Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi nulla meg tizenhat? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Tisztelt Lelkiatya!

Sokat gondolkodtam azon, hogy az egyházunk szerint miért kötelező a gyónás. Jézus Krisztus egyszer sem adott utasítást működése során a gyónásra, ha jól tudom. Meg lehet, többször mondta azt, hogy megbocsáttatnak a bűnei a bűnbánó embereknek, de azzal sehol sem találkoztam, hogy az embernek tételesen fel kellett volna sorolnia a bűneit. (Miért is kéne, Isten mindenható.)Kérem mondja el, hogy mióta kötelező a gyónás? Ha pedig én tudom rosszul, és valóban utalt erre Jézus, akkor ezt hol találom meg?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Nagy Andor
Kedves Andor!
Az Egyház tanítását nem csak a Szentírásból lehet "levezetni". Az Egyház tanítása gazdagabb, mint maga a Szentírás. Hiszen azt is az Egyház határozta meg a II. század közepe, vége felé, hogy mely könyvek kerülnek be a Szentírásba, melyeket tartja sugalmazottnak, isteni eredetűnek.
A szentgyónás mai gyakorlata eléggé késői keletű, talán a III-IV. századra tehető. Azt mondhatjuk, az emberi (alapvetően természetesen az isteni) irgalom alakította ki, hogy az Ősegyház gyakorlatát, a nyilvános bűnbevallást leszűkítette "fülgyónássá", tehát már csak egyetlen embernek, a papnak kellett személyesen elmondani a bűnöket. Nyilván sokkal nehezebb, megszégyenítőbb, amikor mindenki előtt kellett megvallani - amint az sokáig tették az Ősegyházban.
Már a Szentírás tanúságai között is találunk utalást arra, hogy el kellett mondani a bűnöket: "Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért..." (Jak 5,16). Azt pedig, hogy az apostolok és utódaik hatalmat kaptak arra, hogy a bűnöket feloldozzák, a feltámadás utáni beszámolóból tudjuk. Jézus küldetést ad a tanítványainak, leheletével átadja nekik a Szentlelket, és azt mondja: "Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad? (Jn 20,23).
Ezekből alakult ki már nagyon korán a bűnbevallás és a feloldozás, s ennek későbbi gyakorlata a mai személyes szentgyónás.
Tisztelt Atyám!

A segítségét kérném, a családfám felkutatásán dolgozom. Néhai nagyapám, Gurbán Miklós Hajdúdorogon született 1926-ban? Az ő édesapja Gurbán Antal volt. Érdeklődnék, hogy van-e erről információja, mert akkor szeretném Önnel személyesen felvenni a kapcsolatot.

Segítségét előre is köszönve:

Tímár Gerda Gréta

Kedves Gréta!
Engedelmével ezt a kérdést továbbítottam a Szerkesztőnek. Hátha ő tud segíteni Önnek.
Kedves Lelkiatya!

Szeretném megkérdezni hogy egy gyónás hány napig érvényes, ha nem követtem el közben halálos bűnt?
Mennyi időnként célszerű gyónni menni?
A Teljes búcsúk lehetősége miatt szeretném megkérdezni, egyébként 3-4 hetente járok.
Köszönöm a választ!Judit
Nemigen lehet arra válaszolni, hogy meddig "érvényes" a gyónás. Minden szentség ajándék az Istentől, s ajándékra nem tudjuk azt mondani, hogy érvényes-e vagy sem, vagy hogy meddig érvényes. A gyónás gyakoriságára is annyit tudok csak mondani, hogy fontos a rendszeresség. De hogy ez kinek mit jelent, azt személy szerint lehet más és más. Általában az a jó, ha havonta meggyónunk. Persze, lehet ennél ritkábban és lehet gyakrabban is. Még akkor is, ha az ember úgy érzi nincsen bűne, vagy nincsen "olyan sok". Aki rendszeresen gyónik, annak a lelke egyre finomodik, egyre inkább ismeri önmagát, a bűneit. Ezzel pedig együtt jár, hogy egyre inkább felismeri az Isten ajándékait, az Isten neki juttatott kegyelmét is.
Tehát ne a halálos bűn elkövetése késztessen bennünket a szentgyónásra, hanem ez a lelki törekvés, hogy egyre élesedjék a lelki látásunk, s ezáltal egyre közelebb kerülhessünk az Istenhez.
Egyébként hívő embernek halálos bűnt elkövetni nem is olyan könnyű. Az a halálos bűn, ha valaki tudva és akarva súlyos dologban szembefordul az Istennel, az Ő törvényével. Hát hogy visz rá valakit a lelkiismerete ilyen szörnyűséget elkövetni, ha életében törekszik az Istenfélő életre? Nehezen tudom elképzelni.
A teljes vagy részleges búcsúra vonatkozó kérdésére nem tudok válaszolni, arról semmit nem tudok mondani.
Feltámadt Krisztus!
Kedves Lelkiatya!

Azt szeretném kérdezni, hogy a diakonusok a Miatyánk előtt (nem biztos hogy akkor) miért csinálnak keresztet az orárionból?
És az alszerpap miben különbözik a diakonustól, illetve neki melyek a jellegzetes ruhadarabjai? És mielőtt valakit alszerpappá szentelnek már neki is házasságot kell kötnie, amennyiben amellett dönt?
Köszönöm a válaszát!

Egy tisztelője:)
A Szent Liturgián a diakónus az oráriont fél vállára kötve használja. Amikor közvetlen feladata van, akkor kissé meg is emeli, s ez a lobogó szalag - mintegy "szárnyakat adva neki" - jelzi az angyali szolgálatát. A szent áldozás előtt azonban ezeket a lobogó szárnyakat mintegy leköti, pusztán gyakorlati okok miatt, hogy az Szentség elkészítését, valamint az áldoztatáskor a pap segítségét akadálytalanul végezhesse. Ezért köti át magán az oráriont. Majd a szentáldozás befejeztével újra visszaköti a korábbi módon.
Ez a viselet csak hasonlít az alszerpap öltözékéhez, de egyáltalán nem keverendő vele össze. Az alszerpapság a kisebb rendek közé tartozik, még nem szoros értelemben az egyházi rend fokozata, mégis előkészülete annak. Amikor valakit diakónussá szentelnek, előtt bizonyos ideig alszerpapi (hypodiakonusi) szolgálatot kell végeznie.
A fölszentelt diakónus már nem házasodhat, de fölszentelése előtt igen. Az alszerpap még nem egyházi rend, ő e kisebb rend elnyerése után is köthet házasságot.
Kedves Lelkiatya!
A katolikus egyház hogyan vélekedik a béranyaságról? (Én nem tartom etikusnak, csak nem tudok frappánsan ellene érvelni)
Köszönöm segítségét!
Az erkölcsteológus válaszát a Fórumra tettem fel a Lelkiatya válaszol/ "Különféle dolgokról" rovatba.
Kedves Lelkiatya!
Már egy ideje gondolkodom rajta,hogy el kellene végeznem az életgyónást meg a lelkivezetésen is gondolkodom.Találtam is egy atyát akinél néhányszor már gyóntam és aki vállalná is,úgy érzem előtte megtudnék nyílni.Azt szeretném kérdezni,hogy a lelkivezetésnél mennyire szükséges megnyilni a lelkivezetőnk előtt,az életünk minden apró részletéről szükséges vele beszélnünk?Mennyire áll fenn annak a veszélye,hogy érzelmileg kötődni fogunk a lelkivezetőnkhöz?Mire kell ügyelni hogy ez ne történjen meg?Ezek a dolgok aggasztanak,mert úgy érzem ahhoz,hogy a hitéletemben fejlődni tudjak és tisztázni tudjak magamban dolgokat szükségem van egy lelkivezetőre.Egy nagyon rövid ideig,egy nővérrel tisztáztunk ilyen dolgokat,de ő messze van,több mint 600km-t kellene utaznom oda,meg másik országban is van.Előtte megnyiltam és utána,nekem nagyon nehéz és rossz volt,hogy ez felszínesebbé vált,mivel most nem tudunk találkozni egymással.Vele úgy érzem,könnyen megtudtam nyílni,mert hasonló lelkületűek vagyunk.Figyelmes volt,megértett és hasznos tanácsokkal látott el.Mindezt nagy szeretettel tette,még sohasem találkoztam olyan emberrel akiben annyi szeretet lett volna.Néha nagyon hiányzik. Bár tisztában vagyok vele,hogy e-mailben,nem lehet lelkivezetést folytatni,mert fontos a személyes kontaktus.Lehet,az is hogy bennem van a hiba,érzelmileg nem vagyok még elég stabil,és talán elkezdek kötődni emberekhez,akik megértenek és lelkileg támogatnak,mert kevés ilyen dologban volt részem az életemben.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:T.B
Kedves T.B.!
Ha megjelent a lelkében a gondolat, a vágy, hogy életgyónást végezzen, ez valószínű, arra utal, hogy valóban elérkezett ennek az ideje. Azt javaslom, hogy előbb válassza ki azt az atyát, akinél ezt el fogja végezni, beszélje meg vele (az időpontot is!), és tőle kérjen tanácsot, hogyan készüljön fel.
Lehet, hogy később ez az atya lesz a lelkivezetője, de nem szükségszerű. Mindenesetre érdemes keresni állandó lelkivezetőt is, ezt kifejezetten tanácsolom Önnek.
Magától értetődik, hogy a lelkivezető iránt megjelenik a kötődés, bizonyos érzelmi kötelék, hiszen érző emberek vagyunk. Helyesen látja azonban, hogy ez nem lehet túlzó, nem válhat ragaszkodássá. Ha olyan helyzet adódik, el kell tudni engedni ezt a kapcsolatot.
A szerzetesek sokszor azért tudnak segíteni nekünk a lelki dolgokban, mert egyrészt a lelkiéletük folytán mélyebb ismeretük van az Istenről, másrészt ugyanezen ok miatt mélyebben belelátnak az ember lelkébe, mélyebben tudnak együttérezni a másik emberrel.
Különleges helyzetben elképzelhető, hogy valaki levelezés útján részesüljön lelki tanácsokban, csak ekkor is fontos, hogy a szentgyónását (amely valóban csak közvetlenül, személyesen végezhető) rendszeresen megtartsa.
Kedves Lelkiatya!
Mit kell tenni olyan esetben ha bennünket valami bánt,szeretnénk kimondani ami a szívünket nyomja,hogy megkönnyebbüljünk és világosan lássunk dolgokat,de azzal amit mondanánk terhelhetjük a másik ember lelkiismeretét,mert szembesítenénk önmagával?
Köszönettel:
Tina
Kedves Tina!
Különbséget kell tenni, hogy a saját lelkét akarja megkönnyebbíteni, vagy az embertársán akar segíteni. Az első esetben javaslom, hogy inkább a lelkiatyjával, vagy legalább a gyóntatójával beszélje meg a dolgot, mert ez az Ön lelki épülését szolgálja. Ha a cél a másik ember segítése, akkor viszont teljesen félre kell tenni az önös érdeket. Ebben az esetben jól meg kell választani, hogy mikor szólalok meg és milyen módon, hogy azzal valóban segíteni tudjak a másikon.
Szoktam tanácsolni, hogy ilyen helyzetben érdemes előbb imádkozni, s meglepő megnyugvást és megvilágosulást kapunk arra vonatkozan, hogy mit is kell tennünk.
Kedves atya!

A múltkor én írtam Önnek, amikor a pettingről kérdeztem. Az lenne a kérdésem, hogyan menjek gyónni, ha e dolog fölött igazából nem érzek bánatot, hiszen szerelemből tettem..nem érzek emiatt bűntudatot, viszont, ha így gyónom meg, akkor pedig ugyebár érvénytelen a gyónásom? Odavittem az Úr elé imádságban is ezt a dolgot, amikor gyónásra készültem, de így sem tudom bánni, hiszen ez örömet okozott és jó.
Mit tanácsol?

Beáta
Tárja fel őszintén a gyóntató atyának ezt a kérdést. Mondja el a bűnt, és azt is, hogy még nem tudja bánni. Ebben az esetben szó sincs arról, hogy érvénytelen volna a gyónása. A bűnbánat nem érzelmet jelent, hanem őszinte készséget a helyes, Krisztust követő életre. Egyébként is érdemes a szentgyónásban a bűnök felsorolása végére mindig odatenni, hogy "Bánom mindazokat a bűnöket is, amelyeket kifelejtettem, illetve, amelyeket még nem ismerek fel".
Beáta! Ha törekszik a tiszta és igaz életre, ha rendszeresen gyónik és áldozik, akkor idővel egyre világosabban fogja látni, hogy mi az ami Istenhez közelebb viszi, és mi az, ami nem. Ez számít ugyanis, nem pedig az, hogy mikor miben érzem magam jól.
Kedves Lekiatya!
Az utóbbi hetekben hullámvölgybe kerültem.Van amikor erősen érzem Isten szeretetét és gyengédségét,utána jön egy olyan periódus,amikor minden veszni látszik,minden a feje tetejére áll körülöttem.Amikor mélyebben vagyok,utána általában ismét tapasztalom a lelki békét.De ahányszor ilyen rossz periódusba kerülök,nehéz hinni benne,hogy megint jó lesz minden.Ezek a hullámvölgyek és lelki béke megtapasztalása,váltják egymást.Szoktak lenni ilyen megtapasztalásaim kb.2-3 alkalommal ez már előfordult,de minden ilyen megtapasztalás más jellegü volt.A nagyon rossz után hirtelen minden nagyon jó lett.Volt olyan megtapasztalásom,hogy nem jöttek össze a dolgaim,senki nem jelentkezett a hivásaimra,üzeneteimre mindenki mintha eltávolodott volna,úgy alakultak a körülmények,hogy nem tudtak találkozni velem,nagyon magányosnak és üresnek éreztem magamat,utána váratlanul,meglepetés szereűen mindenki szinte egyszerre jelentkezett,még olyan emberek is akiket nem kerestem,és akik egyébként nem szoktak jelentkezni,felbukkantak szinte a semmiből és bátoritottak.Van amikor az ilyen rossz megtapasztalások után,bizonyos dolgok megvilágosodnak előttem.De sok minden nem világos előttem,például az hogy miért enged meg a jó Isten ilyen fájdalmas megtapasztalásokat?Milyen az Ő szeretete,ha ennyi fájdalmat enged meg?Most az utóbbi napokban éjszakákat nem jól aludtam,sokat írtam,szívet tépő fájdalmat éltem át,az érzéseim zakatoltak bennem, és nagy belső harcok dultak a bensőmben.Egy barátnőnek vélt személy cserben hagyott,talán ez volt a kiváltó oka az egésznek,ami elindította a lavinát,emlékeztetett olyan dolgokra,amelyeket régen, középiskolás koromban éltem át többszörösen is,de ehhez a csalódáshoz párosultak még más dolgok is.Most hogy ez történt velem mélyebb érzésekkel kerültem kapcsolatba mind önmagammal mind pedig másokkal szemben is,a dolgokat amiket mások meséltek jobban átéreztem és megértettem,vagy ahogy elnéztem az idősödő nagynénémet nagyon megsajnáltam,volt úgy hogy egy kép váltott ki belőlem érzéseket.Ezekkel az érzelmekkel való találkozások nagyon fájdalmasak és felkavaróak.Tanácstalan vagyok ezekben a dolgokban.Nem tudom mit tehetnék,hogy mindez ami van enyhüljön bennem.Válaszát előre is köszönöm!Mea
Kedves Mea!
Az ember személyisége hihetetlenül gazdag és összetett. Minél bölcsebb az ember, annál teljesebben és kiegyensúlyozottabban kezeli az adottságait, képességeit. Annál világosabban látja, hogy mindaz, amivel rendelkezik, az Isten ajándéka, ugyanakkor egyben feladat is.
Nem szabad hagynunk, hogy ki legyünk szolgáltatva az érzelmi hullámoknak. Ezek jönnek-mennek, mint a széljárás, de a magatartásunkat, a döntéseinket nem csak ezek befolyásolják.
Leírásából az is kiderül,hogy az átélt tapasztalatok, élmények már eddig is hozzásegítették a minél mélyebb látáshoz. Pontosan ezt kell követni. Ahogyan elfogadjuk Istentől a jót, éppen úgy el kell fogadnunk tőle a rosszat is, a nehezen elviselhetőt. Éppen azért, mert ugyanakkor tudjuk, látjuk, hogy az Isten ez utóbbiakkal is a javunkat szolgálja. Persze, csak akkor, ha mi magunk is így tekintjük, ha mi is ajándéknak és feladatnak látjuk ezeket. "Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik" (Róm 8,28).
Kedves Lelki atya!
Amint olvasom ezt a rovatot, meg kell állapítanom, hogy több olyan kérdező is fordul Önhöz, akinek a problémájának a gyökerében valamiféle függőség van. (Legutoljára a pornográfia-függő fiatalember.) Természetesen Ön az egyház embereként az Ön, Önök lelkiségéből fakadó megoldási javaslatot kínál, ami természetes, hiszen Önhöz fordultak és ezekre a kérdésekre igen lelkiismeretesen válaszol is.
Azt hiszem mostanára többé-kevésbé elfogadott nézet (erre az illető fiatalember is utal), hogy a függőségek gyökere gyermekkori elhanyagoltságra vagy visszaélésre nyúlnak vissza (a gyerek egy vagy több alapigényében sérül). Ezen kívül azt hiszem azt is elfogadhatjuk, hogy minden függőségből való kigyógyulás a helyes önszereteten és istenképen keresztül történhet meg. A függők éppen ebben sérültek a leginkább, ezért vannak ennyire kiszolgáltatva a pótszereknek. Hogy valaki alkohol-, drog-, dohány-, szex-, munka- vagy játékfüggő lesz, gyakran az előtörténetétől függ. Sajnos a közvélemény igen eltérően ítéli meg ezeket a függőségeket, mert nem a gyökerüket, hanem a felszínen megjelenő, mindenki számára megtapasztalható eredményüket és valamelyest "újdonságukat" nézik. A drog- vagy a szexfüggőség nagyobb elítélésbe ütközik, mint az alkoholizmus (amely pedig a magyar lakosság 10%-át közvetlenül és kb. 30%-át közvetve érinti).

Komoly felmérések mutatják, hogy a függőség kezelésében a különböző érintettekből álló önsegítő csoportokba rendszeresen járók gyógyulási hatásfoka átlagosan ugyanolyan, mint azoknak, akik egyéni terápiára járnak. (Sajnos az egyházi kötődésűekről, akik "spirituális" utat járnak, nem olvastam adatot.)
Az önsegítő csoportok közül is világ szerte a 12 lépéses csoportok a legelterjedtebbek: http://12-12.uw.hu/ (gyűjtőhonlap)
A Dennis Linn/Sheila Fabricant Linn/Matthew Linn SJ gyógyító lelkigyakorlatokat tartó csoport (több korábbi könyvük magyarul is megjelent és a Marana Tha kiadóban kapható is) megvizsgálták ezeket a programokat (főleg a CoDA-t) keresztény szemmel, és történetileg kimutatták, hogy 12 lépéses programok magját egy alkoholista egy szerzetes segítségével készítette el. A 12 hagyományban lévő "Felső Hatalom" szabadon behelyettesíthető Istennek. Azért ez a megfogalmazás született, hogy egyházhoz nem tartozókat ne riasszanak el. (Ezen kívül fontos elv a függetlenség is.) Linnék megállapították, hogy ezek a programok - a fentiek értelmében - keresztények számára is ajánlhatók. (Ezt ők meg is írták a Belonging című könyvükben, amely sajnos nincs meg magyarul. Róluk érdemes tudni, hogy pontosan azért, mert határterületen mozognak, mindegyik könyvükre megszerzik a "nihil obstat"-ot, még ha hónapokat is kell rá várni,)

A kérdésem az lenne, hogy mit gondol arról, hogy érdemes lenne-e egyházi részről, kívülről - akár a honlapokról - megismerni ezeknek a csoportoknak a definícióit: azt a 20-40 kérdést amely többségének pozitív megválaszolása esetén az érintett (és csak az érintett) megállapíthatja (gyanakodhat), hogy valamely függőség rabja. Természetesen nem arra gondolok, hogy egy gyóntató pap kontárkodjon bele a pszichológus dolgába (fordítva sem jó), vagy "oktassa ki a gyónót" de szerintem, nem árt, ha a szentségek MELLETT tisztában van olyan egyszerű formában, az érintettek által megfogalmazott kérdésekkel, amelyek segíthetnek a tisztán látásban.

A (papokat is érintő) burn out-tal már foglalkozott gk. atya. Mit gondol arról, hogy a sok-sok embert érintő "ezerfejű" függőségekkel el kellene-e nem csak pontszerűen, hanem kicsit szélesebb körben kezdenie foglalkozni az egyháznak - egyesítve a krisztusi tanítást (a szentségel erejét) az érintett függők saját tapasztalatával, segíteni akarásával és a tudományos kutatás eredményeivel. Lát-e erre nyitottságot, hajlandóságot? Illetve kívánatosnak tartja-e ezt? Köszönöm.
A pszichológiai alapismeretek már évtizedek óta a papképzés része. Éppen azért, mert köztudott dolog, hogy a lelki gondok megbeszélése során valóságos lelki betegségekre, zavarokra is találunk, amely szakértő segítségét is igényli. Ezek az alapismeretek ahhoz segítenek, hogy a gyóntató vagy lelki vezető pap fölismerje, hogy ilyen esettel van dolga, és keresse, kérje, javasolja a szakértő segítségét. (Hozzáteszem, csak keresztény pszichológus vagy lelki gondozó jöhet szóba, különben teljesen félreviheti a gyógyulás eredményét.)
Vannak szenvedélybeteg segítő tevékenységeink szervezett formában is. Létesült egy drogos mentő rehabilitációs ház, amely sajnos most nem működik. Nagyon szépen működik viszont a szenvedélybetegek máriapócsi lelkigyakorlata. Itt arányában igen sok gyógyulás (amennyire ez tartós szenvedélybeteg esetében lehetséges) történt. Természetesen sok egyebet is lehet és kell még tennünk. Sok pap vesz vagy vett már részt a teológia után ilyen szakképzésen. Egyházunk tehát teljesen nyitott az ilyen irányú fejlődésre is.
Kedves Lelkiatya!

Katolikusok tisztelhetnek e ortodox szenteket? Ilyen képeket, ikonokat tarthatnak e maguknál?

Janka
Természetesen. Hiszen Krisztus Egyházához tartoznak ők is.
Kedves Lelkiatya!

Ajánlaná e nagyon fiataloknak a házasságot (úgy tudom legkorábban 16 évesen lehet szülői beleegyezéssel), ha nincs más mód, hogy ne kövessenek el bűnt?

Janka
Nem. A házasságkötés nem arra való, hogy "elkerüljék" a bűnt. Az egész életre szóló döntés, amely mély és alapos előkészületet igényel.
Ritka, kivételes esetben szabad csak ajánlani és engedélyezni a fiatal korúaknak a házasságot. (Böjte Csaba atya írt le nemrégiben egy ilyen esetet.)
Kedves Lelkiatya!
Egy egészen speciális kérdéssel fordulnék Önhöz. Próbálok minden embert a testvéremként kezelni, de elég erős bennem a nacionalizmus. Bármennyire is próbálom szeretni a cigányokat, zsidókat, homoszexuálisokat, egyszerűen nem tudom őket egyenrangúnak tekinteni a magyar származású emberekkel. Főleg, hogy nap, mint nap látom a kártékonyságukat. Egyre fontosabbá válik a vallás nekem, és próbálom ezeket az érzelmeket elfojtani. Elég az, ha gyűlöletet nem érzek, de a faji büszkeségem megmarad?
Sokat aggódok emiatt és a lelki tisztaságom miatt.
Válaszát előre is köszönöm.
T.
Kedves T.!
A nemzeti büszkeség csak akkor hiteles, ha tudjuk értékelni a másik embert, más népeket, más nemzeteket is. Alapvető igazság, hogy egyenrangúak vagyunk mindnyájan. Lelki törekvésünk egyik fő célja, hogy mindent és mindenkit az Isten szemével tudjunk látni. Ő pedig teljes szeretettel fordul mindegyikünk felé. Pedig sokkal jobban látja a hibáinkat, mint mi, mégis szeret, feltétel nélkül minden embert.
Való igaz, hogy ezt nekünk nem könnyű elérnünk, hogy ettől mi nagyon messze vagyunk, de erre kell törekednünk!
Az érzelmeinken nem mindig tudunk uralkodni, ez is igaz. Indulásnak elég az, ha nem érez gyűlöletet a másik ember iránt. Az előrelépés érdekében viszont próbáljon meg imádkozni értük. Ezzel nekik is segít és a saját lelki békéjét és egyéniségét is így tudja fejleszteni.
Kedves Lelkiatya!

Összekuszálódtak a gondolataim az Istenszülő családi viszonyaival kapcsolatban. Tudjuk, hogy József, Mária férje Dávid családjából és Júda törzséből származott. Tudjuk azt is, hogy Erzsébet, Keresztelő János anyja pedig rokona volt a Szűzanyának. Azt is tudjuk, hogy Erzsébet férje pap volt, Áron családjából, Lévi törzséből, s ezért a Törvény szerint csak áronita felesége lehetett, tehát Erzsébet is Lévi törzséből és Áron családjából származott. Ha Józsefnek is csak júdabeli felesége lehetett, akkor Mária szintén Júda törzséből való. Ha pedig júdabeli, akkor miképpen lehet rokona Erzsébetnek? Lehet, hogy József beházasodott egy papcsaládba? Ha József igaz ember lévén, biztosan a Törvény szerint nősült, lehetséges volt-e ez?

Köszönöm a választ: Tamás
A papi családokban fontos volt, hogy a feleség ne legyen az első férjtől elbocsátott asszony, vagy prostituált (Lev 21,7), vagy özvegy (Ez 44,22). A főpap felesége pedig csak izraelita szűz lány lehetett. Más előírások a papok házasságára nem voltak.
Bár szokás volt a saját rokonságon és törzsön belül házasodni (vö. Ter 29,12; Tób 7,2.12), de ez nem volt kötelező, ez alól számtalan kivételt ismerünk (Ézsau, József, Mózes, Noémi fiai, Dávid, Salamon, Ácháb, Hirám stb.). Ha egy lány örökös lett (mert nem volt férfi örökös), akkor köteles volt a törzsön belül házasodni, hogy az örökség (a törzs területéhez tartozó föld) ne szálljon át másra (Szám 36,5-9).
Ebből az következik, hogy József (Júda törzséből) bármilyen törzshöz tartozót (Lévi törzséből valót is) feleségül vehetett. Ezen túlmenően különböző törzsekhez tartozó emberek (pl. Erzsébet és Mária) lehettek vérrokonok.
Azt nem tudjuk, hogy Mária melyik törzshöz tartozott. Lehetett Júda, de lehetett Lévi, sőt valamelyik más törzs tagja is: mindegyik esetben lehetséges az, hogy József jegyese és Erzsébet rokona lehessen.
A biblikusok szerint egyébként a Lukács evangéliumnak az a hagyománya (Lk 1,36), hogy Keresztelő János és Jézus (azaz Erzsébet és Mária) rokonok lennének (a lukácsi elbeszélés így tudja összefűzni a két születéstörténetet), történetileg nagyon valószínűtlen. Keresztelő János azt mondja, amikor Jézusról beszél, hogy ?én sem ismertem őt? (Jn 1,31). Másutt sem történik említés (se az evangéliumokban, se Josephus leírásában) arról, hogy Jézus és Keresztelő János rokonok voltak. Ami Keresztelő János eredetével kapcsolatban történetileg biztosnak tűnik, az a papi családból való származása, és valamiféle kapcsolata a qumráni, illetve esszénus körökkel. Ettől teljesen függetlenül, ha feltételezzük, hogy Mária és Erzsébet rokonok voltak, akkor is elképzelhető az evangéliumi leírás, azaz Erzsébet papi családból, József pedig Júda törzséből származott.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!

Köszönöm válaszát a lábtörésemmel és a prananadival kapcsolatos kérdésemre.
Közben beláttam én is, hogy ez egy úgymond nagyon buta dolog volt tőlem, amiért elmentem erre a "kezelésre".
Imádkozok, hogy a Jó Isten megbocsássa ezt és meggyógyítson.

Az esküvő szándékával nincs semmi baj, mert biztosak vagyunk benne.
Inkább ez más családi konfliktus miatt történhetett. Ez egy hosszú történet amiről a lelkiatyánkkal a jegyesek óráján már beszélgettünk.

Kérem Ön is imádkozzon a mielőbbi gyógyulásomért! Köszönöm szépen!

E.
Kedves E!
Engedelmével ezt a kedves köszönő választ is közzéteszem, hogy ebből is többen tanuljunk. Sok örömet és kegyelmet! Természetesen imádkozom Önért, még ha nem kérné is.
    ... 219 220 221 222 223 
224
  225 226 227 228 229 ...