Kedves Rita! A keresztvetés is már egyfajta imádság. Istenhöz szól, Istenhöz kapcsol. Ha másnak szól - környezetnek, más embereknek -, akkor az súlyos farizeusi tévedés. Valószínű, az illető, akiről ír, szintén imádság gyanánt vetette azt a keresztet az említett személyért. A keleti egyház hívei gyakrabban vetnek keresztet, például akkor is, amikor megijednek, vagy valamire rácsodálkoznak. Jó esetben ez is mindig imádság, ijedtükben, csodálkozásukban Istenhöz fordulnak. Szóval lehet és helyes máskor is keresztet vetni, ha azt komolyan veszi az ember, s mondom, egy rövid, testükkel kifejezett, Istenhöz küldött fohász.

Elég, ha ezeket meggyónta, nem kell más. Isten a bűnocsánatunkat kéri, semmi más elégtételt. Kicsit rossz is ez a szó, amit a gyónásban használunk, mert úgy tűnik, hogy a bűnbánat és a bűnök megvallása nem volna elég, még valami jóvátételt is tennünk kell, hogy teljes legyen a bocsánat. Az elégtételnek vagy jóvátételnek persze, abban az esetben van ilyen jellege, ha egy bűnünk következményét helyre tudjuk hozni. Pl. valaki meggyónta, hogy lopott, teljesen természetes, hogy a bűnbánata, a gyónása után ezt a másiknak okozott anyagi kárt meg kell téríteni, jóvá kell tenni a korábbi rosszat. Sajnos, ezt nem mindig lehetséges megtenni. Ennek pótlására, jelképes kifejezésére szolgál, hogy ha nem lehet helyre igazítani a bűn okozta kárt, akkor helyette valami egyéb jót tesz az ember: imádkozik a megkárosított(ak)ért, megsegít valaki rászorulót, s hasonlók. A keleti egyházban ennél hangsúlyosabb, hogy a penitenciának terapeutikus jellege is legyen. Nem csak azért kell jóvátételt tenni, hogy az okozott kárt megtérítsük, hanem, hogy ebből lelkileg megerősödve mehessünk tovább. Ha el is követtük a bűnt, abból származzék valami jó is. Ha azt kapja például lopást meggyónó, hogy segítsen másokon, adjon a saját vagyonából a szegényeknek, akkor ezzel formálja a gyónó lelkiállapotát, felfogását, gondolkodásmódját. A penitencia elvégzése még olyan értelemben tekinthető a feloldozás feltételének, hogy ezzel fejezi ki a gyónó az igazi bűnbánatát. Ha félvállról veszi, ha nem teljesíti a kirótt feladatot, akkor nem is volt igazi bánat, csak látszat gyógyulás. A korábban okkultizmussal foglalkozó bűnbánónak lehet például azt szabni elégtételül, hogy imádkozzék azokért az emberekért, akikkel az okkult cselekmények során kapcsolatba került. Imáival segítse hozzá, hogy ők is kigyógyuljanak tévedésükből. De ha a gyóntató pap nem ezt szabja elégtételül, akkor ez nyilván nem kötelező, csak ötletként mondom, hogy mit tehet még az ember a korábbi tévelygése miatt. De a válaszomban a legfontosabb ez, hogy bűnocsánathoz elegendő a bűnbánat és a bűnbevallás, amelyre a pap aztán megadja a teljes értékű feloldozást.

A szentségektől természetesen nem. De az azt hordozók igenis hordozhatják a kórokozót. A szentelmény esetében pedig annak szentségi hatása az azt használónak hitétől függ. Igen nagy hit kell ahhoz, hogy akár a szenteltvízbe, akár az ikon felületére került vírus ne betegítsen meg valakit. Az ilyen csodatevő nagy hitű ember sajnos nagyon kevés. Ezért int óvatosságra a keleti egyház is.

Ez merőben helyi, sőt, inkább egyéni szokás kérdése, hogy áldoztatáskor mennyire érintik az ajkat a kanállal, mennyire nem. Tőlünk keletebbre ezekre a higiéniás szempontokra jóval kevesebbet adtak, csupán ezért alalkuhatott ki az Ön által említett gyakorlat. De ismétlem, nem minden helyen. Éppen ezért nincs is jelentősége. Nyilván a mai járvány helyzetben ez teljesen átértékelődött. Az biztos, hogy minden módon ügyelni kell, hogy a Szent Vérből egyetlen csöpp se hulljon méltatlan helyre. De ezt másként is meg lehet valósítani, nem csak úgy, hogy az áldozó alaposan lenyalja a kanalat. Ami a bor használatát illeti, újabban egyre több helyen használnak a görögkatolikusok is vörösbort. Azért próbálnak visszatérni ehhöz a hagyományhoz, mert a keleti rítusban, ahol az érzékeknek nagyobb szerep jut, azt is fontosnak tartják, hogy a bor színe lehetőleg külsőleg is hasonlítson Krisztus véréhez.

Sajnos egyelőre - tudomásom szerint - nem található meg. Orosz Atanáz atya kezdte el fordítani, s az első kötet már talán meg is jelent. Ugyanakkor legtöbbször csak árnyalatnyi különbségek vannak a Vulgáta vagy a héber szentíráshoz képest. Akit ezek az érdekességek érdekelnek, annak érdemes valamilyen más nyelven hozzáférni a szöveghöz.

Nem szabad ennyire érzékenynek lenni. Nem tudom, mi lehetett az oka a pap elutasító magatartásának, de ha így járt az illető, s továbbra is érzi a lelki terhet, menjen el egy másik atyához, és beszélje meg vele. Ne várjuk, hogy a papok hibátlan angyalok legyenek, akkor óhatatlanul csalódás ér. A legjobb pap sem az, neki is lehetnek rossz napjai, rossz pillanatai. Meg kell győzni vagy édes szavakkal rá kell venni az illetőt, hogy keressen föl egy másik atyát. Előtte, persze, imádkozzék érte, hogy ez valóban sikerüljön - akkor az égi segítséget is megkapja hozzá, hogy megnyerje egyik testvérét.

1. Sajnos összekapcsolódott ez a két szó, pedig ebben a formában nem sok értelme van, hogy a "mise érvényes" vagy sem. A hívő számára nincs érvényes mise vagy nem érvényes mise. Ha részt vesz rajta, nagy lelki haszonnal jár, ha nem vesz rajta részt, akkor elesik ettől. Ha közvetítéssel néz meg valaki egy szent misét, vagy felvételről nézi végig, ez is lehet egyfajta lelki tevékenység, minden bizonnyal lelkileg jót is tesz az embernek, de ez nyilván nem ér fel egy szent misével. Szükség helyzetben, ha az ember nem juthat el szent misére, akkor pótléknak ez is valami, de nem szent mise. Amikor a püspök atyák úgy határoznak, hogy feloldást kapnak a hívek a vasárnapi misén való részvételtől, akkor ez feloldás arra vonatkozik, hogy nem követ el bűnt az, aki nem megy el vasárnap a szentmisére. Ha közben meghallgatja a közvetítést vagy egy mise fölvételt, ez, mondom, lelkileg hasznos lehet, de nem ér föl a szent misével. Az Ön által fölvetett megoldás pedig lehet, azért is sántít, mert félő, hogy valójában egy kedvenc személyhöz kötődik a jámbor cselekedet, nem pedig Krisztushoz. 2. Semmi nem indokolja a nagyböjt fölfüggesztését. Nem javaslom, mert akkor lemarad a húsvétról is. A nagyböjt lényege a húsvétra való előkészület. Ha valami ok miatt nehéz megtartani az eredeti fogadalmát, vagy az egyház előírását - amit szerintem igazán nem nehéz megtartani -, akkor is inkább a lelkiatyával érdemes ezt a változtatást megtenni. Különben könnyen belecsúszhat az ember, hogy a könnyebb utat választja, s ez lelkileg igen nagy kárt eredményezhet. Nyilván könnyebb dicsőítést hallgatni, kedvenc imákat mondani. Csakhogy így lelkileg nem fog előre jutni. Mindennek megvan az ideje. Nagyböjtben bűnbánatnak és a böjtnek. Nem azt mondom, hogy ez bűn, hiszen dicsőítéseket hallgatni bizonyára nem bűn, de nagy lelki veszteséget jelent, ezért egyáltalán nem javaslom. 3. Ha nem lesz lehetősége gyónni, akkor az általános feloldozás a gyónás feloldozásával ér föl, a bűnöket utána már nem kell meggyónni. Ugyanolyan, mint a szokványos föloldozás, minden bűnt eltöröl - ha igazi és őszinte a bánat. Később, egy újabb gyónás esetében nem kell meggyónni a korábbi bűnöket. De ha volt néhány súlyos eset, azt azért érdemes elmondani az atyának, mert minden bizonnyal tanácsokat is ad hozzá, s ez hozzásegíti, hogy lelkileg ebből is gazdagodjék.

Valamit át kell kapcsolni Önben. Nem tudom, mi az, de sorai olvastán ez jutott eszembe. Minden bizonnyal jó szándékkal törekszik megvalósítani ezt az álmát, de valamit mégis elhibáz. Mi lehet ez? Lehet, hogy pont ez az "izzó vágy"? Van Önben egy nagyon erős ragaszkodás ehhöz az elképzeléshez, ehhöz az életformához. S amikor egy kapcsolatban lépni akar, talán nem az illető nő felé lép, hanem effelé a vágy felé. Lehet, hogy ezt érzik meg azok a hölgyek, akik eddig kikosarazták? Hangsúlyozom, ez csak találgatás a részemről. De valami ilyesmi úton érdemes elindulni megkeresni, hogy mi is az a dolog, amit át kell kapcsolni. Javaslom, hogy engedje el ezt a vágyát. Fogadja el, hátha az Úr mégis mást akar. Elhiszem, hogy a lelke mélyén meg van győződve arról, hogy ennek így kell lennie, de mivel foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, ezért meg is bénítja Önt. Ezért bátorítom, hogy távolodjék el ettől a szilárd meggyőződésétől. Bízza rá az Úrra! Faggassa őt, hogy vajon csakugyan ezt akarja, s nem valami mást! És ne álljon meg hamar a "meghallott" válasznál. Legyen nyitott bármire! Mondja is ki ezt imájában: "Tégy velem amit Te akarsz, Uram!" Ha ezt komolyan veszi, talán kibillenti a holtpontról. De lehet, hogy valami más lesz itt. Vizsgálja meg alaposan, mi az, amit változtatni kell, amit át kell "kapcsolni" Önben.

Nem, amit álmában tesz az ember, az nem bűn. Egyszerűen rossz szokás, a test cselekszik, dolgozik, míg az értelem pihen.

Nem tudom, mire kell itt gondolni. Nem marad meg semmi. Isten mindent eltöröl. Amit magam tartogatok, esetleg az. Talán erre gondolt, aki azt mondta,hogy megmarad a bűn köteléke? De ezen is dolgoznunk kell lélektani szempontból, hogy higgyük el végre, hogy Isten, ha akar, mindent eltöröl. Márpedig pont ezt akarja. Meg akar minket gyógyítani, el akar venni mindent, ami távol tart minket tőle. Persze, csak akkor, ha mi is odaadjuk. Szent Jeromos már mindenről lemondott, teljes aszkézisben élt, amikor azt hallotta az Úrtól: "Még nem adtál nekem mindent." Nem értette a remete, hogy ugyan mit adhatna még oda, hiszen már semmije sem volt. "Add nekem a bűneidet!" - folytatta az Úr. Erősítsük magunkban ezt a hitet, hogy Isten olyan szabadító, aki közben mindenható!

Ami az egyéni imádságot illeti, ilyen helyzetekben talán egyik legjobb ima a zsoltározás. A zsoltárok nagyon sok olyan emberi helyzetet fogalmaznak meg, utalnak rá, amelyeket ma is megélünk. Az itt fölsoroltakat például. S nem is mindig hozza rá a megoldást, hisz nincs is mindig megoldás - legalábbis emberi szinten. De jólesik kimondani, leplezetlenül föltárni az Úr előtt. Nagyon fontos, hogy a Jóisten előtt nem kell "viselkednünk". Bármit elmondhatunk neki, panaszkodhatunk, haragudhatunk rá, stb. Csak maradjunk vele őszinték, csak maradjunk vele kapcsolatban! Sokszor úgy, olyan helyről jön aztán a segítség, a megerősítés, ahonnan nem is várjuk. Isten soha nem hagy magunkra. Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, akkor valójában mi zárkóztunk el Isten elől, s nem érzékeljük az egyébként állandóan felénk áradó szeretetét. Sokat jelent még a félelem leküzdésében, ha együtt imádkozunk másokkal. Ez most, a járvány idején nehezebb, de a szűkebb családunkkal, vagy akár távkapcsolaton keresztül másokkal közösen imádkozni szintén sok erőt ad. Vígasztalást és bátorítást meríthetünk még a Szentírás olvasásából is. Azon keresztül is az Isten szól hozzánk. Persze, figyelni is kell rá, hogy meghalljuk szavát, de ha már elővesszük a Bibliát, már ha időt szánunk rá, ezzel nyitogatjuk a lelkünk ajtaját feléje. Segít még a gyöngeségeink leküzdésében, ha nem magunkkal törődünk. Egészen biztosan találunk olyan embert, aki még nálunk is rászorultabb. Neki, meg másoknak is igyekezzünk segíteni! Ha a magunk szomorúságát, szorongását nem is tudjuk elmúlasztani, legalább másoknak segítsünk ebben. Időközben aztán mi magunk is gyógyulunk.

Ez a szakasz is elárulja, hogy a világ forgatagában élve nagyon bajos fölismerni, hogy mi az Úr akarata. Talán az első lépés ez, megfelelő távolságot tartani a világtól. Van, aki ezért vonul ki belőle és lesz szerzetes, mert gyöngének tartja magát, s úgy ítéli meg, hogy ő nem képes úgy megtalálni az Isten akaratát, ha a világban él. De legalábbis, aki nem hagyhatja el íly módon a világot, legyenek olyan szigetek az életében, ahol időről időre kiköthet a zajló habok sodrásából, megpihenhet, elcsöndesedhet. Ha ez rendszeresen be van iktatva a hétköznapok sorába, akkor szintén van esély, hogy ezekben a csöndekben, de akár az ilyen ember a világ bármely pontján is fölismerheti, meghallhatja, mi az Isten akarata. E csöndek nélkül is lehetetlen. De vannak más utak is. Van, akit a felebaráti szeretet, a rászorulók iránti együttérzés vezet a fölismerésre, hogy mi az Úr akarata. Ilyen volt Teréz anya, meg sok más rendalapító. Nincs recept, nincs egyetlen biztos, kitaposott út. Mindenkinek magának kell azt végigjárnia. Egyik legfontosabb dolog a közvetlen kapcsolattartás Jézussal, a Megváltóval. Ezt a kapcsolatot is nagyon sokféleképpen lehet ápolni, erősíteni, tisztítani. S még egy fontos tényező: az idő. Nem szabad türelmetlennek sem lenni. Lassan érlelődik meg a buzgóságunk gyümölcse, vagy inkább az arra kapott ajándék: a megvilágosodás. Amikor a szemem is az Úré, és az ő szemével tudom látni önmagamat és a világot. Akkor egyértelművé válik számomra, hogy mit akar ő, s attól kezdve nem csak elhatározott szándékom, de lényemmé válik, hogy az ő akaratát kövessem.

Kedves Marika Nálunk, Magyarországon érdekes szokás alakult ki. Amikor az Előszentelteken a pap - vagy kántor - énekli az előverseket, akkor ő áll, mi pedig térdelünk. Amikor mi énekeljük rá a refrént: Igazodjék föl..., akkor mi állunk föl és ő térdel. Ezt mind a négy elővers alatt megtesszük, tehát ekkor négyszer térdelünk le és állunk föl. Ezek után a pap még három nagy leborulást végez. Ezt a hívek ritkán szokták követni, pedig nagyon jó volna, ha ők is megtennék ekkor ezt a három leborulást. Ezalatt a pap csöndesen mondja Szent Efrém bűnbánati fohászait. Egyes helyeken szokás, hogy amikor nagybemenettel a Szentséget kihozzuk a hajóba és úgy viszi be a pap a szentélybe a királyi ajtón át, akkor a jelenlevő hívek letérdelnek és nem is énekelnek, hanem majd csak akkor állnak föl és folytatják az éneket, amikor a pap már bevitte a Szentséget a szentélybe. Ez nálunk kevés helyen van így. Általában folyamatosan énekeljük ez alatt a Most az égi erők... kezdetű himnuszt. De ha Ön szeretne ezen a ponton letérdelni, nagyon jól teszi, csak bátorítani tudom.

Nyilván fontos, hogy alaposan megismerje a bizánci rítusú katolikus egyház értékeit. Ne csak külsőségek miatt akarjon ilyen jelentős lépést tenni. Ehhöz mindenképp egy atyára van szükség, aki elmagyarázza Önnek az egyházunk sajátosságait. Keressen föl, szólítson meg tehát egy görögkatolikus atyát, és ő majd elmondja a többi szükséges dolgot. A hitvallás letételével és bérmálással válhat görögkatolikussá. A bérmálás nem ugyanaz, mint a protestáns egyházban a konfirmáció. Keresztelést természetesen nem kell megismételni, de a bérmálás szentségében, s persze, az Eucharisztiában mindenképpen részesülnie kell.

Ki mondta, hogy ez szentségtörés? Hiszen a római katolikus egyháznak széles körben elterjedt gyakorlata! Nálunk, görögkatolikusoknál ez egészen másként van, de a római katolikusoknál bevett gyakorlat. Sőt, most pontosan ezt írta elő a Püspöki Kar. Tehát jól tette, hogy így vett részt a szentáldozásban.