Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizennyolc meg tizennégy? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!
Egy ideje szerelmes vagyok valakibe, akinek van felesége és gyerekei. Természetesen csak plátóian és ő nem is tud róla semmit. Eszem ágában sincs elvenni a családjától, nem is tudnám. Egyébként is nagyon ritkán látom, akkor is inkább elkerülöm, nehogy rájöjjön az érzéseimre. De mégis úgy érzem ez az érzés nekem többet ér így reménytelenül is, mint ha bárki mással egy valódi párkapcsolatot alakítanék ki. Bűn-e így szeretni valakit? Bűn-e ha ezért soha nem lesz párkapcsolatom és nem megyek férjhez? Csak azért meg nem akarok senkivel se együtt lenni, hogy ne legyek egyedül, meg mert már benne vagyok a korban és mások elvárják. Válaszát köszönöm. Egy 26 éves lány
Kedves Testvérem!
Elhiszem, hogy ez az érzés, még ilyen reménytelenül és beteljesületlenül is boldogságtudatot ad, de nem szabad abban a hitben ringatnia magát, hogy ez hosszú ideig így marad, főként, nem egész életén át. Az ember nagyon sokat változik az idők folyamán. Ez minden porcikánkra igaz, de leginkább talán éppen az érzelmeinkre.
De maga az érzelem sem helyénvaló, ha egy olyan személyre irányul, aki már másé, akire gyermekek néznek föl, akitől többen is függenek, többen várják az ő szeretetét. Világos még a Tízparancsolatból is, hogy "felebarátod házastársát ne kívánd!" Már az ószövetség is ismerte jól az embert, hogy ha helytelen kívánság jelenik meg, annak óhatatlanul folytatása is van, hogy ha nem zárja ki az ember a lelkéből. Veszélyes játék!
Tudom, nehéznek tűnik ezt elfogadni, de a lelki tisztasága és a boldog jövője érdekében mindenképpen ki kell törölnie a szívéből ezt a férfit. Neki megvan a helye, és nem az Ön életében. Ön még fiatal, szép és Istennek tetsző kapcsolat várhat Önre. Kár volna ettől elzárkózni a pillanatnyi jó érzés miatt. Szeretettel javaslom, imádkozzék előtte és bátran tegye meg ezt a lépést. Az illetőnek, pedig semmiképp se szóljon erről később sem. Talán majd akkor, amikor már mindketten nagyszülők lesznek, akkor esetleg.
Ismerőseim között van lisztérzékeny, bár nem vallásos, de ha egy ilyen betegségben szenvedő szeretne áldozni, az mit tud tenni, hogyan tud áldozni?
Hála Istennek, ma már ez nem jelent túlzott nehézséget. Inkább csak odafigyelést és megértést, főként a szentséget kiszolgáltató pap részéről. A rómaiak számára lehet rendelni külön lisztérzékenyek számára készített ostyát. A görögkatolikusoknál pedig lehet gluténmentes lisztből készíteni proszforát. Ezt vagy az érintett személy maga, vagy családtagja, vagy pedig az egyébként is a proszforát sütő személy készítheti el. Gondosságot igényel, de megoldható. Emiatt senkinek sem kell és szabad távolmaradni az Eukharisztiától.
Kedves Lelkiatya!
Mi a véleménye a Vassula Ryden által az ökumenéről szóló üzenetekről? A fórumon majdnem megköveztek emiatt. Azt írták, hogy kíméljem meg őket ettől. A ferenceseknél működik ilyen imacsoport, akik követik az üzeneteket. Miért zárkózik el ettől a görög katolikus egyház? Miért félnek ennyire az ökumenétől? Olvassa el a fórumon lévő hozzászólásaimat is! "Elortodoxosodtunk?" című jeligére írtam. Üdvözlettel: Zaziabestia
Vassula Ryden üzeneteit a hivatalos egyházi tanítóhivatal tévesnek minősítette. Bizonyos pontokon, főként a Szentháromsági személyeknek tulajdonított cselekvések és tulajdonságok területén nem egyezik a katolikus és ortodox tanítással. Vassula alázatát jelezheti, hogy idővel ezeket az "üzeneteket" helyesbítette, kiigazította, ezzel azonban végképp elvesztette annak esélyét, hogy bárki hitelesen "Égből jövő" szavaknak tekintse ezeket.
Vajon ki fél az ökumenétől? A görögkatolikus egyház bizonyosan nem, éppen egyik fő feladatának tartja azt.
Kedves Lelkiatya!
Van egy ikonom, amin Szüz Maria van, aki Jezust tartja a kezeben. Jezus egyik laban meg van oldva a saru (es csak felig van a laban). Ennek mi a jelentese?
Nem a korai időszakból való ez az ikonábrázolás. Az oroszoknál a "Játékos anya" nevet viseli. Valószínű, a reneszánsz hatására mozdult el némileg az ikonok korábban inkább statikus jellege. Egyre inkább próbáltak kifejezni emberi érzést is az egyébként szigorú ábrázolásmód megtartása mellett.
Kifejezi a gyermek játékosságát, de ami ennél sokkal fontosabb, az istenember valóban emberi voltát.
Van magyarázat, mely szerint a mozdulat az égő csipkebokor képére vezethető vissza, amely ószövetségi előképe az Istenszülőnek. Annak közelében Mózesnek le kellett vennie a saruját a nagyfokú tisztelet miatt. Némileg sántít a magyarázat, hiszen az égő csipkebokor csak hordozója, látható képe volt az Isten jelenlétének, amely előtt az embernek a legnagyobb tiszteletet kell kifejeznie. Itt viszont az "égő csipkebokor" karjain maga az Isten van jelen. Neki kellene levetnie a sarut? De akár azt is mondhatjuk, hogy az ember Jézus ezzel a tisztelettel adózik az Istent szülő Istenszülő előtt.
Másik, szintén ószövetségi képre utaló magyarázat szerint a szerződéseket a városkapunál azzal pecsételték meg, hogy levették a sarujukat (ld. Rut 4,7). Az Isten a megtestesüléssel saját tulajdonává tette az egész embert, mintegy visszaszerezve azt a sátántól, akinek az a bűm miatt átadta magát.
Létezik olyan magyarázat is, amely szerint a megoldott saru a bűn által lekötött emberségük szabadulásának első jele lehet.
Valószínű, hogy ezek a magyarázatok később születtek, mint sok más szimbolikus értelemezés is, amely azonban nem vesz el semmit ezeknek a tanításoknak a tartalmából és gazdagító értékéből.
Mit tegyek, ha nem kérdést kapok, hanem véleményt, tanácsot, figyelmeztetést, feddést?
Ezt a kérdést önmagamnak tettem fel, s minthogy megtaláltam rá a választ, ide is írom.
Ha nem kérdést kapok, arra nem tudok felelni. Mégis bántana, ha ha úgy tűnnék, meghallgatatlan marad, ezért ezeket a Fórumra továbbítom.
Ugyanakkor a kérdések mindegyikére iparkodom válaszolni válogatás nélkül. Sajnos nem kiegyensúlyozottak a válaszok, nem is folyamatosan jelennek meg, s nem is sikerül mindig megtalálni a legjobb feleletet. Ez az én hibám, minden érintettől bocsánatot kérek emiatt. Mégis megpróbálom folytatni amennyire csak tőlem telik, s bízom a jóindulatú befogadásban, de méginkább a Szentlélek erejében - hiszen minden választ imádsággal is kísérek -, aki minden eszközt föl tud használni kegyelmének közvetítésére, még a leggyarlóbbakat is.
Kedves Lelkiatya!

Mostanában több rossz jegyet is hoztam, és a szüleim eltiltottak a számítógépezéstől amíg tartós javulást nem látnak. Hiába hoztam több ötöst, mégsem használhatom a számítógépet, csak néha tanuláshoz.Azóta nem hoztam rosszabb jegyet. Arra lennék kíváncsi, hogy Lelkiatya engedné-e a gyerekét ilyen esetben számítógépezni? Nem állandóan, csak fokozatosan. Mondjuk minden jobb jegyért valahány percet. Nekem fontos lenne, mert az interneten tartom a kapcsolatot távolabbi ismerőseimmel.
Köszönöm:)
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Egy tizenéves diák
Kedves Fiatal Barátom!
Azért értek egyet a szülei döntésével, mert - mint írta is - tartós javulásban állapodtak meg. Örvendetes, hogy már sikerült jó jegyeket szerezni, de a kitartás a jóban még fontosabb, mint a jóra fordulás. Rossz tetteinknek ennél sokkal súlyosabb következményei is lehetnek az életben, van, hogy némely tetünk helyrehozhatatlan változást eredményez. Hála Istennek, az Ön esetében a korábbi rossz magatartása javítható, és dicséretes, hogy el is indult a javulásnak ezen az útján. Ki kell tartania, és ez a kitartás még szebb eredményt fog szülni, mint a percenként hosszabbított számítógéphasználat.
Kedves Lelkiatya!
Hosszú évek óta az fürkészem, hogy mi az Isten akarata az életemmel, sokat gondolok a szerzetesi hivatásra, de egyszerűen nem tudom elkötelezni magam.
Az lenne a kérdésem, hogy mi a biztos jele annak, hogy az Úr ezt a hivatást szánta nekem?
Érdemes ezen töprengnem akkor is, ha szinte mindig találok valamit ami miatt nemet mondok.... meddig lehet ezt csinálni?
Köszönöm válaszát!
Egy kereső fiatal
Drága Fiatal Testvérem!
Sok fiatal szenved ma attól, hogy nem tud dönteni. Ez, alighanem, mai korunk betegsége, amelynek sok összetevöje lehet. Emiatt szánják rá magukat olyan nehezen a házasságkötésre, nem is merik vállalni azt véglegesen, csak próbaképpen, s emiatt alakulnak ki olyan nehezen a papi és szerzetesi hivatások is, mert itt végképp nem lehet kibújni az egész életre szóló elkötelezödés alól.
Elsö tanácsom, tehát ez: ne féljen dönteni! Az Isten bizonyosan megáldja a döntését, ha azt odaadó szívvel teszi meg.
Biztos jel majd csak a szerzetessé szentelés lesz. Ha most rászánná magát, még addig nagyon hosszú az út, sok lehetösége van és lesz tisztázni. Ne féljen elindulni rajta! Szép út - igaz, nehéz -, amely sok gazdagodást hoz még akkor is, ha történetesen kiderül idöközben, hogy mégsem szerzetesnek hívja az Úr. Azért javaslom, hogy induljon el rajta, mert amíg ezt nem teszi meg, csak állandó marad a kétely, a bizonytalanság, a lelkiismeretfurdalás, hogy miért nem próbálta meg. Forduljon bátran valamelyik szerzetes elöljáróhoz, és tárja föl neki a lelkét. E lépéssel már kifejezi, hogy kész az Úrnak adni önmagát. Voltaképpen mindnyájunktól ezt kéri az Isten, nem csak a szerzetesektöl.
Kedves lelkiatya!
Szeretném megkérdezni miért kell megfertőzni KATOLIKUS anyaszentegyházunkat ortodox beütésekkel? Miért kötelezi papjainkat hiveinket az új vezetés hogy énekeljük a számunkra idegen dallamokat, figyeljünk püspöki beöltözéseket? Papjaink leengedett kézzel járnak(úgy tudom a Himnusz éneklése alatt állunk leengedett kézzel).
Mire való ez a bohóckodás? Jó lenne ha nem kopíróznánk román, szerb, orosz, görög ortodoxoktól elemeket, hanem megőriznénk a sajátosan csodálatos magyaros szertartásunkat. Görög KATOLIKUSOK vagyunk és nem ortodoxok! Eddig büszke voltam arra hogy gk. vagyok most családommal latin misére járunk mert elidegenedtem ettől az idegen rideg szertartásoktól, persze nem csodálkozom hiszen püspök atyának olyan tanácsadói vannak akik gyűlölik a rómaiakat_ Csak egyet nem értek : Miért nem mennek ki oroszországba pasztorálni?
Nem kell, söt, nem is szabad megfertözni katolikus anyaszentegyházunkat semmiféle idegen elemekkel. Éppen arra kér és bíztat bennünket, görögkatolikusokat a pápa, hogy tisztítsuk meg vallási életünket az idegen elemektöl.
Tudok arról, hogy éppen az új kántorszak bevezetésével mostanában történnek módosítások a dallamainkban. Ám ez a törekvés egyáltalán nem új keletü. Elökerült egy kézzel írott Irmologion, dallamtár, mely a `30-as évek végén készült, s amely az egész dallamanyagunkat próbálja megtisztogatni, több szempont alapján kijavítgatni. Tehát már akkor érezték ennek szükségét. Bizonyára sok türelem kell nem csak a tudományos szakmai kutató munka terén, de a hívek részéröl is, hogy kialakuljon egy, a mainál még jobb, még énekelhetöbb, még magyarosabb görögkatolikus dallamkincstár.
Én is láttam olyan papot, aki leeresztett kézzel imádkozik, de korántsem mindegyikükre jellemzö. Érdemes megszólítani, megkérdezni, aki így tesz, hogy mi vezeti ebben.
Igen, ez valóban fontos, hogy senkit ne akarjunk másolni, hanem a saját hagyományaink alapján találjunk rá önmagunkra, s tudjuk megfogalmazni és megélni, mit jelent ma Magyarországon a görögkatolikusság.
Én ma is büszke vagyok, és hallatlan öröm és hála tölt el, hogy görögkatolikus lehetek.
A gyülöletnek és gyülölködésnek semmi helye nincsen az egyházunkban. Biztos vagyok abban, hogy ezt püspök atya is ugyanígy gondolja, és eszerint válogatja meg a tanácsadóit is.
Itthon vár ránk óriási missziós munka, nem kell máshová menni senkinek. Az sosem jó, ha elküldjük az orszábgól azokat, akiket nem vagy nehezen tudunk elfogadni. Ez a missziós feladat kettös: egyrészt önmagunkra nézve sok a teendönk, hogy krisztusivá váljunk egyenként is és a közösségeink is, másrészt számtalan ember van ma Magyarországon, akik nem ismerik Krisztust, vagy félreismerik. Hitelesen meg kell élni az egyházhoz tartozásunkat, hogy oda másokat is el tudjunk vezetni.
Kedves lelkiatya!
A görögkatolikus egyház keletkezéséről és eredetéről szeretném kérdezni. Én már nem emlékszem pontosan mit tanultam annak idején hittanon, de egészen meglepődtem amikor a fiam azzal jött haza, hogy az iskolában történelem órán azt mondták, hogy a római katolikus egyházból alakult ki. Egészen röviden pár mondatban leírná, hogy mikor keletkezett és hol?
Köszönöm
Valóban csak röviden annyit jegyzek le e helyen, hogy a mai gögrögkatolikusok ösei eredetileg az ortodox egyházhoz tartoztak. A Kárpát-medence területén a XVI. század végétöl indult meg az a folyamat, hogy egyre több ortodox közösség kereste az egyesülést Rómával. Nevezetesen a Munkácsi egyházmegye 1646-ban lépett egységre Rómával. Ezért is nevezik néhol még ma is unitusoknak a görögkatolikusokat, mivel ök azok az ortodoxok, akik Rómával "uniáltak", egyesültek. Tehát természetesen téves azt mondani, hogy a római katolikus egyházból alakult ki.
Erröl egyébként részletesen éppen a honlapunkon olvashat a legkönyebben a "rólunk - a Hajdúdorogi Egyházmegye története" címszó alatt.
Én csak arról szertnék írni, hogy mennyire sajnálatos az, hogy az emberek már szinte csak a hibát keresik a papokban. Arra nem gondol senki, hogy mekkora felelősség és feladat egy egyházközséget vezetni, s mindent úgy csinálni, hogy jó legyen. Olyan úgysem lesz sohasem, hogy mindenkinek megfelelő legyen. De nem hiszem, hogy az lenne a jó, ha mindenki ide írogatná a problémáit. Akkor én is írhatnék, mert vannak, amiket én másképp látok és csinálnék, mint az egyik általam ismert atya. De mivel mindenki más, másként is látja a dolgokat. Inkább a közös hangot kellne megtalálni, segíteni, buzdítani a papot, esetleg közvetlenül megmutatva az elődje munkáját. Sok esetben ez úgy hangzik, mit egy lejárató kampány az új mellett, "bosszúból" a régiért. Persze van ahol tényleg van hiba, s valóban közbeavatkozást igényel, de ennek nem hosuem, hogy itt lenne a megfelelő fóruma...
Egyetértek. S bár nem fogalmazódott meg benne kérdés, mégis közzéteszem tanulságul sokaknak. Köszönöm.
Kedves lelkiatya.
Vallásos emberként nem tudok a bűnnel együtt élni. De mégis benne élek. Több éve kapcsolatom van egy házas férfivel.Tudom,első hallásra megbotránkoztató.De ez az ember egy olyan házasságban él, ami elhamarkodottan volt megköttetve, mert jött a gyerek.Elmondása és ismereteim szerint a házasságukat csak a gyerekek tartották össze, egyházi esküvő nem is volt. Én katolikus vagyok, ő református.
Kérdéseim:
1. Ugyanolyan bűn-e a válás,ha nem volt egyházi esküvő, mintha lett volna?
2. Lehet-e egyházi kat.esküvőnk ?
3. Súlyos bűnt követek-e el,ha hozzámegyek egy olyan férfihez,aki miattam válik el ?
Nagyon szépen köszönöm a választ.
Remélem tudok meríteni belőle és jó döntést hozok.

Dicsőség Jézus Krisztusnak
Nagyon nehéz kimérten pontos választ adni a kérdéseire. Holott jogosnak is tűnhetnek, mégis, mivel teljesen téves alapállásból származnak, nem is igen megválaszolhatók.
Mindenekelőtt azt kell mondanom, meg kell szakítania a bűnös kapcsolatot ? nagyon is jól jelez a lelkiismerete! ? mielőtt bármerre is keresné a továbblépés útját. Egy meglévő házastársi kapcsolat ? bármilyen rossz is legyen - mindig erkölcsileg erősebb, mint egy házasságtörő. Amíg él ez a bűnös kapcsolat, addig nem is remélheti, hogy megtalálja az Isten útmutató tanácsát. Legalábbis, ha az illető ebben az első házasságában él, neveli a gyermeke(i)t, akkor ott a helye, sehol másutt, akár volt templomi esküvő, akár nem. Ráadásul a református egyházban a pusztán polgári kötést is érvényesnek fogadják el, tehát az illető férj valóságos házassági kötelékben él. Bármennyire szeretik egymást, ez a férfi nem az Öné.
Ezek után próbálok válaszolni a kérdéseire:
1. A válás bűn, mert tönkreteszi a családot, a gyermekek életét, jövőjét. Végérvényesíti a szeretetkapcsolat megromlását, holott nagy erőfeszítéssel gyógyítani kellene azt. A katolikusok számára nem jelent érvényes kötést, ha nem volt templomi esküvő. Ezért a katolikus hívek csak polgári kötelékét az egyházunk érvénytelennek tartja, utána lehet házasságot kötni. De ez csak katolikusokra (és ortodoxokra) vonatkozik. A protestáns hívek és a nem kereszteltek házassága akkor is érvényes, ha nem templomban kötötték.
2. Ezt nem tudom. Ne tervezzen ilyet!
3. Ha Ön miatt válik el, akkor igen. És ezt a bűnt a korábbi szintén súlyos bűn termette meg, amikor már a másik pár házassága ideje alatt is szerelmi viszonyt tartott fent vele.
Kedves Testvérem! Sejtem, hogy fájdalmat okoznak a szavaim, de szánalomból és együttérzésből nem beszélhetek másként. Nem tudom, vigasztaló-e vagy még elkeserítőbb, ha arra is fölhívom a figyelmét, hogy ez az úriember minden bizonnyal nagyon szerelmes volt a mostani feleségébe is annak idején. Csak valahogy másként alakult a dolog. Van-e biztosíték arra, hogy ha e kanyar után Önt választja, akkor egy idő után megint nem alakulnak-e másként az érzelmek?
A megkötött házasságot meg kell tartani hűségesen, bármilyen nehéz is. Vannak elrontott, vagy rosszul megkötött házasságok. Ezeket nagyon nehéz kezelni, de mindenképp meg kell próbálni, s nagy hazugsága a mai világnak az, hogy még mindig jobb elválni. A házassági kötelék életre szól - sőt, örökéletre -, éppen ezért kell nagy felelősséggel meghoznunk az ilyen döntést.
Ha most úgy érzi, egyedül marad, pillanatra se feledje, a jóságos Isten Ön mellett áll, s nem csak vigasztalni fogja, de szépen megmutatja az utat is tovább. Szakítva a bűnnel bízzon Benne, és akkor megtalálja a választ a kérdéseire.
Imádkozom Önért.
Kedves Lelkiatya!

Engedje meg, hogy itt reagáljak egy igen kényes témára, mivel folyamatosan figyelemmel követem az oldalt és többek közt az itt felmerülő kérdéseket és válaszokat is, egy igen furcsa kérdésre bukkantam. Hogy lenne a szemináiumban olyan elöljáró, aki kevésbé érezné hivatásának azt, hogy a kispapok elöljárója legyen, vagy más oldalról nem hiszem, hogy van olyan elöljáró, aki ne szeretne bennünket. Hogy miért?- Hadd adjak pár dolgot,ami személy szerint velem törötént, mint kispappal. Elöször is nézzük rektor atyánkat, aki egy végtelenül lendületes és vicces egyéniség, aki szinte az apánk ide benn és igazán a szívén visel bennünket. Ezt abból is érzem és érezhetjük, hogy nem egyszer állt már ki mellettünk igen kényes dolgokban és védett meg bennünket, de nem egyszer vitt már el bennünket szebbnél szebb helyekre kirándulni. A gondunkat viseli..
Spiri atya, pedig egy végtelenül jó lelkű és alázatos embe, akit szinte apámként tisztelek,ő az aki az imádságos háttért biztosítja számunkra, akire mindig számíthatunk a gondjaink során.
Prefi, pedig szinte még fiatal és úgy él köztünk mintha barátunk lenne, aki szintén segít a gondok és nehéségek kiküszöbölésében.
Még soha egyik elöljárónk viselkedése sem árulkodott arról, hogy itt most minket nyügből szeretne, hanem épp az látszik rajtuk, hogy szeretnek köztünk lenni. Így általuk kaphatunk egy hiteles papi képet, amilyenné egy napon nekünk is vállnunk kell majd.
Én ezuton is azt tudom mondani, hogy nagyon jó nekünk itt lenni, mint a tanítványoknak Jézussal lenni..
Áldja meg az Isten elöljároinkat és családjaikat!

Egy kispap
Áldja meg!
Pár hónapja tartó folyamatos féltékenységet meg lehet-e bocsátani és újra lehet-e kezdeni? Jelentkezhet-e a féltékenység később? Miből adódik ez a jelenség? (az adott szituációban házasság még nincs)
Köszönöm segítségét!
Mindent meg lehet bocsátani, mindig lehet újra kezdeni.
A baj gyökerét, azonban meg kell keresni. Ha nem gyógyítjuk a bajt, és csak könnyes szemmel kimondott ?Megbocsátok?-kal födjük be, akkor még nagyobb bajokat szülhet.
A féltékenységnek semmi helye nincsen a szeretetkapcsolatban. Az csak arról árulkodik, hogy a szeretet helyén önzés van. A szeretetben alapvető dolog a bizalom. Majdnem fölcserélhető a két szó, a két fogalom.
Főtisztelendő atya!
Néhány bejegyzéssel ezelőtt egy kérdező többek között az istenfélelem jelentését tudakolta. Atya a fobosz főnevet és jelentését ugyan megemlítette, de nem értem, hogy kapcsolódik ehhez az euszebia. Számomra még mindig nem teljesen világos a magyarázat, már csak azért sem, mert a szentség magunkhoz vétele előtt elhangzó felszólítás, a görög nyelvű Szent Liturgián pontosan a fobosz főnévvel használatos (meta fobou theou...). Nem gondolom, hogy rettegni kellene a szerető Atyától, de valahol olvastam, talán Kronstadti Szent Jánosnál, hogy ?Félnünk kell a szigorú ítélettől: A meghívottak nem voltak rá méltók(Mt 22,8). Ezért mindegyikünk buzdítsa magát arra, hogy minél gyakrabban lépjen be az Úr menyegzőjére félelemmel méltatlansága miatt, de a kegyelembe vetett hittel, a szív áhítozásával, és a és a Legédesebb Jézus iránti szeretet szomjazásával, Akinek Teste és Vére az igaz kenyér?
Elfogadható ez a megközelítése az istenfélelemnek?
Válaszát köszönve maradok tisztelettel!
Ennél nem is tudok jobbat. Köszönöm szépen a kiegészítést.
Nem akarok "kötekedni", az archimandrita kifejezést illetően... Egyetlen ortodox helyi egyházban sem kaphatják meg ezt a rangot világi papok, csak szerzetesek. Mitrát viselhetnek világi papok is (szláv hagyományú egyházakban: orosz, ukrán, lengyel, grúz... stb, de nem a görögben, románban, szerbben.. sem a jeruzsálemi, alexandriai, antióchiai Egyházban ) Ezeket a papokat mitrofór(osz) papoknak nevezik...s ugyanez "megmaradt" a görögkatolikus közösségek némelyikében is... Tessék utánanézni!
Ezek szerint rosszul tudtam. Bocsánatot kérek. Én csak egy tudatlan atyácska vagyok. De, mint említettem, nem tartom nagyon fontosnak ezeket a címeket, azért nem is járok jobban utána. De szívesen fölteszem a fórumra, hogy aki akar, hadd? szóljon hozzá, aki akar, járjon utána.
    ... 224 225 226 227 228 
229
  230 231 232 233 234 ...