Semmiképp se szomorkodjék. Valóban úgy tűnik, hogy korunkban nagyon megfogyakozott a hit, de mindig tartogat az Úr elkötelezett, akár vértanúságra is kész embereket. Ön sincs egyedül az odaadó hitével. Sőt, azért kapta azt, hogy ezzel másokat is megerősítsen. Ez már talán válasz a föltett kérdésére is. Felelősségteljes feladatra kérték fel Önt, amely nagyon sok lehetőséget hordoz magában. Ne azt nézze, hogy emberileg most nem sok remény van arra, hogy az ifjú komolyan vegye a hitét. Sokkal inkább azt, hogy Önt bevonták ebbe a folyamatba. Isten bárhol, bármikor képes csodát művelni. Sokkal inkább az Isten hatalmára tekintsen, ne pedig az emberek kicsinyességére! Ha csak annyit tesz, hogy a bérmaszülőség okán minden nap külön imádkozik ezért az ifjúért, már nagy dolgot vállal érte. Ha ennél többet is szeretne tenni, esetleg megteheti, hogy bizonyos feltételhöz köti a válaszát. De ebben ne valami túl nagy kérést fogalmazzon meg. Isten a megroppant nádat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki (Iz 42,3). Legyen tekintettel a rokonaira, és olyan dolgot kérjen feltételül, amire van reménység, hogy majd teljesítik is, amivel csak egy kicsit előrébb viheti őket Isten felé. Lám, e fölkérés kapcsán óriási lehetőségek nyílnak meg Ön előtt, hogy egy ifjút, vagy esetleg rajta keresztül többeket is elvezethessen Istenhöz. Hogy erre emberileg nem sok remény látszik? Mit számít az? Ne csak olyan dolgokért imádkozzunk, amelyek könnyen teljesíthetők, hanem nagy bátorsággal olyan dolgokért is, amelyek Istenhez viszik közelebb a testvéreinket. Hiszen ez a dolgunk, hogy ezen munkálkodjunk.

Imádkozom Önért. S minthogy itt ezt a kérést többen is látják, minden bizonnyal sokan lesznek, akik ismeretlenül is fognak Önért imádkozni. Segítse, erősítse az Úr!

A keleti szerzetesség alapműve Szent Antal élete, ez a Jel Kiadó sorozatában, "A III-IV. század szentjei" c. kötetben magyarul is olvasható. Kezdésnek nagyon jó. Komolyabb könyvként ott van Baán István atya szerkesztésében A bizánci szerzetesség c. gyűjteményes kötet, mely a keleti görög szerzetesség történelméről és lelkiségéről is gazdag képet fest. Szintén az ő szerkesztésében jelent meg A szent öregek könyve a Jel kiadónál. Ugyanebből a korból származik Gázai Szent Dorotheosz szerzetesi tanításai, Ókeresztény örökségünk sorozat 20., Jel kiadó, 2015. A monasztikus szerzetesi hivatásról, annak lelkületéről nagy klasszikus, szép könyv Corona Bamberg: Az emberség ára c. könyve. Ajánlom még Enzo Bianchi: Nem vagyunk különbek c, könyvét.

Bocsásson meg, kedves Ferenc, hogy hosszú ideje nem válaszoltam. Kerestem a lehetőségeket, de nemigen leltem. Itt közzé teszem az Ön fölvetését, hátha valaki jobban tud segíteni.

"Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!" Ez az egyik legegyszerűbb bűnbánati ima. Vagy inkább fohász, amelyet lehet egymás után többször is mondani, mondogatni. Ha őszintén teszi, akkor ez az ima a lelkét elvezeti a bűnbánó lelkülethöz. Persze, lehet más szavakkal is. A saját szavaival fejezze ki, hogy mely tettek voltak méltatlanok Önhöz, vagy éppen Krisztushoz, akihez Ön is tartozik. "Bocsáss meg, Uram, hogy ezt és ezt, ezeket meg ezeket elkövettem." A bűnbánat abban segít, hogy ne másokat hibáztassunk, kivált nem magát a Jóistent, hanem a saját bűneinket ismerjük föl. Azért buzdít erre minket Jézus, mert ezen az úton tudjuk leginkább fölismerni Isten irgalmas szeretetét. Erre nagy szükségünk van, hogy tudatosodjék bennünk, hogy minket Isten szeretete éltet és őriz meg. Egyébként érdekes módon a bűnbánat, a bűnbánó lelkület az embertársainkkal szemben is békésebbé tesz minket. Nem vádoljuk a másikat, hanem saját hibánkat belátva megértőkké válunk az ő hibáikkal szemben is.

Ó, ismerem ezt az érzést. Ilyenkor inkább a bicska nyílik ki az ember zsebében, mint a pénztárcája. Igen, nem valami okos lépés az atya részéről a követelőzés, az erőszakos föllépés. Melléfogott. Viszont bocsássa meg neki. Nem javaslom, hogy önmagát megerőltetve adakozzék. Adjon jó szívvel másnak. Azt is megértem, hogy ebben a dühös állapotában nem kíván békés megbeszélést kezdeményezni az atyával. Noha leginkább erre volna szükség. De lehet ezzel várni, rá lehet hagyni másra is. Menjen csak továbbra is jó lélekkel ugyanabba a templomba. Ha rákérdeznek, hogy Ön még miért nem adakozott, akkor vegye elő a témát, hogy miért is. Addig nem kell. De igazából nem hiszem, hogy oda jutna a dolog, hogy emiatt kinézzék vagy számonkérjék. Ez inkább csak az Ön gondolatában van. Nem kell ezzel törődnie. Adakozzék olyan mértékben és olyan irányban, ahogyan arra az Ön lelke indítja. Az is kedves az Úrnak. Aztán majd később lesz olyan helyzet, hogy a saját közösségének is fog tudni adni. Addig az értük mondott imádságával pótolja ezt az adományt!

Az már nagyon jó, hogy a sok igazságtalanság láttán fölismeri, hogy nem a lázadás, a méltatlankodás a megoldás, hanem a béke keresése, mégpedig elsősorban a szívében. Ez nagyon jó. Tudom, hogy ettől még van a lelkében sok lázadás, méltatlankodás és békétlenség, de már ezekből kifelé tart. Ezt mindenképpen köszönje meg az Úrnak, hiszen ez már nagy kegyelem. Nehogy könnyedén átlépjen rajta, hogy nem dicsérgetést várt tőlem, hogy ez semmi. Nem! Ez nagyon is nagy dolog! Mindenképpen hálálja meg az Úrnak, hogy ezzel a lelkülettel tud erre a helyzetre tekinteni. Annál is inkább, mert nem kell aggódnia a lelkéért, nem lesz vele baj. És mit tegyen? Elsősorban imádkozzék ezekért az emberekért, mint Jézus is tette: "Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!" Ha tud értük imádkozni, akkor már nem csak megerőltetett racionalitással, hanem valamelyest a szívében is kezdi fölismerni, hogy ők valójában rászoruló emberek. Rászorulnak a békességre. Lehet, hogy az adott helyzetben fizikailag jobban járnak, de semmiképp se akarjon a helyükbe kerülni! Aztán imádkozhat saját magáért is. Kérje Isten Szentlelkét, hogy az ő szeretetével tudjon szeretni. A saját erejéből ez nem fog menni, de megtapasztalhatja a csodát, hogy Isten meg tudja ezt Önnek adni. Sokat segíthet mindezen, ha külön Szent Liturgiát/szentmisét kér ezeknek az embereknek a lelki üdvéért. Ezzel az egész egyházat bekapcsolja az értük és az Önért való imádságba. Ne az igazságtalanságot akarja megszüntetni, hanem az abból fakadó békétlenséget gyógyítani. Ebben fogja Önt megsegíteni az Úr - ha kéri tőle.

Kedves Erzsébet! Azt kell mondanom Önnek, hogy igen, ez baj, ez nem a helyes megoldás. Attól tartok, kicsit saját magát csapja be azzal, hogy nem mondja el a bánatát másik embernek, hanem "csak" az Úrnak. Az, persze, nagyon jó, hogy az Úrral mindezt meg tudja beszélni. Ez tartja meg Önt. De tovább is kell lépnie. Ki kell lépnie. Elhiszem, hogy őszinte abban is, hogy nem akar ezzel mások terhére lenni. De azt mindenképp komolyan kell vennie, hogy a megosztott tehernek a súlya is megosztódik. Az is elő szokott fordulni, hogy valakiről nem tudják, hogy milyen terheket hordoz, és felnéznek rá, hogy lám, mennyi erő és energia van benne, s emiatt sem akaródzik a gyöngeségét mások előtt felfedni, hogy ez a kép össze ne omoljon senkiben. Nem mondom, hogy az Ön esetében is így van, csak arra mutatok rá, hogy igen összetett az emberi lélek, sok rejtett motíváicó van, amelyet egyedül nem lát be az ember. Ezért kell külső segítség, egy másik ember, akár több is, akivel meg lehet beszélni a nehézségeket is, nem csak a szép és lelkesítő dolgokat. Ősi tapasztalat, hogy a gondolatokat ki kell mondani, nem magunkban hordozni. Persze, a másik oldal is rossz, ha valaki állandóan kifecsegi a maga dolgait. Olykor ennek visszataszító volta miatt érzünk késztetést a hallgatásra. Nyilván meg kell válogatni, hogy kivel osztjuk meg belső dolgainkat. De egy vagy néhány ilyen társra mindenképp szükségünk van.

Semmiképp sem az a kérdés, hogy bűn-e ez a cselekedet vagy sem. Az volna bűn, ha nem tenne meg mindent ennek a helyzetnek a helyrehozatalában. Mindenképpen beszélgessenek! Ne szeretetet, szeretkezést akarjon kicsikarni a férjéből, hanem ennek a helyzetnek alapos átbeszélését. Előtte nagyon imádkozzék, majd kérje meg a férjét, hogy üljenek le ezt megbeszélni. Ez így nagyon nem természetes, sőt, kifejezetten veszedelmes helyzet. Nagyon könnyen rámehet a házasságuk, így az Ön élete és boldogsága is. Ha nem megy a négyszemközti beszélgetés, akkor kérjen segítséget hozzá. Lehet, hogy a férje nem hajlandó egy hármas beszélgetésre, lelkiatyával, házasságterapeutával, de akkor legalább bevezetésként Ön keressen meg egy lelkiatyát vagy más szakértőt, hogy erről a helyzetről alaposan tudjanak beszélni. Ez semmiképp sem maradhat így. Ami bűn ebben a cselekedetben, hogy megelégszik egy teljesen felszínes tettel, ami csupán pillanatnyi örömet hoz, de megoldást semmiképpen sem. A megoldást keresse, imádkozza ki!

Lehet, hogy félreértettem a helyzetét, bocsánat. Ezzel együtt is javaslom, hogy tartson önvizsgálatot, illetve törekedjék a minél mélyebb önismeretre, ezzel együtt pedig önmaga elfogadására, szeretetére. Mert megértem, hogy a szomorúságának legfőbb oka, hogy már nem dolgozhat azon a helyen, ahol korábban szeretett dolgozni. De a saját szomorúságaink legyőzésének sokszor nem az a megoldása, hogy igyekszünk visszaállítani a korábbi kedvezőbb helyzetet, főként, ha az nem is áll módunkban, tehát csak vágyakozunk rá, de nagyon nincs remény ezt visszanyerni. Ezzel csak magunkat áltatjuk, a szomorúságunk állapotát hosszabbítjuk. Lehet, nem könnyű, amit tanácsolok, de azt javaslom, tekintse ezt a fordulatot úgy, mint Isten ajándékát. Ha Isten bezár egy ajtót, hamarosan kinyit egy másikat. Ne veszteségnek élje meg, hanem új lehetőség megtalálásának. Annak örvendhet, ami ott érte, egy kedves szakasza az életének. De most másfelé akarja Önt vezetni Isten. Tegye meg a szükséges lépéseket, hogy ezt megtalálja. S ez nem csupán az állásböngészés. Lelkileg dolgozza föl, hogy kapta ezt az új helyzetet, imádságban beszélje meg az Úrral, hogy mit akar Önnek ezen keresztül adni. Mindkét dolog segíteni fogja Önt ebben, ha jár a görkat. szertartásainkra és olvassa a Szentírást. Meg fogja látni Isten szándékát, csak úgy kell hozzáállnia, hogy meg is akarja látni azt. Sok sikert, sok kegyelmet hozzá!

Igen, Isten gyermekei vagyunk, Isten teremtményei, akik mindnyájan az ő képére és hasonlatosságára lettünk teremtve. Tehát hordozzuk magunkban Isten képét. Megvan bennünk a képesség, hogy Istennel kapcsolatba lépjünk, hogy Istenben éljünk (capax Dei). De a hasonlóságot nekünk magunknak kell munkálnunk saját magunkon. Azt könnyű belátni, hogy nem mindenki egyformán, azonos módon hasonlít Istenre. Van, akiben könnyű fölfedezni Isten jelenlétét, van, akiben kifejezetten nehéz. De rejtetten, csiraszerűen őbenne is ott van Isten. A keresztségben beleoltódunk Krisztusba. Ennek lehetőségéről már a Kinyilatkoztatásból tudunk. Maga Krisztus hozta el ennek lehetőségét és az erről szóló tanítást. Ugyanúgy Krisztus beszélt nekünk arról is, hogy elküldi nekünk a Szentlelket. Ezek tehát különböző lépések, fokozatok, lehetőségek. Azt sem mondhatjuk, hogy Isten Szentlelke nélkül születnénk, hiszen Isten nem tesz semmit a Szentlélek nélkül, tehát minden ember teremtésében ott van a Lélek is. De világos tanítást, kinyilatkoztatást kaptunk arról, hogy tehetünk azért, hogy minél inkább éljen, működjön, dolgozzon bennünk a Lélek. Ez ajándék, de feladat is.

Két hibát látok. Az egyik ez a buta kifejezés. Annyira buta, hogy haragudni sem lehet rá. Mint amikor egy tudatlan gyermek mond csacskaságokat. De azért mindenképpen hiba, és tény, hogy vezetőnek nem volna szabad ilyen butaságot mondania. Biztos vagyok abban, hogy már régen meg is bánta az illető vezető a dolgot. Csak ahhoz még talán nincs bátorsága, hogy bocsánatot kérjen. Bár, ki tudja, lehet, hogy azóta ez már meg is történt. Kézenfekvő volna. A másik hiba pedig az, hogy ennek a súlytalan megjegyzésnek valaki életében ilyen súlyos következményei lettek. Elhiszem, hogy nem könnyű fölülemelkedni az ilyen sérelmeken, de hát ez a dolgunk. Az azonban egyáltalán nem hiba, hogy a heti egy kötelező misét a saját egyházközségében teljesíti. Nem tudom pontosan, mi lehet ez a heti egy kötelező mise. Ilyet egy intézmény nemigen követelhet meg, de ha van is ilyen előírás, azt nagyon helyes a saját egyházközségben betölteni. Úgyhogy, lehet, hogy ez a kettős emberi hiba végülis jó eredményt szült, mert az illető talán többször megy emiatt a saját templomába. Mindenesetre az emberi sértést érdemes minél hamarabb elfelejteni.

A házasságkötésnél a kánonjog nem érinti a felek közti korkülönbség kérdését. Ebből adódóan, ha a házasulandók eleget tesznek a kötés feltételeinek, nagy korkülönbség ellenére is érvényesen tudnak egyházi házasságot kötni. A minimális korhatár nőknél 14, férfiaknál 16 év. Ettől az életkortól vélelmezzük, hogy az érintett rendelkezik azzal a minimális pszichikai érettséggel, ami a házassági beleegyezés, s így az érvényes házassághoz szükséges. Ez a pszichikai érettség-felkészültség valóban függhet a környezettől. (Száz éve az volt a normális, hogy húsz év alatt házasodtak, ma a kulturális miliő változása miatt ez a ritkább.) Ha valaki szabadon dönt erről, érvényes házasságot köthet, nála akár jóval idősebb személlyel is. Erre vonatkozóan nincs életkorbeli megkötés. Ennek a kapcsolatnak a megítélése keresztény szemszögből ugyanannak a kritériumrendszernek a mentén történik, mint az azonos korúak házassága: őszintén és kölcsönösen vállalják-e a keresztény házasságból fakadó kötelezettségeket. Eszerint az érvényesség csak attól függ, hogy a keresztény házasság feltételrendszerének eleget tesznek-e. Ezek között pedig a korbeli ?egymáshoz illőség? nem szerepel (egyébként is elég relatív fogalom lenne). Az érvényes kötés feltétele a fiatal személy (14/16 év feletti) részéről tehát csakis a szabad belegyezés és a kötéshez szükséges pszichikai érettség. Ugyanazok a feltételek tehát, mint magasabb életkorúak esetén. A különbség csak ott mutatkozik, hogy e feltételek meglétét értelemszerűen érdemes nagyobb körültekintéssel ellenőrizni. Ám ha megvannak, akkor az ilyen házasságkötés lehetséges. A törvényes házasságon belül megélt szexualitás természetesen nem bűn, akkor sem, ha a felek között szokatlanul nagy a korkülönbség. A törvényes házasságon kívüli szexuális kapcsolat az egyház tanítása szerint bűn. Ez azonban nem csak nagy korkülönbség esetén van így, hanem minden házasságon kívüli kapcsolatra érvényes. A kiskorúval házasságon kívül létesített nemi kapcsolat nem csak erkölcsi bűnnek minősül, hanem a hatályos egyházi büntetőjog szerint súlyos büntetést maga után vonó bűncselekmény is.

Tertulliánusz egyik helyen azt írja az imádságról, hogy annak olyan ereje van, hogy még Isten akaratát is képes megváltoztatni. Ez persze, túlzásnak tűnik, és teológiailag sem biztos, hogy megállja a helyét, mégis van benne igazság. Nem látunk bele a folyamatokba, hogy mi miért történik. Az a hitetlenséghöz közelítő racionális megközelítés, hogy az ember ezekbe a folyamatokba úgysem tud beleszólni, csak áltatja magát, ha azt hiszi, hogy Isten másként cselekszik, ha ő erre kéri. Ez teljesen fölöslegessé tenné az imát. Holott Jézus több alkalommal is biztatott minket: Kérjetek... Ezzel a biztatással egészen biztosan nem csap be minket. Tehát van értelme kérni. Csak e ponton jobban ki kell tágítanunk az imádság természetének megértését. Az nem pusztán egy igénybejelentés, amely szerencsés esetben meghallgattatik. Az ima mindig személyes cselekvés. Szeretettel van átszőve. Másként nem is lehetne. Minél kevésbé van benne a szeretet, a bizalom, annál kevésbé lehet rámondani, hogy az ima. Ebből fakadóan mondhatjuk, hogy az ima intenzitása a benne lévő szeretettől és bizalomtól függ. A közösségi ima főként miránk, imádkozó emberekre hat. Buzgóbban tudunk imádkozni, ha tudjuk, hogy mások is imádkoznak velünk. Amikor ez egy közösségi térben történik, akkor szinte kézzel fogható ennek ereje. Alighanem ezért mondható erősebbnek a közösségi ima, mert egymást jobban erősítjük az imában. Aztán, hogy a háttérben, Isten erőterében mi történik, azt nem lehet kiszámolni, azt nem tudjuk papírra vetni. Lehet, hogy Isten már eleve beszámolja valakinél azt a sok imát, amit majd később fognak mondani érte. Persze, Istennek erre sincsen szüksége, s nagyon emberi elképzelés volna, ha Isten cselekvését ilyen gyermeteg módon próbálnánk leképezni. Egyszer egy közösség nagyon nagy buzgósággal és állhatatossággal imádkozott egy személy fölgyógyulásáért. Hatalmas imaösszefogás volt. Az illető aztán mégis meghalt. A sokak kérése látszólag nem teljesült. Mégis, valami egészen rendkívüli lelki hatása volt ennek az esetnek az egész közösségre. Annak tagjai végül nem csalódtak, hanem ha szomorúak voltak is a szeretett személy elvesztése miatt, lelkileg mégis mindnyájan megerősödtek. Csak ezt és ilyen a példákat tudok Önnek mondani, de hogy mindez hogyan is működik pontosan, azt majd csak odaát fogjuk megérteni.

Ez a kérdés sokkal inkább politikai tartalmú, nem pedig lelkiség tárgya, ezért ebben nem vagyok járatos, nem tudok válaszolni.