Az teljesen érthető, ha néha elveszíti a türelmét. Viszont azt hiszem, rácsapni egyáltalán nem szabad, mert az nem a gyermek javát szolgálja, csupán a saját indulat levezetője. Ezt mindenképp kerülni kell. De a kisebb türelmetlenségeket is érdemes meggyónni. Ezzel tisztul a lelke, meg is könnyebbül tőle. Hittel kérje az Istentől a türelem kegyelmét. Ez a legfontosabb és leghatékonyabb. Ha rendszeresen gyónik, legalább havonta, az is segít a lelki fejlődésben. Meg akkor az atya mindig tanácsot is tud adni, hogyan dolgozzék saját lelke formálásán.

Az Ön helyzetében ez egyáltalán nem bűn. Hacsak teheti, próbáljon meg más technikai úton bekapcsolódni a Szent Liturgiába (rádió, világháló). De ha erre nincs módja, akkor egyénileg szenteljék meg imádsággal az Úr napját. S hacsak lehet, hívják is el a papot, hogy részesülhessenek az Eucharisztiában. Ha ez nem is lehetséges minden vasárnap, de legalább havonta tegyék meg.

Nem, a gyóntató pap - vagy bárki, aki a gyónás tartalmáról tudomást szerez (fordító, vagy aki véletlenül meghallotta) - egyáltalán nem adhat tovább a gyónásban szerzett semmilyen információt. Csak abban az esetben, ha arra a gyónó kifejezetten fölhatalmazza. Ha a gyónásban elhangzott bármilyen információval később valami oknál fogva élni kellene, akkor a gyóntató rá is kérdez erre, és csak akkor élhet vele, ha erre a gyónótól fölhatalmazást kap.

A szentelt víz nem szentség, hanem szentelmény. Vagyis annak hatékonysága attól is függ, hogy ki milyen hittel él vele. Az egyházi vezetők sem tekintenek a fertőzés forrásaként a szentelt vízre, szerintem erre semmilyen nyilatkozatból nem lehet következtetni. Viszont tudják jól, hogy aki nem megfelelő hittel használja a szentelt víz szentelményét, hanem csupán megszokásból, annak számára az esetleg beléjutott vírus éppen úgy hordozója lesz. A szentelt víz nem fertőtlenítő szer, adott helyzetben igenis lehet közvetítője a vírusnak. Nem szabad lenézni az egyházi vezetők rendelkezéseit, hanem többet ér, ha alázattal engedelmeskedünk azoknak.

A püspöki kar rendelkezését minden egyes egyházmegyében a püspök hirdeti ki, jogi értelemben attól válik hatályossá. Lehet, hogy van néhány nap eltolódás a hivatalos értesítés, a püspöki rendelkezés és a plébániákra való eljutás között. Nem kell aggódnia. Ön helyesen jár el azzal, hogy követi a kihirdetett óvintézkedéseket. Ha majd a templomukban is ki lesz hirdetve, akkor a többi ember is azt fogja követi. De az Önre vonatkozó kockázat már azzal csökken, ha Ön megtartja azokat a hivatalos kihirdetés nélkül is.

Ez egy utalás a Leviták könyvére. Az engesztelés napján az áldozati állatra ezt mondja a Leviták könyve: ?a közösség bűne ő?. Szinte fizikailag magára veszi a bűnt (ahogyan a főpap az állatra teszi a kezét és ráolvassa a bűnöket, utána az állatot megölik, és ezzel a benne levő bűn is elpusztul. Szent Pál ezt az analógiát alkalmazza a keresztre. Jézus magára vette a bűnt, bűnné lett, és halálában a bűn megsemmisült. A páli hasonlat lényege, hogy érzékelteti a bűn súlyát, annak objektív következményeit. Istennek le kellett jönnie ebbe a bűntől sebzett világba, átjárnia szeretetével, hogy gyógyítsa a bűn sebeit, hogy újjáteremtsen minket.

Ez a püspök atya alázatának a kifejezése volt. A kiengesztelődés pillanatában nem püspökként, hanem bűnös testvérként ölelte meg a paptestvérét, és ezzel a kézcsókkal ő is paptársként tisztelte meg őt.

Amíg Róma nem döntött az állapotáról, addig nem vállalhat tisztséget sem a római sem a görögkatolikus egyházban. Természetesen járhat templomba - és járjon is! - bármelyik rítus szerint. Hogy részesülhet-e a szentségekben, azt nem tudom. Később, idővel egyházi tisztséget is elláthat, de az egyházi rendben nem hiszem, hogy részesülhet.

Közreadom Papp Miklós atya gondolatait ezen a téren: Néhány gondolat a szentgyónás előtt 1. Mindannyian mostunk már úgy ablakot, hogy a vége az esti szürkületre esett, gyorsan befejeztük ? s másnap, amikor a Nap rávilágított, akkor láttuk, hogy igazán hol koszos az ablak. Talán nem ott suvickoltunk erősen, ahol kellett volna. A bűnök felismerése előtt fontos Isten szerető jelenléte és a bűnbánat lelkülete. Előbb legyen bűnbánat, alázatos tisztulásra való készség ? s csak Isten szerető jelenlétében kezdjünk neki a bűneink listázásának. Így talán olyan bűnöket könnyebben veszünk, amelyek miatt nem kell szorongó lelkiismeret-furdalásba betegedni, s talán komolyabban veszünk olyan bűnöket, melyek valóban ártanak, de eddig lazán kezeltük. Bűneink igazi felismerése nem puszta antropológia vagy pszichológia, hanem perszonális kegyelmi esemény. 2. A bűn definíciója: a bűn = szeretetlenség. Azt kell megvizsgálnunk, hol voltunk szeretetlenek a főparancs értelmében Isten, a felebarát (és a világ), valamint önmagunk felé. Az a bűn, hogy nem szeretünk, nem jól szeretünk, nem jót szeretünk. Igazán ezt a szeretetlenséget kell megbánnunk. Persze a gyónásban fel kell sorolni a bűnöket, s ehhez jó segítség lehet egy lelkiismereti tükör, de sohase feledjük, hogy nem parancsokat szegtünk meg, s nem "valamit" követtünk el, hanem szeretetlenek voltunk. 3. Minden gyónásban van remény: épp azért merünk gyónni, mert hiszünk benne, hogy tudunk mi jobban is szeretni Isten, a felebarát és önmagunk felé. A gyónásban van húsvét, remény, újrakezdés, sőt, öröm. 4. Ha "életgyónásra" készül valaki, az hosszabb szakaszt is át akar fogni az életéből. Ehhez az első nem a múlt feltárása, hanem a jövő: hová akarok menni? Miről szól az elkövetkező életszakasz? S csak ezután zárja le az illető a mögötte álló szakaszt. Fontos ez, mert a múlttal az tud irgalmasan bánni, akinek van jövője. Aki nem tudja, hová megy, az nehezen bocsát meg másoknak és magának is, nem tudja igazán lezárni az elmúlt szakaszt. 5. A lelkivezetés felismerte, hogy komolyabban kell vennünk a súlyos gondolati bűnöket, melyek állandóan visszatérnek, amelyeket önkéntelenül is ápolgatunk (harag, gyűlölet, önsajnálat, testi vágyak, kételkedés). Komolyabban kell venni a társfelelősséget: én hol bíztattam bűnre mást, én tehetek-e mások bűnéről (tanáccsal, példával)? És egyre komolyabban kell vennünk a mulasztásokat, a meg nem tett jót, a meg nem hozott döntést, amivel a magam és mások életét is hátráltatom (valamint Isten üdvtervét). 6. Krisztus megváltásának titka kifürkészhetetlenül gazdag csoda. A megváltás azt is jelenti: "tovább". Krisztus felvitte a keresztre bűneinket, embertelen kínokat állt ki azért, hogy nekünk legyen "tovább". Bármilyen bűnünk is van (családi, munkahelyi, egyházi törések), szeretettel van valahogy tovább, adósai vagyunk Krisztusnak. Ez hálára, meghatódottságra, egyben elszánt "továbbra" sarkall. Ne legyen a bánat meddő belső érzelem, hanem az üdvtervben való elhivatott részvétel!

Azt mindig szoktam tanácsolni, hogy érdemes meggyónni, ha nem tudom magamat szeretni. Hiszen Jézus parancsba adta nekünk, hogy szeressünk, s úgy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat. Ha magunkat nem tudjuk szeretni, akkor mást sem. Egyébként ezt támasztja alá a pszichológia is. Tehát fontos dolog szeretni magunkat. Talán az is segít ebben, hogy ha tudatosítom magamban, hogy Isten viszont szeret engem, úgy ahogy vagyok. Akkor miért kétségeskednék, hogy én nem vagyok szerethető? Hálátlanság volna a részemről, hogy nem szeretem azt, akit Isten szeret, vagyis saját magamat. Ugyanakkor mégsem mondanám, hogy az önszeretet hiánya bűn. Talán inkább betegség. Vannak különböző szeretetbetegségek, s ez annak egyik válfaja. A szeretetbetegségek többnyire gyermekkorban alakulnak ki, amikor valami nem kap szeretetet, vagy azt rosszul kapja (elhanyagolás vagy elkényeztetés útján). De hogy aztán az így felnőtt embernek mennyi a felelőssége abban, hogy ő szeretetbeteg, azt nincs ember, aki megállapítsa. Ezért nem is érdemes ezt vizsgálni. A magamét sem. Meggyónom, hogy nem vagyok tökéletes a szeretetben, hálás szívvel fogadom Isten gyógyító bocsánatát, és abba kapaszkodva megyek tovább a szeretet tanulásának útján. Ha jól értem, két gyermeket nevel. Istennek legyen hála! Egyik legjobb útja a szeretetben való növekedésnek. Ezt tegye minél odaadóbb szívvel, s minél nagyobb bölcsességgel is. Jól nevelni művészet. Jól szeretni csoda. De ha kéri Istentől, megkapja. Azon se töprengjen, hogy Önnek milyen nőnek kellene lennie. Ez is betegít. Ez nem más, mint a társadalmi elvárásokhoz való igazodás. Nem ez tesz boldoggá, kiteljesedetté. Épp ellenkezőleg, ez megnyomorít. Önnek olyan nőnek kell lennie, amilyet az Isten Önről elgondolt. Nincs még egy olyan nő, mint Ön, ez igaz. Dehát ez kincs! Kire szeretne inkább hasonlítani? Ha minden áron modellt keres, kövesse az Istenszülő Máriát. Ami a szentgyónását illeti, kezdje hálaadással. Előbb azokat sorolja föl, amiket kapott az Istentől, majd utána azokat, amelyeket úgy érez, hogy Ön vétett ellene. És a végtelenül szerető Isten mindent megbocsát és magához öleli Önt.

Nagyon szép kiadás, de nincs rajta egyházi jóváhagyás, ezért nem kapható. A benne található dallamok néhol eltérnek a központi dallamoktól és ezzel zavart keltenek. Úgy tudom, hamarosan meg fognak jelenni a hivatalos kottás könyvek, majd azt lesz érdemes beszerezni. Addig pedig a honlapunkon érhetők el az énekeink kottái és hangfölvételei.

A szentelt vizet azért nem illő fürdésre használni, mert utána kénytelenek vagyunk a fürdővizet kiönteni. Azt mindenképp kerülni kell, hogy ilyen méltatlan dolog ne történjék a szentelt vizzel. Szabad szentelt vizet használnunk otthonainkban is, de megfelelő mértékkel. Arra mindig ügyelni kell, hogy ne történjék vele méltatlan dolog, ne öntsük ki a csapba, ahonnan a csatornába megy, vagy ne öntsük az utca kövezetére, ahol utána sokan csak tapossák. Talán ez is oka annak, hogy a szentelt vízből általában néhány cseppet használunk csupán. (Nálunk, görögkatolikusoknál néha ennél bőségesebb használat is előfordul, húsvétkor, vagy nagy ünnepeken, amikor csatakosak vagyunk a sok szentelt víztől, de ez a kitörő örömnek a jele, ezt nem nevezném méltatlan bánásmódnak.) Viszont a szentelt víz önmagában még nem hordoz semmiféle varázserőt. Nem az anyag ment meg a gonosztól, hanem az Isten, akibe hittel és bizalommal kapaszkodunk. Az anyag, a szentelt víz, gyertya, mécses, ikon, ezek segítik ezt a hitünket, de a hitünk ruházza föl isteni erővel. Vagy pontosabban szólva a hitünkön keresztül ér el hozzánk Isten ereje e szentelményeken keresztül. A túlzott használat azt a veszélyt is hordozhatja, hogy az ember az anyagtól várja az eredményt. Isten néhány cseppel is ugyanazt tudja nyújtani, mint nagy mennyiséggel. A gyakoriság, a mennyiség nekünk embereknek kell, hogy hasson ránk, hogy erősítse a hitünket. A gyermekeit sokkal inkább imádkozni tanítsa, a Szentírást olvassa nekik, az evangéliumi tettekre buzdítsa. Ha ezt teszi, bőven elég, ha évenként csak egyszer van megáldva az otthonuk a szentelt vízzel.

Ez általában szerzetes közösségektől függ. Úgy sejtem, hogy 40-45 vagy esetleg 50 év ez a korhatár. De minden bizonnyal van rend, ahol ennél alacsonyabb ez a korhatár. Viszont ez mindig személyes döntés eredménye. Meg kell beszélni annak a rendnek az előljárójával, ahová szeretne belépni.

Emiatt igazán nem kell aggódnia. Az említett részlet sem olyan nagy jelentőségű, hogy azt is mindenképp el kellett volna mondania. Az sem állítható, hogy szentségtörést követett volna el ezekkel az egyébként jámbor cselekedetekkel. A Jóisten azt a körülményt is beszámítja, amit írt, hogy évekig nem volt segítsége, magának kellett megoldania ezeket a dolgokat. Hogy nem járt helytelen úton, hanem Isten értékelte és szeretettel fogadta ezeket a törekvéseit, ezeknek visszajelzése azok a szép Isten-élmények, amelyekre utalt. Csak folytassa így a lelkiéletét, és Isten újabb áldásokkal fogja még gyümölcsözőbbé tenni.

Kedves Marika! KÉtségtelen, többféle írásmódjával találkozhatunk. A kolliba talán a leghelyesebb.