Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi hat meg tizennyolc? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya!

El kell, hogy mondjam, hogy bár katolikus vagyok, illetve katolikus a családom, én nem gyakorolom a vallásomat.
Lehet, hogy ez bűn, de nem járok misére, viszont hiszek Istenben.
Egy barátom miatt kérném a segítségét, mert úgy érzem, hogy rajta már senki nem tud segíteni, csak Isten.
A barátom, egy fiatal férfi teljesen normális volt EDDIG!
Normális, egészséges és hétköznapi, mint mindenki más.
Viszont elkezdett egy agykontroll tanfolyamot, ill. nem csak elkezdte, be is fejezte, és tovább is folytatta a "maga fejlesztését".
Mindent csinál már, jógázik, agykontrollozik, meditál, kártyát vet, ingázik, homeopátiás valamiket szed, és a legkomolyabban mondom, hogy ő azóta NEM NORMÁLIS!
Olyan, mintha szó szerint megbolondult volna.
Úgy viselkedik, mint egy háborodott, mindenkit elmar maga mellől, csak ez van az életében és semmi más.
Ő nem látja magát, hogy mit művel és mennyire leromlott testileg is, mert el van vakítva ezektől a dolgoktól, de én és még páran látjuk ezt, és ez a változás komolyan mondom, hogy ijesztő!!!
Szerintem megbolondult, de ő állítja, hogy sose volt ilyen jól, és idióta dolgokat beszél, pl. "Mindannyian Istenek vagyunk!"
Már kezdek félni tőle!
Félek is a viselkedésétől, és sajnálom is, mert tudom, hogy nem ilyen volt.
Mit tegyek, vagy mit tehetnék?
Ha így fojtatja, elpusztul, mert szinte alig eszik, és bele van őrülve ezekbe a meditációkba.
Pszichológushoz nem megy, kinevet, ha azt mondom, hogy orvosi eset, és kérjen segítséget.
Mit tehetnék érte?
Imádkozzak, vagy hogy győzzem meg, hogy amit csinál az nagyon, de nagyon rossz és ijesztő dolog.
Köszönöm:
Anna
Kedves Anna!
Valóban ijesztő dolog, amit leírt a barátjáról. Még fájóbb az, hogy ez nem egyedi eset. Hátha sokan olvassák ezt, esetleg tovább is adják, hogy minél többen ráébredjenek arra, hogy az "agykontroll" egyáltalán nem ártatlan öntökéletesítő módszer csupán. Aki csak kicsit is jobban belemerül, az valóságos agymosásnak teszi ki magát. Utána pedig következnek az egyre elvakultabb és egyre primitívebb ezoterikus gyakorlatok. Sajnos az Ön barátja is ennek lett áldozata.
Meg szokott történni, hogy valamilyen rendkívüli esemény hatására egyszer csak fölébred az illető vagy lassan, vagy hirtelen, de ilyenkor is még nagyon nehéz visszatalálni a normális életbe. A pszichiátria külön területe, hogy hogyan lehet őket visszavezetni.
Igen, egyik legfontosabb, amit tennie kell a barátjáért az imádság. Ez nem csak azt jelenti, hogy kéri a Mindenhatót, és amikor Ő úgy tartja jónak, egyszercsak csodát tesz. Az érte mondott rendszeres imádság által az Ön lelke, az Ön látása is egyre tisztulni fog. Lehet, hogy Isten Önt fogja fölhasználni eszközül a barátja megsegítésére, s ehhez az imádságon keresztül válik Ön is alkalmas eszközzé. Tisztábban meg fogja látni, hogy mit tehet.
Néhány gyakorlati tanácsot is mondok. Nem beszéljen neki egy darabig arról, hogy ettől meg kell szabadulnia. Érezze meg, kedves Anna, Önön, hogy mellette áll, hogy ha mindenki el is fordult tőle, Ön akkor sem hagyja el. Ez az érzelmi kapocs megőrzi őt a józan, értelmes emberi kötelékben. Beszéljen neki sokat más dolgokról. Idézze fel a régebbi élményeiket. Nem azzal a céllal, hogy szembesítse, hogy most nem ilyen - ezt a szemrehányást tegye most félre. Vegyen elő fényképeket, és ötletszerűen tegye egymás mellé, hogyan nézett ki régen, és hogyan most. Hangsúlyozom, ne azzal a nyílt szándékkal, hogy szembesítse őt, csak úgy, véletlenül...
Esetleg másokat is bevonhat ebbe, hogy minél több természetes emberi hatás érje. Ennek gyógyító ereje van. S amikor "ébredezik" a barátja, akkor kezdjen el egyre többet beszélni arról, hogy régen mennyire más volt.
Ha sokat imádkozik érte, akkor Ön is találni fog még sok megoldást, melyekkel a gyógyításhoz vezetheti a barátját.
Kedves Lelkiatya,

az egyházi törvények szerint római katolikus férfi nem lehet görögkatolikus pap, csak ha anyakönyvileg bizonyítható görögkatolikus származása (ha jól emlékszem, az anyai ág számít).

A róm. kat. egyház ugyan engedélyezi a rítusváltást, de azzal a kitétellel, hogy az illető később nem vállalhatja a papi hivatást.

Természetesen ez egyházpolitikai szempontból (részben) érthető, másfelől szerintem nem tisztességes, hiszen ha valaki már görögkatolikussá vált, akkor a görögkatolikus szabályok legyenek érvényesek rá, azaz ha fel akarják szentelni, tehessék meg.

Miért van ez?

Köszönettel
Szilárd
Kedves Szilár!
Azért van ez, hogy senki ne akarjon azért görög rítusú lenni, hogy így egyszerre házas ember és pap is lehessen. Korábban is írtam már arról, hogy a rítusváltásnak igen komoly indoka kell, hogy legyen. Volt már rá példa egyébként, hogy eredetileg római katolikus fiatalember görög pappá lett, mint ahogyan fordítva is, görögkatolikusból is lett római katolikus pap.
Kedves Lelkiatya!

Néhány nehéz kérdéssel szembesültem a napok során, melyet a számomra is feltettek. A megfelelő szaktudás hiányában gondoltam arra, hogy Önhöz forduljak. Remélem mihamarabb tud segíteni, hogy jó magam is készségesen tudjak a tőlem kérdezőnek választ adni. Mivel elég nehéz és összetettnek tűnő kérdésekről van szó, így az is nagy segítség lenne, ha arra mutatna rá, hogy pontosan hol lehet eme kérdésekre a választ megtalálni. Természetesen, ha röviden velősen tudna ezekre választ adni, már az is nagyon jó lenne!!!


1. Isten egységének és hármasságának eltérő értelmezései keleten és nyugaton
2. Krisztus életének és küldetésének papi karaktere a keresztény szótériológiában
3. Az ember halál utáni állapotát bemutató keresztény tanítás eltérései a keleti és nyugati teológiában
4. Az Istenszülőre vonatkozó tanítás legfontosabb közös pontjai a keleti és nyugati teológi-ában
5. Isten immanens dicsőségének és szentségének jelentése, és jelentősége az Istent dicsőítő lét valamint a megszentelt élet üdvtörténeti vonatkozásában
6. A kinyilatkoztatás fogalma, mint a kereszténység önértelmezése
7. A hit fogalma a II. Vatikáni Zsinat teológiájában
8. Isten Országa, mint a jézusi igehirdetés kulcsmotívuma
9. A katolikus Egyház identitása az Egyház ismertetőjegyeinek függvényében
10. A vallás meghatározása, keresztény szempontok

Higgye el sokat segítene, mihamarabbi válaszával!!!

Tisztelettel, nagyrabecsüléssel és elölre is köszönve segítségét:

Cs. Csilla
Kedves Csilla!
Az itt felsorolt kérdéskörök a teológia baccalaureátusi vizsgatételei. Ha kimerítő válaszokat szeretne kapni rájuk, iratkozzon be a Hittudományi Főiskolánkra, és ha végig tanulja az öt évet, akkor mindent tudni fog.
Kedves Lelkiatya!
Mennyire részletes legyen a gyónás?
Előre is elnézést kérek, kicsit hosszabban fogok idézni 2 helyről, hogy megvilágíthassam a kérdést:

Mgr. de Ségur - BÚCSÚ A HITETLENSÉGTŐL
Egy fiatal szerzetes maga tanúskodik saját elítéltetéséről

Firenze tudós érseke, Szent Antonius, írásaiban egy, az előzőnél nem kevésbé ijesztő esetről számol be, mely a XV. század vége felé egész Észak-Itáliát felbolygatta. Egy jó-házból való fiatalember 16 vagy 17 éves korában gyónáskor szerencsétlenségére elhallgatta egy súlyos bűnét és ebben az állapotban áldozott. Hétről hétre, hónapról hónapra halogatta ennek a szentségtörésnek kellemetlen megvallását, pedig továbbra is rendszeresen gyónt és áldozott, bár csak az emberek megszólásától való nyomorult félelmében. Lelkiismeretfurdalástól gyötörve, nagy engesztelő áldozatokkal próbálta elhallgattatni lelkiismerete szavát, olyannyira, hogy környezetében szentként kezdték tisztelni. Mivel ezt nem tudta elviselni, belépett inkább egy szerzetbe. ?Legalább ott mindent bevallhatok és komolyan vezekelhetek rettenetes bűnömért?, gondolta magában. Szerencsétlenségére azonban a kolostor vezetői, akik hírből ismerték őt, úgy fogadták, mint egy kis szentet, minek következtében szégyenérzete még csak növekedett, s ezért vallomását későbbre halasztotta, vezeklési gyakorlatait pedig megduplázta. Ebben a sajnálatos állapotban telt el egy év, majd kettő, de soha nem merte azt a rettenetes és szégyenteljes terhet, mely lelkiismeretét nyomta, megvallani. Végre úgy tűnt, egy halálos betegség megkönnyíti helyzetét. ?Most egy csapásra mindent bevallok?, mondta magának: ?mielőtt meghalok életgyónást végzek.? De mivel önszeretete még ekkor is felülmúlta bűnbánatát, vétkeit olyan érthetetlenül sorolta fel, hogy a gyóntatóatya semmit nem érthetett belőlük. Homályosan vágyott ugyan arra, hogy másnap visszatérjen bűnei megvallására, de addigra önkívületi állapotba került és meg is halt.
A közösségben, ahol az ijesztő valóságból senki sem sejtett semmit, ezt mondogatták a barátok: ?Ki juthat a mennyországba, ha ez nem?? És áhítattal hozzáérintették feszületeiket, rózsafüzérüket és érmeiket a halott kezéhez. A holttestet a legnagyobb tisztelettel vitték a kolostor templomába és a kórusban felravatalozták. A temetésnek másnap reggel itt kellett lezajlania.
Kis idővel a szertartás kezdete előtt beküldtek egy barátot a templomba harangozni. Ez egyszer csak az oltárnál maga előtt látta a halottat láncokba hálózva, melyek vörösen izzottak, miközben az egész testből valamiféle fehér izzás sugárzott ki. A szerencsétlen barát rettegve omlott térdre, szemeit a szörnyű jelenségre szegezve, miközben az elátkozott ezt mondta neki: ?Ne imádkozzatok érettem, örök időkre a pokolban vagyok.? Ezután elmesélte szégyenének és szentségtöréseinek egész szánalmas történetét. Azután eltűnt a jelenés, és a templomban olyan elviselhetetlen bűzt hagyott hátra, mely az egész kolostorba kiáradt, mintegy megdönthetetlen bizonyságául annak, amit a barát látott és hallott.


LELKI TÜKÖR

Bizonyos körülmények között érvényesen gyónhat valaki anélkül, hogy minden bűnét bevallja; ha például gyengeség miatt nem képes mindent felsorolni, vagy akár, ha egy néma gyónásra jelentkezik, aki nem tudja bűneit bevallani, de bűnbánó lelkületét valamiképpen kifejezésre tudja juttatni megfelelő jelzésekkel, gesztusokkal vagy könnyekkel. Ilyenkor fel lehet őt oldozni, és Isten valóban megbocsátja bűneit. De bánat nélkül nem lehetséges a megbocsátás.

IV. A BŰNÖK MEGVALLÁSA

Ilyeténképpen felkészülve a bűnbánó belép a gyóntatószékbe. Mindenképpen hasznos korunkat, családi állapotunkat és utolsó gyónásunk idejét megadni. Ezek segítenek a gyóntatóatyának az elégtétel kiszabásánál vagy a tanácsnál, melyet adott esetben a gyónónak adni szeretne. Bűneinket egyszerűen, röviden és higgadtan kell megvallanunk; vagyis nem kell hosszan mesélni, teljes életrajzot vagy a helyzetet minden érdektelen részletével ecsetelni. Különösen akkor ügyeljünk a diszkrécióra, ha a nemi erkölcs elleni bűnökről van szó.
Alázatosan kell magunkat vádolnunk. Bűneink bevallása normális körülmények között térdelve történik, hiszen azon a szándékon alapul, hogy Isten előtt, kit a gyóntató képvisel, valljuk be őket; Isten megbocsátását kapjuk meg, hogy ezáltal Krisztus vérében a szentségi kegyelemben részesüljünk.
---------------------------------------------------------------------------------


Több dolgot sem értek. A Lelki Tükör szerint: "érvényesen gyónhat valaki anélkül, hogy minden bűnét bevallja; ha például gyengeség miatt nem képes mindent felsorolni" A történetben szereplő fiatalember: "elhallgatta egy súlyos bűnét és ebben az állapotban áldozott." Lelki Tükör: "bánat nélkül nem lehetséges a megbocsátás". A fiatalembernél több utalás volt, hogy bánkódott bűne miatt: "Lelkiismeretfurdalástól gyötörve" És elszánása is, hogy szakít a bűnnel: "Legalább ott mindent bevallhatok és komolyan vezekelhetek rettenetes bűnömért?; nyilván szakított is, több vétket nem követett el, csak a szentségtörést.
A másik dolog, amit még nem értek: ha "Különösen akkor ügyeljünk a diszkrécióra, ha a nemi erkölcs elleni bűnökről van szó.", akkor mi volt mégis, amit nem lehetett elmondania? Ha részleteket nem kell elmondani, akkor mégis mit?

Az lenne tehát a kérésem kedves lelkiatya, hogyha lehetne, tudna mutatni (vagy esetleg készíteni) nekem egy olyat, hogy "mintagyónás". Úgy értem, egy fiktív párbeszéd, ami a gyóntatófülkében elhangzik, és minden szempontból megfelel. Ez nagyon fontos lenne.

Ehhez kapcsolódik még az ún. "végső döntés, amely elé a halálakor kerül az ember". Manapság szoktam erről egyre többet hallani, pl. a kereszteletlenek vagy úgy összességében minden bűnösen meghaló emberrel kapcsolatban. Eszerint a halála előtti utolsó pillanatban, vagyis magának a halálnak a pillanatában (ez kissé tisztázatlan egyébként, hogy akkor végül is már meghalva vagy még nem), minden ember kap egy utolsó esélyt, Isten mellett vagy ellene foglalni állást. Én ezt nem értem. Ha így volna, akkor itt a példában szereplő fiatal szerzetes is nyilván Isten mellé állt volna. És egyébként is ez magát az egész hitet, az Egyházat is feleslegessé teszi az üdvösség szempontjából, hiszen nélküle is lehetséges.

(Régebben feltett kérdéseimmel kapcsolatban is lennének még kérdéseim, csak nem tudom lehet e ugyanazt többször is újra tárgyalni.)

Köszönöm szépen, hogy meghallgatott.
Dénes
A kérdéseire adott válasz előtt azt kell leszögeznem, hogy ez a középkori jámborságot tükröző történet semmiképp sem tekinthető alapnormának. Merőben téves felfogás - kétségtelen, voltak ilyen lelkiségi túlkapások -, amely a szentséget azonosítja az aszketikus élettel. Ha valaki állandó elfojtásban él, annak ez a viselkedésén is meglátszik, lehetnek nagyszabású aszketikus gyakorlatai, de ettől még nem válik szentté. Épp ellenkezőleg, már életében is megnyomorodottá válik, ami nem csak a halála utáni látomásban válik nyilvánvalóvá. A történet szerint bánja tettét, de képtelen azt bevallani. Valójában nem a lelkiismerete gyötörte, hanem a hiúsága, az emberek előtti jó hírnév elvesztésének félelme. Ez nem hiteles bűnbánat. Ez a rejtett hiúság is erősen megmutatkozik a tettekben is, s már emiatt sem lehetett őt szentnek tartani.
Érvényes lehet a gyónás anélkül is, ha minden egyes bűnt fölsorolnánk. Sőt, minden gyónásunk ilyen, hiszen sohasem tudunk minden egyes bűnt felsorolni. Annál sokkal többet vétkezünk, semhogy mindenre emlékezhetnénk, főként hogy mindent szavakkal el is mondjunk. Ezért kell úgy lezárni a bűnbánattartást, hogy "minden más bűnömet is bánok, amelyekről nem tudok, vagy amelyekre nem emlékszem".
Általában nem szükséges a bűneseteket részletezni. Ez érvényes még inkább a nemi erkölcsi bűnökre. Elegendő a bűnt kimondással feltárni. A jó gyóntató megérzi, ha egyes körülményekre rá kell kérdeznie annak érdekében, hogy a bűn súlyát jobban meg tudja ítélni.
A honlapunkon a liturgia/szertartásaink rovatban részletes leírást adtunk a szentgyónás menetéről.
Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Minden ember kap lehetőséget még az utolsó pillanatban is, hogy dönthessen Isten mellett. Hogy ez pontosan hogyan is történik, arról majd odaát fogunk tudni csak beszélgetni - Isten kegyelméből. Hogy a jámbor románcban szereplő fiatalembernek mi lett a sorsa, ezt sem tudhatjuk. Az Egyház soha nem mondja ki senkire, hogy biztosan elkárhozott. Gondoljunk azonban a jobb latorra, aki vélhetően egész életén át sok súlyos bűnt követett el, de elegendő volt irgalmat esdően Krisztushoz fordulnia, és bizonyosak vagyunk abban, hogy üdvözült. Az Egyház nem csak az utolsó pillanatra akar felkészíteni, hanem abban segít, hogy már itt a földön Krisztussal élhessünk.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...Felháboritott a két papnövendék cikke.... Azért ez igencsak kevés.
Ezt a levelet a Fórumra helyeztük át, de ott is csak megrövidített formában. Célunk egymás segítése, ezért a vádaskodásoknak nem akarunk teret adni. Köszönjük a megértését.
Kedves Lelkiatya!
A nős protestáns lelkész kérdéséhez, szeretném hozzáfűzni, hogy az egyházi sajtó az, amelyik ezeket a konverziókat a német katolikus egyházban különlegesnek állítja be. Nem mindennapiak, de az első ilyen engedélyt még XII. Piusz adta ki 1950-ben, és ha még ha az anglikánokat nem is számítjuk, akkor is jó néhányan járták végig ezt az utat azóta. Magyarországon persze más a történelmi háttér. Itt még nem hallottam ilyenről, viszont a latin egyházban örvendetesen gyarapszik az özvegy családos papok száma, akik gyerekeik családalapítása után papként is "beállnak" az úr szőlőjébe. Persze ők azért már katolikusok voltak, és a teológiát is elvégezték, így 3-4 éven belül az illető püspökkel (pl. Balás Béla vagy Beer Miklós) folyamatos kapcsolatot tartva szolgálatba is állhattak - náluk főleg a gyakorlatot kell pótolni. A leendő konvertitának ezeknél a püspök atyáknál pl. mindenképpen érdemes lehet érdeklődni.
Viszont a személyes bizalmi viszonyra való készség elengedhetetlen és előnyös az is, ha a jelölt az átmenet idejére (ez a németországi tapasztalatok szerint minimum 5-6 év az "elméleti" alapok rögzítése, és a bizalmi viszony kiépítése miatt) képes valami más részmunkát vállalni a család eltartására, mert a magyar egyház olyan anyagi segítséget nem tud nyújtani, mint pl. a német.
Érthető a gk. egyházba való konverzió vágya abból a szempontból, hogy ott kevésbé lóg ki a sorból a családjával. Csak hát a liturgia végzése nem olyan könnyű, meg a teológia, a spiritualitás - egy (volt) protestánsnak ez közelebb áll a nyugati, latin rítushoz. (Attól még szeretheti a keleti liturgiát.) Szóval szerintem valóban a meggyőződés, a lelkiismeret ugyan a legfontosabb, de mint Jézus mondja az evangéliumban a toronyépítőnek le kell ülni előbb tervezni. Pl. a feleséggel, gyerekekkel, főleg ha már idősebbek, aztán így tovább.
Mi erről a véleménye? Válaszát köszönöm.
Azért választani a görögkatolikusságot, hogy ott valaki családosként is pap lehessen, nem elegendő, nem hiteles indok. A rítus sokkal több, mint a szertartási elemek sajátossága. Az egész teológiai gondolkodásra, a lelkiség megélésére kihat.
A másik nagy nehézség, amire Ön is utalt, hogy felnőtt fejjel, családdal pappá lenni nagyon nehéz. Főként az engedelmesség elfogadása jelenthet igen nagy nehézséget, amikor az ember már néhány évtizedet saját maga által vezetett módon élt meg. Még ha személy szerint meg is lehet vívni ezt a küzdelmet, hatványozottan nehéz megélni az engedelmességet egyszerre több embernek, feleségnek, gyermekeknek. A családos papi életnek ez az egyik legnehezebb része.
Ezzel együtt is mindenre van példa, minden lehetséges, de ezek egyéni utak, amelyeket nem lehet sem sajtóhírekből, sem statisztikák alapján általánosítani. E hasábokon tehát nehéz válaszolni ezekre a kérdésekre. Egyéni élethelyzettől függ, hogy kinek mit ad, kitől mit kér az Úr.
Tisztelt Lelkiatya!
Egy fájdalommal teli percben fordulok Önhöz. Egyszer megfogadtam az Úrnak, hogy a Bibliát mindennap olvasni fogom, ha segít valamiben.Akkor gesített is. Azóta folyamatosan olvastam.Majd hirtelen úgy éreztem, "pihenés"-re van szükségem és leálltam. Ifjúsági bibliából olvasgattam, majd egy hétig teljesen leálltam. Amíg fel nem borult az életem.Tisztelt Lelkiatya a vigasztalását kérném.Visszatértem a Biblia olvasásához, és nagyon bánom, amit tettem: a mulasztást, fogadalmam ellenére. Bocsánatot nyerhetek még ezután?
Előre is köszönöm válaszát.
Beáta
Kedves Beáta!
Természetesen mindig van lehetőségünk újra kezdeni. Isten végtelen irgalma adja meg nekünk erre a lehetőséget. Az ideig tartó hűtlensége azonban jóra vezette, Isten jóra fordította ezt a gyengeségét. Ugyanis most már - gondolom és remélem -, nem az Ifjúsági Bibliát olvassa, hanem a teljes szövegűt. Az Ifjúsági Biblia ugyanis csak válogatást ad a szent szövegből, és nem is mindig pontos fordítással.
Ugyanakkor ez a dolog az életében talán arra is megtanítja, hogy ne tegyen könnyelmű, főként nem életre szóló ígéretet. Főként az nem helyes, ha feltételhez kötjük az elhatározásunkat. Szabad fölajánlani dolgokat, cselekedeteket az Istennek, de nem azért, hogy valami "ellenszolgáltatást" kérjünk. Ez méltatlan volna. Szeretetből, odaadásból tesszük a fölajánlást, és rábízzuk az Istenre, hogy Ő mit ad nekünk. Úgyis sokkal többet ad, mint mi megérdemelnénk, vagy egyáltalán gondolnánk
Kedves Lelkiatya!
Megdöbbenve olvastam Judit kérdésére adott válaszának utolsó sorát:
"A teljes vagy részleges búcsúra vonatkozó kérdésére nem tudok válaszolni, arról semmit nem tudok mondani."
Azért legalább indirekte valamit tudnia kellene.
Legalább annyit biztosan, hogy a keleti (bizánci) teológia, mivel a tisztítótűz létét nem fogadja el, így ott az ún. búcsúkkal kapcsolatos tanítás sem alakult ki, de a magyar görögkatolikus egyház, legalábbis részben és egy időben átvette ezt a római katolikus egyháztól. A máriapócsi "búcsúk" neve sem véletlen, továbbá a szenteltvíztartó fölött egészen a Bazilika közelmúltban történt tatarozásáig olvasható volt egy kis táblácskán: a szenteltvizes keresztvetéssel 100 napi búcsú nyerhető.
A búcsúk tanításáról részletesebben (1. találat a google-n): http://szentkereszt.hhrf.org/aktualis/bucsunyeres.html
Üdvözlettel:
egy görögkatolikus
Köszönöm a kiegészítést.
Kedves Atya!

Hogyan kell, vagy kellene egy görögkatolikusnak a szentségi böjtöt megtartani? Több verziót hallani (egy, három óra az áldozás előtt, vagy előző nap éjféltől). Mit tanácsol, mi az előírás? Itt is van egy előírt minimum, (mint pl. a Nagyböjtre vonatkozóan)amit lehet adott esetben személyre szabva a korábbi, szigorúbb gyakorlathoz igazítani?

Köszönettel

Mihály
Az előírt legkevesebb idő nálunk is az egy óra a szertartás kezdete előtt. Más időtartamokról nem hallottam, de nyilván érdemes arra figyelni, hogy ne tele hassal menjünk Szent Liturgiára. Az eredeti böjti fegyelem éjféltől tartja az ételtől való megtartóztatást, vagy akár előző este vecsernyétől. Mindenkinek lelki buzgóságától függ, hogy mennyire komolyan veszi ezt az Eukharisztia előtti böjtöt. S itt is igaz: Minél odaadóbb lelkülettel készülünk, annál jobban be tudjuk fogadni az isteni ajándékot.
Kedves Lelkiatya!
Pünkösd vasárnap hallgattam egy prédikációt egy nagy híres római katolikus hitszónoktól (nevét most szándékosan nem írom le, rendszeresen misézik a templomunkban), aki teológiai tanár is egyben. Ami megfogott és elgondolkoztatott (és egyben nem hagy nyugodni!) az a Szentlélekkel kapcsolatos gondolata volt. Azt ecsetelte hosszasan, hogy a Szentírás milyen szavakat, kifejezéseket használ a "lélek" szóra. Említette az "anima"-t és a "pszüché"-t is. Végül azt mondta, hogy a Szentlélek úgy szerepel az erdeti görög szövegben, hogy "Pneuma Hagion" vagyis "Szent Szellem", mert a lélekre más kifejezést használ a görög. Ezt a magyar nyelvbe úgy ültették át, hogy "Szentlélek", mert-ezt is a hitszónok mondta-"mert nekünk magyaroknak a szellem szóról a fehér lepedős, láncokkal csörtető, kastélyokban megjelenő ijesztő alak jut az eszünkbe". Most szó szerint idéztem azt amit mondott. Most azóta is azon gondolkozom, hogy pl. a Hit Gyülekezete a "Szent Szellem" szót használja a 3. isteni személy megjelölésére. Lehet, hogy nekik van igazuk? Ők ezek szerint jobban ragaszkodnak a Biblia eredeti nyelvéhez, mint mi római és görög katolikusok? Nem kellene nekünk is átvennünk a "Szent Szellem" kifejezést? Mi erről a véleménye?
Üdvözlettel: Macika
Más szekták is szeretik ezt a szóhasználatot. Ha a szó szerinti fordítást vesszük alapul, akkor valóban pontosabb a Szent Szellem kifejezés. A magyar nyelv azonban nagyon régtől fogva egybeírva használja a Szentlélek szót, egyértelműen a harmadik Isteni Személy megjelölésére. Amikor megjelentek a szekták, akkor ebbe a nyelvi pontatlanságba kapaszkodtak, hogy ezzel is igazolják, ők jobban tudják a hitigazságokat, jobban ismerik a Bibliát, mint a katolikus egyház. Véleményem szerint nincs nagy jelentősége. Ha valamikor egész Magyarországon átvenné ezt a szóhasználatot a Katolikus Egyház, akkor térhetnénk át mi, görögkatolikusok is erre. Addig semmiképpen sem.
Kedves Lelkiatya!
Mit kell tenni abban az esetben, ha az egyik barátunkról kiderül, hogy homoszexuális? Ritkán találkozunk, épp emiatt köztünk még szóba se került ez a téma. A homoszexualitást elítélem, de őt nem tudom.
Az ilyen emberekhez egy keresztény embernek hogy kell viszonyulni? Szerintem ugyanolyan szeretettel, mint a többiekhez... Vissza lehet őket terelni a "helyes útra"? Az Egyház őket hogy kezeli, mint pszichés betegek? Vagy mit tud tenni értük, vagy csak az ima maradt?
Természetesen ugyanolyan szeretettel kell feléje is fordulni, mint a többi ember felé. Sőt, talán még nagyobb megértéssel, hiszen valami hiányzik az életéből. Szabad és kell is beszélni is erről a jelenségről nyíltan és ítélkezés nélkül. Ez is segíthet. Persze, erőltetni nem lehet, csak akkor, ha a másikban is van erre nyitottság. Az Egyház próbál segíteni nekik, de itt is érvényes, hogy csak azokon lehet, akik ezt igénylik, akik erre nyitottak. Lélekbelátó atyák, emberismerő, tapasztalt gyóntatók tudnak segíteni nekik legtöbbet, de vannak esetek, amikor pszichológus is szükséges. Persze, legnagyobb fegyver itt is az imádság.
Kedves Lelkiatya!
Egy olyan problémám van,hogy az emberi kapcsolatokban könnyen bizalmatlanná válok.Ha meg nem értéssel találom szemben magamat, vagy ha segitséget kérek olyan emberektől akik közel állnak hozzám és elutasítanak,akkor akaratlanul is falakat építek magam köré,és nem megy kommunikáció velük.Amióta jobban benne vagyok a lelkiéletben is több atyával,nővérrel és vallásos emberrel is tartom a kapcsolatot,próbálok ezáltal is a lelki életben fejlődni.De akkor jönnek olyan érzések vagy kísértések,hogy biztosan nem szívesen hallgatnak meg,esetleg unalmasnak találnak.Amikor a legutóbb beszéltem meg lelkibeszélgetést egy atyával,utána nagy dilemmában voltam,szinte féltem elmenni erre a beszélgetésre.De utólag, visszagondolva rá,nagyon hasznos volt és sok mindenre felhívta a figyelmemet az atya,jó tanácsokkal látott el,amelyek segítenek,abban hogy jobban boldoguljak a mindennapjaimban.A Lelkiatya meglátása szerint mi az ami segítene a bizalmatlanság feloldásában?
Előre is köszönöm!
Egy szomorú lány
Kedves Húgom!
Javaslom, hogy rendszeresen beszélgessen az atyával. Ne féljen erre őt megkérni, hiszen ez a dolgunk, hogy meghallgassuk testvéreinket, és tanácsokat adjunk. Ha rendszeressé válik az életében ez a lelki beszélgetés, akkor lassan gyógyulni fog ebből az érzelmi bizonytalanságból. Bizonyára megvannak ennek az okai, előzményei, melyeket föl lehet tárni, meg lehet keresni a múltban, és ez is segíthet. De ennél fontosabb, hogy törekedjék kapcsolatokat létesíteni. A beszélgetésekben ne az vezesse, hogy Önt meghallgassák, hanem, hogy Ön hallgasson meg másokat. Akkor mindjárt kevésbé fogja azt figyelni, hogy mennyire fogadják be Önt. És a beszélgetések sem félelemmel töltik el, hanem feladatot jelentenek, amellyel Ön is segíthet másokat.
Kedves Lelkiatya!

Kb. egy éve hallottam, hogy egy híres pakisztáni szinésznő, aki vallására katolikus, hozzáment egy muszlimhoz, és volt egymásután katolikus és iszlám szerinti esküvőjük. Ha a Katolikus Egyház mindenütt egységes, akkor hogyan engedhették ezt meg, mert én úgy tudom, hogy jelenleg ez nem lehetséges. Ha ez változott, akkor kérem írja meg, hogy mióta, és hogyan! Köszönöm szépen a válaszokat!

Janka
Amikor katolikus hívő nem kereszténnyel, azaz más vallásúval köt házasságot a katolikus egyházban, akkor az illetékes püspöktől kell felmentést kérni a valláskülönbség házassági akadálya alól. Ezt a püspök abban az esetben adja meg, ha megfelelő indoklás támasztja alá a kérést, illetve ha a katolikus fél megígéri, hogy a házasságban születő gyermekeket a katolikus egyházban fogja felnevelni.
A katolikus hívek kötelesek házasságukat katolikus szolgálattevő által végzett szertartás szerint megkötni, más vallású vagy polgári kötés érvénytelen az egyházban. Más ceremóniára vagy szertartásra nincs szükség, tiltott.
Ez minden országban érvényes. Hogy mégis hogyan történhetett meg az említett eset, azt nem tudom.
Dicsőség!
Nagy probléma az enyém, de ahogy olvasgatom a rovatot, nem újkeletű. Hasonló szenvedélybetegségem lehet nekem is, mint a korábban író fiatalemberé. Van feleségem, akivel remekül megvagyunk, és nagyon jó a szexuális életünk is, de nekem valami hiányzik, és ha meg akarom fogalmazni, hogy mi, akkor azt tudom mondani, hogy "másik nő". Nem értem miért, hiszen itthon mindent megkapok, de valami mégis hajt. Korábban a párom mellett két másik hölgy "társaságát" is megkerestem, szinte kalandvágyból, vagy nem is tudom, miért... Gyakran nézek szexuális tartalmú videókat a neten, és ilyenkor általában önkielégitést végzek, és itt jön a csavar: Amíg ki nem elégülök, hajt minden, megszűnik körülöttem a világ, de amikor megtörténik, hirtelen minden világos lesz, elszégyellem magam, megbánom, tudom, hogy Isten látott, és restellem a tettemet. Nem tudom, hogy miért van ez, és hogy mit tehetnék ez ellen. Próbáltam abbahagyni, többször is, de mindig visszaesek ide... Tudom, hogy ezzel sokat foglalkozott a rovatban eddig, de ez számomra langyos víz volt, nem igazán tudtam ezeket hasznosítani, tehát nem volt számomra igazi segítség, pedig azt igényelném! Köszönöm előre is a segítségét...
Nem véletlenül imádkozzuk Jézus buzdítására, hogy "ne vígy minket a kísértésbe". Van kísértés, amivel küzdenünk kell, s amelytől szeretnénk szabadulni. Ám, ha mi magunk mászunk bele, vagy engedjük be az életünkbe, akkor nem csodálkozhatunk, ha eluralkodik rajtunk. Akkor tűnik legyűrhetetlennek, ha már elhatalmasodott rajtunk. Letepert minket, mert engedtük, hogy ránk szabaduljon. Annyi esélyünk van, mint ha egy sumó bajnok hasalna ránk. Mit mondjak? Nem könnyű helyzet. Mégis, bármilyen hihetetlen, innen is van lehetőség a gyógyulásra, csak hát, bizony nem könnyű.
Ugye, azt leszögezhetjük, hogy ennek semmi helye az életünkben. Mások is beszámoltak már róla, hogy ez egy kielégíthetetlenül falánk szörny, többet és többet akar. Pillanatra kielégül ugyan, de aztán újra hajt. Nem nyújt igazi örömöt, megnyugvást, békét, semmi köze a boldogsághoz. A pár percig tartó altáji öröm, a bőr bizsergetése csak hazudja a boldogságot, annak ígéretét. Nem beszélve arról, hogy mennyire megmérgezheti a szép tiszta emberi kapcsolatokat is. Önnek is tudnia kell, hogy óhatatlanul a házassága megromlásához fog vezetni, ha nem lép ki ebből a béklyóból.
De hogyan?!? Ha volna recept, akkor nem szenvednének annyian tőle.
Nyilván az első és legfontosabb az Isten segítségül hívása. Nagy hit kell, hogy bízzam abban, hogy Ő a sumó bajnok alól is ki tud emelni. Én aligha tudnék kimászni. Jellemző, hogy a kísértés megjelenésével és egyre erősödésével a hit látása egyre inkább homályosodik. Itt kell nyakon csípni. Nem szabad hagyni, hogy a mindannyiszor álnokul becsapó folyamat elterelje a figyelmemet Istentől. A legelején még meg lehet fogni. Ha már beengedtem, akkor mintegy program, szinte magától lefut, menthetetlenül elkövetem a bűnt. Vagy mint a bakelit lemezen a deformált barázda. Ha már belefutott, igen nehéz kitörni onnan, csak állandóan ismétli önmagát. Ezért az első arra irányuló kísértő mozzanatot kell kizárni. De legfőbb törekvésem ne annyira a bűnnel való viaskodás legyen, hanem, hogy ne hagyjam tekintetemet elfordítani az Úrtól. A testemre való keresztvetés is jó kapaszkodó ebben, mert így a testemet is bevonom az imádságba. Semmi olyat nem akarok tenni, ami méltatlan az én Uramhoz, ami eltávolít Tőle.
Ne hagyja abba a próbálkozást! Lehet, hogy elbukik újra, de ebben a kitartásban mutatkozik meg a hite, hisz abban, hogy az Úr egyszer kiemeli. Ráadásul a küzdelmei során meg is edződik, és egyszer majd - Isten segítségével - fölülkerekedik a sumón.
"Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!"
Kedves Lelki Atya,
Az lenne a kérdésem, hogy nős protestáns lelkész, hogyan válhat görög katolikus pappá. Van-e erre kánonjogi lehetőség, volt-e már hazánkban erre precedens? Mi lenne a menetrend, mennyi ideig tartana ez az "áttérés-visszatérés".
Köszönöm válaszát,
Magyarországon nem volt erre példa. Nehezen tudom elképzelni, hogy megtörténhetne. Nemrégen jelentették be Németországban, hogy egy evangélikus lelkészt katolizálása után pappá szenteltek. Ez egészen rendkívüli eset.
Az első nagy lépés a katolikus hit elfogadása. Ennek nincsen semmilyen különösebb szertartása, ha az illető leteszi a hitvallást és elvégzi a szentgyónását, attól kezdve áldozhat, és a Katolikus Egyház tagjaként él. Ha pap szeretne lenni, akkor ezek után el kell végeznie mindent, ami a pappá szenteléshez szükséges (Egyházmegyénkben 1 előkészítő év, 5 év teológia és 1,5-2 év gyakorlat). Ebből bizonyos részek indokolt esetben elhagyhatók, de a teológia elvégzése és a hozzátartozó 5 év szemináriumi bentlakás nem.
    ... 218 219 220 221 222 
223
  224 225 226 227 228 ...