Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi négy meg tíz? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
AZT SZERETNEM MEGKERDEZNI VALOBAN HALALOS BUN HA RITKAN JARUNK TEMPLOMBA? MERT VALAHOGY ELVESZTETTUK AZ ERDEKLODEST VAGY A BIZALMAT.
Halálos bűn az, ha tudva és akarva súlyos dologban szándékosan vétünk Isten ellen. Nem annyira a cselekedet, mint inkább a szándék teszi a vétket súlyossá, ha úgy tetszik, halálosan súlyossá.
Kedves Testvérem! Ha Ön a mi honlapunkat olvassa, ha őszinte kérdéseket tesz fel a lelkiatyának, tehát érdeklődik a hitének állapota, az Istennel való kapcsolata felől, akkor nem tudom elképzelni, hogy a halálos bűn állapotában lenne. Vagy ha netán mégis, akkor nem sok választja el attól, hogy ezen mihamarabb változtasson.
Javaslom, kérem, ne azt latolgassa, hogy az Ön lelke most erkölcstanilag milyen állapotban van. Inkább tegye azt, amit a tékozló fiú: "Felkelek és Atyámhoz megyek". Semmiképp se maradjon meg ebben a tompult állapotában. Ha továbbra is vonakodik elmenni a templomba, akkor a lelke még rosszabb helyzetbe kerül. Ne várja meg! Keljen fel, és lépjen az Isten felé! Ő csak szólítja, hívja, várja, de a lépést Önnek kell megtennie. Egy kicsit már tett is azzal, hogy nagy kedvetlenségében írt erre a honlapra. Most tegye meg a következő, nem sokkal nehezebb lépést. Fohászkodjék a Szentlélekhez! Őszinte szóval kérje az Istent: "Adj nekem erőt a szentgyónáshoz!" Ha pedig már ott van a templomban, el ne mulassza megerősíteni, hogy Önnek valóban ott a helye, és minden más csak ennél rosszabb lehet.
Kedves Lelkiatya!
Nagyon köszönöm, hogy válaszolt az előbbi levelemre. Anyám rákos betegségéről írtam. Ma reggel operálták, az orvos máshol is talált valamit, amit szintén eltávolított. Nagyobb volt a daganat, mint ahogy gondoltuk az előző vizsgálatok alapján.
Sajnos nem tudok most egy pappal se beszélni, a lelkiatyám egy vidéki kórházban fekszik, lábadozik. Több hónapot kell várnom, mire esetleg újra beszélhetek vele, ezért írok most Önnek. Sikerült anyámat misére is vinnem, egy nappal a műtét előtt. Nagyon kérem, hogy imádkozzék érte, így ismeretlenül is, és írjon valami bátorítót, mert hónapok óta úgy érzem, hogy Isten teljesen elhagyott. (Azért az imát nem hagytam teljesen abba, bizonyos napokon hosszabban is imádkozom!)
Szeretettel: M
Kedves M!
Az elmúlt napokban sokat imádkoztam a kedves Édesanyjáért. Bizonyosan Ön is ezt teszi, még sokkal nagyobb buzgósággal, mint én. Bízhat abban, hogy ezek az imádságok nem maradnak meghallgatatlanul. Mégpedig nem is csak az Édesanyja számára, hanem Ön is gazdagodott általa. Még ha nem is érzékeli ezt a mostani szomorkás hangulatában.
Ha úgy érzi, hogy mostanában a Jó Isten magára hagyta, tekintse ezt a hite próbatételének. Ha kitart hittel ezekben az imákban, akkor ezzel a küzdelemmel sokat segíthet másokon is. Összetartozunk!
SZERETNEM MEGKERDEZNI VAN "AY UTOLSO IDOK" CIMU PORTAL AHOL MINDEN NAP UJABB UZENETEKET ,PROFECIAKAT ADNAK AT A LATOK AZ EMBEREK SZAMARA HOGY AZT NEKIK AZ UR JEZUS SUGALLTA .EZEK IGAZAK ES MENNYIRE IGAZAK? HIGGYUNK NINDEN SZONAK?????
Nehezen tudok erről ítéletet mondani. Én magam is abban bízom, hogy az általam megkérdezetteknek a Szentlélekre figyelve tudok választ adni. Ha az illetők, akik Jézusra hivatkozva adnak válaszokat, szintén imádkoznak és böjtölnek, és ez a lelkiélet a szavaikon is átérzik, csak akkor hihetjük, hogy valóban nem maguktól mondanak pusztán emberi okoskodásokat.
Nekem még nem volt alkalmam ilyenre bukkanni, így nem tudom kellően megítélni.
Tisztelt Lelki Atya!

A vasárnapi liturgián a nyíregyházi belvárosi templomban voltam...
Ott volt egy kispap, akit még nem láttam. ...
De nem csak ez háborított fel, hanem a viselkedése is. ...
Mindegy, hogy kiket vesznek fel papnövendéknek? Nagyon bosszantó, hogy mi egyszerű hívek igyekszünk az egyházunkat a saját lehetőségeinkhez mérten szolgálni, hogy épüljünk, addig ott fent ennyire nem törődnek az egyházunk jövőjével! Kérem, tegyenek valamit a panaszomra, higgyék el, nagyon mérges vagyok az egyházunk vezetésére!
Kedves Hölgyem!
Kérem, bocsásson meg, csak részleteiben tettem közzé az írását. A túl személyesnek ítélt részleteket kihagytam.
Bizonyos vagyok abban, hogy a szemináriumunkba igen körültekintően vesznek föl fiatalembereket. A nyíregyházi templomban elöl azok az előkészítőt végző fiatalok ülnek, akik majd Isten segítségével csak jövőre lesznek kispapok. Jó nevelőre vannak bízva, akinek a többi elöljáróval együtt nem csak az a szerepe, hogy tanítással, neveléssel fölkészítse őket a szemináriumra, hanem, hogy lehetőség szerint azt is elbírálja, kik folytathatják a papságra való fölkészülést.
Köszönöm aggódó szeretetét az egyházunk iránt. Ugyanakkor megnyugtathatom, nem kell haragudnia az egyházunk vezetésére. Inkább imádkozzék ezekért a vezetőkért, a nevelőkért, és természetesen a jövendő papságunkért.
Kedves Lelkiatya!
Mi a véleménye az agykontrollról? Iskolába hívták fel a figyelmünket rá, hogy aki elvégzi a tanfolyamot, milyen sokat segít a tanulásban, de már máshol is hallottam pozitív hatásairól. Gyanakvó vagyok ezzel kapcsolatban, keresztény ember foglalkozhat vele?
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Nem javaslom, hogy foglalkozzék ezzel. Kétségtelen, némely dolgokra használható, de olyan szellemi-lelki ideológia kapcsolódik hozzá, amely miatt jobb távoltartani magunktól. Végső céljában ugyanis egyfajta öngyógyítást kínál, amely szemben áll a keresztény felfogással. Sajnos volt, hogy amerikai fölszentelt pap, sőt, szerzetes is hirdette üdvös voltát, de ez ne tévesszen meg bennünket! Vannak benne olyan részletek, amelyek segítik az értelem és akarat hatékonyságát. Ezeket szabad megismerni, de senkinek sem ajánlom, hogy ilyennel foglalkozó tanfolyamra beíratkozzék. Hiszen akkor az egész önmegváltó ideológiával megfertőzhetik a gondolkodást.
Kedves Lelkiatya!

Kedvesem görög katolikus.Fontosnak tartja és gyakorolja vallását.Én is azt látom,hogy ,jó hatással van ez Rá.Nemrég úgy döntött,papi szemináriumba szeretne járni.Örültem döntésének,mert szeretném,ha olyan dologgal foglalkozna ,amit értelmesnek gondol és ami kiteljesíti.
Engem római katolikusnak kereszteltek.Mintegy 15 évig Közösségbe,szentmisére,hittan órákra jártam.Sokat tanultam,rengeteg jó élményem volt,barátokat szereztem ezek közben.Ám több éve nem gyakorlom vallásomat.Komolyan megfontoltam döntésemet,sok időt hagytam magamnak.
Összességében jobban érzem magam így.
Most is tisztelem azokat,akik keresztény vagy más felekezet tagjaiként példaértékűen élnek.
Én azonban nem szeretnék már egyikhez sem tartozni.A magam által belátott igazságok szerint szeretnék élni.Nem vallom a Katolikus Egyház hittételeit.Jézus tanítását több helyütt nem értem,másutt nem értek vele egyet.(Van olyan rész,amiben igen.)Nem gondolom,hogy létezik egy olyan Istenség,amelyről az Egyház beszél.(Valamilyen Kozmikus Fenntartó Energia szerintem jelen van.)Az egyház liturgiája -bár kétségtelenül szép is gyakran-nem olyan,amelyet magaménak éreznék.Szerintem a külünféle embereknek más-más út lehet a megfelelő és segítő.Az én utam nem ez.
Az egyházi esküvőn olyan dolgokra kéne megesküdnöm,melyekben nem hiszek.Magával az esküvel is gondjaim vannak.Még Jézus is azt mondja,ne esküdjünk semmire és senkire.( Mt5.33)
Az eddig leírtak miatt nem is tartanám következetesnek,hogy részt vegyek egy ilyen szertartáson.
Párom nyilvánvalóan szeretne görög katolikus egyházi esküvőt,sőt enélkül nem is lehet pap,amennyiben nősülni szeretne.
Lehetséges valamilyen áthidaló megoldás?Mit gondol,mit tanácsol Atyám?

Figyelmét és válaszát előre is nagyon Köszönöm!

Üdvözlettel:Noémi
Kedves Noémi!
Föltételezem, hogy Ön még igen fiatal. Ezzel együtt is komoly a gondolkodása, súlyos döntést esetleg döntéseket is hozott már az életében. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy ha továbbra is ezzel a felelős gondolkodással él, akkor sokat fog még alakulni a véleménye az életről, a halálról, a sorsról, az emberi célokról. Csak annak az embernek nem alakul a véleménye, aki felszínesen él és gondolkodik. Az ilyennek legföljebb csaponganak az elképzelései, de azt nem lehet alakulásnak nevezni. Az a mondás, hogy a jó pap holtig tanul, sokkal mélyebb tartalmú, mint első hallásra vélnénk. Az igazi lelki ember egyre többet tud meg az Istenről a világról, s persze, önmagáról. És ezt az ismeretgazdagodását, persze, műveli is. Nyilván, ezt nem csak a papok tehetik meg, minden törekvő ember életének a sajátja.
Ön most úgy érzi, nincsen szüksége az Egyházra, sem a Jóistenre, noha gyermekként sokat kapott ezáltal. Saját elképzelései vezetik, mondhatjuk, a saját egyéni vágyai. Hiszen így fogalmazott: "...jobban érzem magam így." Mivel komoly gondolkodásúnak érzem Önt, biztos vagyok abban, hogy ez még változni fog. Rá kell ébrednie, hogy nem azt kell keresnünk, hogy hol és milyen körülmények között érezzük jól magunkat, - ezt a mai hazug világszemlélet sugallja - hanem azt, hogy hol van dolgunk, hol van ránk szükség. Az az ember találja meg élete boldogságát, aki megleli, hol szolgálhat leginkább.
A kedvesét is említette, aki vonzónak találja a papi hivatást. Alighanem ő már kezdi sejteni, hogy ezen az úton kell keresni a hivatást. Legalábbis remélem, különben teljesen félreértené a papságot. Ha valóban pappá lenne, akkor Ön csakis akkor lehetne élete társa, ha eljut oda, hogy szintén teljes odaadással szolgálni akarja Istent és az embereket. Különben állandó feszültséget teremne ez a súlyos nézetkülönbségük. Hozzáteszem még, hogy ezt az állandó szolgálatot pedig csakis mély és elkötelezett hittel lehet végezni. Nem lehetséges, hogy görögkatolikus papnak a felesége ne mélyen hívő ember legyen.
(Ha esetleg idővel görögkatolikus esküvője lesz, akkor meglátja, hogy a mi szertartásunkban nincsen eskü.)
"Ha nem így, tehát katolikus szertartás szerint esküdnének, akkor valóban kedves görögkatolikus felesége nem szentségi házasságban élne, s emiatt nem gyónhatna, nem áldozhatna."

Kedves Lelkiatya!
Ezt a mondatot, amit atya egyik válaszából idéztem nem nagyon értem? Létezik az, hogy valaki ne gyónhasson? Akkor hogy kaphat bűnbocsánatot? Ebben az esetben, ha előtte rendezi a házasságát?

Bár nekem is a házasság egy szentség és mindenképp szeretném görögkatolikus szertartással a templomban is megtartani, akkor is kicsit fáj a szívem, mikor ilyen vegyes házasságoknál is látom a széthúzást a felekezetek között. Kicsit aláássa az ökumenizmus szellemét.
Kétségtelen, megvan az ok a szomorúságra, hogy még nem lehetünk teljesen egyek. Ám azzal még jobban ártanánk az egység munkálásának, ha nem tartanánk tiszteletben egymás vallásának, felekezetének tanítását és szokásait.
A református egyházban a házasság nem szentség. Talán ennek köszönhetően ott lehetséges a válás és az újra házasodás is. Ez a katolikus egyházban elképzelhetetlen. Másként értelmezi tehát ugyanazt a dolgot a két egyház. Ezt mindenképp tiszteletben kell tartani. Ha egy katolikus ember úgy él házas életet, hogy azt szentségileg nem áldotta meg az Isten, az súlyos bűnt jelent. Egyáltalán nem valamiféle büntetés az, hogy nem gyónhat, hanem mert az állandósult bűn miatt nem oldozható fel. Nem tudja azt mondani tiszta lelkiismerettel, hogy ígérem, a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülöm, ha utána hazamegy a férjéhez, akivel nincsenek megesküdve, és továbbra is élik a házaséletet.
Ezért nem áll szemben az ökumené személeletével, ha a református templomban elvégzik a szép görögkatolikus szertartást, ahol a református lelkész is igét olvas és hirdet és imádkozik. Pontosan ezzel érhető el, hogy mindkét fél felekezeti előírását megtartsák.
Kedves Lelki Atya.
Mit lehet tenni akkor ha egy atyát hazugságon kapnak.
SOS.Előre is köszönöm válaszát.Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Mi egyebet, mint imádkozni érte?
Talán épp azért derült fény e hibájára, hogy Ön késztetést kapjon az érte való imádságra. S.O.S.
AZT SZERETNEM MEGKERDEZNI MERT NEM LELEM A BIBLIABAN HOGY SZUZ MARIANAK VOLT E JOZSEFTOL GYERMEKEI . MERT A REFORMATUSOK EZT ALLITJAK. SURGOS VALASZT SZERETNEK.NAGYON SZEPEN KOSZONOM.
Természetesen az Istenszülő Szűz csak egyetlen gyermeket szült, Jézus Krisztust. Szokták idézni Mt 12,47 (és a párhuzamos helyek) szövegét: "Anyád és testvéreid kint állnak, és beszélni akarnak veled". A görög szövegben itt szereplő "adelphi" valóban testvéreket jelent, de nem csak szoros értelemben vett édestestvért. Fordítják még "atyádfiai"-nak vagy "rokonaid"-nak is. Az atyák közül sokan úgy értelmezték, hogy József özvegy ember lehetett, s korábbi házasságából származott gyermekeiről lehet szó, tehát Jézus féltestvéreiről. De gondolhatunk egyszerűen kicsit távolabbi rokonaira is. A magyarországon élő cigányok is hasonlóan tág értelemben használják a "testvér" szót.
Az Ősegyház kezdettől fogva, még az élő emlékezetre visszavezetve adta tovább azt a hagyományt, hogy Máriának nem volt más gyermeke, csak egyszülött fia, Jézus Krisztus. Különben miért kellett volna róla Szent Jánosnak gondoskodnia, ahogyan arra halála pillanatában kérte Jézus? (Jn 19,27)
Kedves Lelkiatya!
Szeretnék egy fontos kérdést feltenni. Édesanyám rákos beteg, operálni kell. Az ismerőseim ajánlottak egy csodadoktort, aki állítólag Krisztus erejével és ingával gyógyít rákot mindenféle műtét nélkül. Anyám nem hisz az ilyenekben és ma elment a kórházba és egyeztette az orvosokkal az operáció időpontját. (Ez olyan rákfajta, amit ha időben műtenek, túléli a beteg! A lényeg, hogy időben vegyék észre a tumort és minnél előbb távolítsák el, hogy ne növekedjen és ne képezzen áttéteket. A csodadoktornak a testvére katolikus pap és állítólag ez a csodadoktor, természetgyógyász azt állítja magáról, hogy ő évekkel ezelőtt kigyógyult a rákból és akkor Krisztustól kapott egy csodás gyógyító energiát, karizmát, s most úgy érzi, hogy kötelessége másokat is meggyógyítani. Az egyik tanárom már kb. 30 éve "kezelteti" magát vele egy csomó betegséggel és állítja, hogy eredményes. Itt hozzáteszem, mert ez is fontos, hogy ez a természetgyógyász ingyen gyógyít, semmiféle pénzt és egyéb juttatást nem fogad el. Állítólag a tumort 2-3 hét alatt el tudja tüntetni-ha közben a beteg gyümölcs-és zöldséglé kúrát folytat, valamint hozzá jár ingázásra, kézrátételre stb. Operáció ellenes! Anyám mégse mer erre vállalkozni, hanem a hagyományos orvoslás mellett döntött. Azt mondta, hogy mi van akkor, ha most 3-4 hétig jár ehhez a gyógyítóhoz és nem műtteti meg magát, de utána késő lesz. Ezért döntött a műtét mellett, a hagyományos orvosok rábeszélésére. (Anyám nem nagyon vallásos, templomba csak nagy ünnepkor megy.) Mi a véleménye erről? Tényleg lehet ingával Krisztus erejével gyógyítani? (Évekkel ezelőtt olvastam Kovács Gábor atya "Mágia és hit" című könyvét, ami 100%-ban elítéli az ingát (mondván, hogy Krisztusnak nincs szüksége semmilyen eszközre a gyógyításhoz!) és még a homeopátiát is, aminek segítségével sok ember meggyógyul sikeresen. ) Ön mit gondol ezekről? Az ember lassan kezdi elveszíteni a reményt és tudom azt is, hogy a hagyományos orvoslás egy csomó problémát nem old meg...
Üdvözlettel. M
Kedves M!
Lehet, hogy a csodadoktor testvére katolikus pap, de ez egyáltalán nem jelent biztosítékot arra, hogy ő maga is hiteles ember. Ha netán ezt is föl szokta emlegetni a maga igazolása mellett, az még egy gyanús jel. Valóban, vagy Krisztus erejével gyógyítson valaki, vagy ingával. Ingadozni nem szabad! Az apostolok sem vittek magukkal ingát.
Nagyon fontosnak tartom a természetgyógyászatot, hiszen ez az alapja a mai orvostudománynak is. Nagyon sok gyógyszernek alkotóeleme ma is természetes anyag. Igaz, kitaláltak már sok másfajta anyagot is a gyógyászatban, s ez mostanában némileg gyengíti a bizalmat. Ez nagy kár! Az operáció azonban semmiképp sem tartozik a természetidegen gyógykezelések közé. Igazán nem vitathatóan természetes beavatkozás az, hogy a szervezetből az idegen anyagot fizikai úton eltávolítják. Van benne kockázat, kétségtelen, mint minden más gyógymódban, illetve magában a betegségben is nem kevés.
Nagy kár, hogy az un. természetgyógyászat hirdetése sok esetben aláássa az orvosokba vetett bizalmat. Javaslom, hogy bízzanak a szakértő tanácsában, és ne folyamodjanak olyan segítséghez, amely szakmailag és erkölcsileg egyaránt kétséges.
Arról, hogy az Édesanyja nem nagyon vallásos és templomba csak nagy ünnepkor megy, az a véleményem, hogy ez nem helyes. Legalább ez a mostani betegség késztesse elgondolkodásra, hogy az életünk és a sorsunk Isten kezében van. Őt, a végtelenül szerető Istent nem szabad félvállról venni. Tanácsom, hogy bátran vállalja a műtétet, ugyanakkor sokat imádkozzék a Mindenhatóhoz is. A kórházban majd föltétlenül keresse föl a kápolnát.
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus hitoktató vagyok. Az egyik osztályban, ahol elsőáldozásra készítem fel a gyerekeket, van egy görög katolikus kislány, akinél a szülők azt szeretnék, hogy Máriapócson legyen elsőáldozó, mert a nagymama ott lakik. Szívesen segítenék neki a felkészülésben, ebben kérek segítséget. Sajnos, nem tudom, kihez forduljak. Kb 200 km-re vagyunk Pócstól, és itt a közelben sem ismerek görög katolikus atyát. A rítus szerinti különbségekkel sem vagyok teljesen tisztában. Hol tudok ennek utánanézni? Remélem, hogy ha segítségükre leszek a szülőknek, akkor - bár római katolikus hittanra jár a gyerek - előbbé válik a kapcsolata a saját egyházával és a Jóistennel.

Hálás köszönettel!
Orsi
Tisztelt Hitoktatónő! Kedves Orsi!
Nagyon köszönöm, hogy ilyen gondossággal törődik a rábízott gyermekekkel, köztük a mi kis görögkatolikus reménységünkkel is. Javaslom, hogy a Máriapócsi lelkésszel vegye föl a kapcsolatot. Nyilván ott is lesznek elsőáldozók, talán a legjobb, ha majd eljön az ideje, hozzájuk csatlakozik. A pócsi parókiát a (42) 385-142 telefonszámon érheti el.
Görögkatolikus sajátosságainkról a Krisztus közöttünk című hitismeret-terjesztő könyvünkből tudhat meg legtöbbet. A nyíregyházi kegytárgyboltunkban biztosan kapható, de talán másfelé is.
Sok kegyelmet az egész évi munkájához!
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni,hogy lehetséges-e az,hogy valaki a késöbbi évei során mondjuk ugy 30év körül kap elhivást arra,hogy szerzetesnő legyen?Mi alapján lehet tudni,hogy valakit melyik rendbe hiv a jó Isten?
Válaszát előre is köszönöm!
A
Kedves Húgom!
Nem ritka az, sőt, ma egyre gyakoribb, hogy valaki 30 éves kora körül, vagy akár még később kapja meg a hivatását. Vagy legalábbis addigra érik meg a döntése. Hogy éppen melyik rendben érzi otthon magát, ennek oka, magyarázata igen rejtélyes. Többnyire úgy születik meg maga a szerzetesi hivatás, hogy vonzónak tűnik egyik vagy másik közösség élete. Ha nincsen ilyen - akárcsak gyönge - kötődés, akkor a levegőben lógó hivatás inkább megkérdőjelezhető. 30 éves koráig szinte biztos, hogy az ember már találkozott egy-két renddel, amely vagy ellen- vagy rokonszenvet váltott ki belőle. Ez is segít a döntésben. Nem helyes szerzetesi hivatásnak látni azt a magatartást, ha valaki nem találja a helyét a világban. Általában abból lesz jó szerzetes, aki éppenúgy meg tudna állni a lábán a világban is.
Áldás, békesség!
Olyan problémán lenne , hogy nem soká házasodni szeretnék de én református vallású vagyok de a párom görög katolikus és az lenne konkrétan a probléma ,hogy melyik templomban legyen a esküvő.
A páromat nem szeretném át téríteni mert úgy gondolom h mindenki gyakorolja a saját vallását.
Édesanyám ragaszkodik a református teplomhoz , de viszont a párom azt mondja , hogy ha őt nem görög katolikus adja össze velem akkor ő nem gyónhat többször. Remélem h ezt csak ő tudja rosszul. Mindkét vallás lelkipásztorának fel teszem ezt a kérdést mert szeretnék megoldást találni erre a problémára. Válaszát nagyon szépen köszönöm
A kérdésében némileg benne is rejlik a válasz. Kedves Édesanyja ragaszkodik a református templomhoz, jövendőpeli párja pedig a görögkatolikus paphoz. Nagyon egyszerű tanácsom, amit a jog is megenged, hogy legyen az esküvőjük a református templomban de görögkatolikus szertartás szerint, görögkatolikus pap vezetésével. Itt egyébként, természetesen jelen lehet a református lelkész is, igét olvashat és hirdethet, imádkozhat. Egyszóval mindent megtehet ő is, ami általában egy református istentiszteleten jelen van. Az érvényes katolikus esküvőhöz azonban hozzátartozik a szertartás minden lényegi eleme, azokból nem szabad kihagyni semmit. Ha nem így, tehát katolikus szertartás szerint esküdnének, akkor valóban kedves görögkatolikus felesége nem szentségi házasságban élne, s emiatt nem gyónhatna, nem áldozhatna.
Kedves Lelkiatya!
A gyónással kapcsolatban szeretnék kérdezni. Nemrégen külföldön töltöttem egy hetet a méllyen vallásos keresztszüleimnél. Az imaéletük olyan példás, hogy csak tanulni lehet tőlük (sajnos én nem szoktam ennyit és ennyire rendszeresen imádkozni!), naponta többszőr imádkoztunk együtt, minden étkezés előtt és után+a keresztanyám mondott egy asztali áldást is. A böjtöket is keményen tartják, minden szerdán és pénteken csak zöldségeset esznek stb. stb. A keresztanyám férje kizárólag teológiai könyveket olvas, pl. Ratzinger, Rahner stb. a kedvencei. Egyik nap elbeszélgettünk a gyónásról. Elmeséltem nekik, hogy régóta keresek lelkiatyát és tavaly úgy nézett ki, hogy találtam egy szimpatikus atyát, aki másodszorra már nem volt hajlandó találkozni velem, még a hivatalos, kiírt gyóntatási időben sem volt ott a fülkében. (A római katolikus papok nagyon elfoglaltak, messze jobban, mint a görögök!) Ez engem nagyon bántott lelkileg, mert nálunk 2 templom is van (ahol lakom és ahová hivatalosan tartozom, de egyikben sincs gyóntatás, még a misék alatt sem! Az elmúlt években többszőr gyóntam meg a máriapócsi búcsuk alkalmával (de 2 éve lemaradtam a buszokról, melyeket a szórványból indítanak.) évente 1x, max. 2x. Nagyon nem vagyok jól mostanában lelkileg, ezt látták a keresztszüleim is. Ők azt tanácsolták nekem, hogy egyáltalán ne keressek lelkiatyát, mert újra és újra súlyosan csalódni fogok, ami nem tesz jót az érzékeny idegeimnek. Keresztszüleim minden vasárnap áldoznak , de elmondták, hogy gyónni akkor voltak utoljára, amikor még fiatalok voltak. (Most 70 évesek!) Nekem is azt mondták, hogy rendezzem le magamban és nyugodtan járjak úgy áldozni, hogy nem beszéltem pappal, hanem közvetlenül Istennel beszéltem meg a dolgokat. (A levél elején ezért tértem ki a hosszas bevezetőben, hogy ők mennyire vallásosak. Sajnos én nem élek ilyen példás életet és halálos bűneim is vannak rendszeresen, nemcsak bocsánatos bűneim. A mi egyházunk (róm. kat.) azt mondja-én legalábbis még így tanultam-hogy gyónni kell évente legalább egyszer, még akkor is ha nincs halálos bűnünk! Ha csak bocsánatos bűnöket követ el az ember, akkor nem kell (nem kötelező) a havi gyónás. (Mikor kicsi voltam, a nagyanyám-aki vallásosan nevelt-szorgalmazta a havi gyónást. Most azt látom, hogy az utóbbi 10 évben nagyot változott a világ, hirtelen minden felgyorsult, rengeteg időt töltünk-mi fiatalok-a különböző elektrónikus "kütyükkel" és ha nem jön 2 perc alatt egy válasz sms, már oda vagyunk. Én nem bánnám az internetes gyónást sem, pláne, ha a papság ennyire elfoglalt, ott a skype és az E-mail stb. Nem tudom, hogy mit tegyek ebben a helyzetben, fogadjam meg keresztszüleim tanácsát, vagy sem. Teljesen össze lettem zavarodva. (Sajnos papok szájából is hallottam ellentétes dolgokat. ) Elnézést az ilyen hosszú levélért, de gondolom, hogy ez a probléma sok hozzám hasonló korú, 30-as fiatalt érint. Szeretnék új életet kezdeni és kapcsolatot kialakítani Istennel! Válaszát előre is köszönöm!
Egy rágódó fiatal
Egészen meglepett, amit írt. Amilyen szépen beszélt a keresztszüleiről, akik láthatóan nagyon buzgó és mély keresztény lelkiéletet élnek, igazán nem számítottam arra a tanácsukra, hogy nem is olyan fontos a gyónás. Gondolom, Ön is így van ezzel a meglepődéssel. Alighanem valamelyik Nyugati orszában, esetleg Németországban történhetett ez. Nyugat-Európáról hallottam ugyanis, hogy terjed ez a gyakorlat, hogy egyre inkább kimarad a hívő keresztények életéből is a szentgyónás. Ez nagyon veszélyes! Gyónni nem könnyű, de a feloldozásban az ember személyesen megéli a megváltást, a bűneitől való szabadulást. Ez nem holmi érzelmi élmény, hiszen, valljuk be, nem is mindig kíséri olyan nagy lelki öröm a szentgyónást. No, de nem is azért az örömért térdelünk oda, hanem a bűneinktől való valóságos megszabadulás miatt. Ezt senki és semmi más nem adhatja meg, csak egyedül Jézus Krisztus, és akiknek ezt a hatalmat továbbadta, az apostolok ill. azok utódai.
A lelkiatya is fontos, de ha esetleg nem is akad egy ideig, a rendszeres gyónás akkor is nagyon fontos. A lelkünket időről időre rendbe kell tenni. S ne azt méricskéljük, hogy mi a kötelező. Ha fejlődni akarunk, akkor törekedjünk. Nem könnyű a gyónás, de nagyon értékes.
Elektronikus úton gyónni, de legalábbis feloldozni nem lehet. Az efféle kapcsolat személytelenít, a gyónásnak meg éppen az a lényege, ereje - és nehézsége is! - hogy ott személyesen vállalom a bűneimet, és személyesen, közvetlenül kapom Isten szeretetét és kegyelmét. Sem a személyesség, sem a kegyelem e-mail-en nem megy át!
Kedves Lelkiatya!
Egy zárdában töltött lelkigyakorlat hatására elkezdtem mélyebb lelkiéletet élni.Ez már több mint egy éve történt.Voltak azóta nehézségek,meg nagyon szép pillanataim is.De most úgy érzem,hogy nagy hajótörést szenvedtem a hitéletemben...elfásultnak érzem magamat.Sok nehézséggel kell megküzdenem,ami egyszerre soknak tűnik.Édesanyám munkanélkül maradt,édesapámat baleset érte a munkahelyen,ráadásul elveszitettünk egy pert is...Bánt ez a helyzet,mer tőlem meg ellopták a pénztárcámat az iratokkal együtt,és elég költséges volt ezeknek az elintézése is.Ugy érzem,hogya sok problémához ezzel én is hozzájárultam.Érzelmileg sem érzem magamat túl jól,egy számomra kedves barátnőm,akitől egy ideig lelkivezetést is kaptam,eltávolodott tőlem,pedig jó kapcsolat volt közöttünk.Ugy érzem neki is sok gondja van mostanában,ha kérdezem nem nagyon akar válaszolni.Nem tudom,hogy a túl személyes,baráti kapcsolat az akadályozza-e a lelkivezetést?Túl sokat adtam az ő véleményére,és talán nem tudtam egyedül lépéseket tenni.A sok nehézségben egy barátom sem áll mellettem.Már feltettem magamnak a kérdést,hogy van-e értelme az emberi kapcsolatoknak.Az imaéletemben is hanyatlás van,nem tudok koncentrálni,szétszórt vagyok.A szentmisére rendszeresen elszoktam járni,meg Keresztutat szoktam végezni,azon próbálok elmélkedni.Ez tekinthető-e imádságnak?
Többre most nem futja az erőmből.
Válaszát,tanácsait előre is köszönöm.
Lina
Kedves Lina!
Hadd kezdjem a válaszadást a levele végéről. Nagyon jól teszi, hogy nem hagyja el a szentmisét, hogy a keresztutat továbbra is végzi. Igen, ilyen nehezebb lelki helyzetekben nagyon fontos, hogy kitartsunk az imádságban, még akkor is, ha nem esik jól, sőt, ha nehezünkre esik. Nem is érezzük, de ilyenkor talán még értékesebb az imádságunk, hiszen nagyobbat küzdünk érte, mint amikor magától is szárnyal.
Lina! A hitünkért meg kell küzdenünk. Mint minden másért, ami érték. Semmiképp se keseredjék el. Egy ilyen szakaszba jutott az élete, amikor összesűrűsödtek a bajok. Azt sejtem, hogy a zárdában töltött lelkigyakorlata, annak áldásos hatása egyfajta fölkészítés volt erre a nehezebb időszakra. Önnek is mondom, s mindazoknak, akik olvassák: megfigyelhető az életünkben, hogy amikor nagy kegyelmi ajándékokat kapunk, az nem csak arra való, hogy kevéskét lubickoljunk a lelki örömben, hanem vélhetően a rákövetkező nehezebb próbatételekre készít föl. Jó, ha ezzel számolunk. Az életünk nem attól szép, hogy nincsen benne semmi nehézség, szomorúság, küzdelem. Jézus soha nem ígért nekünk ilyen életet. De erőt, bizalmat, végelenbe nyíló reményt tárt elénk. Azt igen. "Aki hisz bennem, annak lelkéből örök életre szökő víz forrásai fakadnak?(Jn 7,38). Ez az erő, ez a remény, ez a távlat.
No most, ehhez vannak hétköznapi küzdelmek is. Nem szabad, nem érdemes kicsinyhitűnek lenni, ha bajok szakadnak ránk. Tudnunk kell, ez egész egyszerűen a próbatétel ideje, amelyhez az erőt is megkapjuk (1Kor 10,13).
Ha kitart az imádságban, s bízik abban, hogy az Úr a megfelelő időben és módon megsegíti Önt, akkor hamarosan meg is látja ezt a segítséget.
A baráti és lelkivezetői kapcsolat valóban nem ugyanaz. Egy kedves barátnő is adhat jó tanácsokat, érdemes hallgatni rá, de mégsem tartozunk neki engedelmességgel, mint a lelkiatyának. Valószínű, egy idő után terhessé vált számára, hogy Önben, kedves Lina, szintén barátnőt keresett, de nem kapott, mert egy "lelki gyermek" volt helyette. Utalt is rá, hogy talán túlságosan is hagyatkozott őrá. Önnek is meg kell tanulnia egyedül értelmezni a dolgokat és döntéseket is hozni. Lehet, sőt, valószínű, hogy ezért van most szüksége Önnek erre az eltávolodásra, hogy jobban megálljon a sját lábán.
Nézze! Mindent ajándékba kap az ember. (Még a pénztárca eltűnését is - ha annak fogadja.) Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Bízzon abban, hogy ezek a nehézségek az Ön javát szolgálják. Törekedjék arra, hogy még jobban bízzon a jóságos Istenben, aki szépen vezeti az életét hol küzdelmek, hol erőmegtapasztalások által.
    ... 223 224 225 226 227 
228
  229 230 231 232 233 ...