Különbséget kell tenni a homoszexuális irányultság és az ebből fakadó magatartás között.
Az a személy, akiben ilyen irányultság van, egyáltalán nem hibáztatható a jelenség miatt. Nyilván meg voltak annak okai, hogy miért alakult ki benne. Ha ezzel helyesen él együtt, megtanulja kezelni, törekvésével helyes mederben tartani, akkor éppen olyan értékes életet élhet, szentté is válhat, mint bármely keresztény társa.
Ha azonban valaki az ilyen irányultságát hangoztatja, ebből fakadóan másokkal bűnös cselekedeteket visz végbe, az súlyos bűnt követ el, és nagyon téves úton jár.
Az a pap, akiben ilyen irányultság létezik, még lehet jó lelkipásztor, szent ember, ha megküzd vele, éppen úgy mint a társai az egyébként egészséges szexualitással.
Ha kispapról van szó, és ugyanezzel a helyes törekvéssel kezeli, akár pappá is szentelhető. Ha viszont ez az irányultsága vétkes cselekedetre viszi, azonnal távoznia kell a szemináriumból. Éppen úgy, mint az az egyébként szexuálisan egészséges társa, aki szintén a nemiségből fakadó súlyos erkölcstelenséget művel.
Akinél azonban ez a jelenség a már felvételinél is ismert - eltitkolni nyilván nem szabad, hiszen az hazugság lenne - azt nem veszik fel a szemináriumba. Éppen ezért ne is jelentkezzék ilyen férfi oda, hiszen előre ki nem számítható súlyos kísértéseknek tenné ki magát. Egyébként éppen ennek veszélye miatt nem kerülhet be a szemináriumba.
Ismétlem azonban, homoszexuális ember is lehet jó pap, válhat szentté, ha leküzdve magában ezt a szexuális vágyat felajánlja azt az Istennek.

Kedves Cathy!
Nem mondom, hogy "zárlatos", talán csak azt, hogy rossz helyre kapcsolt. Az imádságától, az Istennel való kapcsolatától nem szabad azt várnia, hogy annak eredményeképpen jóra fordul az anyagi helyzete, állása, családjának az állapota. Az Úr nyilvánvalóan odafigyel az Ön imáira, arra is, hogy mire van szüksége, és meg is adja azt, ami kell. Ő végtelen türelmében és irgalmában megengedi azt is, hogy velünk igazságtalanságok történjenek. Érdemes bízni Benne. Aki nem bízik, az nem látja meg a csodát.
E kettőt tudom Önnek tanácsolni. Folytatva az imaéletét tegyen le arról, hogy ezáltal meg fognak változni a sikertelennek érzett dolgai. Ez olyan, mint ha az általam szeretett személlyel (baráttal, szerelmessel, házastárssal) csak azért beszélgetnék, hogy abból nekem valami hasznom legyen. A másik, hogy ugyanakkor bízzon az isteni segítségben. Pontosabban szólva bízzék Istenben, hogy megsegíti Önt a kellő időben. Más emberek? Örüljön annak, hogy legalább nekik csurran-cseppen valami.
Amíg ezeket nem tisztázza ki a gondolatában, addig nem talál békére a lelke.

Általánosságban azt mondhatom, hogy szabad tisztelnünk azokat a szenteket, akiket az Ortodox Egyház avatott szentté, hiszen minden bizonnyal ők is megfontoltan és kellő indokkal emelik oltárra a szentéletű embereket. Ha mégis kétely támadna egy-egy szent tiszteletével kapcsolatban, érdemes megkérdeznie erről a legközelebbi parókust.

Görögkatolikus egyházunknak Szolnokon van egy iskolája, a Szent Tamás iskola, ahol a tanulók közül igen nagy számban vannak hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek. Mivel minden új intézményt nagyon körültekintően és részletes tárgyalások után indít az egyházunk, kötve hiszem, hogy a közeljövőben ebben a megyében újabb iskolát venne át.

Nem szabad azt gondolni, hogy a szüzességben élő, Istennek elkötelezett emberekben nem él a természetesen emberi ösztön, a szexualitás, a másik nem felé vonzódás. Míg azonban az állatot az ösztönei (lét- és fajfenntartó ösztönök) vezérlik, addig az ember a maga szellemiségével, szabad akaratával kézben tartja azokat, uralkodni tud rajtuk. Szent Pál az idézett levelében azt is írja, hogy "ha viszont nem tudják magukat megtartóztatni, akkor kössenek csak házasságot, mert jobb házasságban élni, mint égni" (1Kor 7,9). Tehát ő nyilvánvalóan a természetes vágyakkal élő emberekről beszél. Néhány sorral korábban pedig azt írja ugyanezzel kapcsolatban, hogy "mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat". Tehát ajándék a szüzesség, amelyet Istentől kaphatunk, s amelyet őrizni kell. Ha viszont valaki a házasság ajándékát kapta, akkor azt kell nemesen megélnie.
A Bibliában természetesen nincs szó aszexualitásról, mert ez egy egész új találmány, a mai kizökkent világ szellemi terméke. (Az emberi szellemtörténelem ismert hasonló jelenségeket, mint pl. a hermafroditizmust, de tudta jól, hogy az is a természettől elhajló beteg jelenség.)
A homoszexualitásról viszont olvashatunk a Bibliában, Szent Pál igen keményen elítéli: Róm 1,26-27; 1Kor 6,9

Nem baj, ha nem 3 órakor tudja elmondani az imádságot, hanem később. Az a fontos, hogy ne maradjon el. Ha olyankor mindig foglalt, akkor javaslom, hogy jelöljön ki egy másik időpontot, ami Önnek alkalmasabb, és igyekezzék ahhoz az időponthoz tartani magát. Ezt sem azért mondom, mintha az ima hatékonysága az időponttól függene. Szó sincs róla. Inkább nekünk van szükségünk erre a rendszerességre és hűségre, ezért javasolják a meghatározott időpontot.
A templomban is beszélnek az utolsó ítéletről, Krisztus Urunk második eljöveteléről, az idők jeleiről. Meghatározott napokon olvassuk ezeket a részeket a Szentírásból. De nem többször és nem is kevesebbszer, mint amekkora jelentősége van ennek a ténynek. Várjuk Urunk eljövetelét, de nem ijesztgetjük egymást különféle ál üzenetekkel. Nem érdemes időt vesztegetnie arra, hogy utolsó idők jeleivel foglalkozzon. Nem azért kell megtérnünk, mert ilyen jelekről hallunk, hanem mert Krisztus Urunk erre tanított, és az Egyház ezt kétezer év óta hirdeti. Nem azért kell többet imádkozunk, mert efféle üzenetek érkeznek - ki tudja honnan?! - hanem mert ezáltal juthatunk közelebb az Istenhez. Ezt is tudjuk már két ezer éve a Kinyilatkoztatásból.

Természetesen nem adhat. Nincs is értelme. Ha áldást ad - amennyiben liturgikus tett, tehát nyilvános templomi istentiszteleten történik - akkor azt a saját rítusa szerint tegye. Van-e értelme, van-e oka, hogy másként tegye?
Ez világos útmutatás a pápai dokumentumokból, hogy nem szabad keverni a rítusokat, sem azok elemeit. Koncelebrálni természetesen megengedett az eltérő rítusban (amennyiben erre a püspökétől engedélye van), és ilyenkor nyilván alkalmazkodik az adott szertartáshoz. Ilyenkor azonban nem ő adja az áldást, hanem a szertartást vezető pap. Ez a latin rítusban is érvényes, nem csak a bizánciban, hogy az áldást mindig egy ember adja, az, aki a szertartást vezeti. Kivételes eset, amikor püspök van jelen. Ekkor ő adja az áldást, még ha más rítusú is. Előírás még az eltérő rítusú koncelebrálás esetén, hogy mindenkinek a saját liturgikus öltözékét kell viselnie, tehát a koncelebráló nem vehet föl más rítusú liturgikus öltözéket. Ez diakónusra, papra, püspökre egyaránt vonatkozik.

Kedves Nina!
Kérdésére a következőt tanácsolom. Jobb, ha most egy időre pihenni hagyja a kapcsolatot. Mint említette, többször is próbálta rendezni, de az illető reagálásai - vagy éppen annak hiánya miatt - ez nem sikerült. Ennek nem az az oka, hogy Ön nem találta meg az újra közeledés, a kapcsolatuk rendezésének a megfelelő módját. Éppen ezért nem javaslom, hogy még nyíltabban kérdezzen rá, vagy kezdeményezni próbálja annak elemzését, hogy mi hogyan alakult. El kell tudnunk fogadni azt, hogy sok minden változik, mi is, a kapcsolataink is. Persze, régi barátságokat ápolni is kell, de ez mindig csak akkor működik, ha arra mind a két félnek igénye van. Leírásából arra következtetek, hogy kedves ismerőse inkább a távolságot kívánja most tartani. Ezért javaslom a pihentetést. Elképzelhető, hogy idővel lelkileg újra közelebb kerülnek majd egymáshoz, de erre most nem érdemes gondolni sem, mert akkor csak dédelgeti ennek lehetőségét. Nyilván sok más ismerőse is van, most inkább azokra figyeljen. Rengeteg dolgunk van a világban, sok embernek tudunk segíteni. Ha magunkról megfeledkezve ezt tartjuk szem előtt, akkor közben még sokkal többet kapunk emberi kapcsolatokban is és más téren is, mint mi előtte gondoltuk volna.

Kedves Fiatal Barátom!
Ha a tanulmányaira kérdez, akkor azt mondom, foglalkozzék azzal, amit legjobban szeret. Érettségit is azokból a tárgyakból tegye, amely legközelebb áll Önhöz. Akár föl is készülhet valamely más felsőoktatási intézmény felvételijére. Ez azért fontos, mert a papnak lehetőség szerint a világi tudományokban is tájékozott, nyitott szellemű embernek kell lennie. Meg kell tudni állni a helyét a világban, kortársaitól nem maradhat ezen a téren sem.
Ezen felül pedig a hitismeretekben is el kell mélyednie. Általában minden szeminárium, hittudományi főiskola megjelöli azokat a hittankönyveket, amelyekből fel kell készülni a fölvételire. Ezeket nagyon alaposan tanulja meg. Természetesen, ha iskolája ad rá lehetőséget, akkor jó, ha hittanból érettségizik.
A harmadik fontos dolog - de azt is lehet mondani, hogy a legfontosabb dolog - a papságra készülethez az imádság. Igyekezzék minél mélyebb kapcsolatot kialakítani az Úrral. Ha teheti, menjen el hétköznapokon is a templomba, rendszeresen gyónjon, áldozzon, hogy ezek a szentségek is erősíthessék Istennel való kapcsolatát, és az Egyházhoz fűző kötelékét.
Végül pedig bízzon mindent az Úrra! Ne aggódjék, hogy mi lesz, ha nem veszik fel, mit is fog tenni az életben. Bízzon abban, hogy ha az Úr szólítja Önt valamilyen feladatra, akkor meg is adja a hozzá szükséges kegyelmet.

Nem könnyű "szakszavakkal" leírni az Isteni Szent Liturgia menetét. Megpróbálom mégis:
I. Proszkomídia (előkészület)
II. Igeliturgia
1. Kezdőáldás és nagy ekténia (=könyörgés sor), 2. Antifonák köztük kis ekténiák és a Krisztus-himnusz, 3. Kis bemenet, 4. Tropárok és kontákok, 5. Háromszorszent, 6. Prokimen, Apostol és Alleluja, 7. Evangélium és homília
III. Áldozati liturgia
1. Ekténiák, 2. Kerubének és a pap előkészülete, 3. Nagy bemenet, 4. Teljesítsük ekténia, 5. Hiszekegy, 6. Anafora (megemlékező imádság, amelyben az Utolsó vacsorát elevenítjük fel és megemlékezünk az Egyház szent, elhunyt és élő tagjairól), 7. Minden szentek ekténia, 8. Miatyánk, 9. Szentség a szenteknek (kenyértörés és a Szent vérrel való egyesítés), 10. Szentáldozás, 11. "Igazhívők" ekténia, 12. Amboni ima, 13. Elbocsátó.
Természetesen lehetett volna ennél részletesebben is, de remélem, ez is némi segítséget jelent.

Kedves Zoltán!
Örömmel látjuk Önt bármelyik parókiánkon. Javaslom, hogy keresse fel az Önhöz legközelebbi görögkatolikus templomot, és szólítsa meg az ottani atyát. Ő segíteni fog Önnek abban, hogy szertartásainkat, lelkiségünket, egyházunkat minél jobban, minél mélyebben megismerhesse.

Nem javaslom, hogy a világháló nem természetes, virtuális világán keresztül keressen magának társat. Még ha volt is erre már példa.
Nagy betegsége ez a mai korunknak, hogy az emberek, a fiatalok nem merik magukat elkötelezni, nem mernek bizalommal mások előtt megnyílni. Ez az oka nem csak annak, hogy nehezebben szánják rá magukat a házasságra, de annak is, hogy kevesebben mernek a szerzetességre és a papságra vállalkozni. Hiszen ezen hivatásoknál valóban fiatalkori elköteleződésre van szükség.
Azt tudom tanácsolni a mai fiataloknak, hogy minél kevésbé engedjék be lelkükbe a mai világnak Istentől eltávolító eszméit és arra késztető gyakorlatait és eszközeit.
Önnek, kedves Testvérem, azt javaslom, hogy ne aggódjék amiatt, hogy hogyan fog élni életének további évtizedeiben, egyedül vagy párban vagy családban. Élje az életét színesen, gazdagon mindig a mai napon. Keresse minden nap, hogy hol tud jót tenni, mikor hogyan tud másoknak szolgálni. Ha van munkája, akkor ott is, és azon kívül is keresse az alkalmat az emberekkel való találkozásra. De nem azért, hogy magának társat találjon! Micsoda önző felfogás lenne! Hanem azért, hogy értékessé váljon az élete. Ha ezt teszi, sokkal könnyebben nyílik meg emberi kapcsolatokban. Ám ismétlem, ne az járjon a fejében, hogy ki is lesz az én párom, mert - hogy úgy mondjam - ez az arcára van írva, elárulják a mozdulatai. Az ilyen ember pedig inkább taszító, érdekes módon, még azoknak is, akik szintén párt keresnek. Mégpedig azért, mert önzés sugárzik belőle.
Ne azért keressen párt, hogy legyen, aki Önt boldoggá tegye, hanem azt keresse, akit Ön boldoggá tehet. Ám ilyen ember sok van már most is a környezetében. Ne késlekedjék megkeresni őket és szolgálni nekik! Ez az életének a helyes útja! A többi mind megadatik hozzá.

Újra kicsit megkésve válaszolok, elnézést kérek érte.
Magyarországon egészen új keletű divatról van szó. Vélhetően amerikai filmekből terjedt el az utóbbi évtizedekben. Az eredete egy pogány kelta ünnepre vezethető vissza, mely a római birodalomban is ismert volt. A kelta újév október 31. éjszakájára esett. Ekkor emlékeztek meg a halottakról. III. Gergely pápa a 800-as években ennek a pogány halottkultusznak a keresztény ellensúlyozására vezette be a Mindenszentek ünnepét november 1-jére. Ennek másnapján, november 2-án van a keresztény világban a Halottak napja. (Sokan össze szokták keverni a kettőt!)
Egyrészt azért nincs helye a mi életünkben, mert a magyar népszokásoktól idegen, még a középkorban sem volt nyoma nálunk, hiszen már nálunk annak keresztény változata terjedt el. De főként azért kell kerülni, mert távol áll a tiszta halotti megemlékezéstől. Inkább az emberek ijesztgetésére szolgál akár tréfás, akár drámaibb formában. Ráadásul a terjedése a sokkal nemesebb Mindenszentek ünnepét és a halottainkról való emberi megemlékezést szorítja háttérbe. Ne adjunk teret ennek az újpogány szokásnak!

Aki megtért, bűneit megbánta, meggyónta, annak bűneit természetesen megbocsátja az Isten. Az Evangéliumban szereplő figyelmeztetés (Mt 12,32) arra a megátalkodottságra vonatkozik, amikor az ember nem hajlandó együttműködni az Istennel, amikor visszautasítja a Lélek segítségét. Ezt általában megátalkodottságnak szoktuk nevezni. Amikor valaki tudatosan megmarad a bűnben. Igen, erre azt kell mondanunk, hogy az ilyen emberen még az Isten sem tud segíteni. Mert eleve elzárja magát a Lélek segítségétől. Ez a Lélek elleni bűn, amikor valaki tudatosan ellenáll a Lélek indíttatásának. Ezt azért nem lehet megbocsátani, mert az ilyen ember nem is kéri a bocsánatot, az Isten pedig nem erőlteti rá senkire az ő vételen kegyelmét, szeretetét.

Bocsánatot kérek, hogy jóval az ünnep után válaszolok csak. Valóban több érv is szól amellett, hogy november 1-jén ünnepeljük a vértanú-püspököt. Mivel azonban szomszédainkban élő görögkatolikus testvéreink kérték a Kongregációtól ennek az ünnepnek az áthelyezését október 31-ére, ezért mi is igazodunk hozzájuk, és a tavalyi évtől kezdve ezen az október végi napon tartjuk Romzsa Tódor püspök emlékünnepét.