Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi három meg négy? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!
Hosszú évek óta az fürkészem, hogy mi az Isten akarata az életemmel, sokat gondolok a szerzetesi hivatásra, de egyszerűen nem tudom elkötelezni magam.
Az lenne a kérdésem, hogy mi a biztos jele annak, hogy az Úr ezt a hivatást szánta nekem?
Érdemes ezen töprengnem akkor is, ha szinte mindig találok valamit ami miatt nemet mondok.... meddig lehet ezt csinálni?
Köszönöm válaszát!
Egy kereső fiatal
Drága Fiatal Testvérem!
Sok fiatal szenved ma attól, hogy nem tud dönteni. Ez, alighanem, mai korunk betegsége, amelynek sok összetevöje lehet. Emiatt szánják rá magukat olyan nehezen a házasságkötésre, nem is merik vállalni azt véglegesen, csak próbaképpen, s emiatt alakulnak ki olyan nehezen a papi és szerzetesi hivatások is, mert itt végképp nem lehet kibújni az egész életre szóló elkötelezödés alól.
Elsö tanácsom, tehát ez: ne féljen dönteni! Az Isten bizonyosan megáldja a döntését, ha azt odaadó szívvel teszi meg.
Biztos jel majd csak a szerzetessé szentelés lesz. Ha most rászánná magát, még addig nagyon hosszú az út, sok lehetösége van és lesz tisztázni. Ne féljen elindulni rajta! Szép út - igaz, nehéz -, amely sok gazdagodást hoz még akkor is, ha történetesen kiderül idöközben, hogy mégsem szerzetesnek hívja az Úr. Azért javaslom, hogy induljon el rajta, mert amíg ezt nem teszi meg, csak állandó marad a kétely, a bizonytalanság, a lelkiismeretfurdalás, hogy miért nem próbálta meg. Forduljon bátran valamelyik szerzetes elöljáróhoz, és tárja föl neki a lelkét. E lépéssel már kifejezi, hogy kész az Úrnak adni önmagát. Voltaképpen mindnyájunktól ezt kéri az Isten, nem csak a szerzetesektöl.
Kedves lelkiatya!
Szeretném megkérdezni miért kell megfertőzni KATOLIKUS anyaszentegyházunkat ortodox beütésekkel? Miért kötelezi papjainkat hiveinket az új vezetés hogy énekeljük a számunkra idegen dallamokat, figyeljünk püspöki beöltözéseket? Papjaink leengedett kézzel járnak(úgy tudom a Himnusz éneklése alatt állunk leengedett kézzel).
Mire való ez a bohóckodás? Jó lenne ha nem kopíróznánk román, szerb, orosz, görög ortodoxoktól elemeket, hanem megőriznénk a sajátosan csodálatos magyaros szertartásunkat. Görög KATOLIKUSOK vagyunk és nem ortodoxok! Eddig büszke voltam arra hogy gk. vagyok most családommal latin misére járunk mert elidegenedtem ettől az idegen rideg szertartásoktól, persze nem csodálkozom hiszen püspök atyának olyan tanácsadói vannak akik gyűlölik a rómaiakat_ Csak egyet nem értek : Miért nem mennek ki oroszországba pasztorálni?
Nem kell, söt, nem is szabad megfertözni katolikus anyaszentegyházunkat semmiféle idegen elemekkel. Éppen arra kér és bíztat bennünket, görögkatolikusokat a pápa, hogy tisztítsuk meg vallási életünket az idegen elemektöl.
Tudok arról, hogy éppen az új kántorszak bevezetésével mostanában történnek módosítások a dallamainkban. Ám ez a törekvés egyáltalán nem új keletü. Elökerült egy kézzel írott Irmologion, dallamtár, mely a `30-as évek végén készült, s amely az egész dallamanyagunkat próbálja megtisztogatni, több szempont alapján kijavítgatni. Tehát már akkor érezték ennek szükségét. Bizonyára sok türelem kell nem csak a tudományos szakmai kutató munka terén, de a hívek részéröl is, hogy kialakuljon egy, a mainál még jobb, még énekelhetöbb, még magyarosabb görögkatolikus dallamkincstár.
Én is láttam olyan papot, aki leeresztett kézzel imádkozik, de korántsem mindegyikükre jellemzö. Érdemes megszólítani, megkérdezni, aki így tesz, hogy mi vezeti ebben.
Igen, ez valóban fontos, hogy senkit ne akarjunk másolni, hanem a saját hagyományaink alapján találjunk rá önmagunkra, s tudjuk megfogalmazni és megélni, mit jelent ma Magyarországon a görögkatolikusság.
Én ma is büszke vagyok, és hallatlan öröm és hála tölt el, hogy görögkatolikus lehetek.
A gyülöletnek és gyülölködésnek semmi helye nincsen az egyházunkban. Biztos vagyok abban, hogy ezt püspök atya is ugyanígy gondolja, és eszerint válogatja meg a tanácsadóit is.
Itthon vár ránk óriási missziós munka, nem kell máshová menni senkinek. Az sosem jó, ha elküldjük az orszábgól azokat, akiket nem vagy nehezen tudunk elfogadni. Ez a missziós feladat kettös: egyrészt önmagunkra nézve sok a teendönk, hogy krisztusivá váljunk egyenként is és a közösségeink is, másrészt számtalan ember van ma Magyarországon, akik nem ismerik Krisztust, vagy félreismerik. Hitelesen meg kell élni az egyházhoz tartozásunkat, hogy oda másokat is el tudjunk vezetni.
Kedves lelkiatya!
A görögkatolikus egyház keletkezéséről és eredetéről szeretném kérdezni. Én már nem emlékszem pontosan mit tanultam annak idején hittanon, de egészen meglepődtem amikor a fiam azzal jött haza, hogy az iskolában történelem órán azt mondták, hogy a római katolikus egyházból alakult ki. Egészen röviden pár mondatban leírná, hogy mikor keletkezett és hol?
Köszönöm
Valóban csak röviden annyit jegyzek le e helyen, hogy a mai gögrögkatolikusok ösei eredetileg az ortodox egyházhoz tartoztak. A Kárpát-medence területén a XVI. század végétöl indult meg az a folyamat, hogy egyre több ortodox közösség kereste az egyesülést Rómával. Nevezetesen a Munkácsi egyházmegye 1646-ban lépett egységre Rómával. Ezért is nevezik néhol még ma is unitusoknak a görögkatolikusokat, mivel ök azok az ortodoxok, akik Rómával "uniáltak", egyesültek. Tehát természetesen téves azt mondani, hogy a római katolikus egyházból alakult ki.
Erröl egyébként részletesen éppen a honlapunkon olvashat a legkönyebben a "rólunk - a Hajdúdorogi Egyházmegye története" címszó alatt.
Én csak arról szertnék írni, hogy mennyire sajnálatos az, hogy az emberek már szinte csak a hibát keresik a papokban. Arra nem gondol senki, hogy mekkora felelősség és feladat egy egyházközséget vezetni, s mindent úgy csinálni, hogy jó legyen. Olyan úgysem lesz sohasem, hogy mindenkinek megfelelő legyen. De nem hiszem, hogy az lenne a jó, ha mindenki ide írogatná a problémáit. Akkor én is írhatnék, mert vannak, amiket én másképp látok és csinálnék, mint az egyik általam ismert atya. De mivel mindenki más, másként is látja a dolgokat. Inkább a közös hangot kellne megtalálni, segíteni, buzdítani a papot, esetleg közvetlenül megmutatva az elődje munkáját. Sok esetben ez úgy hangzik, mit egy lejárató kampány az új mellett, "bosszúból" a régiért. Persze van ahol tényleg van hiba, s valóban közbeavatkozást igényel, de ennek nem hosuem, hogy itt lenne a megfelelő fóruma...
Egyetértek. S bár nem fogalmazódott meg benne kérdés, mégis közzéteszem tanulságul sokaknak. Köszönöm.
Kedves lelkiatya.
Vallásos emberként nem tudok a bűnnel együtt élni. De mégis benne élek. Több éve kapcsolatom van egy házas férfivel.Tudom,első hallásra megbotránkoztató.De ez az ember egy olyan házasságban él, ami elhamarkodottan volt megköttetve, mert jött a gyerek.Elmondása és ismereteim szerint a házasságukat csak a gyerekek tartották össze, egyházi esküvő nem is volt. Én katolikus vagyok, ő református.
Kérdéseim:
1. Ugyanolyan bűn-e a válás,ha nem volt egyházi esküvő, mintha lett volna?
2. Lehet-e egyházi kat.esküvőnk ?
3. Súlyos bűnt követek-e el,ha hozzámegyek egy olyan férfihez,aki miattam válik el ?
Nagyon szépen köszönöm a választ.
Remélem tudok meríteni belőle és jó döntést hozok.

Dicsőség Jézus Krisztusnak
Nagyon nehéz kimérten pontos választ adni a kérdéseire. Holott jogosnak is tűnhetnek, mégis, mivel teljesen téves alapállásból származnak, nem is igen megválaszolhatók.
Mindenekelőtt azt kell mondanom, meg kell szakítania a bűnös kapcsolatot ? nagyon is jól jelez a lelkiismerete! ? mielőtt bármerre is keresné a továbblépés útját. Egy meglévő házastársi kapcsolat ? bármilyen rossz is legyen - mindig erkölcsileg erősebb, mint egy házasságtörő. Amíg él ez a bűnös kapcsolat, addig nem is remélheti, hogy megtalálja az Isten útmutató tanácsát. Legalábbis, ha az illető ebben az első házasságában él, neveli a gyermeke(i)t, akkor ott a helye, sehol másutt, akár volt templomi esküvő, akár nem. Ráadásul a református egyházban a pusztán polgári kötést is érvényesnek fogadják el, tehát az illető férj valóságos házassági kötelékben él. Bármennyire szeretik egymást, ez a férfi nem az Öné.
Ezek után próbálok válaszolni a kérdéseire:
1. A válás bűn, mert tönkreteszi a családot, a gyermekek életét, jövőjét. Végérvényesíti a szeretetkapcsolat megromlását, holott nagy erőfeszítéssel gyógyítani kellene azt. A katolikusok számára nem jelent érvényes kötést, ha nem volt templomi esküvő. Ezért a katolikus hívek csak polgári kötelékét az egyházunk érvénytelennek tartja, utána lehet házasságot kötni. De ez csak katolikusokra (és ortodoxokra) vonatkozik. A protestáns hívek és a nem kereszteltek házassága akkor is érvényes, ha nem templomban kötötték.
2. Ezt nem tudom. Ne tervezzen ilyet!
3. Ha Ön miatt válik el, akkor igen. És ezt a bűnt a korábbi szintén súlyos bűn termette meg, amikor már a másik pár házassága ideje alatt is szerelmi viszonyt tartott fent vele.
Kedves Testvérem! Sejtem, hogy fájdalmat okoznak a szavaim, de szánalomból és együttérzésből nem beszélhetek másként. Nem tudom, vigasztaló-e vagy még elkeserítőbb, ha arra is fölhívom a figyelmét, hogy ez az úriember minden bizonnyal nagyon szerelmes volt a mostani feleségébe is annak idején. Csak valahogy másként alakult a dolog. Van-e biztosíték arra, hogy ha e kanyar után Önt választja, akkor egy idő után megint nem alakulnak-e másként az érzelmek?
A megkötött házasságot meg kell tartani hűségesen, bármilyen nehéz is. Vannak elrontott, vagy rosszul megkötött házasságok. Ezeket nagyon nehéz kezelni, de mindenképp meg kell próbálni, s nagy hazugsága a mai világnak az, hogy még mindig jobb elválni. A házassági kötelék életre szól - sőt, örökéletre -, éppen ezért kell nagy felelősséggel meghoznunk az ilyen döntést.
Ha most úgy érzi, egyedül marad, pillanatra se feledje, a jóságos Isten Ön mellett áll, s nem csak vigasztalni fogja, de szépen megmutatja az utat is tovább. Szakítva a bűnnel bízzon Benne, és akkor megtalálja a választ a kérdéseire.
Imádkozom Önért.
Kedves Lelkiatya!

Engedje meg, hogy itt reagáljak egy igen kényes témára, mivel folyamatosan figyelemmel követem az oldalt és többek közt az itt felmerülő kérdéseket és válaszokat is, egy igen furcsa kérdésre bukkantam. Hogy lenne a szemináiumban olyan elöljáró, aki kevésbé érezné hivatásának azt, hogy a kispapok elöljárója legyen, vagy más oldalról nem hiszem, hogy van olyan elöljáró, aki ne szeretne bennünket. Hogy miért?- Hadd adjak pár dolgot,ami személy szerint velem törötént, mint kispappal. Elöször is nézzük rektor atyánkat, aki egy végtelenül lendületes és vicces egyéniség, aki szinte az apánk ide benn és igazán a szívén visel bennünket. Ezt abból is érzem és érezhetjük, hogy nem egyszer állt már ki mellettünk igen kényes dolgokban és védett meg bennünket, de nem egyszer vitt már el bennünket szebbnél szebb helyekre kirándulni. A gondunkat viseli..
Spiri atya, pedig egy végtelenül jó lelkű és alázatos embe, akit szinte apámként tisztelek,ő az aki az imádságos háttért biztosítja számunkra, akire mindig számíthatunk a gondjaink során.
Prefi, pedig szinte még fiatal és úgy él köztünk mintha barátunk lenne, aki szintén segít a gondok és nehéségek kiküszöbölésében.
Még soha egyik elöljárónk viselkedése sem árulkodott arról, hogy itt most minket nyügből szeretne, hanem épp az látszik rajtuk, hogy szeretnek köztünk lenni. Így általuk kaphatunk egy hiteles papi képet, amilyenné egy napon nekünk is vállnunk kell majd.
Én ezuton is azt tudom mondani, hogy nagyon jó nekünk itt lenni, mint a tanítványoknak Jézussal lenni..
Áldja meg az Isten elöljároinkat és családjaikat!

Egy kispap
Áldja meg!
Pár hónapja tartó folyamatos féltékenységet meg lehet-e bocsátani és újra lehet-e kezdeni? Jelentkezhet-e a féltékenység később? Miből adódik ez a jelenség? (az adott szituációban házasság még nincs)
Köszönöm segítségét!
Mindent meg lehet bocsátani, mindig lehet újra kezdeni.
A baj gyökerét, azonban meg kell keresni. Ha nem gyógyítjuk a bajt, és csak könnyes szemmel kimondott ?Megbocsátok?-kal födjük be, akkor még nagyobb bajokat szülhet.
A féltékenységnek semmi helye nincsen a szeretetkapcsolatban. Az csak arról árulkodik, hogy a szeretet helyén önzés van. A szeretetben alapvető dolog a bizalom. Majdnem fölcserélhető a két szó, a két fogalom.
Főtisztelendő atya!
Néhány bejegyzéssel ezelőtt egy kérdező többek között az istenfélelem jelentését tudakolta. Atya a fobosz főnevet és jelentését ugyan megemlítette, de nem értem, hogy kapcsolódik ehhez az euszebia. Számomra még mindig nem teljesen világos a magyarázat, már csak azért sem, mert a szentség magunkhoz vétele előtt elhangzó felszólítás, a görög nyelvű Szent Liturgián pontosan a fobosz főnévvel használatos (meta fobou theou...). Nem gondolom, hogy rettegni kellene a szerető Atyától, de valahol olvastam, talán Kronstadti Szent Jánosnál, hogy ?Félnünk kell a szigorú ítélettől: A meghívottak nem voltak rá méltók(Mt 22,8). Ezért mindegyikünk buzdítsa magát arra, hogy minél gyakrabban lépjen be az Úr menyegzőjére félelemmel méltatlansága miatt, de a kegyelembe vetett hittel, a szív áhítozásával, és a és a Legédesebb Jézus iránti szeretet szomjazásával, Akinek Teste és Vére az igaz kenyér?
Elfogadható ez a megközelítése az istenfélelemnek?
Válaszát köszönve maradok tisztelettel!
Ennél nem is tudok jobbat. Köszönöm szépen a kiegészítést.
Nem akarok "kötekedni", az archimandrita kifejezést illetően... Egyetlen ortodox helyi egyházban sem kaphatják meg ezt a rangot világi papok, csak szerzetesek. Mitrát viselhetnek világi papok is (szláv hagyományú egyházakban: orosz, ukrán, lengyel, grúz... stb, de nem a görögben, románban, szerbben.. sem a jeruzsálemi, alexandriai, antióchiai Egyházban ) Ezeket a papokat mitrofór(osz) papoknak nevezik...s ugyanez "megmaradt" a görögkatolikus közösségek némelyikében is... Tessék utánanézni!
Ezek szerint rosszul tudtam. Bocsánatot kérek. Én csak egy tudatlan atyácska vagyok. De, mint említettem, nem tartom nagyon fontosnak ezeket a címeket, azért nem is járok jobban utána. De szívesen fölteszem a fórumra, hogy aki akar, hadd? szóljon hozzá, aki akar, járjon utána.
Évek óta kutatok valami után. Nyáron imádkoztam, hogy Isten rajtam keresztül mutassa meg az embereknek az Ő jóságát, és fogadalmat tettem a Szűz Anyának, ha teljesíti a kérésem, ajándékot viszek neki.
Azt hiszem, most teljesült a kívánságom csodával határos módon.Sőt inkább csodás módon, hiszen tökéletesebb alkalom még álmomban sem adódhatott volna.
De nagyon félek belevágni félek belevágni, mert új és annyira hihetetlen , hogy magam sem hiszem el,hogy ilyen megtörténhet és mégis. Nagyon félek, hogy kudarcot vallok.
Bár még hosszú út áll előttem, szeretnék elzarándokolni és fogadalmi ajándékot vinni a Máriapócsra. Szeretném megkérdezni, hogy ennek van-e valami külön módja .pl: hol lehet ezeket az ajándékokat elhelyezni vagy hogy van-e ennek valami külön menete?
Sajnos nem sok dolgot tudok az egyházról és a vallásról, de az utóbbi idők történési rádöbbentetek arra, hogy Isten igen is létezik és, hogy mekkora is az Ő jósága.
Előre is köszönöm a segítséget.
Kedves Testvérem!
Örülök, hogy ezt az élményét elmondta nekünk. Minket is megerősít. Én pedig most Önt erősíthetem abban, hogy ne féljen. Valóban, ha hittel kérünk valamit, és az az üdvösségünket segíti, akkor akár csodás módon is, de megkaphatjuk. Ne féljen tehát továbbra sem teljesíteni, amit a szíve diktál, vagy inkább a szívén keresztül a Jóisten kér. Ezután is meg fogja Önt hallgatni, meg fogja Önt erősíteni.
A fogadalom teljesítésére hadd? ne adjak gyakorlati megoldást. Ezer féle lehet. Azt tanácsolom inkább, hogy imádságban figyelje a szíve mélyét, ott mit talál. Ugyanúgy meg fogja lelni erre is a választ, mint a korábbi kérésére, kérdésére. Vagy menjen el egyszerűen Máriapócsra és ott majd megtudja.
Kedves lelkiatya!
A Jézus -imával kapcsolatos kérdésem lenne.Jó e az a gyakorlat,ha a Mennyei király és az 50. zsoltár elimádkozása után mondom a Jézus imákat?
Jó e az a gyakorlat,ha egy-egy szakaszt másért,másokért ajánlok fel,akkor úgy imádkozom,hogy Uram,Jézus Krisztus Isten fia könyörülj rajta ll.rajtuk.Családért,házastársért,lelkiatyáért,püspökért....szoktam egy egy szakaszt imádkozni.Ezt azért kérdezem,mert egyes helyeken úgy tartják,hogy önmagunkért imádkozzuk elsősorban a Jézus-imát.
Ebből következik a másik kérdésem,hogy előreláthatólag mikor és hol lesz imagyakorlat ,amit püspök atya tart?Válaszát várva:Mária
Kedves Mária!
Nem rossz ez a gyakorlat. Lehet a Jézus-imát másokért is mondani, fölajánlani. Lehet más imák közé betenni, más imákkal kiegészíteni.
Azonban, ha hosszú ideje mondja, akkor lassan letisztul az ima. Egyre inkább elveszíti kérő (számonkérő?) jellegét. Egyre nagyobb szerepet kap benne a hála és a dicsőítés. Ekkor már nem célirányosan mondom az imát, hanem magáért Istenért és a Vele való együttlétért. Amikor úgy mondom: ??könyörülj rajtam? akkor voltaképpen nem magamért imádkozom, hanem a bűnösségem érzete miatt eképp fohászkodom, ugyanakkor közben eltölt az öröm az Úr közelsége, jelenléte miatt. E fohászban nem csupán azt a kérést mondom ki, hogy bocsásson meg nekem, hanem a bűnös ember a végtelen Irgalomhoz fordul, s kettejük mély és szeretetteli kapcsolatát fejezi ki ez a néhány szó. Ekkor mindazok is jelen vannak, akiket a szívemben hordozok, akikért szeretnék imádkozni.
Hogy mikor lesz Jézus-ima lelkigyakorlat, azt nem tudom. Figyelni kell az esemény-naptárt. Én is nagyon várom.
Kedves lelkiatya.
Vallásos emberként nem tudok a bűnnel együtt élni. De mégis benne élek. Több éve kapcsolatom van egy házas férfivel.Tudom,első hallásra megbotránkoztató.De ez az ember egy olyan házasságban él, ami elhamarkodottan volt megköttetve, mert jött a gyerek.Elmondása és ismereteim szerint a házasságukat csak a gyerekek tartották össze, egyházi esküvő nem is volt. Én katolikus vagyok, ő református.
Kérdéseim:
1. Ugyanolyan bűn-e a válás,ha nem volt egyházi esküvő, mintha lett volna?
2. Lehet-e egyházi kat.esküvőnk ?
3. Súlyos bűnt követek-e el,ha hozzámegyek egy olyan férfihez,aki miattam válik el ?
Nagyon szépen köszönöm a választ.
Remélem tudok meríteni belőle és jó döntést hozok.

Dicsőség Jézus Krisztusnak
Nagyon nehéz kimérten pontos választ adni a kérdéseire. Holott jogosnak is tűnhetnek, mégis, mivel teljesen téves alapállásból származnak, nem is igen megválaszolhatók.
Mindenekelőtt azt kell mondanom, meg kell szakítania a bűnös kapcsolatot ? nagyon is jól jelez a lelkiismerete! ? mielőtt bármerre is keresné a továbblépés útját. Egy meglévő házastársi kapcsolat ? bármilyen rossz is legyen - mindig erkölcsileg erősebb, mint egy házasságtörő. Amíg él ez a bűnös kapcsolat, addig nem is remélheti, hogy megtalálja az Isten útmutató tanácsát. Legalábbis, ha az illető ebben az első házasságában él, neveli a gyermeke(i)t, akkor ott a helye, sehol másutt, akár volt templomi esküvő, akár nem. Ráadásul a református egyházban a pusztán polgári kötést is érvényesnek fogadják el, tehát az illető férj valóságos házassági kötelékben él. Bármennyire szeretik egymást, ő nem az Öné.
Ezek után próbálok válaszolni a kérdéseire:
1. A válás bűn, mert tönkreteszi a családot, a gyermekek életét, jövőjét. A katolikusok számára nem jelent érvényes kötést, ha nem volt templomi esküvő. Ezért a katolikus hívek csak polgári kötelékét az egyházunk érvénytelennek tartja, utána lehet házasságot kötni. De ez csak katolikusokra (és ortodoxokra) vonatkozik. A protestáns hívek és a nem kereszteltek házassága akkor is érvényes, ha nem templomban kötötték.
2. Ezt nem tudom. Ne tervezzen ilyet!
3. Ha Ön miatt válik el, akkor igen. És ezt a bűnt a korábbi szintén súlyos bűn termette meg, amikor már a másik pár házassága ideje alatt is szerelmi viszonyt tartott fent vele.
Kedves Testvérem! Sejtem, hogy fájdalmat okoznak a szavaim, de szánalomból és együttérzésből nem beszélhetek másként. Nem tudom, vigasztaló-e vagy még elkeserítőbb, ha arra is fölhívom a figyelmét, hogy ez az úriember minden bizonnyal nagyon szerelmes volt a mostani feleségébe is annak idején. Csak valahogy másként alakult a dolog. Van-e biztosíték arra, hogy ha e kanyar után Önt választja, akkor egy idő után megint nem alakulnak-e másként az érzelmek?
A megkötött házasságot meg kell tartani hűségesen, bármilyen nehéz is. Vannak elrontott, vagy rosszul megkötött házasságok. De éppen ezért kell nagy felelősséggel meghoznunk az ilyen nagy döntést, mert életre szól.
Kedves Lelkiatya!

Most nem kérdéssel fordulok Önhöz, hanem köszönettel. Köszönöm -mindannyiunk nevében-, hogy fontosak vagyunk a számára, hogy tényleg minden kérdésre szivesen válaszol, tudással és imádsággal. Mivel minden nap felajánlom a napi zsolozsmát valakiért, ezért a következő napok egyikében önért fogom fölajánlani.
Szeretettel, egy olvasó
Köszönöm szépen. Ha eszköz tudok lenni Isten kezében mások segítségére, az bizonyosan ezeknek az imáknak is köszönhető. Áldja érte az Úr!
Tisztelt Lelkiatya!

Én nem is tudom hol és hogyan kezdjem...
Református családban születtem. Majd férjhez mentem.S a gyermekeim görögkatolikus vallásban keresztelkedtek.Éltem a mindennapi életem.Hittem mindig Istenben..de nem látogattam a templomokat..nem éreztem fontosnak s az imáim is a magam nyelvén születtek:( s 2 éve egy változás történt az életemben.
Bementem egy templomba...s a délutáni(esti) misén részt vettem.Majd másnap is mentem.S ez így ismétlődött. Félve ültem ott mert "Én református vagyok" s nem tudtam semmit erről a vallásról. Nem tudtam keresztet vetni, imádkozni..
Gyakran na sírás fojtogatott.
Az egyik este után megvártam az atyát...akitől megkérdeztem, hogy református révén járhatok e ide a Görögkatolikus templomba.Kedves volt, türelmes...és megtanított aznap este keresztet vetni. Valahogy szégyelltem..30 éves múltam ..és most tanultam meg:(
Szinte minden este voltam misén...s velem mindig azok az emberek kb.8-10 szép korú ember...lassan megismertem őket... beszélgettünk...befogadtak... Jól éreztem magam velük. A mise jelentős volt. Megnyugodtam. Átéltem.
De sajnos mindezt sokszor titokban:( Mivel Én református vagyok..az Én szüleim nem tolerálták a görög templomban való járásom...:( Főleg az apukám... Amikor megérkeztem a szülői házba, gyakran eldugtam a keresztet a karkötőn és a nyakláncon...s mindent kitaláltam , hogy hova megyek. Az autóban visszavettem és indultam a templomba. Egyszer történt, hogy nagyon hangosan és kiabálva tiltották..."Amiben születtél abban halj meg" ezt hallottam...sírva ültem be az autóba..és kértem egy ismerős atyát, hogy mondja meg hol van este nyitva templom...ő a közelben nem tudott...de kinyitotta egy kistemplomot...Gyönyörű volt éjjel.Gyertya világított és Én úgy imádkoztam sírva. Kértem megértést...
S mindezek mellett az ismerőseim és a barátaim sem tolerálták...gyakran kaptam gúnyolódásokat pld" Mit keres Csipkerózsika minden este a templomban idős emberekkel?" Ilyeneket:( Fájt. Vezető beosztásban dolgozom..és tudtam ez már furcsa...nem értik az emberek. Próbáltam nem menni..de úgy éreztem, hogy húzz...és mennem kell...Ahogy jött az este..Én vártam a pillanatot..amikor beléphetek.
S néhány hónapja meghalt apukám:( Fáj. Óriási űrt érzek. Amikor nagyon rosszul volt akkor egyik este..azt kérdezte, hogy ott van e velem a templomban...Én csak néztem és nem értettem. Ő mindig tiltott..s most miért kérdezi ezt. Aztán pár nap múlva meghalt:(
S most azóta lelkiismeret furdalásom van. Nem tudok belépni a templomba. Mennék de valami visszahúz...és fáj...az is fáj ha maradok..az is ha megyek...Amikor belépek oly jó...de ott a lelkiismeretem. Tudom ő soha nem szerette. De miért volt akkor halála előtt az a kérdés? Mindennap mennék...és imádkoznék..de érzem valami visszahúz..és félek...De érzem a másik oldalról is a húzzást..a vonzást...s így nagyon rossz:(
Nem az apukámat okolom. Nem. Ő szeretett engem. Én vagyok a hibás. Valamit talán elrontottam.:(
S ott vannak az idősek...a rózsafűzér társulat tagjai...Akiket cserben hagytam...Ki segíti fel nekik a kabátot? Ki ad inni és ki az aki a kirándulásokon vagy bárhol figyel rájuk? Tudom. Bárki megteszi ezt... De mégis...
Mit rontottam el? Bár tudhatnám...

Köszönöm, hogy leírhattam.

Rubinita
Kedves Rubinita!
Nem fér hozzá kétség, Isten Szentlelke érintette meg ott, váratlanul a templomban, s azóta is Ő az, aki hívja, vonzza oda. A lelkiismerete csupán ráerősít erre a belső késztetésre. Ugyanakkor valóban szörnyű feszültséget jelent ez a kettős erő, hogy e vonzás mellett a szülei, talán főként az édesapja pedig tiltaná onnan. Ez most megszűnt. Az édesapja nem tiltja többé. A halálos ágyán mondott érthetetlennek tűnő kérdés nem egyéb, mint megbékélés és bíztatás. A maga részéről megbékélés a gondolattal, hogy a lánya ott van a templomban, amit erős emberként tiltani akart, de végső gyengeségében belátta, hogy jó helyen van ott (s talán ő is oda vágyik). Az Ön számára pedig bíztatás, hogy ne legyen semmi tartózkodása sem röstelkedése elmenni a templomba.
A szüleit szerető és tisztelő gyermeki szív zavartsága okozza azt, hogy most nem is tudja, mit tegyen. Ne féljen! Édesapja emléke semmilyen tiltást nem rögzít a Maga életében. Reményeink szerint ő már az Úrnál van, s most válik érthetővé az a furcsa kérdés: Ha Maga a templomban van, az Úr mellett ott van ő is.
Kedves Lelkiatya!

Szeretném majd a böjtöt minél jobban megtartani, ha nem is 100%-osan, de legalább húst ne főzzenek böjtben a Szemináriumban. A rektor atya megmosolygott amikor erre céloztam, ezért nem is mertem utána ezt komolyan kérni. Hogy várjuk el a civilektől, és majd a hívektől, hogy legalább minimális mértékben böjtöljenek a böjti időszakokban, ha a Szemináriumban sem tarthatjuk be magunk sem.

egy papnövendék
Mindenképp dicséretes a törekvés, hogy minél odaadóbb böjtöt tartson. Ez szép lelki gyümölcsöket teremhet, csak bíztatni tudom. Mindig fontos azonban a helyes mérték. Rektor atya mosolya nem hiszem, hogy az odaadó böjtre vonatkozott volna, mint inkább arra a túlzó gondolatra, hogy akkor egyáltalán senki ne egyen húst. Erre egyénileg törekedhet az ember, de egy közösséget rávenni intézkedéssel nem lehet.
A helyes böjtöt tanulni kell, sok tapasztalat szükséges hozzá, hogy igazán lelkivé váljon. Fontos szerepe van a lelkiéletünkben, s igaz, ma erről többet kellene beszélünk, s még inkább többet kellene böjtölnünk. Ez is az értékes hagyományokhoz való visszatérés része, hogy a mai fiatalokban nagyobb a készség az ilyen lelki odaadásra, mint sokan gondolnák.
    ... 231 232 233 234 235 
236
  237 238 239 240 241 ...