tisztelt lelki atya! kérem segítsen 36 éves vagyok tartós beteg tegnap mé4g úgy éreztem megváltanám a világot ma meg pokolian érzem magam kérem válaszoljon!
Kedves Testvérem!
Ne azzal törődjön, hogy hogyan érzi magát. Ezt a legkevésbé tudjuk befolyásolni. Szoktak erre tanácsokat mondani, sőt szereket kínálni, melyek javítják a hangulatunkat. Ezek értelmetlen próbálkozások. Nem az a cél, hogy jó legyen a hangulatunk, hanem, hogy Isten akaratát teljesítsük. Ha erre törekszünk, akkor hosszú távon egészen biztosan jó irányban haladunk, még ha vannak is eltévelyedések, elcsüggedések. A túlzott jókedv sem célravezető. Annak könnyen következménye a magába roskadó rosszkedv. Mindig az adott napi feladatot kell ellátni a tőlünk telhető legnagyobb gondossággal, s annak örülni, ha az sikerült, azért hálát adni. Ilyen egyszerű az életünk boldogságunk kulcsa.
Van e olyan vallás amejiknek a tanitássa nem mond ellent Jézus tanitásának? Egy öreg ember a sátán országából kérdi. Jakab 4,17-ben: Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: büne az annak.
Még azt is el tudom képzelni, hogy egyik igazi vallás tanítása sem mond ellen Jézus tanításának. Mindegyikben igaz és szép dolgok vannak megfogalmazva. De egyedül a kereszténység az, amely az Isten kinyilatkoztatásán alapszik, Jézus, a második isteni személy megtestesüléséből forrásozik. Persze, hogy a követői mit valósítanak meg abból, amit Ő tanított, az más kérdés. Joggal lehet talán elvárni tőlünk, hogy mindenben Krisztus tanítása szerint éljünk, de rosszra hajló természetünk, sajnos, megakadályoz ebben. Mégis, ne a másiktól várjuk el a bűntelenséget, hanem magunk törekedjünk rá.
Én valláson kivüli vagyok nem tartozom sem valláshoz sem szektához. De Jézus tanitássát elfogadom. És igyekszem az Ö tanitása szerint élni. Mit kell tennem hogy üdvözüljek?
Azt javaslom, minél többet forgassa a Szentírást. Persze, nem becsukott állapotban. Szóval, minél többet olvasson belőle, abban az Isten szavával találkozik. Ezen kívül legyen sokszor csöndben, akár a természetben, akár a szobájában - ha az is tud csöndes lenni. Valószínű, hiába mondanám Önnek, hogy menjen el gyakran a görögkatolikus templomba, ezért tanácsolom, hogy a Teremtő templomát, a természetet látogassa gyakran. Persze, nem teszi rosszul, ha olykor be-betéved egy templomba és ott belekóstol az ottani imába vagy meghallgatja az igehirdetést. Talán csodálkozik, hogy ezeket javaslom, pedig Jézus a felebaráthoz való viszony alapján ígérte nekünk az utolsó ítéletet. De a második parancsot, a felebarát szeretetét nem fogja tudni megélni az első parancs, az Isten mindenek fölött való szeretete nélkül.
Kedves lelkiatya!
Arra szeretnék választ kapni, hogy ha valamit csinálok mindig azzal nyaggatnak hogy mikor lesz már meg. Én sosem foglalkozom azzal amihez semmi közöm, de engem mindig kérdezgetnek.... Az jólesik az embereknek ha állandóan kérdezgetnek?
Köszönöm válaszát.
Sok fölösleges összetűzés származik abból, hogy nem vagyunk egyformák, és ezt nem vesszük figyelembe. Nem egyforma a munkatempónk, nem egyformák az adottságaink, nem egyformán tartunk fontosnak dolgokat. E téren egyik legfontosabb, hogy adjunk szabadságot a másiknak. De ez azt is jelenti, hogy ha valaki szekálni szeret, akkor azt is engedjük meg neki. Ne a másiktól várjuk el, hogy ilyen vagy olyan legyen, hanem magunkat alakítsuk úgy, hogy minél inkább el tudjuk fogadni a másikat úgy, amint van. Ehhez persze, sok türelem kell, melyet éppen akkor tudunk legjobban gyakorolni, amikor minket bántanak.
Kedves Lelkiatya! Szentgyónások után tényleg mindig erősen figyelek magamra, a tisztaságra, de egy idő után rendszeresen engedek a kísértésnek és az önkielégítés bűnébe esek. Ha pedig a gyónás után először elgyengülök annyira, hogy engedek a sátán kísértésének, onnan sokszor úgymond nincs megállás, ami az önkielégítést illeti. Ilyenkor pedig nem szoktam áldozni, mivel bűnös vagyok és nem vagyok rá méltó, hogy magamhoz vegyem Krisztus testét.
Azt javaslom, hogy a szentgyónások után leginkább a hálaadásra figyeljen. Ujjongjon Isten szeretetének, hogy soha nem veti el, akárhányszor is elesik, bűnt követ el. Ez a legfontosabb. Nem az a keresztény életünk lényege, hogy vigyázzunk magunkra, hanem, hogy minél inkább Krisztusban éljünk. Ez az örömünk forrása, életünk értelme. Persze, ennek ellenére erőt vesz rajtunk a gyöngeség, megkísért a gonosz lélek, meg az emberi természet is dolgozik rendesen. Főként az első, még kicsi kísértéseknél figyeljen oda, akkor még könnyebb nemet mondani. Akkor jusson újra eszébe, hogy Jézus mennyire szereti Önt. Jézusra tekintsen, ne a környékező gondolatra. Ha mégis beengedte a kísértést, elindult a lejtőn, még onnan is visszaléphet, megint ugyanazzal a föltekintéssel: Jézus szeret engem, nem akarom Őt megbántani, bemocskolni. Ha pedig mindezek ellenére elbukott, sírjon, tartson bűnbánatot és menjen minél hamarabb gyónni. De tudnia kell, hogy nem ez a legnagyobb bűne, csak ezt kíséri legnagyobb szégyenérzés. Már csak a szemérem miatt is. Úgyhogy a szentáldozását viszont ne ettől tegye függővé. Akkor is méltatlan, ha szentgyónás után nyomban megy áldozni. Mindig rászorul a bűnbánatra. De a bűntől való tartózkodásának oka és forrása Jézus iránti szeretete legyen. Aki viszont soha nem haragszik meg Önre, együtt szurkol, együtt örül, együtt sír, ha éppen arra van oka. Mindig menjen áldozni, és törekedjék a tisztaságra!
Tisztelt Atyám! A kérdésem egyszerű.
Milyen vallású lett Jézus, miután megmártózott János által a Jordán vizében?
Kereszténynek semmiképp nem lehetett nevezni, hiszen az általa alapított vallást csak jóval a keresztre feszítése után kezdték el így hívni. Akkor miért mondja a Biblia, hogy "Keresztelő Szent János"?
Válaszát várom.
Keresztelő Szent János keresztsége egészen más volt. Ő maga tesz különbséget a két keresztelés között (Mk 1,8). Az övé csak a bűnbánat kifejezése volt. Ezt Jézus azért vette magára, hogy a bűnös és bűnbánó emberrel azonosuljon. Noha neki nem lett volna szüksége sem bűnbánatra, sem erre a keresztségre.
Természetesen Jézus nem volt semmiféle vallásnak a követője. Kereszténynek azonban mégis azért lehetne nevezni, bár a fölvetés értelemszerűen anakronisztikus, mert a keresztény szó eredeti jelentésében azt jelenti, hogy krisztusi, aki Krisztushoz tartozik. Tehát Jézus Krisztus volt a legkrisztusibb ember a földön. De a keresztény jelzőt csak jóval később, halála és föltámadása után sok évvel Antiochiában kezdték el használni.
Görögkatolikus ifjúsági magazin indítására már gondoltak?
Még nem gondoltunk, de köszönjük a fölvetést.
Kedves Lelkiatya!
A tanácsát szeretném kérni munkaügyben.Van egy állásom,amit nem szeretek,menekülnék innen.Egyre nagyobb undorral jövök a munkahelyemre.Nekem nem erre van elhivásom.Sok kisebb és nagyobb dolog is összejött itt, az elmúlt két év során.Az utolsó csepp a pohárban az volt,hogy a kolléganöm a tudtomon kivül meghosszabbitotta a saját szagbadságát, és ezzel kiütötte a szabadnapomat,amit nem érzek jogosnak,amikor szóvá tettem nem érdekelte,azt mondta a fönökkel beszéljem ezt meg.Ő eleget dolgozott itt még én voltam szabadságon,mintha tehetnék róla,hogy a fönök,hogy rendelkezik...Igy töle egy héttel többet fogok dolgozni szabadnap nélkül söt még a jogos szabadnapomat is elvette.Tavaly is volt hasonló huzása,akkor szemet hunytam felette.Az is zavar,hogy egy töle jóval idősebb házas férfi szeretője,igaz ez nem az én dolgom,de már nem birok ilyen lelkileg erkölcstelen környezetben dolgozni.Beteges kapcsolatok uralkodnak ezen a helyen,olyan ez mint egy nagy beteg család.Úgy érzem a kolléganömmel se tudnék már olyan hosszúideig együtt dolgozni.Belülről egyre nagyobb készetetést érzek,hogy tovább lépjek,úgy érzem azzal új dolgokat és munkát tudnék kipróbálni és a tanulmányaimra is több idő lenne.Szeretném szabadabbnak érezni magam.Még fiatal vagyok,változtathatok.Nem akarom lelkileg lenyomorodva élni az életem.A szabadság után is ugyanolyan unottan,mondhatni nagyobb ellenszenvvel jövök ide dolgozni.A fönökömnek is voltak furcsa húzásai,sosem segitett mikor itt baj volt,biztonságot nem szavatolt.Tavaly a szabadságidö alatt egész napozásra kényszeritett,amikor váratlanul elment az egyik munkás.Az idén csak megkérdezte,de elutasitottam,kiegyeztem vele néhány túlorában,ami némiképp neki is előnyös,és nekem se kell egész napoznom,mert azt nem birnám pszichikailag.Ha kényszeritett volna,azonnal elmentem volna.Szeretnék mielöbb elmenni ugy érzem 1-2 hónapon belül,addig imádkozom a szándékra keresem az Úr utmutatását,és próbálom előkésziteni a terepet más dolgok számára.Ön szerint a belső késztetésekre kell hallgatni?
Válaszát elöre is köszönöm!
R
Kedves R!
Amit leírt, az már elegendő késztetés. Nem azt mondom,hogy percig se maradjon tovább, de mindenképpen biztatom a továbblépésre. Ám, ezt józanul tegye meg. Csak akkor lépjen ki, ha már biztos vagy legalábbis biztosnak látszó új helye van. Viszont addig is sok feladata van még itt. Ha nehezen szerethető emberek vesznek körül (legtöbb esetben éppen azért nehezen szerethetők, mert ők nem szeretnek engem, kihasználnak, megaláznak...), akkor ott nagy feladat szeretetet adni. Amíg még ott van - lassan látszani fog a vége - addig mutasson, nyújtson különösen is nagy szeretetet a munkatársai felé.
Tisztelt Lelkiatya!
Képtelen vagyok gyónni ill. erről pappal egyáltalán beszélni. Mit tegyek?
5 éve katolizáltam, de még soha nem gyóntam azóta.
Egyszerűen nem visz rá a lélek (nem szójátéknak szántam), hogy én egy pappal (akiről tudom, hogy nem ő neki gyónok valójában, hanem Istennek) megosszam a bűneimet.
Zárkózott típus vagyok alapból, nehezen nyílok meg.
Azt pedig elképzelni nem tudom, hogy gyónjak, pedig tudatában vagyok, hogy a katolikusoknál kell.
Ez miatt viszont az első áldozás óta nem is áldoztam.
Egyébként rendszeresen járok misére, és igenis igénylem a lelki életet: egyházi énekek, Biblia, vallásfilozófiai könyvek, stb.
Én egyszerűen jobban szeretem azt, hogy imáimban őszintén megbánva a bűneimet Isten elé hozom és Jézus közbenjárásával, más ember nélkül kérem a bocsánatát.
Ilyen esetben tényleg nem mehetek ki áldozni sem, amíg nem gyónok, mert áldozni pedig már évek óta vágyakozom.
Nem tudom, mi tévő legyek.
Ha nem megyek gyónni, de ahogy már írtam, rendszeresen Isten elé hozom a bűneimet megbánva, és így megyek áldozni, akkor azzal óriási bűnt követek el?
Nálunk a gyónáskor szemtől szembe elhelyezkedve van lehetőség gyónni úgy, hogy van gyóntatószék, de nincs elválasztó farácsozat a gyóntató és a gyónó között.
Én így képtelen vagyok megnyílni, gyónni.
Tudja-e Lelkiatya, hogy Miskolcon melyik római katolikus templomban van elválasztó farácsozat? A Mindszenti vagy Minorita templomban pl. van?
Segítő válaszát köszönöm szépen!
Mindenképpen arra biztatom, hogy menjen el meggyónni. Jól, helyesen érzi ezt a lelkében, hogy szüksége van rá. Ha már ilyen sokat várt a szentáldozással, azt javaslom, tegye meg ezt a nehéznek tűnő lépést a szentgyónással. Meglátja, csak rászánnia magát nehéz, utána az atya majd segíteni fogja Önt. Meg, persze, még inkább a Szentlélek.
Hogy miért van erre szükség? Talán éppen az a nehézség magyarázza ezt, amit érez. Vannak bennünk tiltakozó erők, amelyek nem akarják a lelki előre haladásunkat. A rosszra hajló emberi természet következménye ez.
Krisztus Urunk az apostolokra bízta az oldás és kötés hatalmát (Mt 18,18; Jn 20,21-23). Ezt is el kell fogadnunk Tőle, hogy így rendezte saját hatalmának tovább élését az egyházban: az embereken keresztül.
Sajnos, nem vagyok ismerős Miskolcon, de azt tudom, hogy a Búza-téri görögkatolikus székesegyházban a gyóntatószékben van rácsozat.
Dicsőség!
Azt szeretném megkérdezni, hogyha valaki részt kíván venni az egyházközségi képviselő-testületi ülésen, megteheti-e? Jogilag nem zárja ki semmi, hiszen a gyűlések nem titkosak, és ha nem rendelnek el zárt ülést, akkor azon - mint egyszerű szemlélő - véleményem szerint részt vehet bárki.
Köszönöm válaszát előre is!
Ez nem teljesen így van. Azért van testület, hogy a testületi szabályok alapján tárgyaljanak és hozzanak döntéseket. Lehetnek nyilvános megbeszélések, lehetnek meghívott tagok, de adott esetben lehetnek olyan kérések is, amelyek titoktartásra kötelezik a képviselőtestületi tagokat. Ezért nem magától értetődő, hogy bárki részt vegyen ezeken az üléseken. De ha indokolt, a testület elnöke (plébános) a többiek beleegyezésével engedélyezheti más személyek jelenlétét.
Kedves Lelkiatya!
Egy kérdezőnek ezt válaszolta:
"Viszont katolikus ember ne vegyen részt protestáns úrvacsorán! Ott ugyanis nem történik meg az átváltoztatás - ezt ők is így vallják! -, tehát számunkra közönséges kenyér és bor az, amit akkor kiosztanak."
Álláspontom szerint így általánosságban ez nem igaz. Azzal egyetértek, hogy katolikus ember semmilyen protestáns úrvacsorán ne vegyen részt, de még a történelmi protestáns egyházak hitvallása között is van különbség e téren is. A református felekezetnél tudomásom szerint tényleg így van, ahogy Ön is írta, lényegében csak emlékeznek az utolsó vacsorára, de úgy tudom, hogy az evangélikusoknál az Úrvacsora ennél azért több, hiszen az evangélikus lelkész az úrvacsoraosztásnál azt mondja, hogy "ez Krisztus teste és vére", és előtte kérdezi is a gyülekezetet, hogy hiszitek-e, hogy ez Jézus Krisztus teste és vére. A pontos meghatározását azonban én sem tudom. Lehet, hogy rossz helyen kérdezek, de meg tudná azt mondani, hogy az evangélikus úrvacsorának miben áll a lényege, mit gondolnak ők a kenyérről és a borról? És ha már itt tartunk, úgy tudom, hogy az anglikán egyház hiszi az átlényegülést, liturgiájuk is nagyban hasonlít a rómaihoz. Kérdésem tehát, hogy az anglikán pap által bemutatott szentmiseáldozatban valóban Jézus Krisztus teste és vére van jelen, vagy sem. Ha igen, katolikus áldozhat anglikán szertartáson?
Köszönettel: egy római katolikus
Köszönöm a kiegészítést. Valóban, kicsit sommásan beszéltem erről a kérdésről, hiszen az egyes protestáns felekezetekben sem teljesen azonos az úrvacsoráról való felfogás. Míg a reformátusok jelképnek tekintik a kenyeret és a bort, Krisztussal való találkozás földi eszközének, addig az evangélikusok, Luther Márton tanítását követve vallják Krisztus valóságos jelenlétét a kenyérben és a borban, legalábbis az áldozás pillanatában.
Luther Szent Ágoston tanítása nyomán vallja, hogy az alapítási szavak, mint Isten igéje csatlakozik az anyagi jegyhez, mintegy testet öltve (inkarnáció) benne. Tagadja azonban, hogy a földi valóság (kenyér és bor) mennyei valósággá (Krisztus testévé és vérévé) változhatna át, mivel a Szentírás szerint földi anyag sosem alakulhat át mennyeivé. Állítja, hogy a Szentírás csak az ezzel ellentétes irányú közlekedésr?l tud: a mennyei valóság megnyilvánul a földi világban. A mennyei valóság áthatja a földit. Miként Krisztus Máriától születve magára öltötte az emberi testet, és valóságosan jelen volt e földi test által, úgy az úrvacsorában is magára ölti a kenyér és a bor alakját, és ? mint testével és vérével ? valóságosan jelen van általuk. (Forrás: Evangélikus Élet)
Az anglikánokról azonban még nehezebb pontos tanítást adni, ugyanis ott az egyházon belül vannak igen jelentős különbségek. Vannak papok, püspökök, akik vallják az eucharisztikus jelenlétet, s vannak, akik tagadják.
A protestáns egyházak legtöbbjénél azonban súlyos kérdés még az apostoli szukcesszió (folytonosság) hiánya. Így még nehezebb megmondani, hogy hitük szerint mi is történik az úrvacsorai fölajánláskor és a kenyér és a bor vételekor.
Dícsértessék a Jézus Krisztus,
Tisztelt Atya!
Egy nagy kérésem lenne, testvérem Orthodox pap, Orszéghatárokon túl - szertne hozzájutni a Görögkatolikus Egyház absolutio szövegéhez magyarul, amit sajnos sehol nem találok az interneten, a Google-ban, ugyanúgy nem a Wikipediában.
Szeretettel megkérném, hogy tudassa velem, hol találhatnám meg, vagy ha lenne olyan kedves, leírni, hogy testvérem használni tudja.
Szíves közrem?ködését elôre is nagyon köszönöm!
Isten Áldását kérem Önre!
Honlapunkon megtalálható a szentgyónás menete. Abban megtalálható a pap feloldozó imája is.
http://www.gorogkatolikus.hu/index.html?muv=szertartas&szertartas_id=7
Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikus vagyok, de azt hiszem, nálam rosszabb katolikus nincs is talán. Egy csomó olyan dolog van, egyházi tanítás, dogma, követelmény, amiben, bárhogy szeretnék is, nem tudok hinni. Van, amivel nem foglalkozom, de van, ami nagyon bánt, hogy nem tudom elfogadni. Gyónás, kérdezés nem segített, a papolásból, a kétezer éves, poros válaszokból meg nagyon elegem van már. Legutóbb egy beszélgetés - vita - alkalmával egy megjegyzésemre az a válasz jött: tipikus protestáns gondolkodás. Erre azt feleltem, ami igaz is, hogy egy ideje meg-megfordult a fejemben az áttérés a református vallásra. Tudom, hogy ha ezt egy papnak elmondanám, mindent elkövetne, hogy eltérítsen a szándékomtól. Illetve ez még nem is szándék, csak felötlött bennem. De mindig újra és újra visszatérő gondolat.
Nem gondolnám, hogy Isten reformátusként nem tudna engem szeretni vagy elfogadni, de mindig katolikus voltam, még ha nem is ért sokat ez az életemben. Nem a dolog technikai lebonyolítása érdekel, ha így döntenék, senki sem tudna visszatartani. A katolikus egyház szemében persze nyilván hűtlen bűnös lennék, élhetnék akármilyen szentül is reformátusként. És azt is tudom, hogy visszaút nem lenne, soha vissza nem térnék a katolikus egyházba, így ez a része nem érdekel.
Én csak a véleményére lennék kíváncsi, már ha tud mondani nekem valamit, ami nem az unalomig ismert, pókhálós egyházi "egyen-tanács". Tehetek-e valamit, hogy a saját egyházamat el tudjam fogadni, vagy tényleg jobb, ha elhagyom.
Köszönettel: J
Ahogy kis bajunkkal háziorvoshoz fordulunk, s komoly bajunkkal
szakorvoshoz, úgy a teológiai kérdéseket illetően is: egyszerűen és tisztán
szolgáló paptestvérektől talán csak a hűséges és egyszerű választ kapta, ám, ha többre van szüksége, akkor keressen szakteológust. A saját hitéért
mindenkinek saját felelőssége van. Kérdezni nem bűn, a bűn az, ha nem
keressük meg a jól válaszolni tudó segítséget. Benedek pápa szerint a
keresztény lét kezdetén nem egy könyv, elmélet áll, hanem találkozás. Én sem könyveket ajánlanék, hanem találkozást. Keleten a kérdezőket kolostorba, szerzetesekhez küldik: legyen élő találkozás, ne csak elméleti boncolgatás. A hit ugyanis misztérium. Ésszel csak egy határig tudunk eljutni és kell is tapogatóznunk, de utána az önátadás, a bizalom ugrása következik. A hit az egyház hite, semmiképpen ne egyedül, vagy pusztán könyvek társaságában akarjon eljutni a hitre, hanem az élő egyház közösségében.
A katolikus egyházban csodaszép teológia, színes liturgia, egészen különböző és érdekes lelkiségek vannak a misztikus csöndtől a rockmiséig. Sokan azért hagyják el a katolikus egyházat, mert nem keresnek eléggé: az egyház színes palettáján biztosan megtalálható az a személy, irányzat, lelkiség, amely közel állhat az Önhöz. Nem átlépni kell egy másik felekezetbe, hanem tovább Isten keresni ott, ahol éppen van.
Kedves Lelkiatya!
50 éves leszek, megéltem már sok jót és rosszat is természetesen. Elfogadom, amit az élet ad! Mégis néha úgy érzem, hogy elegem van, a Férjemből a Lányomból, mindenből! Egyedül szeretnék élni! Tudom, hogy ez megfutamodás, imádkozom is sokat, de mégis! Ha megfutamodom, akkor az olyan, mintha nem nem akarnám cipelni a keresztemet! Mit tegyek, hogy lelkiekben megerősödjem? Az imádság nem segít!
Köszönöm: Anna
Dehogynem segít. Csak most úgy érzi, abba is belefáradt. Az biztos, hogy valamit változtatni kell az életén, mert nagyobb baj is lehet, mint most ez az elkeseredés. Ne csak elfogadja (netán fogat összeszorítva), amit az élet ad. Vegyen részt minél hamarabb egy lelkigyakorlaton, vagy menjen el néhány napra egy szerzetesi közösségbe, mert Önnek most arra van szüksége, hogy Istenben megpihenjen. Még ha esetleg most nem is tud mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. Isten sokkal több erőt, vigaszt, örömöt tud Önnek adni, mint gondolná, de valahogy eddig erre nem talált rá. Ezért javaslom a lelki elvonulást, a lelki pihenést, feltöltődést. Semmiképp se lépjen ki az életéből amiatt, mert most ezt megelégelte. Az Ön élete is tele van, tele lehet örömmel, csak más oldalról, más fényben kell tudnia látni. Keresse meg mihamarabb ezt a másféle fényt!
Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem hogy érvényes e az a görögkatolikus házaság ahol a vőlegény nem volt megkeresztelve nem volt elsőáldozó.
Amennyiben akkor kapott fölmentést a püspöktől valláskülönbség tilalma alól, akkor igen. Ha nem kapott, akkor érvénytelen a házasságkötés. De utólag is érvényesíthető a püspök utólagos orvoslásával.
