Testvérileg figyelmeztetem, kedves Balázs, hogy amikor ilyen gondolatok kerülgetik az embert, hogy "annyira nagy szükség volna remetére, s milyen kár, hogy nincs rá vállalkozó", akkor ez akár arra is utalhat, hogy a Szentlélek éppen az Ön lelkét készíti erre az elkötelezett Krisztus-követő életre. No persze, ez azért nem teljesen biztos, csak szólok. Hogy mit tehetünk azért, hogy legyen magyar Áthosz? Sokkal komolyabban kell vennünk saját lelkiéletünket. Szomorú tény, hogy a templomba járó, imádkozó keresztények között is a legtöbben a kényelmes kereszténységet választják, langyos hőfokon élik meg a Krisztushoz tartozásukat. Félő, hogy ebbe a csoportba mi ketten, Ön és én is beletartozunk. Föl kell mérnünk, hogy Isten mit kér, mit kínál nekünk, nekem személy szerint, és azt teljes odaadással követni. Nincs más módja a környezetünk kereszténnyé tételének, mint az, hogy magunkat tesszük igazi kereszténnyé. Ha ez sikerül, akkor ennek lesz hatása másokra is.

Szó sincs róla. Az efféle jelentéktelen hibáknak semmi jelentőségük sincsen. Ráadásul, ha jól értem, a tévedésével nem is közelebbre helyezte a legutóbbi gyónást, hanem véletlenül távolabbra. (Általában arra van késztetése az embernek, hogy ne vallja be, milyen régen gyónt.) Szóval, semmi baj, minden rendben van. Viszont javaslom, hogy egy hónap múlva újra menjen gyónni. Akkor már lassan rögzül majd, hogy havonta végzi a szentgyónását.

Nem igazán segít egy döntésben, ha csak azt mérlegelem, hogy egy cselekedet bűn-e vagy nem? Az így föltett kérdés mit segít? Ha bűn, nem teszem meg, ha nem bűn megteszem? A tetteink mérlegelésénél ez nem elégséges. Nem is merem kimondani, hogy a választáson nem részt venni bűn. Ez túlságosan erős erkölcsi ítélet lenne. Mégsem javaslom ezt a választást. Tudniillik, ez is egyfajta választás. A választásból kimaradni nem lehet. Ez fizikai képtelenség. Ha nem megyek el szavazni, ez is részét képezi a választásnak. Ezzel hozzájárulok ahhoz, hogy mások döntsenek helyettem, tehát mások döntését erősítem. Valamilyen döntés mindenképpen lesz. Ha nem szavazok senkire, akkor ezzel azokat erősítem, akikre nem szavaztam. De ez nem csak matematika, s főként nem az. A szavazás rendszere felelőssé teszi az egész társadalmat, annak minden tagját. Ennek felelőssége alól nem lehet kibújni. Nem menekülhetünk el a mérlegelés feladata elől. A tanácsom, hogy ha nem látok olyan pártot, akit jónak tartok a vezetésre, akkor legalábbis a kisebb rosszat válasszam. Azzal valamelyest közelebb tudom vinni a választás eredményét ahhoz, amit én szeretnék. Mert ha a nagyobb rossz győz, és én kimaradtam, akkor azt segítettem. Nem javaslom tehát, hogy kimaradjon. Mérlegeljen, imádkozzék, és szavazzon arra, aki legalábbis az Ön megítélése szerint kisebb rosszat tesz a nemeztünknek, a jövőnknek. Ha mással nem, ennyivel tudja segíteni az országunkat. Ez még mindig jobb, mint ha nem segíti.

Kedves Anna! A biblikusok azt mondják, főként Jézus működésének kezdetén mondta, hogy ne beszéljenek a csodákról. Később már nem mondta ezt, amikor már teljesen ismertté lett a személye. S valóban, ahogy mondja, minden bizonnyal el akarta kerülni, hogy ezek a csodák tegyék őt híressé. Nem ezt volt vele a szándéka. Tudta, hogy az emberek erre jobban kiváncsiak, pedig ő az Evangéliumot akarta hirdetni, nem a csodákat szaporítani. Volt olyan helyzet is, amikor kifejezetten mondta tanítványainak: "Vigyétek hírül, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel" (Lk 7,22). Persze, ez ekkor még a börtönben lévő Keresztelő Jánosnak szólt. Mindenesetre ékes példa arra, hogy Jézusnak nem minden helyzetben az volt a szándéka, hogy ne beszéljenek a csodáiról.

Nyilván sokkal nehezebb a gyermek vallásos nevelése úgy, ha csak az egyik szülő veszi komolyan. Ugyanakkor már az is nagy dolog. S ha ez az apa, akkor pedig különösen. Ha az édesanya ritkábban akar menni templomba, szerintem hagyja, ne erőltesse ezt. Ne éreztesse vele, hogy ezt Ön elvárná. Úgyis tudja. Hagyja meg őt szabadon. Persze, azért imádkozzék minden nap, hogy egyszer a felesége is fölismerje, milyen csodálatos az Úrral élni. Sok példát láttam már, hogy a házastárs kiimádkozta a társa megtérését. Ami a kislányt illeti, leginkább arra törekedjék, hogy vonzó legyen számára a templom és az imádkozás. Ha kicsi még a leányka - úgy sejtem, igen - akkor egyáltalán nem kell erőltetni semmit. Értse meg, hogy ez az élet rendje, szokjon bele. De nem kényszerítéssel, hanem természetes módon odavinni, belevinni. A templomban azt tanulja meg, hogy ez különleges hely, ahol főként azért kell csöndben maradni, hogy másokat ne zavarjunk. De azért szaladgálhat is, amikor csak lehet, hadd érezze jól magát ott. Az is jó érzés neki, hogy az édesapjával van. Ön ott imádkozzék minél buzgóbban, nem kell tanítgatnia a gyermekét a jó magaviseletre. Persze, tanítsa meg keresztet vetni, metániát végezni, gyertyát gyújtani. Amikor már tudja mondani, tanítsa meg az imákra. Ha görögkatolikus, akkor főként a szokásos kezdetre (Mennyei Király, Háromszorszent, Miatyánk). De a templomban lehetőleg ne fegyelmezgesse a lányát. Akkor majd nem fogja szeretni azt a helyet, meg Ön sem imádkozik igazán, s így a lánya is Önt nem imádkozni, hanem fegyelmezni látja. Azt viszont mindenképp jó volna kialakítani, hogy a lányával kivétel nélkül minden vasárnap elmenjenek a templomba. Kérje meg a feleségét, hogy ebben segítse. Természetessé tud válni az is, hogy az édesapa megy a gyermekekkel a templomba, de az édesanya otthon marad valamiért. Ez is kezelhető, csak ne akarja lebeszélni a gyermeket a templomról, az nagyon nehézzé tenné a dolgot. Viszont addig ne menjen el az imádság, hogy sírás legyen belőle. Ha ellenkezik a kislány, akkor üsse el a dolgot tréfával. Lehetőleg ne maradjon meg az, hogy engedetlen volt, és "ő győzőtt". A tréfa, a móka ilyenkor sokat segít. Ha kacagjon sokat az a kislány! (Megjegyzem, még többet fog kacagni, ha majd lesz sok testvére. Isten szeretetéről is többet fog tudni, ha sok oldalról veszik majd körül az őt szerető emberek, családtagok.)

Amennyire látom, ma nagyon könnyű állást találni. Persze, ideálisat, pont olyat, amit szeretne az ember, azért nem biztos. De munkalehetőség az van, hála Istennek. Előtte mindenképpen imádkozzék, ne csak az álláskínálatokat böngéssze. De biztosan találni fog. Az ilyen helyzetek jó próbatételek a bizalomra, ráhagyatkozásra. Ilyenkor ezt lehet gyakorolni. Bízzon, higgyen, imádkozzék, és persze, keressen!

A váci egyházmegyében dolgozik egy nagyon tapasztalt lelkiatya, Tóth András. Ő igazából az ottani atyák lelki támasza. Bármelyik atyát megkérdezi, meg tudja mondani az elérhetőségét.

Ez az alap. Lehet ennél szigorúbban is megtartani, de a hústól való tartózkodás az előírás.

Ezt a lelkiatyja tudja legjobban megmondani Önnek. Én azt tanácsolom általánosságban, hogy ne féljünk áldozatokat hozni a lelkiéletünk érdekében. Ha valaki azt mondaná Önnek, hogy ha minden hónapban elutazik az ország legtávolabbi végébe, és onnan lehetőleg még aznap vissza, akkor minden egyes alkalommal kap 100 ezer forintot, akkor vajon megtenné-e ezt az utat? Biztosíthatom, hogy sokkal többet nyer az életében a lelkiatyával való rendszeres kapcsolattartással, mint ha havonta ekkora összeget kapna. Telefonon is lehet beszélgetni, de az nyilván nem tudja ugyanazt nyújtani, mint a személyes találkozás, amelyet megtervez, amelyért időt, pénzt, energiát áldoz. Ráadásul telefonon keresztül nem lehet gyónni. Persze, az nem feltétlenül része a lelkivezetésnek, csak ez is egy hátrány a telefonon való kapcsolattartásnak. Attól ne féljen, hogy a lelkiatyát terheli. Ez a feladata, hogy rendelkezésre álljon. Ha a kérése nem túlzó, tehát, hogy havonta egy fél órára, esetleg egy órára találkozzanak, ezt valószínű elfogadja. Persze, akkor ennek a fél vagy egy órának nagyon intenzívnek kell lennie, készülnie kell rá, a valós kérdéseket föltenni, s nem hétköznapi csip-csup bánatokkal terhelni a lelkiatyát.

Ha "gondolkodik a papi pályán", ez még csak nagyon zsenge megjelenése a hivatásnak. Ezen a ponton még nem azzal kell törődni, hogy megvan-e az alkalmassága vagy nincsen. Most még sokkal inkább befelé figyeljen és ne annyira a külső elemekre. Erősítse, mélyítse kapcsolatát Istennel, hogy megtanulja minél tisztábban meghallani az ő hangját, fölismerni és követni az ő akaratát a hétköznapi életben. Ha ugyanis nem ezen dolgozik, hanem gondolataiban töpreng, hogy mi is volna jó az életében, akkor könnyen elmehet a lényeg mellett. Az, hogy valaki nem tud autót vezetni, még nem teszi alkalmatlanná a papi szolgálatra. Tény, hogy általánosságban véve sok olyan feladat van, amelyhez szükséges az autóvezetés, de számtalan olyan is van, amelyhöz ez nem kell. Úgyhogy ezzel most egyáltalán ne foglalkozzék. Sokkal inkább a lelkiéletének a mélyítésével: napi imádság és szentírásolvasás, rendszeres szentségi élet (havi gyónás, rendszeres, akár napi áldozás), lelkiatyával való gyakori, rendszeres találkozás. Ezek azok, amelyek nélkül nem fog fejlődni, megerősödni a papi hivatása. Aztán majd, ha oda kerül a dolog, hogy mégis ebben az irányban érzékeli az Úr hívását, akkor szépen minden ehhöz az isteni akarathoz fog igazodni.

Szóljon neki valaki négyszemközt. Ha nem hallgat arra az emberre, akkor ketten vagy hárman keressék föl, és beszélgessenek el vele. Ha őrájuk sem hallgat, akkor értesítsék erről az esperes atyát. Egyébként nagy valószínűséggel, ha ilyet tesz az atya, akkor annak mélyebb háttere van, valami egyebet rejteget, amellyel nem tud, nem mer szembesülni. Tehát segítenek neki azzal, ha megpróbálják a jelenséggel szembesíteni, szeretettel figyelmeztetni.

Éppen be lehet menni, de csak úgy, mint minden más mecsetbe: fejfedővel, lábbeli nélkül. Ez még önmagában talán nem is volna baj, de nyilván a muszlim imahelyen nem tud úgy szétnézni az ember, mint egy múzeumban. Például alig hiszem, hogy föl lehet menni az emeletre, bemenni a régi császári helyiségbe, ahol még néhány megmaradt mozaik található, közöttük a mi Árpádházi Szent Piroskánk (Iréné császárné) képe.

Amire levele végén utal, az alighanem Szent Baziltól származik, csak nem pontos az idézet. Szent Bazil atyánk ezt tanítja, hogy ha a törvény bármely pontja ellen vétkezel, bűnt követsz el. De nem beszél halálos bűnről, ő még nem használja ezt a kifejezést. Azt egyébként nem is olyan könnyű elkövetni, hiszen ahhoz tudatosan kell akarni a rosszat mégpedig súlyos dologban. Amikor az ember nem tud uralkodni az érzéki vágyakon, akkor, bár az elkövetett tettet nem öntudatlanul hajtja végre, tehát maga a tett ugyan tudatos, de nem tudatosan rosszat akar vele tenni, nem szembefordulni akar Istennel, akár a kárhozattal sem törődve. Szóval, az az állapot, amiben Ön most van, nem halálos bűn állapota. Persze, mégis azt mondom, igyekezzék minél hamarabb szabadulni. Lám, fölismerte, hogy a saját makacssága vezette bele ebbe a helyzetbe. Már ez is jó! Javaslom, hogy válassza külön a kettőt. Lehet hogy rossz hír, de az érzékiséget hamarabb le fogja tudni vetkőzni, mint a gőgöt. Lásson hozzá tehát először ehhöz a könnyebbhöz! Hozza meg a döntést, hogy ezt egyszersmindenkorra leteszi, és mindjárt az első kísértéseket zárja ki. Amikor tisztátalan vágyakkal nézne a másik nemre, netán képekre, akkor ezt azon nyomban állítsa le. Ezt még le tudja. Amikor már elhatalmasodik az érzéki vágy, akkor ez már szinte lehetetlen. Egyébként, amit leír, az tanulságos példája a sátán kísértése csapdájának. A rosszat egy másik rosszal akarta orvosolni, amely eleinte kedvezőnek is tűnt, de utána az még nagyobb rosszá vált. Mondom, tanulságos: semmiféle rosszal sohasem szabad megalkudni. De ismétlem, ezt a harcot kicsiben érdemes megvívni, amíg a kis kígyó fejét még el lehet taposni. Tehát a jelentkező kísértés elején. A horoszkópjával ne törődjön. Ha annak bármi jelentőséget tulajdonít, ez szinte bénítja a törekvését, mert öntudatlanul is belevésődik, hogy ezen nem lehet változtatni. Ezt felejtse el. Isten Szentlelke hatalmas dolgokat tud művelni az emberben. Ővele keresse a kapcsolatot. Ne egyedül akarja legyőzni a rossz tulajdonságát, hanem Istenbe kapaszkodva, tőle kérve a segítséget. Ha hisz ebben és ki is tart az érte való imádságban, szép eredményeket fog átélni.

Egy római katolikus ember is megélheti a hitét a bizánci liturgiában és a kelet egyházfegyelem megtartásával, és fordítva. Ehhöz nem kell rítust váltani. Amikor valóban indokolt a rítusváltás, akkor ezt a két érintett püspök engedélyével meg lehet tenni. De ismétlem, enélkül is meg lehet élni mindkét rítus lelkiségét.

Persze! Hiszen épp azt írta, hogy "annyira bántam mindent". Kell ennél több. Mindent megbánt, az Úr pedig mindent megbocsátott. Nem mosógép a szentgyónás, hogy csak azokat tisztítja meg, amelyeket bedobtunk. A szentgyónás is személyes találkozás Jézussal, és a megtisztulás is az ő szeretetéből fakad. A részünkről a bánat, az ő részéről a végtelen irgalom. Egyrészt törekednünk kell arra, hogy lehetőleg mindent elmondjunk, amire emlékszünk, de a lényeg nem ez, hanem a mély és őszinte bánat. Úgysem tudunk mindent elmondani, az képtelenség lenne. Ezért is szoktuk így befejezni a bűnök felsorolását: "Többre nem emlékszem." Vagy így: "Minden más bűnt is megbánok, melyeket elkövettem." Szóval, egyáltalán ne legyen bizonytalan Istenünk végtelen irgalmában!