Kedves Lelkiatya!
Mit mond a katolikus egyház a halottak hamvainak szétszórásáról? Megengedett vagy nem? Én szeretném, ha majd remélhetőleg nem túl sokára meghalok, hogy a hamvaimat szórják szét. Nem szeretném, ha akár csak egy sír erejéig is nyomom maradna a földön. Ráadásul nagy teher is az embereknek az egyre szaporodó halottaikat látogatni, temetőbe járni. Így senkinek sem kellene velem foglalkoznia. Csak nem tudom, hogy lehet-e.
Nem támogatja az Egyház temetés helyett a hamvak szétszórását. Az emberi test méltóságától fosztja meg, amely bár teljesen meg van fosztva teremtett szépségétől, mégis éppen ez az utolsó megfosztottság adja az emberi életnek a méltóságát.
Mai világunkban erőszakosan terjeszkedő az a szemlélet, amely a praktikusságot helyezi mindenek fölébe. Kétségtelen, hogy praktikus megoldás szétszórni a hamvakat, nincs vele baj többé. De ez a megoldás az emberi élet értékét is arcul csapja. A halottak tisztelete az itt maradottak feladata, az elhunytaknak már nincs rá szüksége. Ám, ha elfelejtjük a temetőt, a sírok gondozását - hiszen a hamvak szétszórása ezt célozza, erre utal -, ezzel az életünkből töröljük ki a folytatás, az örökélet hitét és szemléletét.
Tartok tőle, hogy nem tudtam Önt meggyőzni, hogy ne válassza hamvainak szétszóratását, mert korunkban már nagyon elhatalmasodott ez a praktikum-szemlélet. De az Ön kérdése valójában nem a hamvainak sorsára vonatkozik, hanem a jelen életre. Valami miatt megfáradt, vagy csalódott, kiábrándult, s már nem látja az élet szépségét. Még ha csupán néhány évet kapna is a Jóitentől - de lehet az akár még néhány évtized is! - akkor is ezt a hátralévő részt érdemes örömben, boldogságban tölteni. Sokkal inkább azt javaslom, ennek forrását keresse, és ne a halála után helyzeten töprengjen. Lássa be, hogy sok feladata van még itt, még ha erre nem is kap visszajelzést az emberektől, a környezetétől. Most tőlem kap. Isten azt akarja, hogy Ön éljen, tevékenykedjék, sok jót tegyen, és mindebben örömét is lelje. Javaslom, gyónja meg életunt gondolatait, kérjen bocsánatot az Úrtól ezek miatt, és keresse a lehetőséget, hol tudja értékessé tenni magát. Azzal ne számoljon, hogy mit kap érte az emberektől. Sokszorosát kapja vissza odaát, de az a szép, hogy aki mások szolgálatára adja magát, az már itt is kicsit úgy érzi, a mennyországban él.
Tisztelt Lekiatya! Olyan problémával fordulok Önhöz hogy van egy másfél éves kislányom szeretném megkeresztelni és két két külön álló személy szeretne a keresztszülője lenni és nem tudom egyiküket sem megbántani, hogy lehet e arra lehetőség hogy mindeketten legyenek a keresztszülője hivatalosan templomban, egyik vidéken a másik Budapesten. Római Katólikus vallásúak vagyunk. Válaszát előre is köszönöm.
Igen, lehetséges több keresztszülőt is választani. Ez olyan, mintha több embert is fölkérne arra, hogy részt vállaljon gyermekének keresztény nevelésében. Lényegi feltétel, hogy legalább az egyik keresztszülő katolikus legyen, és ő mindenképpen jelen is legyen a keresztelés szertartásán. Ha a másik (vagy a többi) keresztszülő nem is tud személyesen ott lenni, azért még vállalhatják ők is ezt a szép feladatot.
Fontos még, hogy a keresztszülői szerepkör ne merüljön ki a külsőségekben, hanem igazi felelősségvállalás legyen a gyermek keresztény nevelésében.
Kedves Lelkiatya! Testvérem alzheimer kórban szenved. Már előrehaladott állapotban van. Nagy fájdalom ez nekem.......szinte gyászolnom kell....!! Kérdésem : Mi van az Ő lelkével??? Imádkozni szeretnék a lelkéért???? A választ elöre is köszönöm!!!
Nagyon helyes gondolat és késztetés, hogy imádkozzék a testvére lelkéért. Hogy mi van a lelkével, azt kívülről nem olyan könnyű megmondani. Nem tévesztendő össze a tudatával. Lehet, hogy a betegség már valakin annyira elhatalmasodott, hogy nincs tudatában a tetteinek, vagy nem képes kifejezni a gondolatait, ettől függetlenül a lelke lehet, hogy teljesen rendben van. Annál is inkább, mert az ilyen ember már egyre kevésbé képes bűnt elkövetni, hiszen ahhoz is tudatosság szükséges. Nem kell tehát aggódnia a testvére lelke miatt. Ha imádkozik érte, ezzel kegyelmet közvetít a számára, de könnyen lehet, hogy egy elborult tudati állapotban az illető közelebb van a Jóistenhez, mint az, aki imádkozik érte. Ezzel együtt is egyáltalán nem fölösleges ez az imádság. Ráadásul még a két személyt is összeköti az imádság kegyelme.
Tisztelt Lelkiatya!
Egy Károli fordítású teljes Bibliám, egy Csia Lajos által fordított Újszövetségem és egy Egyszerű fordítású Újszövetségem van, mivel eredetileg református családból származok és én vagyok egyedül katolikus (felnőttként katolizáltam).
Szeretném tudni, hogy az említett fordításokról mit mond a Római Katolikus Egyház?
Római Katolikusként melyik fordítást olvassam?
Legyen katolikus fordítású Bibliája. A Katolikus Egyház ugyanis fontosnak tartja, hogy a Szentírás szövege magyarázatokkal együtt jelenjen meg, hiszen az Egyház értelmezési segítsége nélkül rengeteg butaságot is bele lehet magyarázni a szent szövegbe. A teljes Biblia fordítások közül kiemelhetem a Szent István Társulat fordítását és a Szent Jeromos Társulat fordítását. Mindkettő jó fordítás és jó magyarázatokkal szolgál. Az Újszövetség fordítását évtizedekig Békés-Dallos bencés szerzetesek munkája nyomán olvashatta a magyar társadalom. Ennek már régen nem készül új kiadványa, de ha a kezébe kerül, ez is nagyon jó.
Ezek mellett olvashat protestáns fordítású Bibliát is, újabban ők is adnak hozzá magyarázatokat. Mind jól segíti Isten titkainak megértését. Szekták által kiadott szövegeket ne olvasson.
Ha csak teheti, minden nap olvasson a Szentírásból, az Ószövetségből és az Újszövetségből egyaránt.
Tisztelt Lelkiatya!
Katolikus keresztényként mennyire ajánlott (úgy értem, mennyire szabad) metafizikai tanulmányokat folytatni? Metafizikai témában könyveket olvasni?
Azt mondják, a metafizika túl van a vallásokon is (így a kereszténységen is). Ez olyasmit sugall, mintha a metafizika több/magasabb szintű volna mint pl. a kereszténység.
Ez mennyiben igaz?
A metafizika a létezők legátfogóbb tulajdonságairól szóló bölcseleti ágazat. A filozófiának egyik ága, tehát bölcseleti tudomány, így semmiképp sem állítható, hogy magasabb szintű volna a kereszténységnél. Annyiban van kapcsolata a természetfölötti világgal, hogy tárgyában túllép a fizikai létezők körén. A természetfölötti valóságokat próbálja megismerni az értelem eszközével.
Természetesen szabad vala foglalkozni. A bölcselet minden ága segíti az embert a világ jobb megismerésében, következésképp az ember sok mindent megtudhat ezen az úton is a világ alkotójáról, a Teremtőről.
Az okozhat félreértést e kérdésben, hogy terjedőben van az un. metafizikai tradíció, amely sok badarságot is belekever ebbe a gondolatkörbe, nem kis kavarodást idézve ezzel az emberek gondolkodásában.
Javaslom, olvassa el a Katolikus Lexikon ide vonatkozó szócikkét:
http://lexikon.katolikus.hu/M/metafizika.html
Tisztelt Lelkiatya!
Van egy problémám, ami nagyon aggaszt és nyomaszt. 3 éve vagyok kapcsolatban, ő az első párom, és remélem az utolsó is, jól megvagyunk, szeretjük egymást, szeretnék később családot vele. Olyan furcsa, hogy sok dologban mennyire hasonlít a sorsunk; mindkettőnknek meghalt az édesapánk, testvérek elkerültek, mindkettőnknek az egyik testvére a családjával a szomszédban lakik egy házzal arrébb. De valahogy mégis más a családunk, neki nagy családja van, és nagyon összetartóak és sokkal pozitívabbak mint mi vagyunk. Már kialakult nálunk az a rendszer, hogy nálunk alszunk, ennek több oka is van; a fiúnak illik inkább a lánynál aludnia, a mi házunkban kényelmesebben elférünk, és valahogy úgy érzem, az ő anyukája kevésbé félős, mint az enyém. De nem tudom meddig fog ez így menni, és mi lesz később, de mindig lelkiismeret-furdalásom van emiatt, úgy érzem "elveszem" az anyjától a fiát, meg kicsit féltem is az anyukáját. Bár mondom ők sokkal pozitívabbak, az anyukája sem fél, meg a barátom sem olyan parázós hogy Úr Isten mi lesz vele, ha egyedül hagyja, mi meg állandóan telefonálgatunk, mert olyan aggódosak vagyunk.
DE mégis olyan megoldatlannak érzem ezt a dolgot!!! Lehet csak a lelkemben nincs helyre téve a dolog. Meg sokszor a barátomon is érzem, hogy sok ez neki, hogy mindig "jönnie kell". De mi lesz később ha gyerekünk lesz, vagy nem adj Isten betegek lesznek a szülők, annyira aggódom. Félek, hogy ez megöli a kapcsolatunkat. Elég nehéz helyzet. Isten vajon milyen utat szánt nekem azzal, hogy ilyen helyzetet teremtett nekem? Szeretnénk saját életet, de sajnálom és féltem a szülőket, és abba is belegondoltam, hogy ha majd én megörekszek és ne adj Isten egyedül maradok, velem is ez történik, akkor nekem sem lesz jó, főleg amilyen félős vagyok. De ismerem magam már annyira, hogy ha meg nem lenne nekem, beleőrülnék, szeretem az anyukámat meg féltem, de csak ha ketten vagyunk a barátom nélkül, az mégsem olyan. Olyan jó lenne, ha nem kellene sose választanunk a szeretteink között, de úgy érzem sajnos kell nagyon sok esetben. Úgy érzem tovább, mint ha nem tudnám megosztani a szeretetemet, nem hiszem el hogy lehet több embert is egyformán szeretni az életünkben.
Nagyon aggaszt ez a dolog. Ön mit gondol és mit tanácsol? Segítségét előre is köszönöm! H.
Szemlátomást Ön is örökölt a parázós magatartásból...
Amit leír, teljesen természetes jelenség. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma család. A házasságkötéskor ezek a különbségek, bizony, olykor összeakadnak, sőt, össze is csattannak. Azért vagyunk érző, gondolkodó emberek, hogy ezeket megtanuljuk jól kezelni. A hitünk segíthet ebben a legtöbbet.
Adjon hálát, hogy ilyen társra akadt, hogy a Jóistentől őt kapta, aki kiegyensúlyozottabb, érzelmileg biztosabb személyiség. Tanuljon is tőle és a családjától.
A házasságkötésben mindkettejüknek el kell majd szakadni a családjától. Az ember elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik (Ter 2,24). A házasságukban meg kell tenni ezt az elszakadást mindkettejüknek. Jó, ha erről már most beszélnek, beszélgetnek.
Fontos figyelmeztetésem, hogy amikor Önöknél alszik a kedvese, akkor ne egy ágyban, ne egy szobában aludjanak. Ez a jövendő házasságuk meglopása lenne, hiszen az együtt alvás, a testi egyesülés majd a szerelmük megáldásával, az esküvővel teljesülhet be. Addig ezzel várni kell. Ha netán eddig nem így tettek volna, akkor ez is erőst szerepet játszik abban, hogy nem tiszta a lelke, ne tudja még helyén kezelni a kapcsolatukat.
kedves Lelkiatya !
gyakorlom a hitem megsincs szemelyes Istenkapcsolatom. hogy lehet kapcsolatba kerulni Jezussal hogy az egy valosagos megelheto kapcsolat legyen?
koszonom.
A.
Ez azt jelentené, hogy még sohasem beszélgetett a Jóistennel? Próbálja ki, nagyon érdekes tapasztalat. Tegye a következőt!
Keressen egy olyan helyet, ahol egyedül tud lenni hosszabb ideig csöndben. Ha lehet, vigyen magával egy gyertyát, amit meggyújthat. Ez nem föltétlen szükséges, de, érdekes módon, segíti az elcsöndesedést. Először hallgasson hosszú ideig. Nem kell néznie az órát, csak úgy, az érzése szerint. Tudnia kell, hogy ebben a csöndben és magányban ott van Önnel az Úristen. Ő mindig jelen van, mindig velünk van és figyel ránk, de ilyenkor különösen is segít, amikor mi is megpróbálunk egyedül Őrá figyelni. Nos, e hosszú hallgatás után aztán szólaljon meg, szólítsa meg Őt: Itt vagy, Uram? Hallasz, Uram? Tudom, hogy itt vagy, tudom, hogy hallasz, kérlek, figyelj rám...
Nem pont ezeket a szavakat kell mondania, hanem amire a lelke indítja. S ekkor mondjon el neki mindent, ami a szívén van. Ha netán neheztelés, kérés, mondja ki ezeket nyugodtan. A Jóisten soha nem sértődik, soha nem haragszik meg. Soha! Minden szavunkat megérti. Ha nem is mondaná hangosan ezeket a szavakat, csak magában, csöndesen, akkor is hallja. Mégis, azt javaslom, ne féljen hangosan megszólalni.
Igen, így lehet beszélgetni az Úrral. Köszönje is meg neki azokat a dolgokat, amiket kapott, amiket szeret. Bocsánatot is kérhet Tőle, az is jó. Annyi minden mondanivalónk van Neki!
Ha ez sikerült, akkor ismételje meg máskor is. Legjobb, ha minden nap. Meglátja, át fog alakulni ettől - nem csak az Isten-kapcsolata, de az egész élete is.
Tisztelt Lelkiatya!
Ilyen helyzetben hogyan gyakorolhatom még jobban a _római_ katolikus hitemet, hogy élő maradjon?
Ugye most e hónaptól vannak áthelyezések, illetve változások bizonyos közösségeket illetően.
Az az atya, aki a mi közösségünkhöz kijár a plébániáról, kapott másik közösségeket is a környéken.
Ez viszont azt jelenti, hogy pl. nálunk így csak 2-3 hetente lesz szentmise.
Javasolta, hogy amikor nincs római szent mise, mert máshol kell szolgálnia, akkor menjünk el a görög szent liturgiára. De így végül többször kellene görög szent liturgián részt venni, mint római szent misén.
Tudom, hogy a szentségeket köélcsönösen elfogadjuk, é ezért pótolhatja egyik a másikat.
Viszont nekem, római katolikusnak a görög szent liturgia világa idegen.
Próbáltam többször részt venni, tisztelettel, alázattal, és mégis, idegen vagyok abban a közegben.
Az nem az én világom.
Sajnos így elérhető közelben nincs, csak ez a görög szent liturgia.
Lehet, ez egy "próba" is, hogy még jobban befelé forduljak, és valóban arra törekedjek, hogy megéljem a hitet.
Ilyen esetben hogyan tudom még jobban gyakorolni a hitemet?
Milyen gyakorlatot, módszert vagy mit ajánlana az atya?
Segítő útmutatását előre is köszönöm!
Ennek a fordítottja sokkal gyakoribb. A szórványban élő sok görögkatolikus hívő szinte soha, vagy csak nagyon ritkán juthat el a saját rítusa szerinti szertartásra. Régebben is sok olyan település volt, ahol fölváltva ünnepelték a templomban a római és görög liturgiát.
Mi a teendő? Fontos az elfogadó magatartás. Még ha nem is úgy alakul az életem, mint szeretném, mégis hiszem, hogy Isten ezzel is nevelni, tanítani akar. Nem lázadozom tehát ellene, hanem alkalmazkodom hozzá, és nyitott lélekkel figyelem, hogy mire tanít általa az Úr.
Ugyanakkor néha nagyobb áldozatot is hozhat azért, hogy részt vegyen egy-egy római katolikus szentmisén, vagyis alkalmanként többet is utazik ennek érdekben. Megint a régiekre gondolhatunk, akik 6-8 km-t, vagy többet is gyalogoltak csak, hogy szentmisére, Szent Liturgiára eljussanak.
Helyes gondolat, hogy ez egyfajta próba is, hogy a külsőségektől minél jobban el tudjon szakadni és minél mélyebben élje meg a hitét, az Istennel való kapcsolatát.
Tisztelt Lelkiatyám!
Ugye jól sejtem, hogy a sorsom jobbá fordulásáért, és a jó dolgokért nekem is kell tennem, nem csak imádkoznom kell Istenhez és kérnem Őt? Úgy érzem, az nem elég ha csak ölbe tett kézzel várok, és csak Ő rá számítok. Szerintem Isten is azt szeretné ha tennénk is valamit, igaz? És Ön szerint nem csak akkor kell Istenre figyelni ha rossz dolgok történnek, hanem a jó időszakokban is? Válaszát előre is köszönöm! H.
Valóban így van. Igaz a népi bölcsesség: Segíts magadon, s az Isten is megsegít.
A Teremtő azért adott nekünk képességeket, hogy azokat használjuk, kamatoztassuk. Nem csak az imádság az egyetlen képességünk.
Anélkül nem érdemes semmit tenni, mert ez azt jelentené, hogy csupán a saját erőnkben bízunk. Kérni kell tehát az Isten segítségét, de nekünk is meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt. Ez is az imádság része, hogy fáradhatatlanul dolgozunk.
Az is nagy igazság, hogy mindig Istenre kell figyelni, és nem csak a bajban. Az az igazán hívő ember, aki állandó hálaadásban él, s jól tudja, hogy mindent Istennek köszönhet, az erejét, a képességeit is. Amit tesz, kicsi vagy nagy dolgokat, mindennel az Istennek akar örömet szerezni.
Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem,ha elköltözünk egy olyan országba amely szimpatikus számunkra és az ottani nyelvet is beszéljük,mert volt alkalmunk megtanulni a vegyes nemzetiségü környezetben ahol élünk.Lehetséges-e oda jól beilleszkedni,ismerösöket barátokat találni?Létezhet-e barátság két különbözö nemzetiségü ember között?
Köszönöm válaszát!
Igen, lehetséges más nemzethez, más kultúrához tartozó emberekkel mély barátságot kötni. Talán kicsit nehezebb, mint idehaza, s nem csak a nyelvi korlátok miatt. Érezhető, hogy minden népnek megvan a maga jellegzetessége, s mi magyarok nagy általánosságban a magyarok között érezzük jól magunkat. De például sok esetben mélyebb köteléket jelent a közös hit vagy éppen az azonos rítushoz való tartozás. Sok példát láttam már erre.
Kedves lelkiatya!
Egy néhány napos lelkigyakorlatra készülök egy zárdába.Hogy kicsit magamba tekintsek hogyan tovább,valamint keresem az életutat,amit az Úr nekem szánt.Ön mit tanácsolna hogyan készüljek erre a lelkigyakorlatra?Mire érdemes odafigyelni az ott töltött idö alatt,hogy az gyümölcsözö legyen?
Válaszát elöre is köszönöm!
Egy keresö lány
Attól tartok, hogy már későn válaszolok, de talán mégis tud segíteni a következő néhány szempont.
A lelkigyakorlaton fontos, hogy valóban önmagával találkozzék az ember. Kerülni kell minden olyan helyzetet, amelyben bármiféle szerepet kellene játszani, jobbnak, másnak mutatni magát, mint a valóság.
Az önmagával való találkozás segít fölismerni, hogy mennyire közel van hozzánk az Isten. Fölismerjük, fölfedezzük önmagunkban. Ettől fog megváltozni az életünk, mert utána másként tekintünk önmagunkra és a környezetünkre is, ha ezzel a tudattal folytatjuk életünket.
Ehhez fontos a csönd, a külvilág minél teljesebb kikapcsolása (beleértve a telefont is).
Ha életutat keres, akkor segítő szempont lehet még az, hogy hol tud legjobban szolgálni. Főként ne azt keresse, hogy hol, milyen szerepben érezné jól magát, ne azt vizsgálgassa, hogy mihez ért, miben tudna leginkább kiteljesedni. Természetesen ezek is fontos szempontok, amelyek segíthetnek, ám, ha csak ezen a szinten marad, ehhez nem kell elmennie lelkigyakorlatra. A Jóistennel azt kell megbeszélnie, hogy Ő mire szánta, mire hívja Önt, s ez mindig a mások szolgálatában bontakozhat ki.
Sok egyebet is lehetne még mondani, de hát ez még nem a lelkigyakorlat. Legyen teljesen nyitott az Isten akaratára, és leginkább Ővele töltse ezt az időt.
Tisztelt Lelkiatya!
Görög katolikusként nyugodt szívvel elmehetek-e római katolikus misére? Nem rég voltam Középhután a Szent Anna Templomban római katolikus misén, és nagyon meghatott, csakúgy, mint a görög katolikus persze. Bár lehet az is megfogott az egészben, hogy az egy kis falu és sokkal összetartóbbak az emberek. Bár furcsa, hogy mikor itt a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyháztól indult Máriapócsra és Csíksomlyóra búcsú, ott római katolikus szertartás volt. Tehát lényegében a görög és a római között nem is olyan sok az eltérés?
Olyat is hallottam már, hogy valaki átkeresztelkedett görög katolikusból reformátussá, mert hogy az sokkal egyszerűbb. Én úgy vallom, mindennek megvan a maga szépsége, és ha már görög katolikussá lettem keresztelve, nem szeretnék átkeresztelkedni, mert az már nem az igazi lenne valahogy, úgy érezném, becsapnám a saját felekezetemet, de ugyanakkor szeretnék nyitott és nem elítélő, kirekesztő lenni, és részt venni néha más felekezetű szertartáson. Ön mit gondol erről? H.
Igen dicséretes, ha valaki nyitott más felekezetek imádságára, szertartásaira, kivált, ha a katolikus egyházon belül másik rítusról van szó. Ez utóbbi esetben még a vasár- és ünnepnapi kötelezettségnek is eleget tehet az ember más rítusú templomban. A protestáns istentisztelettel már nem ugyanez a helyzet!
Átkeresztelkedésről semmiképp sem helyes beszélni. Aki elhagyja saját vallását, hogy más keresztény gyülekezet tagja legyen, azért még nem szükséges, sőt, nem szabad újra keresztelkedni. Valóban nem helyes elhagyni a katolikus egyházat, főként nem kényelmi szempontból.
Nagyon helyes az Ön álláspontja. Szeretne nyitott lenni más egyházak, más liturgiák felé, ugyanakkor megmaradni, sőt elmélyülni a sajátjában. Így kell tennie mindenkinek.
Kedves Lelkiatya.
Álmomban vagyis inkább félálomban elkövettem egy súlyos bűnt. ( önkielégítés) Fel is ébredtem rá és nagyon bántott,mert tiszta tudattal nem követtem volna el. Ez megkora bűn? Meg kell gyónni? Ha igen, akkor hogyan? Mit mondjak?
Az álomban, félálomban történt magömlés nem bűn. Ez egy fiziológiai jelenség, amely a szexuális életet nem élő egészséges férfiaknál természetes. A szervezet rendszeres ürítése ez, amely a nőknél ismert havi vérzéshez hasonló, bár nem olyan pontosan kiszámítható. E jelenséghez sok esetben bizonyos álomjelenetek, érzékiséget gerjesztő képek társulnak, amelyek a tiszta lelkiismeretre törekvő embernél igen rossz érzéseket keltenek. Ám, ez is természetes. Azt teheti az ember, hogy ébrenlétben messze kerül minden ilyen jellegű filmet, képet, gondolatot, s akkor az évek során ezek a természetes magömléshez társuló álmok is kitisztulnak, egyre tisztábbak lesznek.
Kedves Lelkiatya!Római katolikusk?nt ngyermekkoromtól kezdve nagyon érdekel,és nagyon szeretem a görög liturgi?t,és mint k?ntor különösen az énekeket.Érdeklődöm,hogy van e olyan görög katolikus közösség Budapesten,ahov? mélyebben be lehet kapcsolódni,hogy mélyebben megismerjem,a római mellett,ezt a csod?latos ritust?
M?sik kérdésem,hogy mik a g.kat.kispapokn?l a fokozatok a szentelésig?N?lunk a m?sodik ?vben
megtörténik a beöltözés,majd a szentelés elött a diakonus szentelés.A görögöknél hogyan van ez?Meddig h?zasodhatnak ők?
Köszönettel:Magdolna
Budapesten több közösségünk is van, mindegyikben igen szépek a szertartások. Ezen a címen csaknem mindet megtalálhatja:
http://www.gorogkatolikus.hu/index.html?telepules=Budapest&muv=parochia
Érdemes lehet még fölkeresnie a Panágia központ kápolnáját, ahol szintén rendszeresen vannak szertartások és közösségi alkalmak. Erről pedig itt olvashat bővebben: http://panagia.hu/kozossegeink/panagia-központ
Papszentelés előtt a kisebb rendek fokozatain keresztül vezet az út: felolvasó, alszerpap, szerpap (ez a diakónus) és végül áldozópap. A szemináriumi fölkészülés évei során kapják meg ezeket a rendeket, de nincsen évfolyamhoz kötve, személyre szabott mindenkinél. Amikor az elöljárók elérkezettnek látják az időt, akkor döntenek úgy, hogy az egyes személyek fölvehetik a szent rendek következő fokozatát.
Aki nős papságra vállalkozik, az még a diakonátus előtt kell hogy megházasodjon. Házasságkötés után - mostani szokások szerint - általában fél évnek kell eltelnie, hogy a fiatal férjet diakónussá lehessen szentelni. Fölszentelt diakónus már nem köthet házasságot.
Ha elváltam áldozhatok?
Igen. Csak rendszeresen gyónnia is kell. Az volna akadály, ha valami új, állandó kapcsolata lenne, amely akadályozná abban, hogy a szentgyónásban föloldozást kapjon. Kár, hogy elváltak, de ettől még részesülhet a szentségekben.
