Ez most nagyon nehéz Önnek. Nem túl vigasztaló, de azzal tudom erősíteni, hogy ez a mostani, lehetetlennek tűnő helyzet egy bizonyos ideig fog még tartani, addig kell kibírnia, de aztán vége lesz, és minden megváltozik. Ki fogja bírni. Én legalábbis nem látok lehetőséget a helyzet hatékony megváltoztatására. Kétségtelen, hogy el kell fogadnia az édesanyja szeszélyeit. Egyrészt, mert idős ember, de főként azért, mert az édesanyja. Vissza kell gondolnia azokra az évekre, amikor még ő volt fiatal, amikor sokat cselekedett, nyilván Önért is, az édesapjáért s ha vannak testvérei, akkor őértük is. Az idős embert nagy tisztelettel kell körülvennünk. Még akkor is, ha úgy érezzük, hogy túl sokat követelnek. Nagy türelem kell hozzájuk.
Azt tanácsolom, hogy minden nap imádkozzon érte. Hiszen rá is szorul, ha élete végére ennyire nehéz lett a természete. Arra biztatom, hogy viseljen el tőle mindent. Ha ezzel a szándékkal áll hozzá, akkor ki is fogja bírni. Ha viszont a határokat feszegeti, akkor abba őrül bele, hiszen igazságot tenni ilyen helyzetben nem is lehet. Ha imádkozik érte, ez Önt is megnyugtatja, és az ő halálának pillanatában is számítani fog.

Nem hallottam arról, hogy az Egyház hivatalos fórumon nyilatkozott volna ezzel a regénysorozattal kapcsolatban. Se ellene, se mellette. Bizonyára voltak papok, püspökök, akik közzétették a véleményüket, de az még nem az Egyház hivatalos álláspontja. Én is csak a saját véleményemet tudom elmondani. Kétségtelen, igen nagy fantáziával megírt történetfolyamról van szó. Ez serkentheti a fiatalok képzelő erejét. A nagy veszélye is ugyanez, mert a fiatalok nem mindig tudják elkülöníteni a valóságot a képzelt dolgoktól. Főként, ha ennyire meggyőző erővel van ez utóbbi megírva. Ebben látom tehát a veszélyét. Az értéke miatt van pap és egyházi vezető, akinek tetszik, a veszélyei miatt van, aki ellenérzéseket fogalmaz meg.
Tudomásom szerint az Egyház ma már nem alkalmazza a megjelenő könyvek ilyen jellegű értékelését, bírálatát, indexre tételét. Nagyobb szabadságot és felelősséget ad az olvasóknak.

Igen, ez teljesen normális. A legtermészetesebb, amikor ilyen fiatalon lelkesedik föl az ember az odaadó Isten-szolgálatra. Hozzáteszem, ez még nem biztos, hogy valós, hiteles szerzetesi hivatás, de mindenképpen azt jelzi, hogy Ön szeretné teljesen komolyan venni a hitét, nem elégszik meg pótmegoldásokkal. Helyes, bátran kövesse ezt. Legyen nyitott mindenre, amit az Úr Isten Öntől kér. Lehet, hogy most ellenzik a szülei, mert talán elképzelésük sincsen, hogy miféle szerzet ez a szerzetesség. Még Ön is keveset tud róla, ne csodálja, hogy a szülei még kevesebbet. Mindenképpen beszélje meg ezt a lelkivezetőjével vagy gyóntatójával. Ha eddig nem lett volna, akkor a saját parókusával/plébánosával. Meg fogja látni, hogy meglepően jó és használható válaszokat fog majd kapni. A szüleivel való összetűzéstől se féljen. Ha lehet, azt kerülje el, ne legyenek vitáik emiatt. De bátran őrizheti szívében Krisztus szavait: Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám (Mt 10,37).

Valós és egyáltalán nem megoldott nehézségre hívja föl a figyelmet.
Igen, Isten egyenlőnek teremtette a férfit és a nőt, még ha nem is egyformának. Mi, férfiak különösen is felelősek vagyunk abban, hogy a gyengébb nem sokszor nem kapja meg azt a méltóságot, amit Isten neki szán rajtunk keresztül. Ezennel bocsánatot kérek minden megbántott hölgytől a férfitársadalom nevében. Persze, ezzel még nem sokra mennek, de ki kell mondanunk, hogy sok igazságtalanság alakult ki a történelem során ezen a téren. Nem volna szabad, hogy a gyengébb nem éppen e gyengédsége miatt kiszolgáltatott legyen az erősebbnek. Ez az igazság a nemektől függetlenül is igaz. A bűnös, rosszra hajló természetünk miatt alakulhatott ki az a helyzet, amiről Ön ír, ami, persze, megint nem csak a férfiak sajátossága.
Akkor tudjuk megadni a másik ember méltóságát, ha úgy tekintünk rá, ahogyan Isten is tekint. E téren sem csak a férfiak magatartása hordoz súlyos hiányosságokat. Nem könnyű tehát javítani ezen a helyzeten. Abban nem is hiszek, hogy ez társadalmi összefogással lehetséges volna. Egyedül abban látom az orvoslás lehetőségét, ha mindnyájan, nők és férfiak krisztusi módon próbálunk meg élni. A férfi legyen férfi, a nő legyen nő krisztusi értelemben! Akkor jutunk előre, ha nem magunknak követeljük a jogokat és az elismerést, hanem a Szentírás szava szerint: mindenki a másikat tartja magánál kiválóbbnak (Fil 2,3).

Sajnálom, ha Önnek, Önöknek rossz tapasztalatuk van az egyházi pénz kezelése kapcsán. Az még nagyobb baj, ha emiatt bizalmatlanság él Önben az Egyházzal és a szolgáival szemben. Ez azonban az ő felelősségük és nem mentesíti Önt a kötelessége alól, hogy Krisztus egyházát Ön is támogassa. Ha úgy gondolja, hogy gyertyával szeretné segíteni a templomot, akkor vegyen gyertyát. Viszont gondolja tovább is a dolgot, hogy mi minden szükséges még ahhoz, hogy az egyház élő legyen. Ha csupán a templomnál maradunk, rájövünk, hogy a világítás, fűtés nem oldható meg csupán gyertyákkal, a karbantartásról, épületfönntartásról nem is beszélve. Vélhetően alkalmazottak is vannak. Esetleg vállalkozhat arra, hogy Ön takarítja a barátaival, de még akkor is igen sok tennivaló akad, amit valakinek el kell végeznie. De ez még csak a templomépület, ami, persze, nem azonos az egyházzal.
El tudom képzelni, hogy Önnek is van cége, vagy legalábbis dolgozik cégnél. Ha végiggondolja, hogy mi minden kell annak fönntartásához és fejlesztéséhez, akkor azt rávetítheti az egyház működésére, amely ? ilyen világi értelemben ? szintén egy cégnek is fölfogható.
Ha bizalmatlan a pénzkezelés terén, akkor ? mint a cégnél is tennék ? nézzen, nézzenek utána. Erre több lehetőség is van, élniük kell vele. Ez is a keresztény felelősség és kötelességek körébe tartozik. E nélkül viszont minden gyanakvás egyben alaptalan vád is lehet. Mindnyájan közösen alkotjuk az egyházat, beleértve Önt és a barátait is. Nem szabad kívül maradni.
A pénzkezelésnek e nehéz kérdései késztessék Önt arra, hogy jobban átgondolja, mit köszönhet az Egyháznak, (Krisztus titokzatos testének!), s mit vár Öntől az, Aki ezt az egyházat alapította. Mit kell tennie annak érdekében, hogy az élete valóban Istennek tetsző legyen, valóban az Ő akaratát akarja megvalósítani (mint a Miatyánkban is imádkozza), ne pedig a sajátját. Ha Ön jártas a pénz világában - ami a papoknál nem mindig mondható el -, akkor lehet, éppen ebben tudna segíteni, ez által tudna szolgálni az egyházban.

A lelki áldozás az Úrral való lelki egyesülés. A Jóisten részéről éppen olyan odaadást jelent, mint az Eukharisztia (hiszen Ő csak egyféleképpen tudja adni Önmagát: teljesen, tökéletesen), a mi részünkről kevésbé vagy nehezebben átélhető, mint amikor Eukharisztiában részesülünk. Nagyobb összeszedettségre, nagyobb elmélyülésre van szükség hozzá, hogy fölismerjem, az Úr annyira közel van a szívemhöz, hogy az már valóságos egyesülés. Ezt kínálja föl mindnyájunknak, ezért testesült meg, ezért részesített annyi kegyelemben mindenféle módokon, hogy megvalósulhasson a Vele való egység. Ez majd tökéletes és maradéktalan csak odaát lesz. Még ha megáldozunk, akkor sem valósul meg a tökéletes egyesülés. Ön is keltse föl a vágyat a szívében erre az egyesülésre. Ha ebben a vágyban él, akkor még gyakrabban, akár minden nap átélheti ezt az egyesülést, még ha nem is megy el a templomba. Nem biztos, hogy érzelmileg is átéli! Hiszen sokszor a szentáldozást sem tudjuk érzelmileg átélni. Nem szabad azzal összekeverni. Az Isten utáni vágy valóságos életfordulatot jelent, nem pedig ideig tartó érzelmi töltöttséget. Bár, néha az is kíséri, de nem azonos vele.
Ha Ön görögkatolikus, több atyát is tudok javasolni: Tóth András, Ősz Tibor, Szabó Antal, de még sorolhatnám. Ha pedig római katolikus, akkor bizalommal keresse föl az új plébánost, Tóth László atyát.

Oda kell figyelnie erre a belső indíttatásra, ugyanakkor nem szabad felelőtlenül lépnie. Amíg megvan ez az állása, ne hagyja ott. Ezzel egy időben azonban nézzen szét, keressen munkát ? mostanában az ilyesmit a világhálón keresztül szokták. Akár el is mehet egy-egy állásmeghallgatásra, ha úgy adódik. Persze, okosabb ezt nem nyilvánossá tenni, erről másnak nem beszélni, mert valóban emiatt meginoghat a mostani, egyelőre biztos állása. De biztatom, ne féljen a váltástól. Ön még fiatal, semmi sem véglegesült az életében. Kérje a Jóisten segítségét, keressen, és ha eljött az ideje, lépjen! Kell bátorság az élethez, néha kockázat is. De aki bízik az Istenben, még ha netán rossz döntést hoz is, nem marad szégyenben. Könnyen lehet, hogy nagy meglepetéseket tartogat még az Ön számára az Úr. Legyen nyitott rá! S amikor dönteni kell, akkor se feledkezzen el az imádságról. Az imádságban meghozott döntés, ismétlem, nem biztos, hogy tévedhetetlen, de magában hordozza az Isten segítő kegyelmét. Oda kell figyelnie erre a belső indíttatásra, ugyanakkor nem szabad felelőtlenül lépnie. Amíg megvan ez az állása, ne hagyja ott. Ezzel egy időben azonban nézzen szét, keressen munkát ? mostanában az ilyesmit a világhálón keresztül szokták. Akár el is mehet egy-egy állásmeghallgatásra, ha úgy adódik. Persze, okosabb ezt nem nyilvánossá tenni, erről másnak nem beszélni, mert valóban emiatt meginoghat a mostani, egyelőre biztos állása. De bíztatom, ne féljen a váltástól. Ön még fiatal, semmi sem véglegesült az életében. Kérje a Jóisten segítségét, keressen, és ha eljött az ideje, lépjen! Kell bátorság az élethez, néha kockázat is. De aki bízik az Istenben, még ha netán rossz döntést hoz is, nem marad szégyenben. Könnyen lehet, hogy nagy meglepetéseket tartogat még az Ön számára az Úr. Legyen nyitott rá! S amikor dönteni kell, akkor se feledkezzen el az imádságról. Az imádságban meghozott döntés, ismétlem, nem biztos, hogy tévedhetetlen, de magában hordozza az Isten segítő kegyelmét.

Sajnos azt kell mondanom, hogy mindk?t atya t?vesen j?rt el. Hiszen ez a helyzet orvosolhat?, az Egyh?z sokkal egyszerűbb ?s emberségesebb megold?st kin?l.
Persze, a legegyszerűbb az volna, ha a református férj belátná, hogy a vele egyenrangú felesége számára milyen fontos és lelki örömforrás lenne, ha házasságukat a Katolikus Egyházban megáldanák, azaz egyszerűen érvényesülne szentségi kapcsolatuk a katolikus egyházi szertartás megtartásával. Ha azonban mereven elzárkózik ettől a megoldástól, akkor a katolikus félnek lehetősége van kérni parókusán/plébánosán keresztül az illetékes püspök atyát, hogy házasságukat gyökerében orvosolja. Ekkor a püspök írásos engedélyével szentségi házasság jön létre akár úgy is, hogy a másik félnek erről nincsen tudomása. Természetesen csak azt a házasságot lehet így gyökeresen orvosolni, amelyiknek útjában nem áll egyházi akadály, csupán a másik fél elzárkózása a katolikus templomtól és/vagy szertartástól akadályozza a templomi esküvőt. Ezzel a lehetőséggel az Egyház éppen az ilyen helyzetben szenvedő katolikusokat igyekszik segíteni. Kérem, mihamarabb értesitse erről a lehetőségről az illetőt. A kulcsszó: gyökeres orvoslás.

Kedves Édesanya!
Hitének nem kis próbatétele ez, hogy találkozott eggyel az említett hölgyek közül. Felszínre hozta, hogy, bár szeretett volna megbocsátani a férjének a múltja miatt, eleddig ez nem sikerült. Próbálta elfedni, elfeledni, de ez a találkozás fényt derített arra, hogy a szívében még mind a mai napig hordoz neheztelést a férjével szemben.
Egyik súlyos nehézség, hogy ezt nem tudja megbeszélni a férjével. Szinte biztos vagyok ebben. Illetve, talán senkivel. Egyedül hordozza, és így nem is fogja tudni földolgozni. El kell jutnia oda, hogy a férjével erről nyíltan tudjanak beszélni. Vajon hogy tudnak-e beszélgetni a testi kapcsolatukról? Ez is igen fontos. Vannak házaspárok, akik álszemérem vagy más gátak miatt ezt nem merik megtenni. Ez nem helyes. A nyílt, tiszta kapcsolatnak ez is része. Önnek pedig tudnia kell beszélni erről a férjével.
A másik gond a megbocsátás. Valójában ezeknek a hölgyeknek is meg kellene bocsátania, még ha lehetetlennek tűnik is. Javaslom, hogy gyónjon rendszeresen, és minden egyes alkalommal gyónja meg ezt a hiányosságát, hogy nem tud úgy megbocsátani, ahogyan az Úr megbocsát nekünk: feltétel és bosszúvágy, szemrehányás és elégtételek nélkül. Hiszen a Miatyánkban imádkozzuk, hogy úgy bocsásson meg nekünk, ahogyan mi az ellenünk vétőknek. Ez éppen azt jelenti, hogy nekünk kell tudni úgy megbocsátani, ahogyan Ő bocsát meg nekünk. Ez nagy lelki munkát jelent. Ott van Ön előtt ez a személy, akivel most gyakran találkozik. Azért hozta az Úr az Ön életébe,hogy lehetőséget kapjon lelke ezen részének gyógyulására. Imádkozzék ezért a hölgyért, majd kérje Istentől azt a kegyelmet, hogy minden eddigiek ellenére képes legyen őt elfogadni és megszeretni. Higgye el, ez lehetséges! Nem a saját erejéből, de az Úr kegyelméből.
Ismétlem, ez elsősorban a hitének a próbája, de jól érzi, hogy még a házasságuk kapcsolata is rámehet, ha nem tudja megoldani ezt a feladatot. Nos, ne féljen tőle, sikerülni fog, ha kéri az Úrtól.
Az is lehet, hogy erről még senkinek nem mert beszélni, még a gyóntatójának sem. Ez nagy teher. Most, kicsit személytelenül nekem elmondta, ez már az első lépés. Ezért is várta annyira türelmetlenül a választ. Haladjon tovább, hiszen ez még csak a kezdete a lelke gyógyulásának.
Nagyon értékes férjet kapott, meg kell becsülnie. Éppen az Önnel való találkozás tisztította meg az Ő életét. Nehogy a megbocsátás hiánya miatt tönkremenjen a házasságuk, s vele a gyermekeik és az ő élete is!

Ön nem gyűlöli ezt az embert, hanem szereti. És szeretné, ha ő is szeretné Önt, s nagyon fáj, hogy ezt most nem kaphatja meg. Ki tudja később mi lesz, de most rettentő fáj ez a seb. Ezt ne keverje össze a gyűlölettel. Arra Ön nem is képes. Vajon gyűlölt valaha is bárki mást?! Imádkozzék inkább érte. De ne azért, hogy Ön visszakaphassa, hanem, hogy megtalálja a boldogságát. Ha másvalaki mellett, hát akkor ott. Mondjon le róla! Végképp. Még az is lehet, hogy egyszer majd visszakapja, de erről most ne beszéljünk mert csak félrevezetné Önt. Amíg nem tud teljesen lemondani róla, addig csak hordozza lelkében ezt a kusza érzést és nem tud vele mit kezdeni. Le kell tenni. Meglátja, már csak az ebbéli törekvéstől is könnyebbülni fog a lelke.

Igen, a rózsafüzérnek is nagy ereje van. Éppen úgy egyszerű imádság, mint a Jézus-ima, s éppen úgy nagy mélységeket rejt. S éppen egyszerűvé kell válni hozzá. Lehet, hogy igaz, hogy az elmúlt évtizedekben a Jézus-imát kellett tanítani, mert szükség volt ennek fölfedezésére, s most éppen úgy szükség van a rózsafüzér újra fölfedezésére is. Persze, ezek egyéni történetek, mindenkinek magának kell átélnie ezeket a fölfedezéseket. Ám az is igaz, hogy van, akinek ez, van, akinek az áll a szívéhez, lelkiségéhez közelebb. Nagy szabadságot kell engedni ebben egymásnak. Minthogy az Egyházban is végtelen nagy szabadság van e téren.

Én nem vonnék le semmiféle következtetést a megszólításból. Lehet, hogy van, aki azt mondja, a - Remélem, jól vagy - kezdés árulja el az érdektelenséget, de sokszor meg azt tapasztaljuk, hogy a föltett: Hogy vagy? kérdést követi érdektelenség, mert már válasz nélkül tovább is ment az udvarias kérdező. Nem hiszem, hogy a formula sokat elárulna. Ha valaki csak sokára válaszol, s akkor is csak rövid mondatokban, lehet, hogy nagyon elfoglalt, és már ez is áldozatot követelt tőle, amit a barátjáért szívesen megtett. Míg ha e barátja pusztán a formulákból akar következtetni, akkor ezt észre sem veszi. Általában is veszélyes s leegyszerűsített pszichologizálás. Az egymásra figyelést nem intézhetjük el sablonokkal, az mindig személyre szabott kell, hogy legyen.

Ritkán tanácsolok ilyet, de most nem mondhatok mást: szabaduljon ettől a az embertől. Nem biztos, hogy nem tiszták a szándékai - legalábbis a maga szempontjából, a maga módján -, de, hogy nem illik Önhöz, ebből nem lesz hosszan tartó barátság, ne is említsük: házasság, az szinte biztosra vehető. Hogy mit is akar tulajdonképpen, azt én sem látom. Valószínű, erőst csodálkozna, ha megtudná, hogy a háta mögött mi így beszélünk róla, mert nem lát semmi bántót vagy visszataszítót a saját magatartásában. Lehet, hogy van, akinek ez tetszik. Ön nem ezek között van, s egyelőre, úgy tűnik, ezt még nem fogta föl.
Határozottságot javaslok, és azt, hogy fizikai értelemben is kerülje őt. Esetleg segítséget is kérhet valaki határozott embertől, hogy segítsen megértetni vele, hogy az Önhöz való közeledése, barátkozása semmi távlatot nem hordoz.

Kedves K.J.!
Sajnos bizonyára nem véletlenül alakult ki az a mondás, hogy: vizet prédikál és bort iszik. Voltak, s félő, hogy ma is vannak olyan papok, akik nem élik azt, amit hirdetnek. Ezekről nem szükséges semmilyen elmarasztaló ítéletet mondani, mert saját magukat csapják be elsősorban, tehát bizonyosan nem kiegyensúlyozott, boldog emberek. Elég büntetés ez nekik.
Az Ön által leírt esetet továbbítottam illetékeseknek, akik az ügy kivizsgálása után azt mondták el nekem, hogy szerencsére messze nem volt ennyire bántó az Ön által említett helyzet. Talán kicsit sikerületlen tréfa volt, de sem az érintett személy nem bántódott meg, sem a többiek nem botránkoztak rajta. Így hát, Ön is megnyugodhat, hogy nem történt olyan dolog, amely az Ön hitét és békéjét veszélyeztetné.

Hatékonyságát tekintve bőven elegendő. Hiszen maga a Mindenható Úr az, aki meghallgat, aki cselekszik, aki kegyelmet, isteni erőt ad nekünk. Mi szükség van hát Máriára és a szentekre? Még teljesebbé, még gazdagabbá teszik a szeretetünket. Istennel való kapcsolatunk lényege nem az, hogy kérünk Tőle valamit, Ő pedig azt teljesíti, hanem, hogy növekedjünk a szeretetben. A szeretetet ugyan nem lehet mérni, mégis bizonyos értelemben lehet azt mondani, hogy egy nagy családban nagyobb a szeretet, gazdagabb, színesebb, mint ahol csak egy gyermek van, főként ott, ahol a gyermeknek nincsenek szülei. Nyilván minden Istentől származik, legkivált a szeretet, mégis, jobban megélhető, gazdagabban átélhető, ha tudjuk, hogy egy nagy család részesei, szeretett és szerető tagjai vagyunk. Ezért is fontos, hogy élő kapcsolatot tartsunk az Istenszülővel és a szentekkel. Ők is tagjai ennek a hatalmas isteni családnak.