Természetesen. Sok olyan katolikus szent is van, akiket az ortodoxok is tisztelnek. Nem mindet és nem mindegyikük, de ez nem befolyásolja a tényt, hogy lehetséges egymás szentjeit tisztelnünk. Sőt, dicséretes is. Leginkább az egyéni nyitottságtól függ, hogy mennyire vagyunk képesek ezen a téren fölülemelkedni az egyházakat elválasztó falakon. Melyek - valószínű - nem érnek föl a mennyországig.

Az, hogy a katolikus félnek nem sikerült a születendő gyermekek egyházi hovatartozására vonatkozó ígéretét megtartani, még nem teszi érvénytelenné a házasságot. Fontos az említett ígéret, de ez a házassági beleegyezést utólagosan nem befolyásolja. Nem beszélhetünk pusztán emiatt színlelésről sem.

A magyarság bizánci térítését követően számos férfi és női monostort alapítottak.E monostorok pontos számáról, alapításuk körülményeiről hiányosak az ismereteink. Egyedül a Szent István király által alapított veszprémvölgyi görög apácamonostor görög nyelvű alapító okirata maradt ránk Könyves Kálmán király (1095-1116) átiratában, melyhez latin fordítást is csatoltak. Ebből a monostorból került ki az a miseruha, melyet a magyar királyok koronázási palástjává alakítottak át, és ma a Nemzeti Múzeumban látható. Még egy női monostorról tudunk Dunapentelén, melyet Szent Pantaleimon tiszteletére emeltek, s már első királyunk idején fennállt. Szent Gellért legendája tudósít a marosvári és oroszlámosi férfi monostorokról. Tihanyban és Visegrádon szintén keleti szertartású férfi monostorok voltak, de éltek szerzetesek a zebegényi erdőben és a pilisi hegyekben is. Nagyon jelentős volt a szávaszentdemeteri monostor, mely fölött a konstantinápolyi pátriárka gyakorolt joghatóságot. A pásztói monostor egyik tudós görög szerzetese fordította le görögről latinra Maximosz hitvalló szeretetről írt művét, és Damaszkuszi Szent János krisztológiájának egy részét. A keleti monostorok hazánkban a XIII. század első harmadában sorra megszűntek, és a tatárjárás (1241-42) megpecsételte sorsukat, elpusztultak, s már nem építették újjá őket. Legtovább a szávaszentdemeteri monostor maradt meg az Árpád-koriak közül: a tatárjárás után jó száz évvel 1334-ben halt meg az utolsó görög apát. Halála után tíz évvel bencés szerzeteseket telepítettek a görögök helyére. Moravcsik Gyula írt egy fontos tanulmányt Görögnyelvű monostorok Szent István korában címmel,1938-ban jelent meg a Szent István Emlékkönyvben, valamint Pirigyi István A Magyarországi görögkatolikusok története című könyve első kötetében (Nyíregyháza, 1990) szentelt egy fejezetet ennek a témának.

Bizony, egyáltalán nem könnyű most a helyzete. Gyakran megtörténik, hogy a házasságkötés kezdeti boldog évei után a felek amiatt hidegednek el egymástól, mert a korábbi családok túl erős befolyással vannak, s a már házasságra lépett személyek nem tudják helyesen megélni a bibliai igazságot: "... elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik." Ez volna az élet természetes rendje. Amikor nem ezt a rendet követjük, mindig kalamajka van abból. Mit tegyen? Mindenekelőtt imádkozzék. Nagy hittel és kitartással kérje Istent a helyzet megoldásáért. Ne azért imádkozzék, hogy a férje megváltozzon. Ez nem igazán helyes imaszándék, s nem is fogja elérni. De hogy legyen megoldás, azt nagy erővel kérje. S figyelje, hogy mire tanítja Önt az Úr, milyen új lehetőségek kínálkoznak, milyen fordulatok történnek az életükben, kisebb és nagyobb események. Olyan események, amelyek közvetve vagy közvetlenül hatnak Önre és a férjére, a gyermekekre. Természetesen mindig az Isten felé és egymás felé kell közeledni. A világ ilyenkor nagyon könnyen kínál például egy kívülről jövő harmadik, sokkal megértőbbnek tűnő társat. Óriási kísértés. De ugyanolyan becsapás, mint az "arab tavasz". Hazudja, hogy szép és jó, és majd minden jobb lesz, de még nagyobb káoszt eredményez. Ez a mai világnak a rákfenéje, hogy hazug megoldásokkal csak mindig rosszabb helyzetet teremt. No, tehát ha nem könnyű is most a helyzete, ne keseredjék el, ne is gondoljon arra, hogy elválik a férjétől, hogy otthagyja. Ha hittel éli meg ezt a krízis közeli helyzetet, akkor nagyon meg fognak ezáltaln erősödni, Ön is, és családjuk minden tagja, beleértve a gyermekeket is. Persze, azért azt is tanácsolom, hogy beszéljen a férjével. Ne akkor, amikor helyzet van, amikor egyébként is lángol a vita, hanem válasszon ki erre alkalmas békés időszakot és helyzetet. Akkor hozakodjék vele elő, hogy megbeszéljék szép higgadtan a kapcsolatukat. Akkor mondja el, hogy Ön hogy látja a helyzetüket. Persze, ezt is előtte jól meg kell imádkozni. Sok sikert! Sok szerencsét hozzá! Isten áldja!

A történészek számára ismert tény, hogy az Anjou-korszak a magyarországi bizánci rítusú kereszténységnek jelentős károkat okozott. Nagy Lajos királyt is az a meggyőződés vezette, ami a negyedik keresztes hadjárat után (Konstantinápoly kifosztásával, a latin pátriarkátus felállításával) és amely szemlélet vélhetően az 1215-ben tartott lateráni zsinaton alakult ki, hogy: a latin rítus felsőbbrendű a keleti rítusokhoz képest. Ezért korában a társadalmi integráció és a felemelkedés (nemesség elnyerése) előfeltétele lett a latin rítus felvétele. Miért engedte meg a pápaság az újrakeresztelést? Amikor a középkori viszonyokat vizsgáljuk, el kell felejtenünk a korunk pápaságáról bennünk élő képet. Ma természetesnek vesszük, hogy a Szentszék jelen van a helyi egyházak életében, a püspökök a pápától kapják a kinevezésüket, s a nunciatúrákon és a kongregációkon keresztül vele nagyon szoros kapcsolatban vannak. Természetes számunkra az is, hogy a pápa gyakran szól hozzánk, s a pápai tanítóhivatal iránymutatást ad a fontos kérdésekben. Az általunk ismert pápaság mint intézmény a reformációt követő katolikus megújulás során kezdett kialakulni. A középkorban a pápaság sokkal kevésbé volt jelen a helyi egyházakban. Ez különösen is jellemző volt Magyarországra, ahol Szent István királytól kezdve az uralkodók széleskörű felhatalmazással (főkegyúri jog) rendelkeztek az egyház fölött. A magyarországi egyházi viszonyok alakulására, beleértve a rítusközi kérdéseket is, a királynak sokkal nagyobb hatása volt, mint a pápának. Ez az adottság azt is eredményezte, hogy a Szentszék nem rendelkezett naprakész informaciókkal a magyarországi egyházi történésekkel kapcsolatban. Még sokkal később, a 17. század közepén is megtörténhetett, hogy az ungvári unióban Északkelet-Magyarországon létrejövő görögkatolikus egyház nagy meglepetést okozott Rómában, mivel a Szentszék illetékes hivatala még arról se tudott, hogy azon a vidéken bizánci rítusú keresztények élnek.

Azt hiszem, hogy pontos meghatározást nem lehet erről adni. Hisz nagyon sok körülmény játszhat szerepet ebben. Nyilván az egyéni szándék ebben a leglényegesebb. Tehát valaki valóban tudva és akarva követi el a súlyos vétket Isten ellen. Egyébként szerintem ez nagyon ritka lehet. Kivált a rendszeresen gyónóknál. Azt tanácsolom, ne okozzon ez Önnek dilemmát. Csaknem biztosra veszem, hogy Ön nem szokott halálos bűnt elkövetni. Ne emiatt menjen tehát gyónni, hanem a rendszeres kegyelmi táplálkozás miatt. Ahogy egy igényes ember rendszeresen tisztálkodik, rendszeresen táplálkozik, úgy a törekvő lelki ember rendszeresen gyónik és áldozik.

Egyáltalán nem tudom, hogy kire gondolhatott Pio atya. De abban sem vagyok biztos, hogy ezt valóban mondta. Én ugyan nem vagyok értője Pio atya írásban és szóban adott közléseinek, de egyszer valaki nekem azt mondta, hogy ő végig nézte a hozzáférhető összes hiteles ilyen jellegű forrást, és nem találta benne ezt a Magyarországra utaló mondatot. Persze, az is lehet, hogy egy magyar honfitársunknak mondta szóban, s aztán ő adta tovább, nem tudom. Mindenesetre sajnos én nem tudok erre a kérdésre válaszolni.

Ezek szerint az Ön barátja nem onnan tanulta az egyháztant és egyházjogot, mint ahonnan Ratzinger bíboros, későbbi - ma már nyugalmazott - pápa. Hiszen, ha a katolikus egyházjog szerint nem mondhatna le, akkor minden bizonnyal ez a nagy tudású pápánk sem mondott volna le. Ismert tény, hogy nem ez az egyetlen eset a kétezer éves egyház történetében. Persze, csak nagyon kevésszer fordult ez elő, és mindig különböző okokból, de nem mondható, hogy példa nélküli, kivált nem, hogy érvénytelen. Nem föltétlen csak betegség lehet a lemondás oka. Úgy emlékszem, Benedek pápa nem is konkrét betegségre hivatkozott. Az egész egyházhoz intézte lemondását, amelynek vezetését a pápai szék üresedése esetén sede vacante a bíborosi testület vesz át.

Jézus a Jordán folyóban áll. Lemeztelenített testtel, lealázottan ? ahogyan majd nagypénteken is megfosztják ruháitól. Ezt kenózisnak hívjuk, ez az Isten legmélyebb megalázkodása, amikor kivetkőzik isteni dicsőségéből, sőt, még emberi méltóságából is. Ebben az eseményben ez természetesen nem ilyen drámai, hiszen itt Jézus egyszerű fürdő miatt, a Jordánban való megmerítkezése miatt van ruhátlanul, de mivel ez az epifánia, azaz a ?megjelenés? ünnepe, amely közvetlenül kötődik karácsony titkához is, ez a ruhátlansága mégis számunkra kifejezi ezt az isteni alázatot. Mint a karácsonyi esemény is. Egyébként ugyanez az alázat jelenik meg eleve abban a szándékban, hogy ő is beáll a bűnbánat keresztségét fölvenni akarók tömegébe. János vonakodik is őt megkeresztelni, de Jézus leinti, mert ennek "így kell történnie". Röviden ennyit Jézus alakjáról. Mellette az egyik parton Keresztelő Szent János áll, a szőrcsuhában, miközben Jézus fejére teszi a kezét. Önmagában ez is csupán a keresztelő mozdulat, amelyet valószínű, minden ember esetében megtett, itt mégis megrendítő, hogy ?a teremtmény teszi kezét a Teremtőjére? ? ahogy énekeljük is több himnuszunkban. Ez is a helyzet végtelen visszásságát, emberi értelmet felülmúló voltát hivatott kifejezni, hogyan alázza meg magát Isten a teremtményei előtt, a teremtményeiért. János meghajló testtartása is ezt a megrendültséget, a titok előtt való hódolatot fejezi ki. Hasonló testtartásban vannak a folyó másik partján álló alakok is. Ők a történet szerint lehetnének a keresztelkedni akaró emberek, akik viszont a jelenetet látva egyszerre tanúkká is válnak, hiszen nekik mondja János, ?Nézzétek, az Isten Báránya!? Tanúként ők vannak jelen a Szentlélek leszállása és az Atyai szózat elhangzása pillanatában. Mégis az ikon még ennél többet mond. Ezek a jól öltözött alakok valójában inkább az Isten előtt hódolatot tevő angyalok, akik szintén megrendülnek, hogy ?látják Teremtőjüket teremtményként a vízben?. Ezt testtartásuk is mutatja, illetve ezt a nagyfokú hódolatot fejezi ki a kezükben levő kendők ábrázolása, amelyek akár törölközők is lehetnek, mely a fürdő után szükséges, de ezen messze túl sokkal inkább a méltatlanság érzetüket fejezi ki, mert arra sem tartják magukat méltónak, hogy saját kezükkel érintsék a Teremtőt. (Érdekes és sokat mondó párhuzam, hogy a titkos vacsora ikonján némely apostol kezét is hasonlóan kendő borítja, amikor közelednek az oltárhoz, hogy Krisztus kezéből átvegyék a Szent Testet.) Az itt közölt ikonunkon még egy ritkán használt elem is látható. A vízben, Jézus lába alatt mintha két tábla állna. Ez pedig már a feltámadásra utal. A feltámadási ikonon látjuk Krisztus álló alakját, amint a lába alatt keresztbetéve az alvilág két kapuszárnya látható. Ez jelzi a teljes győzelmet az alvilág, a halál és minden sötét erő fölött. Ezt hivatott elővételezni a folyóban látható két tábla, hiszen Isten kenózisa, önmegalázása, önkiüresítése már magában hordozza az ő győzelmét is minden ellenséges erő fölött. Ezek az ellenséges erők pedig itt láthatók a folyóban ábrázolva. Látszólag halak vannak a vízben, de a még világosabb érthetőség végett ezen az ikonon még a halakat meglovagoló alakokat is látunk. Ezek a sötétség erőit jelenítik meg, amelyek érzik vesztüket, s így tekintenek föl az egyébként mezítelenül álló, de mégis erővel rendelkező Krisztusra. Ugyanakkor mintha reménységet sugallna a fölfelé tekintő testtartásuk. Eszünkbe juthat megint a föltámadás ikonja, amelyen Jézus két oldalról kézen fogja Ádámot és Évát és kivezeti onnan őket, s velük együtt az ott lefogva tartottakat is. A folyó két partján hegyeket látunk. Ezek jellemző módon töredezettek, repedezett sziklák. Ezek az ikonok világában mindig az egész természet megrendültségét fejezik ki. Ez majdnem minden kültéri eseményt ábrázoló ikonon megfigyelhető. Felülről látható egy érkező fénysugár, abban egy rejtélyes rajz. Persze, sokan a galambra gondolunk, s jogosan is, de ne feledjük, hogy azért ebben a jelenetben nem egy madár jelent meg. Csak a szent író valamiképp jelezni akarta a felülről leszálló szelíd erőt, melyet a mennyből érkező atyai szózat is megerősít. Ennyit fejez ki ez a sugárnyaláb, nem többet. A galamb, miként pünkösdkor a lángnyelvek is valami fogható képet adnak, de nem azonosíthatók a Szentlélek megjelenésével.

Kedves István! Ennek a különbségnek egyik oka az lehet, hogy a szlovákiai görögkatolikusok inkább a szláv hagyományt követik, míg a magyar görögkatolikusok sok esetben inkább a görögöt. Ezek természetesen nem lényegi különbségek. Nem árt tudni, hogy egyidejűleg több hagyomány is van. A szakértők ismerik ezeket, tudnak különbséget tenni, tudnak mérlegelni. Ennek alapján állítják össze a szertartási előírásokat, amelyekben, épp a több forrású hagyományvilág miatt eltérések lehetnek. Ha Ön felvidéken él, akkor javaslom, hogy inkább az ott közreadott szertartási előírásokat kövesse, éppen így a szentírási szakaszok esetében is, hiszen jobb, ha azzal találkozik a napi imáiban, amivel a templomokban is. De a lelkiélet szempontjából azért ennek nincs igazán jelentősége. Sokkal fontosabb, hogy az ember ne csak "letudja" a napi előírt szöveg elolvasását, hanem szánjon időt arra, hogy el is mélyüljön benne, hogy meghallja általa az Istennek aznapra szóló személyes üzenetét. Ez éppúgy lehetséges a szlovák mint a magyar előírás követése esetén. Az Isten mindent föl tud használni, hogy segítsen, vezessen minket.

Egy érdekes véleményt olvastam róla, amelyet a figyelmébe ajánlok, s amellyel magam is egyetértek. Sajnos a film Benedek pápát nagyon sematikusan mutatja be. Egy elkedvetlenedett öregúrnak láttatja, aki mind hitében, mind szolgálatában megfáradt, s ezért adta be a lemondását. A jövendőbeli pápával való vitája a legfontosabb, vagy mostanában legégetőbb kérdésekről inkább hasonlít egy műveletlen öreg plébános és nem kevésbé tanulatlan káplánja közötti beszélgetéshöz, mint egy igazi teológus és egy némileg más gondolkodású másik egyházfő közötti hiteles párbeszédhez. Bennem főként ez a felszínes beszélgetés indított kétségeket affelől, hogy ez a film valóban közelebb vinne bennünket az igazsághoz, hogy vajon milyen volt a viszony a "két pápa" között az átmeneti időben. A film nagyjából ezt az időszakot és ezt a kérdéskört célozza meg, de mellélő. A felszínes megközelítés és az új pápa egyértelműen kedvezőbb beállítása nem segíti sem a hívő katolikus embereket, sem a jószándékű keresőket ezirányú töprengéseikben. Szerintem kár, hogy így sikerült ez a film. http://domonkosnoverek.hu/?p=19930&fbclid=IwAR01MOkmLPvPqY5zAy76FbEiAr2k_p-efofOdvyeUtHbJvfQOWV0M8GT25c

Az egy szokás csupán, hogy a 40. nap után kereszteljük meg a gyermeket. Számtalan ok adódhat, hogy ettől eltérjenek. Ha szükséges, lehet hamarabb is, lehet később is. Az sem gond, hogy a férje nem konfirmált. Ennél lényegesebb, hogy olyan keresztszülőt válasszanak, aki komolyan veszi ezt a feladatát, s valóban törődni fog a gyermekük hitével, lelki fejlődésével, illetve ez természetesen az Ön feladata is lesz. Nyilván sokkal könnyebb, ha ebben a férje is igazi társ. Érdemes azon is dolgozni, hogy ő is fedezze föl a hit erejét és örömét. Mindenesere a keresztelésben ez nem akadály.

Imádkozom Önért. De azért is, hogy a szülés elkerülhetetlen fájdalmai mellett is legyen örömteli és boldog a gyermekük érkezése. Nem tudom, mennyire van közel a szülés napja, hogy ez most még egy távoli félelem, vagy már egészen közeli lesz az esemény. Ha megengedi, nem csak az Ön által megfogalmazott szándékára imádkozom, hanem azért is, hogy lélekben minél jobban föl tudjon készülni erre a hatalmas dologra: az Ön közreműködése, odaadása által ember születik a világra! A babának is, hosszú távon a mamának is az a jobb, ha természetes módon jön világra a gyermek. Tanácsot ugyan nem kért, csak imát, de én a természetes szülésre bíztatnám. De megértem a félelmét is. Imádkozom tehát Önért, segítse, áldja a mi jóságos Istenünk! S főként arra bíztatom, hogy amikor már karjaiban lesz a pici jövevény, és hozzászoktak, hogy két gyermeket nevelnek, akkor ne álljanak meg itt, adjanak új kistestvérkét a gyermekeiknek. Ne féljenek a nagy családtól sem!

A mi templomainkban általában egy tetrapod van (az elnevezés csupán annyit jelent, hogy négylábú állvány), nagyobb templomokban (Pl. Debrecen, Bp, Rózsák tere) pedig kettő, egy a bejáratnál és egy másik az ikonosztázhoz közel. Ez utóbbi van közelebb az eredeti feladatához. Ugyanis ez a kis állványra kihelyezett ikon az ikonosztázion fő ikonjainak mintegy a pótlására szolgál. Régebben, kisebb templomokban a hívek a templomba belépéskor ezeket a fő ikonokat (is) megcsókolták. Később alakult ki, hogy ezen fő ikonoknak a mását elhelyezték a templomhajóhoz közelebb, hogy a hívek könnyebben hozzáférhessenek. A lényeg tehát az ikon megcsókolása. Ha azt kérdezi, hogy mit kell csinálni a tetrapod előtt, akkor a válasz egyszerű, az arra kitett ikont szoktuk megcsókolni. Ma már, hogy általában nálunk csak egy tetrapod van, ezen a kis állványon Krisztus ikonja szokott lenni vagy az Istenszülőé, illetve sok helyütt a templom címünnepének az ikonja. Viszont ünnepeken az ünnep ikonját helyezzük itt el, amely kint marad egész ünnepkörben. Ez is segíti az ünneppel való azonosulást, hogy a templomba belépve annak ikonját megcsókoljuk, s az ikonon keresztül az adott ünnephez csatlakozunk. Érdemes megerősíteni ezt a szokásunkat, a gyermekeinknek is megtanítani, hogy amikor belépünk a templomba, akkor nem csak meghajolunk és keresztet vetünk, hanem odamegyünk a tetrapodra kitett ikonhoz és hódlunk előtte, vagyis meghajlunk, keresztet vetünk és megcsókoljuk azt.

Amennyiben a szellem kifejezés, mint vallási kategória használatos, akkor annak teljes értelmét a keleti kereszténység gondolkodásában lelhetjük fel. A keleti kereszténység az embert ugyanis nem csak úgy jeleníti meg, mint aki a test és lélek kettősségének egységében létezik, hanem mint akinek a létét inkább egyfajta hármassággal kell jellemezni. Test (szóma), lélek (pszükhé) kifejezések mellett megjelennek a görög nyelvű írásokban a núsz és pneuma is, melyeket vallásos szövegkörnyezetben szellem (esetleg szellemi lélek) fordításban adhatunk vissza. A kiindulási pont ezen görög fogalmak esetében az volt, hogy általuk még inkább kifejeződjék az ember átistenülésre való képessége. John Meyendorff ortodox teológus szerint a núsz vagy pneuma nem az emberi létünknek egy harmadik eleme, hanem annak kifejezője, hogy az ember felülmúlhatja önmagát, s az isteni életben vehet részt. Akik a hármas felosztásban közelítik meg az embert (szóma-pszükhé-núsz/pneuma), azok számára az emberi lélek rendelkezik egy pszichés, pszichikai dimenzióval, másrészt pedig egy transzcendens képességgel. E transzcendens képesség a szellem, a legmagasabb emberi képesség, egyfajta belső látás, ami az istenszemléleten keresztül vezeti az egész emberi személyt Teremtőjéhez. Paul Evdokimov szerint az emberi szellem az, ami megpecsétel minden emberit a túlviláginak, a transzcendensnek ismertetőjegyével. Igaz, hogy a pszichésen és a testin keresztül fejeződik ki, de ezeket átszellemíti, hogy teret adhasson az isteni bennlakásnak. Ebben az értelemben tehát a szellem segíti az embert az önfelülmúláshoz, az Istennel való kommunikációhoz, az Isten szemléléséhez, az átistenülés folyamatához. Végül Vlagyimir Losszkij szerint a szellem az emberi személy legbensőbb magja, amely az embert test-lélek mivoltában, azaz teljes egészében fogja át. E fogalom jelöli a leginkább, hogy az ember Isten képére teremtetett. Akik tehát az embert test-lélek-szellem hármasságban értik, azok a szellemben az emberi létező legfontosabb, legmagasztosabb képességét szándékoznak kifejezni.