A legfőbb érték, amit védeni akarunk: a szentségi házasság, s nem valamilyen módszer. A házaspároknak a szentségi házasság legyen a fontos, annak minden dimenziójával. A szeretet komplex, s műveljék komplexen: legyen benne testi gyöngédség, szellemi-kulturális kapcsolat, spiritualitás. Isten a teljes embert áldja meg a házasságkötésben. Igyekezzenek a házasok élethossziglan minden szálon erősíteni a szeretet, hiszen sok szálat megtépáznak a külső és belső kísértések. Ebben van helye a kulturált, játékos, gyöngéd szexualitásnak is. Az egyház nem a módszerekről akar beszélni, hanem a házasság szentségéről. Ha módszerről van szó, akkor az abortív módszerek kerülésére hívja föl elsősorban a figyelmet. A nem abortív következményekkel járó módszereket a tanítóhivatal sehol sem nevezi halálos bűnnek. A halálos bűnhöz tudatos gonosz szándék, súlyos tett és súlyos következmények kellenek, s csak mindhárom együttes jelenléte okoz halálos bűnt. Sokszor hangsúlyozom, hogy halálos bűnt nem is olyan könnyű elkövetni. Az egyház a hivatalos tanításaiban a természetes módszert ajánlja. Ám, ha megfelelően súlyos okból a házasfelek lelkiismeretük alapján más (nem abortív) eszközt alkalmaznak, nem terheli őket a súlyos bűn vádja. Mindenesetre javasolt a személyes élethelyzetet egy jó lelkivezetővel átbeszélni.

Amikor ez indokolt, s úgy látom, az Ön esetében lehet megfelelő okot találni erre, akkor megvan a maga egyházjogi útja a rítusváltásnak. Általában nem szoktuk javasolni, mert nincs rá igazán szükség, hiszen az ember nyugodtan megélheti a hitét a másik rítusban is, akár családi akár egyéb okok miatt. Nos, ha mégis indokolt esetről van szó, akkor az illető hívőnek írásbeli kérelemmel kell fordulnia a saját megyéspüspökéhöz, amelyben leírja a rítusváltási kérelmét, természetesen melléírva az indokokat is. Ha ezek alapján a megyéspüspök megadja az engedélyt, akkor annak birtokában újabb engedélyt kér a befogadó püspöknek címezve, amelyben mellékeli az elengedő püspök jóváhagyó írását. Ha a befogadó püspök jóváhagyását is megkapta, akkor a lakóhelyén illetékes parókusnak/plébánosnak és még két tanúnak a jelenlétében kell igazolnia ezt a szándékát, amelyet a parókus/plébános sorszám nélkül bejegyez a keresztelendők anyakönyvébe.

Kedves Gyöngyvér! Ez egyáltalán nem ismeretlen jelenség. Ez az ima küzdelmének az ideje. Az megerősítő tapasztalat, hogy közösségben jobban tud imádkozni, de mindenképpen azt tanácsolom, hogy ezzel ne elégedjék meg. Ne azzal akarja az imaéletét fejleszteni, hogy többet jár el közösségi imákra. Mert most nem erre van Önnek szüksége. Természetesen továbbra is imádkozzék együtt más testvérekkel, lehetőleg templomban, zsolozsmába vagy más hiteles közösségi imába becsatlakozva. De most jobban az egyéni imáját kell fejlesztenie. Hogyan? Egész egyszerűen a kitartással. Ne bátortalanítsa, ne kedvetlenítse el, ha most hosszabb ideje már nem megy úgy, mint régen, vagy mint szeretné. Ha kitart ebben a szakaszban, nagyon szép megerősítést fog megélni. Folytassa nyugodtan az egyéni ima küzdelmét. Azzal a biztos tudattal, hogy ez éppen olyan kedves az Úrnak, mint ha szárnyaló szívvel tudna imádkozni. Sőt! Ezt a nyomasztó egykedvűséget az Ön kitartása, hűsége, állhatatossága fogja áttörni, semmi más. Lehet, hogy ez nem túl vigasztaló, de valójában azért az, mert ide már az imában fejlett személyek jutnak el. Ne csüggedjék, tehát! Az eddig átélt kegyelmi ajándékok továbbra is hatnak, csak most búvópatak szerűen eltűntek a szeme elől.

Kedves Testvérem! Bár azt írja, nem vár választ, de egy kiigazítást mégis tennem kell. NINCS KIVÉTEL! Miért is lenne? Mire föl lenne? Miért fosztana meg Isten bárkit is a szeretetétől? Mi késztetné rá? Ez teljesen illogikus! Olyan, persze, van, amit ír, hogy az ember úgy érzi, hogy őt nem szereti Isten. Igen, ilyen van. Csak ez félreérzés. Mert a valóságban ilyen nincs. Azért fontos tudatosítanunk a béke idején, hogy Isten minden körülmények között mindenkit szeret, hogy a háborúság, a kegyetlen fájdalom idején is ebből tudjon meríteni. Nem tudom, mit kellett Önnek átélnie, egészen bizonyosan nagyon súlyos csapást, netán csapások sokaságát. De meg fogja látni idővel, hogy valahogyan ezek mégis az életének a részévé válnak, valamit ezen keresztül is adni akar Önnek az Úr. Most semmi mást nem tudok tanácsolni, mint azt, hogy várjon. Mint a lövészárokban a katona. A csatát már megnyertük, attól nem kell tartania, de lehet, hogy lesz még újabb támadás, ezt nem tudhatjuk. Vagy lehet, hogy még szűkölködni kell ebben a veremben. De kibírjuk. Egyszer kijöhetünk belőle, fölegyenesedhetünk, fölemelhetjük a fejünket. REméljük, minél hamarabb. Tudjon róla, biztos forrásból tudom, hogy a háborút már megnyertük! Addig pedig ki kell bírnunk ezt a mostani szenvedést. Ehhöz erőt is a Mindenhatótól kérjen! Főként azért imádkozom, hogy ezt minél hamarabb megláthassa, el tudja hinni, hogy valóban így van.

Elsősorban a szándék, nem pedig a cselekedet fajtája teszi a bűnt annyira súlyossá, hogy azt mondjuk rá, az halálos bűn. Az önkielégítés nehezen tud halálos bűn lenni. Többnyire nagy vívódás előzi meg, az ember küzd ellene, de aztán legyűri a testi kívánság a gyenge akaratot. Ez semmiképp sem halálos bűn. Még akkor is, ha tudja az ember, hogy amit tesz, azt egyáltalán nem kellene. Akkor a harmadik szelet torta, vagy akár egy szál cigaretta elszívása is halálos bűn volna, hiszen legtöbbször tudja az ember, hogy ezt nem kellene, de az akarat gyenge, hogy a belátást valóban kövesse is. Igen, a morális azt mondja, hogy halálos bűn esetén mindenképpen gyónni kell, s csak utána lehet áldozni. De ezt azért tanítja így az egyház, hogy elkerülje a közömbösséget. Nem azért, hogy távol tartsa a bűnöst a szent Eucharisztiától. Hiszen az a leghatékonyabb gyógyszer. A lelki életre törekvő ember minden esetben menjen áldozni, amikor részt vesz a Szent Liturgián / szentmisén. Nem látok olyan okot, ami miatt távol kellene maradnia - hacsak nem életállapota miatt, t.i. nem rendezhető második házasságában él. Éljen tehát bátran és bizalommal az Eucharisztiával. Ne legyen olyan szentmise / Szent Liturgia, hogy nem áldozik azon!

Attól tartok, a keleti rádióállomás létrehozása még messze van. Elsősorban anyagi okok miatt. Viszont, amit a rádió tud közvetíteni, annál már többet nyújtanak a templomi közvetítéseink. A székesegyházakból a Szent Liturgiákon túl minden este követhető a vecsernye (Hajdúdorog helyett a máriapócsi templomból), és olykor az utrenyék is. Egyelőre ezzel kell beérnünk, illetve ezzel érdemes élnünk.

Elsősorban imádkozzék ezért. Minden nap kérje Istentől ezt az ajándékot. Ha ebben kitartó, meg fogja Önnek adni. Ez egészen biztos. De mit tegyen még érte? Gyakorolja az alázatot! Az alázat az, hogy hagyom a másiknak, hogy olyan legyen, amilyen, nem akarom megváltoztatni. (Ez nem a gyermeknevelésre vonatkozik, hanem egymás elfogadására!) Ha ezt kitartóan gyakorolja, nagyon érdekes, izgalmas tapasztalatai lesznek. Persze, hozzáteszem, olyan szelíd és alázatos szívű, amilyen szeretne lenni, majd csak odaát lesz.

A világunkban számtalan igazságtalanság van. Meg kell tanulnunk ezzel együtt élni. Ezt a rossz helyzetet nem azzal tudjuk orvosolni, hogy megpróbáljuk megszüntetni ezeket az igazságtalanságokat. Mintha homokszemekként akarnánk elhordani a sivatagot. Ha ilyen látok, imádkozzam ezekért az emberekért! Elsősorban azért, aki az igazságtalanságot elköveti. Hisz az ilyen nagyon rászorul Isten kegyelmére. De persze, azért is, akit igazságtalanság, bántalmazás ért. Nyilván neki is isteni támaszra van leginkább szüksége. Alakítsam ki ezt magamban, hogy ha bármi rosszat, igazságtalanságot, kegyetlenséget látok, akkor imádkozom elsősorban az elkövetőért, másodsorban pedig az áldozatért. Nagyon szép eredményeket tudunk így kiimádkozni, ha nem a hiábavaló méltatlankodásra pazaroljuk a lelki energiáinkat.

Az egyszerű, tisztalelkű embereket szoktuk lelki szegényeknek mondani. Szent Lukács evangéliumában kifejezetten a szegényekről van szó ezen a helyen (Lk 6,20). Ez a párhuzamos hely is segít megérteni, hogy kikre is gondol itt Jézus. A kicsinyek, gyengék, kiszolgáltatottak. Lukács evangéliumában sem csupán a nincstelenekről van szó, és Máté leírásában sem arról, akiknek nincs vagy kevés lelki adottságuk van. Más fordítás meg úgy fogalmaz, hogy boldogok a lélekben szegények, tehát akik lelkükben élik meg a szegénységet, a rászorultságot. Vagyis nem másra, mint Istenre szorulnak rá, ez a lelki vágyuk, lelki éhségük, úgy érzik ebben szűkölködnek. Így is fogalmazhatjuk, hogy azok, akik fölismerik, hogy ezen a téren szükséget szenvednek, vagyis, akiknek szükségük van Istenre, azok a boldogok. Hiszen, aki ezt nem ismeri föl, az nem is tudja, mi az igazi boldogság.

Első kérdésem, tud-e imádkozni? Szokott-e imádkozni? Ez a legfőbb, legközvetlenebb erőforrás. Beszélgetnie kell az Úrral, aki nem hagyja Önt magára. Tehát nincs egyedül - ezt nagyon fontos megértenie, megéreznie, megélnie. Ezzel együtt is fontos gyakorlati lépéseket is kell tenni. Nyilván minél hamarabb meg kell szüntetnie ezt az áldatlan állapotot. A következő lépés (Isten után) a férje. Igenis, szólítsa meg, s értesse meg vele, hogy baj van. Lehetőleg nem hisztizve, hanem nyugodtan. Nem rögtön, amikor hazajön a munkából. Próbáljon egy este nyugalmat és békét találni, s a közös vacsora után mondja el, hogy komoly baj van. Kezdje a kisebbik gyermek helyzetével. Mondja el neki, hogy komoly gondok vannak vele, amelyre a gyermek érdekében minél hamarabb megfelelő megoldást kell találni. Lehet, hogy csak egy fejlesztő pedagógushoz kell elvinni, aki tanácsokat ad, hogy hogyan kell kezelni ezt a magatartászavart. Ezt próbálja megbeszélni a férjével. Tudnia kell, hogy mai világunkban nagyon sok ilyen gyermek van, valami van a levegőben, amely ezt okozza. (Persze, ez csak képletes, hiszen nem a levegő, hanem a környezet ennek az oka.) Utána térjen rá a saját problémájára. Próbálja higgadtan megértetni vele, hogy lehet, hogy hisztinek tűnik, de nem tud rajta egyedül változtatni. Az, hogy nem eszik, mindennél rosszabb. Ettől a lelkiállapota, majd pedig a fizikai állapota is egyre rosszabb lesz. Ezt nem szabad egy percig sem így hagyni. Kérje meg a férjét, hogy segítsen, pl. a bevásárlásban. Vagy abban, hogy addig otthon marad a gyermekkel, amíg Ön bevásárol. A következő a barátnő. Meg kell osztania ezt valakivel. De olyan személlyel, aki megérti és nem megítéli Önt. Ez lehet családtag, testvére, édesanyja, vagy más személy, akivel jól megértik egymást. Ön is figyeljen a másikra is, tehát ne csak panaszáradat legyen a beszélgetésük. De kérje meg, hogy elmondhassa ezt a hatalmas gondját. Ha kibeszéli, már az is segítség. Szokott-e templomba járni? Ez is nagyon fontos. A gyermekekkel együtt. Persze, ha a kisebb hiperaktív, akkor nyilván nehéz vele a templomban. De akkor is, egy kis időt mindig töltsenek el. Kérje meg a férjét, hogy vigyázzon a gyermekre, amíg Ön elmegy gyónni, lelkibeszélgetni egy atyával a templomban. Tehát mindenképpen lépnie kell, láthatóan most nagy a gond, ezt nem szabad elbagatelizálni. Mondja el nyugodtan a férjének, hogy lehet, hogy szakemberre is segítsége van. Az elmondottak alapján én ezt nagyon valószínűnek tartom. De néhány jó tanács, jó meghallgatás már helyre hozhatja ezt a dolgot. Ha férje egyáltalán nem együttműködő ebben, akkor is értesse meg, hogy Önnek segítségre van szüksége, különben tönkre megy az egész életük. Én is imádkozom Önért és családjukért.

Az nemigen hangzott el, hogy majd Chevetogne-ba térnek vissza. De hogy püspöki szolgálatuk után újra visszatérnek a szerzetesi életbe, ezt valóban többször hangoztatták. Ám ez természetes is. Hiszen a püspöki szolgálatuk egyszer majd lejár, de a szerzetesi elkötelezettségük sohasem. Mondják, még a mennyországban is folytatódik. Tehát nyugdíjba vonulásuk után, vélhetőleg ott folytatják a szerzetesi közösségi életet, ahol püspökké szentelésükkor abbahagyták.

Nem tudjuk, hogy mi fog történni a tisztítóhelyen. Többféle elképzelés van erről, de ez mind csak találgatás. Biztosat nem tudhatunk erről. Az bizonyos, hogy őszinte bűnbánatot tartva a szentgyónásban Isten minden bűnünk alól feloldoz. Nem tartja számon a tartozásunkat, amit majd az utolsó ítéletkor fog rajtunk számon kérni. Akkor nem volna teljes a föloldozás. A tisztítótűz, ha van, akkor inkább minket készít föl az Istennel való találkozásra. Nem a tartozásainkat kell ott lefizetnünk, hanem a földhöz és bűnhöz ragadt természetünknek kell megtisztulnia, hogy amikor Isten elé kerüljünk, akkor a jelenlétében el ne égjünk. Talán ezért is kapcsolódott a tisztitótűz elméletéhöz a tűz képe, hogy ez az előzetes tűz készítsen föl minket az izzó találkozásra. Egy másik hasonlattal élve mondhatjuk, ha fölkészülés nélkül kerülünk Isten színe elé, ez olyan volna, mintha valaki a Naphoz akarna közel kerülni. Egyetlen pillanat alatt porrá égne. A Naphoz közeledő tárgynak magának is tűzzé kell válnia, hogy ne elpusztuljon, hanem egyesülve beléhulljon a Napba. Így az előzetes tűz is minket nem büntetőleg gyötör, hanem átalakít, átformál, hogy emberi természetünk bűnös, földhözragadt volta ellenére is képessé váljon egyesülni Istennel.

Ehhöz nagy kitartás kell és fokozódó bizalom. Ha valaki a Jézus-imát élete állandó részévé teszi, akkor nagyon szép eredményeket fog megtapasztalni. Főként a lelkiéletében, de ez minden bizonnyal kihat a hétköznapi életére is, kapcsolataira, munkáira, életvitelére. Nem biztos, hogy pont azt kapja meg, amit célul kitűzött. Szép dolog a zajban megélt belső béke, de ha ezt tűzöm ki célul, akkor nem a Jézus-ima a célom, hanem annak egy általam kigondolt eredménye. Ugyanakkor nem beszélem le arról, hogy erre vágyakozzék, hogy ezt kérje. Hiszen ez nagyon is helyénvaló. Csak ne legyen ebben türelmetlen. Lehet, hogy ha rendszeresen, például napi egy órát vagy többet mondja a Jézus-imát, akkor sok szép eredményt talál majd, de még éveken át nem érkezik el a zajban megélt csönd. De ne csüggedjen, az is megadatik majd. Akkor, amikor az Úr akarja.

Természetesen. De még bűnös állapotban is lehet fölajánlani szenvedést. Hiszen az szeretetből fakad. Ne tekintsük a kegyelmi állapotot olyannak, mint egy kabát, ami vagy rajtam vagy, vagy nincsen. Ez az ajándék sokkal rejtettebben járja át az életünket. Igazából minden imádkozó ember már a kegyelem bizonyos körébe kerül, hiszen kapcsolatban van Istennel, a Lélek munkálkodik benne. Tehát imádkozni is, fölajánlásokat tenni is bármikor, bármilyen állapotban lehet. Ennek nem csak az illetőre nézve lesz gyógyító hatása, akiért imádkozom, akiért teszem a fölajánlást, hanem engem is erősít a kegyelemben, Isten szeretetében, erejében.

Minden bizonnyal jó lélek vezette Önt abban, hogy egy ideig nem a katolikus templomba járt. Tehát igazán nem lehet súlyos bűnnek tekinteni. De még, ha valami oknál fogva dacból tette is volna, akkor is hamar megbocsátható. Minél hamarabb gyónjon és áldozzon meg, és mostantól lehetőleg ne csak vasárnap menjen el a templomba és részesüljön az Eucharisztiából, hanem, ha teheti, gyakrabban is. Ez, persze, nem valamiféle büntetés. Jól is néznénk ki, ha az Eucharisztiával lehetne büntetni. Hanem buzdítás, hogy ezen az úton is lépjen közelebb Krisztushoz.