Kedves Lelkiatya!
Ha valakinek volt nem egyházi házassága és gyermekei is születtek abból a házasságból megházasodhat-e templomban?Mit mond erről a katolikus vallás?Válaszát köszönöm!
Igen, erre van lehetőség. Még néhány körülményt tisztázni kell hozzá, de adott esetben lehetséges olyan körülmény, hogy valaki már hosszabb ideje polgári házasságban él és később kéri, veszi föl a szentségi köteléket. Ennek legtermészetesebb (és egyik legszebb) módja, ha egy házaspár később ébred rá arra, hogy szeretetüket Isten is megpecsételje, akár ha több évtized után is, és mintegy rendezik a házasságukat a szentségi kötelékkel. De az is lehetséges, hogy valaki élt már polgári kötelékben, de az nem volt egyházilag érvényes házasság, és később szeretne igazi házasságot kötni olyan személlyel, akivel most már egész életében, sőt, az örök életben is szeretnének együtt maradni.
Tisztelt Atya!az lenne a kérdésem hogy lehet az hogy a reformátusoknál megengedett a válás-újraházasodás a katolikusoknál pedig nem sőt még a szentségektől is el van tiltva (gyónás áldozás) Nem ugyan abba az Istenbe hisz a református mint a katolikus???? Válaszát előre is köszönöm Dicsértessék a Jézus Krisztus.
Nyilvánvaló, hogy ugyanabban az Istenben hiszünk mindnyájan. Még a moszlimok is, és mindazok, akik egy Istent imádnak. Hiszen nincs más Rajta kívül. Ettől azonban különbözik az a tény, hogy ki hogyan közelít feléje, illetve a a Vele kapcsolatos tényeket, igazságokat ki hogyan értelmezi. A házasságot a katolikusok szentségnek tartják, a reformátusok nem, ezért a katolikus egyházban nem lehetséges a válás, a reformátusoknál igen. A katolikus tanítás szerint az Eucharisztiában valóságosan jelen van Krisztus, a református tanítás szerint nem. Ezek olyan súlyos különbségek, amelyek egyenes következményként eredményezik az Ön által fölvetett problémát. Nem tudok ezen a felületen katolikus hitvédelmet megfogalmazni, csupán jelzek néhány elérhetőséget, amelyen keresztül jobban meg lehet érteni a katolikus egyház tanítását ezekről a kérdésekről:
http://lexikon.katolikus.hu/E/Eucharisztia.html
http://lexikon.katolikus.hu/H/h%C3%A1zass%C3%A1g.html
http://lexikon.katolikus.hu/V/v%C3%A1l%C3%A1s.html
http://lexikon.katolikus.hu/G/gy%C3%B3n%C3%A1s.html
Tisztelt lelkiatya!
Attól,hogy valaki nem tud,egy idegen nyelvet tökéletesen megtanulni,attól még viheti valamire az életében. És nem szabad,hogy leértékelje magát.
Köszönöm válaszát.
Ez így van. Sem a másikat nem szabad ezért lenézni, sem magunkat nem szabad emiatt megvetni, értékünket alábecsülni. Ugyanakkor ez a teljesen jogos és vigasztaló álláspont nem menti föl egyikünket sem a törekvés kötelessége alól. Azért adott nekünk a Teremtő értelmet és akaratot, hogy azt használjuk. Ma a felsőfokú diplomához elengedhetetlen feltétel legalább egy nyelvnek a biztos ismerete. Aki elvégez egy főiskolát vagy egyetemet, szerintem, az képes megszerezni egy nyelvvizsgát is. Nem szabad alábecsülnünk saját magunkat, vagy lustaságunk miatt hivatkozni a gyengeségeinkre. Törekedni tehát mindig kell többre, előre, de ha kudarcok érnek, azt is el kell tudni fogadni jó szívvel.
Kedves Lelkiatya!
Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy azt hallottam hogy a fátyol a tisztaság jelképe. Szeretném megkérdezni az Ön véleményét ebben a témában. Vajon tényleg csak azoknak szabadna fátylat viselni az esküvőn, akik megőziték a házasságig a szüzességüket?
Válaszát előre is köszönöm!
Igen, valóban, a fátyol a tisztaság jelképe. Nem ismerek olyan szabályt, hogy csak az vehetné föl a fátylat az esküvőn, aki megőrizte a szüzességét. Legalábbis ilyen egyházi előírás nincsen. Inkább az emberi jóérzés készteti az érintetteket, hogy például, amikor már a gyermek is ott van az esküvőn, akkor az édesanya-menyasszony általában nem vesz fátylat. Éppen vehet, csak összesúgnak a háta mögött. Persze, ez sem szép dolog. Az alapvető nagy baj az, hogy sikerült kitörölni az emberek gondolkodásából ezt a nagyon fontos dolgot, hogy a házasulandók, a menyasszony is és a vőlegény is tisztán, szűzen lépjenek az oltárhoz, és egyedül csak egymást ajándékozzák meg a testükkel, amikor szerelmüket már a Jóisten is megáldotta. Törekedjünk rá, hogy visszataláljunk erre a fontos igazságra!
Kedves Lelkiatya!
Hogyan vélekedik az egyház az eutanáziáról?
Köszönöm a válaszát!
András
A Katolikus Egyház véleménye szerint, az emberi méltóság elvitathatatlan joga és tisztelete alapján, a hátrányos helyzetű, beteg vagy haldokló személyeket támogatni kell. Ezért elutasítja a közvetlen (aktív) eutanáziát, mert bármi legyen is az indító oka vagy eszköze, de az emberi élet kioltására irányul ez a beavatkozás, ami erkölcsileg már szándékában is elfogadhatatlan. Hasonlóképpen gyilkosság minden olyan szükséges cselekedet elmulasztása (passzív eutanázia), mellyel véget kívánnak vetni a fogyatékos, beteg, vagy halál közelében lévő személy életének, hogy megszüntessék a fájdalmat. (Vö. KEK 2277; Komp. 470.pont)
Ugyanakkor indokolt lehet "az orvosi túlkezelés" vagy más néven "terápiai szenvedély" visszautasítása, vagyis a túlzottan költséges, veszélyes, rendkívüli vagy a várt eredményekhez képest aránytalan orvosi beavatkozás abbahagyása. Ezekben az esetekben nem idéznek elő halált, csak elfogadják, hogy közeledtét nem tudják reális reménnyel megakadályozni. (KEK., 2278.)
A betegnek kijáró általános gondoskodás, normális orvosi kezelés akkor sem szüntethető meg, ha a halál bekövetkezése várható. Ugyanakkor megengedett és törvényes fájdalomcsillapítók használata, melyek nem irányulnak a halál előidézésére. (KEK. 2279.; Komp. 471. pont)
ha úgy érzed folyton ott van veled valaki de közben egyedül vagy itthon akkor az mit jelent
Egyetlen Létező lehetséges, aki mindig a közelünkben van, mindig lát, mindig figyel ránk. Isten, akitől nem hogy félni nem kell, de érdemes keresni Vele a kapcsolatot, mert mindenben a legjobbat akarja nekünk. Léteznek gonosz lelkek, de azok csak akkor férkőznek a közelünkbe, ha beengedjük őket - egy-egy bűnnel, rossz indulattal. Ha tehát valakinek a jelenlétét érzékeli a közelében, akkor imádkozzék. Szólítsa meg az Urat, kérje az Ő segítségét.
Persze, az is létezik, hogy az ember beképzeli magának, hogy van ott még valaki más, de ez csak képzelgés. Félni tehát egyáltalán nem kell. Az imádság helyre teszi még ezt a téves érzést is.
Főtisztelendő atya!
Az alábbi kérdéssel fordulok Önhöz:
Van egy bizonyos Szent Brigitta-féle 15 ima (Jézus diktálta Szent Brigittának és az üdvösség ígéretét csatolta hozzá többek között), amit naponta el kell imádkozni egy évig és amelyhez különböző ígéretek kapcsolódnak.
Az utóbbi egy évben minden nap elimádkoztam az imát, viszont rémlik egy eset, hogy talán szilveszterkor az ima egy része, vagy talán az egész átcsúszott valamivel éjfél utánra. A kérdésem az lenne, hogy ez így is "érvényes" volt-e, vagy pedig az éjfél után elmondott ima egyházjogilag "holnapinak" minősül-e, azaz újra kell-e kezdeni az egészet? Válaszát előre is köszönöm.
Nagy erő van ezekben a láncban összefogott imádságokban. Kicsit megvalósul benne Jézus buzdítása, hogy szüntelenül kell imádkozni (pl.: Lk 18,1). Mégsem azonosítható vele teljesen. Jézus nem arra buzdít, hogy a percekre ügyeljünk, és az órához igazítsuk az imánkat, inkább arra, hogy olyan erős legyen az imánk, hogy ahhoz tudjuk igazítani az életünket. Az eset, ami történt, semmiképp sem befolyásolja az Ön imaéletét. Emiatt, tehát, igazán nem kell újrakezdenie az éves imasort. Fejezze csak be úgy, ahogyan tervezte - persze, továbbra is igyekezve, hogy ne maradjon ki egyetlen nap sem - utána pedig folytassa az életét úgy, hogy a napjait továbbra is átjárja az ima. Nem is föltétlen ugyanez, hiszen, nem gépiesen kell ragaszkodni egy-egy ima szövegéhez, hanem a sok ima segíthet, hogy teljes odaadással ragaszkodjék az Úrhoz. Ez az értelme ezeknek az imaláncoknak, hogy erre megtanítson.
Kedves Lelkiatya?
Azt szeretném kérdezni, hogy van-e akadálya a hétközbeni házasságkötésnek? Keddre vagy szerdára gondolok. Szeretnék bensőséges szertartást és úgy gondolom, hogy ehhez jobban hozzájárulna, ha nem szombaton vagy vasárnap lenne a templomi esküvő?
Köszönöm válaszát!
Tulip
Ennek semmi akadálya nincsen. Pénteken a böjt miatt nem javaslom, de más napokon nyugodtan lehet esküvői szertartást végezni.
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus vagyok.
Nemrég került a kezembe a Kis filokália, a szívbéli imádság könyve c. mű, Mathias Dietz által válogatva (Filosz, Budapest, 2015-s kiadás).
Az abban írtak mennyire vannak egységben a Római Katolikus Egyház tanításaival? A kettő összeegyeztethető?
Válaszát köszönöm szépen!
Igen, az abban leírtak az egyetemes egyház lelki tapasztalatait gyűjtik össze, illetve a könyv abból ad válogatást. Nagy haszonnal forgathatják katolikus és ortodox keresztények egyaránt. Meg, persze, más is.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a Metropólia felállásával együtt járó hierarchák tanácsának kik a tagjai, kik bírnak szavazati joggal?
Köszönettel:
István
A Keleti Kódex a 164. kánonban ekként rendelkezik a kérdésről:
1. §. A hierarchák tanácsába meg kell hívni az illető sajátjogú metropolitai
egyház minden felszentelt püspökét, bárhová vannak is kinevezve, és csak őket, kizárva a 953. kán. 1. §-ában említetteket, illetve azokat, akik az 1433. és 1434. kán.-ban említett kánoni büntetésekkel vannak büntetve; egy másik sajátjogú egyház püspökei csak mint vendégek hívhatók meg, ha ezt a hierarchák tanácsa tagjainak többsége elfogadja.
2. §. A hierarchák tanácsában döntési szavazati joggal bírnak az eparchiás püspökök és a koadjutor püspökök; a sajátjogú metropolitai egyház többi püspöke is bírhat azonban döntési szavazati joggal, ha ezt a részleges jog kifejezetten elrendeli.
Tisztelt lelkiatya!
Az önkielégítést hogyan lehetne véglegesen legyőzni?
Mert mindig rám szokott törni a kísértés, de van úgy, hogy nincs erőm hozzá ellenállni, ilyenkor pedig beleesem az ördög csapdájába, tudom, hogy bűn az, amit tettem, de másnap megint csak késztetést érzek rá, hogy azt tegyem. Már elég sok katolikus cikket olvastam az önkielégítésről, de még egyszerűen nem sikerült szert tennem az igazi boldogságra, hanem csak sodródok az eseményekkel nap mint nap. Igazából, a kísértés, akkor zár be a cellájába, amikor már nem bírom a körülöttem zajló eseményeket. Ilyen az, amikor többen ellenem fordulnak, akár még a családomban is. Meg az itthoni helyzet, teljesen különbözik a más átlagos családokétól, mert itthol csak az állandó vita van, más szinte nem is van körülöttem. Mivel egész életemben csak az állandó szenvedés ért, minden egyes nap, így nagyon nehéz számomra ez az élet. Kiskoromtól fogva elhanyagolt voltam a családban, úgymond törődtek velem, amelyen azt értem, hogy ruhát, pénzt, ételt stb. mind megkaptam, de a szeretetet a szüleim soha nem éreztették velem, ez pedig így serdülő koromra nagyon megviselt. Az általános iskolában sem szerettek. Mindenki csak lenézett engem, így pedig, ahogy telt az idő, egyre jobban magányos lettem, aztán feltört bennem ebben az átszexualizált világban, hogy a magányosságomat levezethetem az önkielégítésben, mert pár percre örömet szerezhetek magamnak, ha már nem érzem magam örül a szeretetet. Így ment ez egészen több éven keresztül, egyre csak züllöttem, majd egy fél évvel ezelőtt teljesen megváltozott az életem, mint akihez hozzászóltak, hogy "hagyd abba, felesleges, csak rosszabb lesz". Mindennap zsolozsmáztam, elmélyültem. Így a nyáron pedig elveszítettem azt a gondolkodás módomat, az itthoni helyzet kizökkentett az egészből, mert állandóan csak a veszekedést láttam magam körül, az utálatot, a gyűlöletet, amiből terjedt rám is egy kevés. Azt szeretném kérdezni, hogy mit kellene tennem, hogy változtassak az egész helyzeten?
Kezdje el újra a zsolozsmát és minden erőfeszítésével tartson ki benne! Saját erejével egészen bizonyosan nem fog tudni úrrá lenni sem az érzéki kísértéseken, sem a szeretetlenség okozta zaklatottságon. Ha rendszeresen imádkozik, állandó tapasztalata lesz az Isten szeretetéről. Ebben erősítse magát. Persze, ez nem lehet elmenekülés az emberek köréből. De ha az Úr Istennel szoros kapcsolatot talál és tart, akkor meg fog változni az emberekhez való viszonya is. Türelmesebb, megértőbb lesz velük. Ez, persze, cél is, törekedjék is rá. Ne a saját sebeit nézze, hogy mit kap - vagy éppen nem kap - az emberektől. Ez van, ehhez már, sajnos, egy kicsit hozzá kellett szoknia. De ebben is váltson irányt. Ne reméljen többet, mint amit eddig kapott, hanem akarjon megértést adni feléjük. Nem könnyű, tudom, de ebben is segíteni fogják Önt a zsoltárok és a többi imádság. Valóságos csoda, hogy ebben az elkeseredett helyzetében meghallotta ezt a hangot: Hagyd abba! Isten látogatta meg ezzel a lehetőséggel, hogy fölkínálta a zsolozsma ízét. Ez azt jelenti, hogy az Úrnak különös gondja van Önre, nem fogja hagyni. Meglátja, még egészen át fog alakulni az élete, s egy nap hálás is lesz azért, hogy ezeket a szomorú éveket át kellett élnie, mert ezek edzették meg, és tanították meg sok mindenre. Ne feledje: Az Istent szeretőknek minden javukra válik (Róm 8,28). Erősítse tehát magát ebben a szeretetben, és Isten kegyelméből újult erőt kap egy sokkal szebb folytatáshoz.
Kedves Lelkiatya!
Vannak coelebs világi görög papok Magyarországon? Mennyire gyakori ez a jelenség?
Vannak, de egyelőre igen kevesen. Régebben több volt. Most Magyarországon a görögkatolikus cölebsz papok szinte mindegyike szerzetes is.
Kedves Lelkiatya!
Meg szeretném kérdezni, hogy hol van lehetőség bekapcsolódni Egyházunk munkájába a menekültek megsegítése ügyében. Budapesti vagyok, jelenleg a Migration Aidben próbálok segíteni, de szívesebben tenném a görögkatolikusokkal együtt (Mt 25, 35).
Segítségét előre is köszönöm.
Ági
Kedves Ági!
Röstelkedve írom, nem tudok arról, hogy görögkatolikus egyházunk szervezett módon az imádságon túl valahol bekapcsolódott volna a menekültek közvetlen megsegítésébe. Ha Ön görögkatolikus, akkor már azt is köszönjük, hogy bennünket képvisel. Nyilván nincs ebben egyedül. Az a legértékesebb, ha mindenki a saját személyes körülményei között teszi azt, amire a szíve indítja. Csak javasolni tudom, hogy folytassa ezt az értékes szolgálatot ott, ahol tudja, s ha lehetőség adódik, szívesen vesszük a kezdeményezését is ezen a téren.
Kedves Lelkiatya!
Azt olvastam,hogy a keresztény embernek nem lenne szabad kisebb vagy nagyobb döntéseket meghoznia mielőtt fogná a Szentirást és nyitott szivvel és füllel az Úr jelenlétében át nem imádkozza a dolgot.Nekem is kell döntéseket hoznom és a kérdésem az lenne hogyan fogjak hozzá? Hogyan kell átimádkozni az életünk dolgait? Tudna esetleg valamilyen gyakorlati tanácsot adni amiből kiindulhatnék? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Igen, valóban fontos, hogy a döntéseinket megbeszéljük a Jóistennel. Ugyanakkor tudatosítanunk kell azt is, hogy az imádság és az Istenre figyelés nem helyettesíti a saját értelmünk használatát. Nyilván a döntésre váró dolog horderejétől is függ, hogy mennyire mélyedek bele a kérdés vizsgálásába illetve az imádságba. Kisebb dolgoknál elegendőnek tartom, hogy az ember átgondolja, milyen lehetőségek jöhetnek szóba, utána elmond egy imát (Miatyánk vagy Üdvözlégy vagy más), utána pedig dönt bátran. Ha így megimádkozta, nem kell félnie, hogy félresiklik. Az ilyen ima ugyan nem garantálja a tévedhetetlenséget, de azt igen, hogy ha netán félreértette a belső meglátást, akkor sem fog baj történni, a Mindenható kiigazítja az értetlenséget.
Nagyobb dolgoknál gondolok arra, hogy - miután szintén értelmével mindent jól átgondolt, esetleg tanácsot is kért megbízható emberektől - előveszi a Szentírást. Akkor is előtte a Szentlelket hívja valamilyen imádsággal, és beleolvas a Szentírásba. Nem szabad arra gondolni, hogy majd ott szóról szóra le lesz írva, mit is kell tenni. Az arra utaló szavak fölfedezésével is vigyázni kell - mindjárt mondok erre egy rossz példát. Ennek a Szentírás-olvasásnak is imádságnak kell lennie, nem gépies kiolvasása a soron következő teendőnek. Alapvetően igaz, hogy minél mélyebben figyelünk Istenre, annál mélyebben értjük meg a dolgokat, saját dolgainkat, saját magunkat.
Végül egy elrettentő példa a rossz Szentírás-olvasásra: Egy szomorkodó ember tanácsot akar kérni a Bibliától, mit tegyen. Találomra fölüti és a Mt 27,5 versen akad meg a szeme: ...elment és felakasztotta magát. Nem akarja elhinni, hogy ez volna az Isten üzenete. Újra fölüti, hátha vigasztalóbbat talál. Ekkor meg Lk 10,37 ötlik a szemébe: ... Menj, és tégy te is hasonlóképpen!
Óvatosan tehát a Biblia ötletszerű fölütésével!
Kedves Atya!
Régebben láttam az alábbi kérdésemre egy bizonyos értelemben illő választ, de most nem találtam meg. Azonban annak akkori olvasásakor is maradtak bennem kérdések. A kérdés arról szólt, hogy latin rítusú diakónus szolgálhat-e görögkatolikus Szent Liturgián, vagy egyéb olyan szertartáson, ahol a diakónusnak szerepe van. Ön a koncelebráló latin rítusú áldozópapok analógiáját alkalmazta. Megtenné-e, hogy ennek a kérdésnek megfelelő fórum(ok)on a maga konkrétségében és a részleteket leírva utána jár? (Akár a fordított helyzetnek is: gk. szerpap a latin liturgián - de ez kevésbé releváns az eredeti kérdésemhez mérten.)
Köszönettel: János
Bocsásson meg, kedves János, de nem vállalkozhatom arra, hogy az Ön által föltett kérdéseknek utánajárjak ezeken a fórumokon. Néhány elvi szempontot adtam múltkori válaszomban, amely jobbára arra irányul, hogy jobb, ha mindenki a maga rítusa szerint celebrál. Kivételes alkalmakkor azonban lehetséges az eltérő rítusú koncelebráció, amely azonban a mi egyházunkban minden egyes alkalommal püspöki engedélyhez kötött. Vannak diakónusi honlapok is, esetleg azokon több tájékoztatást kap azokra a részletekre irányítottan, amelyek Önt jobban érdeklik.
