Kedves Adél! Nyilván nincs recept erre, nincsen jól alkalmazható forgatókönyv, hogy adott helyzetben hogyan kell viselkedni. Ha valaki káromkodik, akkor legjobb azon nyomban egy imádságot elmondani azért a káromkodóért, hogy ez a bűne ne mérgezze túlságosan a lelkét. De rászólni, megkérni a tisztességes beszédre nem biztos hogy érdemes. Vélhetően nem először hallaná, s kicsi az esélye, hogy foganatos lenne a figyelmeztetésünk. Ha viszont valaki mással bánnak durván, akár szóval, akár erőszakos viselkedéssel, akkor ha csak lehet, keljünk a védelmére. Nem biztos, hogy közvetlen közbelépéssel. Egy gyengébb adottságokkal rendelkező személyiség még súlyosabb attrocitásnak teheti ki magát, ha beleszól mások közötti viszályba. De ha bántást látunk, akkor nem hallgathatunk, nem nézhetjük tehetetlenül az ilyen jelenetet. Esetleg mi magunk kérjünk segítséget. Lehet, azért vagyunk ott, hogy Isten éppen rajtunk keresztül segítsen neki. Ugyanakkor azt is el tudom képzelni, hogy a káromkodást annyira nehéz elviselni, hogy az ember inkább kimenekül abból a helyzetből. Ez mind lehet helyes magatartás. Amit a lelkiismeretünk diktál, lehetőleg az tegyük.

Kedves Lívia! Csaknem ugyanezt a kérdést tette föl nem régen egy másik kérdező is. Szó szerint ide másolom, amit neki írtam: Kedves Adél! Nyilván nincs recept erre, nincsen jól alkalmazható forgatókönyv, hogy adott helyzetben hogyan kell viselkedni. Ha valaki káromkodik, akkor legjobb azon nyomban egy imádságot elmondani azért a káromkodóért, hogy ez a bűne ne mérgezze túlságosan a lelkét. De rászólni, megkérni a tisztességes beszédre nem biztos hogy érdemes. Vélhetően nem először hallaná az illető, s kicsi az esélye, hogy foganatos lenne a figyelmeztetésünk. Ha viszont valaki mással bánnak durván, akár szóval, akár erőszakos viselkedéssel, akkor ha csak lehet, keljünk a védelmére. Nem biztos, hogy közvetlen közbelépéssel. Egy gyengébb adottságokkal rendelkező személyiség még súlyosabb attrocitásnak teheti ki magát, ha beleszól a mások közötti viszályba. De ha bántást látunk, akkor nem hallgathatunk, nem nézhetjük tétlenül az ilyen jelenetet. Esetleg mi magunk kérjünk segítséget. Lehet, azért vagyunk ott, hogy Isten éppen rajtunk keresztül segítsen neki. Ugyanakkor azt is el tudom képzelni, hogy a káromkodást annyira nehéz elviselni, hogy az ember inkább kimenekül abból a helyzetből. Ez mind lehet helyes magatartás. Amit a lelkiismeretünk diktál, lehetőleg az tegyük.

A legújabb görögkatolikus hittankönyv sorozat 4. kötete, amely a 4. osztályosoknak szól (címe: Isten házában) tartalmazza a liturgikus évet. Nyilván nem a maga mélységében, hanem úgy, ahogyan azt a kb. 10 éves korú gyermekek megértik.

Rövid jelzéséből ítélve azt mondhatom, nem rossz az, ha a lehető legszűkebbre veszi a kapcsolattartást azokkal, akiktől, úgy érzi, csak bántást kap, akikkel a kapcsolatát emiatt nem is igen tudja a helyén kezelni. Érzi, hogy szeretnie kellene őket, de nem képes rá, sőt, inkább azt érzi, hogy ezek az embereknek még a jelenléte is, de legalábbis a szavai fojtogatják, nem engedik szabadnak lenni, nem engedik a személyiségét kibontakoztatni, szabadon élni. Ha rokonokról van szó, akkor is lehet hiteles és elfogadott a kapcsolattartás szűkítése. Az fontos, hogy ugyanakkor imádkozzék értük. Ez nagyon fontos. Nem szabad ugyanis, hogy a lelkében az ellenséges érzés tovább növekedjék, noha már ritkábban találkoznak. A magyar nyelv találóan fejezi ki ezt: nem szabad, hogy haragot tápláljon a lelkében. Ha imádkozik értük, akkor már eleve nyitott lélekkel van feléjük, még ha ez nem is mutatkozik meg a hétköznapi életben, hisz kevesebbet érintkeznek. Szóval, ha ezt a nyitottságot megőrzi, legalábbis törekszik rá, s mondom, erre legjobb eszköz az értük mondott imádság, akkor nyugodtan eltávolodhat tőlük fizikailag, nem kell válaszolnia a leveleikre, elmenni a találkozókra. Persze, abban a reményben, hogy ez a rossz helyzet majd egyszer meg fog változni. Az imádsága ezt is fogja talán eredményezni.

Alighanem arról lehet szó, hogy Theodórosz atya azt érzékelte, hogy mivel lett egy tanítványa, már nem tud olyan osztatlan figyelemmel imádkozni, mint annak előtte. A történetből nyilván nem az az épületes, hogy elküldte a tanítványt, aki egyébként tanulási vággyal, jó szándékkal közeledett, hanem azt tanulhatjuk meg belőle, hogy mennyire fontos az Istenre figyelés. Theodórosz atya egyszercsak azt érzékelte, hogy az új helyzetben már nem tud annyira az Istenre figyelni, s ha ez így van, azon nyomban, késedelem nélkül el kell hárítani minden akadályt, amely ezt nehezítené.

Kedves Marika! Áldást leginkább a szavainkkal kérünk: "Adj áldást, atya!" Ahol ez kialakult - itt-ott nálunk is kezd kialakulni -, ott ezt a kérést egy kérő mozdulat is kíséri, az áldást kérő a két tenyerét egymásba rakva nyomatékosítja a kérést. Kicsit, mint a koldusok. Ilyenkor az áldást adó pap, püspök vagy szerzetes áldó szavakat mond és keresztet rajzol vagy az illető előtt, vagy a feje fölött, vagy belerajzolja a kérőre formált tenyérbe. A püspöknek, papnak, szerzetesnek való kézcsók nyilván nem az illető személynek szól. Kicsit olyan ez, mint az ikon megcsókolása. Nyilván nem a fának és festéknek szól, hanem az ábrázolt személynek. A pap, szerzetes vagy püspök Krisztus ikonja, s a feléje kinyilvánított tisztelet annak szól, arra vonatkozik, akit ábrázol, vagyis az Istennek.

Ez hatalmas titok. Igen, a mennyben nincs bűn, de szabadság az van. S a mennyben már végérvényessé lett a szentek és angyalok Istenhöz tartozása, de valamikor és valamiképp az Isten lehetőséget adott a szabad teremtményeinek a döntésre, hogy mellette vagy ellene döntenek. Az embernek is megadta ezt a szabadságot. A szellemi lények egyszer kapták meg ezt a lehetőséget, s minthogy ők fölfoghatatlanul magasabb rendű lények, mint mi, földi emberek, a döntésük is sokkal hatalmasabb súlyú volt. Persze, ez csak emberi logika, amellyel valamiképp próbáljuk megmagyarázni, amit nem értünk. A mi döntéseink gyakoriak és megismételhetők, megújíthatók. Azon kell lennünk, hogy minden döntésünkkel, kicsivel és naggyal mindig az Úr mellett döntsünk.

Az a tény, hogy erről a nagyon meghatározó élményéről még senkinek nem beszélt, mégis ennyire elvenen él Önben, sőt ilyen jelentős változásokat hozott az életében, számomra arról árulkodik, hogy hiteles, Istentől jövő ajándékot kapott benne, amelyet Ön is komolyan vett és jól kezelt. Ha bármiféle betegsége vagy kora miatt nem lehet szerzetes, azért Istennek szentelt életet mindenképpen élhet. Nagyon fontos, hogy ehhöz legyen egy megbízható állandó lelkivezetője, aki kíséri Önt, s a ki az egyházi hitelesség elnyerésében is segítséget nyújthat. Az ilyen engedélyt, az Istennek szenteltség fogadalmát a püspök hitelesíti. De ha Ön most csupán ezzel a történetével s persze a továbbra is lelkes hozzáállásával keresi föl a püspököt ezzel a szándékával, akkor a püspök minden bizonnyal ugyanezt tanácsolja, hogy keressen magának olyan lelki vezetőt, aki segíti ebben az életútban, illetve, akire a püspök is hagyatkozhat az engedély megadásában. Ha pedig már úgy keresi föl a püspököt ezzel az indítványával, hogy mellette áll egy lelki atya, aki esetleg szintén fölveszi a püspökkel a kapcsolatot, akkor mindjárt gördülékenyebb a dolog. Természetesen ennek a lelki vezetőnek nem is ez a legfőbb feladata, hanem, hogy segítsen Önnek eligazodni a lelki út lépései közben.

Kedves Zsóka! Sajnos ennek megítélésében nem tudok segíteni. Nem láttam a filmet, s egyelőre kritikát sem olvastam róla. Bízom abban, hogy jó szándékú indíttatásból készült és jó film. De ha még így is van, akkor sem szabad abba a hibába esni, hogy a film hatására a készítőjének álláspontját nyomban magunkévá tegyük. A két pápa léte roppant összetett jelenség az egyházon belül és kívül egyaránt, amely sok találgatást, elképzelést szül. Egy filmnek nyilván erős hatása van, de ettől még nem biztos, hogy a teljes igazságot képviseli. Persze, azt nem is lehet, hiszen az csak Krisztusban van.

Kedves Z.! Nagyon helyesnek tartom, amit fontolgat. Ha az édesanyjának különleges szükséglete is van, akkor természetesen még jobb, ha a rászorulóknak szánt 10% felét inkább közvetlenül neki adja. Bár minden keresztény ember így gondolkodna!

A Dicsérjétek az Urat énekeskönyv nyomdai előkészítés alatt van. Reméltük, hogy az ünnepre megjelenik, de sajnos várni kell még vele. A kottáskönyv is folyamatban van. 10 éves munka eredménye lesz, nagyon bízunk benne, hogy a 2020-ra megjelenik. Egyébként ebből több is lesz, a Szent Liturgiához használható kiadvány, illetve egy teljes dallamgyűjtemény, az Irmológion. Azt hittem, hogy még kaphatók ezek a könyvek. Érdemes jelezni a boltban, hogy igény van ezek újra nyomására.

Sajnos nem tudom, milyen könyv lehet az, amelyre Ön gondol. Általában fekete színűek azok az un. Énekeskönyvek, amelyek a szertartásaink hívek számára fontos részeket tartalmazzák. Ez elképzelhető, hogy valahol ezek bordó kötést kaptak. Illetve létezik még egy papi koncelebrációs könyvünk, amely viszont valóban bordó színű. Ez pedig papi segédkönyv. Ez is, az Énekeskönyv is, és minden más föllelhető imádságos könyvünk a Szent Atanáz könyvesboltokban (Budapest, Molnár u. 3, Nyíregyháza, Bethlen u. 5), illetve Máriapócson az Emmánuel ház boltjában kaphatók. Új hírünk, hogy immár Debrecenben is nyílt egy ajándék-boltunk, ahol szintén kaphatók görögkatolikus imakönyvek és egyéb lelkiségi írások (Debrecen, Petőfi tér 9.). http://szentatanazbolt.hu/28-liturgikus-koenyvek

A gyász nyilvánvalóan nem bűn, hiszen az nem cselekedet, hanem állapot, sőt, inkább kereszt, amelyet hordozni kell. Ha arra gondol, hogy kedves édesanyjának elvesztése miatt karácsonykor szabad-e szomorkodnia, erre is ugyanezt mondhatom. Téves - és az már talán bűnös volna - ha nem őszintén viselkedne, s csak mímelné a boldogságot, vidámságot. Ezt senki nem várja el Öntől, Ön se várja el saját magától. Az már megfontolandó, hogy ha a családban többen is vannak, s nyilván nem mindenki egyformán viszonyult az édesanyjához, akkor az Ön fájdalmával mennyire szabad terhelni az ő ünnepüket. Igen, a többiek miatt lehet valami visszafogottság a gyász kifejezésének terén. De ismétlem és hangsúlyozom, az őszinteség mindennél fontosabb. Ugyanakkor talán Ön is jobban jár, ha nem engedi, hogy ez a mélységes bánat eluralkodjék a szívén, hanem megpróbál inkább a többiekre figyelni. Ha szép családban él, akkor ez még inkább kézenfekvő, de ha esetleg most már egyedül, akkor is észre kell vennie az Ön körül lévő embereket, észrevenni azokat, akik rászorulnak a gondoskodó szeretére.

Ha csak tudok, igyekszem segíteni. Ha nem szeretné a nagy nyilvánosság előtt föltárni gondjainak részleteit, akkor írjon közvetlenül a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Addig is imádkozom Önért és a családjáért.

Kedves Tibor atya! Az apostoli és evangéliumi szakaszok rögzítettek a bizánci rítusú egyházakban, s ezek szépen sorban be is vannak számozva. Perikópákra (ilyen szakaszokra) a IV. sz. -tól osztják az evangéliumot. Nagyjából ebben az időben vette át a folytatólagos olvasás helyét a liturgiában a perikópás. Hogy pontosan ez a beosztás mikortól érvényes, nem tudom. Az biztos, hogy a XVI. sz. - ban bizonyos Emmanuil Glozoniosz Velencében kinyomtatja az olvasmányokat már a mai rendben rendszerező táblázatos könyvét.