Tisztelt Lelkiatya!
Felvidéken mely községek tartoznak a Hajdúdorogi Egyházmegye alá?
Köszönettel: Ádám
A katolikus egyház a tiszteletben tartja az államhatárokat. EGyházmegye területe nem nyúlik át a két ország határán. Így a felvidéki magyar ajkú egyházközségek a Kassai püspökséghez tartoznak mind.
Kedves Lelkiatya!
Múltkor Atanáz atya az egyházközségünkben végezte az elővecsernyét.
Hallottam,hogy nem csakhogy új fordtásban volt a "Boldog ember...",de hosszabb is volt a terjedelme.
Mi ennek az oka? Talán kiegészítette a zsoltárt más mondatokkal?
Meg tudom valahol szerezni ennek a szövegét?
Előre is köszönöm a választ!
H.J.
Kedves H.J.!
Nem Atanáz atya egészítette ki a zsoltárt, hanem mi énekeljük azt megkurtítva. A "Boldog ember" (nagyobb ünnepeken a vecsernye eleje felé szoktuk énekelni) valójában az első 8 zsoltárt foglalná magában. Amikor azt látjuk az előírásban, hogy "Boldog ember, első antifona", akkor viszont csak ennek első antifonáját, tehát az 1-3 zsoltárt kell venni. No, de szokásunk szerint abból is mazsolázva veszünk néhány verset mindhárom zsoltárból. Ezt egészíthette ki Atanáz atya egyéb versekkel, melyek azonban nyilvánvalóan megtalálhatók a zsoltárokban is.
Hol lehet megszerezni ennek szövegét? Minden teljes, ó- és Újszöv. tartalmazza ezeket a zsoltárokat, csak más fordításban. A görögkatolikus egyházunk a görög alapján készült fordítást használja, amely, sajnos, még nem jelent meg.
Kedves Lelkiatya!
A Teremtés Könyvében olvasható a következő idézet (talán 6. fejezet?):
"Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek, 2az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik. 3Ekkor az Úr így szólt: "Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen." 4Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei."
Kérem Lelkiatyát, magyarázza meg ezt a szakaszt, mert első olvasásra - magyarázat nélkül - a hit rombolására is alkalmas lehet. Az idézett rész szerint ugyanis az Istennek több fia is volt - nem egy! -, akik ráadásul házasodtak, mi több: az emberek leányaival. Az Isten fiainak az emberek leányaival kötött házasságaikból gyermekek születtek, akik az óriások idejében éltek a földön és ezek a gyermekek a régi idők híres hősei voltak.
Több isten? Emberekkel "keveredés"? Óriások? Híres hősök? Mintha a Da Vinci kódot pároztatnák valamiféle Héraklész történetekkel. Mit keres ez a Szentírásban? Mivel ott van, mégis kell hogy legyen üdvtörténeti jelentősége! Mi lehet az?
Több lelkipásztort is megkérdeztem már ezügyben, de inkább csak ígéreteket kaptam arra, hogy utánanéznek a kérdésnek. Kérem Lelkiatyát, hogy segítsen az idézett rész magyarázatával!
Ez valóban nem könnyen értelmezhető szakasz. Az Ószövetségben találunk több hasonló helyet is.
A Biblia mélyebb megismeréséhez nem elegendő csupán a szöveget olvasni. Oda kell figyelni az Egyház tanítására is, amely kulcsot ad a kezünkbe, hogy hogyan kell olvasni és értelmezni. A Biblia ugyanis az Egyház könyve. Az Egyház határozta meg, hogy a sok könyv közül mi tartozik a Kinyilatkoztatásba, mi legyen a Biblia végső szövege. Hiszen ezek a szövegek nagyon hosszú időn keresztül íródtak. Legalább 1000 éven át írtak hozzá, vagy csak szájhagyomány által mondtak el újabb és újabb történeteket. Az Egyház végül a második században rögzítette azt, hogy mely könyvek, írások tartoznak bele a Bibliába, és melyek nem.
Főként a legrégebbi ószövetségi írásokban sok olyan van, amelyet más népek kultúrájából vettek át. Ezek jól megkülönböztethetők, és ennek ismeretében kell is őket kezelnünk.
Kevesen tudják, például, hogy a szeretett 103. zsoltárunk eredete, amelyet minden vecsernyében elimádkozunk, egyiptomi himnusz volt, amely a természetet dicsérte, és a monoteista zsidó nép átvette, és az Isten dicsőítésére alkalmazta.
Az említett leírás az óriásokról vélhetően egy kánaánita mítosz elbeszélésének átvételéből származik. Semmiképpen sem szabad szó szerint venni. Mindig a lelki, teológiai üzenetet kell belőle megérteni. A zsidó nép hitvilága a kezdeti időkben még nem volt annyira letisztult, mint a későbbi próféták korában. Sok elem vegyült bele a környező népek vallásából. Megint az Egyház tanítása szükséges ahhoz, hogy jól elkülönítsük, mit is tanít a Biblia.
Azt semmiképpen sem, hogy az Istennek emberi fogalmak szerinti leszármazottai "fiai" lennének. Sem azt, hogy ezek az "istenek" bármiféle nemzési kapcsolatba léphettek volna a földi emberekkel. Ennek a teljesen mitologikus leírásnak a mélyére kell nézni.
Kedves igazság csillan ki például annak megállapításával, hogy "az emberek leányai szépek". Ez, persze, emberi tapasztalat is, de nyugodtan észrevehetjük benne Isten üzenetét, hiszen ő is az ember teremtésekor mondta egyedül azt, hogy "nagyon jó", amit alkotott.
Kiviláglik még az a jelenség is, hogy a múlt eseményeit és alakjait felnagyítsuk. Hányszor mondják a felnőttek: "bezzeg a mi időnkben" - holott egyáltalán nem biztos, hogy az "ő idejükben" minden szebb és jobb volt, de visszatekintve annak tűnik. No most, ez megint fontos tényre mutat. Az ember vágyik a nagyságra, a szépségre. Nem elégedett a jelen helyzetével, többre vágyik. Ezt vetíti ki a múltba.
Fontos tanítás még az is, hogy az Isten szab korlátot az emberi életnek. Hasonlóan kedves leírást olvashatunk Jób könyvében, hogy a tengernek hogyan szab határt a Teremtő. "Mondtam neki: Eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen törjön meg hullámaid gőgje!" (Jób 38,11).
Ne feledjük, hogy ez a leírás vezeti be a vízözön történetét. Az Isten már látja az emberek gonoszságának elhatalmasodását. Ezen gonoszságok közé tartozik az is, ha az isteni és az emberek dolgait összekeverjük. Ha azt hisszük, hogy ilyen egyszerűen, emberi módon a magunk erejéből az isteni létbe verekedhetjük fel magunkat. Ez volt Ádám bűne is, hogy olyan akart lenni, mint az Isten, mégpedig a saját eszköze által. Azt vélte, hogy egy egyszerű evés által majd olyan nagy lehet. Nem, az ember fejlődése hosszú út, amelyben mindig az Istent kell követni. Akkor lehet igazán naggyá válni.
Ez a nehezen érthető szöveg nagyon sok tanítást tartalmaz még ezeken kívül is. Érdemes kutatni, utána olvasni, lelki atyákat megkérdezni.
Kedves Atya!
Nagyon megkedveltünk egy atyát,aki a kisfiunkat keresztelte,de sajnos Őt elhelyezték Kispestről.Érdeklődnék,hogy valamilyen elérhetőséget kaphatnánk-e,hogy fel tudjuk venni a kapcsolatot Vele.A neve Lőrincz László Krizosztom OSBM bazilita szerzetes atya.Segítségét előre köszönöm.
Üdvözlettel Anett
Kedves Anett!
Krizosztom atya hazaköltözött Máriapócsra.
Ottani címük. 4326 Máriapócs Kossuth tér 25. Telefon: 42/385-166
Kedves Lelkiatya!
Egyházi házasságot kötöttem valakivel (polgári még nem volt), de féltem elfogadni a házasságot, mert a férjem kényszeres dolgai és büszkesége miatt (nem volt jó neki akármilyen munka) kb 2 évig nem ment el dolgozni, és időnként durva is volt velem, habár a közösségben és a családban mindenki szelíd embernek ismeri. Amikor próbáltam előhozni, hogy ez mennyire fájt, és így nem tudom teljesen rábízni magam, akkor bezárkózott, és szememre vetette, hogy ne panaszkodjam, ne bántsam, örüljek, hogy van férjem. Azt mondta, hogy szeretett, de az életvitelén nem akart változtani - vagy nem tudott, de ezt nem akarta beismerni. Szerettem őt, de féltem is tőle, és ezért menekültem. Most be akarja fejezni a házasságot, és nekem ez nagyon fáj, mert szeretem őt és reméltem, hogy összeszedi magát, és úgy tekint majd rám, mint egy kincsre, akire vigyázni kell. Mit tegyek? A házasság még testi értelemben nem jött létre. Van értelme küzdni, vagy tekintsem ezt Isten akaratának, hogy nem vagyunk egymáshoz valók? Mit tegyek, ha még mindig ragaszkodom hozzá?
Köszönöm a választ!
Amit leírt a kapcsolatukról, abból erőst arra lehet következtetni, hogy a házasságuk nem érvényesen köttetett. Félő, sőt, gyanítható, hogy a kapcsolatuk később sem fog javulni, legalábbis az elmondottak alapján erre semmi remény. Mivel a házasságkötés érvényessége is csekély, azt tanácsolom, keresse föl plébánosát vagy más katolikus lelkészt, aki segítségére lesz az ügy jogi tisztázásában. Ennek az is gyógyító következménye lesz, hogy Ön szabadabbnak érezheti magát, és helyesebben tud majd dönteni jövőjének további sorsáról.
Kedves Atya!
Nemrégiben írtam egy pár sort Önnek a homeopátival kapcsolatban. E rovatban nem kaptam választ. Kiváncsi lennék,hogy miért? Köszönettel: Tildus
Kedves Tildus!
Válaszoltam az Ön kérdésére, de most visszakeresve én sem találom. Elnézést kérek érte, furcsa tréfája ez a technikának. A visszaszámított hozzászólás azonban arra válaszol, amit akkor írtam, illetve ahhoz tesz kiegészítést. Minthogy azonban oly sokan szóltak hozzá, és nem is mindnyájan lelki természetű kérdést megfogalmazva, ezért ezeket a beírásokat a honlapunk fórumára továbbítottam, (lelkiatya válaszol/homeopátia vagy mégsem?) ahol szintén még többen bekapcsolódtak ebbe a beszélgetésbe.
Kedves Lelkiatya!
Meglepetten fedeztem fel kárpátaljai püspöki liturgia végén a "Hol Szent Péter sírba téve" kezdetű "pápai himnusz" egyházi szláv nyelvű néhol alátercelt változatát. (A hívektől megtudtam, hogy ahogy ők mondják: a püspökért mnohaja letat énekelnek utána a pápáért pedig ezt a LITURGIKUS-nak számító éneket: ezért is van a szöveg egyházi szláv és nem modern ukrán nyelven). Foglalkoztatott a dolog, ezért tolmács segítségével megkérdeztem erről a dologról a főpásztort. Ő nagyon kedvesen, a legnagyobb természetességgel válaszolta, hogy ez az ének megvan ezen és a magyaron kívül tudtával még szlovák és német változatban is, és hogy amikor Szibériában járt, oda szakadt gk. is szívesen énekelték. Amikor fölvetettem, hogy nem zavaró-e, hogy mindez egy magyar nyelvű és latin rítusú 19. századi központosítás eredménye, akkor azt mondta, hogy szerinte pedig, minden ami gazdagít, az jó, mindegy, hogy honnan ered. Látta, hogy nem tudott meggyőzni, de azért mosolyogva, békében váltunk el.
Ő tehát azt gondolja, hogy ez az ének "gazdagít". Én most csak itt azt tudom hozzátenni, hogy Magyarországon latin szertartású püpöki liturgiákon is egyre kevesebbet hallani, inkább karácsonykor, húsvétkor általában (püspök nélkül is). Véleményem szerint igen korhoz kötött zenei, szövegstílusa és mondanivalója miatt. (Ezt valamelyest talán objektive gondolom így, mert hát ízlések és pofonok nagyon különbözőek és tényleg nem szeretnék senkit sem megsérteni a magánvéleményemmel.)
Lelkiatyától azt szeretném kérdezni, hogy a Magyarországi GK. Egyházban hogyan viszonyulnak ehhez az "egyházi énekhez" - jobb megnevezésem nincs rá, de ha jól tudom a bizánci liturgiában nincs nyugati értelembe vett egyházi ének.
És lenne még egy kérdésem, mi a szimbolikus értelme a liturgiában a váll megcsókolásának. Szentelési szertartás keretében (egyirányú), de több püspökös szent liturgia keretében (kölcsönös) is láttam.
Válaszát nagyon köszönöm.
A Magyarországon énekelt Pápai Himnuszt Nicholas Wiseman westminsteri bíboros érsek írta 1857-ben (Full in the panting heart of Rome, vagyis: Róma dobogó szívében) kezdettel. Wiseman bíboros költeményét még abban az évben Gyurits Antal fordította magyarra, és egyévvel később Feley Antal pesti zenetanár írt rá dallamot. A Monarchia területén hamar elterjedt, ezért van német, ruszin, szlovák változata is a magyar mellett. Ma már valóban kevesebbet éneklik a római katolikusok, de ott is ismert és szeretett ének. Nálunk magyar görögkatolikusoknál szinte szertartásszerűen ezzel zárjuk a nagy ünnepeinken a Szent Liturgiát a Nemzeti Himnusz mellett. Kialakult szokás ez, amelyben talán az is kifejeződik, hogy nekünk, görögkatolikusoknak mennyire fontos a római pápához való tartozásunk is.
A váll megcsókolása a püspöki liturgiákon valójában az omofor megcsókolását jelenti. Ha pap lép a püspökhöz akkor is, és ha püspökök váltanak békecsókot, akkor kölcsönösen.
Az omofor a teljes krisztusi hatalmat jelképező főpapi öltözék, amely mindkét vállon átvetve elől és hátul leereszkedő ruhadarab.
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném elmondani, hogy tizenévesen egy huligán iránt éreztem "szerelmet"és közeledtem is felé.Én egy család által körülvett védett lány voltam, az viszont egy csavargó, aki gyerekkortól dohányzott, állítólag kábítózott is. Azt, hogy ivott azt tudom.Az után csavargott sok vagánnyal.A lehető legdrasztikusabb jelzőkkel illetett engem.Később jöttem rá nagy nehézségek között, hogy ez az ember jót nem közvetít felém.Kiábrándult lettem és meghasonlott, amíg meg nem ismerhettem egy értékes embert.Számomra az első szerelem nem szép, számomra megaláztatás emléke.
Én ezt a tettemet már meggyóntam, de ha véletlenül meglátom az utcán azt a biztos a rossz emlékek hatására, amelyek felgyülemlenek, bűnbánat tör fel belőlem, bár nem volt vele kapcsolatom. Felnőtt fejjel is huligán maradt.Emellett meg úgy érzem, hogy miután láttam, bosszúság-sorozat ér.Mit tegyek, hogy megbocsáthassak végre magamnak? Várom a Lelkiatya válaszát. Tisztelettel: "Magdaléna"
Kedves "Magdaléna"!
Sokszor vagyunk úgy, hogy Isten már megbocsátott nekünk, de mi magunknak nem tudunk megbocsátani. Sok esetben azonban nem is igazán bűnbánatról van szó, mint inkább szégyenkezésről. Nem ugyanaz a kettő! Ami történt az Ön életében, az valóban sajnálatos, de ha valóban megbánta és meggyónta, vagyis fölismerte, hogy Önt már az Úr kigyógyította ebből a sötétségből, akkor nem hogy szégyenkeznie kell miatta, hanem hálával és örömmel gondolhat rá, hogy sikerült legyőznie az életében ezt a sötétséget. Nem kis tapasztalattal is jár, amely szintén gazdagítja az életét. Ne úgy tekintsen életének e szakaszára, hogy jobb lett volna, ha meg sem történik, hanem áldja a Jóistent azért, hogy ezen túl van, és kegyelmének köszönhetően gazdagodott általa.
"Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik" (Róm 8,28).
Kedves Lelkiatya!
Szeretnék leírni egy olyan történetet, mely éveken keresztül nyomasztott lelkileg, s szeretném kérni a lelkiatya tanácsát.
7 évig kántor voltam a falum és a szomszéd falu római katolikus templomában, most 25 éves vagyok. Az a helyzet, hogy ezt a hivatást tényleg ?hivatásszerűen? végeztem. Anyagi fizetséget 4 év után kaptam először a plébánosomtól (míg más kántor ismerőseim hetente vagy havonta megkapják a leszolgált misék szerinti pontos összeget), de akkor is a kijáró összegnek csak kb. harmadát (ha a misék száma szerint nézzük a fizetést). Ettől függetlenül ugyanúgy végeztem tovább e szolgálatot. Nagyon sokmindent feláldoztam, nem igazán tudtam eljárni szórakozni egyetemi csoporttársaimmal, mert a szombat esti és vasárnap délelőtti miséken szolgáltam. Plébánosomtól sok bántást kaptam, soha nem volt jó semmi. Egyszer lassan énekeltem, 3 hét múlva már gyorsan, egyszer halkan, másszor hangosan stb.. A legrosszabb az volt, hogy olyan stílusban ?dirigált? nekem, mintha csak egy ládát kéne arrébb raknom, holott neki zenei képzettsége nincs. Igaz, hogy kántorképzői oklevelem nekem sincs, viszont 9 évig tanultam billentyűs hangszeren játszani, ezen belül is az orgonára helyeztem a legnagyobb hangsúlyt. Egy alkalommal (ez nagy boldogsággal tölt el) Máriapócsra zarándokoltunk, s kántor híján én orgonáltam a kistemplomban a szentmisén. Az atya is megköszönte szolgálatomat, ami nagyon jólesett nekem. Akkor csak nem lehetek annyira rossz? Sok durva dolgot tudnék még mesélni, de úgy érzem, nem a más bűnét akarom kiteregetni, csupán saját lelkemnek szeretnék megnyugvást találni ez ügyben.
Akárkivel beszéltem egyházi körökből, mindenkitől ilyesmi válaszokat kaptam, hogy mindenkinek vannak hibái így a plébánosnak is, nekem kell tűrni, nem szabad ?megsértődni?, én próbáljak meg alkalmazkodni, mivel én vagyok az alkalmazott (holott szinte ingyen csináltam) stb.
A legdurvább az volt, hogy egy hétvégén el kellett utaznom, és megkértem egyik ismerősöm, hogy helyettesítsen. Ezt megbeszéltük az atyával is. Mire hazajöttem, már közölték velem, hogy ő a kántor, nem én. Ez végülis nem lett volna baj, hiszen az utolsó hónapokban már ?rühelltem? ezt csinálni, de szerintem 7 év szolgálat után annyit elvárhat az ember egy paptól, hogy felhív, és annyit mondjon: ?Mostantól nem te leszel a kántor, Köszönjük a 7 évi munkádat?. Azóta sem találkoztam vele. Templomba ugyanúgy járok minden vasárnap, viszont ő nem igazán találkozik a híveivel, így én sem találkoztam vele azóta.
A miséin viszont sokszor nem tudok lelkileg elmélyülni, hiszen annak az embernek a prédikációját hallgatom aki ezt tette velem (viszont a prédikáció tényleg nagyon értékesek), és annak az embernek az énekét hallgatom, aki engem ?kitúrt?. Remélem megérti Lelkiatya ezt a problémámat. Én nem szeretnék gyűlölködni, megbocsátottam neki mert az ítélet Isten dolga nem az enyém, néha imádkozni is szoktam a plébánosomért, én egyszerűen csak tanácsot szeretnék kérni, hogy hogyan tudnám teljesen félretenni ezt a (nem éppen kis) személyes sérelmemet a szentmiséken?
Mindettől függetlenül úgy érzem, Isten a gondomat viselte. Például kerékpárral jártam át a szomszéd faluba orgonálni, de 7 év alatt SOHA nem kapott el az eső, vagy például a vizsgaidőszak kezdetén minden nap több órát elvett, hogy májusi litániákra jártam. Sokan mondták ne járjak, mert a tanulás rovására megy. Érdekes módon nagyon sikeres vizsgaidőszakom lett...
Bocsánat ha kicsit hosszúra sikeredett írásom, de úgy éreztem, le kell írnom néhány okot a sok közül, ami miatt így érzek.
Előre is köszönöm a válaszát!
Isten áldja Önt !
Tamás
Kedves Tamás!
Valóban igen sajnálatos ez a helyzet, amely így alakult. Valami miatt a Plébános Atya nem tudott kibékülni az Ön szolgálatával. Nehéz megtalálni ennek okát, de nem is érdemes nagyon firtatni. Tanácsolom, hogy fogadja ezt a méltatlan és megalázó helyzetet Krisztusért vállalt szenvedésként. Sok igazságtalanság ér bennünket a világban - és sajnos, az Egyházunkban is. Arról eleve le kell mondani, hogy itt a földön akarjunk igazságszolgáltatást. Jobban tesszük, ha fölismerjük, hogy a sérelmek, bántások Krisztushoz vihetnek minket közelebb.
Szép dolog, hogy neheztelése ellenére is elismeri és ki is mondja, hogy az atya prédikációi értékesek. Ne a személyére, hanem az általa közvetített üzenetre figyeljen. Minden alkalommal Krisztusért menjen a templomba, senki és semmi másért! Minál gyakrabban imádkozzék a Plébános Atyáért is. Ez neki is jó, és az Ön lelkét is gyógyítja.
Kedves István!
Teljesen jogos a felvetése. Vajon akkor milliók éltek volna pogányként az első századoktól fogva? Ugyanis a gyermekkeresztelés melletti legfontosabb érv, hogy már az ősegyházban nagyon hamar kialakult. Szent Pál még egy nagyon érdekes szokásra is utal: "... mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek?" (1Kor 15,29) Ebből arra a szokásra következtethetünk, hogy még másokért, a halottakért is keresztelkedtek. Természetesen ez a téves szokás hamar abbamaradt, nincs is rá több utalás az Ősegyház történetében. Viszont annál inkább a gyermekek keresztelésére. Arról, hogy amikor valaki megtért felnőttként, akkoz az egész családját is megkereszteltette. Erről van világos példánk az Apostolok Cselekedetiből is. Amikor Kornéliusz elhívatta Péter apostolt és a szavai hatására megtért, akkor mindnyájan megkeresztelkedtek a házában (ApCsel 10,48). Még világosabban fejeződik ki ez Lídia nevű bíborárus asszony családjának megkeresztelkedésekor: "Egész háza népével együtt megkeresztelkedett..."(ApCsel 16,15). Talán erre gondolhatott, István, amikor azt írta, hogy a Szentírás "halványan utal rá".
Ismétlem, sokkal erősebb érv az, hogy az Ősegyházban kezdettől jelen volt a felnőttek keresztelése mellett a gyermekek keresztelése is. Ugyanis az értelmi belátás, amit a protestáns jellegű szekták annyira hangsúlyoznak, messze elmarad attól a valóságos ténytől, amelyet a keresztség nyújt. Ahogyan mi énekeljük: Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek" (v.ö. Róm 13,14). Ez egy teljesen új élet, amely az Isten ajándéka, amelynek nem lehet feltétele az emberi elhatározás vagy az értelmi belátás. Más kérdés az, hogy az ember kötelessége, hogy ezt az isteni ajándékot, amelyet a keresztségben kap, azt szívével, lelkével, elméjével és minden erejével meg is valósítsa.
Tisztelt Lelkiatya!
Rendszeresen olvasom itt válaszait, amikből nagyon sokat tanulok. Egy keresztény családban felnőtt fiatal vagyok, aki nem jár templomba. Összebarátkoztam egy amerikai eredetű kis protestáns közösség tagjaival (nem karizmatikus, és nem is pünkösdi közösség), akikkel elkezdtem a Bibliát tanulmányozni. Lett egy kis vita köztünk a kereszteléssel kapcsolatban. Ők hasonlóan ás gyülekezetekhez felnőtt korban és alámerítéssel keresztelnek, miután megtért és tanítvánnyá lett az illetői. (A tanítványságról azt tanítják, hogy úgy kell élnünk,mint a korabeli tanítványok) és biztatnak engem is egy ilyen döntésre. Viszont én nem vonom kétségbe a csecsemők megkeresztelését, úgy tudom egy helyen a Biblia is nagyon halványan utal rá. Ők azt mondják, hogy a Bibliából kéne alátámasztanom a vízzel való leöntés és a csecsemő keresztséget. Azt kérdezném, pontosan mely igehelyek utalnak erre? Ha az ő gondolatmenetüket veszem alapul, emberek millióinak nem érvényes a keresztsége?
István
Kedves István!
Teljesen jogos a felvetése. Vajon akkor milliók éltek volna pogányként az első századoktól fogva? Ugyanis a gyermekkeresztelés melletti legfontosabb érv, hogy már az ősegyházban nagyon hamar kialakult. Szent Pál még egy nagyon érdekes szokásra is utal: "... mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek?" (1Kor 15,29) Ebből arra a szokásra következtethetünk, hogy még másokért, a halottakért is keresztelkedtek. Természetesen ez a téves szokás hamar abbamaradt, nincs is rá több utalás az Ősegyház történetében. Viszont annál inkább a gyermekek keresztelésére. Arról, hogy amikor valaki megtért felnőttként, akkoz az egész családját is megkereszteltette. Erről van világos példánk az Apostolok Cselekedetiből is. Amikor Kornéliusz elhívatta Péter apostolt és a szavai hatására megtért, akkor mindnyájan megkeresztelkedtek a házában (ApCsel 10,48). Még világosabban fejeződik ki ez Lídia nevű bíborárus asszony családjának megkeresztelkedésekor: "Egész háza népével együtt megkeresztelkedett..."(ApCsel 16,15). Talán erre gondolhatott, István, amikor azt írta, hogy a Szentírás "halványan utal rá".
Ismétlem, sokkal erősebb érv az, hogy az Ősegyházban kezdettől jelen volt a felnőttek keresztelése mellett a gyermekek keresztelése is. Ugyanis az értelmi belátás, amit a protestáns jellegű szekták annyira hangsúlyoznak, messze elmarad attól a valóságos ténytől, amelyet a keresztség nyújt. Ahogyan mi énekeljük: Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek" (v.ö. Róm 13,14). Ez egy teljesen új élet, amely az Isten ajándéka, amelynek nem lehet feltétele az emberi elhatározás vagy az értelmi belátás. Más kérdés az, hogy az ember kötelessége, hogy ezt az isteni ajándékot, amelyet a keresztségben kap, azt szívével, lelkével, elméjével és minden erejével meg is valósítsa.
...
Ezt kértem Istentől. Tudom, hogy ez súlyos bűn, de már "teljesen padlón vagyok lelkileg" állandó sírógörcseim vannak, csak egy halom nyugtatóval tudok aludni január óta! Olvastam neten, hogy ilyen állapotban az ember saját magát is megátkozza, ezért kell olyan emberhez fordulni, aki átoklevétellel és lelki kibékítéssel foglalkozik, találtam is a környékemen egy ilyen "lélekgyógyász természetgyógyászt" aki angyalok segítségével gyógyít, csak az a bökkenő, hogy másfél óra szertartásért (amit velem végezne) 15 ezer Ft-ot kér. állítólag hatásos és elmennek a lelkem felől a felhők és a segítségével meg tudok majd bocsátani. Bavallom, hogy eddig nem hittem az efajta "kuruzslásban", de már egyre több alkalommal gondolok rá. (Elnézést ha hibát lát a levelemben, most peregnek a könnyeim.) Nem tudom, hogy hogyan másszak ki ebből? Elkezdtem tervezni az életemet, az elmúlt hónapokban végeztem néhány munkát pl. fordítás, cikk-és tanulmányírás tudományos lapokba stb. de jelen pillanatban annyira "le vagyok bénulva" lelkileg, hogy úgy érzem, hogy már mindenre képtelen vagyok és csak egy út van számomra. Egyesek beszélnek a 3. világháborúról, már ott tartok, hogy azt se bánnám ha eljönne, mert akkor úgyis meghalnék másfél éven belül. Már egyáltalán nem akarok élni!
...
Mindennap így imádkozom: "Mentsd meg Uram a lelkemet!", sokszór nem mondom végig a szokásos kezdetet (Doxológia, Mennyei Király, Miatyánk stb. stb.), hanem csak 1-2 sort tudok elimádkozni. A fájdalom bilincseiben vergődöm és azt mondtam a multkor anyámnak, hogy ez a 2 ember is kapja meg az élettől azt, amit én érzek! Éljék át azt a mély lelki fájdalmat, amit már nem lehet szavakkal kifejezni. Ezt érezte Márai És József A. is, a legnagyobb művészeink, mindig ők jutnak eszembe...
Kérem imáit és szeretném, ha ez a korszak véget érne...
Válaszát köszönöm! Macika
Kedves Macika!
Kérem, messze kerülje el az efféle "lélekgyógyász természetgyógyász" alakokat. Hogy pénzt kérnek az ilyen "segítségért" már ez is önmagában árulkodó. De ha valaki a jó szándékú arculatot megtartja, és nem is kérne érte pénzt, akkor is sarlatánról van szó. Továbbra se higgyen az ilyen kuruzslásokban.
Korábban is talált megnyugvást az imádságban. Csak egyedül a hatalmas és jóságos Istenhez szabad fordulnunk, amikor bajban vagyunk, amikor gyengének érezzük magunkat.
A 3. világháborúról sincsen értelme beszélni, meg közelgő világvégéről. Ez mind csak menekülés a jelenből, a feladatok elől. A Prédikátor kicsit keményen fogalmaz: "A harcból nincs elbocsátás" (Préd 8,8). De nem is kell, hogy menekülni akarjunk. Azt kell felismerni, hogy a végtelen hatalmú Isten mindenütt jelen van és mindig velünk van. Amikor nem vesszük észre, akkor csupán elkeseredésünkben a mi szemünk, a mi lelkünk van bezárva. Ki kell nyitni, meg kell nyitni.
Javaslom, kérem, ne kívánjon a legelkeseredettebb pillanatában sem rosszat senkinek. A világban irdatlan gonoszságok történtek már, de Szent Pál buzdítása minden helyzetben érvényes:"Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval" (Róm 12,21).
Igen, a művészek, a nagy lelkek mindig mélyebben átélték a szenvedést, a fájdalmat. Kell, hogy eek mértékében párosuljon hozzá a hit és a bizalom Istenben, aki minden fájdalmat és szenvedést legyőzött. Tartson ki az imádságban és ebben a hitben, és meg fogja látni az Isten végtelenül irgalmas szeretetét.
Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy az egyházközségek sajtóapostolainak listája elérhető-e valahol?
Béla
Egyelőre nem létezik ilyen lista. De ha ír a sajto@gorogkatolikus.hu címre, ott tudnak segíteni Önnek.
Kérem az atyát tájékoztasson a Magyar Görög katolikus Egyház alapításának történéseiről, különös tekintettel a Kassai Egyház megalapításáról.
Köszönettel Dr. Gedeon András a kassai Görög katolikus Egyház alapításának kutatója
Ha az atanaz@atanaz.hu címre írja meg kérdését, ott már várják, és segítnei fognak Önnek.
Kedves Lelkiatya!
Mit ír elő egyházunk karácsony böjtjére?
Évközi időben mi, görögkatolikusok péntekenként tartózkodunk a hústól és húsos eledelektől, böjti időszakokban pedig ugyanezt tesszük szerdánként is.
Ezen kívül lehet még sokféle más lemondást is vállalni. A legjobb kétségtelenül a böjt, amit nem lehet mással kiváltani. Helyes, ha a bűnbánati időben többet imádkozunk, még több jót tenni törekszünk, de a böjt akkor is szükséges. Ha valaki valami oknál fogva nem képes rá, az bűnbánattal lássa be ezt a gyöngeségét, ám akkor is törekedjék valami lemondásra. Már a kisgyermekeket is inthetjük erre. Minél komolyabban vesszük a böjtöt, annál több kegyelmet hordoz és közvetít számunkra.
