, azt tesszük, mint Ádám és Éva, a saját erőnkből akarunk Isten helyébe kerülni. Hiábavaló és szánalmas próbálkozás. Csak megszégyenülés származik belőle, semmi több. Ugyanakkor mindenki saját magának kell, hogy átgondolja, mit tehet, mit kell tennie. Az is téves gondolkodás, ha valaki a saját sorsa miatt másokat hibáztat, szüleit, a körülményeit, a társadalmat vagy bárki mást. Az Isten mindenkinek megadja a kegyelmet, hogy üdvözülhessen, sőt, hogy szentté válhasson. Ha nem élünk ezzel az isteni ajándékkal, az a mi felelősségünk. De ezzel egyedül Isten előtt számolunk el, és nem mások előtt.

Vannak olyan görögkatolikus templomok, amelyek a szertartások alatt is nyitva vannak, és az ott lévő hívek a távolságot megtartva vesznek részt a szertartásokon. De sajnos ezt nem mindenütt lehet megtenni. Ennek különböző okai vannak. Nagyon szép vígasztaló szavakat írt az Essexbe (Anglia) való szerzetes atya, Zacharias Zachariou. Érdemes végigolvasni hosszú levelét. Ebben egyebek között arról ír, hogy ne panaszkodjunk, ha nem juthatunk el a templomba, hanem otthonról szenteljük meg az életünket és a világot. Nyilván ez nagyon fájó hiány, ha nem juthatunk el a templomba, de sok embertársunk ennél sokkal súlyosabban szenved a terjedő járvány miatt. Velük való együttérzésünket is jelentheti, hogy viseljük azt, ami nálunk, a mi hazánkban éppen van. https://hd.gorogkatolikus.hu/Vigasztalo-szo-a-jarvany-idejere-2020-aprilis-01

Ezt nem tudom megmondani. De kaptunk már bíztatás arról, hogy az idén meg fog jelenni mindkettő.

Jézus Krisztus nem csak valóságos Isten, hanem valóságos ember is. Ha valóságos ember, akkor melyik népcsoporthoz tartozott volna, ha nem a zsidóhoz, amelybe édesanyja után vér szerint, nevelő apja után pedig törvény szerint tartozott? 8 napos korában körülmetélték, mint minden zsidó kisgyermeket (Lk 2,21). Sajnos más esetekben, más népeknél is előfordul, hogy saját honfitársukra emelnek kezet. A kérdésében említett szakaszban Jézus nem a születés szerinti származásáról, hanem a királyságáról beszél. Az valóban nem ebből a világból való. De az embersége, egy néphöz való tartozása ehhöz a világhoz köti.

Örök tanács, hogy a Jézus-imát csak egy lelkiatya vezetésével érdemes és szabad végezni. Persze, áldozópap lévén, gondolom, van az atyának lelkiatyja. Ővele érdemes megbeszélni a lelki tapasztalatokat. Még az sem feltétlen fontos, hogy az illető lelkiatyának legyenek ismeretei, saját tapasztalatai a Jézus-imáról. Ugyanis is nem valami mesterről van szó, akinek tanítványává szegődik az ember, hanem a Lélek vezetését biztosítja a másik, hogy ne járjak egyedül. Az viszont fontos, hogy a lelkiatya maga is imádkozó lelkiember legyen. Akkor fog tudni segíteni. Egyébként minden bizonnyal türelemre fogja Önt inteni. Van, akinek hosszú éveken át kellett kitartóan gyakorolnia, hogy aztán egyszercsak megnyíljon, s van, aki első próbálkozásra már a Jézus-ima szívében találta magát. Ez kegyelem. Ajándék. Nem lehet saját erőből megszerezni, sem kikövetelni. A türelem az alázat próbája is. Talán még azt tudom tanácsolni, hogy a JÉzus-imát nem értelemmel imádkozzuk. Ezért nincs is jelentősége az érkező gondolatoknak. Azokkal úgysem tudunk mint kezdeni, azok jönnek-mennek, akár akarjuk, akár nem. Csak éppen az imádság nem az értelem szintjén zajlik, ahol a gondolatok vannak, hanem lejjebb, beljebb, a szívben. Tehát kérni kell, türelemmel kivárni az ajándékot, és a szívbe leszállni, onnan mondani az imát.