Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi kilenc meg öt? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Egy nagy problémával küzdök, ami nemmás, mint a depresszió, illetve az ezzel járó rossz, önpusztító gondolatok. Mit tehetnék? Gyógyszert írtak fel, orvoshoz járok rendszeresen. Még is hatalmas bűntudatot érzek. Nem merek áldozáshoz járulni, mert félek, hogy nem vagyok méltó rá. Nem tudom megítélni, hogy meddig terjed az orvosi része és meddig a sajátom.
Dicsőség Jézus Krisztusnak
Egy elkeseredett srác
Drága Elkeseredett Barátom! Nem csak Ön nem méltó a szentáldozásra, hanem én sem és más sem. Sohasem leszünk méltók rá. Az Eukharisztia nem jutalom, nem cukorka, amelyet megérdemlünk. Dehogyis érdemeljük meg. Sokkal inkább gyógyszer az, természetfeletti erő. Minél rosszabbul érzi magát, minél sötétebb gondolatok foglalkoztatják, annál inkább járuljon hozzá, részesüljön Belőle. A rossz gondolatokkal ne foglalkozzon. Azok jönnek maguktól, nem a maga bűne. Viszont minél gyakrabban találkozik Jézussal - szentgyónásban, szentáldozásban és persze, az imában -, annál inkább meglátja a sok szépséget is, amelyeket Tőle kapott.
Kedves Atya!

Vallásilag kicsit bonyolult :)családból jöttem.
Anyai nagyanyám görögkatolikus volt,anyám római katolikus,apám református családba született,ott keresztelték,de római katolikusként halt meg,engem római katolikusnak kereszteltek,ott voltam elsőáldozó,ott bérmáltak.
Egy kis szabolcsi faluban nőttem fel,ahol különböző okokból csak havonta egyszer volt római szertartás,a többin görög,ebből az következik,hogy nem igazán ismerem a római liturgiát,a görögöt sokkal jobban.
Furcsán hangzik ,de a római szertartásokon nem érzem otthon magam,szépek,de számomra nincs varázsuk.
Ha templomba megyek,igyekszem görög templomokat felkeresni,a gyerekkor otthonosságát,biztonságát idézik fel bennem és nem utolsó sorban a szertartásba is be tudok kapcsolódni.
Ha jól tudom,ugyanúgy áldozhatok,gyónhatok is itt (gyerekkoromban legalább is ez volt a bevált szokás)?
Van annak vmilyen módja,hogy "papíron" is ide tartozzak?
Nagyon sokáig nem foglalkoztam vallással,Istennel,kb. féléve kezdtem újra templomba járni.
Rengeteg hiányosságom van,az én gyerekkoromban olyan ,hogy hitoktatás nemigazán volt (38 éves vagyok).
Lehetek ennek a közösségnek "teljes jogú" tagja úgy is ,hogy "papíron" még nem tartozom ide?
Szép napot kívánok!
Anikó
Kedves Anikó!
Épp a minap írtam valakinek hasonló dolgokról. Semmi akadálya nincsen annak, hogy Ön továbbra is a jól ismert görögkatolikus szertatásokra járjon, azokat lehetőségei szerint minél jobban megismerje. Érthető a gyermekkorban gyökerező kötődés. Vajon miért szükséges, hogy erről ?papíron? is igazolása legyen? Járjon abba a közösségbe, ahol legjobban meg tudja élni Istenhez tartozását. Ha lelki atyjával is megbeszélve megmarad a súlyos ok a rítusváltásra, akkor azt előbb a saját püspöknél kell rendezni.
Tisztelt Lelkiatya!

"Lehetetlen ugyanis, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, megízlelték a mennyei ajándékot, részesültek a Szentlélekben, és megízlelték Isten értékes igéjét és a jövendő világ erőit, azután mégis elestek, hogy ismét megújuljanak és megtérjenek." Zsid 6,4

Én vallásos családba születtem, számomra természetes volt minden vasárnap a templombajárás és az imádság. Megkereszteltek, voltam elsőáldozó. Aztán teltek az évek és egyre kevesebbet jártam/jártunk templomba, rossz dolgokat tettem, eltávolodtam az Úrtól. Jobban érdekelt, hogy megfeleljek másoknak, minthogy Istennek legyek kedves. Néha, a világra dühösen még azt is kijelentettem, hogy nem hiszek. De ilyenkor mindig megszólalt bennem valami, és imádkoztam az Úrhoz.
Pár éve azonban minden megváltozott. Felhagytam a legtöbb helytelen dologgal, amit műveltem. Nem kényszerűségből, hanem mert így éreztem helyesnek. Azóta is arra törekszem, hogy minden bűnös és utálatos dolgot kitöröljek az életemből. Többet és szívből imádkozom, és érzem az Úr segítségét. Rossz helyzetben vagyunk a családommal, de van hitem, erősebb mint valaha és csak erősödik.
Igyekszem minden nap olvasni a Szentírást, és a fenti mondaton elgondolkoztam. Hasonló történik velem is? Mindig vallásos voltam, aztán eltávolodtam, a hitem elgyengült, helytelenül imádkoztam és rengeteget vétkeztem. Egy idő múlva azonban Istent újra közel éreztem, bár még mindig gyenge és vétkes vagyok, mostmár keresem a helyes utat, és hiszem, hogy Isten segítségével rátalálok.

D
Kedves D!
Az Ön életében tetten érhető az Isten csodatevő ereje. Ha igaza is van Szent Pálnak, hogy nem lehetséges a megtérés után Istent elhagyó embernek újra visszatérni, lám, az Ön életében Isten kegyelméből mégis megtörtént a lehetetlen. Bizonyára egyetért velem abban, hogy ami történt, az merőben az Isten kegyelme, az Isten ajándéka. Talán Ön is tett érte, elhiszem, de azt is az Istennek köszönheti. Újra kegyelemre talált. Igen, folytassa ezt az utat. Szent Pálnak ez a kemény figyelmeztetése az ingadozó embereknek szól, s nem szabad, hogy elriassza Önt a továbblépéstől a kegyelem útján.
Kedes Atya!

Abban a megtiszteltetésben lesz részem, hogy kereszanya lehetek.
A leendő keresztfiam családja hajdúdorogi lakosok és görög katolikus vallásúak. Hasonlóan az első gyermekhez a második kisfiút is görög katolikusként szeretnének megkeresztelni.
Én református vallású vagyok, igaz nem konfirmáltam le, de megvagyok keresztelve.
A kérdésem az lenne, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy a kisfiú egyik keresztszülője legyek?

Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Testvérem!
Akkor lehet Ön keresztszülője egy görögkatolikus gyermeknek, ha van Ön mellett egy másik személy, aki szintén keresztszülőséget vállal, és ő görög- vagy római katolikus. Ez szigorú előírás. Ezzel együtt is az Ön felelőssége is igen nagy, és kérem, hogy vegye azt is komolyan. Öntől is nagyon sokat tanulhat a most még kicsiny keresztény palánta, s hitével, bibliaismeretével, tanúságtevő keresztény életével nagyon sokat segíthet neki.
DJK!

Kb. 12-13 éve, még ált.iskolásként egy kiránduláson vásároltam egy fafaragó mestertől egy kereszt alakú kulcstartót. Akkor én ezt a fa kulcstartót megszenteltettem, és valóban a kulcscsomómon hordtam egy ideig. Mivel rendszeresen használtam, egyszer el is tört, ekkor megragasztottam, de a használat során megkopott, kissé piszkos is lett.

Minap megtaláltam pakolás közben a szekrényemben. Teljesen meg is feledkeztem róla, hogy nekem ilyenem is volt.

Rögtön az jutott eszembe, hogy te jó ég, mit tettem. Egy megszentelt tárggyal hogy bánhattam így. Véletlenül került elő most is. Nem tudom, mi lenne a helyes, mit tegyek vele. Bűntudatom van, amiért így bántam ezzel a megszentelt kulcstartóval. Mi a helyes lépés egy ilyen helyzetben?

Köszönöm válaszát!
Ne legyen túlzott bűntudata emiatt. Valószínű, hogy amíg hordta ezt a keresztecskét, kellő megbecsülésben tartotta. De hát, eljárt felette az idő. Életének egy bizonyos szakaszában kegyelemközvetítő volt az Ön számára. Nem követett el nagy bűnt azzal, hogy elkallódott, megfeledkezett róla. Nyilván nem volt szándékos. Most, hogy előkerült, vagy őrizze kicsit nagyobb becsben, tegye az értékesebb holmik közé, vagy nyugodtan semmisítse meg, amikor alkalma van, dobja a tűzbe, vagy ássa el valahová. A megszentelt dolgok ilyetén megsemmisítése nem sértő.
Az előzőhöz tenném hozzá: számos tiszteletre méltó és boldog tagja az egyháznak évszázadokat vár(t) a szent jelzőre, míg mára nem egyet pár év alatt kanonizálnak (Pl. J.M. Escriva) s ezzel együtt használatban van az előbb említett számos szent-szó. Az Egyházban ezt megszoktuk ugyan, de jó azért ezt jobban érteni. Azonban ha a világiak fülével, fejével gondolkodunk, totál kavarodás lehet, bár nekik általában mindegy... Csak így nagyon sok a "szent", devalválódik a valódi helye, értelme! Ez a fő gondom ezzel! László
Mindig is így volt az Egyházban, annak történelme során, hogy egyeseket azon nyomban szentté avattak, vagy pár éven belül, másokat esetleg évszázadok múltán. Kötve hiszem, hogy a szentek közösségében lévők izgatottan várnák ?odafönt?, hogy mikor kapják meg ezt a földi címet ?idelent?.
Kedves Lelkiatya!

A római és görög papokat hagyományosan "atya" névvel illetjük. Szép ez, de ha a Jézus szavát szó szerint vesszük: senki se hívassa magát atyának, mert csak egy van, a mennyei! (nem pontos idézet), akkor bizonnyal nem lenne helyes ezt így használni, leértékelődhet a gyakori általános használatban. Ennek kapcsán a pápa megszólítása: Szentatya - is kérdéses lehet. Miért szent? Még nem kanonizálták. Nyilván Jézus helytartójaként illetik e jelzővel, de ha belegondolunk, nem lenne helyes, szerintem. A szent szó is így jelentését veszti, keveredik: Szentatya, Őszentsége, Szentszék, szent ostya, szent helyek, Szent Miklós, a szentek, szent ereklyék, Szent Írás, Szentegyház, stb. Mind másképpen szent, van. amelyiket kanonizálták, azért s van, amelyikre csak rámondják, mert "istenes", jámbor., vallásos. nem minden szent attól, mert vallásos... sajnos.
Tehát atya és szent... Mi erről a véleménye? Köszönettel: László
Lehet, igaza van, hogy túl sokszor használjuk a ?szent? szavunkat. Hiszen a lényege éppen az, hogy elkülönített, az Istennek lefoglalt, a világtól különböző valóságot jelöl. Javaslom, hogy használjuk megfontoltabban. Hogy ennek hol van a határa, azt mindenki maga döntse el.
Az ?atya? szó használatában azonban nem értek egyet Önnel. Ezt olvassuk az Evangéliumban: ?Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus? (Mt 23,8-10). Ha szó szerint akarnánk értelmezni, akkor a mester, az atya és a tanító megszólításokat minden esetben kerülni kellene. Jézus nyilván nem nyelvi tanácsokat akart ezzel adni, hanem arra figyelmeztetni, hogy senki ne legyen pökhendi és gőgös, ne követelje meg az efféle címeket. Fontos, hogy egymást testvérnek tekintsük. De azért a gyermek szólíthatja az apját, vagy a lelkiatyját atyának, a diák a tanítóját tanítóbácsinak/-néninek, a szakmájához értő embernek nyugodtan mondhatjuk: mester úr.
Kedves Lelkiatya!
Én római katolikus vagyok.Rendszeresen járok templomba,meg vagyok keresztelve,elsőáldozó is voltam.A bérmálásom még hátra van.
Szeretnék görög katolikus lenni.Mit kéne tennem,hogy azzá váljak?Ha görög katolikusoknál bérmálkozom majd és megtanulok úgy élni mint ők,tekinthetem magamat annak?Hogyan lehet úgymond. "áttérni"?
Válaszát előre is köszönöm:Juli
Szó sem lehet áttérésről, ezt a szóhasználatot mindenképp kerülni kell. Ugyanabba az Egyházba tartozunk. Megtérni lehet, és kell is, akár minden nap, de a rítusváltás nem áttérés. S vajon miért szeretne rítust váltani? Ez lehetséges egyébként, a saját püspökétől elbocsátó, a másik rítusú püspöktől pedig befogadó nyilatkozat kérése által. Általában minden püspök meg szokta adni. De vajon van-e rá szükség? Ha eddig nem a keleti rítusban élt, akkor semmiképp sem javaslom. Semmi és senki nem akadályozza Önt abban, hogy keleti rítusú katolikus szertartásokra járjon. Azt javaslom, hogy a bérmálás szentségét vegye fel a saját püspökétől. Erre való felkészülése során bizonyosan jobban megismeri a saját rítusát is. Ha a bérmálás felvétele után továbbra is vonzódik valami miatt a keleti rítushoz, akkor nyugodtan eljárhat a szertartásainkra. Később pedig, ha ez a vonzódás, a vágy valami valódi súlyos ok miatt megmarad, akkor az említett módon megteheti a rítusváltást.
D.J.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni, hogy római rítusú hívő jelentkezhet-e bazilisszának Máriapócsra és hány éves korig teheti ezt meg?
Előre is köszönöm a válaszát: Zoé
Igen, szerzetesnek lehet jelentkezni a másik rítusba. Természetesen ez kölcsönös. Ehhez nem is szükséges rítusváltási kérelmet kérni a püspöktől. Ugyanis a noviciátust még a saját rítusában maradva, de a közösségi életbe bekapcsolódva végezheti, és a fogadalomtétellel együtt egyszerre a rítusa is megváltozik. Előtte való kilépés esetén viszont megmarad saját eredeti rítusában.
Tudomásom szerint 50 éves korig lehet jelentkezni szerzetesnek.
Kedves Lelkiatya!
Ha egy fiatal lány keresi Isten akaratát az életében,és még nem találta meg a párját,helyes-e az ha kizárólag hivő párt keres magához és fogadalmat tesz Istennek,hogy csak hivő fiúkkal fog ezentúl ismerkedni ezen a téren?
Válaszát előre is köszönöm!
Igen, nagyon helyes, ha csakis hívő párt keres magának. A fogadalomtétellel azonban ne siessen. Éppen ezen az oldalon beszélgettünk már néhány fiatallal, akik könnyelműen tettek ígéretet, és utána igen bánták, mert nem tudták megtartani. Az sem kizárt, hogy az Úr olyan fiatalt hoz az útjába, aki az Ön hatására fog megtérni. Ilyen is van, de ez azért ritka. Sokszor jelent csalódást, hogy a kezdeti, nagyon szerelmes időszakban az illető rettentő buzgóvá válik, de később nem veszi komolyan a hitet, a keresztény életet. Nagyon súlyos nehézséget jelent egy házasságban, ha éppen a legfontosabb, a legmélyebb dolgokban nem tudnak egyetérteni. Úgyhogy sokkal jobb, ha eleve keresztény fiú ismeretségét keresi. Ezzel együtt is legyen mindig nyitott az Isten akaratára.
Kedves Lelkiatya!

Tizedik osztályos korom óta készülök angol középfokú nyelvvizsgára.
Eddig négyszer futottam neki. Százezer forintot csak nyelvvizsga-jelentkezésre költöttünk, a többi pénzt pedig a tanároknak. Másnak már első vagy második nekifutásra sikerül. Igaz, türelmetlen is vagyok. Az vigasztal, hogy nem sok kell már a 60 százalékhoz. Mindig megcsináltam a házi feladatot, odafigyeltem a nyelvtanfolyamon a tanár nyelvvizsga-teszteket adott és az összeset megcsináltam. Szüleim, barátaim szerint nem vagyok hülye, meg tudnám csinálni. Eddigi életem során sok megrázkódtatás csalódás ért, ezért nincs önbizalmam, kishitű vagyok. Tudom, hogy másnak is vannak gondjai problémái az életben de már ez több a soknál, legszívesebben öngyilkos lennék. Mit vétettem a Jóistennek?! Miért EZT érdemlem?!
Előre is köszönöm: Ági.
Kedves Ági!
Nem is könnyű eldönteni, hogy a kudarcai okozták-e a kicsinyhitűségét vagy fordítva. Igaz, nem is ez a kérdése, de egy megfontolásnyira érdemes ezt is meggondolni. Aki nem bízik önmagában, annak jóval kisebb az esélye a sikerre. Alighanem ez is okozta, ahogy arra utalt is, az eddigi vizsgaeredményeket. Tudni kell azt is, hogy a keresztény önbizalom, az igazi önbizalom alapja nem az, hogy nagy mellénnyel magunkban bízunk, hanem alázattal abban a Jóságos Istenben, aki bennünk lakik, bennünk munkálkodik.
Mit is tegyen? Gondolja végig, hogy eddig hányszor segítette meg Önt a Jóisten? Egyszer sem? Akkor gondolja át jobban, mert egészen bizonyos, hogy számtalanszor. Ha ezt őszintén végigtekinti, akkor lassan észre fogja venni, hogy nap mint nap kap ajándékokat Tőle, s azt is megérti, hogy soha, de soha nem hagyja el Önt, mindig meghallgatja. Igaz, nem mindig úgy, ahogyan mi szeretnénk, de hát ezt is Őrá kell bízni. Nemde arról volt szó, hogy megtanulunk bízni Benne.
Ennek ismeretében bátran nekiveselkedhet bármilyen feladatnak. Mindenből haszna lesz. Ezekből a mostani kudarcokból is. Ha most nem is látná, bízza ezt is oda. "Bízzál az Úrban, ...és megadja neked szíved kívánságait" (Zsolt 36,3).
Kedves Lelkiatya!
Számomra életforma az, hogy Krisztussal töltöm a napjaimat, és hogy igyekszem úgy élni, ahogy az Neki is tetszik. Nem is tudom elképzelni az életemet Nélküle.
Igyekszem nagyon a bűnöket kerülni, azonban van egy visszatérő bűnöm, ami nagyon bántja a lelkiismeretemet. Gyakran úgy érzem, már nem tudok nemet mondani a testi vágyaimnak. Ez a bűn az önkielégítés.
A kérdésem az, hogy áldozhatok-e így, vagy minden egyes áldozás előtt meg kell ezt gyónnom? Őszintén szólva szégyellem is ezt meggyónni, bár minden gyónásomkor meggyónom. (Egyébként rendszeres gyónó vagyok, de nagyon bánt, hogy minden egyes gyónásomkor, az arra való felkészüléskor tudatosul bennem, hogy megint nem sikerült ezt a bűnt elkerülnöm.)
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

S
KedveS!
A szentáldozását ne tegye attól függővé, hogy elbukott-e ezen a téren vagy sem. Állítom, hogy Önnek nem ez a legnagyobb bűne, csak ezt szégyelli legjobban. Ha bármikor szeretetlenül bánik valakivel, az súlyosabb bűn. Ha megítél valakit, kibeszéli a hibáját, az is. És még sorolhatnám a lehetséges, általában gyakran elkövetett bűnöket, amelyek súlyosabbak lehetnek egy olyan embernél, aki egyébként törekszik kerülni a bűnöket, és ezzel a testi kísértéssel is viaskodik, de nem aljas kéjvágyból, vagy önző nemtörődömségből követi el azt.
Ugyanakkor ne adja fel a küzdelmet. Minden egyes gyónáskor tudatosítsa, hogy mennyire nincsen helye ennek az Ön életében, hogy mennyire mérgezi Istennel és az emberekkel való kapcsolatát. Feltételezem, hogy a nemiség terén más, enyhébbnek tartott bűnöket is el szokott követni: erre irányuló képek vagy gondolatok beengedése. Általában még ez is súlyosabb, mint maga az önkielégítés, mert ekkor még könnyebb volna ellenállni, de mivel enged a kísértésnek, az befészkeli magát a gondolataiba, érzéseibe. Utána aztán szinte programszerű a bűn tettbeli elkövetése. Ezekre figyeljen leginkább. Ha rendszeres gyónó, gondolom - remélem -, hogy van lelkivezetője. Vele nyilván megbeszéli ezeket, a küzdelmet is, nem csak a bűnt. Keresse rendületlenül a módját, hogyan szabadulhat meg tőle, hogy aztán sokkal felszabadultabban követhesse Jézust, az Ő szavát.
Kedves Lelkiatya!
A kérdésem az lenne,hogy hogyan viselkedjünk a kritikus emberekkel?Van egy ismerősnőm,aki állandóan kritizál másokat:munkatársait,közös ismerőseinket,családtagjait,ha elmegyünk együtt előadásra az előadót,kevés az a személy vagy dolog akiben/amiben nem talál kivetnivalót.Az a baj,hogy az embereket nagyon egyoldalúan szemléli,a felszín alapján ítél,saját mércéje szerint,amit ő lát,és nem néz a dolgok mögé,nem veszi figyelembe hogy annak a másik embernek esetleg lehetnek lelki gondjai is,és ez nagyon sértő tud lenni.Mindezt lekicsinylően teszi,mintha egy szintkülönbség lenne közöttünk.Sokszor elmegy a kedvem a vele való találkozástól,tudalékos kérdéseitől,amivel gyenge pontot érint nálam,és amihez nincs semmi köze sem.Ítél és nem arra törekszik hogy megértsen másokat.Pedig az ő életében is vannak dolgok,amelyek miatt őt is meglehetne ítélni,ha csak külső szemmel néznénk az életében lévő dolgokat.Nem tudom mennyire játszik mindebben szerepet,az hogy ő egyke,habár már nem olyan fiatal személyről van szó,közel a negyvenedik életévéhez.Szereti általában érvényesíteni az akaratát,ha nem úgy történnek dolgok,ahogy ő szeretné,látszik rajta,hogy robbani tudna és mond valamit,jobbik esetben csalódottságot érez.Ha a kedvében járnak ilyenkor,elégedettséget érez.Egyébként értelmes és segítőkész személyről van szó.Csak ezzel a viselkedéssel úgy érzem összetöri más emberek bizalmát.Valószínűleg azért is nincsenek igaz barátai,jobban csak ismerősei,mert észreveszik a kritizálásra hajló tulajdonságát,amivel összetöri mások bizalmát.Helyes-e ezekre a dolgokra felhívni a figyelmét az illetőnek.
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Bármennyire is nehéznek tűnik, meg kell próbálni beszélni vele. Vélhetően évek, évtizedek óta nem hozta föl ezt neki senki, mert azt látták, hogy úgyis értelmetlen volna. Vagy az is lehet, hogy többször is kapott ilyen figyelmeztetést, de azt magában teljesen elutasította, s lehet, hogy sértettségében el is fordult attól az embertől. Mégis.
Mint máskor is szoktam mondani, ilyenkor érzelmi hiánybetegségről lehet szó. Gyermekkorától fogva szenved abban, hogy nem kap elegendő, vagy nem megfelelő, egészséges szeretetet, és ezt igyekszik saját magának pótolni, másoktól kikövetelni ezzel a támadó-védekező magatartásával. Akkor elégedett, ha őt dicsérik, mással meg nem is akar foglalkozni. Mindnyájan felelősek ennek a helyzetének a kialakulásáért, akik a környezetében éltek, és nem kellő módon viszonyultak hozzá. Tegyük hozzá, hogy valóban nagyon nehéz megtalálni a kellő módot. De ha már Ön feltette ezt a kérdést, akkor ez akár belső késztetésnek is tekinthető, hogy tegyen érte.
Először is nagyon imádkozzék érte, sokat, és rendszeresen. Ezzel kegyelmet közvetít feléje, ugyanakkor Ön is kegyelmet nyer, hogy jobban megláthassa, hogyan segíthet. Keresse az idejét, módját, hogy ezt mikor és hogyan teheti meg. Nem magától értetődő, hogy sikerülni fog, ezért legyen nagyon körültekintő. Hordozza szívében, szeretetében ezt a megsebzett lelkű embertársát, és amikor eleget imádkozott érte s elérkezettnek látja az időt, akkor cselekedjék. Arról beszéljen neki, hogy vajon boldog-e, vagy akar-e másokat boldoggá tenni. Illetve ha hívő - reméljük az -, akkor hogyan tudná Isten akaratát követni. Próbáljon meg olyan érveket keresni, amelyek nem kézenfekvőek, ugyanis lehet, hogy azokat már unásig hallotta - amennyiben már próbáltak szólni neki -, és nyomban megadja rá a begyakorolt választ. Szóval, nehéz lesz, de akarjon rajta segíteni. Ne hagyjuk boldogtalanságban ezt a felebarátunkat.
Kedves lelkiatya!
A keleti egyház liturgiájában elhangzik ez a mondat hogy "a szenteket titkosan ábrázoljuk."Ez mit jelent?
Ez így nem hangzik el, hanem csak ehhez hasonló: "a kerubokat titkosan ábrázoljuk". Mialatt a pap az áldozati adományokat az előkészületi asztalról a segédletével együtt körmenetben az oltárra viszi, akkor énekeljük az un. Kerubéneket, amelynek része ez a sor is. Azt jelenti, hogy miként mi részt veszünk ebben az áldozati körmenetben, úgy velünk együtt az angyalok is a mennyben ugyanezt teszik. Ahogyan mi énekelünk az Istennek itt a templomban, ezzel az angyaloknak a mennyei Liturgián való éneküket tesszük jelenvalóvá. "Titkosan", hiszen mindezt csakis a hitből tudjuk. Egy hitetlen ember ebből mitsem érzékel.
Tisztelt Lelkiatya!
Az volna a kérdésem, hogy egy Görög katolikus lelkész el válhat e feleségétől, és házasodhat e Újra!
Nem csak a görögkatolikus pap, de egyetlen katolikus hívő sem válhat el, és nem házasodhat újra. A görögkatolikus pap megözvegyülése után sem házasodhat újra.
    ... 217 218 219 220 221 
222
  223 224 225 226 227 ...