D.J.
Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni, hogy római rítusú hívő jelentkezhet-e bazilisszának Máriapócsra és hány éves korig teheti ezt meg?
Előre is köszönöm a válaszát: Zoé
Igen, szerzetesnek lehet jelentkezni a másik rítusba. Természetesen ez kölcsönös. Ehhez nem is szükséges rítusváltási kérelmet kérni a püspöktől. Ugyanis a noviciátust még a saját rítusában maradva, de a közösségi életbe bekapcsolódva végezheti, és a fogadalomtétellel együtt egyszerre a rítusa is megváltozik. Előtte való kilépés esetén viszont megmarad saját eredeti rítusában.
Tudomásom szerint 50 éves korig lehet jelentkezni szerzetesnek.
Kedves Lelkiatya!
Ha egy fiatal lány keresi Isten akaratát az életében,és még nem találta meg a párját,helyes-e az ha kizárólag hivő párt keres magához és fogadalmat tesz Istennek,hogy csak hivő fiúkkal fog ezentúl ismerkedni ezen a téren?
Válaszát előre is köszönöm!
Igen, nagyon helyes, ha csakis hívő párt keres magának. A fogadalomtétellel azonban ne siessen. Éppen ezen az oldalon beszélgettünk már néhány fiatallal, akik könnyelműen tettek ígéretet, és utána igen bánták, mert nem tudták megtartani. Az sem kizárt, hogy az Úr olyan fiatalt hoz az útjába, aki az Ön hatására fog megtérni. Ilyen is van, de ez azért ritka. Sokszor jelent csalódást, hogy a kezdeti, nagyon szerelmes időszakban az illető rettentő buzgóvá válik, de később nem veszi komolyan a hitet, a keresztény életet. Nagyon súlyos nehézséget jelent egy házasságban, ha éppen a legfontosabb, a legmélyebb dolgokban nem tudnak egyetérteni. Úgyhogy sokkal jobb, ha eleve keresztény fiú ismeretségét keresi. Ezzel együtt is legyen mindig nyitott az Isten akaratára.
Kedves Lelkiatya!
Tizedik osztályos korom óta készülök angol középfokú nyelvvizsgára.
Eddig négyszer futottam neki. Százezer forintot csak nyelvvizsga-jelentkezésre költöttünk, a többi pénzt pedig a tanároknak. Másnak már első vagy második nekifutásra sikerül. Igaz, türelmetlen is vagyok. Az vigasztal, hogy nem sok kell már a 60 százalékhoz. Mindig megcsináltam a házi feladatot, odafigyeltem a nyelvtanfolyamon a tanár nyelvvizsga-teszteket adott és az összeset megcsináltam. Szüleim, barátaim szerint nem vagyok hülye, meg tudnám csinálni. Eddigi életem során sok megrázkódtatás csalódás ért, ezért nincs önbizalmam, kishitű vagyok. Tudom, hogy másnak is vannak gondjai problémái az életben de már ez több a soknál, legszívesebben öngyilkos lennék. Mit vétettem a Jóistennek?! Miért EZT érdemlem?!
Előre is köszönöm: Ági.
Kedves Ági!
Nem is könnyű eldönteni, hogy a kudarcai okozták-e a kicsinyhitűségét vagy fordítva. Igaz, nem is ez a kérdése, de egy megfontolásnyira érdemes ezt is meggondolni. Aki nem bízik önmagában, annak jóval kisebb az esélye a sikerre. Alighanem ez is okozta, ahogy arra utalt is, az eddigi vizsgaeredményeket. Tudni kell azt is, hogy a keresztény önbizalom, az igazi önbizalom alapja nem az, hogy nagy mellénnyel magunkban bízunk, hanem alázattal abban a Jóságos Istenben, aki bennünk lakik, bennünk munkálkodik.
Mit is tegyen? Gondolja végig, hogy eddig hányszor segítette meg Önt a Jóisten? Egyszer sem? Akkor gondolja át jobban, mert egészen bizonyos, hogy számtalanszor. Ha ezt őszintén végigtekinti, akkor lassan észre fogja venni, hogy nap mint nap kap ajándékokat Tőle, s azt is megérti, hogy soha, de soha nem hagyja el Önt, mindig meghallgatja. Igaz, nem mindig úgy, ahogyan mi szeretnénk, de hát ezt is Őrá kell bízni. Nemde arról volt szó, hogy megtanulunk bízni Benne.
Ennek ismeretében bátran nekiveselkedhet bármilyen feladatnak. Mindenből haszna lesz. Ezekből a mostani kudarcokból is. Ha most nem is látná, bízza ezt is oda. "Bízzál az Úrban, ...és megadja neked szíved kívánságait" (Zsolt 36,3).
Kedves Lelkiatya!
Számomra életforma az, hogy Krisztussal töltöm a napjaimat, és hogy igyekszem úgy élni, ahogy az Neki is tetszik. Nem is tudom elképzelni az életemet Nélküle.
Igyekszem nagyon a bűnöket kerülni, azonban van egy visszatérő bűnöm, ami nagyon bántja a lelkiismeretemet. Gyakran úgy érzem, már nem tudok nemet mondani a testi vágyaimnak. Ez a bűn az önkielégítés.
A kérdésem az, hogy áldozhatok-e így, vagy minden egyes áldozás előtt meg kell ezt gyónnom? Őszintén szólva szégyellem is ezt meggyónni, bár minden gyónásomkor meggyónom. (Egyébként rendszeres gyónó vagyok, de nagyon bánt, hogy minden egyes gyónásomkor, az arra való felkészüléskor tudatosul bennem, hogy megint nem sikerült ezt a bűnt elkerülnöm.)
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
S
KedveS!
A szentáldozását ne tegye attól függővé, hogy elbukott-e ezen a téren vagy sem. Állítom, hogy Önnek nem ez a legnagyobb bűne, csak ezt szégyelli legjobban. Ha bármikor szeretetlenül bánik valakivel, az súlyosabb bűn. Ha megítél valakit, kibeszéli a hibáját, az is. És még sorolhatnám a lehetséges, általában gyakran elkövetett bűnöket, amelyek súlyosabbak lehetnek egy olyan embernél, aki egyébként törekszik kerülni a bűnöket, és ezzel a testi kísértéssel is viaskodik, de nem aljas kéjvágyból, vagy önző nemtörődömségből követi el azt.
Ugyanakkor ne adja fel a küzdelmet. Minden egyes gyónáskor tudatosítsa, hogy mennyire nincsen helye ennek az Ön életében, hogy mennyire mérgezi Istennel és az emberekkel való kapcsolatát. Feltételezem, hogy a nemiség terén más, enyhébbnek tartott bűnöket is el szokott követni: erre irányuló képek vagy gondolatok beengedése. Általában még ez is súlyosabb, mint maga az önkielégítés, mert ekkor még könnyebb volna ellenállni, de mivel enged a kísértésnek, az befészkeli magát a gondolataiba, érzéseibe. Utána aztán szinte programszerű a bűn tettbeli elkövetése. Ezekre figyeljen leginkább. Ha rendszeres gyónó, gondolom - remélem -, hogy van lelkivezetője. Vele nyilván megbeszéli ezeket, a küzdelmet is, nem csak a bűnt. Keresse rendületlenül a módját, hogyan szabadulhat meg tőle, hogy aztán sokkal felszabadultabban követhesse Jézust, az Ő szavát.
Kedves Lelkiatya!
A kérdésem az lenne,hogy hogyan viselkedjünk a kritikus emberekkel?Van egy ismerősnőm,aki állandóan kritizál másokat:munkatársait,közös ismerőseinket,családtagjait,ha elmegyünk együtt előadásra az előadót,kevés az a személy vagy dolog akiben/amiben nem talál kivetnivalót.Az a baj,hogy az embereket nagyon egyoldalúan szemléli,a felszín alapján ítél,saját mércéje szerint,amit ő lát,és nem néz a dolgok mögé,nem veszi figyelembe hogy annak a másik embernek esetleg lehetnek lelki gondjai is,és ez nagyon sértő tud lenni.Mindezt lekicsinylően teszi,mintha egy szintkülönbség lenne közöttünk.Sokszor elmegy a kedvem a vele való találkozástól,tudalékos kérdéseitől,amivel gyenge pontot érint nálam,és amihez nincs semmi köze sem.Ítél és nem arra törekszik hogy megértsen másokat.Pedig az ő életében is vannak dolgok,amelyek miatt őt is meglehetne ítélni,ha csak külső szemmel néznénk az életében lévő dolgokat.Nem tudom mennyire játszik mindebben szerepet,az hogy ő egyke,habár már nem olyan fiatal személyről van szó,közel a negyvenedik életévéhez.Szereti általában érvényesíteni az akaratát,ha nem úgy történnek dolgok,ahogy ő szeretné,látszik rajta,hogy robbani tudna és mond valamit,jobbik esetben csalódottságot érez.Ha a kedvében járnak ilyenkor,elégedettséget érez.Egyébként értelmes és segítőkész személyről van szó.Csak ezzel a viselkedéssel úgy érzem összetöri más emberek bizalmát.Valószínűleg azért is nincsenek igaz barátai,jobban csak ismerősei,mert észreveszik a kritizálásra hajló tulajdonságát,amivel összetöri mások bizalmát.Helyes-e ezekre a dolgokra felhívni a figyelmét az illetőnek.
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Bármennyire is nehéznek tűnik, meg kell próbálni beszélni vele. Vélhetően évek, évtizedek óta nem hozta föl ezt neki senki, mert azt látták, hogy úgyis értelmetlen volna. Vagy az is lehet, hogy többször is kapott ilyen figyelmeztetést, de azt magában teljesen elutasította, s lehet, hogy sértettségében el is fordult attól az embertől. Mégis.
Mint máskor is szoktam mondani, ilyenkor érzelmi hiánybetegségről lehet szó. Gyermekkorától fogva szenved abban, hogy nem kap elegendő, vagy nem megfelelő, egészséges szeretetet, és ezt igyekszik saját magának pótolni, másoktól kikövetelni ezzel a támadó-védekező magatartásával. Akkor elégedett, ha őt dicsérik, mással meg nem is akar foglalkozni. Mindnyájan felelősek ennek a helyzetének a kialakulásáért, akik a környezetében éltek, és nem kellő módon viszonyultak hozzá. Tegyük hozzá, hogy valóban nagyon nehéz megtalálni a kellő módot. De ha már Ön feltette ezt a kérdést, akkor ez akár belső késztetésnek is tekinthető, hogy tegyen érte.
Először is nagyon imádkozzék érte, sokat, és rendszeresen. Ezzel kegyelmet közvetít feléje, ugyanakkor Ön is kegyelmet nyer, hogy jobban megláthassa, hogyan segíthet. Keresse az idejét, módját, hogy ezt mikor és hogyan teheti meg. Nem magától értetődő, hogy sikerülni fog, ezért legyen nagyon körültekintő. Hordozza szívében, szeretetében ezt a megsebzett lelkű embertársát, és amikor eleget imádkozott érte s elérkezettnek látja az időt, akkor cselekedjék. Arról beszéljen neki, hogy vajon boldog-e, vagy akar-e másokat boldoggá tenni. Illetve ha hívő - reméljük az -, akkor hogyan tudná Isten akaratát követni. Próbáljon meg olyan érveket keresni, amelyek nem kézenfekvőek, ugyanis lehet, hogy azokat már unásig hallotta - amennyiben már próbáltak szólni neki -, és nyomban megadja rá a begyakorolt választ. Szóval, nehéz lesz, de akarjon rajta segíteni. Ne hagyjuk boldogtalanságban ezt a felebarátunkat.
Kedves lelkiatya!
A keleti egyház liturgiájában elhangzik ez a mondat hogy "a szenteket titkosan ábrázoljuk."Ez mit jelent?
Ez így nem hangzik el, hanem csak ehhez hasonló: "a kerubokat titkosan ábrázoljuk". Mialatt a pap az áldozati adományokat az előkészületi asztalról a segédletével együtt körmenetben az oltárra viszi, akkor énekeljük az un. Kerubéneket, amelynek része ez a sor is. Azt jelenti, hogy miként mi részt veszünk ebben az áldozati körmenetben, úgy velünk együtt az angyalok is a mennyben ugyanezt teszik. Ahogyan mi énekelünk az Istennek itt a templomban, ezzel az angyaloknak a mennyei Liturgián való éneküket tesszük jelenvalóvá. "Titkosan", hiszen mindezt csakis a hitből tudjuk. Egy hitetlen ember ebből mitsem érzékel.
Tisztelt Lelkiatya!
Az volna a kérdésem, hogy egy Görög katolikus lelkész el válhat e feleségétől, és házasodhat e Újra!
Nem csak a görögkatolikus pap, de egyetlen katolikus hívő sem válhat el, és nem házasodhat újra. A görögkatolikus pap megözvegyülése után sem házasodhat újra.
Tisztelt Lelkiatya!
El kell, hogy mondjam, hogy bár katolikus vagyok, illetve katolikus a családom, én nem gyakorolom a vallásomat.
Lehet, hogy ez bűn, de nem járok misére, viszont hiszek Istenben.
Egy barátom miatt kérném a segítségét, mert úgy érzem, hogy rajta már senki nem tud segíteni, csak Isten.
A barátom, egy fiatal férfi teljesen normális volt EDDIG!
Normális, egészséges és hétköznapi, mint mindenki más.
Viszont elkezdett egy agykontroll tanfolyamot, ill. nem csak elkezdte, be is fejezte, és tovább is folytatta a "maga fejlesztését".
Mindent csinál már, jógázik, agykontrollozik, meditál, kártyát vet, ingázik, homeopátiás valamiket szed, és a legkomolyabban mondom, hogy ő azóta NEM NORMÁLIS!
Olyan, mintha szó szerint megbolondult volna.
Úgy viselkedik, mint egy háborodott, mindenkit elmar maga mellől, csak ez van az életében és semmi más.
Ő nem látja magát, hogy mit művel és mennyire leromlott testileg is, mert el van vakítva ezektől a dolgoktól, de én és még páran látjuk ezt, és ez a változás komolyan mondom, hogy ijesztő!!!
Szerintem megbolondult, de ő állítja, hogy sose volt ilyen jól, és idióta dolgokat beszél, pl. "Mindannyian Istenek vagyunk!"
Már kezdek félni tőle!
Félek is a viselkedésétől, és sajnálom is, mert tudom, hogy nem ilyen volt.
Mit tegyek, vagy mit tehetnék?
Ha így fojtatja, elpusztul, mert szinte alig eszik, és bele van őrülve ezekbe a meditációkba.
Pszichológushoz nem megy, kinevet, ha azt mondom, hogy orvosi eset, és kérjen segítséget.
Mit tehetnék érte?
Imádkozzak, vagy hogy győzzem meg, hogy amit csinál az nagyon, de nagyon rossz és ijesztő dolog.
Köszönöm:
Anna
Kedves Anna!
Valóban ijesztő dolog, amit leírt a barátjáról. Még fájóbb az, hogy ez nem egyedi eset. Hátha sokan olvassák ezt, esetleg tovább is adják, hogy minél többen ráébredjenek arra, hogy az "agykontroll" egyáltalán nem ártatlan öntökéletesítő módszer csupán. Aki csak kicsit is jobban belemerül, az valóságos agymosásnak teszi ki magát. Utána pedig következnek az egyre elvakultabb és egyre primitívebb ezoterikus gyakorlatok. Sajnos az Ön barátja is ennek lett áldozata.
Meg szokott történni, hogy valamilyen rendkívüli esemény hatására egyszer csak fölébred az illető vagy lassan, vagy hirtelen, de ilyenkor is még nagyon nehéz visszatalálni a normális életbe. A pszichiátria külön területe, hogy hogyan lehet őket visszavezetni.
Igen, egyik legfontosabb, amit tennie kell a barátjáért az imádság. Ez nem csak azt jelenti, hogy kéri a Mindenhatót, és amikor Ő úgy tartja jónak, egyszercsak csodát tesz. Az érte mondott rendszeres imádság által az Ön lelke, az Ön látása is egyre tisztulni fog. Lehet, hogy Isten Önt fogja fölhasználni eszközül a barátja megsegítésére, s ehhez az imádságon keresztül válik Ön is alkalmas eszközzé. Tisztábban meg fogja látni, hogy mit tehet.
Néhány gyakorlati tanácsot is mondok. Nem beszéljen neki egy darabig arról, hogy ettől meg kell szabadulnia. Érezze meg, kedves Anna, Önön, hogy mellette áll, hogy ha mindenki el is fordult tőle, Ön akkor sem hagyja el. Ez az érzelmi kapocs megőrzi őt a józan, értelmes emberi kötelékben. Beszéljen neki sokat más dolgokról. Idézze fel a régebbi élményeiket. Nem azzal a céllal, hogy szembesítse, hogy most nem ilyen - ezt a szemrehányást tegye most félre. Vegyen elő fényképeket, és ötletszerűen tegye egymás mellé, hogyan nézett ki régen, és hogyan most. Hangsúlyozom, ne azzal a nyílt szándékkal, hogy szembesítse őt, csak úgy, véletlenül...
Esetleg másokat is bevonhat ebbe, hogy minél több természetes emberi hatás érje. Ennek gyógyító ereje van. S amikor "ébredezik" a barátja, akkor kezdjen el egyre többet beszélni arról, hogy régen mennyire más volt.
Ha sokat imádkozik érte, akkor Ön is találni fog még sok megoldást, melyekkel a gyógyításhoz vezetheti a barátját.
Kedves Lelkiatya,
az egyházi törvények szerint római katolikus férfi nem lehet görögkatolikus pap, csak ha anyakönyvileg bizonyítható görögkatolikus származása (ha jól emlékszem, az anyai ág számít).
A róm. kat. egyház ugyan engedélyezi a rítusváltást, de azzal a kitétellel, hogy az illető később nem vállalhatja a papi hivatást.
Természetesen ez egyházpolitikai szempontból (részben) érthető, másfelől szerintem nem tisztességes, hiszen ha valaki már görögkatolikussá vált, akkor a görögkatolikus szabályok legyenek érvényesek rá, azaz ha fel akarják szentelni, tehessék meg.
Miért van ez?
Köszönettel
Szilárd
Kedves Szilár!
Azért van ez, hogy senki ne akarjon azért görög rítusú lenni, hogy így egyszerre házas ember és pap is lehessen. Korábban is írtam már arról, hogy a rítusváltásnak igen komoly indoka kell, hogy legyen. Volt már rá példa egyébként, hogy eredetileg római katolikus fiatalember görög pappá lett, mint ahogyan fordítva is, görögkatolikusból is lett római katolikus pap.
Kedves Lelkiatya!
Néhány nehéz kérdéssel szembesültem a napok során, melyet a számomra is feltettek. A megfelelő szaktudás hiányában gondoltam arra, hogy Önhöz forduljak. Remélem mihamarabb tud segíteni, hogy jó magam is készségesen tudjak a tőlem kérdezőnek választ adni. Mivel elég nehéz és összetettnek tűnő kérdésekről van szó, így az is nagy segítség lenne, ha arra mutatna rá, hogy pontosan hol lehet eme kérdésekre a választ megtalálni. Természetesen, ha röviden velősen tudna ezekre választ adni, már az is nagyon jó lenne!!!
1. Isten egységének és hármasságának eltérő értelmezései keleten és nyugaton
2. Krisztus életének és küldetésének papi karaktere a keresztény szótériológiában
3. Az ember halál utáni állapotát bemutató keresztény tanítás eltérései a keleti és nyugati teológiában
4. Az Istenszülőre vonatkozó tanítás legfontosabb közös pontjai a keleti és nyugati teológi-ában
5. Isten immanens dicsőségének és szentségének jelentése, és jelentősége az Istent dicsőítő lét valamint a megszentelt élet üdvtörténeti vonatkozásában
6. A kinyilatkoztatás fogalma, mint a kereszténység önértelmezése
7. A hit fogalma a II. Vatikáni Zsinat teológiájában
8. Isten Országa, mint a jézusi igehirdetés kulcsmotívuma
9. A katolikus Egyház identitása az Egyház ismertetőjegyeinek függvényében
10. A vallás meghatározása, keresztény szempontok
Higgye el sokat segítene, mihamarabbi válaszával!!!
Tisztelettel, nagyrabecsüléssel és elölre is köszönve segítségét:
Cs. Csilla
Kedves Csilla!
Az itt felsorolt kérdéskörök a teológia baccalaureátusi vizsgatételei. Ha kimerítő válaszokat szeretne kapni rájuk, iratkozzon be a Hittudományi Főiskolánkra, és ha végig tanulja az öt évet, akkor mindent tudni fog.
Kedves Lelkiatya!
Mennyire részletes legyen a gyónás?
Előre is elnézést kérek, kicsit hosszabban fogok idézni 2 helyről, hogy megvilágíthassam a kérdést:
Mgr. de Ségur - BÚCSÚ A HITETLENSÉGTŐL
Egy fiatal szerzetes maga tanúskodik saját elítéltetéséről
Firenze tudós érseke, Szent Antonius, írásaiban egy, az előzőnél nem kevésbé ijesztő esetről számol be, mely a XV. század vége felé egész Észak-Itáliát felbolygatta. Egy jó-házból való fiatalember 16 vagy 17 éves korában gyónáskor szerencsétlenségére elhallgatta egy súlyos bűnét és ebben az állapotban áldozott. Hétről hétre, hónapról hónapra halogatta ennek a szentségtörésnek kellemetlen megvallását, pedig továbbra is rendszeresen gyónt és áldozott, bár csak az emberek megszólásától való nyomorult félelmében. Lelkiismeretfurdalástól gyötörve, nagy engesztelő áldozatokkal próbálta elhallgattatni lelkiismerete szavát, olyannyira, hogy környezetében szentként kezdték tisztelni. Mivel ezt nem tudta elviselni, belépett inkább egy szerzetbe. ?Legalább ott mindent bevallhatok és komolyan vezekelhetek rettenetes bűnömért?, gondolta magában. Szerencsétlenségére azonban a kolostor vezetői, akik hírből ismerték őt, úgy fogadták, mint egy kis szentet, minek következtében szégyenérzete még csak növekedett, s ezért vallomását későbbre halasztotta, vezeklési gyakorlatait pedig megduplázta. Ebben a sajnálatos állapotban telt el egy év, majd kettő, de soha nem merte azt a rettenetes és szégyenteljes terhet, mely lelkiismeretét nyomta, megvallani. Végre úgy tűnt, egy halálos betegség megkönnyíti helyzetét. ?Most egy csapásra mindent bevallok?, mondta magának: ?mielőtt meghalok életgyónást végzek.? De mivel önszeretete még ekkor is felülmúlta bűnbánatát, vétkeit olyan érthetetlenül sorolta fel, hogy a gyóntatóatya semmit nem érthetett belőlük. Homályosan vágyott ugyan arra, hogy másnap visszatérjen bűnei megvallására, de addigra önkívületi állapotba került és meg is halt.
A közösségben, ahol az ijesztő valóságból senki sem sejtett semmit, ezt mondogatták a barátok: ?Ki juthat a mennyországba, ha ez nem?? És áhítattal hozzáérintették feszületeiket, rózsafüzérüket és érmeiket a halott kezéhez. A holttestet a legnagyobb tisztelettel vitték a kolostor templomába és a kórusban felravatalozták. A temetésnek másnap reggel itt kellett lezajlania.
Kis idővel a szertartás kezdete előtt beküldtek egy barátot a templomba harangozni. Ez egyszer csak az oltárnál maga előtt látta a halottat láncokba hálózva, melyek vörösen izzottak, miközben az egész testből valamiféle fehér izzás sugárzott ki. A szerencsétlen barát rettegve omlott térdre, szemeit a szörnyű jelenségre szegezve, miközben az elátkozott ezt mondta neki: ?Ne imádkozzatok érettem, örök időkre a pokolban vagyok.? Ezután elmesélte szégyenének és szentségtöréseinek egész szánalmas történetét. Azután eltűnt a jelenés, és a templomban olyan elviselhetetlen bűzt hagyott hátra, mely az egész kolostorba kiáradt, mintegy megdönthetetlen bizonyságául annak, amit a barát látott és hallott.
LELKI TÜKÖR
Bizonyos körülmények között érvényesen gyónhat valaki anélkül, hogy minden bűnét bevallja; ha például gyengeség miatt nem képes mindent felsorolni, vagy akár, ha egy néma gyónásra jelentkezik, aki nem tudja bűneit bevallani, de bűnbánó lelkületét valamiképpen kifejezésre tudja juttatni megfelelő jelzésekkel, gesztusokkal vagy könnyekkel. Ilyenkor fel lehet őt oldozni, és Isten valóban megbocsátja bűneit. De bánat nélkül nem lehetséges a megbocsátás.
IV. A BŰNÖK MEGVALLÁSA
Ilyeténképpen felkészülve a bűnbánó belép a gyóntatószékbe. Mindenképpen hasznos korunkat, családi állapotunkat és utolsó gyónásunk idejét megadni. Ezek segítenek a gyóntatóatyának az elégtétel kiszabásánál vagy a tanácsnál, melyet adott esetben a gyónónak adni szeretne. Bűneinket egyszerűen, röviden és higgadtan kell megvallanunk; vagyis nem kell hosszan mesélni, teljes életrajzot vagy a helyzetet minden érdektelen részletével ecsetelni. Különösen akkor ügyeljünk a diszkrécióra, ha a nemi erkölcs elleni bűnökről van szó.
Alázatosan kell magunkat vádolnunk. Bűneink bevallása normális körülmények között térdelve történik, hiszen azon a szándékon alapul, hogy Isten előtt, kit a gyóntató képvisel, valljuk be őket; Isten megbocsátását kapjuk meg, hogy ezáltal Krisztus vérében a szentségi kegyelemben részesüljünk.
---------------------------------------------------------------------------------
Több dolgot sem értek. A Lelki Tükör szerint: "érvényesen gyónhat valaki anélkül, hogy minden bűnét bevallja; ha például gyengeség miatt nem képes mindent felsorolni" A történetben szereplő fiatalember: "elhallgatta egy súlyos bűnét és ebben az állapotban áldozott." Lelki Tükör: "bánat nélkül nem lehetséges a megbocsátás". A fiatalembernél több utalás volt, hogy bánkódott bűne miatt: "Lelkiismeretfurdalástól gyötörve" És elszánása is, hogy szakít a bűnnel: "Legalább ott mindent bevallhatok és komolyan vezekelhetek rettenetes bűnömért?; nyilván szakított is, több vétket nem követett el, csak a szentségtörést.
A másik dolog, amit még nem értek: ha "Különösen akkor ügyeljünk a diszkrécióra, ha a nemi erkölcs elleni bűnökről van szó.", akkor mi volt mégis, amit nem lehetett elmondania? Ha részleteket nem kell elmondani, akkor mégis mit?
Az lenne tehát a kérésem kedves lelkiatya, hogyha lehetne, tudna mutatni (vagy esetleg készíteni) nekem egy olyat, hogy "mintagyónás". Úgy értem, egy fiktív párbeszéd, ami a gyóntatófülkében elhangzik, és minden szempontból megfelel. Ez nagyon fontos lenne.
Ehhez kapcsolódik még az ún. "végső döntés, amely elé a halálakor kerül az ember". Manapság szoktam erről egyre többet hallani, pl. a kereszteletlenek vagy úgy összességében minden bűnösen meghaló emberrel kapcsolatban. Eszerint a halála előtti utolsó pillanatban, vagyis magának a halálnak a pillanatában (ez kissé tisztázatlan egyébként, hogy akkor végül is már meghalva vagy még nem), minden ember kap egy utolsó esélyt, Isten mellett vagy ellene foglalni állást. Én ezt nem értem. Ha így volna, akkor itt a példában szereplő fiatal szerzetes is nyilván Isten mellé állt volna. És egyébként is ez magát az egész hitet, az Egyházat is feleslegessé teszi az üdvösség szempontjából, hiszen nélküle is lehetséges.
(Régebben feltett kérdéseimmel kapcsolatban is lennének még kérdéseim, csak nem tudom lehet e ugyanazt többször is újra tárgyalni.)
Köszönöm szépen, hogy meghallgatott.
Dénes
A kérdéseire adott válasz előtt azt kell leszögeznem, hogy ez a középkori jámborságot tükröző történet semmiképp sem tekinthető alapnormának. Merőben téves felfogás - kétségtelen, voltak ilyen lelkiségi túlkapások -, amely a szentséget azonosítja az aszketikus élettel. Ha valaki állandó elfojtásban él, annak ez a viselkedésén is meglátszik, lehetnek nagyszabású aszketikus gyakorlatai, de ettől még nem válik szentté. Épp ellenkezőleg, már életében is megnyomorodottá válik, ami nem csak a halála utáni látomásban válik nyilvánvalóvá. A történet szerint bánja tettét, de képtelen azt bevallani. Valójában nem a lelkiismerete gyötörte, hanem a hiúsága, az emberek előtti jó hírnév elvesztésének félelme. Ez nem hiteles bűnbánat. Ez a rejtett hiúság is erősen megmutatkozik a tettekben is, s már emiatt sem lehetett őt szentnek tartani.
Érvényes lehet a gyónás anélkül is, ha minden egyes bűnt fölsorolnánk. Sőt, minden gyónásunk ilyen, hiszen sohasem tudunk minden egyes bűnt felsorolni. Annál sokkal többet vétkezünk, semhogy mindenre emlékezhetnénk, főként hogy mindent szavakkal el is mondjunk. Ezért kell úgy lezárni a bűnbánattartást, hogy "minden más bűnömet is bánok, amelyekről nem tudok, vagy amelyekre nem emlékszem".
Általában nem szükséges a bűneseteket részletezni. Ez érvényes még inkább a nemi erkölcsi bűnökre. Elegendő a bűnt kimondással feltárni. A jó gyóntató megérzi, ha egyes körülményekre rá kell kérdeznie annak érdekében, hogy a bűn súlyát jobban meg tudja ítélni.
A honlapunkon a liturgia/szertartásaink rovatban részletes leírást adtunk a szentgyónás menetéről.
Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Minden ember kap lehetőséget még az utolsó pillanatban is, hogy dönthessen Isten mellett. Hogy ez pontosan hogyan is történik, arról majd odaát fogunk tudni csak beszélgetni - Isten kegyelméből. Hogy a jámbor románcban szereplő fiatalembernek mi lett a sorsa, ezt sem tudhatjuk. Az Egyház soha nem mondja ki senkire, hogy biztosan elkárhozott. Gondoljunk azonban a jobb latorra, aki vélhetően egész életén át sok súlyos bűnt követett el, de elegendő volt irgalmat esdően Krisztushoz fordulnia, és bizonyosak vagyunk abban, hogy üdvözült. Az Egyház nem csak az utolsó pillanatra akar felkészíteni, hanem abban segít, hogy már itt a földön Krisztussal élhessünk.
E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...Felháboritott a két papnövendék cikke.... Azért ez igencsak kevés.
Ezt a levelet a Fórumra helyeztük át, de ott is csak megrövidített formában. Célunk egymás segítése, ezért a vádaskodásoknak nem akarunk teret adni. Köszönjük a megértését.
Kedves Lelkiatya!
A nős protestáns lelkész kérdéséhez, szeretném hozzáfűzni, hogy az egyházi sajtó az, amelyik ezeket a konverziókat a német katolikus egyházban különlegesnek állítja be. Nem mindennapiak, de az első ilyen engedélyt még XII. Piusz adta ki 1950-ben, és ha még ha az anglikánokat nem is számítjuk, akkor is jó néhányan járták végig ezt az utat azóta. Magyarországon persze más a történelmi háttér. Itt még nem hallottam ilyenről, viszont a latin egyházban örvendetesen gyarapszik az özvegy családos papok száma, akik gyerekeik családalapítása után papként is "beállnak" az úr szőlőjébe. Persze ők azért már katolikusok voltak, és a teológiát is elvégezték, így 3-4 éven belül az illető püspökkel (pl. Balás Béla vagy Beer Miklós) folyamatos kapcsolatot tartva szolgálatba is állhattak - náluk főleg a gyakorlatot kell pótolni. A leendő konvertitának ezeknél a püspök atyáknál pl. mindenképpen érdemes lehet érdeklődni.
Viszont a személyes bizalmi viszonyra való készség elengedhetetlen és előnyös az is, ha a jelölt az átmenet idejére (ez a németországi tapasztalatok szerint minimum 5-6 év az "elméleti" alapok rögzítése, és a bizalmi viszony kiépítése miatt) képes valami más részmunkát vállalni a család eltartására, mert a magyar egyház olyan anyagi segítséget nem tud nyújtani, mint pl. a német.
Érthető a gk. egyházba való konverzió vágya abból a szempontból, hogy ott kevésbé lóg ki a sorból a családjával. Csak hát a liturgia végzése nem olyan könnyű, meg a teológia, a spiritualitás - egy (volt) protestánsnak ez közelebb áll a nyugati, latin rítushoz. (Attól még szeretheti a keleti liturgiát.) Szóval szerintem valóban a meggyőződés, a lelkiismeret ugyan a legfontosabb, de mint Jézus mondja az evangéliumban a toronyépítőnek le kell ülni előbb tervezni. Pl. a feleséggel, gyerekekkel, főleg ha már idősebbek, aztán így tovább.
Mi erről a véleménye? Válaszát köszönöm.
Azért választani a görögkatolikusságot, hogy ott valaki családosként is pap lehessen, nem elegendő, nem hiteles indok. A rítus sokkal több, mint a szertartási elemek sajátossága. Az egész teológiai gondolkodásra, a lelkiség megélésére kihat.
A másik nagy nehézség, amire Ön is utalt, hogy felnőtt fejjel, családdal pappá lenni nagyon nehéz. Főként az engedelmesség elfogadása jelenthet igen nagy nehézséget, amikor az ember már néhány évtizedet saját maga által vezetett módon élt meg. Még ha személy szerint meg is lehet vívni ezt a küzdelmet, hatványozottan nehéz megélni az engedelmességet egyszerre több embernek, feleségnek, gyermekeknek. A családos papi életnek ez az egyik legnehezebb része.
Ezzel együtt is mindenre van példa, minden lehetséges, de ezek egyéni utak, amelyeket nem lehet sem sajtóhírekből, sem statisztikák alapján általánosítani. E hasábokon tehát nehéz válaszolni ezekre a kérdésekre. Egyéni élethelyzettől függ, hogy kinek mit ad, kitől mit kér az Úr.
Tisztelt Lelkiatya!
Egy fájdalommal teli percben fordulok Önhöz. Egyszer megfogadtam az Úrnak, hogy a Bibliát mindennap olvasni fogom, ha segít valamiben.Akkor gesített is. Azóta folyamatosan olvastam.Majd hirtelen úgy éreztem, "pihenés"-re van szükségem és leálltam. Ifjúsági bibliából olvasgattam, majd egy hétig teljesen leálltam. Amíg fel nem borult az életem.Tisztelt Lelkiatya a vigasztalását kérném.Visszatértem a Biblia olvasásához, és nagyon bánom, amit tettem: a mulasztást, fogadalmam ellenére. Bocsánatot nyerhetek még ezután?
Előre is köszönöm válaszát.
Beáta
Kedves Beáta!
Természetesen mindig van lehetőségünk újra kezdeni. Isten végtelen irgalma adja meg nekünk erre a lehetőséget. Az ideig tartó hűtlensége azonban jóra vezette, Isten jóra fordította ezt a gyengeségét. Ugyanis most már - gondolom és remélem -, nem az Ifjúsági Bibliát olvassa, hanem a teljes szövegűt. Az Ifjúsági Biblia ugyanis csak válogatást ad a szent szövegből, és nem is mindig pontos fordítással.
Ugyanakkor ez a dolog az életében talán arra is megtanítja, hogy ne tegyen könnyelmű, főként nem életre szóló ígéretet. Főként az nem helyes, ha feltételhez kötjük az elhatározásunkat. Szabad fölajánlani dolgokat, cselekedeteket az Istennek, de nem azért, hogy valami "ellenszolgáltatást" kérjünk. Ez méltatlan volna. Szeretetből, odaadásból tesszük a fölajánlást, és rábízzuk az Istenre, hogy Ő mit ad nekünk. Úgyis sokkal többet ad, mint mi megérdemelnénk, vagy egyáltalán gondolnánk
Kedves Lelkiatya!
Megdöbbenve olvastam Judit kérdésére adott válaszának utolsó sorát:
"A teljes vagy részleges búcsúra vonatkozó kérdésére nem tudok válaszolni, arról semmit nem tudok mondani."
Azért legalább indirekte valamit tudnia kellene.
Legalább annyit biztosan, hogy a keleti (bizánci) teológia, mivel a tisztítótűz létét nem fogadja el, így ott az ún. búcsúkkal kapcsolatos tanítás sem alakult ki, de a magyar görögkatolikus egyház, legalábbis részben és egy időben átvette ezt a római katolikus egyháztól. A máriapócsi "búcsúk" neve sem véletlen, továbbá a szenteltvíztartó fölött egészen a Bazilika közelmúltban történt tatarozásáig olvasható volt egy kis táblácskán: a szenteltvizes keresztvetéssel 100 napi búcsú nyerhető.
A búcsúk tanításáról részletesebben (1. találat a google-n): http://szentkereszt.hhrf.org/aktualis/bucsunyeres.html
Üdvözlettel:
egy görögkatolikus
Köszönöm a kiegészítést.
