Tisztelt Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni, hogy római katolikusként hogyan válhatok görögkatolikussá? Tudom, hogy egységben élünk, tudom, hogy részt vehetek a Szent Liturgián, áldozhatok stb. de ennél többet szeretnék. Van ennek valamilyen "hivatalos" útja, vagy csak annyi, hogy ezután a görögkatolikus közösségbe járok?
Az egyik nagypapa a családban görögkatolikus, ezért már sokszor voltunk családilag a helyi görögkatolikus közösség eseményein. Én néhány évvel ezelőtt kezdtem keleti lelkiségi irodalmat olvasni, ami nagyon mélyen érintett, pár éve rendszeresen gyakorolom a Jézus-imát is, ami családanyaként is nagyon sokat segít a mindennapjaimban. A "római" hitéletem is mély, hetedik éve vagyok napi szentmisére járó, régi tagja vagyok egy élő közösségnek, közösségi lelkiségi eseményeket (amíg lehetett) szerveztem stb. Csodálatos liturgiákon is van módom részt venni. Mégis egy ideje úgy érzem, hogy nem találok más utat Isten felé tovább közeledni, mint a keleti lelkiség útját. Ez mindig szembejön, valami egyre jobban húz és vonz errefelé. Nehéz megmagyarázni, és egy ideje vívódom, hogy biztos csak valami "fellángolás", hagyni is szeretnék ennek időt, bár egyre erősebb ez a vágy.. Most a nagyböjtben kicsit többet voltam görögkatolikus szertartásokon, (Előszenteltek Liturgiája, Krétai Szent András bűnbánati kánonja, és természetesen a vasárnapi Szent Liturgiákon), és ezek olyannyira a szívem mélyéig érintenek, hogy azt se bánom, hogy nem lehet naponta szentséghez járulni, mint azt a római rítusban tettem, mert ez annyit ad, és olyan tisztán, egyszerűen és gyönyörűen, hogy már már "bűnös mohóságnak" érezném, ha ennél többet akarnék... Úgy érzem, hogy sokkal nagyobb szeretettel és sokkal kevesebb képmutatással tudok lenni az embertársaim iránt is ennek segítségével. Most tanulgatom az imákat, szertartásokat, de csak a szövegeket, mert a többit a liturgiában lehet érezni, annyira visz magával, pedig emlékszem, amikor régen legelőször elkísértük a papát, nagyon ismeretlennek tűnt és nem értettem.
Nem tudom, hogy efféle vívódásban mi volna a legjobb teendő, ebben szeretném a tanácsát kérni! Lelkivezetőm a saját római katolikus közösségem vezetője is, ezért őt nem szeretném megzavarni a kérdéseimmel, viszont azt tudom, hogy a fentiek miatt egyre kevésbé érzem magam otthon a régi közösségben és ez sem jó. Szívesen kivárok, hogy tisztábban lássak, azalatt is szívesen olvasnék másokról, akik esetleg hasonló úton jártak, vagy tennék bármit, ami tovább vezet. Nagyon köszönöm a segítségét, köszönettel fogadok bármilyen tanácsot!
Nem tudom, felfigyelt-e a Keleti teológia, bizánci lelkiség című sorozatunkra. Itt kéthetenként igen értékes tanításokat lehet kapni. S nem is csupán a keleti teológiáról és lelkiségről, hanem a nyugatival való összehasonlításban. De korántsem valamiféle szembeállítás vagy versenyeztetés céljával, hanem jól megvilágítva, hogy melyiknek mi a sajátossága, értéke. Lehet, hogy most Önnek éppen erre van szüksége. (A honlapunkról többet megtudhat erről a képzésről.) A kérdését már nagyon régen írta, nem tudom, azóta hogyan alakult az élete. Valóban a nagyböjt nagyon sűrű, lelkileg termékeny idő. Igaz, utána a húsvéti idő méginkább. De azóta már sok hónap eltelt az egyszerű hétköznapokban is. Ügyelni kell, hogy ne csupán érzelmi fellángolás legyen, ami ilyen jelentős lépéshöz vezeti. Egyébként megvan a módja a rítusváltásnak, de alaposan meg kell gondolni, hogy valóban indokolt-e. Ugyanúgy járhat a keleti szertartásokra, részesülhet a szentségekben, a lelkivezetésben. Nem biztos, hogy írás is kell arról, hogy oda tartozik. A váltás módját már néhányszor leírtam: az elengedő püspök jóváhagyása után a befogadó püspök is ír erről nyilatkozatot, melynek birtokában a helyileg illetékes parókus és két tanú előtt kell megerősíteni a szándékot, amelyet aztán az anyakönyvben is bejegyeznek.
Munkahelyi gondok
Tanácstalan vagyok. El kellett jönnöm a munkahelyemről. Óvodában dolgoztam, nagyon szerettük egymást a kicsikkel.
A vezető óvónő felvesz egy régi dolgozót megint.
Hiányzik a munka.
Egy ideig rossz lesz anyagilag és érzelmileg.
Azóta két pályázatom volt,más jelentkezőt v?lasztottak.
Voltak hibáim: kilötyögtettem a vizet, rossz az énekhangom, elmondtam a portásnak,ami szerintem nem jó,ne szóljon bele a nevelők munkájába,árulkodni kellett.
Van egy dajka,aki szintén árulkodik, csúnyán beszél a kollégáktól a háta mögött, durva a gyerekekkel.
Az utóbbi két hónapban kemény kritika ért a súlyom miatt az egyik óvónőtől:"Vegyél egy biciklit fogyjál húsz kilót, nem vagy csinos. Neked a fazékkal van bajod nem a pajzsmirigyeddel."
Könnyen tudunk ilyen hasznos tanácsokat adni egymásnak, mint az említett munkatársnője. Csakhogy ezek nem mindig ilyen egyszerű dolgok. Ezzel együtt lehet összefüggés a túlsúlyossága és a közösségbe való beilleszkedése között. De nem a kilók miatt. Vannak személyek, akik kevésbé vonzó termetük ellenére nagyon szeretnivalóak. Valójában azokat könnyű szeretni, akik magukat is szeretik. Önnek meg kell szeretnie önmagát. Említett néhány apróságot, amelyek a munkahelyén történtek. Nyilván nem ezek azok a tényezők, amelyek miatt nem szívesen fogadták. Bár, az árulkodás, az ítélkezés valóban nem szerencsés ilyen emberi közegben. Meg persze, sehol. De amit Önnek alapvetően változtatnia kell, az az önbecsülése. Abból induljon ki, az legyen mindennek az alapja, hogy Önt nagyon szereti az Úr. Van valaki, aki feltétel és elvárások nélkül szereti Önt. Ez pedig a Mindenható. Ővele kell jóval szorosabb kapcsolatra találnia. Azt javaslom, most leginkább ezen dolgozzék. Ha katolikus, akkor minél gyakrabban gyónjon és áldozzon. Vegyen részt más szertartásokon is a vasárnapi misén/Liturgián kívül. Olvasson minél többször zsoltárt. Emellett pedig keressen olyan közösséget, ahol elfogadják, szeretik Önt. (Nagyobb városokban van az antialkokolisták klubjához hasonló kör az evés-függőknek. A sorstárs csoport tud talán a legtöbbet segíteni.) De lehet, hogy azért nem a súlya okozza a legfőbb beilleszkedési nehézséget, ez csak egy tényező. Sőt, inkább tünet, következmény. Ma nagyon nagy szükség van az óvodákban jó munkaerőre. Ne adja fel a saját helyének megkeresését. Persze, imában is kérje ezt, hogy mihamarabb megtalálja.
Kedves Lelkiatya! Köszönöm a pár hónappal ezelőtti kérdésemre a választ! De sajnos megint fel kell tennem Önnek egy nehéz témájú kérdést. Ön mindig nagyon okos, ügyes válaszokat ad, ezért teszem fel ezt is.
Sajnos ferde nemi vágyak gyötörnek. Olyan gondolat van bennem, hogy egy ember testből és lélekből áll. Ez bennem elferdült. Hiába tudom, hogy a test és a lélek az egy embert alkot, itt a sátán ezt elferdítette. Ez az egész nemi vágy arról szól(nyílván a szebb lányokra/nőkre érzem), hogy a lányok teste, és a lelke is egy egy külön személy, a test az akit látok lány, a lélek meg benne van a nő hasában, ő is érez, és bármikor, amikor akarja a nő teste(vagyis tehát a nő, akit látok) elkezdi szenvedtetni a lelkét (ami a hasában van).
Erre a nő teste nem 1 pillanatnyi, hanem el nem múló élvezetet érez akár órákon, napokon sőt akár tovább is.
Sajnos a ferde gondolataim szerint vannak nők, akik enyhébben szenvedtetik a lelküket, vannak olyanok akik még erősebben teszik ezt. Nyílván minél erősebben teszi, annál jobban szenved a lelke, és anál nagyobb élvezete lesz a nőnek. Fontos tudni, hogy ezt valós nőkre érzem, pl. pár régebbi gimis osztálytársamra, akiről ezt bebeszéltem magamnak. A nő teste úgy szenvedteti a lelket ahogy akarja. Fontos tudni, hogy a nőnek amikor csak eszébe jut 1 módszer, akkor bármikor ha akarja tudja vele szenvedtetni a lelkét. És a gond, hogy ezek az eszközök nagyon morbid dolgok. Pl. ha az adott nő, akire éppen gondolok a sok közül, olyan kedve van, hogy a lelkén mondjuk menjen kersztül 1 vonat, akkor annyi, hogy erre gondol, és keresztül is megy. Amíg a lelkén kereszül megy a vonat, addig a női test élvezi az egész szenvedést. És itt ha a test kívánja, akár órákig mehet a lelkén a vonat, miközben élvezkedik rajta a test. Sajnos ezért van az, hogy amikor már meghallok egy tehervonatot, hogy megy(mivel az hosszú, és jó sokáig látom, ahogy megy), egyből ez jut eszembe, és képes vagyok valamennyire emiatt erekciót érezni a tehervonat hangjára.
De sajnos szenvedtethetik láncfűrésszel, egyéb véres eszközökkel, vagy égetéssel, bármivel a lelküket.
Az egyik régi osztálytársamról meg már nagyon bebeszéltem magamnak, hogy ő az aki a világon a legjobban szenvedteti a lelkét. Róla eszembe jut minden, amivel csak szenvedtetni lehet valakit, vagy véres bármi.
És a szövegem elején írtam, hogy a ferde vágyam a lelket a nő hasába teszi. Ezért bebeszélem magamnak, hogy amikor egy nőnek szenved a lelke mozog a hasa is. Sajnos már sportolni is nagyon nehezen tudok emiatt, meg bármilyen erőfeszítést tenni, mert ilyenkor jobban ver a szívem az erő miatt, és a szívverés meglátszik, mert ekkor mozog az ember hasa. És akkor a mozgó hasról megint eszembe jut az egész lélekszenvedtetős dolog, legfőképpen az a lány, akiről bebeszélem, hogy a világon a legjobban szenvedteti a lelkét.
Nyilván olyan dolgokra is érzek nemi vágyat, amikor 1 nőnek kilátszik a hasa, vagy ilyesmi, de ezt nem részletezem, mert ez normális.
Amúgy fontos, hogy ez csak gondolat, tehát a kielégüléshez nem kell majd, hogy a jövendő házastársam, vagy bárki szenvedjen. Ez mind csak gondolati fantáziálás. Viszont hiába mondom magamnak, hogy ez téveszme, nem segít. Az segített, hogy úgy mentem neki, hogy minden ilyen gondolatot kizártam. De ez csak kb. 11 napig jött be, onnantól már jöttek a nemi vágyak.
Sajnos több szórakozással se tudom elfojtani ezt az egészet, mert egyetem van, sokat kell tanulni...
Sajnos a rendetelen vágyak nagyon megnehezítik a napjaimat. Ezek miatt nagyon nehéz kerülni az önkielégítést. Egyszer pedig sikerült. 2018-ban letettem, csak hülye módon 2020-ban, több mint 900 nap után magamhoz nyúltam...
Azóta legtöbbször bírom 15 napig, aztán nemtudok mit csinálni annyira jön a vágy arra a lányra legjobban, akiről bebeszélem, hogy a legjobban szenvedteti a lelkét. Ezután mindig jön a csiki-csuki:visszaesem-gyónok-15 nap szünet-megint visszaesem, stb.
De én nem így szeretném. Én egy nagyon küzdő ember vagyok, céljaimat el szoktam érni. Világos a célom, megkapni Istentől újra a kegyelmet, és megint nagyon hosszú ideig, sőt örökre kerülni az önkielégítést. Imádkozni szoktam rendszeresen, de nem válik be. Valami más kell.
2 kérdésem van: Hogyan lehetne ezeket a rendetlen, ferde vágyakat a szép irányába vinnem, hogy a nők szépségére, illatára, ilyenekre érezzek inkább vágyat, ne arra a morbid dologra, amit leírtam?
És, hogyan győzzem le az önkielégítést? Mégegyszer mondom, én örökre le szeretném tenni. Orbán szavával élek a végén: Egyszer már sikerült, újra sikerülni fog!
A választ előre is köszönöm szépen!
Leírásából nem tudom megítélni, hogy mennyire súlyos és zaklató ez a képzelettorzulása. Érdemes legalább egyszer elmennie pszichológiai szakorvoshoz, hogy vele erről beszéljen. Elképzelhető, hogy ez annyira erős, hogy terápiára van szüksége. Normál helyzetben ez nem szokott ennyire uralkodó lenni. Sokan vagyunk, akik küzdünk a gondolatainkkal, s akármennyire akarunk, képtelenek vagyunk szabadulni tőlük. Ennek egyik egyszerű gyógymódja, hogy nem viaskodom a gondolattal, nem szabadulni akarok a gondolattól, hanem mással helyettesítem. Ennek is több módja van. De lehetséges, hogy az Ön esetében annyira elhatalmasodott ez a torzulás, hogy egyéni erőfeszítéssel nem fogja tudni kezelni. Már maga a tény, hogy ennyire részletesen leírta, erre utal. Az imádsághoz való viszonyát is formálnia kell. Hogy azt írja, "nem válik be, valami más kell", arról árulkodik, hogy az imádságot is csupán egy eszköznek tartja a személyisége formálásának folyamatában. Persze, nem vonom kétségbe, hogy őszintén törekszik Isten felé, de ez a képzettorzulás sajnos erre is kihathat. Istenben csupán eszközt lát, hogy helyrejöjjön az élete.
Egyik tanácsom tehát a szakorvossal való találkozás. Másik, hogy az imádságot ne hagyja abba, még ha úgy is érzi, hogy pillanatnyilag nem segít. Az imádsággal az élő Istenhöz kapcsolódunk, erre nagyon nagy szükségünk van. Ez nem csak pszichológiai folyamat, hanem valóságos kötődés a szeretet Istenéhöz. Aki sokkal hatalmasabb nálunk, és teljes szabadságában áll, hogy mit, mikor és hogyan ad meg nekünk.
Azt írja, Ön egy küzdő ember. Ám lehet, Isten azért hagyja meg ebben a bukdácsolásban, hogy az eredményt ne önmagának tulajdonítsa. Sok terület van az életben, ahol nagyot és szépet, értékeset tud alkotni. Persze, azt is mindig az Úrral! Azt javaslom, hogy ezekre figyeljen oda inkább. Ez a fránya jelenség egyelőre itt marad az életében, de ne tulajdonítson ilyen nagy jelentőséget neki. Nincs tökéletes ember, Ön sem az. Most ez a gyenge pontja, de van sok más erőssége is. Azokkal forduljon Istenhöz, azokat adja oda neki és embertársainak. Ez is egyfajta módja annak, hogy a figyelmét eltereli erről a helytelen dologról. De itt ez nem csupán módszer, hanem életmód, életcél.
Ezeket tudom Önnek tanácsolni.
Kedves lelkiatya ha egy katolikus átmegy a hitgyülekezetébe, mert ott kapja meg a szeretetet és elfogadást, akkor ő elkárhozik? Nem hagyja el a katolikus egyházat csak már a gyülekezetbe jár, mert otthonra lelt benne... válaszát előre is köszönöm egy kirekesztett, magányos katolikus hölgy
Legalábbis érthető a lépése, de nem veszélytelen. Érthető, ha szeretetkapcsolatokat keres, hiszen mindenkinek erre van szüksége. Érthető, ha éppen Krisztus egyházának képviselőitől nem kapta meg ezt, akkor csalódottnak érzi magát ebben a közösségben. Érthető, hogy vonzódik abba a közegbe, ahol úgy érzi, szeretettel fogadják, tehát megkapja, amire vágyik. Van azonban néhány fontos dolog, amire szintén figyelnie kell. A Krisztushoz tartozást nem szabad összekevernie az emberi érzelmekkel. Nem mindig ér egybe a kettő. Fontos még, hogy a hitgyülekezetet nem a Szentlélek vezeti, hanem olyan szellemi erők, amelyek csak hasonló jelenséget tudnak produkálni. A legtöbb tag nyilván ott is jóhiszeműen van jelen, nincs, vagy nagyon kevés felelősségük van abban, hogy nem a helyes úton járnak. Ez vonatkozhat az Önhöz hasonló csalódott katolikusokra is, mert hiába mondták nekik, hogy Krisztus egyházában a szeretet Lelke uralkodik, ha ezt nem tapasztalták meg, nincs, ami oda kösse őket. Természetesen mégsem javaslom, hogy hosszú távon fenntartsa ezt a helyzetet, ezt a lelkiállapotot. Csak emberi pótlékot kap, izgató szerekkel ízesített csipszet valódi táplálék, izletes húsleves és egyéb valóságos finomság helyett. Persze, ez a kép is csak gyenge hasonlat, mert Krisztus Egyháza és az efféle emberi közösségek között ennél sokkal hatalmasabb különbség van. Azt javaslom, ha saját közösségében nem találta meg a helyét, s máshová vágyik, akkor inkább másik katolikus közösséget keressen, ahol továbbra is megkapja a szentségeket.
Kedves Lelkiatya!
A szabályok keretet adnak az élerünknek, de korlátoznak is, mert bezárják a lelkünket egy adott szerep megnyilvánulási lehetőségeibe, viselkedésmódjába. Én azt látom, hogy sokszor elfelejtjük a gyermeki önfeledtséget és ráhagyatkozást és a szerepeink komor bábjai és olykor sajnos áldozatai is leszünk a közösségnek való megfelelés miatt. Mit lehet tenni ez ellen? Mit tegyünk, ha ilyesmit érzünk magunkon? Egyáltalán megelőzhető, hogy azonnal a megszokott rutin magatartásunk rutin válaszait adjuk?
Klára
Kedves Klára!
Fontos megfigyelést tett, amelyet érdemes komolyan vennie. Egy kis pontosítást teszek azonban, mert nem a keretek korlátoznak minket, hanem a ránk kényszerített és elfogadott elvárások. A kettő nem ugyanaz. Keretekre ugyanis nagy szükség van. A gyermekek még szorosabb keretek között élnek, mint a felnőttek, mégis tudnak felszabadultak, önfeledtek lenni. Erre jó példa az ikonfestészet, ahol nagyon szigorú keretek szabják meg az ábrázolás módját, mégis elképesztő gazdagság jelenhet meg egy-egy ilyen alkotáson. Tehát ne a kereteket korholjuk, hanem az elvárásokat fogadjuk fenntartásokkal. Semmi nem kényszerít minket, hogy az elvárásoknak akarjunk megfelelni, legföljebb a saját gyöngeségünk. Ezzel nem arra buzdítom, hogy legyen polgárpukkasztó, legföljebb akkor, ha erre a belső szabadsága és a Lélektől való indíttatása készteti. Akkor akár az is lehet. De alapvetően nem ez a Lélek útja. A Lélek alázatosan követi a rendet (1Kor 14,32-33). Ám az is igaz, hogy felnőtté válva nem csak az elvárásoknak való megfelelés miatt válunk egyre merevebbé, valahogy ez a korral is együtt jár. A lelki meszesedés sokkal hamarabb jelentkezik, mint a testi. Mit tehetünk ellene? Valami olyasmit, mint a testünk meszesedése ellen. Hajlékonynak kell maradni, mozgékonynak, dinamikusnak. Ilyen legyen a lelkem, a lelki életem. Ne engedjek a begyepesedésnek, a lustaságból való renyhülésnek, hanem tartsam ébren a lelkem, hogy mindig a Lélek rezdülésére figyeljen. A játékosság, a humor, a sok nevetés is segít abban, hogy gyermekiek maradjunk lélekben. Ha nem akarjuk túl komolyan venni saját magunkat. Ha tudunk nevetni önmagunkon. Ezek mind segítenek abban, hogy a lelkünk hajlékony maradjon. Jó erre figyelni, mert akkor az ember könnyebben tudja követni Isten útját, a Lélek vezetését. Nem a gyermeki lét a cél, ez csak jó eszköz arra, hogy Isten alkalmas szolgálattevőivé váljunk.
Tisztelt Lelkiatya!
Lehet elképzelhetetlennek hangzik, de olyan 3 évvel ezelőtt álmomban megjelent számomra Jézus, tantó Jézus alakban. Rövid volt a jelenés, csak annyit mondott, hogy tanuljak, mert fontos szerepet szán nekem a társadalomban. Hogy értsem ezt? Tényleg megtörtént, vagy csak beképzeltem?
Válaszát köszönöm! Nándor
Kedves Nándor! Ezt fontos üzenetnek kell vennie. Ha olyan álma van, amely az életére jó hatással lehet, akkor azt nagyon is komolyan kell venni. Érdekes, hogy most, három év múlva kérdez rá, hogy mit kezdjen ezzel. Persze, lehet, hogy másokkal is megosztotta már, mindenesetre kell, hogy ez Önt erős elhatározásra késztesse, hogy ezt az üzenetet vegye komolyan.
Dicsőség Jézus Krisztusnak, kedves Lelkiatya!
A minap során séta közben az egyik családtaggal beszélgettünk és a beszélgetés során szóba jött, hogy vannak-e szellemek. Én állítottam, hogy nincsenek, mivel a két lét -mennyország és föld- nincs átjárás, és ezt Jézusnak a szegény Lázár és a gazdag példabeszédével támasztottam alá. Aztán viszont kikerestem ezt a példabeszédet és láttam, hogy abban nem éppen erről volt szó, s Urunk szavait, példabeszédét tévesen használtam föl. Azóta többször is imádkoztam Istenhez és a bocsánatát kértem, hogy tévesen idéztem szavait és, hogy állást foglaltam egy olyan dologban, amit csak Ő tud. Azóta bánt ez a dolog. A Lelkiatya hogyan vélekedik erről?
Üdvözlettel: egy testvére
Ha jól értelmezem, ebben a fölvetésében két dolog is megjelenik. Egyrészt, hogy valóban vannak-e szellemek, illetve, hogy akár vannak, akár nincsenek, Önnek ez a gyors reakciója hogyan ítélhető meg. Legalábbis a válaszomban kettéválasztom a két témát.
A katolikus (és ortodox) tanítás egyértelművé teszi, hogy vannak szellemek. Vannak angyalok - igaz, ezeket nem szoktuk szellemeknek mondani - és vannak gonosz szellemek. A hitvallásunkban azt valljuk, hogy Isten a látható és láthatatlan dolgok teremtője. Ezek a láthatatlan lények az angyalok és a belőlük szabad akaratuknál fogva kivált gonosz lelkek. De ennél jóval bőségesebb utalásokat találunk a Bibliában. Mind az Ó- mind az Újszövetség számtalan helyen emlegeti őket. Ezeknek a részeknek, és ezek továbbgondolásának kibontásából épült ki az angeológia, az angyalokkal foglalkozó tudomány. Ez meglehetősen széleskörű szelete a teológiának. Ezt egyszerűen csak annyival elintézni, hogy angyalok nincsenek, meglehetősen sommás lenne.
Ugyanakkor ezt a magatartását én nem tartom annyira súlyosnak. Sőt, épp ellenkezőleg. Kicsit olyan, mint amikor az ember önkéntelenül odacsap, ha megcsípi egy szúnyog. Ezt, persze, társaságban nem illik, és kicsit elszégyelli magát miatta. De Ön nem csak pironkodik, hanem ennél többet tesz, utána is néz a dolognak, fontosnak tartja, hogy foglalkozzék a kérdéssel. Úgyhogy véleményem szerint egyáltalán nincs oka arra, hogy bántsa ez a dolog. Javaslom, hogy késztesse arra, hogy még jobban utánanéz, mit tanít az Egyház a jó és rossz szellemekről, az angyalokról meg a gonosz lelkekről.
Kedves Lelkiatya! A biblián elmélkedtem és az a kérdés merült fel bennem, hogy amikor Ádám és Éva Istennel beszélgettek akkor ők látták Istent vagy ők sem látták mint mi? Illetve miért rejtőztek el előle és hogy tudták ezt megtenni? Isten mindenhol jelen van akkor nem lehet előle elbújni. Mire akar itt utalni a Szentírás?
Azért azt ki kell mondanunk, hogy nem tudjuk, milyen állapotok voltak a Paradicsomban a bűnbeesés előtt. Találgatásaink lehetnek, érdekes erről elgondolkodni, de hogy nem találjuk el, az egészen biztos. Én úgy tudom elképzelni, mint amikor nagyon mélyen hívő lélek imádkozik, akkor nagyon közel érzi magát Istenhöz, a szavát is sokkal jobban ki tudja venni, mint az, aki nem vagy alig imádkozik. Nos, az ilyen mély lelki emberhöz képest még sokkal közelebb voltak a legelsőnek megteremtett emberek a bűnbeesés előtt. Tehát Istenhöz is sokkal közelebb.
Hogy Isten lépteit hallották, és elrejtőztek előle, ezt sem tudjuk hogyan elképzelni, de az biztos, hogy ez az előttünk lévő leírás nagyon emberformájú, nagyon emberi elképzelésre utal. A részleteken ezért nem is érdemes rágódni, mert pont a lényeg sikkadhat el.
Tisztelt Lelkiatya!
Ön mit gondol arról, hogy a világ próbál keresztényekkel is elfogadtatni olyan dolgokat, mint például a pornó? Én többször is megkaptam, hogy nem normális, hogy ezt kérem a páromtól, hogy ne nézzen. Ön szerint miért lett ez ennyire elfogadott, természetes? És egy keresztény hogyan tudná ezt kezelni, azon kívül, hogy elzárkózik tőle?
Válaszát előre is köszönöm!
Sajnos valóban rettentően elharapódzott ez a veszedelmes, lelki pestis. Ugyanis ma már nagyon könnyen hozzáférhetővé vált. Sőt, a terjesztői is agyafúrt megoldásokkal kínálják föl oly módon, hogy az ember szinte észre sem veszi, hogy a csapdájukba került. Ezen kívül nagyon sok esetben már függés is kialakult, s ilyenkor nincs foganatja semmilyen érvelésnek. Mint az alkoholnál vagy a cigarettánál. Sok házaspár szenved ettől, hogy a férfi gyakorlatilag függővé vált, s még ha akarná sem tudja abbahagyni, s egyszerűen nem érzékeli, hogy ez mennyire megalázó a párja számára. A pornó kezelésének egyetlen módja, hogy az ember teljesen és végérvényesen elzárkózik tőle, egyszerűen nem hagyja, hogy bekússzon az életébe, gondolataiba. Ehhöz nagyon tudatos elszántság kell. A legtöbb esetben ez erőst hiányzik, legföljebb addig jutnak el, hogy tényleg nem túl jó dolog ez, de a veszedelmességét nem ismerik föl, ezért az elzárkózás sem tud határozott lenni.
A párkapcsolatban erről sokat kell beszélni, de mindenképp harag, vádaskodás nélkül. Még ha nehéznek tűnik is. De akkor van esélye, hogy lesz némi foganatja az ilyen jellegű erőfeszítéseknek. Semmiképp se adja föl. Nagyon kérje Istent a férje gyógyulásáért, és árgus szemekkel figyelje ki azt a helyzetet, amikor erről a párjával érdemben lehet majd beszélgetni.
Csókolom pap bácsi, azt szeretném kérdezni hogy a Percy Jakson könyvekben olvastam olyan emberekről akik egyik szülője Isten volt a másik pedig ember, fél Istennek hívták őket. Jézus is fél Isten volt?
Nem, Jézus nem félisten volt. Ahogy a hitvallásban is mondjuk: ...valóságos Isten és valóságos ember" volt Jézus. Ez nagyon fontos hitigazság, hogy Jézus ugyanúgy Isten, mint az Atya és a Lélek, és ugyanúgy ember, mint Mária, vagy a pápák, vagy Ön vagy én. Jézus tehát valóságos Isten és valóságos ember. Ha bármiben fél volna, akkor már nem volna mindkettő teljesen.
Kedves Lelkiatya!
Hogy kell értelmezni V. Piusz pápa Quo Primum kezdetű bullájának alábbi részletét? Hogyan tudta azt a pápa elrendelni, hogy az általa kiadott Missalét "mindörökre" használatban lehessen? A misekánon szerkezete nem tűnik dogmatikai kérdésnek, így egészen furcsa számomra, hogy ezt V. Piusz megreformálhatatlan rendeletnek tekinti. Ha így lenne, akkor Ferenc pápa nem tudta volna kiadni a Traditionis Custodes kezdetű motu proprióját.
Válaszát előre is köszönöm!
"[A]postoli hatalmunk erejénél fogva engedélyezzük és mindörökre megengedjük, hogy a szentmise bármely szentegyházban történő énekléséhez, vagy mondásához teljesen ezt a Misekönyvet követhessék ezentúl, és a lelkiismeret minden aggálya nélkül, vagy bármilyen büntetésnek, ítéletnek vagy cenzúrának való kiszolgáltatottság félelme nélkül, szabadon és törvényesen. Sem az elöljárók, sem az adminisztrátorok, kanonokok, káplánok és más világi vagy szerzetespapok, semmilyen jogcímen nem kényszeríthetők arra, hogy másként mutassák be a szentmisét, mint ahogyan azt mi megparancsoltuk.
Ugyanígy kihirdetjük és elrendeljük, hogy senki nem kényszeríthető vagy erőszakolható ennek a Misekönyvnek a megváltoztatására, és hogy ezen dokumentum nem vonható vissza és nem módosítható, hanem mindörökké érvényes marad, és megőrzi teljes érvényét a megelőző apostoli alkotmányok és határozatok ellenére; éppígy bármely részleges vagy egyetemleges zsinat általános vagy sajátos alkotmánya vagy rendelete ellenére; valamint a már említett szentegyházak régi és emberemlékezetet meghaladó rendelkezések szerint végzett gyakorlata és szokása ellenére is, kivéve, amennyiben ez utóbbiak kétszáz évnél régebbiek."
Sajnos nem értek sem az egyháztörténelemhöz sem az egyházjoghoz. Egyszerű ember lévén annyit tudok erre mondani, hogy V. Piusz pápának ezen rendelkezése máig érvényben van, és logikus értelmezés szerint valóban érvényben is marad mindörökre. Ugyanis vajmi kis esélye van annak, hogy az Egyházunk akkorát változzon, hogy egyszer majd kényszeríthető vagy megerőszakolhatóvá váljék az említett misekönyv megváltoztatása. Ilyet igazán nem tudok elképzelni. Hogy más rendelet keletkezzék, hogy a Missalé szövegét megváltoztassák, az, persze, lehetséges, no de nem kényszerítés és megerőszakolás útján, az egészen biztos. Szerintem ezért lehetett a pápai rendelkezés szövegének szerzője ennyire magabiztos. Joggal láthatta örökérvényűnek, hogy ilyen kényszerítés és megerőszakolás soha nem lesz az Egyházban.
Ha viszont nem jól értettem a szöveget, vagy félreértettem az Ön kérdését, akkor bocsánatot kérek. Valószínű, nem is kellett volna semmit sem írnom erre a kérdésre, hiszen nem lelki természetű dologként esélyem sincs arra, hogy megfelelő választ adhassak. Ezért bocsánatát kérem.
Kedves Lelkiatya! Miért üdvözülünk azonnal ha vértanú halált halunk?
Örökéletünk sorsa az utolsó pillanatban dől el. Ezt nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, hogy a végső döntésünk határozza meg az örökéletünket. Illetve a mindenható és végtelen irgalmas Úr a végső döntésünket teljesíti. Ha Vele akarunk élni, akkor határtalan szeretettel magához fogad, ha nélküle, akkor határtalan szomorúsággal - ha rávetíthetjük ezt a nagyon emberi érzést - enged el a kárhozatba. A legutolsó pillanatot egész életünkön át készítjük elő. Egy jó mondás világítja ezt meg: amerre dől a fa, amíg él, kivágásakor is arra fog dőlni. Persze, ehhöz hozzátehetjük, hogy sok példát ismerünk, amikor az utolsó pillanatban hatalmas kegyelmet kap az elköltöző lélek a megtérésre. Sok ilyen vértanú van, aki életében pogány módon élt, de az utolsó pillanatban fölismerte Jézus szeretetét, és vállalta érte a vértanúhalált. Nyilván ezeknél a személyeknél Isten látja belső világukat, s tudja, hogy élni is fognak ezzel a végső nagy kegyelemmel.
Akinek az utolsó tette az Isten melletti elköteleződés, annál biztosra vehetjük, hogy Isten azonnal magához is fogadja. Nem vizsgálgatja korábbi tetteit, nem mérlegeli a súlyosbító körülményeket. Örül, hogy valaki hozzá akar tartozni, hogy valakit magához fogadhat. Ezért lehetünk biztosak abban, hogy aki vértanúságban az életét odaadja Jézusnak, annak Jézus azon nyomban örökéletet ad.
Tisztelt Lelkiatya!
Ha nem vesz körül külső csönd (forgalmas helyen lakom), akkor hogyan végezhetem a Jézus-imát? Hogyan tudnék a zajban is eljutni a szívemben élő Krisztusig?
Hangosan, félhangosan mondva. Nyilván nem úgy, hogy ezzel magára vonja mások figyelmét, mégis saját magának hallható módon. És szép lassan. Van, akinek a gyors mondás tűnik jobbnak. De forgalmas közegben a gyors mondás inkább felzaklatja az embert.
Ugyanakkor kell, hogy legyen az Ön számára is csöndes hely, esetleg fölkeléskor hajnalban vagy késő este felé. Ha megteheti, érdemes este hamarabb lefeküdni, és hajnalban rászánni időt az imádságra, majd visszafeküdni még az éjjel hátralevő részét tovább aludni. Van, akinek ez is jól alkalmazható, de van akinél nem. Kísérletezze ki saját magának, melyik a leghatékonyabb. Miközben ezen iparkodik, valójában ez is imádság, Isten felé törekvés.
D.J.K.! Kedves lelkiatya! Kérdésem, hogy ha egy görögkatolikus csalad elköltözött egy másik megyébe, az ő estükben van-e lehetőség az ottani parkiára átiratkozni, hogy ott fizessék az adót az egyháznak, abba a görögkatolikus egyházközségbe tartozzanak.
Ó, bárcsak sok ilyen kérdést kapnánk! Nem az adó miatt, hanem, hogy el ne vesszenek a görögkatolikusaink. Igen, természetesen van lehetőség erre. Sőt, mondhatni, keresztény kötelességünk is megkeresni egyházunk közösségét, hogy Istennel való kapcsolatunkat továbbra is erősíteni tudjuk.
Ha ír nekem külön a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu címre, akkor közvetlenül is össze tudom kötni Önöket az új parókussal.
De van egy érdekes térképünk is a honlapon, az ADATTÁR rovaton belül a TELEPÜLÉSJEGYZÉK oldal. Itt bárki rákattintva a keresett településre megtalálhatja, hogy az melyik parókiához tartozik. De úgy is rá lehet keresni, hogy beírja a települést, amely aztán kiadja a vonatkozó parókia nevét. Arra kattintva pedig minden szükséges adatot (parókus nevét, címét, elérhetőségét, stb.) megkaphat.
https://hd.gorogkatolikus.hu/adattar-telepulesjegyzek
Kedves lelkiatya kérem imádkozzon értem, kedden rögenre és szájsebészetre kell mennem 4 gyulladt fog miatt, a fogorvos küldött tovább mert nem tud segíteni. Nagyon félek tőle, még sosem voltam ilyen helyen, de most már a fájdalom nagyobb mint a félelmem.
Tehát akkor még két nap. Javaslom, hogy ajánlja föl ezt a szenvedését valakiért, valakikért, vagy egyszerűen csak magyar hazánkért vagy egyházért. Akkor nem vész kárba ez a szenvedés. De természetesen a tanácsaim mellett imádkozom is Önért.
