Kedves Lelkiatya!
Mi az, hogy szekta?Kik vagyunk mi görögkatolikusok, hogy azt mondhassuk egy másik felekezetű vallásra, hogy szekta? Tudom, hogy a mi hitünk ős és onnan ered, de ezt nem tehetnék meg ők is?
Vagy ezt megteheti egyáltalán valaki? Hiszen Jézus azt mondja, hogy aki nincs ellenünk az velünk van.(Mikor a tanítványai elűzték azt az ismeretlent aki az ő nevében űzött ördögöt.)
Beszélgettem egyszer egy üdvhadseregessel és ő azt mondta, hogy az ember csak a hit által igazulhat meg.Hát én azt tudom, hogy ez a mondat szerepel a bibliában, mégis úgy hiszem ez nem feltétlen igaz. Ő azt mondta, hogy nem juthat a mennybe ember, aki nem mondja ki még életében, hogy hiszek Jézus Krisztusban vagy valami hasonlót ehhez.
Én viszont úgy véltem és ő is, hogy így nagyon kevés ember juthat be, hisz vannak akik teljesen tudatlanok. Én azt mondtam, hogy szerintem az juthat be, aki szeret.És nagyon sok ember szeret, és mindenki tökéletlenül. Csak egy ember szeretett tökéletesen.Meg aztán van is egy olyan rész, amikor azt írják, hogy aki szeret az minden törvényt megtart.
Tudom, hogy a lelkiatya sem tudhatja ezt pontosan,hogy ki üdvözül, mert ott van Isten , aki pedig mindent tud.Mindent.
Lelkigyermek
A szekta szó a seco, 'levág' igéből származik. Ez két értelemben is vehető. Egyrészt azok, akik a teljes tanításból bizonyos részeket kivágnak, elhagynak vagy túlhangsúlyoznak. Másrészt azok, akik ezzel az elkülönüléssel Krisztus egyházából magukat kivágják, kirekesztik. Ezt a szót, nyilván első jelentésben a Katolikus Egyház alkalmazza azokra, akik abból kiváltak, mást tanítanak, mint az Egyház. Többnyire ezek a közösségek nem szeretik önmagukat szektának nevezni.
Hogy ki tartozik Jézushoz, arról Szent Lukács evangéliuma érdekes különbséget pontosít. Az Ön által idézet részben valóban azt mondja Jézus: Aki nincs ellenetek, az veletek van (Lk 9,50). Nem sokkal később azonban ezt is mondja: Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór (Mt 12,30). Tehát valóban nem szabad elküldeni magunktól senkit, aki nincs ellenünk, az velünk lehet, de a Jézushoz tartozás ennél sokkal szigorúbb követelmény. Őhozzá nem lehet közömbösen tartozni: vagy vele vagy ellene!
Teljesen igaz az is, amit az ismerőse mondott, a Szentírásból igazolható: Aki nem hisz, az elkárhozik (Mk 16,16). De vajon mi, emberek, tudjuk-e, hogy ki hisz és ki nem? Tudjuk-e, hogy mi lakik a másik emberben? Tudjuk-e, hogy mi történik vele élete utolsó pillanatában? Éppen ezért sem én sem más nem tudja megmondani, hogy ki az, aki üdvözül és ki nem. Vannak különlegesen nagy hitű emberek, akiknek az élete és halála körülményeinek a gondos megvizsgálása után az Egyház azt mondja ki, ők egészen biztosan üdvözültek. Ezek a szentek. Viszont senkire nem mondja ki az Egyház, hogy elkárhozott. Nincs az a vizsgálat, amely ezt tévedés mentesen meg tudná állapítani. Tartózkodik is tőle az Egyház.
Kedves Atya ! Hoaszú panaszommal fordultam Önhöz a fiammal töltött karácsony miatt.Jelzem,hogy ő most lelkesen szervezi, hgoy hozzám jön és együtt ünnepelünk. Én egy szót sem szóltam, ő találta ki. BArátnője a testvéréhez megy. A kérdés ezennel megoldódott. Nem fogunk külön ünnepelni ismét. Félek ugyan, de remélek és igyekszen nagyon toleráns lenni bármit tesz. Szívből köszönöm a tanácsait. Azért irtam, hogy a tanulságokat más is vonja le a saját életére és hogy megköszönjem, hogy mindig nagyon jól fogja meg a problémákat és segít, amiért nagyon hálás vagyok. Szeretettel: Annamária (egyébként voltunk mi már külön karácsonykor mert elhagyott 3 ill. 4 évig, de nem fejtette ki miért)
Kedves Annamária!
Köszönöm szépen jelzését. Arra buzdítom, hogy ne csak toleranciára törekedjék, hanem Istenbe vetett bizalommal tekintsen az ünnepre és a fiával való szeretetkapcsolatra. Hangsúlyozom: Istenre tekintsen! Legyen nagyon imádságos az idei Karácsonya, akkor nem véti el a szeretetet, sem annak módját, sem annak mértékét. Legyen áldott Karácsonyuk!
Kedves Lelkiatya!
Úgy érzem, nincs egy mustármagnyi hitem sem.
Mi az a hit? Hogy lehet megfelelő a hit? Mi az, hogy higgy a célodban? Honnan tudom, hogy ez valóban hit nem csak a valós kép meghamisítása, hogy nem csapom-e be magam? Mennyire lehet Istenre hagyatkozni? Pl.: Tudom, hogy Istennek minden lehetséges, még ami nekem nem is, de ha én nem tanulok egy dolgozatra, az lehetséges, hogy dolgozatírás közben én mindent tökéletesen tudjak? Ha ez így lenne, akkor nem hordoznánk a keresztjeinket...
Aki magabiztos az lehet közben alázatos is? szükséges a magabiztosság? Vagy csupán a világban élőknek van rá szüksége, hogy emberek maradhassanak a talpukon? Az alázatosság és a magabiztosság kizárják egymást?
Nagyon jó kérdések! Nem biztos, hogy ugyanilyen jó válaszokat is tudok rá adni, de megpróbálom.
Fontos különbséget tenni. Teljesen félrevezető a szólás, hogy mindegy miben hiszünk, csak higgyünk valamiben. Ezt a kommunista diktatúra alatt jónak tűnt hangoztatni, amikor magát a hitet, mint emberi értéket is próbálták tagadni, nevetséges színben föltüntetni. Ehhez képest még jobb, ha valaki hitt valamiben. Ezt azonban erősen el kell választani az Istenbe vetett hittől. Ha csak valamiben hiszek, például a célomban, az nem más, mint az én elszántságom. Ez is tud erőt adni bizonyos mértékben, de ez csupán az emberi erőfeszítésnek egy magasabb szintű eredménye. Az istenhit egészen más, összehasonlíthatatlanul több. Az Istenbe vetett hit a bizalommal azonosítható. Nem csak azt hiszem, hogy Isten létezik, hanem hiszem azt, hogy Ő szeret, hogy Őbenne bízhatom, hogy Ő megsegít. Így az istenhit egyáltalán nem helyettesítheti az egyéni erőfeszítést. Ez önbecsapás lenne. Hogyan kérhetném Isten segítségét, ha magam nem teszek meg minden tőlem telhetőt? Ez visszaélés lenne Isten szeretetével. Isten, tehát megsegít, mindig érdemeinken és elvárásainkon is felül, de tény, hogy nem mindig úgy, ahogyan azt mi elképzeljük. Ezért van fontos szerepe a bizalomnak, hogy ha úgy tűnik, nem hallgatott meg, vagy másként, mint kértem, attól még nem gondolom azt, hogy nem segít, hanem figyelek Rá, hogy milyen más utat kínál nekem.
A magabiztosság kérdése is erre vezethető vissza. Az a keresztény a magabiztos, aki teljesen bízik Istenben. Minden tőle telhetőt megtesz a sikerért, utána pedig nem fél, nem tart attól, hogy mi lesz az eredménye, mert bátran rábízza magát a Mindenhatóra. Fontos, hogy megszerezzük ezt a bizalomra építő magabiztosságot. (Az ilyen ember igazából nem maga-biztos, nem önmagában biztos, hanem sokkal magasabb rendű módon Istenben biztos.) Aki bízik Istenben, az ugyanakkor mély alázattal is él, mert tudja, hogy minden Istentől függ. Nem kérkedik, nem gőgösködik mások előtt, hanem alázattal előre enged akár másokat is, hiszen belső magabiztossága (Istenben való bizonyossága) lehetővé teszi számára a biztos tudatot, hogy akár a legutolsó helyre tegyék is az emberek, ő sohasem fog rosszul járni.
Tisztelt Lelkiatyám!
Egy könyvben fejezetcímként szerepelne: Szeretném megtudni, hogy helyes-e?
IV. az autokefal (Rómától független) görög rítusú egyház berendezkedése Magyarországon 1690-1792 között
Az autokefál nem jelent-e mindig görög rítusút? Tehát helyes lenne-e így:
IV. az autokefal (Rómától független) görög rítusú egyház berendezkedése Magyarországon 1690-1792 között
Köszönettel, Gila Zsuzsanna
E kérdéshez, sajnos, nem értek. Egy történész segítségét kérve a következőt tudom válaszolni.
A címben az autokefál után zárójelben szereplő: (Rómától független) félreérthető. Ha idegen szó után zárójelben közlünk valamit, akkor az többnyire a magyar megfelelő. Az autokefalia viszont nem Rómától független egyházakat jelöl, hanem olyan egyházakat, melyek minden más pátriarkátustól is függetlenek (szó szerint azt jelenti: saját fejűek).
Magyar egyháztörténetben a bizánci szertartású ortodox egyházakat többnyire a népnév megadásával szoktuk jelölni. Az 1690-es dátumból arra lehet következtetni, hogy ebben a fejezetben a szerb ortodox egyház Magyarországi berendezkedése lehet a téma. Egyszerűbb lenne így fogalmazni.
Kedves Atya !
Ha vállaljuk keresztünket engedelmesen, akkor azonosulunk Krisztussal,aki értünk szenvedett.Akkor ezek szerint részt vállalunk a saját megváltásunkban? Más:Jézus akkor is eljött volna, ha mi nem követünk el bűnt - olvastam,mert az Atyának a megtestesülés volt fiával a célja. Ha viszont ők hárman egyek,akkor a megváltást is ők "'találták ki". Elnézést én ezt nem tudom egyedül megoldani. Köszönöm, ha segít ! :)))
Természetesen nekünk is részt kell vállalnunk a saját megváltásunkban. Az egyik egyházatya így fogalmaz: Isten megteremtett téged a beleegyezésed nélkül, de nem fog üdvözíteni a beleegyezésed nélkül. Ugyanakkor fontos tudni, hogy nem csak a szenvedés az, ami a megváltásunkat hozza. Krisztus nem csak a szenvedésével váltott meg, hanem mindazzal, amit értünk szeretetből tett: a megtestesülés, a tanítás, a kereszthalál, a föltámadás, a mennybemenetel, a Szentlélek elküldése. Amikor Krisztussal azonosulunk a szenvedésben, annak az a lényege, hogy Krisztushoz kerülünk közelebb, nem pedig az, hogy mi is szenvedünk egy kicsit.
Igen, így van: a Teremtés alapvető rendjében benne volt a megtestesülés is. Az valóban furcsa kifejezés, hogy ezt hárman találták ki, emberileg nézve mondhatunk csak ilyet. Isten minden felénk irányuló cselekvésében jelen van a teljes Szentháromság, annak mindhárom Személye.
Kedves Lelkiatya!
Honnan lehet érezzni hogy az Úr a házasságot jelölte ki nekünk vagy sem? Mert már eléggé benne vagyok a korba és az eddigi kapcsolataim is csak fájdalmassak voltaK? Isten áldja!
Az Isten teremtette világának alapvető rendje, hogy a férfi és a nő egymásra találva házasságot kössön, apját és anyját elhagyva egy testté legyenek (Ter 2,24). Ha ettől eltér az isteni akarat, az egészen különleges élethivatás. Vannak, akiknek az Isten országáért le kell mondaniok erről a természetes rendről (szerzetesség vagy papság miatt). Akiktől ezt a hivatást kéri az Úr, azok számára a megfelelő időben ezt érthetővé és világossá is teszi. Ezzel nem szabad összekeverni azt az állapotot, ha valaki keres ugyan magának társat, de valami ok miatt nem talál. Természetesen nem kis küzdelem az, hogy valaki megtalálja a maga hivatását, kivált, ha az a természetes családrendtől eltér. Ezért kell fiatal korunktól fogva Istenre figyelő életet élni, hogy megtaláljuk a saját, Istentől nekünk szánt hivatásunkat akár a családos életállapotban, akár a család nélküli cölebsz állapotban.
Kedves Lelkiatya!
Paráznaságot követtem el, de már meggyóntam.DE még mindig büntudatom van, szégyelem magam. Mit tegyek,hogy Isten megbocsássa?
Fontos tudatosítani, hogy Isten megbocsátása nem a mi bűntudatunktól függ. Ha megbánta és meggyónta, ezzel már helyére is tette a dolgot. Helyére, azaz az Isten kezébe. Valószínű, inkább szégyelli ezt az egészet, nyilván bántja, hogy nem lehet meg nem történtté tenni. De az Isten már abban a pillanatban megbocsátotta, amikor Ön megbánta ezt a tettét. Ennek csak kinyilvánítása volt a föloldozás.
Hangsúlyozom, tehát, hogy a történtek legfontosabb tanulsága az legyen, hogy az Isten visszafogadta Önt, hogy újra kegyelmét közvetíti, amire most már még jobban vigyáznia kell. Ne kell rágódnia a múlton. A jelenre kell figyelni és a jövőre is tekintettel lenni. Kerülnie kell az erre vezető alkalmakat és nagy hálát adni az Úrnak irgalmáért.
Kedves Lelkiatya!
Nagy gond,ha néha a református istentiszteletre is elmegyek? Járok a sajátomba is de oda is elmegyek néha.?
Az fontos, hogy a saját hite és egyháza szertartásait ne hanyagolja el. Például nem helyes, ha vasárnap Szent Liturgia (vagy szentmise) helyett megy el más istentiszteletre. (Bár vegyes vallású családoknál ezt is lehetséges, hiszen a család egysége mindennél fontosabb.) De ha ezek mellett elmegy más felekezet imádságaira, ez lelkének javára fog szolgálni.
Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék,hogy a görögkatolikusoknál miért nincsen mindennapos szentáldozás? Üdvözlettel:Dóka
Sok olyan templomunk van, ahol minden nap van Szent Liturgia. Itt, természetesen minden nap van szentáldozás is. Vannak helyek, ahol Szent Liturgia helyett más szertartást végeznek, a zsolozsma bizonyos részeit. Az lehetőleg kerülendő, hogy egy pap egy nap több Szent Liturgiát is végezzen.
Mekkora bűn ha betegség miatt nem megyek el templomba?
Attól függ, mekkora a betegség. Ha egy kicsi náthára fogja az ember, hogy azért nem ment el a templomba, az bizony bűn, mégpedig kettős, mert lustaságból fontos kötelességet hanyagolt el, másrészt hazudik is, még ha önmagát is csapja be. Sejtem azonban, hogy az Ön esetében ennél sokkal komolyabb dologról lehet szó. Ha az ember önhibáján kívül nem megy el templomba, az egyáltalán nem bűn.
Tisztelt Lelkiatyja!
Egy vita miatt kifordultam önmagambol.
Romlottak a tanulmányaim és a barati kapcsolataim. Egyfolytába ideges vagyok és ordibálok. Egy mondaton már képes vagyok felkapni a vizet. De en nem ilyen vagyok.
Mit tegyek hogy ez változzon es a tanulmányaim ujra jobbak legyenek es a baráti kapcsolataim?
Istem áldja!!
Egy vita nem fordítja ki az embert, csak akkor, ha ennek a kifordulásnak más okai is vannak. Bizonyára van más ok is a háttérben, valami, amit eddig eltitkolt, elfojtott talán önmaga előtt is. Egészen bizonyosan átmeneti állapot ez, mely el fog múlni vagy más módon alakul tovább. Javaslom, hogy keresse meg az igazi okot. Lehet, hogy egész egyszerűen leül és átgondolja az életét, mi az, ami elfojtva, ki nem mondva terheli az Ön lelkét. Ha netán ez egyedül nem sikerülne, akkor kérjen meg erre egy lelkiatyát, vagy akár pszichológus szakértőt is megkereshet. Mindenképp javaslom, hogy keresse meg az igazi okot. Ha megtalálta, lehet, hogy már nem is kell vele kezdenie semmit, mert pusztán azzal, hogy felszínre hozta már nem is mérgezi tovább a lelkét.
Kedves Lelkiatya!
Az baj ha imádkozást nem térdelve szoktam végezni?Isten áldja!
Számtalan módon lehet imádkozni. Térdelve, állva, ülve - fekve is, akár, például este lefekvés után nincs annál szebb, mint imával az ajkunkon, szívünkben álomba szenderülni. Van, aki valami betegség miatt nem is tud letérdelni, az ne tudna imádkozni? Mindig azt a testhelyzetet kell megkeresni, ami legjobban segíti az imát.
Kedves Atya !
A fiam még nőtlen ember, nem hivő de van egy rendes barátnője. Tavaly Karácsonykor még nem volt,illetve laza volt még a kapcsolatuk, így ketten álltunk a karácsonyfa előtt. Megszoktuk, mert egyedül neveltem, nincsenek rokonaink. Ő úgy emlékszik, hogy nagyon szép Karácsonyaink voltak.Valóban bensőséges volt és szép szerintem is.
Tavaly együtt készültünk nála,ő rendet csinált, fát díszített én pedig a vacsorát készítettem.Budapesttől távolabb lakik.Örömömre még az éjféli misére is eljött velem magától. Aztán egy apróságon irtózatos botrány kerekedett, ami meglepett. (Grimaszt vágtam a feltett CD-lemez zenéjére, mert korábban mindíg klasszikus karácsonyi zene volt, amit mindketten szerettünk, majd egy PC-s problémámat adtam elő neki) Ezt váratlan orditozás, pohár földhöz vágása és tombolás követte. Érthetetlen volt, bár már sejtem, hogy szinte gyűlölt, hogy velem kellett töltenie az estét nem a családjával, merthogy nem nősült meg még és gyermeke sincs. 4o éves. 2o éves kora óta önálló és 1o éve külön lakik.Korábban is előfordult, nem is egyszer, hogy a kapott
szép ajándékot visszavágta,- ami számomra fordítva elképzelhetetlen - vagy lélekromboló megjegyzést tett. Én akkor nem szóltam, de képzelheti az Atya ! Azt mondta éppen, hogy "jövőre vagy a feleségemmel ünneplem a Karácsonyt, vagy sehogy".
Belül sírtam és megalázottnak éreztem magam.Mit tehetek én erről és miért zúditja rám a keserűséget, hiszen én akár el sem megyek hozzá, ha neki az jobb, de ő hívott meg. A tavalyi tombolására egy idő múlva kiborultam és visszaordítottam.Ilyen még nem volt, de már megelégeltem. Aztán egész éjjel nem aludtam és zokogtam, majd hajnalban csendesen lementem a pályaudvarra míg ő aludt és még sötétben vártam találomra egy érkező vonatra, majd hazajöttem. Mostanra rémálommá vált számomra a Karácsony.Rettegek.Úgy szeretném átélt hittel ünnepelni a megtestesülést és elcsendesedő békességben, de nagyon félek. Jó lenne,szeretném, ha a fiam inkább a barátnőjével töltené az estét akár,de hármasban is el tudom képzelni, bár persze az egyedül ünneplés megviselne. De ha a lány a testvéréhez megy, nem hagyhatom egyedül a fiamat. Egyébként mesél a lányról, az együttes programjaikról , de még nem mutatta be. Mit tegyek, hogyan viselkedjem, hogy hivőhöz és az ünnephez méltóan ünnepeljek ? Vágyom arra, hogy Szentkútra menjek inkább,vagy Leányfalura a Szent Gellért házba, de ha úgy alakulna, nem tudnám a fiamat egyedül hagyni.Sajnálnám nagyon. Menjek hozzá, ha hív és ajánljam fel az esetleges megpróbáltatást ? Groteszk ugye? Karácsony és megpróbáltatás.Az én otthonomban is jobban érzeném magam, de tudom nem jönne ide, mert nem szeretné talán a gyerekkori állapotban érezni magát, hiszen felnőtt férfi.Persze itt mérsékelné
magát talán. Egyébként 1o naponként jön hozzám segít, én boldogan készítek valami finom vacsorát,bensőségesen beszélgetünk, csomagolok a számára,aztán 2 óra múlva elmegy.Néha kirándulni is elmegyünk együtt, mondhatnám, hogy elvisz. A botrányos Karácsonyt soha nem beszéltük meg. Nem mertem, ő sem szólt róla, csak elhozta az ottmaradt ajándékokat pár nap múlva, majd elment. Nem dacból maradtak ott, hanem mert én nem bírtam volna gyalog hazahozni. Mit tegyek ??? Bocsánat, hosszú voltam.
Nagy kár, hogy nem beszélték meg a sikerületlen karácsonyt. Fontos lett volna. Annyira, hogy még most sem késő, ne kerülgessék! Úgy sejtem, hogy bár sok mindenről beszélgettek már, és - miként írja - valóban ritka szép ez a szülő-gyermek kapcsolat, de vannak benne kibeszéletlen, elkendőzött dolgok. Ez semmiképp sem tesz jót a kapcsolatuknak, sem a fia kibontakozásának.
Röviden azt javaslom, hogy az idén töltsék külön a karácsonyt. Ezzel szembesülni kell minden szülőnek, hogy egyszer elveszíti a gyermekét. Ez az Ön számára most érkezett el. Kicsit megkésve, s ez annál fájdalmasabb. Hosszú távon minden bizonnyal a fiának is jót fog tenni, ez a külön ünnepelt karácsony, de ha együtt maradnak, még rosszabb történhet, mint most.
Kedves Lelkiatya! Örömmel vettem a letölthető alkonyati
zsolozsmákat, csak kár hogy nov. 14. volt az utolsó.
Bízom benne, hogy lesz folytatás. Üdvözlettel. Magdolna
Kedves Magdolna!
Nem tudom, mi lehetett az oka a megakadásnak. Mint láthatja, tovább folytatjuk ezek közlését.
Kedves Lelkiatya!
Vannak bűneim, amiket már régen meggyóntam, és nem is követem el őket újból, de akaratlanul is eszembe jutnak, és rossz érzést keltenek bennem, pedig tudom, hogy az Isten már rég megbocsájtotta, de valamiért nem tudom elengedni mégse. Mit tehetnék?
Nagyon... semmit. Időre van szükség. Törődni velük nemigen érdemes. Az érzelmeinken nehezen tudunk úrrá lenni. De a lelkiélet nem azonos az érzelmi állapottal. Édes az a tudat, hogy a lelkemben még mindig érzem a korábbi bűneim nyomát, de ezeket már csak én őrizgetem, a Mindenható rég elfelejtette őket. Ám, bizonyos értelemben hasznos is az embernek ez a nehezen felejtő természete. Megtart a bűnbánatban. Bűntudatomnak immár sem oka, sem helye nincsen, de azért ezek fölidéződése mégis segít abban, hogy el ne bízzam magam, nehogy megítéljek, lenézzek másokat. Tehát, megáldja az Úr ezt a gyengeségünket is, és fölhasználja további lelki előrejutásunkhoz.
