Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya szeretnék egy imaszobát kialakítani, ahol a gyermekeimmel tudunk közösen imádkozni. Milyen egy jó imaszoba? Mi található benne, hogy kéne berendezni stb.?
Ha egy otthonban külön lehet ima-szobát berendezni, az óriási lehetőség. Mintha egy kápolna volna a közvetlen lakóterünkben. Régen csak igen gazdag emberek tehették meg, hogy kápolnájuk volt a házukban vagy annak közelében. Ha van egy erre elkülöníthető helyiség, görögkatolikusként azt mondom, tegyen bele sok ikont. A legfontosabb a Krisztus ikon, utána az Istenszülő, a szentek, s lehetőleg az ünnepek ikonjai is. Lehet az ikonok előtt mécses, amelyet mindig meggyújtanak amikor kezdődik az imádság. A gyermekek ezt különösen szeretik (de a felnőttek is), hogy ég a láng, azt meg kell gyújtani, a végén el kell fújni. A mécses- vagy gyertyaláng az imádság közben különlegesen lobogó, terészetes fényével kiragad minket a hétköznapi szürkeségből. Lehet ugyanígy gyertyagyújtásra is lehetőséget adni. Ha van kicsit nagyobb gyertyagyújtó edény, amelybe több vékony gyertyát is helyezhetünk, akkor lehet külön gyertyát gyújtani az élőkért, külön az elhunytakért, jelezvén, hogy mindegyikük rászorul az imádságra, lélekben mindnyájukat idehozzuk, de ők most nem egy helyen vannak.
Szép dolog, ha van külön hely az aznapi szentnek vagy az ünnepnek az ikonja számára. Ezt valahová középre érdemes helyezni, kiemelt helyre, ahol cserélhetjük ezeket az ikonokat. Ezért is fontosak az ünnepek ikonjai, mert akkor ezeken keresztül is lehet érzékelni, hogy hol járunk az Egyház idejében, milyen ünnepről szólnak az egyház imái.
A fő helyen lévő Krisztus és Istenszülő ikont érdemes a templomban látott rendnek megfelelően elhelyezni, tehát ha szemben állunk vele, akkor jobb oldalon a Krisztus ikont, bal oldalon az Istenszülő ikont. Ha ugyanazt a rendet találjuk a templomban, mint amit az otthonunkban megszoktunk, akkor a kettő nagyon mélyen összekötődik bennünk.
De ha nem is lehet külön szobát biztosítani mindezekre, akkor is nagyon tanácsos, hogy a lakásunkban legyen egy kiemelt, erre szentelt hely, ahol az ikonok, a mécsesek, gyertyák ki vannak téve. Ha a nappali vagy hálószobánkban van ez az imasarok, akkor még közvetlenebbül hathat az életünkre. Önkéntelenül is figyelünk arra, hogy legalább ott ne ejtsünk ki csúnya, durva, szeretetlen szavakat, eszünkbe jusson az Isten jelenléte. Arra sekrent bennünket, hogy meg ne feledkezzünk az imádságról.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Miért mondjuk a Miatyankban, hogy DE szabadíts meg a gonosztól?Miért nem és-t használunk?
Én nem látom jelentőségét annak, hogy itt milyen kötőszót használunk. Itt a "de" szócska nem szembeállítást fejez ki, inkább "hanem" értelemben veendő. Sem egyiket, sem másikat nem szeretnénk, de a másikat még kevésbé. Én így értelmezem. Ha valaki ennél okosabbat tud mondani, szívesen veszem.
Kedves Lelkiatya ! Magyarorszagon voltak , vannak e sztarecek? Példa ként Románia az időt vissza nézve több olyan sztareccel szerzetes atyával rendelkezett az ortodox egyház on belől akik névéhez életük során számtalan csodákat csodás gyógyulásokat fűztek, bele láttak az emberekbe az emberi sorsokba és ez által meg mondták életvezetés ként hogy mit kéne tegyenek hogy el kerüljék a nagyobb bajt. Ezt a tulajdonságot Isteni kegyelem ként kapták az által hogy nagyobb részt elvonultan élték életüket teljes imádságban és böjtben. És haláluk után is megszámlálhatatlan csodáik száma azok körében akakik hozzájuk fordulnak hogy imáikkal mint Szentek járjanak közbe érettük Istennél ! Egy pár nevet említenék közülük Arsenia Boca , Ilie Cleopa, Justin Pârvu atya.
Válaszát köszönve! Nagy tisztelettel Ferenc.
U.i : Isten kegyelmében és számtalan imával megáldott Boldog Új esztendőt kívánok.!
Kedves Ferenc!
Elnézést kérek, hogy ennyire megvárattam a válasszal. Nyilván a magyar egyházban is vannak szentek, szentéletű emberek. Talán kevésbé látványosan, mint, mondjuk Romániában. De sok olyan lelki atya van, akiket érdemes fölkeresni, akik segítenek, akik imájukkal gyógyulást eszközölnek. Neveket nem tudok Önnek mondani, mert én kevésbé vagyok benne ennek a vérkeringésében. Az elhunytakról kevés ismeretem van, az élők közül pedig nem akarok senkit név szerint kiemelni.
Tény azonban, hogy Romániában és más keleti országokban több ilyen csodás gyógyulásról tudunk. A csodák mindig az emberek hitén múlnak. Én arra következtetek ebből, hogy keleten nagyobb hittel élnek az emberek, mint nálunk, Magyarországon vagy még inkább Nyugat-Európában, eleve nagyobb hittel keresik föl ezeket a szent atyákat, anyákat. Azt mondják, Máriapócson is azért van sok csoda mind a mai napig, mert oda nagy hittel mennek az emberek. Ahol nincsen hit, ott az Isten sem tud csodát tenni (Mk 6,5). Természetesen az is igaz, hogy ahol nagyobb a hit, ott a családokban is nagyobb hittel élők nőnek föl, közülük származhatnak a szerzetesek, a szentek. Ez is szerepet játszhat abban, hogy tőlünk keletre jóval több a papi és szerzetesi hivatás.
Mit tegyünk? Azon keseregni, hogy a mi népünk nem olyan vallásos, mint a szláv népek vagy más, tőlünk Keletre élők, teljesen fölösleges. Tegyünk meg mindent, hogy családunkban, környezetünkben, hazánkban, de elsősorban bennünk növekedjék a hit, s akkor lesznek nálunk is sztarecek.
Tisztelt Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék, már elég rég fel tettem egy kérdést (a sztarecek el kapcsolatán ) de választ nem kaptam van ennek valami különösebb kiváltó oka?
Már másodjára kérdek erre rá.
Válaszát köszönve!
Ferenc
Kedves Ferenc!
Azért halogattam a válaszadást, mert csak elviekben tudok Önnek válaszolni a gyakorlatban nem. Én meglehetősen járatlan vagyok az egyház személyi kérdéseiben, kevés atyát ismerek, s éppen így az egyháztörténelmi kérdésekben is. De igyekszem a magam egyszerű módján választ adni Önnek.
... Azt szeretném kérdezni, hogy jelen állapotomban jelentkezhetek bazilita apácának?
Én nem látom akadályát, hogy jelentkezzék a szerzetes nővéreknél. Van egy bizonyos korhatár, amely fölött elvileg nem fogadnak jelöltet, de mindig vannak kivételek. Javaslom, hogy keresse föl a máriapócsi bazilita nővéreket és beszélgessen el velük. Ők többet fognak tudni mondani erről, mint én.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Azt szeretném kérdezni:
Szabad-e egy laikusnak kezet csókolni főpásztorának a templomban?
Szabad-e egy laikusnak kezet csókolni főpásztorának nyilvános helyen?
Ez a szóban forgó laikus őszinte tisztelettel van a szerzeteslét és Isten szolgája iránt.
Várom válaszát.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A keleti egyházban és a keleti országokban ez sokkal természetesebb. Ott a papoknak, szerzeteseknek is kezet csókolnak. Ez a szép gesztus nyilván az Isten emberének, rajta keresztül magának az Istennek szól. Ezért, ha azt megtagadná az illeti egyházi személy, akkor ettől a szép, Istent megillető gesztustól zárná el. Nálunk, Magyarországon ez kevésbé ismert, kevésbé elterjedt. De a görögkatolikusoknál azért erre van példa. Tehát nem tilos ezt megtenni sem a templomban, sem másutt.
Kedves Lelkiatya!
Lehet, hogy butácska kérdést teszek fel, de szeretném megkérdezni, hogy hogyan kell a szexuális energiát szublimálni? Már nem akarok férjhez menni, és úgy érzem, hogy a jelenlétemben lévő férfiak feszélyezve érzik magukat. Bizonyára azért, mert elfojtom a szexuális energiáimat, és ez akaratlanul feléjük is irányul. Szeretném kérni a tanácsát. Szeretettel
Katalin
Kedves Katalin!
Attól tartok, hogy jobban ismerni kellene az Ön helyzetét, hogy valódi és használható segítséget lehessen adni. Egyrészt nem teljesen világos, hogy miben jelentkezik az Ön közelében lévő férfiak feszélyezettsége. Nem kizárt, hogy ezt inkább Ön érzi, érzékeli, s lehet, hogy az érintett személyek egyáltalán nem. Az sem világos, hogy miért gondolja, hogy az elfojtott szexuális energiák váltják ki ezt a feszélyezettséget. Különösebben nem kell elfojtani egy vonzó nő szexuális energiáit, hogy azzal hatással legyen egészséges férfiakra. Az így is, úgy is hat. Ezt a jelenséget az említett szublimálással nemigen lehet orvosolni. A szexuális energiák szublimálása, vagyis más területre terelése, leginkább belső folyamat. Ennyire közvetlenül nemigen hat más emberekre, csak nagyon közvetve. Ez az ember belső ügye, és önmagáért teszi, nem másokért. Pontosabban szólva másokért is, hiszen másokért él, de ennek tiszta megélése miatt kell, hogy önmagán is dolgozzon.
Visszatérve erre a szublimációra, ez nagyjából azt jelenti, hogy az ember nem tagadja meg saját nemiségét, hanem tudatosan és intenzíven megéli, de nem a szexualitásban, hanem más irányban, fölhasználja azt például a munkájában, az emberek szolgálatában. Nagyon leegyszerűsítve vagy inkább csak kiragadott példát említve: a nő a gondoskodásban, a férfi a keménységben.
Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Kedves Atya! Tobbszor tapasztaltam, hogy szombaton este a vasarnapi evangeliomot olvassa fel az Atya. On szerint is rendjen van ez? Valaszat elore is koszonom
A római katolikusoknál igen, a görögkatolikusoknál nem.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy a kegytárgyboltban vásárolt dolgokat, pl.tömjén, szén, meg kell áldatni vagy szenteltetni? Otthoni Jézus imádság közben szeretnék tömjént égetni. Köszönöm a válaszát!
Marika
Meg lehet ezeket áldani, ha egy atyát megkér rá, bizonyosan szívesen meg is teszi. De nem föltétlenül szükséges. Ezek az imádság eszközei. Már pusztán a használatuk is kegyelmet közvetít.
Kedves Lelkiatya! Milyen e-mail címre tudom magán jellegű kérdésem fel tenni?
Üdvözlettel: Ferenc
lelkiatya@gorogkatolikus.hu
Kedves lelkiatya,
soha sem voltam férjnél, de életemben mégis sokszor tettem szemérmetlen dolgot másokkal. Ez nagyon bánt és végre szeretnék oszintén mindent meggyónni.
Tudom, hogy meg kell gyónnom, hogy hányszor tettem ilyen dolgot,
a kérdésem az, hogy azoknak a férfiaknak a számát is meg kell mondanom, akikkel vétkeztem vagy csak azt hogy hányszor tettem osszesen?
Koszonom a válaszát,
M
Kedves M!
Egyáltalán nem kell meggyónni sem a részleteket, sem a gyakoriságot. Ha annyit mond, hogy életében már többször is vétett ebben a bűnben, de szeretne most már ettől szabadulni, ennyi bőven elegendő. Lehet, hogy a pap még rákérdez, további kérdéseket tesz föl, s arra majd válaszoljon, de csak azért tesz föl további kérdéseket, hogy segítsen végleg letenni ezt a bűnt.
Kedves Lelkiatya! Szeretném az imáját és a segítségét kérni. Van egy központi-idegrendszer sérült nem beszélő autista nevelt fiam(11 éve nevelem), akinek sok kihívást jelent a kamaszkor és az autizmus. Jelenleg elfáradtam és egyre többször türelmetlenül reagálom le a helyzeteket. Mit javasol mit tegyek, hogy türelmesebb legyek? Piroska
Kedves Piroska!
Mindenekelőtt tudnia kell, hogy az a szép szolgálat és odaadó élet, amelyet fia érdekében tesz, az nagyon értékes, s vele nem csak a fiának, de az egész egyháznak is isteni kegyelmet közvetít. Amikor belefárad az ember a napi teendőibe, akkor egy kis időre ki kell lépni abból, mintegy nagy levegőt venni. Ha nehéz vagy egyáltalán nem is megszervezhető, hogy elmenjen egy lelkigyakorlatra, vagy egy monostorba néhány napra, akkor a napjaiba építse be ezeket a levegővételeket. Ilyenkor merüljön el a Szentlélekben. Ezt kell megtanulnia, ezt a fajta imádságot, amely állandó és kifogyhatatlan energiát biztosít.
Azzal is szeretném még vígasztalni, kedves Piroska, hogy az életünk szakaszokból, különböző időszakokból áll. S itt hangsúlyos a "különböző" szó. Ugyanis van, amikor nagyon nehéz, van, amikor még nehezebb, de vannak könnyebb szakaszok is. Most minden bizonnyal nehezebb szakaszhoz ért. Hogy ez néhány hónap vagy néhány évig tart, azt nemigen lehet megmondani. De nem is kell méregetni, csupán a jelenben kell helytállni. Az elfáradásnak, elcsüggedésnek ez is lehet okozója, hogy az ember a mélyben érzi magát, és sötétlátásában ezt vetíti előre, s emiatt tűnik elviselhetetlennek a jelen helyzet. Mert ha azzal él, hogy most rossz ugyan, de holnap vagy egy bizonyos idő után majd jobb lesz, akkor sokkal könnyebb hordozni a jelen terhet. Egy kedves barátom viccesen szokta mondani: "Most bírjuk ki ezt a kicsi rosszat, utána majd jön a nagy jó!" Ha más nem, majd a mennyország, de azért annak darabkáit már itt a földön is megkaphatjuk olykor-olykor.
Kedves Lelkiatya! Keresztlányom az idén lesz elsőáldozó és már nagyon várja. Viszont van egy kérdése amiben nem vagyok biztos a válaszban. Ha az Eucharisztiában maga Krisztus van jelen, akkor jelen van benne az Atya és a Szentlélek is? Szerintem igen, mert Ők Szentháromság, de nem vagyok benne biztos. Mi a helyes válasz? Válaszát előre is köszönöm
Nagyon lényeges kérdés. Köszönöm szépen, hogy föltette.
Igen, az Eucharisztiában jelen van a teljes Szentháromság. A szentáldozáskor a teljes Szentháromsággal egyesülünk. Csak amit legjobban megértünk, megragadhatunk, az mégis az emberré vált Krisztus személye, viszont akin keresztül szabad utunk van a Lélekben az Atyához.
Kedves Lelkiatya!
Sajnos gyakran tapasztalok egy jelenséget, ami elkeserít és kicsit el is veszi a kedvem a templomba járásról.
A vecsernyét ? amiben nagyobb szerepe van a kántornak ? olyan gyorsan lezavarják, hogy az ember csak kapkodja a fejét és bosszankodik. Különösen a kispapok kántorkodásánál figyelhető meg ez a felpörgetett tempó, ráadásul a sokféle dallamban is bizonytalanok nem egyszer, és ők maguk is belekavarodnak, hibásan énekelnek ebben a pergőtűzszerű énekes imádkozásban. De lassítani nem lassítanak. Mi, hívek pedig természetesen eleve nehezebben követjük a görög katolikus énekek gyönyörű, de bonyolult dallamait, mert kevesebbszer énekeljük őket, mint egy ?profi?, és az esélyünk arra, hogy bekapcsolódjunk, a nullához közelít, ha az éneklés el van sietve. Így az átélés, belefeledkezés helyett marad a .. bosszankodás, a csalódás. Nem tudok erre más okot, minthogy mihamarabb túl legyenek rajta, de ezt meg nem tudom elfogadni. Az áhítatnak van egy tempója, nem? Az áhítatot az elsietés nem engedi megszületni. Az imádság nem egy letudandó, elhadarandó dolog. Van, hogy a kántorok versenyt sietnek a pappal. Van, hogy a pap szép, mérsékelt tempóban mondja az imádságot, hogy a szavakat megízleljük, eljussanak elménkig, szívünkig, a kántor viszont kétszeres gyorsasággal viszi a közös válaszokat. Ilyenkor szerintem legalább érdemes lenne a pap tempóját követnie, nem saját tempót diktálni. Egyik ismerősömet elvittem, és pont egy lehadarós pap és egy lehadarós kántor kettőse fogadott (ez gyakrabban így van, mint nem), és utána azt mondta: szép volt, szép volt, de talán jobban megérintette volna, ha a központi szereplőkön nem az látszik, hogy egyáltalán nem élik át, amit mondanak. A pap imádságát egyáltalán nem is értette, mert már bőven a kántor része alatt elkezdte a saját mondandóját, pergőtűzszerűen. Sajnos egyet kellett értenem vele, mert én is ezt láttam, én persze még visszamegyek, de neki ennyi lehet, elég volt. Nem, nem tudom, tényleg nem tudom, hogyan lehet és mi értelme van gyorsan elhadarni, ledarálni ezt a gyönyörű szertartást. Talán nyolc perccel lenne hosszabb egy vecsernye egy kicsit lassabb (normál) tempótól, amiben a hívek sokkal nagyobb mértékben tudnának bekapcsolódni az éneklésbe? Vagy öttel? Megéri az a pár perc, tényleg megéri? Sok helyen jártam görög katolikus szertartásokon az országban, és sajnos ez az általános tapasztalat. Egyedül, ahol nyugalmazott, előző püspök atya szolgál, megy szinte mindig szép tempóban az éneklés. De ha gondolja, ezt nyugodtan vegye ki. Én annyit tudok tenni, hogy itt szóvá teszem. Hátha történik valami. Kár azért a gyönyörűségért, ami a görkat közös énekes szertartásokban el van rejtve, ami által közelebb kerülhetnénk az Úrhoz, és ami így sajnos rejtve marad. Vagy, rosszabb esetben elriaszt a részvételtől.
Javarészt egyetértek és együttérzek Önnel. Olykor én is tapasztalom, hogy a liturgiánk messze nem annyira szép, mint amilyen lehetne, s ez csupán az odafigyelésen, illetve az énekvezető, s persze, még inkább a pap lelkületén múlik. Abban bízom, hogy ha ezt a bejegyzést más is olvassa, akkor hatni fog rá, elgondolkodik rajta. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy a tempó bizonyos mértékig szubjektív dolog is. Általában a fiatalok tempósabban, lendületesebben énekelnek, az idősek lassabban. Ez nyilván természetes jelenség. Van, amikor maga az adott szertartás vagy annak megfelelő része megkívánja a gyorsabb máskor a lassabb tempót. Az is fájdalmas, például, amikor egy föltámadási szertartást lassan, vontatottan énekelnek. De ismétlem, egyetértek azzal, hogy lelketlenné válik az egész szertartás, ha az énekvezető nem figyel oda külön, hogy lélekkel énekeljen.
Hozzáteszem, minden bizonnyal nem a nyereségként elkönyvelhető 5-8 perc miatt énekelnek gyorsan, hanem egyfajta rossz megszokásból. A kántorszakunkon egyébként erre is külön figyelnek az oktatóink, hogy alakítsunk, formáljunk a rossz beidegződéseken, amely nem csak a gyors énekre, de mindenre vonatkozik, a hangképzésre, az érthetőségre, az előkészületre, a pontosságra, stb. Nyilván van még mit fejlődnünk ezen a téren. Aki hallja, adja át!
Köszönöm szépen a megjegyzését.
Kedves lelkiatya! Az utóbbi időben sokat gondolkodtam, azon a bibliai idézeten, hogy "Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába." Ezzel mit akar nekünk Jézus üzenni? Hogyan lehet ezt napjainkban megvalósítani?
Mint minden jézusi szónak, ennek is sokféle értelemezése, kimeríthetetlen mélysége van. Könyveket írtak már arról, hogy mit is jelent ez a gyermekség. Én most csak egyet emelek ki, de érdemes tovább gondolkodni más értelmezési lehetőségeken, amelyek, természetesen végső soron mind egy irányba hatnak, az Istenhez visznek közelebb. Legföljebb az a kérdés, hogy milyen úton, módon.
A gyermeknek számtalan jó tulajdonsága van, amely még az ártatlanságából, egyszerűségéből, lehet azt mondani, tudatlanságából származik. Nyilván azt kell követni a gyermekségben, ami érték, amiből mi is épülhetünk. A tudatlansága, tapasztalatlansága nem érték, abból őt is ki kell emelni, nekünk is törekednünk kell az ebből fakadó hátrányok leküzdésére. Viszont a tudás és tapasztalatok megszerzése nyomán nem szabad, hogy a tisztaságunkat, ártatlanságunkat, egyszerűségünket elveszítsük, vagy ha ez megtörtént, akkor ezeket vissza kell szereznünk.
Hogyan lehet ezt ma megvalósítani? Ma sem könnyebb vagy nehezebb, mint régen. A felnőtt kor mindig magával hozza annak veszélyét, hogy a rossz tapasztalatok megkeserítik az embert, megkérgesítik a szívét, őt magát is számítóvá, ravaszkodóvá teszik. Ez nem segít az Evangélium befogadásában. Törekednünk kell arra, hogy tudatosan újra kiépítsük magunkban a bizalmat, az őszinteséget, a derűs lelkületet. Persze, ez nem pusztán holmi külső magatartás legyen, hanem abból a belső meggyőződésből táplálkozzék, hogy az Isten gyermekei vagyunk, hogy nem érhet bennünket semmi olyan dolog, amelyről Atyánk ne tudna, amelyben ne tudna megsegíteni. A gyermekeket szemlélve sok szempontot kaphatunk, hogy milyenek legyünk Isten gyermekeként.
