Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi nyolc meg nulla? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya!

Egyre másra tapasztalom azt, hogy katolikus templomi, szentségi házasságot kötött emberek elválnak, majd újra összeházasodnak (valaki mással) újra katolikus templomban, szentségi házasságban. Régebben ilyen nem lehetett (egy idősebb rokonom is annak idején elvált férfihoz ment, nem is lehetett templomi esküvője, és a szentáldozástól is eltiltották ezért). Változott valami az Egyházban hogy most már a nemtudomhányadik ember az aki templomban esküszik nagy megdöbbenésemre, pedig vagy neki, vagy apárjának voltmár katolikus, szentségi házasságkötése?
Teljesen meg vagyok zavarodva...

Köszönettel: Gabi
Kedves Gabi!
Amit lát, amit érzékel, az valóban korunk betegsége. Úgy tűnik, az emberek egyre kevésbé képesek az elköteleződésre, főként, ha végső, teljes odaadást kíván. A házasság ilyen.
Amikor egyházi házasságkötés után a megromlott kapcsolatot felülbírálják, akkor sok esetben azt állapítják meg, hogy amikor összeházasodtak, az valójában érvénytelen volt. Ez éppen amiatt van így, mert a mai ember szinte képtelen az elköteleződésre, a teljes odaadásra. Egyebek között ezért is van korunkban sok kettétört, sőt, érvénytelenül kötött házasság.
Tisztelt Lelkiatya!
A napokban arról gondolkodtam,hogy hogyan kell az Úrban megerősíteni magunkat?Velem is meg bizonyára másokkal is előfordult már,hogy amikor nem látjuk értékünket,vagy nem vagyunk meggyőződve arról,hogy az amit teszünk valóban jó-e a másiknak,igényt tart-e rá,és ha nem kapunk megerősítést akkor nagyon nehéz ismételten megtenni bizonyos dolgokat azoknak az embereknek.Ez néha a kedvünket is eltudja venni.Bennem sok sérülés van régebbről ezen a téren,talán azért is ilyen nehéz.Számomra ez egy szívet-lelket tépő folyamat.Például a közösségbe ahova járok,minden héten van egy olyan feladat,hogy egy adott személyt kell bátorítani,imádkozni érte,megkérdezni,hogy mi az ő számára a bátorító,mire van szüksége.Vannak emberek akikkel könnyen megy a dolog,másokkal viszont nehezen.Van aki nem mondja meg,mivel lehet leginkább bátorítani,a feltett kérdésre nem ír vissza választ,és ilyenkor nehéz eldönteni,hogy mit tegyek addig kérdezgessem,amíg nem válaszol vagy egyszerűen tegyem amit gondolok,ilyenkor leggyakrabban ezt szoktam tenni,de mivel soha nem kapok visszajelzést nem tudom jó-e a násikfélnek amit teszek,nincs-e az a terhére.Ebből a feladatból sokat meglehet tudni a másik emberről.Van aki komolyabban veszi a fealdatot,és törekszik rá,hogy a másikat bátorítsa,van aki nem veszi komolyan,és az egész hét folyamán nem tesz semmit,ami elég elszomorító egy közösségben.Mivel már régebb óta megy ez bátorítás jellegú feleadat,a gesztusokból kilehet következtetni,hogy ki bátorít a héten.Ez egy egyszerűbb példája,annak ami számomra zavaró,vannak ennek nehezebb formái is.Hogyan lehetne pontosan felismerni és pótolni ezeket a hiányosságokat az életemben?
Válaszát előre is köszönöm!
M
Kedves M!
Szemlátomást sokat számít Önnek, hogy meg vannak-e elégedve az Ön teljesítményével vagy sem. Bevallja, hogy fontos a visszajelzés. Ez természetes, mégis arra buzdítom, törekedjék minél jobban elengedni ezt a kívánságát. Egy-egy cselekvés megtételekor figyelmét sokkal inkább a saját lelkiismeretére fordítsa. A feladat, amit a közösségben kapott, nagyon jó. De egyik fontos eleme éppen az, hogy nekünk kell kitalálni, hogy a másiknak mire van szüksége. Ha faggatni akarom róla, ez olyan, mint ha a feladat jó részét őrá hárítanám. A feladat gyakorlása során - hosszú évek tapasztalatára gondolok, nem kell türelmetlennek lenni! - egyre jobban rá fog érezni arra, hogy a másiknak mire van szüksége. Az merőben téves hozzáállás, ha - akárcsak magamban, gondolatban - szemrehányás tennék a másiknak, hogy nem segít kitalálni, mire van szüksége, mivel bátorítsam.
Tanácsom tehát, hogy gyakorolja ezt a feladatot minél nagyobb figyelemmel, és idővel sokat fog tisztulni a látása, az emberek iránti érzékenysége, fogékonysága.
Üdvözlöm. Mivel az Önök által képviselt tanításokkal, állásfoglalásokkal és politikai nézetekkel maximálisan nem értek egyet, egyszer és mindenkorra azt akarom, hogy - szabad akaratomból - töröljék nevemet nyilvántartásukból, magyarul ki fogok, - mert ki fogok bármi áron - keresztelkedni. Kérem ennek módját nekem írja le. Tisztelettel: Kripák Balázs.
Kedves Balázs!
Erre nincsen mód. A keresztelés eltörölhetetlen jegy, amely az örökéletre szól. Ha nem is ért egyet egyházunk tanításával, azért az Élet Könyvéből ne akarja magát töröltetni. Kövesse inkább a Teremtő Isten szavát, tiszta lelkiismerettel akarja megvalósítani az Ő akaratát! Ezt tudom tanácsolni, hisz másként nem érdemes élni.
Bízom abban, hogy nem tekint ránk úgy, mint ellenségeire. Imádkozom azért, hogy majd egyszer odaát nyíltan és szabadon meg tudjuk beszélni ezeket a dolgokat.
Kedves Lelkiatya!

Nagyon rossz érzés nyomja a lelkem. Visszatérő bűnös vagyok, mivel a nehézségek miatt nem vagyok mindig erős a hitben. Gyengülni szoktam és október vége felé, egy lázongás vonul végig bennem./ Azután mindig ha történik valami, visszatérek a teljes hithez. Most is úgy volt 2012 októberében, imádkoztam mindennap csak keveset, templomba sem jártam sűrűn, amellett minden ostobasággal foglalkoztam, ami a kereszténységgel ellentétes, pl.elhittem amit más vallás hirdet. Most 2013 január 3-án viszont ráébredtem, hogy ostobaságot cselekedtem, helytelenül.Felszámoltam mindent magamban ami rossz, visszatértem a teljes vallásos élethez.Félek, hogy nem nyerek bocsánatot és kegyelmet.....Beáta
Kedves Beáta!
Az a fontos, hogy most hol áll, s nem az, hogy korábban merre járt. A mindenható Isten rendjében minden helyrehozható. Éppen az a feladat, hogy tudjon ebben hinni, és a végtelenül irgalmas és szerető Istenben bízni. Elegendő mindent letenni az Ő lábai elé a gyóntatószékben. Ebben a megbocsátó szeretetben kell tudni hinnie, s akkor Ön is egyre megbocsátóbb lesz másokkal. A saját bűneink sokszor alázatosabbá tesznek mások előtt - persze, csak a bevallott és Isten előtt beismert bűnök eredményezhetik ezt. Tartson ki ezen az új úton!
Kedves Lelkiatya!
Az utóbbi időben a lítiás nagy ünnepeken megfigyeltem, hogy a miroválás nem a megszokott módon 'ujjal' hanem kis ecsettel történik egyes helyeken.
Ennek mi az oka?Van valami teológiai tartalma?
Válaszát köszönöm!
Ennek nincsen jelentősége. Mind a két változat élő gyakorlat az egyházunkban.
Dicsőség Jézus Krisztus!
Katolikus iskolába jár a gyerekem. Van egy osztálytárs, aki igen agresszív másokkal szemben. Legutóbb az én gyerekemet szemem láttára gáncsolta el. A tanár sajnos neki hisz, és nem nekem. Azoknak a véleményét hallgatja és fogadja el, akik ott sem voltak.A napközissel tegnap egy kicsit szót váltottunk, és ebből is én jönnék ki rosszul, mert hogy én hogy megsértettem a tanárt. De az, hogy az én szavamat megkérdőjelezik az nem baj? Olyan gyerek formál véleményt, aki ott sem volt. A napközis, és osztályfőnök velem 3 -ban akar beszélni. Ma én azt mondtam,. hogy csak az iskolaigazgató, és a másik gyerek szülei jelenlétében szeretném ezt tisztázni. Azt a választ kaptam, hogy az igazgatónak ehhez semmi köze. Mit tegyek? Ragaszkodjak e az igazgató úr jelenlétéhez? Úgy érzem a két tanár nem tud rendet tartani az osztályban. SOS választ kérek4 Mit tegyek?
Mindig nehéz igazságot tenni. Pontosabban szólva nem is lehet. Az majd csak odaát valósulhat meg.
Az egyik legfontosabb tanácsom, hogy segítsen a gyermekének jól feldolgozni ezt a helyzetet. Ha jó, erős, egészséges szeretetkapcsolat van Ön és a gyermeke között - soraiból ezt érzem - akkor bátran buzdíthatja őt a megértésre, a megbocsátásra. Még akkor is, ha bántó volt a diáktárs viselkedése és jogtalan a tanár intézkedése. Segítse gyermekét ebben a helyzetben, hogy próbálja megérteni a hibázó, de mégis szeretni való diáktársat, tanárt. Arra különösen ügyeljen, hogy a gyermeke előtt ne kérdőjelezze meg a tanár tekintélyét. Ez mindenképpen nagyon rosszat tenne neki, még ha a pillanatnyi helyzetben meg is kapná azt a jó érzést, hogy neki van igaza.
Az igazgatóval inkább négyszemközt beszéljen. Természetesen ehhez joga van, remélhetőleg meg is kapja ezt a jogát. De ekkor is nagyon fontos, hogy higgadt, nyugodt legyen, ne vádaskodjon, ne legyen ingerült. Az igazság képviselete sokszor épp azon bukik el, hogy rosszul képviselik.
Mégis inkább azt hangsúlyozom, hogy törekvése, energiája inkább arra irányuljon, hogy a gyermeke ezt a helyzetet keresztény felfogásában megerősödve élhesse meg. Arról nyugodtan beszélhet, sőt, kell is, hogy a keresztények is tévednek, a felnőttek is hibáznak. De mindezt nagy megértéssel kell kezelni.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Van egy problémám. Szeptembertől elkezdtem egyetemre járni, és azóta egyfolytában azt érzem, hogy nem jó helyen vagyok, nem azt tanulom, ami valóban érdekel. Sokat gondolkodtam a döntésemen, hogy miért is választottam azt, amit. Sajnos elkapkodott és nem szívből jövő döntés volt. A szüleimmel nem mertem erről beszélni, féltem attól, hogy csalódást okozom nekik, elvesztem a bizalmukat. Meg már nem is fiatalok.
Mostanában sokat foglalkoztat az, hogy mihez kezdjek a jövőben. Imáimban kérem Istent, hogy mutasson utat, mert már nem akarok Nélküle döntést hozni. Bár az utóbbi időben kicsit eltávolodtam Istentől, mégis van bennem egy furcsa érzés, mintha papnak kéne mennem. De nem tudom, hogy ez Isten hívó szava, vagy csak az én gondolatom. Hogy lehet megkülönböztetni Isten hangját a saját gondolatainktól? Mit tanácsol mit tegyek?

Bertalan
Kedves Bertalan!
Az a javaslatom, hagyja még a lelkében érlelődni ezt a dolgot. Könnyen lehet, hogy amit érez, az a hivatásnak a csírája, amely szépen tovább fog majd még fejlődni, de ez egyáltalán nem biztos. Ha elkezdte az egyetemet, akkor fejezze is be. Pár esztendő nem a világ... Viszont közben megedződik az élet küzdelmeiben, nem beszélve arról, hogy ki tudja, később milyen haszna lehet annak a diplomának, amit ott megszerez. Lehetőleg a szülei ne befolyásolják a döntésében. Egyre inkább felnőtté kezd válni, fontos, hogy a döntéseit most már minél nagyobb önállósággal és szabadsággal hozza meg. Enélkül nem válhatna igazán jó pappá.
Végezze tehát nyugodtan az egyetemi tanulmányait, közben pedig imádkozzon a saját hivatása tisztulásáért, erősödéséért. Javaslom még, hogy ebben még érzelmileg bizonytalan helyzetben ne keresse a lányokkal való szorosabb kapcsolatot, mert például egy hirtelen jött szerelem elsodorhatja a bontakozó hivatást.
Kedves Lelkiatya!
Minél közelebb kerülök az Úrhoz,úgy érzem annál több nehézségem támad:anyagi,családon belüli,kapcsolati nehézségek.Néha az az érzésem mintha minden oldalról támadás érne.Feltettem már magamnak a kérdést ez azért van-e,mert rosszul csinálom a dolgokat vagy ez valamilyen kísértés is lehet?
Válaszát előre is köszönöm!
Egy kereső lány
Kedves kereső testvérem!
Annyi bizonyos, hogy ezen jelenségek láttán nem szabad abbahagyni az imádságot, elhanyagolni a lelkiéletet, mondván, hogy ezek nélkül korábban jobban ment az élet. Arra sem kell gondolnia, hogy mit csinál rosszul, hiszen eleve nem azért imádkozunk és tartjuk a kapcsolatot a Jóistennel, hogy annak eredményeképpen jobban menjenek a földi dolgaink. Ez méltatlan kereskedő szemlélet volna. Nem viszonzást várunk az Úrtól, hanem minél teljesebb mértékű odaadásra törekszünk.
Hogy van-e összefüggés az Úrral való közelsége és a környezetében tapasztalható események között, azt nem tudom megállapítani. Mindenesetre tartson ki az imádságban, és kérje az Urat, hogy szeretteinek észrevétlen minél több kegyelmet tudjon közvetíteni.
Igaz, néha az is előfordul, hogy valaki annyira belelkesedik az imaéletben, hogy elhanyagolja az egyéb feladatait, a családját. Ez természetesen nem volna helyes irány. De azt gyanítom, hogy az Ön esetében nem erről, hanem inkább egyfajta próbatételről van szó.
Kedves Lelkiatya!
Írtam már Önnek több levelet is, én vagyok, akinek sok gondja van az anyósával. Sajnos most már a férjemmel is.
Írtam, hogy az anyósom nem szereti, lenézi az egyszerű embereket, ellenem hecceli a férjemet, a ha majd lesz gyermekünk, akarja venni tőlem, és ő akarja nevelni... stb..
Sajnos sikerül elérni a célját.
Karácsonykor otthon voltunk a szüleimnél és a férjem mogorva, kritizáló, arrogáns magatartásával és megjegyzéseivel teljesen tönkretette a karácsonyunkat. Pedig a szüleim szerény nyugdíjuk ellenében mindent biztosítottak, hogy jól érezze magát: a kedvenc ételei sütötte-főzte a beteg édesanyám, szép ajándékokat kapott, a szüleim természetesen kedvesen fogadták. Semmi oka nem volt így viselkedni. Meglátogattak a barátaim is, akik szeretnek és velük nőttem fel. Ritkán tudunk találkozni. Velük is bunkón viselkedett, nem akart velük találkozni sem. Nekem ez is nagyon rosszul esett, mert úgy érzem, nem fogadja el a környezetemet sem.
Édesanyám beteg és a történtek után az állapota rosszabbra fordult.
Nagyon haragszom a férjemre. Megbántotta a szüleimet és a barátaimat is, és tönkre tette a karácsonyt is.
Úgy érzem, hogy a hibákat keresi bennem.
A napokba megismerkedett egy hölggyel, akit úgy vettem észre, jobban kedvel a kelleténél. Sajnos úgy látom, hogy jobban is illik hozzá, mint én.( Társadalmilag, korban, egzisztenciálisan, és mentalitásilag is.)
Sokat gondolkoztam azon is, hogy biztos én vagyok a hibás.
Érdekelne a Lelkiatya véleménye! Meg lehet ezt a házasságot még menteni? Nem tudom, hogy mi tévő legyek.
Felmerült bennem a válás gondolata.
Folyamatosan fájdalmat okoz szüleimnek, a barátaimnak, és nekem is!
Válaszát, véleményét előre is köszönöm!
Üdv!
Sajnos, ezeknek a rossz híreknek a hallatán az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy ez a házasság romlásnak indult. Az pedig a mai világ gondolkodási mintája, hogy a következő gondolat a válás. Sőt, ettől fogva szinte minden helyzet csaknem készteti az embert, hogy nincs is más megoldás. Bízzon abban, hogy van!
Mindenekelőtt idézze fel a házasságkötésük idejét. Akkor nagyon szerelmesek voltak, úgy tűnt, minden akadályt le tudnak majd küzdeni. Nos, itt van az akadály. Persze, ezek a legnehezebbek, amelyek belülről támadnak. De ez is a legyőzendők közé tartozik.
Kérem, nagy buzgósággal imádkozzon azért, hogy ez a helyzet jóra forduljon. Az Isten mindenható, Ő megteheti. Éppen ekkor mutatkozik meg a szentségi házasság ereje, hogy amit emberi erővel már nem tudnánk megtenni, azt elvégzi a kegyelem. De ehhez, ebben hinni kell. Ezért tanácsolom az imádságot.
Nagyon erősen arra összpontosítson, hogy a férjének hogyan járhat a kedvében. Az imádsága erre is terjedjen ki, hogy ebben legyen kellően ötletes és kitartó. Próbálja háttérbe tenni most azokat a sérelmeket, amelyeket kapott, még ha a szeretett szüleit érték is ezek a bántások. Akarja megmenteni a házasságát, és nagyon kérje ehhez a Szentlélek erejét, bölcsességét!
Kedves Lelkiatya! Nagyon bánt, ha illetlenül, tiszteletlenül viselkednek velem szemben, de ha felhívom rá az emberek figyelmét, azt veszem észre, hogy arrogánssá válok és taszítom magamtól őket. Mi a helyes út? Hogyan lehet megtalálni az arany középutat, hogy elkerüljük a megaláztatást, de gőgössé se váljunk? Köszönöm!
Fontos felismerés az is, hogy bár az embert jó szándék vezeti abban, hogy rászól a másikra, az sokszor mégsem sikerül, s nem is csak a másikban kelt rossz érzést, hanem saját magunkban is tapasztaljuk ennek rossz hatását. Egyszerű a következtetés: ne szóljunk rá más emberekre. Legjobban tesszük, ha elviseljük egymást (Ef 4,2), nem pedig alakítani próbálunk egymáson.
Ebben az esetben tehát nem középutat tanácsolok, hanem teljes visszavonulást. Csak akkor remélhetjük, hogy el tudunk érni valami javulást a másik ember magatartásában, ha akkor tesszük ezt szóvá, amikor arra lelkileg nyitott. Tegyük hozzá, az ilyen állapot általában ritka, akkor jelenik meg, ha az illető rá is kérdez arra, hogy: miben kellene változnom.
Nem szükséges megkövetelni magunk számára az illő, tiszteletteljes magatartást. Méltatlan viselkedés, ha valaki emiatt méltatlankodik. Persze, egészen más az, ha a tanár vagy a szülő erre akarja tanítani a gyermeket, de még nála is figyelni kell arra, hogy akkor és olyan módon adja elő a figyelmeztetést, hogy a gyermek képes és kész is legyen azt befogadni.
Kedves Lelkiatya!
Újra itt a házszentelés ideje és a papunk már sokadjára ismét magával hozza a harangozót! Mindenki tudja, hogy miért jön. Emiatt sajnos sokan bezárják az ajtajukat! Már többször kértük az atyát, hogy ne tegye, de hiába. Kérjük, hogy közvetítsék felé a kérésünket azért, hogy legyen már öt év után végre méltó módon megtartva a házszentelés szertartása.
Dicsőség a Jézus Krisztusnak!
Köszönettel: Z
Kedves Z!
Szívesen megtesszük ezt a közvetítést, csak arra kérjük, adjon meg közelebbi adatokat is. Természetesen azt nem fogjuk közzétenni.
Menstruál a barátnőm, mit tegyek? ...
Legyen vele nagyon tapintatos, különösen is figyelmes. Ilyenkor gyakran fáradság, rossz kedv, olykor fájdalmak jelentkeznek. Nem szabad elvárni, hogy ilyenkor is ugyanolyan vidám és felszabadult legyen, mint máskor. Az udvarlónak ilyenkor legjobb háttérben maradni, hogy ezeket a női dolgokat a leány az édesanyjával, nővérével vagy barátnőjével beszélhesse meg.

Tisztelt Atya! Én római katolikus vagyok, de szeretném tudni a görögkatoli-
kus vallásúak, mikor hogyan imádkoznak, és mit? Milyen időközönként áldoznak? Hogyan gyónnak? Milyen időközönként kell misére járni? Mennyi ideig tart egy mise? Köszönettel: Edit
Kedves Edit!
Nagyon sok kérdést tett fel, s főként olyanokat, melyekről napokon át lehetne magyarázni. Egészen szűkszavúan a következőket mondhatom.
Mikor imádkoznak és hogyan?
Az ima és miserend sok ponton hasonlít a római katolikusokéhoz. Néálunk talán hangsúlyosabbak az egyéb szertartások. Például vasárnaphoz és ünnepnapokhoz hozzátartozik a vecsernye (latin megfelelője: vesperás) és az utrenye (latin megfelelője: laudes). Hasonlóképpen a szerzetesi zsolozsmából gyakrabban vesszük az imaórákat (latin megfelelője: kis hóra).
Mit imádkozunk? Jellemző az imaéletünkre az ősi liturgikus himnikus költészet, melyek szinte mindig bibliai ihletésűek. Emellett pedig egyéni imában elterjedt az un. Jézus-ima, amely viszont csupán egyetlen sokszor ismételgetett fohász: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!
Mikor áldoznak? A római katolikusokhoz hasonlóan lehetőleg minden szent Liturgián.
A gyónási rend is egészen hasonló a római katolikusokéhoz. Legalább évente szükséges, de buzdítjuk a híveket ennél jóval gyakoribb, rendszeres szentgyónásra.
A mise szó helyett többnyire Szent Liturgia kifejezést használunk. Az egyház parancsai között szerepel, hogy vasárnap részt kell venni Szent Liturgián. Ez - ha úgy tetszik - kötelező. De ebben az esetben is az a fontos, hogy az ember ne kínos kötelességből, hanem odaadó szeretetből vegyen részt a szertartásokon minél gyakrabban.
A szertartásaink általában hosszabbak, mint a latin rítusban. Vecsernye 3/4 óra, Szent Liturgia 1 óra, utrenye kb. 5/4 óra. Ám ezek is már rövidített változatai az előírtaknak.
Bocsánatot kérek, hogy csak ilyen szűkszavúan tudtam válaszolni a kérdésekre. Böngésszen nyugodtan a honlapunk többi felületén, és további sok érdekeset megtudhat az egyházi életünkből.
Tisztelt Lelkiatya! Péter vagyok. Engem most az érdekelne, hogy
Krisztus a kereszten ugye csak emberi természete szerint halt meg?
Hiszen isteni természete szerint halhatatlan, sebezhetetlen, és az
isteni természete és öntudata ott volt benne a sírban is.
Még egy valami: Krisztust a halálból vajon az örök isteni természete
támasztotta fel emberi természetét tekintve, vagy a Mennyei Atya?
Köszönettel előre is! Boldog karácsonyt kívánok!
Kedves Péter! Érdekes kérdésére két teológus is válaszolt. Közlöm mindkét választ. Amit a kedves levélíró megfogalmaz, az lenne a nesztorianizmus. Egyfajta kettős látás. Jézusnak nem az isteni természete halt meg, olyan értelemben, hogy megszűnt volna létezni, viszont mégis mondhatjuk, hogy isteni személy halt meg. Nemde azt is mondjuk: Isten született Betlehemben? Ha született, akkor meg is halhatott. Az Efezusi zsinat 12. kánonja ezt mondja: Ha valaki nem vallja, hogy Isten Igéje megízlelte a testi kínszenvedést és a testi keresztrefeszíttetést és a testi halált is és Elsőszülött lett a holtak közül, amiként éltet és éltető, mint Isten, az legyen kiközösítve. A másik kérdés kapcsán: egyfajta fejlődést figyelhetünk meg a Szentírásban. A feltámadásról szóló első teológiai reflexiók szerint, (ApCsel 3,15; ApCsel 5,30, Róm 4,24 2Kor 4,14; Ef 1,20), az Atya támasztotta föl Krisztust. Idővel, amikor egyre világosabban látták Jézus Krisztus istenségét, éppen ezt az istenséget hangsúlyozandó úgy fogalmaztak, hogy ő maga támadt föl (vö. főként a későbbi keletkezésű evangéliumokban: Mk 16,6; Lk 24,6; Jn 2,22; Mt 28,6). Valójában teljes összhang van a kijelentések között, hiszen, Krisztus akarata teljesen megegyezett az Atyáéval (Jn 4,34), az Atya pedig mindent átadott neki (Mt 11,24).
Kedves Lelkiatya!

Szeretnék kimenni külföldre gyógyszertesztre, ha egészségileg alkalmas vagyok rá. Ezért sok pénzt fizetnek, s nekem ez fontos lenne, hogy a családi hitelemet vissza tudjam fizetni. Mi az egyház álláspontja erről?Köszönöm: Endre
Tanácsom, hogy mielőtt vállalkozna rá, alaposan ismerje meg, milyen kísérletről van szó, milyen kockázattal jár. A Katolikus Egyház tanítása arra figyelmeztet, hogy úgy lehet végezni ilyen jellegű kísérleteket, ha azok nem kockáztatják a benne résztvevők, megfelelően informált és beleegyezésüket adó személyek életét, illetve testi és lelki épségét (Vö. KEK Kompendiuma,Bp. 2006, 475.pont). Hasonló módon figyelmeztet az Egészségügyben Dolgozók Chartája(ECH,1998.) című római dokumentum is: ...van a veszélynek
olyan szintje, amit az erkölcsi törvény nem engedhet meg (ECH 78. pont).
Nem szabad olyan dologra vállalkoznia, amelyről nem tudja, hogy milyen veszélyeket rejt. Ha ezekről sikerült megbizonyosodnia, csak akkor javaslom, hogy fogadja el ezt a lehetőséget.
    ... 353 354 355 356 357 
358
  359 360 361 362 363 ...