Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi kilenc meg hat? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!
Római Katolikus fiatalok vagyunk (25-26-27 évesek), rendszeresen olvassuk honlapjukat. Nagy örömmel és talán pici irigységgel olvassunk mindig a KEFIT csoport értékes programjairól. Kérdésünk az lenne, hogy csak Görög Katolikusok lehetnek tagjai? Szívesen csatlakoznánk ha lehet. Mikor lesz a következő programjuk és mi lesz az?
Közbenjárását előre is köszöni három Debreceni fiatal.
A következő Kefit talákozóról már a honlapunkon is lehet olvasni. Jelentkezni 2011. augusztus 30-ig lehet Keczán Ibolyánál:
telefon: 06/30-678-21-32
e-mail: keczanibi@gmail.com)
Lelkiatya!
Nem tudom, hogy hol kérdezzem, ezért felteszem a kérdésemet itt, hátha tud segíteni. Azt szeretném tudni, hogy a 72 órának ki az egyházmegyénkben a helyi koordinátora, akivel a kapcsolatot fel lehet venni?
A kérdést a fórumra továbbítottam. Ott már választ is lehet találni rá.
Tisztelt lelkiatya! Keresztényként élek.Több mint öt éve vettük házunk,akik lakták meghaltak már.A párom gonosz ember végtelen.Házszentelés sem engedte sose.Házunk akaratom ellenére tele van gonosz erőkkel általa.Párhónapja olyan dolgokat hallok a házban ami megrémít.El sem merem mondani senkinek mert azt mondaná bolond vagyok.Nem is értem mi,csak érzem negativ.Mi miatt lehet?Tudom házszentelés kell.
A házszentelés önmagában kevés. Nyilvánvalóan nem a házzal, hanem a házassággal van a baj. Elhiszem, hogy a házastársa miatt sokat szenved, ha esetleg gyermekeik is vannak, akkor azok is. Egyrészt a házastársától kapott sok keserűség, és az ennek nyomán Önben kialakult sok vádaskodás készteti, hogy gonosz erőkkel magyarázza házuk békétlenségét.
Nagyon fontos, hogy a házuk - és a házasságuk - meg legyen szentelve, de ez csak akkor lehetséges, akkor ér valamit, ha a férje is egyetért ebben. Tanácsom, hogy most ezért az egyetlen dologért imádkozzék, hogy a férje megengedje a házszentelést. Hangsúlyozom, nem ez a dolog sarokpontja, de mégis épp ezen az úton érheti el, hogy a férje mégiscsak beengedje a kegyelmet a házkba, az ő életébe is. Beszélje meg ezt jó előre a lelki atyával, aki legközelebb van Önökhöz.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Arról szeretnék érdeklődni hogy Nyírbátorba van még a Szociális gondozó ápoló állásra felvétel,beiskolázással? Kérem ha tud segitsen a válaszával. Tisztelettel: Markos János
Tisztelt Markos János Úr!
Erre a kérdésére nem tudok válaszolni, de nem is tudom hirtelen, hogy hová továbbítsam. Javaslom, hogy keresse föl a nyírbátori parókus atyát, s ő tud majd eligazítást adni.
Igentisztelt Lelkiatya!
Újból írok Önnek a szórványban élők közül, mert aggódom kicsit a liturgiarend miatt...
Kérdését a fórumra továbbítottam, és ott válaszoltam némi bátorítással.
+!
Kedves Lelkiatya!
A Magyar Nemzet aug.15.-i számára latin pap barátaim hívták fel a figyelmemet,...
drtk
Kedves Drtk!
Az írását, mivel nem annyira lelki természetű kérdést vet fel, a fórumra irányítottam. Ott válaszoltam rá néhány mondatban.
Kedves Lelkiatya!
Az imádságomról szeretnék röviden írni, amennyire ez lehetséges ebben a formában.

Régebben szerettem saját szavaimmal imádkozni. Később észrevettem, hogy monológot mondok, vagy mások előtt kis szereplésben, választékosan keresem a szavaimat. Valahogyan nem éreztem őszintének, és tisztának, mindíg becsuszott az önzés. Később elhagytam a saját szavaimmal mondott imákat.
Azóta nagyon megváltozott az imádságom. A számomra igazi imádságot éppen az Egyház imáján keresztül, a Liturgián és a Zsolozsmában tapasztalom meg. Úgy érzem, hogy a zsoltáros szavai tiszták, s mindíg Isten van a középpontban. Ez lassan elvezetett oda, hogy felismerjem az igazi párbeszédet. És szinte helyettem mondja ki a szavakat a zsoltáros, vagy a Liturgikus szöveg, s így vele én is. Ezért sokkal tisztábbnak érzem. Vagyis az un. kötött imákat.

Igaz, van olyan is, amikor csak egy-egy szó kimondása elég, és nagy szeretet gyullad fel bennem Isten iránt. Valahogyan így tudom elgondolni a Jézus-ima tisztaságát. Annyira egyszerű és annyira teljes. Nincs mellék-gondolat és teljes az alázat benne.
Néha úgy tapasztalom, hogy mintha a szavaimra nem lenne szükség, és mégis megtörténik az imádság. (Természetesen a kéréseimet ki szoktam mondani.)

Tudom, hogy a párbeszéd alapja, hogy szóljunk a másikhoz. S mégis, úgy érzem, hogy elég szeretnem és hallgatnom, vagy néha-néha csak egy-egy szót kimondani.
Ismételni szerető szavakat, és szeretni. Hagyni, hogy szeressen az Isten. Vagy hosszú ideig egy ikont szemlélni és szeretni. Ez a szív imája?

Kedves Lelkiatya! Istennek kedves-e, ha így elhagyom a saját szavaimmal való imát, s a fent leírt imádságot gyakorlom?

Egy imádkozó testvér
Köszönöm, hogy leírta ezeket.
A párbeszéd alapja valóban az egymáshoz intézett szó, de ebben az értelemben az imádságot is átértelmezhetjük, s az nem csupán pár-beszéd, hanem forró együttlét az Úrral. Van, amikor szerelmesek között már szavakra sincsen szükség. Ehhez lehet hasonlítani a mélyen megélt Isten-kapcsolatot.
A zsoltáros szavaival imádkozni azért jelent rendkívüli erőt, mert ekkor a Szentírás szavait használjuk, vagyis magát, az Isten szavát. Lehet-e ennél jobbat találni? Ráadásul ez az Egyház szava is, tehát a Titkozatos Test közösségébe is illeszt, ha ezekkel a "kötött" imákkal imádkozunk. Érdemes erre rátalálni. Sokak számára nem tűnik elég személyesnek, de ahogy Ön leírta, éppen azáltal válik személyessé, hogy megérzem, sokkal többet mond, mint amit én ki tudnék fejezni. Egy költő verssoraiban is jobban rátalálok arra, amit én is gondolok.
Jó tehát a kötött ima, az Egyház imája, a zsoltár, a zsolozsma. Jó, a nagy csönd, amelyben csak tapasztalom az Úr jelenlétét, de "szólni sem tudok", de jó, ha ugyanakkor vannak szavaim is az Úrhoz - miként erre is tett utalást, hogy azért ez sem marad el teljesen.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Igentisztelt Lelkiatya!

Azt szeretném kérdezni, hogy van-e előírás egyházunkban arra vonatkozóan, hogy egy szórványban szolgáló atyának mikor és hányszor kell liturgiát és egyéb szertartást végeznie?
Milyen megengedhető indokkal maradhat el szórványban szent liturgia? (ünnepi, vasárnapi)
Kérdezném továbbá, hogy elsőáldozásra előkészítő hittanórák száma mennyi kell hogy legyen egy évben?
Válaszát nagyon köszönöm!
egy görögkatolikus szórványban élő család
A parókus kötelessége, hogy vasár- és ünnepnapokon Szent Liturgiát végezzen a híveiért. Ezen kívül kötelessége még, hogy híveinek szolgálatára legyen és segítse, támogassa őket, amiben csak tudja. A hétköznapi Szent Liturgiák szórványban néha nehezen megvalósíthatók. Főként, ha nincsen saját templom. Ilyenkor is ajánlatos azonban más szertartásokat végezni. Például minden nap lehet vecsernyét vagy imaórák, déli istentiszteletet végezni. Ezeket a helyi körülményekhez kell igazítani, de ezekhez a "kisebb" szertartásokhoz esetleg nem templomban is lehet imádkozni.
A második kérdésére azt felelem, hogy minél több. Nem tudok meghatározott óraszámról, de biztos, hogy nagyon sok találkozás és alapos készület szükséges hozzá. Legjobb, ha nem is egy, de inkább két, esetleg három évig tart ez az előkészület.
Dicsértessék a jézus krisztusnak! Vasárnap elzarándokoltam a tőlem kb 20km-re lévő Máriapócsra. Ott gyóntam és áldoztam. Feloldozásként a tisztelendő úr azt mondta hogy Kedden és csütörtökön böjtöljek a héten. De nem vagyok benne biztos hogy ezeket a napokat mondta. A neten a szerda pénteket látom böjt napnak. Vannak kimondottan gyónás utáni böjt napok? Vagy a tisztelendő dönti el.? Mert nekem a kedd és csütörtök van az emlékezetembe,de a neten olvasottak bezavartak. Előre is köszönöm a válaszát. Tisztelettel egy 39 éves apa.
Valóban a szerda és a péntek a böjti, bűnbánati nap a bizánci rítusban. De más napokon is lehet böjtölni. Ha ön arra emlékszik, hogy penitenciaként a kedd és csütörtöki napot kapta, akkor legjobban teszi, ha ezt tartja. Biztosan lelki megerősödésére szolgál, ha böjtöt tart ezen a két napon (is). Sok kegyelmet hozzá!
Tisztelt lelkiatya! Mit lehet kezdeni egy olyan férjjel aki teljes gonoszságba,és tudatlanságban él a hitet megtagadva,és pokollá teszi ártatlan családja életét?
Nagyon nehéz kérdést tett fel. És nem is igazán jól tette fel a kérdést. Kicsit azt érzékelteti a fogalmazás, hogy már nincs is személyes kapcsolat kettejük között, hiszen inkább tárgyakra, dolgokra szoktuk mondani: ezzel mit lehet kezdeni?
Ugyanakkor a szó mégis helyénvaló, mert kezdetről beszél. A hitünk azt is magába foglalja, hogy mindig lehet újra kezdeni. Egy megromlott házastársi kapcsolatot mindig lehet, és töretlen, törhetetlen hittel mindig kell is újra kezdeni. Még akkor is, ha a másik fél - egyelőre - erre egyáltalán nem hajlandó. A tanácsom tehát, hogy ne adja föl a reményt. Elképzelhetőnek tartom, hogy eddig még nem imádkozott érte kell odaadással és hittel. Mi nem tudjuk egymást megváltoztatni (a házasságok gyakori hibája, hogy azt vélik, majd megváltoztatják a másikat!), de Istennek minden lehetséges. Hitetlen testvéreink megtéréséért mindig kell imádkozni, és egy feleségnek különösen is feladata, hogy imáival, áldozataival megmentse a férjét. Gyermekeikkel közösen imádkozzanak ezért.
Vétkezik -e aki keresztényként él,de szeretettanítók,és tudatosságtanítók szavait halgassák,tanulják a teljesebb,boldogabb,sikeresebb,szeretteljes életért?
A tudatosság-tanítók csúnyán félrevezetik az embert. Tanításuk elméleti alapja az, hogy az ember tudatossá tevén a cselekedeteit, el tudja kerülni a bűnt és a rossz érzéseket. Nem számol vagy egyenesen tagadja a rosszra hajló természetet, és így a megváltást is. Önmegváltást tanít, mint a legtöbb ezoterikus tan, amely merő képtelenség. Olyan mint a magát hajánál fogva kihúzni akaró ember.
A Szentírás szavát és az Egyház tanítását kell hallgatni és tanulni ahhoz, hogy boldogságra találjunk. Az Ön által fölsorolt célok nem egy csoportba sorolhatók. Isten nem ígér nekünk sikeres életet. Mi se törekedjünk rá. A siker ugyanis az emberek előtti elismerés. Krisztus békét ad nekünk, de nem úgy, ahogy a világ adja.
Nem javaslom, hogy mi keresztények belebonyolódjunk ezekbe a kétes eredetű és értékű tanításokba.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon köszönöm, hogy eleget tett a tegnapi kérésemnek és kiigazította a Legeza atyának való véradásról szóló hírt! Így mindnyájan segíthetünk, vércsoportól függetlenül, ezt nem ártott tudni! Mégegyszer köszönöm!
Most olvastam, hogy az egyik levélíró nehezményezi, hogy egyenlőre nem indul be Dámócon a Lelkiségi Központ, ami nagyon fontos lenne, mert hiányoznak a hívatások. Erre a levélre a Kedves Lelkiatya azt írta, hogy Máriapócson 8-9 fogadalmas bazilita szerzetes él, s ezen kívül van 3 jelölt. Az lenne a kérdésem, hogy Fülöp püspök atya miért nem tudja ezt a 3 újjoncot úgy "nevelni", hogy később Máriapócs helyett Dámócon szolgáljanak (ehhez nem ártana legalább 1 évet Chevetogne-ban tölteniük, hogy elsajátítsák az "igazi Bizánci szertartást"!)?
Úgy gondolom, hogy e jelöltek közül szolgálhatnak páran Dámócon, így újra működhetne a Lelkiségi Központ, ami nekünk fiataloknak nagyon fontos lenne. Fülöp püspök atya ösztönözhetné őket erre a speciális szolgálatra és a szüntelen imádságra.
...ha mégis mutatkoznak újabb hívatások, lehetne ösztönözni és kedvet csinálni nekik erre. Mellettük pedig szolgálhatnának a jelenleg Franciaországban tanuló nővérek, így egy szinte "tökéletes" lelkiségi hely lenne, ahol egy mai megfáradt, megkeseredett lélek erőt kaphatna.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Isten áldását kérem Önre! ZZ
A dámóci monostor egyházmegyés szerzetesi közösség volt, amíg a szerzeteseiből Püspök Atyák nem lettek. A bazilita atyák viszont nem egyházmegyés közösség, hanem szervezett rend, amelynek a legfőbb vezetője a Rómában élő Rendi Generális. A helyi püspöknek nincsen beleszólása abba, hogy a szerzetesrend jelöltjei hol élnek, hol végzik a noviciátust.
Hála Istennek, most a bazilita atyák megerősödni látszanak. Imádkozzunk is értük, hogy ez a folyamat folytatódjék. Hadd erősödjenek meg végre, nem kell tőlük elhozni egyetlen fiatal jelöltet sem.
Reméljük, a készülő nővérek hamarosan hazajönnek, és legalább náluk bizonyos értelemben és mértékben folytatódhat az a lelkiség, ami Dámócon sajnálatosan egy időre abba maradt.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Egy kérdésem lenne Önhöz lelkiatya. Több mint kilenc éve vagyok depresszió-mániás skizofrén tünetekkel. Nyíradonyban találkoztam Hajdúhadházi pünkösdistákkal. Arra akartak rábeszélni, hogy nekik is vannak gyógyítóik akik segíteni tudnak rajtam. Az lenne a kérdésem, hogy én azt olvastam a pünkösdistákról, hogy sarlatánok. Azt szeretném kérdezni, hogy meg lehet-e bennük bízni vagy lehet még betegebb lesz az ember azt nem szeretném. Minden jót kívánok Önnek!

Isten áldja Önt!
Azt nem mondhatjuk, hogy a pünkösdisták sarlatánok. Keresztény testvéreink, akik a maguk módján keresik Istent, és élik meg a hitüket. Sajnos a katolikus egyháztól elkülönülnek. Több, mint száz éves múltra tekintenek vissza. A legnagyobb bajuk, hibájuk ez az elkülönülés. A másik, hogy magukat gyógyítóknak tartják, vagy legalábbis egyesek közülük. Nem javaslom, hogy náluk keressen gyógyulást. Ha görögkatolikusként ezt tenné, akkor lehet, hogy felszíni jobb hangulatot tapasztalna meg - ebben valóban nagy mesterek - de hosszú távon nagyon súlyos, még rosszabb terhet vehet a nyakába. Ha e felszíni jó hangulat áraként arra vennék rá, hogy ott maradjon közöttük, vagy máskor is eljárva hozzájuk a katolikus egyházról, a szentségekről helytelen tanításokat hallgatna, netán hosszú időre elzárná magát az Eukharisztiától, a szentgyónás szentségétől. Ez mindennél rosszabb volna.
Nem tudom, mennyire gyakran járul szentségekhöz. Javaslom, hogy keressen olyan lelkiatyát, aki szívesen meghallgatja, aki rendszeresen meggyóntatja,és minél gyakrabban áldozzon. Ha még nem vette volna föl a betegek szentségét, akkor ne halogassa megtenni. Ezek az igazán erőteli és gyógyító kegyelmek. Amit a katolikus egyházon kívül kap, az mind ennél gyengébb és veszélyeket is rejthet.
A másik gondolat, hogy minden betegség áldás is lehet, még a pszichikai betegség is. Elsődleges törekvése az legyen, hgoy Istent akarja megdicsőíteni még a betegségében is. Nem mindig abban mutatkozik meg az Isten ereje és szeretete, hogy elveszi azt, amit mi rossznak tartunk. Ezért kell imádságban nagyon odafigyelni Rá, hogy mit akar mondani, mit akar kihozni az életünkből.
Ehhez sok imádságra van szükség. Bízzék a végtelenül szerető Atyában, és ne veszítse el a reményt, hogy bár hordozza most ezt a betegséget, de amikor Isten jónak látja, elveszi ezt a terhet. Addig pedig Krisztussal együtt, mint keresztet hordozza.
Sok kegyelmet, hitet és erőt!
Kedves Lelkiatya!

Valóban létezhet olyan, hogy valaki az elődei bűnei miatt szenved, vagy az élete ezért sikertelen? Én elképzelhetetlennek tartom, hogy őseim vétkeinek én igyam meg a levét. Azokért nem én felelek, vagy tévednék?

Tisztelettel: Ádám a Csallóközből
Kedves Ádám!
Nem létezik olyan, hogy valaki az elődei bűneinek büntetését viselné. Még az Ószövetségben föl-fölmerült ez a gondolat, de a tisztánlátó próféták már akkor is figyelmeztettek, hogy ez nincsen így. Csak egy példa: "Az apák ne lakoljanak halállal a gyermekek miatt, s a gyermekek sem az apák miatt" (MTörv 24,16).
Előfordul, hogy az ember sikertelenségeket él meg. Semmiképp sem szabad ezt másokra vetíteni. Kivált nem a Jóistenre.
Egyébként a kudarcok és a sikerek váltakoznak az életünkben. A saját látásunktól függ, hogy mit, mennyit veszünk észre belőlük. Javaslom, hogy készítsen listát arról, hogy eddig mennyi mindent kapott az életében. Ha őszintén a szívébe néz, észre fogja venni, hogy sokkal többet kapott, mint amiben hiányt szenved. No, persze, azért is, mert amit nem kaptunk meg az Úrtól, legtöbb esetben még az is ajándék, mert a javunkat akarja vele.
Kedves Lelkiatya!
Az utóbbi idöben sok támadás ér a környezetemben és idehaza is:nehezen és lassan haladok az egyetemi tanulmányaimmal,nincs még állásom,férjem...sokan emiatt lenéznek.Sokaknak az is szemet szur,hogy templomba,lelkigyakorlatokra járok.Igyekszem nem tudomást venni ezekről a dolgokról,de vannak pillanatok amikor nagyon nehéz,ilyenkor elcsüggedek és kicsit minden reménytelennek tünik.A kérdésem az lenne,hogyan kell ilyen esetekben bölcsen eljárni?Mennyire van joga egy másik embernek elitélni bennünket?Sokszor én is ugy érzem,hogy nem jól mennek a dolgaim,nem jól csinálok dolgokat,de az elmult években lelkileg sok nehézségen mentem keresztül,amelyet mások nem láttak-látnak.Ezeket próbálom helyre rakni az életemben,de ehhez idő kell,nem megy egyik napról a másikra.Ugy érzem sikerült is előrehaladást tennem,de a régi sebek azért még előjönnek,bár már kevésbé fájnak.Lehetséges-e a multbeli sérüléseket teljesen magunk mögött hagyni vagy ezek időnként mindig előfognak jönni a későbbiek során is?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!Kivánom hogy Isten áldása kisérje minden tettét és cselekedetét!
T
Kedves T!
Biztos vagyok abban, hogy nem nézi le Önt annyi ember, mint gondolja. Ha egyeseknek szemet is szúr, netán gúnyosan beszélnek Önről amiatt, hogy templomba jár, akkor sem nagy ezeknek a buta embereknek a száma. Igyekszik ezekről nem tudomást venni, ugyanakkor mégis rengeteget, legalábbis túl sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ugyanis egyáltalán nem kellene - ez volna az egyetlen bölcs eljárás.
Nincs joga senkinek sem Önt elítélni. Ám ugyanígy figyelmeztetem, hogy Ön se mondjon - még gondolatban sem - véleményt másokról, erről a "sok emberről", akik, úgy érzi, lenézik Önt. Ha vannak is bántó elszólások, ezeknek semmi jelentőségük nincs. Egyáltalán ne vezesse olyan gondolat a tetteiben, hogy erről miként vélekednek mások, hogy emiatt mit gondolnak Önről. Egyedül az Istent keresse, vele beszélje meg a dolgait, illetve azokkal a barátaival, hozzátartozóival, akikben megbízik, akikról tudja, hogy szeretik Önt. Csak olyan ember szavára érdemes hallgatni, aki valóban szereti Önt, és igazán a javát akarja. Legelsősorban ilyen a Jóisten, aki tudja, hogy Önnek mire van szüksége és valóban a legnagyobb szeretettel fordul Önhöz.
Nyilván voltak, vannak Önnek is tévedései, rossz döntései - mint mindnyájunknak. De akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik. A sebeket azért kaptuk, hogy erősödjünk általuk. S hogy még jobban Istenhez kössenek, aki egyedül képes a sebeinket gyógyítani.
Hitünkhöz tartozik, hogy a múltbéli sérüléseinket - melyeket többnyire másoktól kaptunk! - teljesen magunk mögött hagyjuk. Amit mi vétettünk, azt meggyónjuk, és hisszük, hogy Isten teljesen el is vette, megsemmisítette, amit pedig mások vétettek nekünk, azt Istentől megtanulva mi is elvetjük, nem is emlékezünk rájuk.
Tudom, hogy ez lélektanilag nem is annyira egyszerű. De ebben áll a lelkiélet, hogy Istennel oldjuk meg a nehézségeinket, nem pedig a magunk erejéből. Isten képessé tesz bennünket arra, hogy a sérelmeinket - ahogyan Ő is - mi is teljesen elfeledjük. Persze, ezért küzdenünk kell, kérni hozzá a kegyelmet, de az Isten meg is adja!
    ... 225 226 227 228 229 
230
  231 232 233 234 235 ...