Kedves atya!Tisztelettel kérném leírni a hívek viselkedését/állás,térdeplés?/a szent liturgia alatt.Tehát mikor kell állni ill.térdepelni.
Ez egyáltalán nem egyszerű. Ugyanis erre nincs előírás, helye válogatja, hogy hol mi a szokás. Van, ahol végig állnak, van, ahol szinte végig ülnek, még az Utolsó vacsora szavai alatt is.
Inkább tanácsot adok. Bizánci rítusban az álló helyzet a legmegfelelőbb imaállapot. Így tud legösszeszedettebb lenni az ember. Persze, aztán, ha elfárad, akkor jobb, ha leül. A zsoltárolvasás alatt ülni szoktak, erről is kapta a zsoltározás a nevét: kathizma, azt jeleni, ülve. A térdeplés igen ritka a bizánci rítusban, többnyire csak nagyböjt egyes szertartásain van helye meg a pünkösdi térdhajtási imák alatt. Ennek ellenére nálunk sok helyen az utolsó vacsora szavai alatt is szoktak térdelni.
Legjobb, ha ezt a helyi atyával beszéli meg, ő mit tanácsol az adott helyen, s érdemes majd azt követni.
T. Lelki atya!
Személyes problémámmal kapcsolatban szeretném a véleményét kérni.
Én egy 28 éves lány vagyok, aki jelen állapot szerint jegyességben élek.
A vőlegényem miatt kérném a véleményét, miszerint az ismerkedésünk alatt nem mondott el nekem egy nagyon fontos információt, hogy ő folyamatos gyógyszerszedésre kényszerül, mivel ő epilepsziás. Ezt a tényt most is csak egy véletlen kapcsán, a gyógyszereit nézve vettem észre, tehát ő még mindig nem közölte velem. Talán attól félt, hogyha tudomásomra hozza, akkor én elhagyom őt. Én most viszont úgy érzem, hogy becsapott, tehát egymás előtt nem szabadna titkolni semmit. Itt vagyunk a jegyességben, tervezzük az esküvőnket, én nem szóltam még neki erről a sajnálatos tényről.
Nem tudom, hogy most ebben a helyzetben mi lenne a legjobb megoldás, hogyan szóljak neki erről, hogyan fogadja ezt az általam véletlenül kiderített információt. Nagyon tanácstalan vagyok, mert lehetséges, ha a kapcsolatunk elején tudomásomra hozza, akkor nagy valószínűséggel nem folytattam volna a kapcsolatot, mert ez véleményem szerint egy állandó odafigyelést is igényel a másik fél részéről is.
Várom szíves válaszát.
Üdv.
Anna
Kedves Anna!
Adjon hálát az Istennek, hogy ez most tudódott ki, és nem később. A Jóisten adott most esélyt ezáltal, hogy tudatosan dolgozhassa fel ezt a helyzetet, ne pedig később, kényszer alatt. Most még semmi sem dőlt el. Minél hamarabb tárja fel a jegyese előtt ezt a tényt. Lehetőleg szemrehányás nélkül. Azt mindenképpen adja értésére, hogy hiba volt rejtegetni ezt a fontos dolgot. Hiszen a házasság teljes bizalomra épül, nem szabad semmit eltitkolni egymás elől, semmi lényegeset. Amikor erről nyíltan tudnak majd beszélgetni, akkor vizsgálja meg, Anna, a saját szívét, hogy ezek után meg tud-e maradni mellette. Ha igazán szereti őt, akkor emiatt a betegség miatt nem kellene ott hagynia. Sok egyéb nehézséget is kell majd vállalniuk a házasságban. Ha viszont azt érzi, hogy ez a bizalomhiány továbbra is megmarad, akkor jobb most kilépni ebből a kapcsolatból. Egy epilepsziás férfihez nyugodtan hozzá lehet menni feleségül, de egy olyan emberhez, aki nem őszinte magával, azt nem javaslom.
Tisztelt Lelkiatya!
"Nos, a síró, nyüszítő állat sem tud többet a sorsáról, mint a sárgarépa."
Ezt a mondatát olvasva felszisszentem. ...
DJK
Egy állatbarát katolikus
Többen is hozzászóltak még ehhez a kérdéskörhöz. Szeretnék teret adni mások gondolatának is, erre pedig a Fórum rovatunk nyújt lehetőséget. Kérem, akinek ezzel kapcsolatban gondolata van, inkább oda írja le.
Tisztelt Atya!
Milyen irodalmat javasolna, ha szeretnék megismerkedni a görög és római katolikus vallás különbség?ről, illetve a görög katolikus házasságjogról, annak történelmi alakulásáról?
Köszönöm válaszát előre is.
A következő írásokat tudom javasolni:
- Kuminetz Géza: Katolikus házasságjog-a hozza a párhuzamos utalásokat.
- "A keleti teológia a házasságról, családról" - előadásgyűjtemény, Sapientia füzetek 22.
- Athanasiana folyóirat számaiban több publikáció (http://www.atanaz.hu/?q=content/athanasiana) is letölthető.
- Szabó Péter prof. egyetemi jegyzetei.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit tehetnék, hogy szívesebben járjak gyónni? Jelenleg ugyanis nagyon nem szeretem, nem is érzem, hogy kapnék valamit, bár tudom, hogy az Egyház tanítása szerint Isten megbocsátja a meggyónt bűnöket. Ebből viszont semmit nem érzek, semmit nem tapasztalok. Az sem érdekel, hogy a pap titokban tartja-e, a bűneimet ugyanis szinte mindenki látja-hallja körülöttem, soha nem csináltam titkot belőle. Megtisztulást, újrakezdést viszont még soha nem sikerült éreznem. Már arra is gondoltam, beszéltem is erről a gyóntatóval, hogy nem jövök egy jó darabig gyónni, mert minek. Hátha hosszabb idő után inkább érezném szükségét. Majdnem ugyanez vonatkozik a szentáldozásra is, én semmit nem tapasztalok meg a lelki táplálékból. Biztos bennem van a hiba, rossz katolikus vagyok. De hogy lehet ebből kilépni? Vagy nem is kell kilépni?
Már nem is kell nagyon sokat várnia erre. Ha már felismerte, hogy itt valami hiányzik, ha már szeretné ezt mélyebben átérezni, ez annak a jele, hogy igenis fontos az Ön számára. Annyi tévedés van a gondolatmenetében, hogy a szentséget szeretné emberi érzésekkel érezni, de erre tehát hiába vágyik. Van, amikor Isten megajándékoz bennünket az érzelmek kegyelmével, de ennek ajándéka teljesen Őtőle függ. Nem tehetünk szemrehányást Neki, ha nem kapjuk meg, de magunknak sem, ha nem tapasztaljuk. Nem ezekért az édes érzésekért részesülünk a szentségben, hanem Isten ereje miatt. Amely, mondom, nem érzékelhető. Ne is kérje az Úrtól, mert az is félrevezetné. Azt kérje imáiban, hogy tudjon kitartani az Őutána való vágyakozásban, hogy legyen ereje ebben a kitartásban. Ha kitart, meg mégis meg fogja tapasztalni, milyen édes az Úr.
Főtisztelendő Lelki Atyám!
A kérdésem egyszerű: szentségi házasságot nem kötött, vallását azonban rendszeresen gyakorló, együtt élő görög katolikus pár részesülhet-e a bűnbánat és oltáriszentség szentségében? Bűn-e, ha igen mekkora és milyen súlyú Isten színe előtt az ilyen együttélés? Nyerhetnek-e feloldozást a gyónás által és járulhatnak-e szentáldozáshoz?
Megköszönve válaszát, Isten áldását kérve: F.M.K.G.
Férfi és nő között testi egyesülés csak a házasságon belül lehetséges, amikor már végérvényesen elkötelezték egymásnak magukat, és ezt az elköteleződést az Isten is megáldotta. Házasságon kívül ilyet tenni Isten akaratának megtagadása, vagy legalábbis annak semmibevétele. Ezt mindenképpen kerülni kell. Ha még nem házasodtak össze, akkor ne éljenek egy fedél alatt, mert az természetszerűen rendszeres testi kapcsolatot is jelent. Hiába gyónnák meg, azt nem tudják megfogadni, hogy többet nem vétkeznek, hiszen az együttélésből következik a bűn továbbélése. Ez az oka annak, hogy nem részesülhetnek feloldozásban, s így az Eucharisztiában sem. Nehéz volna azt mérlegelni, hogy ez mennyire súlyos bűn, mennyire nem. Távol tartja Önöket az Istentől, még ha ezt az egymás iránti szeretetük miatt nem is érzik. Javaslom, hogy minél hamarabb rendezzék a kapcsolatukat az Isten előtt, akkor az Istennel való kapcsolatuk is rendeződik majd. (Hozzáteszem, hogy az egymással való kapcsolatuk is megerősödik az által, ha tudnak egymásra várni.)
Kedves lelkiatya!annak a valakinek szeretnék bátorításként írni pár sort aki azt írta magáról,hogy autoimmun beteg és kávé függő.Bízzon teljes bizalommal az Úrban!Én is rengeteg kávét ittam ,pedig a gyomorhurutom és szívproblémáim is vannak,szóval nem lett volna szabad.Sokat kértem az Urat,hogy szabadítson meg ettől a szenvedélytől mert Ő megteheti,hogy erőt ad mert én gyenge vagyok és ismételgetem,hogy :Jézusom bízom benned!! Imádkoztam még a szentséges Szűzhöz is az "Ima a Fogolykiváltó Boldohasszonyhoz" imádságot.Hiszem hogy az Úr szeret mindannyiunkat és ha bízunk az Ő Végtelen Irgalmában megad nekünk mindent ami a javunkra válik.Megsegített az Úr nem kívánom már a kávét.Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Köszönjük, hogy ezt elmondta nekünk.
Kedves lelkiatya!
Egyik válaszában azt írta, hogy a dohányzást is nevezhetjük akaratbénulásnak. Én közel 40 éve dohányzom, és soha meg sem próbáltam leszokni. Minden egyes szálat élvezek, most is. Mások társaságában viszont nem gyújtok rá, még a saját autómban sem, ha van utasom. A gond az, hogy kicsit sem érdekel az egészségem, ha ma este meghalok, nekem úgy is jó, sőt. Sohasem volt értékes életem, de ez már mindegy, középkorú vagyok, eleget éltem. Viszont valaki azt mondta nekem, hogy a gyónásában megemlítette a cigit, de a gyóntató nem is reagált rá. Nekem eszembe sem jutott meggyónni, de akkor ez most súlyos bűn vagy nem? És ha meggyónnám, ugye azt is el kellene határozni, hogy szakítok vele?
A szenvedélyes dohányzást neveztem akaratbénultság betegségének. Aki nem akar dohányozni, de képtelen letenni azt. Ezek szerint Ön nagyon is kordában tudja tartani, hogy mikor szív és mikor nem, tehát valószínűleg nem szenvedélyes dohányos. Én a dohányzást mégis rossz dolognak tartom. Lehet, hogy van élvezeti része, sőt, feszültség levezető hatása is, de akkor is inkább pótcselekvés. Jobb volna megtanulni mélyebbre ható eszközökkel kezelni a belső feszültségeket. Ráadásul az az összeg, amit az ember erre költ, bizonyára hasznosabb célokat is szolgálhatna. Javaslom, hogy legalább beszéljen erről a gyóntatójával. Egy ilyen beszélgetésben sok egyéb tényező is felszínre kerül. Ha ő azt tanácsolja, hogy gyónja meg, akkor kövesse tanácsát, ha meg jóváhagyja ezt a szokását, bizonyára megfelelő okkal teszi.
Kedvea lelkiatya egy kerdessel fordulnek onhoz,autoimmun betegsegben szenvedek dietat kellene tartanom meg lebojt kurat de kave fuggo vagyok es annak ellenere hogy nem szabad iszom meg akkor is ha fajdalmaim vannak,ugy erzem atyam hogy valami demoni ero vett hatalmaba es nem tudom hogy ilyen lehetseges e vagy csak en beszelem be magamnak,tudna nekem valamit alanlani?mit tegyek mert nagyon rossz uton haladok?
Koszonettel Andrea
Kedves Andrea! Elmondta a betegségét: az autoimmun betegsége mellett a másik a függés. Ez is valódi betegség, lehet akaratbénulásnak is nevezni. Szeretne mást tenni, nem inni kávét, hisz az értelme is tudja, az akaratát is szeretné hozzá igazítani, de képtelennek érzi magát rá. Ilyenek a drogosok, az alkoholisták, de ilyenek a szenvedélyes dohányosok is. Persze, élettani jelenség is kíséri a függés betegségét, amely mindegyiknél más és más. Nem kell démoni erőre gondolni, ez betegség. Igaz, olyan, amelyek kialakulásának gyakran mi magunk vagyunk az okozói. De szabadulni, gyógyulni belőle nem könnyű, szinte lehetetlen. Isten segítségével azonban lehetséges. Máriapócson negyedévenként tartunk lelkigyakorlatot szenvedélybetegek számára. Itt csodálatosan magas a gyógyulások aránya. Ha ide nem tud eljutni, akkor keressen más, szenvedélybeteg kezelő intézményt. Hála Istennek, több ilyen is van már az országban. De mindenek előtt imában kérje Istentől a szabadulást. Elhiszi, hogy Ő mindenható? Elhiszi, hogy Ő szereti Önt? E kettő egyenes következménye, hogy tud is Önnek segíteni. Ne adja fel, forduljon Őhozzá!
K. Lelkiatya. Kérdésem ön felé, hogy van e akadálya annak, hogy katólikus szülők gyermeke református templomban legyen keresztelve.
Válaszáét előre is köszönöm.
Mindenesetre nem szokványos, és mindenképpen kerülendő. A gyermekeknek a szülők vallását kell követni, különben mibe nőnek bele? A katolikus szülők felelősek azért, hogy gyermekeiket katolikus módon neveljék.
Kedves Lelkiatya!
Mérhetetlen szomorúsággal írom levelem. Már egy éve tart ez a történet (folyamatosan, 1-2 napos megszakításokkal).
?
Mégis azt érzem, hogy elfogyott az erőm, és a lánynak sincs sok. Nem tudom, mitévő legyek. Ő is szeretné, hogy újra fel tudjunk emelkedni innen, de én teljesen kimerültem a kezdeményezésben és az ötletekben, ő pedig nem igazán tud a zárkózott jelleméből kifolyólag ilyen feladatokat ellátni. Reménytelennek érzem a helyzetet. Kérem a lelkiatyát, segítsen!
R.
Kedves R.!
Mint látja, inkább nem közöltem hosszú levelét, bocsásson meg!
Tanácsom a következő. Olyan sok mindent megpróbáltak már, de továbbra sem látnak világosan. Főként a kedvese - ha mondhatom annak -, de ebből kifolyólag Ön sem. Furcsa talán, de kereken azt javaslom, szakítsa meg ezt a kapcsolatot. Legalábbis mondja ki neki, hogy végleg kilép. Magunk között legyen szólva, nem biztos, hogy ez lesz az utolsó felvonás, de ezt semmiképp se adja az ő tudtára! Mintegy próbaképpen távolodjon el tőle! Ha már másnap ír visszakönyörgő levelet, az még ne hassa meg. Javaslok legalább három hónapi hallgatást, távolságtartást. De ezt is csak a saját szívében mondja ki, neki nem! Ha valóban egymásnak szánja Önöket az Úr, mint ahogyan erre jelek mutatkoztak, akkor kiállja ezt a próbát. Ha pedig nem, akkor nem volt tapasztalatok nélküli ez a kapcsolat, de nem érdemes folytatni.
Tisztelt Lelkiatya!
Eddig sok kérdésemre adott már választ. Valóban sok jó tanácsot is adott, nem csak akkor, amikor az én kérdésemre adott választ, hanem mások kérdéseire adottakban is. Ezekért valóban hálás is vagyok.
Viszont megdöbbentem azon a válaszán, amit a vegetáriánus életmód és kereszténység témában írt kérdésemre adott.
Azért azt szerintem be kell látnunk - vallástól függetlenül is - hogy az állatok ugyanúgy éreznek fizikai fájdalmat, ami igenis szenvedést okoz nekik.
Csak azért, mert nem emberi nyelven fejezik ki azt, a nyüszítés ugyanaz, mint egy beszélni még nem tudó gyermek esetében a sírás. Ha megnézünk egy kisgyermeket, ő még inkább ösztönből cselekszik, nem hoz tudatos döntést - akkor őt is lehetne kínozni? (Természetesen NEM.) Tehát csak azért, mert az állat ösztönből cselekszik, nem jogosítja fel az embert, hogy fizikai fájdalmat okozzunk nekik.
Azt ugye nem gondolja, hogy az állatok nem éreznek fájdalmat, amikor éppen leölik vagy bántják őket?
Továbbá, az Élet Szent. Nem csak az emberi élet szent, hanem az Élet.
Konkrétan ez a mondata döbbentett meg:
"a síró, nyüszítő állat sem tud többet a sorsáról, mint a sárgarépa."
Azért nem mindegy, hogy egy élő állatot öl le valaki, vagy egy sárgarépát szeletel fel. Szerintem nem tehetők ezek ugyanarra a szintre, még ha az állat "csak ösztönösen él is"...
Végül pedig egy cikket szeretnék ajánlani, amit egy görögkatolikus lelkész írt - és arról megkérdezni a véleményét e témánál maradva.
...
Számomra sokkal jobban összeegyeztethető annak zárómondata a Bibliával, Isten Igéjével.
A zárómondata pedig ez:
"Azt hiszem nem túlzás, ha így fogalmazzuk meg programunkat: vegetáriánusok vagyunk nem ?annak ellenére, hogy?, hanem sokkal inkább ?azért mert? keresztények is vagyunk."
A válaszát előre is köszönöm szépen!
Félő, hogy nem fejeztem ki magam elég világosan. Újra hangsúlyozom, hogy a vegetáriánus étrend és életmód nem ellenkezik a kereszténységgel. Ebben teljesen igaza van. Azt is pontosítanom kell, hogy miért éreznek másként az állatok, mint az emberek. Talán többen is felkapták a fejüket, hogy egy szintre helyeztem a kiskutyát meg a sárgarépát. Kétségtelen, hogy sok szempontból nem lehet egyenlőségjelet tenni közéjük, ezt nem vitatom. Az emberrel való összehasonlítással azonban mégis van ennek némi igazsága. Egyedül az ember személy, egyedül ő az Isten képmása, egyedül Ő az, aki megszólítható és aki megszólít másokat. Teológiai értelemben az ember teljesen elkülönül a többi teremtménytől. Csak őrá mondjuk: az aki, s minden más teremtményre: az, ami!
Az etológia szintjén valóban igen sok hasonlóság van köztünk és az állatok között. (Volt hozzászóló, aki Csányi Vilmos írásaira hívta fel a figyelmet, viszont ez a professzor nem a teológiai különbségről beszél) Viselkedés szempontjából csakugyan nagyobb az ugrás a sárgarépa és a kiskutya, mint ez utóbbi és a gazdája között. De látnunk kell, hogy az értelemmel nem bíró állat számára egészen mást jelent a szenvedés, mint az értelmes személy számára. Még akkor is, ha csecsemő, vagy az értelmét használni nem képes beteg ember. Az életet tisztelni kell minden formájában, ez is igaz. De, például a növényekét is! Az erdő rongálása is hitvány cselekedet, nem csak az állatkínzás. De jelentős, sőt, léttani különbség van az emberi élet méltósága és az egyéb élő teremtmények életének tisztelete között.
Az említett cikket valóban egy görögkatolikus pap írta, akit viszont elzártak a szolgálattól, mert a tanítása nem egyezik meg a Katolikus Egyház tanításával. Ha Ön kereszténység felvételére készül, akkor egyelőre jobb, ha megbízhatóbb írásokból merít. Megtarthatja tehát nyugodtan az étkezési elveit, ha felveszi a kereszténységet, de nem szabad elítélnie azokat, akik ezt másként gondolják.
Kedves Atya! Elnézést kérek, a határon túli püspökökre vonatkozó kérdésemmel nem szándékoztam megbántani senkit sem, és nem is számonkérően akartam feltenni kérdésemet, ha esetleg annak tűnt. A hiányos ismereteimre pedig fény derült ezzel, mivel nem hallottam még ilyenről, hogy gör.kat. pap egy római katolikus szerzetesrendbe lépjen be, pl. Jan Babjak a jezsuitákhoz.
Akkor ezért van az, hogy a korábbi kérdésemben felsorolt püspökök gyűrűt viselnek? Tudtommal a gyűrű nem tartozik a püspöki jelvények közé a görögkatolikusoknál. Szilárd, Fülöp, Atanáz püspök atyákon még nem láttam soha gyűrűt.
A püspöki gyűrű viselése alighanem latin hatás. Valóban, már Szilárd püspök atya sem viselte, de Timkó Imre püspök atya még igen. Ez is finom jelzése a keleti hagyományok lassú visszatérésének. (Pl. Dudás Miklós püspök atya még római reverendát hordott, Timkó püspök úr pedig már keletit, és ezt a kispapoknak is előírta.)
Kedves Lelkiatya!
A tanácsát szeretném kérni...Az utóbbi két hónapban sok konfliktus van az egyik baráti kapcsolatomban.Elég súlyos dolgok lettek kimondva,amelyeknek bizonyára van valamilyen valós alapjuk is.Lelkileg megráznak ezek a dolgok,mert nagyon mélyen szembesitenek önmagammal.Ez nagy fájdalmat okoz.A másik fél sokszor azokat az érzéseket,dolgokat,amelyeket nem tud megoldani kivetiti rám.Biztosan bennem is van hiba.De nem jo érzés amikor olyan dologgal bántanak,ami gyenge pontom és azt szándékosan.Számomra ez az ellenérzés,utálat és gyülölet jele.Ilyen érzéseket kelt bennem.Ez kétszer fordult elö az utobbi idöben.Azota egyfolytában lelkivivodásaim vannak.Nem tudom meglehet-e bizni egyáltalán valakiben.Nem merek mát tenni lépéseket senki felé sem.Beszéltünk is erröl,azt mondta nem velem van gondja,hanem azokkal a dolgokkal amelyeket nem tud kezelni sem velem sem pedig másokkal kapcsolatban.Arról is szó esett közöttünk,hogy a konfliktus miatt talán nem a leghelyesebb félredobni egy barátságot,és lehet hogy ezek a dolgok által Isten orvosai vagyunk egymás számára,hogy megtanuljunk dolgokat.Ugy gondoltam ez a kapcsolat alapjában véve jol müködött,de már kétségeim támadtak,mert sok az ingadozás.Ön mit tanácsolna?
Válaszát elöre is köszönöm!
T
Kedves T!
Levelének egyik legfontosabb mondatának azt tartom, hogy a konfliktus miatt nem a leghelyesebb félredobni egy barátságot. Ez pontosan így van. Nem annyira a kapcsolat változott meg az elmúlt nehéz tapasztalatok során, hanem Önök, mind a ketten. De ez egyáltalán nem rossz irányú változás. Az ember idővel az őt ért események eredménye kapcsán egyre jobban megismeri önmagát és másokat is. Egyrészt leomlanak az illúzióink, másrészt valóságosabban látjuk saját gyöngeségeinket és másokét is, így helyesebben tudunk építkezni. Ezt azért mondom el, hogy ne rémüljön meg az eset kapcsán, s ne adja fel a barátságot sem. Az igazi értékekért meg kell küzdeni. Fogadja el a barátjának a gyöngeségét, s hasonló módon a sajátját is, és építsék tovább a kapcsolatukat. (Férfi-nő kapcsolat esetén viszont - bár a barátság megmaradhat -, lehet, hogy át kell értékelni annak minőségét.)
Tisztelt lelkiatya.
Én egy olyan ügyben kérném a segítségét ammire lehet nehéz választ adni.Tudom,hogy az egyház tiltja a fogamzásgátlást bár amikor jegyesoktatásra jártunk a férjemmel mondta az atya,hogy vannak kivételes esetek de már pontosan nem emlékszem mik ezek.ezért leírom az én esetem.Idén lesz 10 éve,hogy házasok vagyunk,az első 5 kisbabámat elveszítettem,elvetéltem mindig a terhesség első 3 hónapjában.Évekig jártunk orvosokhoz,hogy mi lehet a baj aztán hála istennek kiderítették,hogy van egy genetikai rendellenességem véralvadási zavar ami miatt előbb alvad a vérem mint kellene és a magzatok nem kaptak megfelelő mennyiségű oxigént a véremen keresztül és ezért haltak el.Hála istennek született 2 egészséges gyermekem természetes úton fogantak és születtek.Ahogy kiderült mi a baj vérhigító injekciókat kellett adnom magamnak ninden nap hasfalba már a fogamzás előtt és végig a terhesség alatt,amikor már nagy volt a hasam a bordáim közé adtam, mert azt mondták csak így tudom kihordani a terhességet mert ha nem adom be minden nap ugyanabban az időben visszaalvad a vérem és elveszíthetem a babát.És mondták ha újra babát szeretnék megint el kell kezdenem az injekciókat csak utána eshetek teherbe.Én persze örömmel vállaltam mindent azért,hogy édesanya lehessek.Ilyen esetben is bűn ha védekezünk?Mert ha nem kapom az injekciókat hiába fogan meg a kis élet nincs esélye az életre.De nem szedek fogamzásgátlót mert nem is szabad ez mellett a betegség mellett,nincs spirálom se csak figyelem a naptárt,hogy mikor volt peteérésem mert érzem is mert akkor fáj a petefészkem és utána élünk csak házas életet.Vagy néha egy évben 4-5 alkalommal ha véletlenül pont peteéréskor vagyok, helyi fogamzásgátló krémet használok.
Előre is köszönöm szépen válaszát.
Ha gyermeket szeretnének, akkor ugyanazt a kezelési mechanizmust kövessék, mint korábban, s valószínű, ugyanolyan eredményre lehet számítani, tehát gyermek foganhat és megmaradhat. Amennyiben már nem gondolnak újabb gyermek érkezésére, akkor a természetes időmegválasztás módszerszerét (naptár,
hőmérő, nyákvizsgálat, egyéb jelek) érdemes továbbra is alkalmazni, mert a
jelen esetben az esetleg mégis megfogant gyermek sorsa - mint mindig - a
Teremtő kezében van, az Ő szándéka szerint érkezik vagy nem. Nagy ajándék,
ha megtudja állapítani a peteérést a jelentkező fájdalomból, mert ez
nagyon megkönnyíti a termékeny idő megállapítását. Ezt talán épp azért adja az Úr, hogy így könnyebb legyen az idő kiválasztása. Viszont bizonyos kockázat minden módszernél marad, ezzel, kétségtelen, számolni kell.
Nagy ajándék még az is, hogy a férjével erről nyíltan tudnak beszélni, közösen cselekedni. Ezt azért hozom szóba, mert sajnos, nem minden házaspárnál működik ilyen jól. Valószínű, ez annak a nehéz helyzetnek is köszönhető, hogy már több babát elvesztettek, de a férjével emiatt egymáshoz lelkileg is, testileg is közelebb kerültek. Ezért külön is adjon hálát az Úrnak.
