Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhét meg tizenöt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Vétkezik -e aki keresztényként él,de szeretettanítók,és tudatosságtanítók szavait halgassák,tanulják a teljesebb,boldogabb,sikeresebb,szeretteljes életért?
A tudatosság-tanítók csúnyán félrevezetik az embert. Tanításuk elméleti alapja az, hogy az ember tudatossá tevén a cselekedeteit, el tudja kerülni a bűnt és a rossz érzéseket. Nem számol vagy egyenesen tagadja a rosszra hajló természetet, és így a megváltást is. Önmegváltást tanít, mint a legtöbb ezoterikus tan, amely merő képtelenség. Olyan mint a magát hajánál fogva kihúzni akaró ember.
A Szentírás szavát és az Egyház tanítását kell hallgatni és tanulni ahhoz, hogy boldogságra találjunk. Az Ön által fölsorolt célok nem egy csoportba sorolhatók. Isten nem ígér nekünk sikeres életet. Mi se törekedjünk rá. A siker ugyanis az emberek előtti elismerés. Krisztus békét ad nekünk, de nem úgy, ahogy a világ adja.
Nem javaslom, hogy mi keresztények belebonyolódjunk ezekbe a kétes eredetű és értékű tanításokba.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon köszönöm, hogy eleget tett a tegnapi kérésemnek és kiigazította a Legeza atyának való véradásról szóló hírt! Így mindnyájan segíthetünk, vércsoportól függetlenül, ezt nem ártott tudni! Mégegyszer köszönöm!
Most olvastam, hogy az egyik levélíró nehezményezi, hogy egyenlőre nem indul be Dámócon a Lelkiségi Központ, ami nagyon fontos lenne, mert hiányoznak a hívatások. Erre a levélre a Kedves Lelkiatya azt írta, hogy Máriapócson 8-9 fogadalmas bazilita szerzetes él, s ezen kívül van 3 jelölt. Az lenne a kérdésem, hogy Fülöp püspök atya miért nem tudja ezt a 3 újjoncot úgy "nevelni", hogy később Máriapócs helyett Dámócon szolgáljanak (ehhez nem ártana legalább 1 évet Chevetogne-ban tölteniük, hogy elsajátítsák az "igazi Bizánci szertartást"!)?
Úgy gondolom, hogy e jelöltek közül szolgálhatnak páran Dámócon, így újra működhetne a Lelkiségi Központ, ami nekünk fiataloknak nagyon fontos lenne. Fülöp püspök atya ösztönözhetné őket erre a speciális szolgálatra és a szüntelen imádságra.
...ha mégis mutatkoznak újabb hívatások, lehetne ösztönözni és kedvet csinálni nekik erre. Mellettük pedig szolgálhatnának a jelenleg Franciaországban tanuló nővérek, így egy szinte "tökéletes" lelkiségi hely lenne, ahol egy mai megfáradt, megkeseredett lélek erőt kaphatna.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Isten áldását kérem Önre! ZZ
A dámóci monostor egyházmegyés szerzetesi közösség volt, amíg a szerzeteseiből Püspök Atyák nem lettek. A bazilita atyák viszont nem egyházmegyés közösség, hanem szervezett rend, amelynek a legfőbb vezetője a Rómában élő Rendi Generális. A helyi püspöknek nincsen beleszólása abba, hogy a szerzetesrend jelöltjei hol élnek, hol végzik a noviciátust.
Hála Istennek, most a bazilita atyák megerősödni látszanak. Imádkozzunk is értük, hogy ez a folyamat folytatódjék. Hadd erősödjenek meg végre, nem kell tőlük elhozni egyetlen fiatal jelöltet sem.
Reméljük, a készülő nővérek hamarosan hazajönnek, és legalább náluk bizonyos értelemben és mértékben folytatódhat az a lelkiség, ami Dámócon sajnálatosan egy időre abba maradt.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Egy kérdésem lenne Önhöz lelkiatya. Több mint kilenc éve vagyok depresszió-mániás skizofrén tünetekkel. Nyíradonyban találkoztam Hajdúhadházi pünkösdistákkal. Arra akartak rábeszélni, hogy nekik is vannak gyógyítóik akik segíteni tudnak rajtam. Az lenne a kérdésem, hogy én azt olvastam a pünkösdistákról, hogy sarlatánok. Azt szeretném kérdezni, hogy meg lehet-e bennük bízni vagy lehet még betegebb lesz az ember azt nem szeretném. Minden jót kívánok Önnek!

Isten áldja Önt!
Azt nem mondhatjuk, hogy a pünkösdisták sarlatánok. Keresztény testvéreink, akik a maguk módján keresik Istent, és élik meg a hitüket. Sajnos a katolikus egyháztól elkülönülnek. Több, mint száz éves múltra tekintenek vissza. A legnagyobb bajuk, hibájuk ez az elkülönülés. A másik, hogy magukat gyógyítóknak tartják, vagy legalábbis egyesek közülük. Nem javaslom, hogy náluk keressen gyógyulást. Ha görögkatolikusként ezt tenné, akkor lehet, hogy felszíni jobb hangulatot tapasztalna meg - ebben valóban nagy mesterek - de hosszú távon nagyon súlyos, még rosszabb terhet vehet a nyakába. Ha e felszíni jó hangulat áraként arra vennék rá, hogy ott maradjon közöttük, vagy máskor is eljárva hozzájuk a katolikus egyházról, a szentségekről helytelen tanításokat hallgatna, netán hosszú időre elzárná magát az Eukharisztiától, a szentgyónás szentségétől. Ez mindennél rosszabb volna.
Nem tudom, mennyire gyakran járul szentségekhöz. Javaslom, hogy keressen olyan lelkiatyát, aki szívesen meghallgatja, aki rendszeresen meggyóntatja,és minél gyakrabban áldozzon. Ha még nem vette volna föl a betegek szentségét, akkor ne halogassa megtenni. Ezek az igazán erőteli és gyógyító kegyelmek. Amit a katolikus egyházon kívül kap, az mind ennél gyengébb és veszélyeket is rejthet.
A másik gondolat, hogy minden betegség áldás is lehet, még a pszichikai betegség is. Elsődleges törekvése az legyen, hgoy Istent akarja megdicsőíteni még a betegségében is. Nem mindig abban mutatkozik meg az Isten ereje és szeretete, hogy elveszi azt, amit mi rossznak tartunk. Ezért kell imádságban nagyon odafigyelni Rá, hogy mit akar mondani, mit akar kihozni az életünkből.
Ehhez sok imádságra van szükség. Bízzék a végtelenül szerető Atyában, és ne veszítse el a reményt, hogy bár hordozza most ezt a betegséget, de amikor Isten jónak látja, elveszi ezt a terhet. Addig pedig Krisztussal együtt, mint keresztet hordozza.
Sok kegyelmet, hitet és erőt!
Kedves Lelkiatya!

Valóban létezhet olyan, hogy valaki az elődei bűnei miatt szenved, vagy az élete ezért sikertelen? Én elképzelhetetlennek tartom, hogy őseim vétkeinek én igyam meg a levét. Azokért nem én felelek, vagy tévednék?

Tisztelettel: Ádám a Csallóközből
Kedves Ádám!
Nem létezik olyan, hogy valaki az elődei bűneinek büntetését viselné. Még az Ószövetségben föl-fölmerült ez a gondolat, de a tisztánlátó próféták már akkor is figyelmeztettek, hogy ez nincsen így. Csak egy példa: "Az apák ne lakoljanak halállal a gyermekek miatt, s a gyermekek sem az apák miatt" (MTörv 24,16).
Előfordul, hogy az ember sikertelenségeket él meg. Semmiképp sem szabad ezt másokra vetíteni. Kivált nem a Jóistenre.
Egyébként a kudarcok és a sikerek váltakoznak az életünkben. A saját látásunktól függ, hogy mit, mennyit veszünk észre belőlük. Javaslom, hogy készítsen listát arról, hogy eddig mennyi mindent kapott az életében. Ha őszintén a szívébe néz, észre fogja venni, hogy sokkal többet kapott, mint amiben hiányt szenved. No, persze, azért is, mert amit nem kaptunk meg az Úrtól, legtöbb esetben még az is ajándék, mert a javunkat akarja vele.
Kedves Lelkiatya!
Az utóbbi idöben sok támadás ér a környezetemben és idehaza is:nehezen és lassan haladok az egyetemi tanulmányaimmal,nincs még állásom,férjem...sokan emiatt lenéznek.Sokaknak az is szemet szur,hogy templomba,lelkigyakorlatokra járok.Igyekszem nem tudomást venni ezekről a dolgokról,de vannak pillanatok amikor nagyon nehéz,ilyenkor elcsüggedek és kicsit minden reménytelennek tünik.A kérdésem az lenne,hogyan kell ilyen esetekben bölcsen eljárni?Mennyire van joga egy másik embernek elitélni bennünket?Sokszor én is ugy érzem,hogy nem jól mennek a dolgaim,nem jól csinálok dolgokat,de az elmult években lelkileg sok nehézségen mentem keresztül,amelyet mások nem láttak-látnak.Ezeket próbálom helyre rakni az életemben,de ehhez idő kell,nem megy egyik napról a másikra.Ugy érzem sikerült is előrehaladást tennem,de a régi sebek azért még előjönnek,bár már kevésbé fájnak.Lehetséges-e a multbeli sérüléseket teljesen magunk mögött hagyni vagy ezek időnként mindig előfognak jönni a későbbiek során is?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!Kivánom hogy Isten áldása kisérje minden tettét és cselekedetét!
T
Kedves T!
Biztos vagyok abban, hogy nem nézi le Önt annyi ember, mint gondolja. Ha egyeseknek szemet is szúr, netán gúnyosan beszélnek Önről amiatt, hogy templomba jár, akkor sem nagy ezeknek a buta embereknek a száma. Igyekszik ezekről nem tudomást venni, ugyanakkor mégis rengeteget, legalábbis túl sokat foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ugyanis egyáltalán nem kellene - ez volna az egyetlen bölcs eljárás.
Nincs joga senkinek sem Önt elítélni. Ám ugyanígy figyelmeztetem, hogy Ön se mondjon - még gondolatban sem - véleményt másokról, erről a "sok emberről", akik, úgy érzi, lenézik Önt. Ha vannak is bántó elszólások, ezeknek semmi jelentőségük nincs. Egyáltalán ne vezesse olyan gondolat a tetteiben, hogy erről miként vélekednek mások, hogy emiatt mit gondolnak Önről. Egyedül az Istent keresse, vele beszélje meg a dolgait, illetve azokkal a barátaival, hozzátartozóival, akikben megbízik, akikról tudja, hogy szeretik Önt. Csak olyan ember szavára érdemes hallgatni, aki valóban szereti Önt, és igazán a javát akarja. Legelsősorban ilyen a Jóisten, aki tudja, hogy Önnek mire van szüksége és valóban a legnagyobb szeretettel fordul Önhöz.
Nyilván voltak, vannak Önnek is tévedései, rossz döntései - mint mindnyájunknak. De akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik. A sebeket azért kaptuk, hogy erősödjünk általuk. S hogy még jobban Istenhez kössenek, aki egyedül képes a sebeinket gyógyítani.
Hitünkhöz tartozik, hogy a múltbéli sérüléseinket - melyeket többnyire másoktól kaptunk! - teljesen magunk mögött hagyjuk. Amit mi vétettünk, azt meggyónjuk, és hisszük, hogy Isten teljesen el is vette, megsemmisítette, amit pedig mások vétettek nekünk, azt Istentől megtanulva mi is elvetjük, nem is emlékezünk rájuk.
Tudom, hogy ez lélektanilag nem is annyira egyszerű. De ebben áll a lelkiélet, hogy Istennel oldjuk meg a nehézségeinket, nem pedig a magunk erejéből. Isten képessé tesz bennünket arra, hogy a sérelmeinket - ahogyan Ő is - mi is teljesen elfeledjük. Persze, ezért küzdenünk kell, kérni hozzá a kegyelmet, de az Isten meg is adja!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!

Azt szeretném kérdezni, hogy mi a katolikus egyház véleménye a Világegyetem keletkezésével foglalkozó, az evolúciós elmélettel szembenálló Értelmes Tervezés elméletről?

Köszönöm válaszát!
Az evolúciós elmélet lényege az, hogy a növényi és állati fajok egymásból alakultak, fejlődtek ki az idők folyamán. A Földön megtalálható élet ennek az elméletnek a tükrében tehát egy folyamtos és szakaszos fejlődési folyamat, melyben egyre bonyolultabb, egyre összetettebb életformák jelennek meg, s melynek legvégén az emberi faj áll.

Akik azonban Darwin elméletét nem csak biológiai síkon kezelték, azok gyakran esetek abba a hibába, hogy a teremtés tényét, a világ Istentől való eredetét is tagadták, mondván, hogy a fejlődési folyamatok önmagukat elégségesen magyarázzák, nincs szükség az "Isten-hipotézisére", a világ és annak minden létezője véletlen kémiai és fizikai folyamatok eredménye.
Az Értelmes Tervezés (intelligent design) elmélete azt a fajta evolúciós elméletet cáfolja, amely nem csak biológiai szinten érvel, hanem átcsap metafizikai szintre is oly módon, hogy a létezést, az életet a véletlenből és a vak véletlenek folytán akarja magyarázni. Az Értelmes Tervezés szerint ugyanis a világot, a világegyetemet annyira az értelmes és zseniális szerveződés jellemzi, hogy kizárt annak lehetősége, hogy egy értelmes tervező, egy intelligens ok nélkül meg lehessen magyarázni.
Az Értelmes Tervezés elmélete nem áll szemben a fejlődéselmélettel, csak azzal a világnézeti szemlélettel, amely ez utóbbi alapján akar mindent megmagyarázni, az élet keletkezését, s főként az ember létrejöttét is.
Darwin evolúciós elmélete nem válik ellentétessé az egyház tanításával, ha a teológus megfelelő módon kezeli a "teremtés" fogalmát, a biológus pedig nem felejti, hogy a világ folyamataiban az esetleges evolúciós történések csak részeit képezik a világ és a földi élet, az élőlények kialakulásának folyamatában.
Minél nagyobb ismeretekre tesz is szert a tudomány, nem fogja tudni megfelelni azokat a kérdéseket, melyek a világ egészére, annak kialakulására irányulnak.
Az Értelmes Tervezés elmélete éppen az abszolutitzált, Istent a világból, a teremtésből kizárni akaró evolúciós elmélet ellen érvel, így az egyház tanítását támasztja alá.
Kedves Lelkiatya!

Érdeklődni szeretnék, hogyan kell viselkedni azokal a keresztényekkel, akik folyton az üzeneteket, a nagy figyelmeztetést stb. olvassák és csak erről beszélnek? Hiszen ezt az Egyházi Tanítóhivatal nem fogadja el. Ők ugyanúgy gyónnak,áldoznak stb... Végül is ez bűn nekik? Meg kellene gyónniuk?

Üdvözlettel és szeretettel
Nem mondható, hogy bűnt követnek el, akik "az üzeneteket, a nagy figyelmeztetéseket" terjesztik. Nyilvánvalóan a legnagyobb jószándékkal, sőt, elkötelezettséggel teszik. Természetesen valóban oda kell figyelni a Tanítóhivatal intelmére, ha valamelyik esetben ezt kifejezetten tiltást fogalmaz meg, vagy csak nyilatkozik arról, hogy az "üzenet" szemben áll a kinyilatkoztatással, a Katolikus Egyház tanításával. A legtöbb esetben azonban nem nyilatkozik a Tanítóhivatal. Mellette nagyon ritkán, de ellene sem nagyon gyakran. Sokak lelki buzgalmára lehetnek ezek a jelenségek, amelyeket az Egyház sem akar akadályozni.
VAlóban, Jézusban az Atya teljesen kimondta Önmagát. Ennél többet már nem tudhatunk meg. Nincs igazán új üzenet, csupán a Szentírásnak az Egyház tanításának értelmezése, kifejtése.
Legjobb, ha nem azt nézzük, hogy a másik embernek mit kellene meggyónnia, hanem önmagunkba tekintünk. Látva a magunk lanyhaságát még attól is tanulhatunk buzgóságot, aki a hitnek talán nem a leghelyesebb útján jár, mégis nagyobb odaadás és lelkesedés van benne, mint énbennem.
Kedves Lelkiatya! Vétkeztem. Szorongatott helyzetemben feng shuival kezdtem foglalkozni, persze vallásos keresztényként buddha szobrot nem tettem a lakásba, most mégis úgy érzem, hogy az Úr nem nézte ezt jó szemmel és most bűnhődnöm kell.Mit tegyek, hogy tehetném jóvá? Már annyiszor kértem az Urat, hogy bocsásson meg, hogy olyat tettem, ami az imádkozástól sok esetben elvonta figyelmemet, de nem nyerek bocsánatot.
Tisztelettel : Bea
Kedves Bea!
Kérem, nyugodjék meg! Ha belátta, hogy ez téves lépés volt, és elment meggyónni, akkor Isten egészen bizonyosan megbocsátott Önnek. Ebben nem szabad kételkednie. (Persze, remélem, ezt a szentgyónást meg is tette. Ha tán nem, ne késlekedjék vele!)
Ne keverje össze a saját lelkiismeretfurdalásával a körülményeket, amelyekben Isten büntetését látja. Még csak nem is kell jóvátennie. Isten bocsánata nem a mi jóvátételünktől függ. A jóvátétel az, hogy most már nyugodt szívvel imádkozik a Jóságos Istenhez, akit e kanyar miatt most még jobban megismert. Gyakorlati tanácsom, hogy ha valóban nem menne az imádság - ennek lélektani okai lehetnek - akkor járjon el templomba hétköznap is. Ha görögkatolikus, akkor igyekezzék résztvenni más zsolozsmáinkon is. Ilyenkor a közösségi imádság kisegíti a mi egyéni hiányosságainkat. S természetesen járuljon Eukharisztiához minden egyes Szent Liturgián, szentmisén.
Ismétlem: Isten örömmel megbocsátott már Önnek, élvezze hálás szívvel ezt a végtelen irgalmat!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Római katolikusként nagyon érdeklődöm a görög katolikus liturgia iránt, előszeretettel járok vasárnaponként szent liturgiára, egyszerűen vonz a keleti lelkiség. Ha csak lehetőségem van, akkor a televíziós és rádiós közvetítéseket mindig követem.

Most egy úgymond technikai jellegű kérdést szeretnék feltenni. Számos alkalommal láttam, hogy püspöki liturgiákon van diakónus is és a liturgia bővebb, hosszabb a liturgikus szövegeket tekintve is. Korábban láttam, hogy Szilárd püspök atya néhány esetben diakónus nélkül úgy végezte a liturgiát, mint egy ?egyszerű? pap. Fülöp ill. Atanáz püspök atyák is szokták így végezni a liturgiát, vagy minden esetben diakónus segítségével végzik a liturgiákat úgy, ahogy ezt az esetleges média általi közvetítésekben látni lehet?
Úgy tudom, hogy a Püspök Atyák minden esetben törekszenek arra, hogy diakónussal együtt végezzék a Szent Liturgiát. Most, hogy kicsit nagyobb számú diakónus van az egyházunkban, ezt könnyebben meg is tehetik.
Egyébként ilyenkor sem bővebbek, hosszabbak a liturgikus szövegek (kivéve a sajátosan főpapi részeket), csupán a diakónus jelenléte lehetővé teszi, hogy a pap hosszabban és nyugodtabban elimádkozhassa őket. Ezért is nagyon jó, ha nem csupán püspöki, de akár minden egyes Szent Liturgián szolgál egy-egy diakónus. Sajnos, azért ennyi még nincsen belőlük.

Atya!
Én 43 éves vagyok,szeretnék menni a zarándoklatra.Nem vagyok túlkoros?
Szeretettel:Tóth Péter
Budapestről
Kedves Péter!
Mivel "túlkoros"-ságot említ, vélem, hogy az ifjúsági zarándoklatra gondolt. Bocsásson meg, hogy megkésve válaszoltam. Szívesen látjuk bármelyik zarándoklatunkra. Remélem, találkozunk Máriapócson.
Kedves Lelkiatya!

Római katolikusnak kereszteltek meg, most 27 éves vagyok. Édesanyám görögkatolikus. Úgy érzem, én is az ő vallását szeretném követni. Úgy érzem ez áll igazán közel hozzám, a szívemhez. Kedves Lelkiatya! Kérem írja meg nekem, van-e még módom görögkatolikusnak lenni, és ha igen, hogyan válhatok azzá. Válaszát előre is köszönöm!
Ágnes
Kedves Ágnes!
Senki és semmi nem akadályozza meg Önt abban, hogy Görögkatolikus Egyházunkhoz tartozzék. Katolikus emberként nyugodtan eljárhat bármely istentiszteletünkre, részesülhet a szentségekben, tartozhat a lakóhelye szerinti görögkatolikus egyházközségbe. Ehhez a szándékához semmilyen hivatalos lépés nem szükséges. Létezik ugyan ritusváltás, amelyhez a két püspök (az illető római és görögkatolikus) püspök jóváhagyása szükséges, de ezt csak valóban nagyon indokolt esetben javasolják. Én sem tanácsolom Önnek, hacsak valami különleges ok nem indítja erre. Ismerje meg, szeresse rítusunkat és egyházunkat, s anélkül is (lélekben) görögkatolikusnak tarthatja magát, hogy hivatalosan megmarad a római katolikus rítusban.
Kedves Lelkiatya.

Szeretném a segítségét kérni egy szakdolgozat megírásához. Esetleg tudna nekem ajánlani olyan irodalmat, amely valóságos tényekkel szolgál a görögkatolikus egyház kialakulásáról? Találtam mindenféle könyvet, de olyanokból szeretnék építkezni, amelyek valósághűek.

Köszönöm szépen Önnek.
Egy ötödéves.
Sokféle irodalom megjelent már erről. Valóban vannak köztük elfogultabbak, vannak köztük hitelesebbek. Kérdés, hogy csak a magyarországi görögkatolikus egyházak érdeklik, vagy más uniókat is vizsgálni akar? Csak a magyar nyelvű szakirodalom jöhet szóba vagy más nyelven is tud olvasni?
Javaslom, hogy vegye föl a kapcsolatot a történész professzorunkkal a következő e-mail címen: v.tamas71@gmail.com
Kedves Lelkiatya!
A templomban való imádkozásról szeretném kérdezni. (Most a nyári szünidöben kifejezetten is aktuálisnak tartom.) Tanácsos liturgián kívül is betérni egy templomba imádkozni, vagy ha egyedül imádkozunk, jobb ha otthon (nem mindenki szeme láttára) tesszük - mint ahogy a hegyi beszédben is van? Van-e ebböl a szempontból különbség világi hívek és papok között?

Meg kell hogy mondjam öszintén, papot alig látok imádkozni a templomba liturgián kívül. Vagy kevés az idejük, vagy inkább otthon zárt ajtók mögött imádkoznak, vagy esetleg attól félnek, hogy megzavarhatják öket az imában. Ha nem tévedek az egyházatyák idejében a templom sokféle imának katekézisnek söt hitvitáknak is helyet adott. Papok és püspökök is rendszeresen jártak egyénileg is imádkozni a templomba. Lehet, hogy nekik több volt az idejük, mert nem volt annyi adminisztratív feladatuk?

Nem akarok sem farizeus sem személyválogató lenni, de nem tehetek róla, valahogyan nekem hitelesebbnek tünik az a lelkipásztor (söt akármilyen hívö), aki nem csak celebrálni jön a templomba, hanem esetleg egy-egy hétköznap délután is eltölt ott egyszer-egyszer egy negyedórát. Tudom, hogy ez csak egy érzés, és tévedhetek is. De nekem mégis egyfajta rokonszenv-többletet ad. Mi a véleménye? Válaszát nagyon köszönöm.
Természetesen nagyon jó, ha a Szent Liturgián vagy más szertartáson kívül is betérünk a templomba imádkozni. Az a nagy kár, hogy mostani világunkban nagyon gyakran zárva vannak a templomaink. Egyfelől - sajnos - érthető, hisz sok csúfság történt már, amikor illetéktelenek rossz szándékkal osontak be a templomba, de mindenképp szomorú, hogy ennek következményeként az imádkozni kívánó emberek sem mehetnek be. Sok helyen próbálnak olyan megoldást találni, hogy be is lehessen menni, de azért nagy kárt se lehessen tenni, ha valaki ilyesmin töri a fejét. Ám ez még mindig nem ugyanaz, mint ha bemehetnénk rendesen, megállhatnánk vagy leborulhatnánk az ikon előtt, vagy csak a padban időzve hallgathatnánk hosszan a mennyei csendet.
Az imádkozó ember mindig szép látvány. Valóban még inkább fölemelő, ha ott időző papot látunk. Van erre is példa. Lehet, hogy ma kevesebb, nem tudom, régen nem jártam templomba. Úgy értem, mondjuk, 70 évvel ezelőtt.
De hogy mennyit imádkozik a pap, az biztosan nem mérhető le abból, hogy mennyit van a templomban. A legtöbb parókián (mondhatni, mindegyiken) bent is van ikon, néha mécses hozzá. Többnyire ott szokott imádkozni a papcsalád, vagy maga a pap. Ez tehát nem látszik. Az eredménye viszont igen. Általában nem abból mérhető le a pap imádságos élete, hogy mennyit látják a templomban - lehet, pontosan amiatt rejtőzködik, amire Ön is utalt -, hanem meglátszik a viselkedéséből, a szóhasználatából, a liturgiavégzéséből, a prédikációjából. Ezt viszont nem lehet elrejteni.
Hátha változni fog ezen a téren is az Egyházunk, s módot találunk majd arra, hogy nyitva legyenek a templomaink, s ott sokan, papok és nem papok is többen járnak majd imádkozni. Adja Isten!
Tisztelt Lelkiatya!

Szégyellem magam, hogy ilyen gondom van, s ezzel kell önhöz fordulnom, de túl akarok lépni. Ebben pedig a Lelkiatya segítségét kell kérnem. Egész életemben hittem Istenben, mindig jó katolikusként igyekeztem a legapróbb cselekedeteimet is véghezvinni. Azonban... Pár héttel ezelőtt valami oknál fogva magával ragadott a haláltól való félelem, és el kezdtem rettegni attól, hogy ha ezen a világon befejeződik a létem, akkor semmi más nem lesz, csak eltűnök, mint egy kialvó gyertyaláng. Tudom, hogy ezzel bűnt követtem el, hiszen megkérdőjeleztem mindent, amiben eddig hittem. Soha nem gondoltam, hogy egyszer ilyen gondom lesz. Mitől lehetett ez? És mit tegyek, hogy ez a bűnös gondolat többé ne kerítsen hatalmába?

Válaszát előre is köszönöm!
Nagyon jó dolog, hogy föltárta ezt a gondolatát. Nemrég hasonló kérdéssel keresett meg valaki, s őneki is hasonló választ fogalmaztam meg, mint most Önnek fogok. Ám ez azt is jelenti, hogy e nehézséggel nincsen egyedül, többen is vannak/vagyunk, akik találkoznak ezzel a jelenséggel.
Megijednie tőle, főként szégyenkeznie emiatt szükségtelen. Emberi jelenségről van szó, amely mélyítheti hitünket, gondolkodásunkat. Ha kérdések merülnek fel, arra választ kell keresni.
A halál a születés mellett életünk legtermészetesebb része. Igazán nincs mit félni tőle. Ha megrémít a sír, az üresség, a végleges megsemmisülés esélye, ez éppen amiatt van, mert az ember szíve mélyén tudja, hogy ez nem lehet így. Önkéntelenül is tiltakozik ellene.
Jó is, ha foglalkozunk a halál gondolatával. Egyáltalán nem ijesztgetés vagy félelemkeltés miatt. Épp ellenkezőleg. Azért, hogy ami természetes, attól ne féljünk. Ha ez a félelmünk lassan átalakul, megbarátkozunk a gondolatával, beépítve a gondolkodásunkba elfogadjuk azt, ez mindenképpen visszahat az életünkre is, erősíti az Istenbe és a föltámadásba vetett hitünket.
Amikor ezen túl lesz - lehet, hogy már túl is van, hisz nem tudtam nyomban válaszolni a kérdésére -, akkor meglátja, hogy megerősödve kerül ki belőle. Több ilyen már talán nem is lesz, de ha mégis, akkor majd ismerősként fogja köszönteni.
Kedves Lelkiatya!

Római katolikus honlapokon olvasok itt-ott arról, hogy létezik életgyónás. Hogyan zajlik egy ilyen, kit lehet megkeresni ezzel. Speciális felkészültség kell-e ehhez papi oldalról is?

Üdvözlettel: egy érdeklődő
Kedves Érdeklődő Testvérem!
Életgyónást az életünk nagy eseményei, nagy fordulói kapcsán végezhetünk. Ilyenkor az ember nem csak azon bűneit gyónja meg, amelyet legutóbbi gyónása óta elkövetett, hanem megpróbálja összeszedni az összes vétkét, amelyet egész életében, akár gyermekkorától fogva vétett. Már meg is gyónta azokat időről időre, de e jeles alkalommal újra megpróbálja összeszedni őket, egyfajta szembesülés ez életének addig megélt szakaszával. Természetesen ez nagyon alapos fölkészülést igényel a gyónó részéről. Összeszedni, fölsorolni minden vétket lehetetlen, de nem is ez a lényeg, hanem az átfogó visszatekintés, és kimerítő bánat. Nagyon javasolt élni ezzel a lehetőséggel, de nyilván nem gyakran. Az ember életében 1-2x végez ilyen átfogó életgyónást. Vagy, mert olyan fordulathoz érkezett az élete, ami ezt indokolja, vagy éppen azért, mert olyan fordulatot szeretne tenni az életében, amelyhez ez az áttekintő bűnbánat feltétlen szükséges.
Jó, ha a gyóntató pap is előre tudja, hogy az illető életgyónást szeretne végezni. Ha másért nem, legalább azért, hogy ennek érdekében hosszú időre szabaddá tegye magát.
    ... 226 227 228 229 230 
231
  232 233 234 235 236 ...