Kedves Atya!
Valaki kérdezett egy szent életéről szoló filmrőll, ennek a címe:
Fausztina az irgalmasság üzenete. (Szent Fausztina)
Itt megtekinthető az előzetese:
https://www.youtube.com/watch?v=nGe5LjX-P6A
A kiadó honlapján megvásárolható Dvd-n:
http://www.keresztenyfilmek.hu/fausztina-1537
A Pázmány P. elektronikus könyvtárból ingyen letölthető a Napló c . könyve:
http://www.ppek.hu/k72.htm
Köszönjük szépen.
Kedves Lelkiatya!
Ön szerint az olyan csotkikkal, amiket nem tudunk befejezni- a fonal rövidsége miatt- mi a teendő? A legnagyobb szeretettel és sok imával készültek!
Köszönöm a válaszát
Érdemes eleve úgy kezdeni a csotki kötést, hogy lemérjük a fonal hosszát, s ahhoz mérten vágjuk le, ahány szemes csotkit akarunk kötni. általában 10 cm-t számolunk egy csomóra. Bár sok múlik a fonal vastagságán is, ez ki-ki maga ki tudja kísérletezni. Érdemes tehát így nekikezdeni. Azonban, ha mégis hamarabb elfogy a fonal, nincsen azzal semmi baj. Nem csak kötött számú csotkik léteznek. Ha kevesebb csomó van, attól az még ugyanúgy használható az imádságra.
Tisztelt Lelkiatya!
Pünkösdbe néztem a Duna tvn egy szent nőről szóló filmet de sajnos a nevét elfelejtettem. Az apáca kolostorrol kolostorba vándorol megjelenik neki Jézus de senki se hisz neki. Végül fiatalon a zardaba hal meg. Esetleg Ön nem tudná e segíteni?
Sajnos, nem ismerem ezt a filmet, nem hallottam erről a történetről.
Kedves Lelkiatya! Hála legyen Istennek, tegnap megszületett a kislányunk! Nagyon köszönöm, köszönjük az imákat, a ránk gondolást! Nem győzök hálat adni Istennek!
Istennek legyen hála! Hamar fölteszem ezt az üzenetet is, hogy akik velünk együtt imádkoztak, velünk együtt örvendhessenek is. Köszönjük. Áldja Önöket az Úr! Adjon még hozzá sok testvérkét, hogy minél boldogabb családban élhessenek!
Az lene a kérdésem, hogy mi Kocsi s Fülöp atya elérhetősége, sehol sem találom. Az interneten hiába keresem. ...
K. R.
Erre a címre lehet írni Fülöp atyának. Ez a hivatalos címe: metropolita@gorogkatolikusmetropolia.hu
Kedves Lelkiatya! Holnap, azaz dec. 6-án programzott császárunk lesz!
...
Kérem atya imádkozzon Ön is értünk!
Imádkozom Önökért és a születő kisgyermekért. Hogy ide írom, talán lesznek mások is, akik ismeretlenül is szívesen imádkoznak Önökért.
Tisztelt Lelkiatya!
Hogy kell elkepzelni Jézust? Úgy ahogy át ikonokon ábrázolják?
Igen, érdemes úgy gondolni Jézus arcára, ahogyan az ikonokon látjuk. Ismerjük a turini leplet, amely minden bizonnyal Jézus arcát örökítette meg. Megdöbbentő módon hasonlít azokra az arcokra, amelyeket az ikonokon látunk. Persze, hozzá kell tenni, hogy az ikon sem fénykép Jézus földi alakjáról. Az ikon nem úgy ábrázolja a szenteket, ahogyan itt a földön éltek, hanem ahogyan ma a mennyben vannak. Persze, nem a testi szemünk, hanem a lelki látásunk számára. Alapvetően nincs arra szükség, hogy elképzeljük Jézust, mert könnyen a saját képzeletünk játékaivá válhatunk. De ha mégis szükség van arra, hogy Jézus arcát magam előtt lássam, erre legalkalmasabb az ikonokon látható ábrázolás.
Tisztelt lelkiatya!
Azon gondolkodtam, hogy külföldön élhetnek-e görögkatolikus magyar emberek, van-e esetleg egy térkép ami a külföldi görögkatolikus emberek létszámát mutatja? Lehet-e a görögkatolikus vallást külföldön terjeszteni?
Természetesen, elég sokan élnek a görögkatolikusok közül külföldön is. Nyilván főként azokról van szó, akik munkalehetőség vagy más ok miatt utaztak ki. Egyelőre csak Londonban indult el az ott élő magyar görögkatolikusok lelki ellátása. Csak sajnos a járvány miatt ez 2 éve megszakadt. De reméljük, minél hamarabb újra indulhat. Ezen kívül sokan vannak még Párizsban és környékén, Münchenben és környékén, és még sokfelé. De talán egy csoportban nagy számban nem sok helyen, ahol a londonihoz hasonló lelkészséget ki lehetne alakítani a számukra. Viszont vannak még más nemzetiségű görögkatolikusok is. Főként ukránok és románok. Nekik a nagyobb létszámuk miatt sokkal szervezettebb az ellátottságuk más országokban.
Továbbá vannak még görögkatolikusok Kanadában, az Egyesült Államokban és más amerikai országokban. Közöttük is vannak magyarok. A régen kivándorolt magyarok számára voltak saját parókiák is. Ezek közül már csak a Kanadában van néhány közösség, illetve New York városában van még egy kis magyar görögkatolikus templom és közösség.
Kedves Lelkiatya!
Mit jelent a ?fogoly vagyok az Úrban? kifejezés Szent Pálnál?
Köszönve: Lívia
Kedves Lívia!
Szent Pál több levelét is fogsága vagy fogságai idején írta. Maga is beszámol arról, hogy többször került fogságba (2Kor 11,3), és ebben a helyzetben sem hagyott fel igehirdetői munkájával, innen is írta buzdító leveleit. Az Efezusi levelet vélhetően első római fogsága idején írta. Fogságára ugyanebben a levélben másutt is utal (Ef, 3,1; 6,20). Ebben a levélben szerepel az idézet részlet: "...én, aki fogoly vagyok az Úrban" (Ef 4,1). Más fordítások szerint "fogoly vagyok az Úrért". Tehát az apostol a fogságot Krisztusért vállalt és neki fölajánlott szenvedésnek tekintette. Másutt is kifejezetten utal erre: "ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet" (Fil 1,13).
Dicsőség Jézus Krisztusnak, kedves Lelkiatya!
Sajnos én is beleestem a black friday nevezetű pogány dolog csapdájába és rendeltem az internetről 2 pólót. Ezután hétfőn, a lelkiigazgatónk arról beszélt, hogy a black friday mennyire elvonja a figyelmet az advent és a karácsony lényegéről. Ekkor rögtön beugrott az, hogy én rendeltem két pólót. Bűnösnek éreztem magamat. Aztán rögtön arra gondoltam, hogy visszaküldöm a pólókat, mert ennyi lemondással - minimum - tartozom a jó Isten felé. Pár napra rá megérkeztek a pólók. Az egyik nem nagyon tetszett, viszont a másik igen, és anyukám is azt mondta hogy nagyon jól áll, ne küldjem vissza. Azonban valahogy úgy érzem, hogy vissza kéne küldenem, mivel ez csak egy póló, és Isten számára kedves volna az én lemondásom. Aztán arra is gondoltam, hogy miért kerítettem ennek ekkora jelentőséget. Imádkoztam Istenhez, hogy küldjön egy választ erre, és úgy éreztem belül, hogy vissza kell küldenem. Szeretnék úgy cselekedni, hogy az Neki tetsző legyen, szeretnék úgy dönteni, ahogy az Isten szeretné. A kedves Lelkiatya hogyan gondolkodik erről, Ön szerint mi lenne a legjobb döntés. Én úgy érzem, hogy a lemondás a termékekről, mert az szerintem kedves lenne az Úristen előtt és biztos örülne neki azonban anyukám azt mondja, hogy ne küldjem vissza, mert jól áll, illetve azt is, hogy akkor megkapom tőlük karácsonyra. Ha esetleg nem küldöm vissza -bár eléggé arra hajlok- akkor csalódik bennem Isten, bűnt követek el így?
Elnézést, hogy ilyen furcsa történettel fordulok Önhöz.
Szeretettel: egy Krisztusban testvére
Ebből a helyzetből a legfontosabb mozzanatnak azt tartom, hogy amikor imádkozott válaszért, akkor azt kapta, hogy jobb, ha visszaküldi. Ezt a hangot mindenképp érdemes követni. Ha ezt most megteszi, megerősödik abban, hogy máskor is hozzon ilyen módon döntéseket, megbeszélve a Jóistennel. Aztán abban is megerősödhet, hogy máskor is tegyen lemondásokat, amellyel kifejezheti Isten iránti szeretetét. Hogy jól áll Önnek, ez csak még értékesebbé teheti ezt az lemondását. Hiszen milyen értéket jelentene, ha nem áll jól, nem is tetszik Önnek, s úgy küldi vissza? Döntsön tehát szabadon, ne azt tegye, amit én mondok, vagy sugallok, hanem amit a lelke diktál. Kövesse bátran a belső hangot!
Kedves Atya! Megy szeretném kérdezni, hogy a görögkatolikus vallásnál, hogy lehet elsőáldozásra vagy bérmákozásra jelentkezni vagy van-e ilyesmi a görögkatolikus egyháznál?
Igen, természetesen. Javaslom, hogy keresse meg a lakóhelyén élő, vagy legalabbis ahhoz közel élő görögkatolikus atyát, és ő majd megfelelő eligazítást ad Önnek.
Mellékelek egy térképet, amely tartalmazza azt, hogy Magyarországon mely település melyik parókiánkhoz tartozik, és arra kattintva a parókiák egyéb szükséges adatait is megtalálja.
https://hd.gorogkatolikus.hu/adattar-telepulesjegyzek
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A családom és én több mint egy hete lábadozunk a Covid-fertőzésbem, tudna esetleg valamilyen védő imát mondani rám és ma családomra, ha kérhetem?
Zsombor és családja
Kedves Zsombor!
Természetesen imádkozom Önért és a családjukért. S mivel itt ezt a kérést közzéteszem, joggal remélhetjük, hogy lesznek még mások is, akik olvassák e sorokat, és késztetést kapnak, hogy szintén imádkozzanak Önökért.
Kedves Atya!
Nagyon fontos volna, hogy a Jóisten szóljon hozzám vagy küldjön valami jelet, amiből biztosan tudnám, hogy mit tegyek. Mindig azt mondják nekem, hogy imádkozzak sokat és saját szavaimmal is.
De az mit jelent?? Mondom a rózsafüzért, közben figyelek a szövegre, kérek hitet, kegyelmet, elmondom az összes imát, amit ismerek, szólok saját szavaimmal Istenhez, olvasok 1-1 bibliai részletet, teszek jót, járok misére, gyónok, áldozok, hálát adok. És ezek után kérek. A szívem legmélyéről szeretnék valamit, Isten kimondatlanul is tudja mi az. Nem teljesíthetetlen, nem rendkívüli dolog.....évek óta szeretném....de engem mintha meg sem hallana!
Egyszer életemben már kértem valamit ennyire tiszta szívvel, de azt sem teljesítette. Le kellett mondanom róla.
Azóta igazából boldogtalan vagyok és törekszem az örömök megélésére több-kevesebb sikerrel, de tudom, hogy nem az igazi.
Valószínűleg, most nem jó úton járok, szükségem volna egy iránymutatásra vagy egy jelre, hogy van-e értelme így folytatni. De Isten nem szól hozzám..... Még csak nem is csodát kérek, csak csak olyan dolgot, ami az átlagembereknek is megvan.
Gyermekkorom óta vallásos, templomba járó vagyok és sohasem gondoltam, hogy ilyen boldogtalan, félresikerült lesz a felnőttkorom. Mindig a jóra, becsületességre törekedtem, remélve, hogy a jó elnyeri jutalmát..... sajnos nem úgy néz ki.....
Eszembe sem jut veszekedni Istennel és biztos ő tudja, mi válik javunkra, de úgy érzem, túl nagy kereszt ez már nekem.
Tényleg, Lelkiatya: mintha kínoznának. Ha elmegyek búcsújáró helyekre is vagy csak bámulom a templom ikonjait....látom azt a sok lesajnáló ábrázatot és keresem a tekintetükben, hogy vajon miért nem érdemlek én normális életet...
Töprengek, többször is elolvastam a levelét, és nem jövök rá, hogy hol van a hiba. Valahol van. Ön is írja, hogy úgy érzi, nem jó úton jár. Sok mindent megtesz, amit a vallásos élet diktál, de valahogyan mégsem talált rá az élő Istenre. Nem tudom, hogy azért nem, mert amit nagyon szeretne kérni, ahhoz nagyon ragaszkodik - még ha azt is mondja önmagának, hogy elengedi, szóval ez lehet az oka, hogy nem talál rá tiszta szívvel az Úrra, vagy pedig fordítva, minthogy buzgó vallásos élete dacára sem talált még rá az Úrra, s ezért érzi kudarcosnak az életét. Akár egyik, akár másik az ok, a megoldás mindenképpen az, hogy Önnek találkoznia kell az élő Istennel. Még nem találkozott. Ez mindenképp kiolvasható a soraiból. Még ha imádkozik is sokat, és el is jár a templomba. Ez tehát a javaslatom, hogy most ez legyen elsődleges célkitűzése. Például ezt kérje karácsonyra az Úrtól, ezt a rátalálást, megtérést. Igen, ez hiányzik Önnek, most már rájöttem.
Kedves Lelkiatya!
Férjemmel 4 éve élünk házasságban. Kettő gyermekünk született ez idő alatt. 2 éves a nagyobbik, s 4 hónapos a kisebbik.
Férjem a második gyermekünk születése után 1 hónappal szexuális viszonyba keveredett egy másik nővel. Kiderült, hogy beszélgettek már házasságunk előtt is, hol szexuális tartalmú beszélgetés zajlott le telefonon keresztül köztük, hol szimpla társalgások. Konkrét testi érintkezés csakis egyetlen egy alkalommal volt.
Amint megtörtént egyből elmondta, hogy nagyon megbánta. Meg is szakította a nővel a kapcsolatot. Először nagyon csalódott voltam és úgy éreztem átvertek. Veszekedtünk. El is költözött 2 hétre. Szerettem volna a házasságot érvényteleníteni dühből.
Majd megbeszéltük a történteket. Mi miért történt. Miért érezte úgy, hogy neki szüksége van másra, miért nem itthon kereste azt amit.
Nem szabad eldobni a házasságot egy hiba miatt.
Viszont nagyon gyakran eszembe jut, szinte minden nap. Szeretnék megszabadulni ettől a gondolattól. Szeretnék a férjemre úgy ránézni, hogy ne jusson eszembe a harmadik személy. Kértem Isten is, hogy segítsen megnyugodni a lelkemnek ezzel a témával kapcsolatban. Hadd tudjak tényleg szívből megbocsátani, nem szeretnék dühöt , haragot érezni gyermekeim apja iránt.
Ilyenkor mi a teendő? Mikor jön el az idő, amikor újra meg tudok bízni a férjemben, ha közeledik felém akkor ne támadjon meg egyből a rossz gondolat?
A sátán szórakozik velem, hogy nem hagyja, hogy elfelejtsem?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel.
Igen, pontosan így van. A sátán esküdt ellensége a megbocsátásnak. Ezért mindent elkövet, hogy azt megakadályozza. Amikor nagyon mélyen érint bennünket egy bűn - akár a sajátunk, akár a másé, aki közel áll hozzánk -, abból mindig nagyon nehéz kigyógyulni. Az abortuszt végzett nők legnagyobb százaléka egész életében szenved az önvádtól, csak ezt nem szokták nagydobra verni. Azt hiszem, az sokat segíthet, ha Ön is megosztja a férjével ezt a vívódását. Ez most az Ön gyöngesége. Nagyon nagyra kell értékelnie, hogy a férje azonnal fölfedte Ön előtt a félrelépését. Ez azt jelenti, hogy nagyon szereti Önt, és nagyon megbízhat benne. Azért gondolom, hogy a megbocsátást gátló erők mögött a sátán van, hiszen éppen az ellenkezője volna a logikus. Ha az Ön férje azonnal bevallotta a bűnét, akkor ez sokkal inkább arra utal, hogy megbízhat benne. Arra nincsen semmi garancia, hogy nem fogja újra elkövetni. Persze, lehet bízni abban, hogy nem, sohasem, de mivel végtelenül gyarló emberek vagyunk, ezért bármi bekövetkezhet. Még az is, hogy egyszer Ön csalja meg a férjét valakivel. Persze, mindezektől a szörnyű vétkektől nagy erővel kell tartózkodni, és persze, egyáltalán nem törvényszerű, hogy be is következzék. Hála Istennek, vannak nagyon szép, hűségben megélt házasságok. De azokban is rengeteg küzdelem van! Szóval, Önnek semmi oka nincs, hogy ne bízzék a férjében. De ha erről nem tudja meggyőzni a saját értelmét, vagy éppen az érzelmeit, akkor ossza meg ezt a küzdelmet a férjével, ne egyedül hordozza. S ha ezt teszi, ez a közös küzdelem még közelebb hozza Önöket egymáshoz.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Megszeretném kérdezni, hogy hol található Görögkatolikus templom Kecskeméten, ahol aktívan részt lehet venni görögkatolikus szent liturgián?
Zsombor
Zimay László utca 4.
A honlapukon keresztül még többet megtudhat: http://www.gorkatkecs.hu/