Kedves Lelkiatya.
Szeretnék Gál Péter atyának, aki a New Age ketesztény szemmel c.könyvet írta,emailt írni. Lehetséges?
Előre is köszönöm a segítségét.
Ezeket találtam:
Dr. Gál Péter
7628 Pécs, Szabadságharc utca 5.
Telefon: 72-328-486
Mobil: 30-936-09-81
E-mail: galp@pphf.hu
Kedves Lelkiatya!
Nagyböjtben Előszenteltek Liturgiáját végzünk szerdán és pénteken, de Nagy Szent Bazil Liturgiája is előfordul. Ugyanakkor vannak olyan szertartásaink, amiket igen ritkán végzünk.( Krétai Szent András kánonja, Akathisztosz, stb.)
A kérdésem az lenne, hogy ezeket a szertartásokat miért nem végezzük más vasárnapokon? Miért csak böjti időszakban, vagy csak az év néhány napján? Ez kicsit azt a hatást adja, hogy a vasárnaponként jól megszokott Aranyszájú Szent János Liturgiája nem olyan rangú mint esetleg a ritkábban használtak. Vagy ez helytelen gondolkodás, és nem illő a szertartások között rangot tenni?
Válaszát előre is köszönöm.
András
Nem lehet mindig mindent egyszerre. Mindennek megvan a maga ideje (Préd 3,1). A föltámadási szertartás is nagyon szép, de ha minden héten végeznénk, nem tudnánk úgy értékelni. Hasonlóképpen a karácsony vagy más ünnepek szertartásai. Lelki harakiri lenne például nyáron karácsonyfát állítani és karácsonyi énekeket énekelni. Érdemes igazodni az Egyház előírásaihoz, betartani ezeket a szabályokat, hiszen ezek csodálatos pedagógiával vannak így összeállítva. Aki igazodik hozzájuk, az észrevétlenül az Isten Országához igazodik. Nem az a kérdés, hogy melyik szertartás milyen rangú, hanem melyiknek mikor van az ideje.
Kedves Lelkiatya.
Elkövettem egy szörnyű bűnt, az önkielégítést. Sajnos bármikor meghalhatok egy gyógyszer miatt, amit egy krónikus betegségre szedek.(sajnos muszáj szednem)
Nagyon megbántam. Félek, hogy úgy halok meg, hogy nem tudtam meggyónnni. Emiatt a pokolba kerülök? Ugye? Nem elég, ha megbánom, amíg nem tudok elmenni gyónni?
Nem kell aggódnia. Éppen a bűnbánat az, amellyel helyreteheti az elkövetett bűnt. Az Isten jól látja a lelke állapotát, még ha nem is tudott eljutni a gyóntatószékig. Persze, törekedjék rá, s gondolom, azóta már meg is gyónta.
A pokoltól nem kell félni. Csak az jut oda, aki szembeszegül az Istennel. Aki gyöngeségből valami bűnt követ el, aztán meg is bánja, az még e tette miatt nem kerül a pokolba. Ha viszont sok ilyen fölhalmozódik, akkor az lebénítja a lelket, s egy idő után már észre sem veszi, hogy eltávolodott az Istentől. Na, ez a kárhozat útja. Ezért kell bűnbánatot tartani, s keresni a módját a szentgyónásnak.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Az egyetemi éveim kezdetén meghallottam a Szentlélek közöltetését, melynek köszönhetően azóta is rendszeresen gyakorlom vallásom, részt veszek a miséken és remélem, hogy a közeljövőben megkapom azt, hogy lesz alkalmam közösségi alkalmakon is részt vennem.
Akkor, fiatal egyetemistaként bizony sokszor szembesültem azzal, hogy kortársaim, barátaim úgy néznek rám, mint egy "idegenre", mivel megjelenésem, személyiségem, kapcsolataim alapján nem gondolták volna, hogy vallásos vagyok, vagy hogy minden vasárnap templomba járok. Valószínűsítem, hogy a vallásos emberekkel szembeni negatív sztereotípia miatt vélekedtek így...
És bizony, volt olyan, hogy elhallgattam, nem álltam ki Jézus mellett, nem védtem meg, nem tettem tanúbizonyságot hitemről. Hagytam, hogy rossz társaságba keveredjem, szabad akaratomból más értékrendet, normákat valló férfiakkal létesítettem párkapcsolatot.
A lefelé vezető út legvégén pedig teljes lelki kiüresedésben, testi legyengülésben kapaszkodtam bele az utolsó szálba, fordultam az utolsó lehetőség felé: elmentem gyónni.
Sírva gyóntam meg mindazt, amit a Jóisten, közeli hozzátartozóim, ismerőseim, mások és magam ellen elkövettem. Kértem a Jóistentől, hogy szabadítson meg ezektől a bűnöktől, préselje ki belőlem a rengeteg rosszat és ültessen el bennem tiszta gondolatokat, jó szavakat és igaz érzéseket.
Azóta megszakítottam minden kapcsolatot a múlttal, "új emberként" igyekszem a Jóisten dicsőségére végezni mindennapi teendőimet, alakítani kapcsolataimat és táplálni lelkemet. Imádságaim meghallgatásra leltek, egy katolikus fiúval jöttem össze, igaz ő római katolikus, de szépen beosztjuk, hogy melyik hétvégén melyik misére megyünk el. Nem szégyellem már, hogy templomba járok, büszke vagyok arra, hogy görög katolikus vagyok, büszke vagyok a szertartásainkra, az ünnepeinkre és szokásainkra. Gyermeki várakozással tekintek a máriapócsi Szűzanya hétvégi érkezésére, igyekszem a hozzám hasonlóan, Budapestre elkerült kortársaim figyelmét felhívni erre az Érkezésre. Felvállalom a barátaim, ismerőseim előtt hitemet és tanúbizonyságot teszek arról, hogy igen, a remény ellenére reménykedve hiszem, és hinnünk kell abban, hogy földi életünk után eljutunk az örök békességbe az Ő országában.
Sikerült elérnem két gyermekkori barátnőmnél, hogy beszélgetünk a vallásról, hitünkről és hitélményeinkről. Volt kollegáimmal napi szinten osztunk meg egymással Igét, imádságokat. Ki-ki a maga "fórumáról", ugyanis a legkedvesebb "nővérem" volt kolleganőm, aki református. Tőle kaptam tanácsul, hogy iratkozzam fel a Mai Ige és a Napi Remény oldalakra, ahonnan minden nap elektronikus formában kapok buzdító üzeneteket.
Első kérdésem ehhez kapcsolódna: nekünk, görög katolikusoknak lehet-e ezeket a napi táplálékokat felhasználnunk? Az Evangélium mindennap (www.evangelium365.hu) mellett van-e még ilyen, vagy ehhez hasonló kezdeményezés, amihez lehet csatlakozni? Honnan kérhetek ilyen üzeneteket, imádságokat görög katolikus fiatal lányként?
Második kérdésem a jelenlegi munkahelyemen levő helyzethez kapcsolódik. Itt is szóba került az, hogy katolikus vagyok és gyakorlom vallásom. Közvetlen kolleganőm nagyon sokat káromkodott, amikor ide kerültem, nála siekrült elérni, hogy már nem káromkodik. Úgy érzem, hogy benne is vetésre került a mag, de nem akarom, hogy kövek közé kerüljön és kiszáradjon. Felelősséget érzek iránta, és azt szeretném, hogy ha már ide irányított a Jóisten, akkor az ő dicsőségére munkálkodhassak.
Sokszor nem tudok neki mit mondani, amikor kérdezi, hogy miért fontos az előszenteltek liturgiája, miért hiszem el azt, amit mondanak, miért nem gondolom azt, hogy az Egyház rossz stb. Nem kötekedik, csak inkább provokál. Bár a kettő között keskeny a híd.
És imádkozom, hogy adjon a Jóisten olyan gondolatokat, amiken keresztül meg tudom neki mutatni azt, hogy milyen csodálatos és boldog élet ez, amit mi élünk.
Tisztelt Lelkiatya, mit javasol? Hogyan "tanítsam", alakítsam a nézeteit, hogyan oszlassam el sztereotípiáit a magam szintjén?
Harmadik kérdésem szorosan kapcsolódik az előzőhöz:
Édesapámon kívül mindenki görög katolikus a szűk családunkban. Testvérem reformátusnak lett keresztelve, de átkeresztelték kiskorában. Anyával minden héten járunk templomban (250 km távolságban igaz), viszont az Aput nem tudom hogyan lehetne óvatosan, nem elijesztően kérni, hogy vegyen részt a miséken. Vállalkozó, rengeteget dolgozik, mindig kéri, hogy imádkozzunk Érte, ami természetes - bár én is járok úgy, mint előző levélíró társam, hogy a nap végén, este már belealszom az imádságba - de nagyon szeretném, ha nem "kényszerből" jönne velünk, nem csak Karácsonykor és nem csak az évi pár alkalmas máriapócsi zarándoklatunkkor.
Hogyan lehet 26 évesen egy 50 éves Édesapát, egy családfenntartót, egy példaképet (számomra szüleim a mindenek) jobb belátásra téríteni, hogy vasárnap este hatkor nem a televízió előtt kellene ülni, hanem az Anyu kezét fogva, lélekben egymást átölelve kérni, hogy "Legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is."
Levelem terjedelme miatt szíves elnézését kérem, és válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel, Bernadett
Kedves Bernadett!
Nagyon köszönöm hosszú beszámolóját. Remélem, ez a levél más fiataloknak is ad majd biztatást, hogy ne féljenek az Istent követő élettől.
1. Más felekezetű forrásokból is kaphatunk lelki buzdításokat, főként a Szentírás egyes részleteit, de akár elmélkedéseket is. Ám fontos, hogy legyen állandó kapcsolata valamelyik atyával, akivel az adott kérdéseket megbeszélheti. Igaz, aki rendszeresen jár a szertartásokra, abban kialakul egészséges hitérzék, és nem tévelyedik el, de azért nem árt az óvatosság.
2. A legfontosabb, hogy imádkozzék a munkatársáért. Ezzel biztosíthatja, hogy nem csupán emberi erővel próbálja a jobb út felé téríteni, hanem maga a Szentlélek teszi ezt, akinek Ön igyekszik ebben munkatársa lenni. Ne legyen türelmetlen sem! Az emberi léleknek időre van szüksége. Nemde, az Ön életében is kellett egy bizonyos idő, hogy elérjen erre a mostani pontra. Javaslom, hogy a fölmerült kérdéseket (Miért kell elmenni szertartásokra? Miért hiszi el ezt vagy azt? stb.) egyénileg is gondolja végig. Üljön le az ágya szélére vagy egy székre az ikon elé, és gondolja végig, szánjon rá egy kis időt, hogy megtalálja a helyes érveket. Meg fog lepődni, hogy mennyi gondolat jut majd az eszébe. Persze, itt is érvényes, hogy az atyával való beszélgetésekben előhozhatja a nehezebben megnyíló dolgokat. De mondom, kutasson a saját lelkében is, mert ott is megtalálja a választ.
3. Az édesapjáért is elsősorban imádkoznia kell. Ezt teszi is. Higgyen abban, hogy ezek az imádságok egyszer csak beérnek. Talán nem is olyan sokára meg fog változni az édesapja. De itt is hagyni kell időt.
Én pedig a kissé késedelmes válasz miatt kérek bocsánatot.
Tisztelt Lelkiatya!
Mit jelent egész pontosan za a kifejezés,hogy "kinőni"egy barátságot?Ezzel a kifejezéssel találkoztam,egy baráttól,ami szerint kinőttük a barátságunkat.Nagyon lesokkolt ezzel.Történt egy csúnya veszekedés köztünk,az azt megelőző napokban viszont együtt kávéztunk és mély dolgokról beszélgettünk.A veszekedésnek voltak előzményei,talán nem voltak jól átbeszélve a dolgok.Éreztem,hogy valami nem stimmel.Az a csúnya veszekedés után volt egy beszélgetésünk,és akkor mondta ezt a kinövéses dolgot,és szerinte gátoljuk egymás lelkifejlődését,amit szintén nem értettem,mert nagyon sok mindenről beszéltünk egymással és mindig találtunk közös témát.Mielőtt ezek a viták elkezdődtek,ő már összebarátkozott másvalakivel,akivel közös ügyön dolgoztak.Úgy érzem ez az ügy után kezdett megváltozni.Fájt ez az egész.Azt is mondta nem akarja ö megszakitani a barátságot,de nem akarja,hogy sok mindenről beszéljünk inkább csak felszinesen,azt is mondta változásokon ment keresztül,meg nem mondja,hogy bennem van a hiba.A gond ezzel az,hogy nem látom értelmét annak,hogy egy letűnt kapcsolatot ápoljunk,az elmúlt barátságunk emlékére,hálából a régi szép időkért.Vele ellentétben nem akartam,hogy ez a kapcsolat megszakadjon vagy lefokozódjon egy alacsonyabb szintre.Hálás vagyok mindazért amit ez a barátség nyújtott,de nem szeretnék megint megtorpanni,a belső szétziláltság állapotába kerülni és úgy érzem a felszines kapcsolattartásnak ez lenne a vége,vagy újra elkezdenék reménykedni valamiben ami lehet több fájdalmat okozna mint örömet.Helyes-e ez a gondolkodásmód vagy önzően hangzik?
Nagyon szépen köszönöm válaszát!
J
Amikor benne vagyunk egy mély baráti kapcsolatban, akkor azt reméljük, hogy ez örök, de legalábbis egész életünkön át tart majd. Főként fiatalok élik meg fájdalmasan, hogy a személyiségükben bekövetkező törvényszerű változások a kapcsolatokban is változásokat eredményeznek. Vannak barátságok, amelyek e változások során is megmaradnak, tovább mélyülnek, de vannak, amelyek óhatatlanul elmúlnak. Ez, persze, fáj, ez szomorúságot okoz. De a szomorúságnak másik oka az is, ha nem tudjuk jól kezelni a barátság alakulását, változását. Soraiból az tűnik ki, hogy Ön elég helyesen látja a helyzetet. A (volt?) barátja szeretné szelídebben kezelni ezt, még egy kis hazugságot, önbecsapást is megengedve. Az Ön lelke azonban tiltakozik ez ellen. Én is azt hiszem, ez a helyesebb. Persze, a megváltozott barátságok is lehetnek sokfélék. Az ilyen helyzetek edzik az embert. Meg kell köszönni az Úrnak azt is, hogy volt ilyen barátság, s azt is hogy elmúlt, s ebből is mély tapasztalatok származhatnak. Az Isten minden helyzeten keresztül tud tanítani bennünket.
Kedves Lelkiatya!
Arra keresem a választ (sajnos nem tudok rábukkanni a neten), hogy vannak-e, voltak-e történelmileg görög-katolikus szertartású apácák, női rendek. És szokás-e rózsafüzért imádkozni a görög-katolikus vallásban.
Köszönöm szépen válaszát.
Szeretettel üdvözlöm:
Andrea
Görögkatolikus szerzetes nővérek a baziliták Máriapócson és a monasztikusok Dámócon. A történelmi korokban is voltak bizánci szertartású nővérek Magyarországon. Őket azonban anakronisztikus volna görögkatolikusoknak nevezni, hiszen ez az elnevezés csupán a XIX. századtól használatos. Mégis, ezek a nővérek bizánci rítusúak voltak, s ekkor még Rómával egységben.
Tudunk a visegrádi, dunapentelei és szávaszentdemeteri monostorról, amelyek bizánci rítusúak voltak. A veszprémvölgyi és a dunapentelei apáca-zárda volt minden bizonnyal. Találtam egy érdekes írást a világhálón, amely ezekről részletesebben is beszámol:
www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=7&ved=0CEUQFjAG&url=http%3A%2F%2Fmnytud.arts.unideb.hu%2Fszakdolgozat%2F1698%2Fkertesz_zs_1698.pdf&ei=HFEcVaDTMcirsQHwjITYAg&usg=AFQjCNHHd4mn-W1TgpnpSFiOm09kmkKRTA&sig2=pptX4fHY8gAspcIM3vLAFQ&bvm=bv.89744112,d.bGg
Igen, a görögkatolikus nővérek is imádkozzák a rózsafüzért, legalábbis a bazilita nővérek. A monasztikus nővéreknél ez kevésbé jellemző, ott inkább a Jézus-imát mondják, amely hasonló a rózsafüzérhez.
Tisztelt Lelkiatya!
"A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról
A katolikus Egyház semmit sem utasít el abból, ami ezekben a [ nem keresztény ] vallásokban igaz és szent. Őszinte tisztelettel szemléli ezeket az élet- és magatartásformákat, tanításokat és erkölcsi parancsolatokat, melyek sokban különböznek attól, amit ő maga hisz és tanít, mégis nem ritkán tükrözik annak az Igazságnak sugarát, aki megvilágosít minden embert. De szüntelenül hirdeti és hirdetnie is kell Krisztust, aki "az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6), akiben az emberek megtalálják a vallásos élet teljességét, s akiben Isten mindeneket kiengesztelt önmagával.
Búzdítja tehát gyermekeit, hogy okosan és szeretettel folytatván a párbeszédet és együttműködve más vallások követőivel, tanúskodjanak a keresztény hitről és életről; s ismerjék meg, becsüljék és támogassák a náluk található lelki, erkölcsi és társadalmi-kulturális értékeket. "
A fent idézett sorok alapján római katolikusként milyen hozzáállást kellene tanúsítanom a nem keresztény (konkrétan: hindu, buddhista, iszlám) vallások felé? Olvashatom-e ezek könyveit? Ha tanításaikat olvasva találok bennük olyat, amelyek explicit módon nincsenek benne a keresztény tanításokban, de segíthetnek a hétköznapi gyakorlati életben, azokat alkalmazhatom-e római katolikusként? Az egyértelmű számomra, hogy pl. NEM borulok le pl. hindú istenalakok vagy guruk vagy Buddha szobra előtt.
Igen, olvashatjuk ezeket a könyveket, de megfelelő bölcsességgel. Jó, ha kapcsolatban van teológiát végzett emberrel, lelki atyával, akivel ezeket a fölmerülő kérdéseket meg is tudja beszélni. Az veszélyes lehet, ha csupán saját hitismereteire hagyatkozva alkalmaz vallási gyakorlatokat, melyeket ezekben talál. Vannak ilyenek, és az Egyház el is ismeri ezt. Mégis, a vallási gyakorlatok befolyással vannak a vallási gondolkodásunkra is. Ezért kell megfelelő óvatossággal bánni velük.
Kedves Atya !
Megcsodáltam szabatos és világosan érthető válaszát arra kérdésre,hogy kit szeret jobban az Atya bennünket vagy saját fiát. Be is látom a tanítását és köszönöm. A lelkigyakorlaton volt még egy kérdés, amivel én nem tudok egyetérteni. A bűnről volt szó,amit néha nem ismerünk fel. Példa:ha jön egy náci és megkérdezi tőled az úton, hogy merre kell mennie a Fradi pályához,akkor nem szabad vele szóbaállnom és kisegítenem,mert ez bűn volna. Én úgy tanultam, hogy az ellenséget is szeretnem kell"Szeresd ellenségedet" - amit sokáig pszichológiai képtelenségnek tartottam, de Barsi Balázs atya egyik beszédében azt mondta, hogy őt nem úgy kell szeretni, mint anyámat, vagy gyermekemet, DE csakis a jót szabad vele tennem.Ezzel egyet tudok érteni magam is. Ebben az értelemben azonban útba kell igazítanom a nácit is akár. Rosszul gondolom ?
Igen, segíteni kell azt is, aki gonosz ember, vagy legalábbis annak tartok. Persze, ha történetesen fegyverrel a kezében megy a focimeccsre, hogy ott lemészároljon embereket, akkor nem biztos, hogy készséggel útba kell igazítanom. Ennek megítélése mindig az adott helyzetben dől el, nem lehet előre modellezni. Igen, éppen azzal tudom kifejezni azt, hogy próbálom szeretni az ellenségemet, hogy imádkozom érte, és amennyire tudom, segítem is.
Tisztelt lelkiatya!
Technikai jellegű kérdésem lenne: Valamikor réges-régen gyerekként Sárospatakon megkereszteltek mint görög katolikust. Mivel akkor én ebben nem dönthettem ezért nem tartom érvényesnek rám vonatkozólag. Nem szeretnék egyetlen egyházhoz sem tartozni, sem pedig semmiféle vallási közösséghez, mivel hogy nem vagyok vallásos. Ebből kifolyólag azt sem szeretném, ha bármelyik egyház tagként nyilvántartana.
A kérdésem a következő: Hogyan kell ki-regisztrálnom magam az egyházból?
válaszát előre is köszönöm
üdvözlettel:
Imre
Kedves Imre!
Kijelentkeznie nincsen szükség, de mód sem. Az Ön keresztsége eltörölhetetlen. Ha ezzel nem foglalkozik, ez az Ön szabad döntése. Ha ezzel valóban nem foglalkozik, akkor annak nincs is jelentősége az Ön számára, hogy annak idején megkeresztelték-e vagy sem. Nyugodtan tekintse úgy, hogy nem tartozik egyik felekezethez sem. Gyakorlatilag ez is a helyzet. Ezt nem szükséges, de nincs is mód erre sem, hogy ezt a sehova se tartozását valahol, valami módon regisztrálja.
Kedves Lelkiatya!
Mostanában sokat olvastam a Jézus-imáról és a csotki használatáról, azonban római katolikusként sajnos nem sokat tudok a témáról. Nemzetközi katolikus fórumokon legtöbbször azt tanácsolják, hogy csakis egy lelki vezető irányítása mellett mélyedjünk bele a Jézus-ima rendszeres gyakorlásába. Lelkiatya, Ön szerint is érdemes lenne előbb egy görög katolikus lelki vezetőt felkeresnem?
Köszönettel:
P.Gergely
A csotkit úgy is használhatjuk, hogy annak segítségével napközben többször is mondjuk a Jézus-ima fohászokat. Ezt bárki gyakorolhatja, ez még nem okoz nagy lelki megrázkódtatásokat. Amikor azonban az ember nagyobb elszántsággal merül el ebben az imában, naponta szán rá időt, hogy elmélyedjék benne, akkor mindenképpen tanácsos lelkivezetővel együttműködni, haladni ebben az imában. Nem feltétel, hogy a lelkiatya görögkatolikus legyen, vagy, hogy maga is jártas legyen a Jézus-imában. Bárki, tapasztalt lelkiatya lehet a lelkivezetője. Arról van szó, ugyanis, hogy aki elmerül a belső imában, Jézus-imában, az nagy lelki mélységeket jár be. Ehhez van szükség lelki vezetőre, aki segít, hogy el ne tévelyedjék az ember.
Tisztelt Lelkiatya!
Ugye nem követek el hibát az alábbi heéyzetben és nem neheztelhetnének rám azon közösség tagjai, ahova rendszeresen jártam korábban, amíg tudtam?
Az alábbi a helyzetem:
Római katolikus vagyok. Korábban egy konkrét közösségbe/templomba jártam el, de pl. gyónni nem itt gyóntam sosem, hanem egy másik atyánál.
Az elmúlt időszakban úgy alakult az életem, hogy nem tudok ebbe a közösségbe járni misére (szombaton van, mert az atyához több közösség is tartozik, és hozzánk szombati napokon tud jönni), mert szombaton is kell dolgoznom. Ezért a munkahelyemhez közeli nagyvárosi templomba megyek el misére, munka előtt vagy után.
A húsvéti misére pedig a lakóhelyem szerinti görögkatolikus közösségbe fogok elmenni, mert akkor otthon leszek, de a rk. templomban aznap nem lesz mise.
Én úgy érzem, hogy az a fontos, hogy az Úrhoz járulhassak, áldozhassak, megemlékezhessek. Bizonyos szempontból a fizikai hely (melyik város melyik templomában) csak másodlagos ilyen helyzetben, hiszen nem hanyagolhatom el a munkámat csak azért, hogy egy fizikai helyhez ragaszkodjak. A kettőt össze kell hangolni, lehetőségeim szerint, én úgy gondolom, ennek eleget is teszek.
Mégis, hallottam már vissza azt, hogy "elhagytam" a közösséget (azt, amelyikbe rendszeresen jártam, amíg engedte a beosztásom), illetve "köpönyegforgatónak" is mondanak, mert tudják, hogy másik rk. közösségbe megyek és máshol is gyónok, továbbá, ugye a görög liturgián is részt veszek vasárnap. Nekem ez a hozzáállásuk nem tetszik. Viszont ez az egész az Úrra és rám tartozik, hogy helyileg hol veszek részt.
Én, tapasztalatból, nem bántanék meg senkit, ha a körülményei miatt máshova megy misére. Inkább örülnék, hogy egyáltalán jár misére és áldozni, mert az azt jelenti, hogy közösségben akar maradni az Istennel és az Egyházzal.
Jól látom a dolgokat vagy azoknak van igaza, akik most megszólnak engem?
Előre is áldott húsvéti ünnepet kívánok a Lelkiatyának és az olvasóknak!
Ágnes
Kedves Ágnes!
Én is úgy gondolom, helyesen jár el ezzel a magatartásával. Ugyanakkor ne méltatlankodjék azon sem, ha emiatt rossz véleményt kap másoktól. Ez, bizony, előfordul, hiszen ők nem látják át a teljes helyzetet. Javaslom, hogy amikor efféle vádak érik, akkor mindig imádkozzék azért, aki ilyet terjeszt.
Kedves Lelkiatya!
4 ? számomra nehéz ? kérdéssel fordulnék Ön felé. Szeretném, ha segítséget nyújtana nekem.
...
Kedves olvasónk!
Korábban már válaszoltam ezekre a kérdéseire. Kérem, görgesse lejjebb a válaszokat és megleli.
Kedves Lelkiatya!
Ha valaki felnőttként keresztelkedik, tudom elsőáldozó is lesz, akkor meg is bérmálják görögkatolikus szertartás szerint (húsvéti vigílián kívül)? Náluk is meg van a három szentség egyszerre kiszolgáltatása, mint a gyerekeknél?
Köszönöm szépen Szilvi
Igen, felnőtteknél még kézenfekvőbb, hogy a három szentséget (keresztség, bérmálás és eukharisztia) együtt ünneplik. Ennek egyik legszebb ideje Húsvét vigiliája, de lehetséges máskor is.
Kedves Lelkiatya!
A manipuláció velefér a keresztény értékrendbe?
Köszönöm válaszát.
M.
Nem, semmiképpen sem. Legalábbis annak megszokott, rosszindulatú értelmében. Eszerint a manipuláció mások viselkedésének, gondolkodásának tudatos, ám rejtett befolyásolása, miközben az érintett személy erről nem vesz tudomást. Ez ellenkezik mások személyiségének és szabadságának tiszteletben tartásával.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném Öntől megtudni azt, hogy mit jelent a Feszületem mögött általam
látott zöld fényű kereszt alak. Imádság közben vagy csak oda nézve látom ezt és van amikor kikísér a szobából, vagyis látom még egy darabig.
Köszönettel,dicsértessék a Jézus Krisztus:egy megtért.
Nem tudom, de nem érdemes, nem is szabad törődni vele. Az atyák egyértelmű tanítása, hogy az efféle látomásoknak semmi jelentőséget nem szabad tulajdonítani, figyelmen kívül kell hagyni. Azt tanácsolom, függetlenítse az imaéletét ettől a jelenségtől.
