Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhat meg tizenkilenc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!

Azt szeretném kérdezni, hogy melyik egyházi könyvünkben található meg a kathizmák rendje. Az ún. zsolozsmás könyvben csak a nagyböjti időszakra találtam meg a beosztást.

Segítségét előre is köszönöm: András
Kedves András!
Sajnos csak a papi zsolozsmáskönyvben található meg a kathizmák rendje. Ebből egyelőre nagyon kevés van forgalomban. Viszont éppen e kérdés miatt a minap föltettük ezt a táblázatot a honlapunkra. A liturgia rovatban található. Még kiegészítésre szorul, hisz vannak időszakok, amikor ettől eltér a kathizmák rendje, de egészen Nagyböjt elejéig ez használható.
Kedves Lelkiatya!

Gyerekkoromtól kezdve készülök a hivatásomra, s most életem delelőjén úgy érzem, elfogyott belőlem a szenvedély, amellyel mindig is végeztem mindennapi munkámat. Korábban mindig örömmel készülődtem munkába, s őszinte érdeklődéssel és Istentől kapott végtelen türelemmel tudtam az emberek felé fordulni, akikkel találkoztam a nap folyamán.Átéltem szinte minden nap, hogy jól csinálom, amit csinálok, s a visszajelzések is ezt mutatták. Mindig azt mondtam, szerencsés vagyok, mert Isten megadta nekem, hogy a hobbim a munkám.
Néhány hónapja azonban megváltozott a helyzet.Azt érzem, hogy fuldoklom a feladatok áradatában, nem érzem magam elég kompetensnek a rám bízott feladatokhoz. A türelmem pedig ... Még hatalmas erőfeszítéssel elvégzem, amit kell,de attól félek, egyszer olyan emberre fogom rázúdítani a bennem rejlő feszültséget, aki tényleg vétlen. Mivel nálunk nincs kiépítve a "supervisori" rendszer, s a tapasztaltabb kollégák sem olyanok, hogy ilyesmivel forduljak hozzájuk, hát leginkább Istenhez fordulok, mint legfőbb "Supervisor"-hoz. És most Önhöz. Mit tanácsolna munkatársainak, ha azok a kiégés első jeleivel keresnék meg Önt? (Bár lehet, a papoknál ez nem fordulhat elő..)Köszönöm,hogy elmondhattam mindezt. Isten áldása kísérje!
Egy tanácstalan ember
Kedves "Tanácstalan" Testvérem!

Fontos, mindannyiunkat megkörnyékező kérdést érint felvetésében. Ugyanakkor a megszólításban "Szerencsés Testvéremnek" is nevezhettem volna, több okból is. Egyrészt azért, hogy már gyerekkorában felismert hivatását gyakorolhatta/gyakorolhatja -ha jól sejtem- több évtizede, így a munka, melyet végzett és végez, nem csupán kenyérkereseti forrás, hanem valódi örömök forrása is. De szerencsésnek mondhatja magát azért is, hogy ezeket az évtizedeket a munkájával kapcsolatos komoly válságok nélkül nélkül vészelhette át, és csak most, "élete delelőjén" szembesül komolyabb nehézségekkel a munkáját illetően. Mert soraiból kiderül: most valóban nehéz pillanatokat él át munkájával kapcsolatosan. Azt azonban mindenképpen tudnia kell: a szenvedély, a tűz, mellyel munkáját végezte, a szolgálatkészség és a türelem, mellyel másokhoz fordult, az öröm, amellyel munkája és hozzáállása megajándékozta, nos mindezek bizonyosan nem tűntek el végleg, nyomtalanul az Ön életéből. Igen, bátran szembenézhet azzal, hogy most nehéz, válságos időszakot él át, érdemes keresni a gyökereit, a jeleket az ide vezető úttal kapcsolatban, azt azonban ne tévessze szem elől, hogy ez csupán egy időszak, egy ideiglenes, nehezebb állapot, amelyből hivatásában megerősödve, nagyobb örömmel és lelkesedéssel kerülhet ki. Mindehhez azonban érdemes egy-két "apróságot" megvizsgálnia, megfontolnia. Nagyon jól tette, hogy életének legfőbb "szupervízorához", a Jóistenhez fordul, erre csak bíztatni tudom, tegye minél gyakrabban, intenzívebben, ebben a nehéz helyzetben különösképpen ne lankadjon az imádságban. Ugyanakkor emellett mindenképpen igyekezzen megtalálni azt a személyt/személyeket is, akivel megoszthatja munkájának tapasztalatait, terheit, még akkor is, ha írja, hogy munkatársai között nehezen talál ilyen személyt. Azt is érdemes megvizsgálnia, hogy szerettei, barátai közül ki az, akivel megosztja, megoszthatja a munkája során felmerülő örömöket és kudarcokat, még akkor is, ha az illető nem "szakmabeli". Korábban esetleg úgy gondolhatta, hogy Önnek nincs szüksége ilyen "megosztásra", hiszen a munkájában minden olyan magától értetődően működött, most azonban kiderült, hogy ez mégis nagyon fontos lenne. Egy másik szempont, amelyre érdemes odafigyelnie, a pihenés, kikapcsolódás, feltöltődés kérdése. Talán erre is jobban figyelhetne, talán eddig úgy érezte, hogy ezek nélkül is boldogul, de higgye el, mindezt nem lehet "megspórolni". Bátran találja meg mindazt, ami munkáján kívül is örömet jelent Önnek, semmiképpen sem lesz az "elfecsérelt idő". Biztatom tehát, kitartással és derűvel tekintsen az elkövetkező időre, tudva azt, hogy jelenlegi átmeneti időszak után hivatástudatában megerősödve találhatja meg a most elveszettnek tűnő örömet munkájában és életében.
(A kiégés jelenségéről olvashat még a Forumon egy szakember tollából: Lelkiatya válaszol/Különféle dolgokról)
Kedves Lelkiatya!

Szomorúan tapasztalatam, már másodszor október hónapban, hogy nem végeznek hétköznap parakliszt. Az első templom után elmentem egy másikba, hogy akkor majd résztveszek ezen a szertartáson, de csalódnom kellett! Hogyan van ez pontosan? Október és május hónapokban mit is végeznek pontosan a Szűzanya tiszteletére?
A paraklisz nagyon szép, sokak által kedvelt szertartásunk az Istenszülő tiszteletére. Eredeti helye Nagyboldogasszony böjtjében van, augusztus 1. és 15-e között. Mivel azonban annyira közkedvelt, ezért szívesen veszik a hívek máskor is. Minthogy a római katolikus egyházban szokás, hogy május és október hónapokban sok templomban végzik a rózsafűzért, ennek mintájára terjedt el, hogy ugyanebben a két hónapban náluk is végeznek imádságokat az Istenszülő tiszteletére. Sok évtizeden át nálunk is rózsafűzért imádkozták. Dr. Timkó Imre püspök atya idejében terjedt el az a gyakorlat, hogy a rózsafűzért fölváltsa a paraklisz. Amikor pedig Dr. Bacsóka Pál helynök atya elkezdte terjeszteni az Istenszülőhöz szóló Akathiszt himnuszt, akkor ez is helyett kapott ezekben az ájtatosságokban. Jóllehet, ennek saját liturgikus helye pedig Nagyböjt 5. szombatján van, illetve március 25-én. Tehát ez sem májusban vagy októberben. Érdemes követni ezeket az előírásokat, mert jól beillesztenek bennünket a liturgikus évkörbe, amely Krisztus Urunk üdvösségmunkáját tárja elénk évről évre. Mivel ebbe a liturgikus évkörbe nem illeszkedik bele a májusi és októberi Mária-ájtatosság, ezért újabban ezt is kezdi kiszorítani a hétköznap végzett vecsernye. Ez megint nagyon gazdag, minden nap változó szövegekkel igen komoly és mély teológiai tanítást is ad a jóízűen énekelt imádsággal együtt. Persze, ha nem jelenik meg helyette jobb, például a vecsernye, akkor semmiképp sem volna szabad elhagyni a parakliszt, az akathisztot, vagy a kár a rózsafűzért sem!
Október és május hónapoknak nincsen sajátságuk
Kedves Lelki atya!
A kérdésem az lenne, hogy a Karácsonyt megelőző böjti időszakban milyen lelkülettel kell jelen lennünk, pontosabban (kicsit furcsának tűnhet a kérdés) milyen "hangulatban" kell várnunk az ünnepet?
A latin egyházban egyfajta meghittség, "szépség", nyugodtság árad az imákból, énekekből, ami valahogyan előábrázolja a Karácsony meghittségét, nyugodtságát.
A "mi böjtünk" hogyan készít bennünket?
Válaszát előre is köszönöm!
Dani
Kedves Dani!
Külön köszönöm ezt a kérdést, hiszen ez segít fölhívni a figyelmet, hogy már mostantól készüljünk a karácsonyi böjtre. November 15-én kezdődik, és így Karácsony előtt éppen 40 napot ölel föl.
A böjt és bűnbánat nem ellenkezik a meghittséggel, a szépséggel, a nyugodtsággal. Sőt, éppen ezt hordozza, ébreszti, de egy sokkal mélyebb valóságban. A bűnbánat segít helyére tenni bennünk a dolgokat, rávilágít Isten szeretetére, türelmére, jóságára. A bűnbánat lényege nem a bűnaink miatti kesergés, hanem az Isten megbocsátó szeretetének az édes megtapasztalása. Ehhez, természetesen elegedhetetlen, hogy belássuk és bevalljuk bűneinket.
Az imádságok, a liturgikus himnuszok ebben az időszakban az előkészületről, főként az ószövetségi várakozásról szólnak. Ilyenkor ünneplünk több olyan prófétát, akik megjövendölték a Messiás jövetelét, valamint sok más ószövetségi szentet, akik saját életükben készítették elő ezt az eljövetelt.
A böjt sem önsanyargatás csupán. A helyes böjtöt mindig hálaadással tesszük, mindig az Istennek fölajánlva végezzük. Tehát ez is segít abban a "hangulatban", hogy megértsük, megérezzük az Isten szeretetét, amely Karácsony éjszakáján mutatkozik meg a maga teljességében, amikor Isten emberré lett.
Tanácsolom, hogy vegye minél komolyabban a böjtöt, de ezzel a hálaadó, Istenre tekintő lelkülettel, és ha van lehetősége, olvassa ebben az időben minél többet a vonatkozó liturgikus szövegeket. Sokat fognak segíteni a lelki előkészületben.
Tisztelt Lelkiatya!

Római katolikus templomban kötöttem házasságot a református vallású férjemmel. A családja nagyon ellenezte a házasságkötésünket, ennek ellenére megtörtént. Lehet, hogy ez rányomta a bélyegét a házasságunkra is, mindenesetre 10 évvel később a polgári házasságunk válással végződött. A férjem elhagyott, egy új kapcsolatot létesített, melyben már gyermek is született. Sokáig reménykedtem, még a válás után is, hogy talán meggondolja magát és újrakezdjük, de a gyermek megszületése után felhagytam minden reménnyel. Úgy érzem, semmi keresnivalóm az életében, ezért elhatároztam, hogy az Isten színe előtt kötött házasságunkat érvényteleníttetem.
A kérdésem az lenne, hogy ennek mi a rendje, mik a feltételek, kihez kell fordulnom, kinek a segítségét kérhetem a házasság felbontásában?

Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Egy hívő lélek
Kedves Húgom!
Sokszor hangoztatjuk, hogy az egyházban megkötött házasság nem felbontható, nem lehet érvényteleníteni.
Az a jogi folyamat, amelyről ennek kapcsán hallani lehet, nem egyéb, mint a korábban megkötött házasság alapos és tüzetes megvizsgálása. Ugyanis előfordul - sajnos, a mai világunkban egyre gyakrabban - hogy házasságkötéskor nincsenek meg az alapvető feltételek, amelyek a házasság érvényességéhez nélkülözhetetlenek. Ha ez így volt, akkor mondja ki az egyház a házasságkötésének semmisségét.
Mit tegyen? Nehéz helyzetben van. Ha 10 évig együtt éltek, de megromlott a kapcsolatuk, akkor nem valószínű, hogy a megkötéskor már érvénytelen lett volna. Ennek ellenére nem haszontalan ennek megvizsgálása. Forduljon a parókusán vagy plébánosán keresztül az egyházmegyei bírósághoz, s ott elmondják a szükséges további lépéseket.
Ha az Ön házasságkötése érvényes volt, azt ember nem választhatja széjjel. Ebben az esetben Önnek a férje mellett a helye, a férjének pedig Ön mellett. Még ha született is gyermek az új kapcsolatból, ha a férjével mégis ki tudnak békülni, akkor ennek a gyermeknek a léte nem lehet akadály a házasságuk rendbehozatalában. Én sokkal inkább ezt az utat, a sokkal nehezebb, de üdvösebb utat javaslom. (Közben megteheti, hgoy egyházilag megvizsgáltatja a házasságkötésüket, az említett módon, de nem biztos, hogy ez az Istennek tetsző út!) Sokszor vannak rövidebb-hosszabb zsákutcák, melyekből mindig van visszaút. Adja Isten, hogy ez történjék az Önök életében is!
Kedves Lelkiatya!
Tavaly ilyentájt már ugyan volt róla szó, de úgy emlékszem nem történt megnyugtató megoldás. Boldog Romzsa Tódor vértanú ünnepének liturgikus szövegeiröl lenne szó. Mennyi készült el belöle, és ami elkészült, elérhetö-e valahol az interneten. Válaszát köszönöm.
Köszönjük, hogy figyelmeztetett rá. Valóban a tavalyi szövegekben is megtalálható, de kérése miatt tettük fel idén is a honlapra.
Kedves lelkiatya.
Szeretném megtudni hogy a Római Katolikus egyház tiltja e az orális szexet.
A szex, a nemiség a házasságon belül csodálatos ajándék, azon kívül rablással szerzett zsákmány. A házasfelek egymásnak adása, a nem házasok között viszont egymás kihasználása. A szentségi házasságban Isten mosolya, azon kívül az ember nyomorúsága.
Ugyanakkor a házasságon belül is meg kell maradnia az egymás iránti tiszteletnek, figyelmességnek, tapintatnak. Sőt, mindig a társ örömét kell keresni, sohasem önző módon a sajátot. Ez a kiegyensúlyozott és boldog testi kapcsolat kulcsa.
Az Egyház nem szól bele a módszerek részleteibe, ez a hálószoba benső titkai közé tartozik. De tudni kell, hogy nem a módszer adja az örömöt, hanem az Egyház tanítása szerinti figyelmes tapintat, tisztelet, a kölcsönös és önzetlen szeretet.
(Erről a kérdésről bővebben a Fórumon is lehet olvasni egy morálteológus írásában.)
T Lelkiatya ! Nemsoká itt a temetőbe-járás ideje, a Mindenszentek és a Halottak napja ünnepe,ez is előhozza bennem a kérdést : a Túlvilágon mindenkit fogunk ismerni ? Azért, lássuk be, amióta az " ember " a Föld nevű bolygón lakik ,megfordult pár millió ember. Kíváncsi vagyok , h azok a Palánták , Akik nem tudtak megszületni / hibás " döntés ", v. eü.okok miatt / ,Azok felismerik, h kik lettek volna a szüleik ?És,akikkel az ember már életében nem találkozik,nem tud elbúcsúzni tőlük,mit fogunk tenni,ha "találkozunk " ? Köszönöm,h megoszthatom gondolataimat.Hedvig
Kedves Hedvig!
Egyik alkalommal Jézusnak is hasonló kérdést tettek föl. A szadduceusok azt firtatták, hogy "odaát" milyen viszony lesz az emberek között. Ha történetesen egy asszonynak több férje volt özvegysége miatt, akkor ki lesz majd odaát a férje? Erre Jézus azt válaszolta, ?Nem azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? (Mk 12,24). Be kell vallanunk, hogy nem tudjuk, mi lesz odaát, mi vár ránk. Azt tudjuk, hogy nem szabad gyermeki módon azt képzelni, hogy nagyjából ott is olyan lesz az élet, mint itt, csak boldogabbak leszünk. Az odaát egészen más!
A kérdésére általánosságokat tudok mondani. Bizonyos, hogy nem vész el a személyiségünk, sem az emlékeink. Nem vesznek el a személyes kapcsolataink sem. Most itt töredékes a megismerésünk, akkor majd úgy fogjuk ismerni egymást, ahogyan Isten ismer minket. Nem lesz korlátja a megismerésnek (Kor 13,12). Ott nincsen idő, nincsen tér. Mi, emberi lények is mintegy átszellemülünk (1Kor 15,42-44). Azt is tudjuk még, hogy ott nem fog hiányozni senki és semmi.
A részletekről meg - remélem - majd odaát fogunk tudni bővebben beszélgetni.
Kedves Lelkiatya!
Eddig úgy gondoltam,hogy haragot érzek néhány embertársam irányába és nem tudok nekik megbocsájtani.De rájöttem,hogy a haragom az irányukba valójában indokolotalan,mert nekem igazából nem is velük van problémám,hanem az adott helyzetekkel(be nem teljesült kivánság,csalódás,elutasitottság,meghiusult erőfeszitések).Gyakran éreztem haragot,csalódottságot,megbántottságot olyankor is amikor nem vétettek ellenem,csak sok idő kellett,hogy rájöjjek,hogy ez igy van.Ugy érzem,hogy ezek a helyzetek összefüggésbe hozhatók azokkal az érzelmekkel,amelyeket gyermekkoromban,serdülőkoromban tapasztaltam a szüleim részéről és másoktól is.Sokszor éreztem visszautasitást és elvetettséget.És sokszor ujjáélednek bennem ezek az érzelmek,amit kiváltanak belőlem személyek és események.Ilyenkor ugy érzem,hogy a lelkem legmélyén kapok sebeket,összetörtnek érzem magamat ugy érzem nincs belső erőm,motivációm.Sokszor az elutasitást vagy azt,hogy mások nem ugy gondolnak rám,ahogy én godolok rájuk a személyem elleni sérelemnek érzem,és ilyenkor képes vagyok elhatárolódni azoktól az emberektől.Tudom,hogy ez nincs rendjén,és szeretnék is rajta változtatni.Elkezdtem imádkozni két emberért,akikkel nézeteltérésem volt,az egyik embertől elnézést is kértem,a másik helyzetben ugy érzem csak az ima tud segiteni,hogy a helyzet rendezödjön,mert a másik fél elhatárolódik tőlem,az is lehet,hogy tévesen mérem fel a helyzetet és neki ez az egész nem is olyan fontos.Ugy érzem sikerült megbocsájtanom,de a sebek még fájnak.Hogyan lehetne ezekből a sérülésekből gyógyulni és mi a módja annak,hogy a multbeli dolgokat magam mögött hagyjam?
Köszönöm hogy ezt leirhattam.Segitségét,válaszát előre is köszönöm.
Mia
Kedves Mia!
Megerősíthetem, hogy ez a gyógyulási folyamat már elindult a lelkében. Azzal hogy fölismert sok összefüggést az események, a saját érzései, múltból származó érzelmi emlékei között, ez világosan mutatja, hogy egyre jobban látja saját helyzetét. Majdnem azt mondhatom, már megvan a diagnózis, és ez már több mint fél siker. A lelki dolgokban ugyanis épp a világos látás a legnehezebb. A lelkiatya feladata legtöbbször éppen az, hogy megvilágítsa a folyamatot, rámutasson, honnan származik a baj. Az utána következő tanács már csak akkor hat, ha sikerült belátni, hogy merre kell menni.
És ezt az utat is megfogalmazta. Az imádság nem csak arra alkalmas, hogy az Égiek segítségét kérjük ahhoz, amit mi nem tudunk elérni. Imádság közben az ember lelke egyre nyílik, az Isten közelségének köszönhetően egyre nagyobb világosság tárul föl benne. Imádság közben valójában mi magunk gyógyulunk, és ennek következménye az, hogy körülöttünk is rendeződnek a dolgok. Persze, ne feledjük, mindig vannak új és új küzdelmek.
Ha valakit nem tudunk szeretni, nem tudunk neki megbocsátani, akkor ez a legfontosabb, hogy imádkozzunk érte. Ne csak azért, hogy a kapcsolatunk rendeződjék, hanem kifejezetten őérte, hogy kegyelmeket kapjon, hogy az Istenhez közelebb juthasson. Ez az Isten elé vitt jószándékunk kiöli belőlünk is a haragot, ellenszenvet, ugyanakkor kegyelmi kapcsolatot létesít közöttünk. Ez a gyógyulás folyamata.
Hozzá kell tennem, hogy a gyógyuláshoz mindig idő is kell. A lelki világosságnak az is része, hogy tudunk türelmesek is lenni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak. Kedves Lelkiatya,egy alkalommal a nejemmel beszélgettünk mindenről és szóba jött a vallás is témaként. A nejem nem katolikus,a világ keletkezése volt a téma,hogy Isten teremtette a világot és mikor Ádám és Éva került szóba,hogy a paradicsomba milyen jó volt és mégis meg szegték Isten parancsát,hogy a tiltott fáról ne egyenek. Nem akarom sokáig nyujtani hisz mindenki tudja mit jelent ez. A kérdésem az,hogy ha Ádám és Éva nem követik el az áteredő bünt, Jézus Krisztusnak akkor nem kellett volna megszületnie,hogy a világot meg váltsa?!Igazából nem tudom,hogy tetszik-e érteni a kérdésem vagy,hogy egyáltalán kérdezhetek-e ilyet. Vétkeztem ezzel? Köszönöm szépen a türelmét. Üdvözlettel:Miklós.
Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Miklós!
Nagyon jól tette, hogy megírta ezt a kérdést. Másokat is érdekel, és fontos teológiai tanítást érint. Sokan gondolják úgy, hogy Krisztus azért "jött a földre", hogy megszabadítson minket a bűneinktől. Krisztus Urunk ennél mérhetetlenül többet hozott. Az Atya nem pusztán "helyreállítani" akarta az eredeti rendet, hanem beteljesíteni azt, amit a teremtésben elhatározott. Minket, földi embereket azért teremtett a saját képére és hasonlóságára, hogy meg is ajándékozzon a saját életével. Ez az isteni képmás, amelyet megalkotott, Jézus Krisztusban teljesedett be, Őbenne teljes és tökéletes az, amit a Teremtő az emberről akart és elgondolt. Jézus segítségével, Jézus által, Jézusban tud megajándékozni minket ezzel az isteni élettel. Ennek mintegy elengedhetetlen velejárója, hogy a bűnöktől megszabadítson bennünket.
Azt nem tudjuk, hogyan alakult volna a világ, ha nem történik meg a bűnbeesés. De az biztos, hogy Krisztus a teremtés csúcsa és beteljesülése, tehát neki el kellett jönnie! Ezért fogalmaz így Szent Pál, hogy "amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született" (Gal 4,4). Mi már ebben a "beteljesült" időben élünk, csak esetleg nem vesszük észre. Azóta, hogy Krisztus emberré lett, minden megváltozott a világban, de ezt csak a hívők fogják föl. Minél nagyobb hittel él valaki, annál mélyebben érti meg és érzékeli ennek valóságát. Nekünk Krisztushoz kell igazodnunk, Őt követnünk, és Ő a Lélek által elvezet bennünket a teljes igazságra (Jn 16,13).
Tisztelettel megkérném a Lelkiatyát, és az ide tartozó embereket, hogy 3 hónapos szenvedés után, ma elhunyt drága jó NAGYMAMÁMÉRT legyenek kedvesek a lelki üdvéért elmondani egy imát. Nagyon-nagyon szerettem ŐT! Mindenkinek köszönöm!
Természetesen imádkozom kedves Nagymamájáért, és másokat is kérek, hogy tegyék meg ezt.
Kedves Főtisztelendő Lekiatyám!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz: Hogy a Túlvilági életben megmarad-e a személyiségünk az emlékeinkkel együtt??

Válaszát, segítségét előre is köszönve,
Tisztelettel: M.Magdolna
Kedves Magdolna!
A személyiségünk örökre megmarad. Még a kárhozatban sem tűnik el. Éppen ez jelenti az örök és enyhítetlen kínt, hogy az ember szembesül azzal, hogy kizárta magát az örök boldogságból, és ezt teljes tudatával átéli. Az örök boldogságban, ahová Isten kegyelméből az üdvözültek jutnak, ott pedig szintén teljes személyiségünkkel lesznek jelen, különben nem is lehetne boldogságról beszélni. Az emlékek az emberi élet szerves része, azok is megmaradnak, nyilván átszellemült módon. Mintegy Isten szemével lesznek képesek látni, hogy mi miért történt a földi életben.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Kedves Főtisztelendő Lelkiatya!

Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy segítségét kérjem egy kérdésben, ami régóta foglalkoztat. "Velünk lesznek-e az állatok a Mennyben? Üdvözülhetnek-e az állatok?" (Hiszen nincs bűnük, ott voltak a Paradicsomban és Noé bárkájában is.) Internetes kutakodásaim eredményeit egy blogban gyűjtöm.
Lenne egy bibliai vonatkozású kérdésem is: az Izajás 11,6-9.-ben leírtak szó szerint értendőek, vagy a békesség szimbólumaként?
Előre is köszönöm a segítségét, a válaszát: Zsófia
http://allatmennyorszag.wordpress.com
Kedves Zsófia!
Az igaz, hogy az állatoknak nincsen bűnük, de nem azért, mert olyan jók lennének, hanem mert nincsen lelkük sem, nincs személyiségük, tehát személyi felelősségük sincs. Az bizonyos, hogy ha Önnek van egy vagy több kedves állata, azok nem fognak hiányozni Önnek az Isten Országában. Az az öröm, amit a velük töltött együttlét jelent, az teljesen és maradéktalanul meglesz odaát is. Adja Isten, hogy erről még odaát is beszélgethessünk!
Izaiás próféta az ókori zsidó emberek számára jól érthető képpel szemléleti a messiási kor boldogságát. A teremtéstörténetben a bűnbeeséssel megtört az egység nem csak Isten és ember, ember és ember, között, hanem az ember és a természet között is. Ennek lesz helyreállítása a messiási állapot, amikor újra a szeretet törvénye irányít mindent. Hogy ez valójában milyen lesz, arról fogalmunk sincs, nincs rá sem szavunk, sem róla elképzelésünk. Mégis emberi fogalmakkal így próbálja érzékelhetővé tenni a szent szerző, ahogyan a próféciában olvasható.
Tisztelt Lelkiatya!
Összebarátkoztam egy amerikai eredetű, nem karizmatikus kis keresztény felekezetbe járó fiatalokkal. Szóba került a család és a házasság kérdése. Ez a gyülekezet tiltja a vegyes házasságokat, vagyis, hogy valaki hitetlent vagy más felekezetbe tartozót vegyen el/ menjen hozzá. Fő érvük a II. Korinthus 6, 14. Ez az igeszakasz tényleg tiltja a vegyes házasságokat? Pál apostol valahol azt mondja, hogy a hitetlen fél megszentelődik a hívő házastársa által.
Ebben a versben ez áll: Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez?
Ezt a mondatot egy kis erőltetéssel akár a házasságra is lehet vonatkoztatni, de hogy ez az igeszakasz tiltaná a vegyes házasságot, az teljesen téves felfogás. Sohasem szabad igeverseket kiragadni a környezetükből azért, hogy azzal érvelni tudjunk az álláspontunk mellett. Mindig a Biblia egészének a tanítását kell keresnünk, természetesen a Biblia tulajdonosa, az Egyház értelmezésének segítségével.
Az Egyház nem ajánlja az un. vegyes vallást, de tiltást sem fogalmaz meg. Nem kis nehézséget vesz magára az a hívő ember, akinek a házastársa éppen a legfontosabb dologban, az Istennel való kapcsolatában nem tud vele osztozni. De számtalanszor igazolódott Szent Pál tanítása is, amit Ön is idéz, hogy a hívő fél megszenteli a hitetlent. Ám arra is van számtalan példa, hogy a hivő fél lassan elveszíti a hitét, ha azt nem élheti, nem gyakorolhatja családjával együtt rendszeresen. Mindenesetre alaposan meggondolandó az ilyen lépés. Ha a jövendőbeli házastárs elutasító vagy akárcsak közömbös a vallási kérdésekben, akkor én sem javaslom hogy a hívő házasságot kössön vele.
Kedves Lelkiatya!

D. nevű úr kérdése kapcsán írok.
Ön ezt válaszolta a kérdezőnek:
"Nem az érzés alapján tartozunk valamely felekezethez, hanem az egész életünkkel. Természetesen nagyon jó tanácsot adott a feleségének, amikor az mondta, hogy ő római katolikusnak írja be magát. Megkeresztelkedése révén oda tartozik. Hogy a családjuk együtt jár el a görögkatolikus templomba ez megint üdvözlendő és dicséretes dolog. Igazán nem szükséges emiatt a kedves feleségének rítust változtatnia, hiszen amint eddig, úgy ezek után is részt vehet minden szertartáson, részesülhet a szentségekben.
Van lehetőség a rítusváltásra, ehhez mind a két illetékes püspöknek a beleegyezése szükséges. Én azonban nem javaslom."

Nagyon fájdalmasan érintett ez a válasz, így vallásként nem jelöltem be semmilyen katolikus felekezetet.
Hiszen Ön ezt javasolta egy olyan családnak, ahol már az esküvő (!) is görögkatolikus volt, sőt azóta úgy él a család és a gyerekek is...de MÉGIS a feleség esetében a kezdeti, kereszteléskori római katolikusságot javasolta megjelölni.
Ez kicsit "kitúrás", megkülönböztetés szerintem. És igenis, nem véletlen, (gondolom), hogy hova tartozónak ÉRZI MAGÁT.

Merthogy akkor ha úgy érzi, akkor úgy is él! Tehát az a hölgy dacára egész életének, imáinak ...mégsem az Önök egyházába tartozik? Mindig lesz egy pici fal? Egy tüske? Jó, jó szép a görögkatolikus közösségbe járás, node a kereszteléskor...hát nem a "magunkfajta". A családban is ő lesz a "kakukktojás"....?
(szándékosan túlzok)

Amikor láttam ezt a választ, tudtam, hogy SOHASEM leszek egyenrangú fél, közösségi társ ebben az egyházban. Csak egy átjáró. Nem baj. Így születtem, adott hagyományokról "lemaradtam". Biztos szükséges a megkülönböztetés, kik azok akik ennek a hagyománynak éltetői, a beleszületettek, akik tényleg többet tudnak róla.

Részemről nem jelöltem a vallást ezek után, mert római katolikusnak nem érzem magam (nem közösségi, hanem vallási értelemben, tehát teológiailag)
Sok minden világos lett számomra. Eddigi - esetleg távolságtartó - találkozások görögkatolikusokkal, lelkészekkel...

(Nade, ha a cselekedeteink nem mutatják Jézust, akkor aztán mindegy hovatartozáson rágódni.)

Földesi Éva
Veszprém
Kedves Éva!
Roppant sajnálom, hogy elutasítást olvasott ki a válaszomból. Tudja, becsületbeli dolog az, hogy e nyilvános felületen senkit ne arra bíztassunk, hogy nem görögkatolikusként mégis hozzánk tartozónak írja be magát a népszámlálási adatlapon.
Hála Istennek sokan, talán egyre többen vannak, akik szeretnek a közösségeinkbe, a szertartásainkra járni. Ennek én magam görkat. lelkészként is igen örvendek. Vannak közöttük katolikusok, protestánsok, más felekezethez, vagy addig sehova se tartozók. Szívesen látunk mindenkit, hiszen azt a gazdagságot, amit kaptunk az Úrtól szívesen megosztjuk másokkal. Szeretnénk, ha minél többen fölismernék Krisztus útjának boldogságát. De hát a népszámlálás az egészen más dolog. Nem adatlapon akarjuk a hozzánk tartozók számát gyarapítani, hanem az élő közösségeinkben. Ha nem is jelölt be semmit abba a kis mezőbe, azért nagy szeretettel várjuk továbbra is. Bizonyos vagyok abban, hogy ezt az Ön városában élő atya és az általa vezetett közösség is így érzi és gondolja.
    ... 221 222 223 224 225 
226
  227 228 229 230 231 ...