A meg nem született gyermekek is teljes személyiségükkel vannak jelen a mennyben. A mennyországban való létünk egyáltalán nem függ attól, hogy milyen korban ért minket a halál. Ott mindenki örök fiatal és örök bölcs. Mindaz a jó, ami megvan az emberben, az ott is megvan minden hiányosság nélkül. Hogy a magzatgyilkos édesanyák hová kerülnek, azt mi nem tudhatjuk. Nem csak ők, hanem mindenki más is, aki bűnbánat és bocsánatkérés nélkül akar az Úr ítélőszéke elé állni, annak számára nincs bocsánat, hiszen azt nem is kéri, ezért az Isten sem adhatja meg neki. Ez a kárhozat. Ha az ember az utolsó pillanatban sem ismeri föl az Isten irgalmas szeretetét. De hogy kinek mi történik az élete utolsó pillanatában, azt szintén nem tudjuk. Jó szándékkal föl kell tételeznünk, hogy az utolsó pillanatokban mégis ráébred, hogy mit tett, és bocsánatot kér. Ezért kell nagyon imádkoznunk hitetlen testvéreinkért, hogy megkapják azt az isteni kegyelmet, hogy haláluk órájában mégis megtérjenek. De ez lehet akár a klinika halál állapotában is, a legeslegutolsó percekben, amelyről már más emberek hozzátartozók vagy orvosok semmit sem tudnak. Ezért is a két legfontosabb pillanat az életünkben az, amit az Üdvözlégyben emlegetünk: most és halálunk órája.

Javaslom, hogy a legközelebbi szentgyónását tudatosan is úgy zárja le, hogy minden bűnét megbánja, amit valaha elkövetett, amire emlékszik és amire nem, amit akkor tudott, s azokat is, amelyeket nem tudott. Ha ezzel a tudatos szándékkal teszi le a bűneit, akkor azoktól egyszersmindenkorra megszabadul. Ha később a gondolataiban mégis előkerül, hogy ez meg ez volt még, akkor nagy megkönnyebbültségében mondja azt, hogy ezeket tudta az Úr, s ezeket is már megbocsátotta. Amit itt mondok, abban nincsen semmi különleges. Minden gyónásunknak ilyennek kell lenni. Van is rá formula: "Minden más szándékos vagy akaratlanul elkövetett bűneimet megbánom, amelyeket tudva vagy tudtomon kívül elkövetettem. Mindezekre kérek üdvös feloldozást. Minden szentgyónásukban megkapjuk a teljes föloldozást minden addig elkövetett bűnünkre. Hacsak valamit tudatosan el nem hallgattunk. Azt nem szabad, az tilos. Az egész gyónás érvénytelen, ha az ember bármit, akárcsak kicsi dolgot is szégyenkezésből vagy más okból tudatosan elhallgat. De úgy látom, az Ön esetében egyáltalán nem erről van szó. Legyen tehát nyugodt, áldozzon bátran és örömmel, bűnbánó lelkülettel, s az Úr minden alkalommal fenntartás nélkül öleli Önt magához.

Sajnos kevéssé követem az eseményeket ahhoz, hogy megfelelő eligazítást tudja adni ezen a téren. Nem tudom, mi a valóság sem egyik sem másik helyzetben. Bár tény, hogy most már feladatunkká vált, hogy állást kell foglalnunk. Emiatt tehát erkölcsi kötelességünk lesz minél pontosabb ismeretet szerezni a dolgok hátteréről is, hogy az állásfoglalásunk lehetőség szerint minél inkább közelítsen az igazsághoz. Az egyéni véleményem az, hogy minden bizonnyal súlyos visszaélések történtek mindkét területen. Azt én sem látom megoldásnak, hogy ha valaki nemzeti hovatartozása vagy más egyéb adottsága vagy hiányossága miatt hátrányos helyzetbe került, akkor magas pénzösszeggel ezen a csorbán javítani lehetne. Ez jellemzően nem az evangéliumi út. Ahol ekkora összegek röpködnek, az nekem mindig gyanús, hogy nem az igazság vezeti a folyamatokat. Vajon mit segítünk azzal egy gyermeknek, akit valamilyen bántalom ért, hogy utána számára horribilis méretű összeget kap? Vajon ettől kedvező irányban változik a környezetének róla alkotott véleménye? Hiszen emiatt kapott lelki sebeket. De a börtönben lévő embernek is miféle kártérítés az, ha hirtelen kapott igen magas összeggel a zsebében hagyhatja el a börtön falait? Vajon az életszemléletén ez javítani fog? Ennél sokkal körültekintőbb segítségre van szükség mind a cigány családok, mint a börtönbe került emberek sorsát illetően. Nem az állam, az adófizetők pénzét sajnálnám kifizetni, hanem attól tartok, hogy ez csak látszatmegoldás, és a pénz kifizetésével nem valós segítséget adunk.

Azt javaslom, ne egyedül küzdjön. Van-e valaki a közelében, akivel ezt meg tudja osztani, akivel tud erről beszélni, aki figyelmeztetni tudja? Ha igen, akkor ővele kössön egyességet, hogy szóljon, figyelmeztesse, amikor arra van szükség. De ha inkább magányban él, és nincs a közvetlen környezetében ilyen ember, az sem baj, akkor is alakítson ki egy külső személlyel egy megállapodást, hogy neki nagyon őszintén jelzi, hogy hol tart, mennyit töltött a fészbukon, mennyit sikerült lefaragnia belőle. Ugyanis, ha nem egyedül küzd, úgy sokkal könnyebb. Legjobb, ha egy lelkiatya segíti ebben, ha rendszeresen meggyónik nála. Esetleg a kezdeti időben hetente is, mondjuk, húsvétig. Utána lehet ritkítani, de az elején nagy intenzitással forduljon a szentség felé, éljen annak erejével. Ha már beteges jelenségről van szó, akkor szakorvoshoz kell fordulni. Ettől sem kell tartania. Sok esetben nagyon kézenfekvő terápiával tudnak segíteni a szakemberek. Természetesen mindezek előtt és mindenekfölött az Urat kérje erre a szabadításra. Itt, a nagyböjt elején erre különösen is nagy kegyelmet kaphat. Éljen a nagyböjt gazdag lehetőségeivel. Nálunk, görögkatolikusoknál különleges és szép szertartások vannak ebben az időszakban. E téren változtasson az életén, hogy gyakran, ha lehet, minden nap elmegy a templomba. Ezeket az egyszerű dolgokat tudom tanácsolni, és még az imáimat tudom fölajánlani, hogy gyógyuljon meg ebből a megkötözöttségéből.

Azt hiszem, erre nincs kifejezett előírás a magyar görögkatolikus egyházunkban. A püspök atyák fölszentelt szerzetesek, ez a szerzetesi öltözetük része. Viszont nem csak szerzetesek hordanak papi sapkát, hanem világiak is. A fátyol az, ami igazán megkülönbözteti a szerzetesi és a világi papi fejfedőt. Diakónusi fölszenteltség után már mindenképpen lehet hordani, de talán előbb is, alszerpapi vagy akár felolvasói rendben lévők, akik már rászont (grékát) is hordhatnak.

Mit is mondhatnék Önnek? Teljes mértékben osztom a véleményét és osztozom a szomorúságában. Sajnos hatalmas és félelmetes erők veszik körül, bombázzák a fiatalokat, s próbálják letéríteni őket az Isten követésének útjáról. Azokra még nagyobb erővel támadnak ezek az erők, akik már elköteleződtek, vagy legalábbis megvan bennük az elhatározás, hogy Istent fogják követni és életükben ennek örömét és erejét fogják ők is továbbadni. Nyilván ezt a nemes elhatározást, ezt a belső örömet és derűt ezek az alvilági sötét erők tőlük még inkább törekszenek elvenni, rávenni őket az út elhagyására, mert ez még nagyobb pusztítást hozhat más fiatalok körében. Mindent meg kell tennünk, hogy ifjaink vegyék észre a csapdákat, legyen tiszta gondolkodásuk és Istenben bízó akaraterejük, hogy ne hagyjanak a világ csábításainak. Ezért pedig nekünk, idősebbeknek nagy hittel kell imádkoznunk. Ezt kérem Öntől is.

Lehet, hogy nem voltam eléggé körültekintő a válaszban, elnézést kérek. Arról szó sincs, hogy bármilyen szexuális irányultságú embernek minden produktuma hordozná ezt a saját irányultságát. Ha kenyeret süt vagy villamost vezet, vélhetően a munkájára semmiféle hatással nincsen az, hogy közben kire gondol, milyen neműekhöz vonzódik. Nagyjából ugyanezt mondhatjuk el a foglalkozások legtöbbje esetében is, legyen az orvos, műszerész, portás, karosszérialakatos vagy bármi. Azonban vannak olyan foglalkozások, amelyek erőteljesebben hatnak a másik ember gondolkodására, személyiségének alakulására. Ilyen a tanár, a művész, a politikus, a pap. Adott esetben náluk is lehet közömbös a szexuális irányultság, ha azt nem terjeszteni akarja, hanem csöndben megéli a személyes életében. Azt látjuk azonban, hogy sokszor, ha nem is minden esetben, de nagyon sokszor ez a fajta természetidegen, a természetestől eltérő irányultság egyfajta harcias eltökéltséggel is párosul, amely szinte minden lehetséges eszközt megragad, hogy ezt a fajta gondolkodását terjessze. A zenész, az énekes olyan eszközzel rendelkezik, amely nagyon hatékonyan képes befolyásolni az emberek gondolkodását, lelkivilágát. Ezért mondtam, írtam, hogy nem okos dolog ezekbe belemenni, veszélyt jelent, ha az ember ilyeneket rendszeresen, kivált, ha nagy rajongással hallgat, mert az esetek nagy részében igenis propagandát is jelent ez a fajta előadóművészet (már amennyire művészetnek lehet nevezni azt, ami nem a transzcendensről beszél). Egy homoszexuális pék aligha terjeszti saját nemi identitásának megvallását a pékárukon keresztül. Egy ilyen zenész, énekes azonban nagy hatással tudja azt terjeszteni. Ennek a nagy hatású terjesztésnek az eredménye, hogy ma sokkal több személy érzi, vallja magát ilyen vagy olyan szexuális beállítottságúnak, mint korábban, amikor ez a fajta ideológia nem terjedt el ennyire, nem volt ennyire erőszakos mások meggyőzésében. Erre a veszélyre igyekeztem fölhívni a figyelmet.

Kedves Tünde! Azt hiszem, sok igazság van abban, amit mond. Gyakran élünk annak kísértésében, hogy csak az létezik, amiről hírt tudunk adni. Ez ma nagyon elterjedt közgondolkodás, amely jelentős mértékben beszüremkedett az egyházi életünkbe is. Ugyanakkor nem zárja ki egyik a másikat. Az Egyház a médiát arra használja föl, hogy azon keresztül is továbbadja a hírét, a jóhírt. Nem önmagát ünnepli, hanem a rábízott üzenetet akarja minél több csatornán, minél hatékonyabban továbbadni. Az igazán nem mondható, hogy minden egyes rendezvényről fényképes híradás volna. Nagyon sok olyan esemény van, amely nem kerül föl sehová, amelynek nincs hírértéke, de belső kegyelmi értéke annál nagyobb. Talán csak az érzi, hogy "mindig" fényképezés van, aki nem a csöndes eseményekre megy el, hanem a különlegesekre, amelyről viszont valami ok miatt mégis érdemes hírt adni. Az egyházban mind a kettőre szükség van. A csöndes, észrevétlen, hűséges, kitartó munkára, imádságra is és a híradásra, a közzétételre is, hogy minél több emberhöz jusson el az adott ünnep, esemény híre, teológiai, hitbeli tartalma.

Nem csak, hogy nem szabad elfelejteni a lelki részét, hanem azt kell mindenek előtt szem előtt tartani. A lelki hozzáállás ad eligazítást abban is, hogy magát a böjtöt az ember milyen mértékben, milyen módon tegye. Fokozatok vannak. Annyi, ahány ember van. A minap egy érdekes leírást találtam arról, hogy azok az emberek, akik nagyböjt első hetében egyáltalán nem vesznek magukhoz ételt, abban a meggyőződésben teszik, hogy jobb volna az egész negyven napot teljes megtartóztatásban végigvinni, de minthogy érzik gyöngeségüket, ezért csupán ezt az első hetet próbálják ezzel az odaadással megtartani. Ilyen is van. Ennél szelídebb, hogy nem a pénteki előszenteltek után esznek először, hanem már az első után, tehát már szerdán este vesznek magukhoz eledelt, addig koplalnak. De tovább lehet szelídíteni, hogy csupán az első napon, a tiszta hétfőn nem vesznek magukhoz sem ételt sem italt, de másnap már azért esznek valamit. Az általános rend, hogy vajhagyó vasárnaptól kezdve egészen húsvét éjszakáig nem esznek semmilyen állati eredtű eledelt, tehát tejes, tojásos ételt sem, sem halat, viszont kiemelt ünnepeken (Örömhírvétel, virágvasárnap) azért halat fogyasztanak. Illetve szombaton és vasárnap olajosat is. Viszont a kiemelt bűnbánati napokon (szerdán és pénteken) még főtt ételt sem esznek csak nyerset. Lehet tovább is szelídíteni, hogy azért főtt ételt máskor is vesznek magukhoz, csupán a bűnbánati napokon valami erősebb megtartóztatást tesznek. Akik a nagyböjt folyamán fogyasztanak állati eredetű ételt, és csupán húst nem vesznek magukhoz egész nagyböjtben, azok is jól teszik ezt. Vagy ha valaki húst csak szombat és vasárnap eszik, de hétköznap nem, szintén helyesen böjtöl. Ami nálunk, magyar görögkatolikusoknál előírás lesz, hogy szerda és pénteken semmilyen húsos eledelt nem veszünk magunkhoz, ez már igazán könnyen megtartható. De lehet még tovább részletezni, hiszen van, akinek nem a húsról, hanem az édességről, a kávéról, a dohányzásról, a számítógépezésről, a tévézésről nehéz lemondania, s ezekben igyekszik valamit fölajánlani az Úrnak. Helyesen teszi. Mint látható, a böjtölésnek és lemondásnak ezer módja lehet. A lényeg, hogy mindebben a lelki odaadás vezessen, bármiről lemondok, kicsi vagy nagy dologban, az mind fölajánlás legyen az Úrnak. A böjt elsősorban imádság!

Igen, meggyőződésem, hogy így van. Több elköltözést is látva én is így gondolom, hogy az Úr a földi szenvedéseket szépen beszámítja odaát. Sok haláltusában láttam, hogy mintha még szüksége lett volna szegény testvérünknek ezekre az utolsó szenvedésekre, hogy ezeket már ne kelljen átvinni oda. Amiket életében itt a földön elmulasztott megtenni, amelyek netán elzárták volna az örök élet reményétől, azok e földi szenvedésekkel még valami rejtélyes módon pótolhatók, helyreállíthatók legyenek. Ez az Isten irgalma, aki mindenkinek a legpontosabban tudja, hogy mire van szüksége, s aszerint adja vagy engedi a rajtunk kívül álló dolgokat velünk történni. Ehhez még egy fontos kiegészítést szeretnék tenni. Azt is láttam nem egyszer, hogy egymásért is szenvedhetünk. Főként a házastársak ajánlhatják föl szenvedéseiket a párjuk üdvössége érdekében, ezzel mentvén meg őket. Ami még rejtélyesebb, hogy lehet, éppen az üdvösségtől távol járó házastárs okozza ezeket a szenvedéseket, de ha a hitben élő párja azt nem csak elszenvedi tőle, hanem föl is ajánlja érte, akkor ezáltal is segítheti az üdvösségét.

Sajnos magyar nyelven nincs olyan katolikus kiadású könyv, amely a Biblia minden könyvéhez bővebb magyarázatot adna. Bár a Szent István Társulat által kiadott Szentírás viszonylag bőséges jegyzetanyaggal rendelkezik, de nem tér ki minden mondat magyarázatára. Ugyanakkor mindegyik evangéliumhoz írtak olyan kommentárt, amely elég közérthető, de bizonyos teológiai jártasságot feltételez, s így igazából nem kezdőknek való. Mindenesetre felsorolom ezeket: Jakubinyi György, Máté evangéliuma. Martos Levente Balázs, Márk evangéliuma. Kocsis Imre, Lukács evangéliuma. Gál Ferenc, János evangéliuma. Mindegyik kommentár a Szent István Társulatnál jelent meg. Évtizedekkel ezekkel Solt Jenő megjelentetett könyveket, amelyek segítenek tájékozódni a Biblia világában. Bár ezek nem kommentárok, de haszonnal forgathatók. Interneten az alábbi linkeken érhetők el: http://www.ppek.hu/konyvek/Solt_Jeno_Igy_ertsd_az_Oszovetseget_1.pdf http://www.ppek.hu/konyvek/Solt_Jeno_Igy_ertsd_az_Ujszovetseget_1.pdf Illetve itt van még néhány javaslat: Jeromos Kommentárt (Szent Jeromos Társulat kiadása) Székely János: Az Újszövetség teológiája Tarjányi Béla: Találkozások c. könyvét. A régi és új tömlő hasonlata eredetileg a Jézus által hozott újdonságot emeli ki. Jézus újat hozott (ez az új bor), s ezért már nem a zsidó vallás gyakorlatait kell követni. Ha nem is megalapozta vele, de egyértelműen utalt az egyház létrejöttére, amely már nem a zsidó szokásokat követi, hanem új rendet formál. Egyúttal arra is lehet utalás, hogy azért kell az új tömlő is. Akik az egyház intézményei ellen ágálnak, azoknak erre is lehet hivatkozni, hogy azért az új bor is szétfolyna, ha nem volna hozzá illő új, megtartó rend. Ez az egyház.

Élvezze most ezt a helyzetet! Nem fog mindig megmaradni, de most nagy kegyelem ez. Ilyenkor nem az értelmével, hanem a szívével van jelen. Nagyon jó! Hosszabb távon érdemes a szövegekre is figyelni, mert akkor azokon keresztül még többet kap az ember. De ahogy mostani állapotát leírta, inkább azt mondom, nagy kegyelem ez, amelyért adjon hálát!

Legalábbis nem okos dolog. Nem tesz jót. Olyan bűnök közé tartozik, amelyeket nem szoktunk meggyónni, pedig valójában ezekre kellene sokkal jobban odafigyelnünk. Ezek a rendszerszerű, vagy életbűnök. Amelyekben nem a tettek a bűnösek, hanem az a felelőtlen magatartás, amely nem számol a következményekkel. A zenének nagyon erős személyiségformáló hatása van. Már egyszeri meghallgatás is jelentős hatással van a hangulatunkra, a többszöri meghallgatás pedig még mélyebbre hat a lelkünkben. Egészen biztos vagyok abban, hogy hosszú távon nem tesz jót, sőt, kifejezetten kárt okoz a lelkének, ha ilyen zenéért rajong. Nem azt mondom, hogy ezt a rajongását kell meggyónnia, de azt igen, hogy egyszer, a templom csöndjében, vagy otthon a saját szobájában, ahol imádkozni szokott, szépen, csöndben gondolkodjék el ezen a helyzeten. Imádságban, a Szentlelket kérve gondolja végig, hogy jó-e, Istennek tetsző dolog-e ezt a zenét hallgatni vagy nem. Ha igazán, őszintén és mélyen a lelkébe tekint, meg fogja kapni a választ, hogy ez egyáltalán nem hiányzik az életéből.

Azt javaslom, ne foglalkozzék azzal, hogy a fiatalember szégyelli-e a kedvese viselkedését. Nincs jelentősége. Annyi sok félreértés történik ezeken a csatornákon! Nincs ember, aki ezekben el tudna igazodni. Felejtse el a dolgot! Mondjon egy imádságot azért a hölgyért, aki ok nélkül lett indulatos. Ha ezt netán nem vagy nehezen tudná megtenni, akkor félő, hogy Önnek mégsem közömbös teljesen ez a fiatalember. Ez esetben pedig egyáltalán nem javaslom, hogy órát kérjen tőle. Mivel van kedvese, ez nem volna tisztességes. De ismétlem, ebben is segít az ima.

Kedves Marcell! A római katolikusok kétféle hitvallást mondanak. Többnyire az Apostoli Hitvallást, amely rövidebb, tömörebb, nem foglal magában annyi hittételt, mint a másik. De nagyobb ünnepeken a rómaiak is mondják a Nicea-Konstantinápolyi hitvallást. (Egyébként ugyanez a helyzet a történelmi protestánst egyházaknál is, ők is ugyanúgy mondják mind a két hitvallást.) Magyarországon a görögkatolikusok egy kicsit régebbi fordítású szöveget használnak, ennyi a különbség, semmi más. Úgyhogy ezt nyugodtan mondhatja velünk együtt a római katolikus testvérünk is, sőt, mondom, még a protestáns testvérek is. Van két említésre érdemes pont. Mi úgy mondjuk a Fiúról: "Született, de nem teremtmény, az Atyával egyvalóságú, ki által mindenek lettek."; a római katolikusok pedig ugyanezt így mondják: "Született, de nem teremtmény: az Atyával egylényegű, és minden általa lett." A régies szóhasználaton kívül észrevehető a szókülönbség is. El kell mondani, hogy a római katolikusok által használt fordítás pontosabb. A Szentháromság személyei külön isteni valóságok, akik egyként hordozzák ugyanazt az isteni lényeget. Tehát nem teljesen pontos megfogalmazás, hogy az Atya és a Fiú "egyvalóságú", jobb lenne úgy mondani: "egylényegű". Ez azonban nem jelent dogmatikai tévedést, a szentháromsági személyekről ugyanazt valljuk mi is, mint az egész katolikus egyház. A másik jelentős elem a vége felé van, ahol a ma használt Hitvallás szövegben úgy mondjuk: Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és elevenítőnkben, ki az Atyától és Fiútól származik". Ugyanezt a római katolikusok így mondják: "Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik." Itt tehát nincsen különbség a római és görögkatolikus gyakorlat között, viszont érdemes megjegyezni, hogy ezen a ponton az ortodox hitvallás tér el. Ugyanis az eredeti Nicea-Konstantinápolyi hitvallásban nem volt benne az "és Fiútól" betoldás. Ezt az ariánusokkal való küzdelem idején Hispániában csatolták hozzá, kiemelve, hogy a Fiú éppen úgy Isten, mint az Atya. Sajnos ennek az lett a teológiai következménye, hogy ezt úgy is lehet érteni, hogy a származás forrása nem egyedül az Atya. Olyan értelemben lehet ezt jól érteni, hogy csak akkor van Szentlélek, ha van Atya és Fiú. De mégsem lehet a Fiú a származás forrása, hiszen az Atya atyasága éppen ebben különül el, hogy ő minden származás forrása. No, de ez további mély teológiai eszmefuttatásokhoz vezetne, amelynek itt nincs helye. Csupán arra akartam rámutatni, hogy ha nem is teljesen pontosan ugyanazt a szöveget mondjuk, azért a hit lényegében és annak megvallásában nincsen különbség, mondhatjuk "egymás hitvallását". Ami a keresztvetést illeti, tegye úgy - a görög templomban - ahogy Önnek jólesik. Nem kötelező de nem is tilos rómaiakak a görög keresztvetés.