Azért nem könnyű választ találni erre, mert a kérdés azt feltételezi, hogy Isten úgy viselkedik, mint mi, a saját magatartásunkat vetítjük Rá.
Isten mindent előre lát, előre tud, és semmi nem történhet az Ő akarata nélkül. Ez igaz. Ebből építette ki a szűk látókörű emberi gondolkodás azt, hogy Ő mindent előre meghatároz, minden determinálva van. Mert ez viszont nem igaz.
Isten kívül áll az időn. Képszerűen úgy lehet megérteni, hogy az idő vonala egy kör, amelynek kerületén folyik az egymásutániság, Isten azonban a kör középpontjában van, "ahonnan" mindent egyszerre lát, előbbit és utóbbit egyaránt.
Azt sem lehet mondani, hogy belepiszkál az idő folyamatába, és azt sem, hogy közömbösen nézi annak menetét. Ennek szembeállítása a mi emberi gondolkodásunk szüleménye.
Isten megteremtette a világot, amely azóta a maga törvényei szerint működik. Ebben a törvényrendben van helye a véletlennek, a matematika tudománya számol is vele.
A kérdésre azonban sokkal inkább személyes választ kell találni. Én minek tekintem a történéseket? Minél mélyebb valakinek a személyes Isten-kapcsolata, annál inkább felismeri életének eseményeiben az Ő jelenlétét, gondoskodását. Meg tudja köszönni mindazt, ami történik vele, akár egy kockadobás eredményét is. Ősi mondás tanít a helyes gondolkodásra: úgy kell cselekednünk, mintha minden tőlünk függene, és úgy kell ráhagyatkoznunk, mintha minden Őtőle függene.

Nem tanácsolom, hogy a szerzetességgel próbálkozzék. Szokták mondani, hogy abból lesz jó szerzetes, aki - ha a világban marad - jó családanya vagy családapa lenne. Tehát, aki szereti a sok gyermeket, vágyik a nagy családra, ugyanakkor még nagyobb vágya az, hogy egyedül Istené legyen.
Az életének tapasztalatai megtanították Önt arra, hogy Isten tudja legjobban, mire van szüksége Ez nem azt jelenti, hogy ne legyen Önben semmi törekvés, kivált nem jelenthet közömbösséget.
Két irányú legyen a keresése: keresse Istent és az embert. Egyrészt tehát az ima- és lelkiéletében törekedjen arra, hogy Hozzá minél közelebb kerüljön. Ez az istenkeresés. Az "emberkeresésben" viszont ne önmagát keresse, hanem azt, hogy az embereknek mivel tud leginkább szolgálatára lenni. Ez természetesen nyitottságot jelent a kapcsolatlétesítés felé is. Abban se önmagát keresse, a saját boldogságát: hol egy ember, aki engem majd boldoggá tesz? Hanem azt, hogy kit szeretne Ön boldoggá tenni. Amikor majd rátalál arra a férfira, akivel szívesen megosztja az életét, akkor sok minden át fog alakulni a gondolkodásában. Javaslom, hogy keresse is ezt a férfit. Ne a kamaszévek lángoló szerelmét keresse, hanem azt az embert, akit el tud képzelni gyermekei édesapjának. Higgye el, van ilyen, lehet, hogy nem is olyan messze Öntől. Érdemes felkeresni.

Igen, lehetnek elsőáldozók a római katolikus templomban is. Ezzel együtt arra biztatom Önöket, hogy alkalmanként azért menjenek el görögkatolikus szertartásra is, had szokják meg a gyermekek, hogy ez is az életük része. Ezeket a látogatásokat érdemes már a felkészülésük idején is beiktatni, hogy ne későn fedezze fel, hogy ő a bizánci rítusú egyházba tartozik.

Kedves Éva!
Én sem ismerek ilyen kiadást a honlapjainkon. Ezzel még valóban tartozunk. De felteszem ezt a kérdést, hogy az illetékesek gondolkodjanak rajta tovább.

Kedves Húgom!
Elkeveredett levelére csak most tudok válaszolni. Azóta bizonyára sok minden alakult már ezzel a kapcsolattal, sokat beszélgettek, Ön is sokat fejlődött hitében. Íme, felsorolok néhány alapvető könyvet, amelyekből "felkészülhet" a beszélgetésekre, vagy választ találhat nehezebb kérdésekre. De Önnek is mondom, hogy a legjobb felkészülés mindig az imádság. A Szentlélek eszetekbe juttat mindent... (Jn 14,26).
Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Szent István Társulat, 2007
A Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, 2009
Tomka Ferenc, Találkozás a kereszténységgel, Szent István Társulat, 2008
Soltész János, Megélni az evangéliumot, Szent Atanáz Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2011
Weber, Helmut, Speciális erkölcsteológia, Szent István Társulat, 2001
Beran Ferenc- Lenhardt Vilmos, Az Egyház társadalmi tanítása, Szent István Társulat, 2003

Igen, adhatnak áldást egymásnak a nem felszentelt hívek is. Nagyon is szép dolog például, amikor az édesapa vagy az édesanya megáldja a gyermekét, akár minden reggel iskolába menet. Jó volna, ha újra elterjedne ez a szokás. Vagy más hasonló szeretet gesztus, amely egyben kegyelmet is közvetít.

Szintén a liturgia címszó alatt található a kathizmák rendje. Ez a táblázat mutatja, hogy melyik napon melyik kathizmát olvassuk, alatta pedig, hogy egy-egy kathizmába mely zsoltárok tartoznak. Ebből látható, hogy szombat reggel is van zsoltárolvasás, mégpedig a 16. és 17. kathizma, vasárnap esti vecsernyén pedig nincsen.
A zsoltárokat új fordításban fogjuk kiadni. Erre azért van szükség, mert a jelenleg Magyarországon használt zsoltárfordítások mind vagy a Vulgáta valamelyik változatából, tehát latinból, vagy pedig a héber szövegből lettek lefordítva. A bizánci egyház pedig a Szeptvagintából, azaz a görög nyelvű Bibliából használja a zsoltárokat, a liturgikus szövegek is ebből származnak. Berki Feriz készített zsoltárfordítást ennek alapján, de sok helyen az is javításra szorul. Természetesen a most készülő sem lesz hibátlan és tökéletes, de legalábbis törekszenek rá az azt készítők. Ez pedig már új liturgikus könyvnek számít, amely nekünk még nem volt, ezért van szükség a Keleti Kongregáció jóváhagyására.

Azt nem tanácsolom, hogy "csak azért is" keresse a társaságát. Ha épp találkozik vele, akkor fontos, hogy ne legyen szeretetlenek, de keresni az ilyen helyzeteket nem okos dolog. Ki tudja, mi készteti őt az ellenszenvre? Lehet, hogy Önben van olyan dolog, ami zavarja, s amit nem tud leküzdeni, és ezért viselkedik így.
Természetesen a legfontosabb, hogy imádkozzék érte. Ha Istent kérjük, hogy segítse a kiengesztelődést, akkor nagyobb reményünk van arra, hogy sikerül, mint ha a saját erőfeszítésünkből próbálnánk ugyanezt.

Kedves Tamás!
Az bizonyos, hogy az imáinkkal sokat segíthetünk elhunyt testvéreinken. Ezért is végez és végeztet az egyház (keleti és nyugati egyaránt) imádságokat, szertartásokat, Szent Liturgiát értük. Hogy mindez hogyan, miként "hat", azt kár találgatni.
Nem tudom, hogy visszajárnak-e a halottak, nem nagyon hiszem. Abban biztos vagyok, hogy nem úgy hatnak az életünkre, mint a filmekben vagy a fantáziánkban elképzeljük. Ezt is kár találgatni. Tudjuk, tudnunk kell, hogy elhunyt testvéreink éppen úgy rászorulnak az imáinkra, mint a még velünk élők. Az ima összeköt velük, mégpedig Isten kötelékével. Ezért jó, ha imádkozunk értük. A részleteket meg majd odaát megtudjuk.

Szavaiból az tűnik ki, mint ha valamiféle szembenállás volna a purgatóriummal kapcsolatos keleti és nyugati tanítás, ortodox és katolikus teológia között. Éles ellentétről ma már valójában nem beszélhetünk. A purgatóriumról szóló középkori heves viták ma jobbára a teológiatörténetbe tartoznak. Ennek jele, hogy a II. Vatikáni zsinat sem foglalkozott különösebben e témával, azon túl, hogy megjegyzi: "Amíg el nem jő az Úr, addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak" (LG 49).
A magyar görögkatolikus vezetők álláspontja bizonyára ugyanaz, mint a Katolikus Egyházé: megvan a lehetősége egyfajta halál utáni tisztulásnak, amin nem valami helyet kell elképzelnünk, ahol különféle kínzások révén mindenki elnyeri büntetését, és csak úgy a jutalmát. A katolikus teológusok a XX. században korrigálták az efféle, tárgyakhoz és helyekhez kötött purgatórium-elképzelést. Hogyan is beszélhetnénk a halál után bármiféle időről és helyről? Azok mind e világ rendjébe tartozó kategóriák.
A keresztény ember arra törekszik, hogy életében minél inkább kiüresedve átadjon lelkében minden helyet a Szentléleknek. Nyilván ez teljes mértékben csak keveseknek sikerül, a többiek olyan fölösleges terheket hordoznak, melyekre a Mennyek Országában nincs szükség. Ezek jó részétől megszabadít bennünket a fizikai halál, de teljes lényünknek egyfajta tisztuláson kell átmennie, ahol lebomlik rólunk mindaz, ami felesleges, ami még gátol Isten felé.
Ezt hiszik mind a katolikusok mind az ortodoxok. A problémát az okozza, hogy a túlvilágról mi mindig csak képekkel tudunk beszélni, amelyek hasznosak, de nem lehet azokat szó szerint értelmezni. A tűz, a tisztító "hely", a gyötrelmek mind ilyen képek. Sőt, maga az "örök élet" is egy kép, hiszen nyilvánvaló, hogy az, ami bennünket a halál után vár, nem élet abban az értelemben, ahogy most értjük, vagy ha az élet, akkor az nem nevezhető annak, amiben jelenleg vagyunk. Ezek a teológiai képek fontosak, mert nélkülük nem beszélhetünk egyáltalán a túlvilágról, másrészt nem szabad nekik abszolút jelentőséget tulajdonítani.

Mi is reverendának mondjuk ezt a papi öltözetet. Öv nem tartozik hozzá, az a szerzetesi viselet része.
A szabása Timkó Imre püspök atya idején változott, kb. a 70-es évek végén.

Tisztelt Kérdező!
Az idézett írásokban az egyházi személyt ért vádakat semmilyen igazolás nem támasztja alá. Szinte ötletszerűen sorolja fel a rágalmakat, s meg sem kísérli, hogy azokat bármivel is bizonyítani próbálja. Már csak ez is igazolja a vádak teljes alaptalanságát, különben a legcsekélyebb, tényt megerősítő érveket is harsogva idézné az ormótlan írás. Méltán fejezték ki tiltakozásukat a püspök atyák ezzel a rosszindulatú cikkel szemben, hiszen alapvető emberi jogokat sért, ha valakit megrágalmaznak, bizonyítás nélkül vádolnak. A válaszcikk furcsa módon a sajtószabadság korlátozását véli látni ebben az egyszerű tiltakozásban, nevetségesen a sajtó megfélemlítéséről beszél, és a cenzúra elleni tiltakozását fejezi ki. Szegény püspök atyák tiltakozása ugyan mivel félemlíti meg a sajtót? Mitől rettegnek a rágalmazó újságírók, ha elolvasnak egy tiltakozó nyilatkozatot? Hol érvényesül bármiféle cenzúra attól, ha valaki egyetlen nyilatkozatban tiltakozik, és a rágalmak visszavonását, netán bocsánatkérést követel?
Az Ön által idézett sajtó számtalanszor jelentet meg hasonló pocskondiázó írásokat a katolikus egyházzal szemben. Nyilván ezért is nem idéztem itt ezt a közel egy éve megjelent cikket sem.
Az eset tartalmához én sem tudok hozzáfűzni semmit, de ezek az említett jelek nyilvánvalóvá teszik, hogy nem is érdemes foglalkozni vele.

Elsietni sem szabad ezt a kérdést, de túlhordani is kár. Van egy pont, amikor rá kell szánnia magát az embernek vagy erre, vagy arra. Soraiból arra következtetek, hogy az Ön életében még nem jött el ennek az ideje. Azt javaslom, ne keressen újabb és újabb rendeket. Ha ez esetleg több alkalommal is megtörtént, akkor most egy ideig pihentesse ezt a keresést. Törekvése inkább arra irányuljon, hogy egyre közelebb kerüljön a Jóistenhez. Imádságaiban igyekezzék minél odaadóbban jelen lenni, figyelni Rá! Nem azért, hogy kikövetelje Tőle a választ, hanem egyszerűen csak Őérte, magáért az Úrért, az Ő szeretetéért. Akarja szeretni Őt minél jobban! Mindezenközben élje az életét, végezze a dolgát a családban, társadalomban. Természetesen nagyon fontos, hogy legyen lelkivezetője, akivel megbeszéli a lelki gondjait, kérdéseit. Ha ezen az úton halad, fel fogja ismerni az Úr akaratát kicsi és nagy dolgokban egyaránt. Ugyanakkor folyamatosan kérje annak kegyelmét is, hogy amikor viszont lépni kell, akkor meglegyen hozzá a kellő ereje és bizalma!

A bizánci zsolozsmában egy hét alatt végig imádkozzuk a teljes Zsoltároskönyvet, tehát mind a 150 zsoltárt. Ennek külön táblázata van, amelyet e mostani kérés eredményként hamarosan közzéteszünk, és megtalálható lesz a szertartásaink rovatban.
Egyelőre nem jelent meg a Zsoltáros könyv görögkatolikus zsolozsmában használható külön kiadása. De közel van hozzánk. Ismereteim szerint hamarosan kikerül Rómába jóváhagyásra, s utána már nem sokkal később meg is jelenhet. Adja Isten, hogy minél hamarabb!
Kevés az a kolostor, ahol ezt rendszeresen, minden nap végzik. Virrasztás esetén semmiképpen sem, hiszen a virrasztás a Keleti Egyházban a lítiával egybekötött vecsernye és az utrenye közös szertartása. E kettő közé nem illeszkedik bele a éjféli zsolozsma. Ez a virrasztás önmagában elég hosszú, 4-5 órás szertartás, melyet egyre több helyen végeznek, pl. a Máriapócsi nagyobb búcsúünnepekre virradó éjszaka előestéjén.
Minthogy 4-5 órás szertartás, nem tölti ki az egész éjszakát. Nyugodtan lehet előtte is, utána is aludni még azon az éjen. Sem ebben, sem másban nincs jelentős eltérés az ortodox és görögkatolikus egyház gyakorlata között. Mivel azonban nálunk nagy csekély a száma a monostoroknak, igazi összehasonlítást nem tudunk végezni.

Sokféle imafüzet, gyűjtemény létezik, amely segíthet bennünket az Isten megszólításában. Azok a megbízható egyházi jellegű kiadványok, amelyekben benne van a "Nihil obstat" vagy az "Imprimatur" jelzés. Ezt az jelzi, hogy az egyházi vezetés jóváhagyásával készült a kiadvány. Napjainkban azonban nem olyan szigorú ez a rendszer, sok olyan kiadvány is készül, amelyekben nem található az említett pecsét, mégis elfogadható lelki olvasmányok. Ha kétségünk merül fel valamely írott anyag lelki értéke felől, mindenképpen kérdezzük meg parókusunkat/plébánosunkat. Minthogy Gabrielle Amorth atya Olaszországban a római egyházmegye papja, vélhetően jól használhatók az által írott könyvek és imádságok.