Tisztelt Lelkiatya!
Talán furcsa kérdéssel fordulok Önhöz, és talán nem is tudja megválaszolni, de reménykedem, hogy igen. Két évvel ezelőtt kötöttünk házasságot a férjemmel, római katolikus szertartás keretein belül. A férjem ortodox (román állampolgár), én pedig római katolikus vagyok (keresztelt, elsőáldozott, bérmált, és házas). A férjemnek és a férjem családjának nagyon sokat jelentene, ha a gyermekünket ortodox templomban keresztelnénk, ortodox keresztszülőkkel (feltehetően Romániában). De mi magunk Magyarország nyugati részén élünk, katolikus közösségben, katolikus templommal, hittanórával. Ortodox hit vallás gyakorlására (gyakorlatban nem lélekben, mint templomba járás vagy hittanóra), vajmi kevés az esély, mondhatni nincsen. A kérdésem az lenne, hogy ha ortodox templomban ortodox keresztszülőkkel kereszteljük meg a gyermeket, járhat-e itthon római katolikus templomba, hittanórára, később lehet-e elsőáldozó, bérmálkozó? Elismeri-e majd később a római katolikus egyház a keresztszülőket keresztszülőnek, még ha ortodoxok is? Mindemellett a férjem az ortodox hitre is tanítaná, míg én a katolikusra.
Előre is nagyon köszönöm szíves válaszát.
Tisztelettel: Zsófia
Kedves Zsófia!
Az ortodox egyház áll legközelebb a katolikus egyházhoz. Jobb volna, ha a gyermekeiket katolikusnak keresztelnék, de áldásos az is, ha ortodoxnak. Azzal nyernek legtöbbet a gyermekeik, ha mindkét egyház tanítását megismerik. Elvileg ortodox hívő nem részesülhet a szentségekben katolikus templomban, de ilyen vegyes családnál ezt én mégis elképzelhetőnek tartom. Kínálkozik, hogy ha itt élnek Magyarországon, akkor megismerkedjenek a görögkatolikus egyházzal, amely kettejük között van. Bár ortodoxok is élnek Magyarországon, csak kis számban. (Román ortodoxok jobbára Gyulán és környékén, ahol püspökük is van.) Görögkatolikusok viszont gyakorlatilag az ország minden területén megtalálhatók.
Kedves Lelkiatya!
Nem olyan régen vettem egy könyvet a cime:A kiemelkedöen eredményes fiatalok 7 szokása.A könyvet a Harmat kiadó forgalmazza.Nagyon jónak találom sok hasznos önismereti dolgot,gyakorlati tippeket nyujt a helyes idöbeosztáshoz,fontossági sorrend kilakitásához,stb.A könyvet elküldtem egy közösségi levelezölistára,mivel online is olvasható és ott egy tag nagyon negativ kritikát mondott bár nem olvasta a könyvet,és azt mondta másoknak sem ajánlja mert szerinte ez new age-s.Olvasom a könyvet és nem találok benne new age-s elemeket(ezotériát,horoszkópot...)nagyon hasznosnak és reálisnak találom a könyvet.Bár a Harmat kiadó nem katolikus kiadó,de ugy látom a pszichológia terén nagyon jó könyveik vannak,amelyeket katolikus papok is ajánlanak.Az emlitett könyvet megtaláltam egy külföldi katolikus könyvkiadó web oldalán,ők is forgalmazzák.Ha a lelkiatya számára ismeretes a könyv mi a véleménye róla?Jó-e a keresztényeknek pszichológiai könyveket olvasni?Kicsit elbizonytalanodtam,az a vélemény után amit az illetö személy irt,zavart keltett bennem.Ha a könyvet olvasom nincs bennem rossz érzés.Talán itt is érvényesithetö a mondás,hogy gyümölcseiröl ismerjük fel jó-e valami.Kezdő teológus hallgató vagyok,és úgy érzem tudok elvonatkoztatva véleményt alkotni egy könyvröl,kiszürni belöle mi a jó és mi a rossz.De azért igyekszem megvizsgálni a dolgokat,hogy ne essek hibába.
Köszönöm válaszát!
Sajnos nem ismerem a könyvet, így nem tudok róla véleményt mondani. Első hallásra magam is idegenkednék tőle, mert fölmerülhet a gyanú, hogy megint olyan könyv született, ami a sikeresség forgatókönyveként kínálja magát. Márpedig a sikeresség tévút. Nem a sikerességre kell törekedni, hanem az üdvösségre. A new age legtöbbször ezt a téves célt ajánlja, ezért lehetett az Ön által említett személy ilyen kritikus. Azonban most utánanéztem mások véleményének, s úgy látom, hogy még keresztény oldalak is elismerőleg szólnak a könyvről.
Alapvetően semmi rossz nincs abban, ha az ember pszichológiával foglalkozik, ez segíti az önismeretet, az emberi természet megismerését. Viszont a nem keresztény pszichológia sok esetben félrevezető lehet, mert alapvetően téves az emberképe. Szabad és hasznos tehát az ilyen írások tanulmányozása, de nem válogatás nélkül.
Kedves lelkiatya!
Mostanában a Facebookon azt látom, hogy mindenkinek sikerül minden, jól érzi magát, boldog és hogy ha egy nyáron elmegy valahova akkor is halad valamire. Miért van ez? Miért nem mond le néhány ember arról hogy ne menjenek kirándulni, szórakozni? Én életem lemondások sorozata. Nem megyek kirándulni nyáron sosem, mindig csak a kötelességek teljesítéséből áll ki az egész életem csakis azért hogy ne lehessen belém kötni. Már rossz nézni mások boldogságát, hányingerem van tőle. Nem irigykedem senkire csak már kicsit sok a jóból.
Mint korábban is leírtam egy válaszban, világosan látnunk kell, hogy amit a fészbuk kínál, az nem a valóság. Rengeteg és roppant sokrétű tájékoztatást kaphatunk azon keresztül, de szinte semmi lehetőség nincs azok igazság- és valóságtartalmának ellenőrzésére. Magyarán szólva a fészbukra mindenki azt ír, amit akar. Ehhez viszonyítani a saját életünket értelmetlen dolog. Nem beszélve arról, hogy soha nem érdemes embereket, életeket összehasonlítani, mert nem is lehet.
Aztán, miért gondolja Ön, hogy senki nem mond le a szórakozásról? Nagyon is sok ilyen ember van. Persze, van, aki kényszerűségből, s van, aki odaadásból, önként, esetleg másokért vagy Istenért.
Ugyanakkor az sem jó, ha Ön pedig nem megy sehová pihenni. A munkáját is akkor fogja tudni jól végezni, örömmel, fölszabadultan, ha időről időre ki tud kapcsolni és kapcsolódni, ha tud pihenni, ha értelmes szórakozással táplálja a lelkét, szellemét. Ne féljen senkitől, nem másoknak kell megfelelnie, egyedül Istennek. Ő pedig nagyon sok örömöt is ad, érdemes keresni, hogy ha úgy találja, hogy nem szembetűnő, ha nem veszi észre. Higgye el, nagyon sok öröm van az Ön életében is, csak meg kell keresni a forrását.
Kedves Lelkiatya!
A minap olyat olvastam az interneten, hogy a pápa tényleg támogatja az RFID Chip beültetését? Ez igaz?
Sajnos/hála Istennek ebben az esetben (is) egyszerű álhírrel állunk szemben. A hírt közlő magyar és nemzetközi hírportálok egyike sem számít mértékadó hírforrásnak, főleg nem egyházi információk vonatkozásában. A hírnek utánanézve egyértelműen kiderül, hogy egy gyorsan terjedő álhírrel állunk szemben, amelynek semmilyen valóságalapja nincs. Ez egyébként kiderül már az állítólagos pápai nyilatkozat szövegezéséből is, amely teljességgel idegen a hasonló konkrét tudományos/erkölcsi kérdésekkel kapcsolatos hivatalos egyházi állásfoglalásoktól, különösképpen pedig Ferenc pápa megnyilatkozásainak stílusától. Összegezve tehát - legjobb tudomásom szerint - semmi nem támasztja alá, hogy Ferenc pápa támogatná az említett chip beültetését.
Kedves lelkiatya!
Római katolikusnak kereszteltek, mindkét szülőm római katolikus.Én viszont áthatva a keleti liturgia és lelkiség szépségétől és gazdagágától évek óta görög katolikus szent liturgiára járok. Mit kell tennem hogy hivatalossá váljon rítusváltoztatásom?
Köszönettel: Bazil
Kedves Bazil!
Semmi nem akadályozza Önt abban, hogy római katolikusként rendszeresen járjon görögkatolikus szertartásokra, megismerje a keleti teológiát, keleti lelkiséget. Ha mégis súlyos oka van arra, hogy rítust változtasson, ezzel a kérelmével először a saját római katolikus püspökéhez kell fordulnia. Ő vélhetően meg is adja az ehhez szükséges engedélyt, amelynek birtokában fordulhat a görögkatolikus püspökhöz, aki befogadó nyilatkozatával hitelesíti, véglegesíti a rítusváltást.
Kedves Lelkiatya
Lányomék görög katolikus esküvőt szeretnének tartani.
A férje görög katolikus , a lányom nincs megkeresztelve.
Mi kell az esküvői szertartáshoz ?
Egészen egyszerűen keresse föl a legközelebbi görögkatolikus lelkészt. Ő majd nem csak azt magyarázza el, hogy mi kell az esküvőhöz, hanem több találkozáson keresztül a házaséletre is fölkészíti majd őket.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Lelkiatya! Mit lehet tenni, ha a legjobb barátnőm, (aki egyben a szobatársam is) nagyon haragszik rám, és bocsánatkérések ellenére sem hajlandó megbocsátani nekem. Nagyon rossz érzés a szobában úgy lenni, hogy egész nap nem szólunk egymáshoz, csak a telefont nyomkodjuk. Gyakorlatilag minden emberi kapcsolat megszűnt közöttünk.
Segítségét köszönöm,
Dóra
Kedves Dóra!
Ha hosszú időre állandósul ez a helyzet, akkor lehetőleg cseréljenek szobát, szobatársat. Nagyon meg tudja mérgezni az emberi kapcsolatokat a szeretetlen egybezártság. Persze, ez már csak a végső megoldás volna. Javaslom, hogy egy darabig csöndben viselje ezt az áldatlan állapotot, s ne is erőltesse a szobatársával a társalgást. Egy idő után ez úgyis változni fog. Nem biztos, hogy visszaáll úgy, mint volt korábban, de az is lehet, hogy a kibékülés után még mélyebb lesz a barátságuk. Érdekesek ezek az emberi folyamatok.
Mindenesetre, most várjon egy kicsit. Ne erőltesse a békülést. Csak imádkozzék érte, imádkozzék a barátnőjéért, ugyanakkor lesse a kedvező alkalmat, amikor ezekről kicsit el tudnak beszélgetni.
Tisztelt Lekiatya!
Mi az Egyház, pontosabban a Magyar Katolikus Egyház álláspontja Natália nővérrel, illetve látomásaival kapcsolatban. Elindult a boldoggá avatási eljárása?
Válaszát köszönöm!
Natália nővér boldoggá avatásáról nem tudok. Nem is tartom valószínűnek, hogy ez bekövetkeznék. Egyes püspökök elismeréssel szóltak róla, vagy legalábbis támogatólag nyilatkoztak az általa indult lelkiségi mozgalommal kapcsolatban, más püspökök pedig inkább visszafogottan, sőt, elutasítóan fogalmaztak. A Katolikus Egyháznak - tudomásom szerint - nincs hivatalos állásfoglalása Natális nővér látomásaival kapcsolatban.
Tisztelt Lelkiatya!
Én római kat. vallású vagyok és egy vidéki középvárosban élek.
Van két városrész, mindkettőben áll római kat. templom.
Én az x városrész egyházközségéhez tartozom, DE azt veszem észre
magamon, hogy legszívesebben szinte minden vasárnap az y egyházközség
templomába mennék szentmisére. Talán attól van ez, mert már unom a
saját egyházközségemet, a helyi arcokat, nem tudom, az viszont tény, hogy a másik, tehát az y egyházközségben 100 %-os "vérfrissítés" történt plébánosi fronton, az idős atyát nyugdíjazták, és 2 igen fiatal atya került az egyházközség élére, akik merőben új szokásokat is bevezettek,
ráadásul a kántor is igazán képzett, sokszor órákig hallgatnám a játékát, énekét, sajnos ez a mi kántorunkról nem mondható el, és szerintem a helyi, idősebb plébános is csak a kötelező minimumot nyújtja. Az y egyházközségben pl. a vasárnapi nagymisén orgonakísérettel
éneklik el a teljes, tehát a nicea-konstantinnápolyi hitvallást, ez
különösen felemelő. Ön hogyan látja ezt? Mehetek nyugodtan más templomokba misére (római kat. templomokról van szó, csak a helyi plébános ne tudjon róla? Hiszen ott is a saját felekezetem közt vagyok.
Vagy pl említhetem Esztergomot is, ami abszolute a kedvenc városom, és
a Bazilika a kedvenc templomom. Tudom, nem a templomért járunk misére,
de számomra ez sokat jelent. Az óriási térhatás, ahogyan az az orgona
szól, ezt az élményt emberi szó vissza nem adhatja. Legszívesebben minden hónapban Esztergomba járnék misére, a világ legszebb templomába,
de tudom, hogy ez helytelen lenne. Nem szeretném a saját egyházközségemet sem hanyagolni, ugyanakkor nem értem azon embertársaimat, akik egész évben csak és ugyanabba a templomba járnak.
A változatosság gyönyörködtet, nem? S nagy valószínűséggel egy másik
római kat. templomban sem fognak pl. Kálvin Jánosról nagyszerű tetteiről
prédikálni (ami szerintem egyenlő a nagyfokú egyházrombolással, d erről
kálvinista testvéreimnek nyilván más a véleménye).
Ebben a témában szeretném a Lelkiatya véleményét kikérni
tisztelettel: Péter
Kedves Péter!
Jól érzékeli, hogy kényes kérdésről van szó. Egyrészt van az embernek felelőssége a saját plébániai közössége iránt, ugyanakkor van természetes igénye is a minél mélyebb lelki töltekezésre. Fontos, hogy ne legyen felszínes az Isten-kapcsolata, ne legyen külsőséges az Egyház-szeretete. Legyen inkább valóságos, amely a nehézségeket is szívesen viseli, az áldozatokat is örömmel meghozza annak érdekében, hogy Isten akarata szerinti élet folyjon az egyes egyházközségekben. Azt a tanácsot tudom jó szívvel adni, hogy olykor elmehet a másik templomba is szent misére, természetesen Esztergomba is, de semmiképp se hanyagolja el a saját közösségét. Próbálkozzék azzal, hogy ott is széppé váljon a liturgikus- és értékessé a közösségi élet.
Kedves Lelkiatya!
Ebben a téli szezonban a szokásosnál is többen voltam megfázva, náthásak influenzások. E kapcsán az lenne a kérdésem, hogy mi a felelős magatartás ilyen esetben ha meg vagyunk fázva: járulni az Oltáriszentséghez vagy sem?
Hisszük és valljuk, hogy lelkünk és testünk gyógyulására szolgál az áldozás, de azért itt emberi kérdések felmerülnek.
Köszönöm a válaszát.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Üdvözlettel,
D.
A testi betegségeink idején éppen annyira rászorulunk az élet szentségére, az Eucharisztiára, mint egészségesen. Nem volna helyes a betegségre hivatkozva távol tartanunk magunkat az Eucharisztiától. Görögkatolikus áldozás esetén arra ügyelhet ilyenkor jobban az ember, hogy a kis kanál minél kevésbé érintkezzék az ajkával. Egyéb óvintézkedést nem tartok szükségesnek. Minél gyakrabban áldozzunk, lehetőleg minden vasárnapi Szent Liturgián! Ha valakit súlyos betegség akadályoz ebben, akkor kérje meg a papot, hogy keresse föl, és vigye el neki az Eucharisztiát.
Kedves Lelkiatya!
Mi a különbség az öröm és a boldogság között?
Bár egyszerűnek tűnik a kérdés, mégis nagyon nehéz rá válaszolni. Azért is, mert két olyan egészen közel álló fogalomról van szó, amelyek önmagukban is igen nehezen meghatározhatók éppen belső összetettségük és életünkre gyakorolt roppant szövevényes hatásuk miatt. Próbáljuk meg mégis:
Az öröm lehet pillanatnyi jó érzés, a boldogság inkább folyamat.
Az öröm látványosabb, a boldogság nehezebben kifejezhető.
Az öröm könnyebben megosztható, a boldogság csak lassan továbbadható.
Az öröm lehet felszínes, a boldogság mindig a mélyből fakad, a mélyről beszél.
Az öröm kötelesség, a boldogság ajándék.
Az öröm földi életünk dísze, a boldogság örök életünk szépsége.
Az öröm a boldogság építő eleme, a boldogság az öröm beteljesülése.
Kedves lelkiatya!
Miért nem tudok örülni mások örömének? Mióta leérettségiztem egyre rosszabb és rosszabb az életem. Tudom, hogy mindenkinek a Jóisten más és más utat szán, mindenkinek van nehézsége. Másnak mindenhez szerencséje van, nekem meg mindenért vértizzadva kell megszenvednem, mindenről le kell mondanom hogy jobb legyen hogy én is tudjak haladni, el tudjak érni valamit. Másoknak minden "csak úgy van" (párkapcsolat, munkahely, nyelvvizsga, jogsi). A Facebook nevű közösségi oldalon csak azt látom, mindenkinek ez sikerül meg az sikerül. Állendóan mondják a sok hülye szöveget, aminek eleje-vége nincs, könnyen beszélnek hogy "nem minden ember rossz szándékú" meg "rossz után jó következik" stb. Mikor fordul már az én életem is? Mikor fogom én is megmutatni hogy ugyanolyan ember vagyok mint ők?
Első és legfontosabb tanácsom, hogy senkihez ne hasonlítsa önmagát, sem senki életét a sajátjához. Ezzel csak félrevezetné saját magát. Mit lát mások életéből? Amit mutatnak, amiről beszélnek. Mindenki (igen kevés a kivétel) jobbnak mutatja magát, mint amilyen. Ez mindig is így volt. Ezt az emberi gyarlóságot ismerve tartotta fontosnak Szent Pál azt a kijelentést tenni, hogy: óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit bennem lát (2Kor 12,7). Mi, sajnos, nem ilyenek vagyunk. A mai ember különösen is hajlamos - és most már a világhálón keresztül képes is - többnek, jobbnak, szebbnek mutatni magát a valóságnál. A fészkbuk különösen is ilyen virtuális világ! Óvakodjék attól, hogy az azon keresztül érkezett hírek alapján minősítse a saját életét! Szóval, első lépésben igyekezzék ettől teljesen függetleníteni magát. Második lépésben pedig mégis vizsgálja meg jobban a saját életét. Vizsgálja meg az Isten szemével! Valóban semmi nem sikerült, semmi nem jött össze? Hangsúlyozom, ne az emberek, hanem az Isten szemével tegye meg ezt az életértékelést. Remélem, észre fogja venni, hogy már eddig is mennyi mindent kapott, van, mire építeni, és kell is építenie. Meglátja, ha Isten szemével kezdi nézni az életét, még az örömök is jobban kirajzolódnak, s persze, a jövő is. Nem ezt szeretné? Ne késlekedjék, tehát cserélnie ezt a lelki szemüveget!
Atya! A lányom 22 éves, már volt egy vetélése. Ha fiüt lát teljesen kontrollálatlan, nem is érzi mit tesz, otthagy mindent és mindent a családban, pedíg nem szerelmes, csak megy mintha valami vinné, még a tekintete is mrgváltozik. Egyébként nagyon okos, volt már katolikus fiatalok közösségében Olaszországban 3 évet és hazajött , megígérte, elmondta, hogy tudja és mégis egy ivásos buli után még aznap este elment a fiúhoz, aki 12 évvel idősebb. nem is szólt!
Mit tegyek mint anya? Imádkozom, sokat. Én is változni akarok.
Félek milesz vele?
Én nem tudok pózolni, mást mutatni mint amit gondolok.
Isten áldja!
Ilona,
Kedves Ilona!
Nem is kell pózolnia, mást mutatnia, mint amit gondol. Az nem vezet semmire. Sajnos, most a lánya ebben a megszédült állapotban van, ebben az átmeneti időszakban él. Reméljük, nem sokáig. Attól tartok, most egy darabig közvetlenül nem sokat tehet. Most valóban az imádság, a hittel mondott imádság a legtöbb. Ez egyébként majd bölcsességet és tanácsot is fog adni Önnek, hogy mit is tegyen. Esetleg abban az irányban segítheti, hogy beszélgessen egy pappal, régi hitoktatójával, aki felé még megvan a bizalma. Ügyeskedhet abban is, hogy valahogyan (nyilván nem erővel) eljuttatja újabb katolikus programokra, ifjúsági zarándoklatra, Máriapócsra vagy hasonló rendezvényekre. Persze, mindezeket jól megimádkozva. Sokat fog ez még változni, addig tartson ki a hitben és imádságban!
Kedves lelkiatya!
Olvasta már Athanasius Schneider püspök a családszinódusról kifejtett véleményét? Barsi Balázs atya is foglalkozott a témával pár hete egy homíliában: https://www.youtube.com/watch?v=0AwsAFShrno
Mi a véleménye erről?
Igen. S meghallgattam Balázs atya buzdítását is erről. Teljesen egyetértek azzal, hogy az Egyháznak is nagy kísértéseket kell átélnie, nem csak az egyes embernek, s ennek, bizony, most van az ideje. Amennyire én látom, megint a sajtó veri föl jobban a kedélyeket, s nem annyira valós veszélyről, mint inkább fölkorbácsolt érzelmekről van szó. Az, hogy ezekről a kérdésekről merjünk beszélni, nem egyház- és Krisztus-ellenes, hanem éppen a hit felelősségéről és Krisztusban való szabadságról árulkodik, amely nem mindig jellemezte a Katolikus Egyházat. Szerintem a klerikalizmus és a papi gőg legalább annyira veszélyes és evangélium-ellenes, mint sok más emberi bűn, amelyet ostorozni szoktunk. Ferenc pápa ebben is igen merész álláspontot képvisel. Mint az ismeretes, és Athanasius püspök nyilatkozatából is kiderül, a szinódusi atyák java része elutasította az egyház tanításától eltérő gyakorlatot. Az, persze, meglepő, s talán valóban emberi huncutságnak az eredménye lehet, hogy mégis bekerült a záró dokumentumba néhány ilyen mondat. Ez azonban nem az egyház tanítása, semmilyen egyházi irányelv ebben az irányban nem fogalmazódott meg, nem tér el az Egyház a maga évezredes hitétől és hiteles hagyományától. Az egyes püspökök tévedése, sajnos, nem kizárható, de erre mindig is volt példa. Ezért nem tartom annyira veszedelmesnek a mostani helyzetet, mint azt esetleg Balázs atya a maga szenvedélyességével megfogalmazta.
Arra pedig külön oda kell figyelni - ez az én személyes véleményem -, hogy az újraházasodottak életében sokszor emberi tragédiák húzódnak, amelyeket gyógyító szándékkal, megértéssel, irgalommal, s természetesen - ami ugyanez: - Krisztus iránti hűséggel kell kezelni. Ez nem könnyű, nekünk, gyarló, korlátolt gondolkodású embereknek egyáltalán nem könnyű. Ezzel számolni kell a mai világban, s erre is fölhívja a figyelmünket a karizmatikus bátorsággal élő és irányító Ferenc pápánk.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
A hét minden napján tartózkodom az állati eredetü ételektől, és más böjti lemondást is fogadtam. Sajnos mostanában többször kísértésbe esek és egyre nehezebb tartanom ezeket a lemlemondásokat. Hogy kerülhetem ki ezeket a kísértéseket az imán kívül?
István
Kedves István!
Bocsásson meg, hogy némileg megkésve adom a választ, hiszen a böjtnek már vége, most éppen fényes hét örömét üljük, de talán most sem haszontalan a kérdése kapcsán megfogalmazni néhány gondolatot.
Ahogy érzékelem, a böjt vége felé érezte azt, hogy egyre növekednek a kísértések. Ezt az is jelenti, hogy elég jól végigküzdötte a böjtöt, az elhatározásait nagyjából tartani tudta. Az ördög azonban nem alszik, éppen a vége felé, a nagy hajrában akarja elrontani az addigi szép eredményt. Ám úgy is tekinthetjük nyugodtan, hogy maga az Úr engedi meg a nagyobb kísértést, mert úgy látja, hogy az illető kellőképpen megerősödött már az eddigi küzdelemben. A kísértésen ne csodálkozzunk! Nyilván, nem azzal kell véget vetni a kísértésnek, ha beleegyezünk, ha felhagyunk az addigi küzdelemmel. Ne féljünk vállalni a küzdelmet, annál szebb az eredmény. A kísértések elkerülésére maga az Úr fogalmazott meg nekünk kérést, amelyet a legfontosabb imánkba, a Miatyánkba illesztette bele. Tehát ezt az imát még nagyobb buzgósággal mondhatja, ugyanakkor ne féljen attól sem, ha az ima hatására még nem múlik el nyomban a kísértés. Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek. Van, amikor éppen a kísértésre, hogy el ne bízzuk magunkat. Igaz, hogy ezen a héten nincsen böjti nap, de jövő héttől már újra kezdődhet a pénteki, esetleg a szerdai lemondások sora. Javaslom, hogy lendüljön bele jó szívvel, ne féljen az eredményétől vagy éppen az eredménytelenségtől! Bátran vállalja a lemondásokat Krisztusért!
