Tisztelt Lelkiatya!
Előző levelében javasolta, hogy egy katolikus pappal való beszélgetés is nagyon jó lenne. Csak az a baj, hogy ez nem tudom, hogy megy itt. Menjek be a templomba vagy a parókiára, hogy szeretnék egy pappal beszélgetni. Vagy hogy működik ez a gyónás keretein kívül?
A lakhelyén több pap is van. Bármelyiket megszólíthatja akár az utcán, akár a templomban azzal, hogy beszélgetni szeretne. Meglátja, szívesen a rendelkezésére fognak állni.
Kedves Lelkiatya
nekem a gondom az apammal van. soha eletemben egy csepp szeretetet nem tapasztaltam tole. soha egy oszinte megnyilvanulasa nem volt. soha boldog karacsonyunk nem volt.egy jo szot nem hallottam eletemben felem tole. sajnalom hogy igy van. sajnalom hogy sosem szeretett hogy ugy erzem nem kellettem.
30 eves vagyok egy fedel alatt kell elnunk es levegonek nezzuk egymast esetleg egy egy szo muszaj vagy csak durvan kepes hozzam szolni es igaztalanul. mit kell tennem?
nem valaszolok vissza neki. ennyit tudtam. miert van az hogy van apam es kozben nincs is ?
koszonettel
A.
Kedves A.!
Azt tanácsolom, hogy költözzön el otthonról, keressen magának albérletet vagy bármilyen más megfelelő lakhatási megoldást. Ha az édesapjával egy fedél alatt él, az súlyosan tovább mérgezi a kettejük kapcsolatát. Elhiszem, hogy régen sem volt felhőtlen a kapcsolatuk, de ez a mostani helyzet visszavetítve is eltorzítja a múltat. De most nem ez a lényeg, hogy mennyire szerette Önt az édesapja gyermekkorában és mennyire nem. El kell kicsit távolodniuk egymástól, hogy egészségesebb viszony alakuljon ki. Ha majd elköltözik, akkor is gondoskodnia kell majd róla, amennyire rászorul, és amennyire Ön teheti, de akkor majd ez is könnyebb lesz lelkileg. Gyermekkorában szerette az édesapját - még ha esetleg most másként emlékszik is erre. Most, felnőttként el kell szakadnia tőle ahhoz, hogy újra megszerethesse.
Tisztelt Lelki Atya!
Szabad -e egy papnak haragudnia, haragot tartania? Bűnt követ - e el ha elutasít, meg sem hallgatja a hozzá fordulót, s ezáltal mondjuk a beteg nem részesül szentségben (betegek szentsége). Köszönettel
Nem szabad. Ám, hogy mi a bűn, ezt nem olyan könnyű eldönteni a körülmények ismerete nélkül. A papnak nyilván az a feladata, hogy mindenkit meghallgasson, ha szükséges és lehetséges, akkor a szentségekben részesítsen. Ha ez valami miatt nem történik meg, akkor meg nekünk nem szabd haragudnunk vagy megítélnünk a papot.
Kedves lelkiatya!
Mi a teendö olyankor ha olyan munkát végeyünk amit utálunk és ami pszichikailag,kiéget és lehúz bennünket?Egy fogadóirodáról van szó.Amikor megkaptam ezt a munkát,örültem neki,mert rossz anyagi helyzetben voltam,és ez ennek köszönhetöen javult.Kezdetben nem is volt olyan nehéz,de idövel bövitették a munkát,és többen és több féle ember jött.Lelkileg nagyon fárasztó ez a munka,nem szeretem a hangoskodást,a gép csattogást,káromkodást,a dohányfüstöt,a bűzt,a férfiak ugráltatását,ha valamit megkell tenni,lehet szépen is szólni nem faragatlanul,parancsolóan.Már ellenszenvet érzek a férfiak iránt is.Néha szivesen közéjük vágnék valamit.Került már sor vitákra is.Sok parázna érzelmü ember jár ide.A kikezdéseket háritottam,de visszataszit ez az egész.Látni,hogy nös emberek,hogy élnek.A kolléganöim eléggé eltürik a közeledésüket,udvarlásukat,ilyenkor hoznak nekik enni,inni...az egyikük egy valakivel tulontul is jóban van,ez az ember együtt él valakivel,meg az elsö házasságábol gyereke is van.Nem az egyéniségemhez való ez a munka és környezet.Rosszul érzem magam lelkileg ha ott vagyok,mindig alig várom,hogy leteljen a munkaidö,és szabad legyek.Hamarosan szabadságra megyek,növérekhez lelkigyakorlatra.Szeretnék kicsit elgondolkodni dolgokon.Szabadság után nem sokáig terveznék itt lenni,csak nem tudom merrefelé induljak tovább.
Köszönöm a válaszát!
M
Kedves M.!
Úgy M.lékszem, már korábban is azt tanácsoltam Önnek, hogy lehetőleg változtasson munkahelyet. Adja Isten, hogy ez minél hamarabb sikerüljön. Valóban nem Önnek való ez a munka, és félő, hogy ha hosszabb ideig itt marad, a lelke sérülhet belé. Ugyanakkor buzdítom arra, hogy amíg itt van, próbáljon meg ítélkezés nélkül lenni ezek között az emberek között. Nyilván más gondolkodásúak, mint Ön, de azért nem szabad lenézni, megvetni őket. Néha imádkozzon is értük. Akkor egyébként elviselni is könnyebb a másik ember másságát. Imádkozzon új munkahelyért is. Én is besegítek...
Tisztelt Lelkiatya!
Nem is tudom, minek nevezzem ezt a lelkiállapotot, amiben most vagyok és gyakran szoktam lenni. Úgy érzem, nehezen találom a szavakat, és nehéz leírni, amit érzek. Mivel nem vagyok se orvos, se pszichológus, ezért nem akarom magam diagnosztizálni, de talán a legmegfelelőbb kifejezés a lelki állapotomra a depresszió lenne, sőt inkább a mániákus depresszió, mert hol nagyon rózsaszínben látom a világot, hol pedig nagyon sötétnek. Sokszor olyan életunt vagyok, nem találom a célját az életnek, és semmi kedvem nincs semmihez. Gyakran sírás környékez, de nem tudom mitől. Gyakran folyamodom pótcselekvésekhez, mint az evés, TV-zés meg hasonlók, de úgy érzem ezek csak átmeneti megoldást nyújtanak, tüneti kezelést. E mellett azért van egy pótcselekvésem, amit viszont azért elég hasznosnak gondolok, az olvasás, főleg vallási és pszichológiai témájú könyvek olvasása. Ezekből próbálok erőt meríteni, de sokszor úgy érzem, ezek sem elég hatékonyak hosszú távon. Gondoltam rá, hogy megpróbálkozom a homeopátiával, de félek, hogy az sem nyújt hosszú távú megoldást. Bár igazság szerint, mivel 25 éves felnőtt nő vagyok, már van annyi tapasztalatom és öntudatom, hogy belátom magamnak, hogy talán igazából ez az ember (felnőtt ember) természetes lelkiállapota. Arra is rájöttem, hogy mivel elég érzékeny és romantikus alkat vagyok, a baj ott gyökerezik, hogy az érzékeny lelkem nehezen tudja elfogadni a rideg valóságot. Úgy érzem, elég öntudatos vagyok ahhoz, hogy tudjam nincs minden rendben velem, sőt azt is hogy mi a bajom, de úgy tűnik, saját magamat "meggyógyítani" nem tudom. Én úgy gondolom, genetika is egyrészt, mert a családom nem egy optimista, vidám család, bár úgy tűnik, ilyen bonyolult lelki problémái csak nekem vannak és úgy érzem senki nem ért meg. Másrészt környezeti hatás is, ezt tudom, mert gyermekkoromban értek rossz dolgok. Úgy érzem sokszor, hiába vesznek körül emberek, mégis egyedül vagyok, mert senki nem ért meg, bár nem is beszélek erről senkinek. Nagyon sokszor szeretek egyedül lenni. De sokszor meg végképp azt érzem, hogy sehogy se jó, vergődik a lelkem, nem tudom hova meneküljek, úgy érzem megőrülök. Egyrészt nehéz elfogadnom a világot olyannak amilyen, hogy mennyi rossz dolog van, másrészt a saját életemmel sem tudok mit kezdeni, nem tudok értelmet, célt találni neki. Olyan jó ezt kibeszélni magamból, leírni valakinek, még ha nem is ismerem az illetőt közvetlenül.
Ön megért valamennyire a leírtak alapján? Ön mit gondol erről az egészről? Igazából sokszor egyszerűen nem arra lenne szükségem, hogy tanácsokkal lássanak el, hanem egyszerűen már az is elég lenne, ha valaki igazán meghallgatna és azt mondaná, értelek... Ez többet érne 100 tanácsnál. Nem tudom igazából, hogy én vagyok ezzel egyedül így, vagy még sok ember, csak más se beszél róla. Olyan jó lenne néha valakivel őszintén igazán elbeszélgetni az életről, de a családom ehhez úgy gondolom, túl gátlásos. Úgy érzem, mivel ez a probléma az én lelkemben van, ezért csak én tudnám megoldani, talán Isten segítségével...
Nos, valóban sokan küzdenek hasonló nehézségekkel. Ami Önben különleges és ritka, hogy ennyire tudatosan, józanul meg tudja ítélni a saját helyzetét. Higgye el, ez már fél győzelem. A legtöbb ember inkább attól szenved, hogy nem ismeri önmagát, nem látja a saját helyzetét, így aztán elindulni sem nagyon tud, hogy merre keresse élete bánatára a megoldást. Ennél Ön sokkal előrébb van. Ez az oka annak is, hogy a családtagjai között nem talál megértést. Emiatt nem is kell bánkódnia. Inkább hálát kell adnia, hogy Önnek ilyen ritka tiszta látása van. Ezt nagyban segíthette az a a pótcselekvésnek nevezett jó tulajdonsága is, hogy sokat szokott olvasni. Persze, nem mindegy, hogy mit, de úgy tűnik, egyelőre az irány jó.
Helyesen látja az okok között a családi hatást is. Azonban fontos tudatosítani, hogy ez nem meghatározó jellegű. Erősen befolyásol minket, de önneveléssel, főleg pedig - mint tudja is - az Isten segítségével a jókat tovább tudja fejleszteni magában, a rosszakat pedig átalakítani. A mindenható Isten segítségével ez is lehetséges.
Azt is helyesen látja, hogy sok esetben az is nagyon sokat számít, ha nem egyedül kell hordoznia a gondolatait, hanem meg tudja osztani valakivel. Adja Isten, hogy minél hamarabb találjon olyan társra, akivel jól megértik egymást. Ettől ki fog cserélődni az élete. Imádkozzon hát érte! De azért nem ez az egyetlen megoldás. Önnek egy jó lelkivezetőre is szüksége van. Olyan lelki atyára, akivel rendszeresen tud beszélgetni. Nem kell különleges személyre gondolni. Lehet, hogy az Önhöz legközelebb lakó katolikus pap fogja Önt megérteni, segíteni azzal, hogy meghallgatja.
Tisztelt Lelkiatya!
Katolikusként szabad-e ellátogatni a Krisna-völgybe, és ott tölteni egy-két hetet? Mindig is érdekeltek a más kultúrák, szokások.
Tudom, hogy ez egy egészen más vallás, és több tanításuk is ellentmond a katolikus tanításoknak. De ennek ismeretében és tudatában szeretnék elmenni oda.
Nem kívánok részt venni az ottani vallási szertartásokon, stb. de szeretném kívülállóként megismerni ezt.
Ilyen hozzáállással ugye ellehet menni?
Másik részben kapcsolódó kérdésem:
Ugye a krisnatudatú hívők szoktak szervezetten ételt osztani pl.
Ezen párszor már részt vettem. Viszont ezt néhány katolikus testvérem rossz szemmel nézi.
Tudom, most felvetődik az a kérdés, hogy miért nem a katolikus szervezeteken keresztül önkénteskedem?
Erre azt tudom válaszolni, hogy a lakóhelyem környékén jelenleg csak krisnások szerveznek ilyeneket.
Nem tudok távolra utazni. Volt rá példa, hogy elutasításban volt részem katolikusok felől, mert nem ismertek, és nehéz bekerülni egy kialakult csoportba.
Elszomorított az a tapasztalatom. De én ú,hiszem azt, hogy a tettekben megmutatkozik a hit.
Továbbá itt, helyben is szükség van segítségre, és ilyenkor nem azt nézem, hogy mit hisz a mellettem álló, hanem azt, hogy önként segít másoknak.
Nem térítget senki senkit. Tiszteletben tartjuk egymás hitét, felebarátként tekintünk egymásra.
Én ragaszkodom Krisztushoz és őt képviselve szolgálok, tőle kérem az erőt, neki adok hálát.
Jogosan néznek rám rossz szemmel azért, mert ilyen szerevezeteken keresztül segítek?
Nem tudom, merjem-e azt mondani, hogy elmehet a Krisna-völgybe. Ha kellően felvértezett a katolikus hitben, akkor az a tetszetős badarság nem fogja megzavarni Önt. Vannak katolikus hívők, akik elmehetnek, akikre ez ártalmatlan. Azt vélem viszont, hogy az ilyenek meg nem akarnának több hetet eltölteni ilyen helyen. A megismeréshez elegendő lenne egyetlen nap is. Szerintem hasznosabban is tölthetné az idejét, minthogy két hetet ott töltsön. De, hogy elmenjen megnézni, azt még nem tartom - az Ön esetében! - veszélyesnek.
Természetesen lehet jó lélekkel együttműködni velük a szegénygondozásban is. Nem jogosan néznek rossz szemmel Önre azok, akik ezt teszik. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy bár - mint mondja - vallási győzködés nélkül segítenek az embereken, mégis meghívják Önt 1-2 hetes krisna-életre. Ez mégiscsak rejtett ráhatás. Kérem, ezt ne hagyja figyelmen kívül. Minden bizonnyal látják Önön a nyitott lelkű magatartását, és kötve hiszem, hogy ne azt akarnák elérni, hogy Önt is meggyőzzék erről az életformáról.
Mindezeket egybevetve nem javaslom Önnek, hogy hosszabb időre elmenjen a Krisna-völgybe, legfeljebb egyetlen napra. Az ottani tapasztalatokat pedig érdemes lesz átbeszélni egy katolikus atyával.
Az viszont valóban szégyentelen dolog, ha katolikus segélyszervezetünk nem hagy mást is bekapcsolódni a szolgálatba. De hát, nem vagyunk tökéletesek. Nézze el nekik.
Kedves Lelkiatya!
Mit tudok tenni ha otthon nem fogadnak el a szüleim olyannak amilyen vagyok? egy ideje m?lyebb ?rdeklod?ssel vagyok a vallás iránt mint azelott minden alkalommal mis?n vagyok ?s májusba a parakliszokon is r?szt vettem,de anya ?s apa nem n?zik jó szemmel ?s olykor azt mondják nekem hogy"zizi,dilis vagy ak?r szentfaz?k" ?s a valamikor nem vágj?k ezeket a fejmhez akkor tekintetükbol is látszik hogy ezt gondolják. Ha valami rossz tört?nik a családban általában engem szednek elo (ugyan ezt csinálták azelott mint mikor nem voltam ennyire vallásos) Elkönyveltek olyannak amilyen vagyok ?s nem látják hogy k?pes vagyok megváltozni.
?n azon vagyok hogy ne ít?ljem el oket (hiszen az Isten dolga) de nagyon rosszul esik pont a szüleimtol. Nagymamám elfogad ?s ö örül is neki hogy Isten köspontba van az ?letemben.valamikor a testv?rem is (de valamikor ö is hasonló v?lem?nnyel van rólam mint a szüleim). Nehezen viselem a helyzetet
K?rem adjon tanácsot,
válaszát elore is köszönöm.
imádságos szeretettel
egy k?z?piskol?s.
Ön abban a korban van, amikor nagyon sok minden megváltozhat az életében. Jó és rossz irányban egyaránt. A szülőknek számolniuk kell ezzel a helyzettel. Általában azok a szülők, akik erre nincsenek felkészülve, azok nehezen viselik ezt a helyzetet, s persze, ezt a fiatal is megsínyli. Rosszabb esetben még törésre is vihetik. Úgy érzékelem, hogy Ön igen jól közelíti meg ezt a kérdést, és ennek a törésnek nincs meg a veszélye. Ez helyes. Mégis arra buzdítom, nyugodtan vállalja Önmagát. Nem feltétlen az összetűzésekben, pontosabban szólva, éppen nem azokra gondolok. A vita, a veszekedés nem hoz megoldást. Legyen továbbra is megértő a szüleivel, de belül, a szívében el kell fogadnia, hogy kezd kialakulni a belső világában egy olyan rész, amit a szüleivel nem tud megosztani. Ez Önnek is szokatlan, de ez már a felnőtté válás lépései közé tartozik. Továbbra is szeresse a szüleit, de fogadja el, hogy nem tud mindent megosztani velük. Amiben nem értik meg Önt, abban ne is erőlködjön. Ha emiatt netán bántás érné, azt se bánja túlságosan. El kell viselnie. De segít ennek elviselésében ez a tudat, hogy a szülei bár ugyanúgy szeretik Önt, mint eddig, Ön viszont már nem egészen ugyanaz, mint eddig, s erre a szülei egyelőre nincsenek felkészülve.
Kedves lelkiatya!
Van egy fiúismerősöm, akivel ha találkozom, de nincs vele senki, nagyon udvarias lehet vele rendesen beszélni, kérdéseimre normálisan válaszol. De viszont ha még van egy harmadik ember, például egy haverja, nagyon bunkó, ha valamit mondok kiforgatja a szavaimat, úgy viselkedik mint ha ő tökéletes lenne. Ha kicsit erélyesen beszélek vele még ő van felháborodva.
Ön szerint milyen ember ez?
Válaszát előre is köszönöm.
Ági
Személyiségében még bizonytalan, nem kiforrott egyéniség. Ha 20 évesnél fiatalabb, akkor nincs mit csodálkozni rajta, majdnem azt mondom, természetes. A mai fiatalok lelkileg, személyiségükben sokkal lassabban érlelődnek, mint régebben. Valószínű, Ön is rokonszenves neki, de amikor más is jelen van, akkor ezt valami miatt nem meri vállalni. Akkor eljátssza a nagyfiút, holott semmi oka nincs rá, hogy akkor is ne szelíden és normálisan viselkedjen. A felháborodása is inkább védekezés, nem mer szembesülni önmagával, inkább eljátssza ezt a szerepet. Nem hiszem, hogy az erélyesebb viselkedés segítené őt. Arra inkább csak ezzel a védekezéssel válaszol. Egy komolyabb, csendesebb beszélgetés többet segíthet ezen.
Hadd tegyem azért hozzá, mindez nem törvényszerű. Természetesen ma is vannak fiatalok, akik már a kamasz kor elmúltával, tehát 17-18 éves korukra érett, felelős gondolkodásúakká válnak. Többnyire a nagy családból származó, több testvérrel együtt felnőtt fiataloknál adatik ez meg.
Kedves Lelkiatya!
Két kolléganőm nagyon sok borsot tört az orrom alá egész évben. Most is rosszindulatú megjegyzésekkel illettek a hátam mögött. Én sosem ártottam nekik, a munkahelyemen eleget teszek, ahogy keresztényi kötelességeim diktálják. Még is a szájukra vettek. Amikor megtudtam ,hogy mit mondtak már megint nagyon sírtam és mérgemben azt mondtam, hogy rohadjanak meg. ( nem a szemükbe mondtam) Amikor kimondtam, jöttem rá, hogy átkozódtam. Nagyon meg is bántam. Félek, hogy fogni fog és valami bajuk lesz. Igazából nem kívánok nekik rosszat, mérgemben mondta, meggondolatlanul. Ez mekkora bűn? Nagyon bánom.
A bűn minőségét, nagyságát nem lehet személytől elvonatkoztatva meghatározni. Ami az egyik embernek kicsi bűn, az lehet, hogy a másiknak nagy. De ne is ezen töprengjen. Emiatt nem kell paphoz fordulnia, de amikor legközelebb szent gyónását végzi - remélem, ezt rendszeresen teszi -, akkor mondja majd el.
Nem kell félnie, hogy átkot mondott, és ez majd beteljesedik. Ugyanakkor jól teszi, ha kiigazításul áldást mond rájuk. Szintén csöndben, titokban. Imádkozzon a két munkatársáért. Ezt egyébként máskor is megteheti. Lehet, éppen ezért van ott közöttük.
Kedves Lelkiatya!
Hogyan lehet fejleszteni az Isten jelei, iránymutatása iránti érzékenységet? Hogyan tudnám meghallani, megérteni az Ő akaratát?
A minap azt olvastam, hogy vannak, akik egész életükben nem hallják, nem értik meg Isten jeleit. Azt hiszem, pontosan ez történik velem is. Semmilyen jelet, hangot, vezetést nem tapasztaltam még soha, pedig sokat kérem Tőle, hogy mutassa meg az én utamat. Jóformán most már késő is, ötven felett már nincs az embernek útja. Eddig kellett volna megértenem.
Lehetséges, hogy nem adott semmi jelet az Úr, vagy én vagyok olyan szélsőségesen ostoba, hogy semmit nem értek meg? Mit kellett volna tennem, hogyan kellett volna figyelnem az Ő iránymutatására? Vagy nem is ad mindenkinek utat, jelet, ebbe is bele kell nyugodni?
Mindenkit szeret és mindenkit vezet az Isten. Mindenkinek szán sajátos életutat. Legtöbben azonban vakon élünk, süketül az Isten szavára. Mi okozhatja ezt? Nem csak az imádság hiánya, mert sokan vannak, akik egész életükben rendszeresen imádkoznak, mégsem fedezik fel az életükben Isten jelenlétét. Ez így nem helyes. Az ilyen ember, valószínű, felületesen imádkozik. Igenis, a mélybe kell tudni tekinteni. Ezt bármikor meg lehet tenni. Nem mondhatja, hogy már megette kenyere felét, most már úgysem fog változni. Mindig képes változni az ember. És kell is változni. Javaslom, hogy jelentkezzen be egy lelkigyakorlatra, vagy menjen el egy hosszabb zarándoklatra. (De nem olyanra, amit utazási irodák hirdetnek, az többnyire csak nevében de nem tartalmában zarándoklat!) Kell, hogy tegyen olyan lelki lépést, amit még eddig nem tett az életében. Még van ideje, de ne halogassa! Azzal, hogy ide írt, már az első lépést meg is tette ebben az irányban. Ne álljon meg itt, hanem lépjen tovább. Igen, az Isten Önhöz is szól. Kérje Tőle bizalommal, hogy nyissa meg az Ön szívét, lelki hallását rá.
Kedves lelkiatya!
Mit tehetünk ha egy Mária zarándoklat során parázna vágyak és gondolatok törnek ránk?Már az autóbuszban csak úgy a semmiböl rám törtek ezek a vágyak,pedig nem kerestem öket.Eszembe se jutottak ilyen dolgok mostanában.Meg is gyóntam ezt ott.De utána is jelentkeztek ezek a vágyak.Nagyon kivántam a testi együttlétet.Nem is csak a testit hanem a lelkit is valakivel és ez kettös szenvedést okozott.Ezek a vágyak nem gátoltak,hogy az ott töltött idöben a jó Istenre figyeljek,sok kegyelmet is kaptam a zarándoklaton és szép lelki élményekben is volt részem,de ennek ellenére ott voltak bennem a testi kivánságok is.Szégyelltem magam miattuk és elszomoritottak,beárnyékolták az ott töltött idöt.Szoktam küzdeni az önkielégitéssel is,de az utóbbi hónapokban nem estem ebbe bele.Általában néhány hónapig nem esek bele,de utána rám törnek a vágyak és van néhány nap vagy hét amikor elkövetem ezt a bünt.Régebben ez még gyakoribb volt.Testi kapcsolatom még nem volt soha senkivel sem.De az önkielégitéssel már évek óta küzdök.Néha fizikai fájdalmat is okoz a kielégületlenség,és ilyenkor elesek,beleesek ebbe a bünbe.Biztosan sok fiatal küzd ezekkel a dolgokkal.Gyötrelmet tudnak okozni ezek az érzések és vágyak.Ön egyszer azt irta az Istennek szentelt személyek is megküzdenek ezzel,de megtisztitják ezeket a vágyakt éé Isetn iránti nagyobb szeretetté alakitják.Hogyan lehetne ezt elérni?
Elöre is köszönöm a segitségét!
Egészen nyilvánvalóan kísértés támadta meg - van, bár ritkábban, hogy így, előzmények és rávezető gyengeségek nélkül is jelentkezik -, talán éppen azért, hogy hogy tönkretegye a zarándoklatát. A tisztaságért, az Istenhez való hűségünkért olykor meg kell küzdenünk. A kísértés, bár a gonosztól jön, mégis áldássá válhat, ha sikerül legyőzni, s ezáltal megerősödni az Istenhez tartozásunkban. Szent Péter apostol nyíltan megfogalmazza ezt: Ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket. Aztán még hozzá is teszi: Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben (1Pét 4,12-13).
Hozzá kell tennünk, hogy ezek a vágyak az egészséges test működésének az eredménye is. Még hálát is adhat az ember ilyenkor, hogy legalább egészséges. De azzal sohasem magyarázhatja ki a bűnét, hogy ez egészséges folyamat. Igen, az, de kezelni kell, tudni kell használni, legalábbis megtanulni azt. Ki kell várni a sorát.
Az Istenért vállalt szüzességben élő emberek (római papok, szerzetesek) helyzete azért már, mert ők ezt a vágyat nem élhetik meg úgy, hogy kivárják a sorát, hiszen sohasem házasodnak meg, sohasem lesz olyan, amikor majd ezt a testi vágyukat egészséges és Istennek tetsző módon kiélhetnék. Valaki úgy fogalmazott, hogy ezt az örömöt majd odaát, az Isten Országában fogja megkapni. Ott, természetesen nincsen testi szerelem, de minden öröm és boldogság megvan tökéletes formában, ami itteni életünkben is. Ezért tehát jogos ez a gondolat. Sőt, ezzel a szüzesség éppen a Örökkévaló Életről tesz bizonyságot.
Így élik meg ezt az Istennek szentelt emberek. Isten iránti szeretetük miatt ez a kemény küzdelem csak még jobban Istenhez köti őket. Ennek nincsen módszere. Egyetlen kulcsa az Isten iránti égő és forró szeretet.
Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy miért fordul elő kétféleképp a két (rövid és hosszú) hiszekegy formulában az Egyházról való tanúságtétel? Az EgyházBAN hiszünk vagy az EgyházAT hisszük? Hogy tanítja ezt a Egyház? Nagyon érdekes tapasztalatom, hogy ortodox Szent Liturgián keresztet vetnek, amikor ehhez a részhez érnek, ez inkább azt sugallja nekem, hogy a keleti teológia inkább az első mellett foglal állást, mint ahogy a hosszú hiszekegyben is szerepel.
Válaszát köszönöm!
Egyházunk két ősi hitvallást ismer és használ. Egyik az Apostoli Hitvallás (ez a rövidebb), a másik a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás (ez a hosszabb). Az első Nyugaton keletkezett és ott is terjedt el jobban. A protestánsok is inkább azt használják. A másik pedig Keleten, a nevében is szereplő két városban rendezett zsinaton fogalmazták meg és fogadták el. Ezt pedig inkább a keleti liturgiában szoktuk használni. Érdekes észrevétel, hogy az egyikben tárgyként a másikban határozószóként szerepel az Egyház. Tartalmi különbség nincsen a kettő között. Bevallom, nem tudom, hogy mi az oka e különbségnek. De azért is vélhetjük, hogy nincs nagy jelentősége a különbségnek, mert éppen az Apostoli Hitvallás, legalábbis egy szövegváltozata még a Szentlelket is tárgyként szerepelteti: ... Hiszem a Szentlelket. Holott nyilvánvaló, hogy az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben egyaránt hiszünk, különbségtétel nélkül.
Tisztelt Lelkiatya!
Tényleg ekkora bűn lenne a testi szerelem, úgy, hogy két ember igazán szereti és tiszteli egymást?
Nem, dehogyis. A testi szerelem nem bűn, hanem csodálatos ajándék. A törvénytelen, házasságon kívüli, a szentségi áldás nélküli cselekedet a bűn. Hozzáteszem, a bűn mindig szépnek, vonzónak mutatja magát, ezzel csapja be az embereket. Két egymást szerető ember vágyik arra, hogy testileg is egyesüljön. Ez szép. De ha nem tudnak uralkodni ezen a vágyukon, hogy kivárják az egybekelés ünnepét, vagy, ha nem veszik komolyan az Istennek erre vonatkozó parancsát, hanem inkább a maguk esze és felfogása szerint akarnak élni vele, ez nem szép. Ez súlyos károkat okozó bűn.
,,Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy mi a katolikus egyház véleménye a Világegyetem keletkezésével foglalkozó, az evolúciós elmélettel szembenálló Értelmes Tervezés elméletről?
Köszönöm válaszát!
Az evolúciós elmélet lényege az, hogy a növényi és állati fajok egymásból alakultak, fejlődtek ki az idők folyamán. A Földön megtalálható élet ennek az elméletnek a tükrében tehát egy folyamtos és szakaszos fejlődési folyamat, melyben egyre bonyolultabb, egyre összetettebb életformák jelennek meg, s melynek legvégén az emberi faj áll.
Akik azonban Darwin elméletét nem csak biológiai síkon kezelték, azok gyakran esetek abba a hibába, hogy a teremtés tényét, a világ Istentől való eredetét is tagadták, mondván, hogy a fejlődési folyamatok önmagukat elégségesen magyarázzák, nincs szükség az "Isten-hipotézisére", a világ és annak minden létezője véletlen kémiai és fizikai folyamatok eredménye.
Az Értelmes Tervezés (intelligent design) elmélete azt a fajta evolúciós elméletet cáfolja, amely nem csak biológiai szinten érvel, hanem átcsap metafizikai szintre is oly módon, hogy a létezést, az életet a véletlenből és a vak véletlenek folytán akarja magyarázni. Az Értelmes Tervezés szerint ugyanis a világot, a világegyetemet annyira az értelmes és zseniális szerveződés jellemzi, hogy kizárt annak lehetősége, hogy egy értelmes tervező, egy intelligens ok nélkül meg lehessen magyarázni.
Az Értelmes Tervezés elmélete nem áll szemben a fejlődéselmélettel, csak azzal a világnézeti szemlélettel, amely ez utóbbi alapján akar mindent megmagyarázni, az élet keletkezését, s főként az ember létrejöttét is.
Darwin evolúciós elmélete nem válik ellentétessé az egyház tanításával, ha a teológus megfelelő módon kezeli a "teremtés" fogalmát, a biológus pedig nem felejti, hogy a világ folyamataiban az esetleges evolúciós történések csak részeit képezik a világ és a földi élet, az élőlények kialakulásának folyamatában.
Minél nagyobb ismeretekre tesz is szert a tudomány, nem fogja tudni megfelelni azokat a kérdéseket, melyek a világ egészére, annak kialakulására irányulnak.
Az Értelmes Tervezés elmélete éppen az abszolutitzált, Istent a világból, a teremtésből kizárni akaró evolúciós elmélet ellen érvel, így az egyház tanítását támasztja alá."
Énnekem a volt káplánatyánk azt mondta erre a kérdésemre, hogy az evolúciós elmélet nem zárja ki a Teremtéstörténetet, mert a Biblia nem tollbamondás, tehát az akkori írók elképzelései is benne vannak. Így, ha a tudományos x milliárd évet nézzük, ami valószínűbb a 6 napnál, nem zárják ki egymást. Például 1 nap ~ 0,8 milliárd év.
Szerintem ez egy logikus lehetőség, hiszen minden teremtésmítosznak jellegzetessége a ,,pár nap alatt teremtés", pl.: görög mitológia, Biblia (Tóra, Genesis).
A Katolikus Egyház nem tagadja az evolúció elméletét, mint ahogyan nem tagadja az értelmes tervezés elméletét sem. Pontosabban szólva, az evolúciós elméletet az értelmes tervezés alapszemléletével fogadja el. Az Isten megteremtette az anyagot annak hihetetlenül bonyolult törvényeivel együtt. Olyan anyagot teremtett, amely képes ezekkel a törvényekkel felépíteni önmagát. Sokkal zseniálisabb rendszer az, amelybe nem kell itt-ott belenyúlni, hanem képes erre az önfelépítésre. Ez a szerves anyag megjelenésére vagy a növényi, állati fajok kialakulására is vonatkozik. Az ember megteremtésekor viszont más a helyzet. Mer arra már nem képes az anyag, hogy önmagát felülmúlja, vagyis a véges világ kilépjen önmagából és képes legyen a végtelen, a transzcendens hordozására. Erre a mozzanatra annyit mond a Biblia, hogy Isten az ember orrába lehelte az élet leheletét. Jóllehet, ez a héber nyelvben még csak a biológiai élet, a szuszogó lehelet, de az istenképiség miatt joggal tekinthetjük ezt annak a mozzanatnak, amikor az Isten az anyagból való embert isteni képességekkel ruházza fel - legalábbis csírájában.
A hat napos teremtéstörténet valóban az akkori világképnek megfelelő leírás. Nem szabad összekeverni a mai tudományos világképpel. A lényeg nem a teremtés folyamatában, hanem tényében és minőségében van: Isten ezt a viágot a semmiből teremtette és jónak teremtette.
Tisztelt Lelkiatya!
Az én történetem, sajnos nagyon szomoru és elviselhetetlen, mind nekem, mind a három gyermekemnek. A férjem több mint hat éve a családja helyett egy nőt választott, aki nála közel tiz évvel idősebb. Sajnos akkor a gyermekeink még kamaszok voltak, azóta már felnőttek. Sajnos ebben a gyalázatos, bünös közegben. Én mint édesanya mindent elkövettem, hogy ez az áldatlan állapot valamilyen módon megoldódjon, de semmilyen eszközzel nem értem el célt. Mind a mai napig folytatódik ez a viszony a férjem és a barátnője között.Csak küzdök, viaskodok vele, és ezzel a méltatlan helyzettel, de semmilyen megoldást nem találok.
Mindent megpróbáltam már, de mind hiába.
Kérem a T.Lelkiatyát, hogy mit tanácsol, hogy oldódna meg ez a méltatlan, gyalázatos helyzet a családunk számára.
Köszönettel:
Marianna
Kedves Marianna!
Mindenekelőtt abban akarom megerősíteni Önt, hogy az eddig eltelt időben hozott sok áldozata, néha elkeseredett törekvése nem veszett, nem vész kárba. Minden emberi áldozatunk meghozza a maga gyümölcsét, még ha nem is tudunk róla, ha nem is értjük, milyen módon.
Gondolja át újra, Önnek milyen feladatai vannak az életben. Szeretnie kell a férjét. Nevelni, növelnie a gyermekeit hitben és emberségben. (A munkájából származó egyéb kötelességeit Ön tudja hozzátenni.) Az elsőnek is a másodiknak is része, hogy próbálja megszüntetni azt a gyalázatos kapcsolatot és visszatéríteni a férjét a helyes útra. De nem ez az egyetlen. Sok más egyebet is tennie kell a férje, a gyermekei érdekében. Azt javaslom, váltson stratégiát. Tartok tőle, hogy számtalan veszekedés, számonkérés van emögött a 6 év mögött. Gondolom, próbálta erővel is, szelíden is. Úgy tűnik, ezekkel nem ért el célt. Mondja ki bátran, hogy tehetetlenné vált. Mondja ki ezt nyugodtan a férjének is. Ezzel nem azt mondom, hogy ne harcoljon, ne küzdjön érte tovább, de másként. Mondja ki, hogy Ön így is szereti őt, visszavárja. A gyermekeit is erősítse ebben, hogy szeressék az édesapjukat. Bocsássanak meg neki ezért a bűnéért. Minél nagyobb szeretettel vegyék körül. Ez fogja őt visszatéríteni, nem az érvelés, a meggyőzés. Ha nem szűnnek meg szeretni őt, ez az egyetlen módja, hogy tudjanak győzni a bűn felett.
