Kedves Lelkiatya!
A vasárnapi Szentmisén haragos gondolatok voltak a szivemben.Akaratlanul törtek rám,habár az elmúlt a napokban sokszor az eszembe járt az a személy aki mélyen megbántott.Álmodtam is vele,és kezd hiányozni.Gyakran eszembe jutnak a beszélgetéseink,az együtt töltött idö,közös élmények,az hogy azelött számithattunk egymásra.Valószinüleg ezért jött elö ez a Szentmisén is bennem.Nem akarok haragudni,szeretnék megbocsátani és jó lenne tisztázni is a dolgokat.A fájdalom miatt érzek haragot,amit okozott.A Szentmisén ennek ellenére elmentem áldozni.Sikerült is legyözni magamban a Szentmise folyamán ezeket a gondolatokat,többször is elöjöttek bennem,de segitségül hivtam az Urat,és áldozás után elmultak ezek a dolgok.Jol tettem-e hogy elmenetem áldozni?Szabad-e ilyenkor áldozni?Más dolgokban nem vétettem,ebben a dologban is gondolatban történt a vétség.A szentgyónást néhány nappal azelött végeztem el,és akkor a gyóntató atyával is hosszabban átbeszéltem ezt a dolgot.Utána kicsit feltépödtek bennem ezek a sebek,sirtam is a rákövetkezö napokban.Ez egy olyan dolog az életemben,ami nem tud egyik napról a másikra megoldódni.Sokszor kell letennem a szentgyónásban,és küzdeni vele.
Válaszát elöre is köszönöm!
N.
Igen, jól tette, kedves N., hogy részesült a szentáldozásban. Lehetőleg minden szentmisén, Szent Liturgián, amelyen részt veszünk, áldozzunk is, hisz ez az értelme, ezért van, ezért vagyunk ott.
A fájó szakítás sebe még egy ideig ott lesz a lelkében, de hát ez nem bűn. Még az ember cikkázó gondolatait sem igen tekintjük bűnnek, inkább kísértésnek, s csak akkor válik bűnné, ha imádság helyett beleegyezünk, azokkal foglalkozunk. Úgy mondta, hogy előjöttek a gondolatok, de segítségül hívta az Urat. A legjobb, amit ilyenkor tehet az ember. Éppen az igazolja, hogy ezek csak kísértő gondolatok voltak, hogy a szentáldozás után el is tűntek. Vagyis, a kísértőnek az lett volna a szándéka, hogy ezzel távol tartsa a Szentségtől. Máskor se hagyja magát! Ami fáj a léleknek, az fáj, nem lehet rajta csodálkozni. Ha valaki, akkor éppen a szerető Úr tudja ezt megérteni. Még ezt a sebet is az Eukharisztia vétele tudja legjobban gyógyítani.
Kedves lelkiatya!
Miért van az,hogy aki az Úr útját járja az mindig több szenvedéssel és nehézséggel találkozik?Saját életemböl tapasztalom,hogy már sokféle nehézség ért,különosen lelki téren.Voltak nagyon súlyos anyagi gondjaink,a munkanélküliséget és az ebböl fakadó tehetetlenséget is tapasztaltam.A hozzám közel álló emberek közül is volt aki megrágalmazott,szinte szó nélkül elhagyott,megalázást,semmibe vevést,mellözést,meg nem értést is tapasztaltam.Mindig másfajta,nehéz szituációk tárulnak elém.Valahogy az élet mindig gondoskodik arról,hogy új és meglepö helyzetek álljanak elö.Ez kissé gyakran van igy.Vajon mindig igy lesz?Sokat tanulok belölük,de nagyon nehéz,és van amikor már annyira belefáradok,hogy arra gondolok,egyszerüen jó lenne megszünni létezni,csak úgy egyik pillanatról a másikra eltünni ebböl a világból,hogy ne tudjak semmiröl,meg rólam se tudjon senki.Ön hogyan látja ezt?
Köszönöm válaszát!
Tea
Kedves Tea!
Én is úgy látom, valós tapasztalatot írt le. Az Istent követő emberek olykor több és nehezebb megpróbáltatásokon mennek keresztül, mint azok, akik nem is törődnek Ővele. A Szentírás utal is erre a Jelenések könyvében (Jel 3,19). Úgy is értelmezhetjük, hogy bizonyos mennyiségű szenvedést el kell viselni a földön, és ha azok kapják, akik erősebbek, akik épp az Istenhez tartozásuk miatt jobban el tudják viselni, akkor így mások kevesebb szenvedést kapnak. Ez abban az esetben vigasztaló gondolat, ha valóban él bennünk a szeretet mások felé. Mint az édesanya, aki inkább szívesebben venné át a szenvedést, csak, hogy a gyermekének könnyebb legyen, így kell nekünk is szívesen vállalni a szenvedést másokért, ha úgy tetszik, mások helyett.
Tudnunk kell azonban, hogy Isten a szenvedésben, bármilyen jellegű is legyen, soha nem hagy magunkra. Szent Pál ezt írja: Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok (1Kor 10,13).
Ráadásul a szenvedés mindig áldás is azok számára, akik Istent szeretik (Róm 8,28). Egyrészt tapasztalatokkal is jár, mint Ön is írja, másrészt megerősödünk benne. Hisz nem az a cél, hogy gondtalanul éljünk, hanem, hogy egyre értékesebb életet éljünk, egyre jobban szeressük Istent és az embertársainkat.
Még egy záró gondolat. Lehet, azt mondtuk, hogy a hívőknek többet kell szenvednie, de azért ne feledjük, hogy vannak olyan emberek, családok, vannak olyan helyzetek, amikor mások nálunk sokkal többet szenvednek, pl. háború, éhség, súlyos betegség miatt. Erről sem szabad megfeledkeznünk, amikor úgy érezzük, túl sok megpróbáltatást mér ránk a Jóisten.
Tisztelt Lelkiatya!
Hogyan lehet leküzdeni a lelkiismeret-furdalást? Pedig nem tettem semmi olyan rosszat, de mégis folyton bűntudatot érzek, rossznak érzem magam. Én vagyok az, aki a depresszióról írt Önnek, hála Istennek és a magamban lévő öngyógyító képességnek túl vagyok rajta. De a beilleszkedéssel mindig küzdök, nehezen fogadnak el, bár lehet magamat nem fogadom el. Ez már a sokadik munkahelyem, annak ellenére, hogy még pályakezdő vagyok, és végre úgy éreztem, itt jól érzem magam, de most történt egy kis affair. Az egyik idősebb kolleganőm nekilátott csinálni annak a feladatnak, amit már én csináltam, és én mondtam neki jószándékból, hogy csinálom majd én. És ezt ő annyira félreértette, azt hitte hogy el akarom küldeni onnan, vagy nem is tudom mit hitt. És tegnap óta egyfolytában ezt hánytorgatja, persze mindezt kedvesen és mosolygósan, amilyen a stílusa. Én meg úgy érzem, mondhatok akármit, úgy sem hiszik el, hogy nem akartam rosszat. Új vagyok még, és nem nagyon tudom hova tenni magamat még, persze szeretnék maximálisat nyújtani. De úgy tűnik, már az is baj, ha az ember igyekszik. Igaz, az alapprobléma talán az, hogy most a feje tetején áll minden ott. Amikor először megkaptam a magamét, azt hittem elsírom ott magam, mikor meg következő nap is elmondja vagy 10-szer, azt hittem, végem, lehet, hogy bűn amit gondoltam, de azt gondoltam, meg akarok halni, mert én ezt már nem bírom tovább, hogy mindenki bánt, sehol sem fogadnak el. Félek, hogy ez rányomja az egészre a bélyeget. S mint mondtam, lelkiismeret furdalásom van emiatt is, meg számos dolog miatt. Igazából még azokat a bántásokat sem sikerült elengednem, amik sok sok éve értek. Pedig igyekszem változni, fejlődni, igyekszem másokat elfogadni, de mások miért nem fogadnak el? Talán mert magamat sem fogadom el? Jogos a bűntudatom apró hibák miatt, főleg, ha igazából nem akartam rosszat? Válaszát előre köszönöm!
Nem hallom ki a szavaiból, hogy mindezt hogyan viszi a Jóisten elé. Márpedig, ha egyedül, őnélküle akarná megoldani, akkor eleve kudarcra van ítélve a dolog. Igen, van Önben egy jó adag békétlenség, önmaga elfogadásának, önmaga szeretetének a hiánya. Ezt jól látja. Emiatt viseli nehezebben a kudarcokat, bántásokat. De ezt nem fogja tudni sem jó tanáccsal, sem bármi terápiával helyére tenni. Lehet, hogy gyermekkorában keveset dicsérték, vagy nem volt akivel őszintén megoszthatta volna a gondjait. Ilyen tényezők szokták okozni az önelfogadás hiányát. Persze, lehetnek más okai is. A lényeg, hogy keressen föl egy atyát, és gyónja meg a bűneit, a nagyokat is, a kicsiket is. Remélem, az atya majd jól el fogja magyarázni, hogy ezek miatt nem kell vádolnia önmagát. Sajnos, megromlott emberi természetünk velejárója, hogy nap mint nap elbotlunk, vétkezünk akaratlanul is. De ez nem baj! Az volna baj, ha ezzel nem az Úr Istenhez fordulunk, ha nem bízunk abban, hogy Ő így is szeret minket, így is tud adni eredményeket. Ez a bajunk nekünk, embereknek, hogy kihagyjuk a dolgainkból a mindenható Istent, s a magunk erejéből akarjuk megoldani a dolgainkat. Ezzel a lépésével a bűntudatot bűnbánatra tudja váltani. Az előbbi megnyomorít, az utóbbi fölszabadít. Az előbbi bezárja, az utóbbi megnyitja Isten és az embertársai felé is. Ne késlekedjék vele!
Kedves Lelkiatya!
Azt hiszem, a hitemmel van gond. Sokszor úgy érzem, távol vagyok Istentől, fal választ el tőle. Néha meg is bújok emögött a fal mögött, de még többször van, hogy keservesen bontogatnám, de alig-alig jutok előre. És akkor egyszer csak váratlanul összedől magától, és Jézus áll mögötte. Ilyenkor úgy érzem, derűsen néz engem, és ha kell, a karjába vesz. Szinte érzem a jelenlétét.
Mit tehetnék, hogy megszűnjenek az eltávolodások, a szeretettől való menekülések? Mit tehetnék, hogy mindig a jelenlétében érezhessem magam? Vagy ezek csak érzések, és ne akarjak többet?
Igen, ezek érzések, amelyek nem a valós állapotot jelzik, inkább a saját lelkiállapotát. Jézus állandóan jelen van, figyel Önre, arra vár, mikor fordul Feléje, mikor figyel rá. Valóban, olyan is van, hogy váratlanul egyszer csak megajándékoz a jelenlétének fölfedésével. Ugyanakkor elvárja tőlünk, hogy mi is tegyünk ezért a találkozásért. Igen, bontogatni kell a falat, amelyet a bűneink, a szétszórtságunk, a szeretetlenségünk, az önzésünk mindig újra épít.
A lelki élet sok elemét sorolhatnám itt, amely ehhez a küzdelemhez tartozik, most azonban csak egyet említek: a Jézus-imát. Javaslom, hogy minden nap töltsön el 10 percet azzal, hogy egymás után sokszor mondogatja: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön. Miközben csöndben mondja ezt a fohász, nevén szólítja Jézust, közben valóban figyeljen is Őrá, aki ott van egészen az Ön közelében, ott lakik a szívében. Ha ebben kitartó - később vágyat érez, hogy több időt is töltsön ezzel, ne csak 10 percet -, akkor meg fogja tapasztalni, hogy Jézus valóban mindig ott van Önnel. Ez már igazi tapasztalat lesz, nem csak múló érzés.
Kedves Lelkiatya!
Mi a helyes magatartásom, mi a teendőm,ha a vejem durván beszól/mások elött a feleségének, aki történetesen a lányom?
Szavaiból nem nehéz kikövetkeztetnem, hogy nincs jó viszony kettejük között. Vélhetően ez a helyzet nem új keletű, tehát nem csupán a vejének ezek a beszólásai bántják Önt az ő viselkedésében. De ez most a legfájóbb, vagy éppen a legutolsó. Első és legfontosabb tanácsom, hogy próbálja meg megszeretni a vejét. Még ha lehetetlennek tűnik is. Jézus ezt kéri Öntől, ezt parancsolja. Keresse meg benne azokat a tulajdonságokat, amelyeket a lánya is megszeretett benne. Kérem, ne utasítsa el első szóra ezt a fölvetést. Ha mélyen beletekint ebbe a titokba, a lánya szerelmébe és házasságába, egészen biztosan talál ilyet is. De ez csak segítő, kezdeti lépés. Amíg meg nem tudja szeretni ezt az embert, addig folyamatosan nehezíti a saját lelkiállapotát, de még inkább a gyermekének, esetleg unokáinak az életét. Nem csak elfogadni kell a lánya férjét, hanem megszeretni is. Ha így tekint rá, akkor könnyebben elviseli majd azokat a beszólásokat vagy más tűrhetetlennek tűnő viselkedést, amely eddig annyira idegen volt Öntől és a családjuktól. Javaslom tehát, hogy ne szóljon semmit, amikor a veje így viselkedik. De még magában se gondoljon róla emiatt rosszat. Ő ilyen, más, mint Ön, más, mint az Önök családja, de el kell fogadni, hogy az unokái már ebben a kicsit más fajta családban fognak felnőni. Isten gondot visel rájuk, ne aggódjék. S természetesen a lányára is, nem szükséges tehát megvédenie őt.
Kedves Lelkiatyám!
Egy komoly ügyben szeretném a segítségedet kérni....Elmondom az egészet...még fiatal vagyok de már úgy érzem magam mint aki legalább 100 éve él...az egész úgy kezdődött hogy a strandon beledzerettem nagyon fiatalon egy nálam jóval idősebb fiúba és ez az érzés kitartott évekig.szinte a fiú megszállottja lettem mert anélkül hogy beszéltem volma vele tudtam róla mindent..majd mikor jobban beleértem a kamaszkorba amibe még szintén bennevagyok ugyebár jöttek mentek a fiúk.de senki nem kellett mert őt szerettem..aztán jött egy valaki aki sokáig szédített de mikor mondtam neki hogy nemjárok vele akkor.könnyűszerrel eldobott...megtört nagyon..csak játszott velem..aztán közbe is voltak akiknek tetszettem de ezekbe már nem merültem bele mert féltem az újabb csalódástól..de idők múlva a strandi fiú elkezdett velem beszélgetni és rendszeressé vált ez,talán érzékelte hogy nekem ő többet jelent egy csevegőtársnál.de akkor visszautasított,nos ebbe is beletörtem..nagyon rosszul esett..majd a régi szomszédommal kezdtem beszélgetni de ebbe márcsak bele sem mertem kezdeni pefig a srác kitartó mert lassan 1éve beszélünk..nem hittem hogy ennyi minden után össze tudja valaki rakni az összetört szívem egy pillanat alatt,de egy valakinek sikerült..véletlenségből találkoztunk.de életem egyik legszebb pillanatai közé sorolható...sokáig nem beszéltünk majd egy közösségi oldalon egy buta kis indokkal ráírtam..és innentől kezdve rendszeresen beszéltünk..a lelkem szárnyalt olyan boldog voltam mint még soha.őszintén tiszta szerelemmel szerettem..aztán elvitt kétszer moziba is amit én randinak vettem..már évvége felé is észrevettem hogy nem keres annyiszor..és most nyári szünet van..egyáltalán nem beszélünk.nem ír és nem hív ha küldök neki üzenetet nem válaszol..nem értem mi baja..de megbántott..ő is csak hitegetett és játszott velem.pedig azt hittem hogy ő más..de annyit kőszönök neki hogy megtanította nekem a fájdalom összes fajtáját.a reményt.reménytelenséget.féltékenységet.mindent.már az élet nem tud újat mutatni..de ezúttal ez nagyon fáj..nem tudom kiverni a fejemből és egyre rosszabb..mostanság egyre furább vagyok és ezt már mások is észrevették..és kezdek áttérni egy új világszemléletre miszerint nem érdekel senki és semmi.egyszer élek és kifogom használni meg úgy élek mintha nem lenne holnap..elegem volt velem nem fognak játszadozni..elvesztettem a reményt már nem tudok bízni senkiben és főleg nem szetetni már csak a bosszú van..jelenleg is van pár fiú akivel beszélek de most fordul a kocka én fogok szórakozni...már csak az Istenbe vetett hitem van bár néha úgy érzem az is elhagy...én nem a
karok rossz ember lenni de félek az lettem.olyan mintha a gonoszszált volna meg...én ezt élvezem hogy ennyi fiú vesz körül és hogy mind tőlem függ és megőrülnek értem.. de én nem ilyen vagyok vagyis voltam...csak kiöltek belőlem mindent túlsokmindent tapasztaltam fiatalon...nagyon tömören ez volna az én történetem..kérlek segíts hogyan találhatnék vissza a helyes útra?
Előre is köszönöm a választ.
Tisztelettel:az eltévedt lány
Kedves Eltéved leány!
Egyáltalán nem reménytelen az Ön helyzete. Soraiból kitetszik, hogy Ön nagyon érzékeny lélek ? a legjobb értelemben. Az ilyen lányokból válnak a legjobb feleségek, legjobb édesanyák, legjobb szerzetesek. Másoknál finomabban érzékeli a környező dolgokat, éli át az emberi kapcsolatokat. Higgye el, legfőként ez az oka annak, hogy úgy találta, játszanak Önnel a fiúk, kihasználják. Persze, tudom, hogy férfitársaim közül sokan vannak ilyenek, de, főleg az Ön korosztályában, igenis vannak értelmes, tisztalelkű fiúk, csak éppen kicsit másként fogják fel, másként közelítik meg a barátságot, az udvarlást, a szerelmet, mint Ön. Ráadásul ebbe a világ erőszakos szemlélete is beleszól, alig van fiatal, aki ki tudja vonni magát ennek hatása alól.
Megértem, hogy sok csalódást élt át. Ezek azonban az Ön javára is lehetnek. Mindegyik újabb és újabb tanulsággal is szolgál. Sajnos, ilyen keserű pirulákon keresztül tanuljuk meg, milyen az élet, milyenek az emberek, s azt is, hogy milyenek vagyunk mi magunk. Bizony, még önmagunkban is csalódhatunk, amikor jobban, mélyebben megismerjük magunkat.
Tudja, ez is egyszerűen csak a világ szemlélete, amit mond, hogy most már Ön is fölveszi ezt a hazug és önző magatartást, mintegy bosszúból. Igen, ezt diktálja a világ. S mivel Ön az átlagnál érzékenyebb ember, ezért ez a negatív hatás is erősebben éri.
Jól érzékeli, hogy veszélyes útra tévedt. Az a csodálatos élet, amely Önre vár, akár teljesen tönkre is mehet, ha ezt az utat folytatja. Ahelyett, hogy boldog családanya vagy szerzetes lenne, igen hamar egy kiégett, magányos és boldogtalan szinglivé válhat. Ez az útválasztás egyedül az Ön kezében van! Félő, ha megmarad e megromlott magatartásában, sohasem fogja megismerni azt a nagyszerű férfit, akit az Úr Önnek szán, hiszen ő meg nem ismeri föl Önben azt a csodálatos nőt, akit keres.
Azt javaslom, minél hamarabb üljön le egy nagyot beszélgetni az Úrral. Kérdezze meg Tőle: Uram, Te hogy látod? Elmehet akár egy lelkigyakorlatra is. Azt sejtem, hogy nemigen gyónta még meg ezeket a dolgokat. De ha Ön protestáns, esetleg, akkor is javaslom, hogy keressen föl egy lelkipásztort, akiben megbízik, akivel át tudja beszélni ezt az egész históriát. Ha pedig katolikus, akkor a bűnbánat szentségében tegye le ez a nehéz terhet. Minek cipelné tovább? Utána pedig váltson! Találjon rá a saját életére, amit Isten Önnek kigondolt. Imádkozni fogok Önért, mert én sem szeretném, ha ez az értékes élet elveszne.
Kedves Lelkiatya!
Nálunk, görög katolikusoknál milyen szabályai vannak a helyes böjtölésnek?
Melyek a hét böjti napjai? Mit fogyaszthatunk és napjában hányszor?
Előre is köszönöm válaszát!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Egyszerű válaszom a következő.
Év közben minden pénteken tartózkodunk a hústól.
A négy böjti időben (karácsonyi böjt: nov. 15-dec.24; nagyböjt; Apostolok böjtje: Mindenszentek vasárnapjától Péter és Pál ünnepéig; Nagyboldogasszony böjtje: aug. 1-14-ig) szerdán és pénteken tartózkodunk a hústól.
Hústalan böjti nap még szept. 14. és aug. 29.
Szigorú böjt (állati eledeltől teljes tartózkodás) nagyböjt első hétfője és Nagypéntek.
Az étkezések száma nincs meghatározva. (Szent Ignác tapasztalata: ha csak kenyeret és vizet fogyasztunk, abból bármennyit lehet.)
Hozzáteszem azonban, hogy lehet ennél szigorúbban is, de ha valakinek ez nehéz, lehet ennél enyhébben is böjtölni.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy milyen a jó gyónás? Mennyire kell részletezni? Például hazudtam, azt is kell mondani, hogy mikor mit. Vagy csak fel kell sorolni? Hogyan helyes?
Személye válogatja, nem vagyunk egyformák. De azt mondhatom, minél alaposabb, annál jobb. De ez nem föltétlen a bűnök fölsorolására vonatkozik, hanem inkább a lélek állapotára. Van, amikor jó, ha a helyzetet is elmondja az ember, hogy milyen körülmények között történt a bűn. Hiszen az minősíti, az adja meg annak súlyát. Nyilván, egész más minőségű az a hazugság, amely zavaromban, például mások megsegítésére csúszott ki a számon, mint az, amelyet előre kitervelve, mondjuk, egy másik bűnöm fedezésére találtam ki.
Akkor kell kitérni a részletekre, amikor nyilvánvaló, hogy azok súlyosbítják a tettet.
A gyónás, lehetőleg ne csak a bűnök fölsorolása legyen, hanem saját magammal való szembesülés. Ha csak fölsorolás, abba lehet, belevegyítem a mentegetőzésemet is. Ha meg arra törekszem, hogy minél alaposabb önvizsgálatot tartsak, akkor inkább vádolom magam még kisebb dolgokkal is, mert tudom, hogy az is méltatlan a jóságos Istenemhez. Az előkészületen, tehát, sok múlik. Az legyen minél alaposabb. Ha az megadta a bűnbánó alaplelkületet, akkor már majdnem mindegy, hogy milyen részletesen mondom el, az jó gyónás lesz.
Kedves Lelkiatya!
Az állatokat eredetileg is arra teremtette Isten, hogy megegyék őket? Én sajnálom őket, nem hiszem, hogy Isten fájdalmat akarna okozni nekik, de mindig azt mondják, azért vannak. Nem tudom, ki az, aki élvezné, ha bezsúfolnák valahova, hogy majd levágják. Ők is érző élőlények.
Nem, eredetileg nem arra teremtette Isten az állatokat, hogy megegyék egymást, sem, hogy az ember megegye őket. Egyesek szerint az állatok fogyasztása a bűnös állapot eredménye. Ezt nem tudjuk sem bizonyítani, sem cáfolni. Nincsenek pontos ismereteink a paradicsomi állapotról. De ma ilyen a világ, hogy az állatok jó része is táplálékul használja a másik állatot. Ebbe a természeti rendbe tartozunk mi is. Mint ahogyan az oroszlán sem tesz rosszat, amikor felfalja a kisebb állatot, hiszen ő nem is tud rosszat tenni, neki nincsen bűne, nyilván bűntudata és bűnbánata sem, éppen így az ember táplálékai között is szerepelhet, ami állati eredetű. Ott követ el bűnt az ember, amikor ezzel visszaél. Amikor mértéktelenül habzsolja a természet kincseit, állatokat, növényeket és ásványi anyagokat egyaránt, ezzel pedig kizsákmányolja az egész földet.
Ugyanakkor nem szabad az állatokra úgy tekinteni, mint emberekre. Ők nem rendelkeznek olyan érzésekkel, mint mi. Ez azonban nem jogosít föl bennünket arra, hogy kihasználjuk őket.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni,hogy létezik-e olyan
társkereső oldal,ahol görög katolikus papnövendékekkel lehet ismerkedni?
Alig hiszem, hogy ilyen létezne. De sok olyan imádságos rendezvényünk van, ahol lehet velük találkozni.
Kedves Lelkiatya!
Igaz az, hogy ha valakit bánt az, hogy Szentlélek elleni bűnt követett el, akkor nem is követte el, mert ha elkövette volna, nem bántaná? Igaz az, hogy ilyenkor ezt egy gonosz lélek sugallja?
Igen, az első állítás is igaz, és alighanem a második is. A Szentlélek elleni bűn valójában a megátalkodottság. Amikor az ember azt gondolja, hogy Isten lelke sem tudja őt megmenteni, s ezért fordul el Tőle. Azért mondja Jézus megbocsáthatatlannak, mert az ilyen ember képtelen bocsánatot kérni. Az Ön esetében nyilván nem erről van szó. A kísértő pedig minden lehetséges helyzetet fölhasznál, hogy becsapjon, az Istentől távol tartson bennünket. Igen, ez a gondolat sokkal inkább kísértés, amivel nem is kell foglalkoznia.
Kedves Lelkiatya!
Tudom,hogy manaps'g divat az idöseket idösek otthonába tenni.Önnek mi a véleménye erröl?A napokban nagyon sziven ütött anzám megjegyzése miszerint ök a nagybátyámmal megbeszélték,hogyha a nagymamám nagyon leesne lábról,akkor beadnák egy ilyen otthonba.Szerencsére ö jól,van csak rosszul esik ez a gondolkodás mód...majdnem azt válaszoltam rá,hogy elgondolkodjon,hogy úgy készüljön akkor majd mi is beadjuk öt egy olyan otthonba idös korában.Bár a szüleimtöl nem meglepö az ilyen gondolkodásmód,elég rideg emberek,azt sokszor figyelmen kivül hagyják,hogy a másik embernek lelke is van,érez,és bánthatják dolgok.Az valahogy nekik mellékes.Ezzel sokszor mély csalódást is okoznak.Nehéz velük együtt élni,sok dolog van amivel lehuzzák a másik kedvét.Ez az utóbbi megjegyzésük meg különösen csalódást okozott.
Válaszát elöre is köszönöm!
Valóban nagy kár, hogy ilyenné vált a világunk! Mennyire szép volt, amikor természetesnek tűnt, hogy több nemzedék együtt él, egy háztartásban a gyermekek, szülők, nagyszülők. Azok az igazán szép családok, ahol ezt még ma is meg tudják valósítani. Látnunk kell, hogy eleve olyan lakások készülnek, ahol ez lehetetlen. Sajnos, a közgondolkodás is ezt tartja természetesnek. Sőt, aki másként gondolkodik, az bizony, kilóg a sorból. Azt is látni kell, hogy azok a fiatalok is, akik ma még lázadnak ez ellen, néhány évtized múltán ők is így gondolkodnak. Ez a világ hatása.
Ugyanakkor a megváltozott világnak az is eredménye, hogy az ilyen otthonok is kínálhatnak nagyon szép öregkort. Hála Istennek, sok ilyen van, főként az egyházi otthonok között. Azt javaslom tehát, hogy senki se botránkozzon, ha azt látja, hogy idős embert otthonban helyeznek el. Ebben a szeretet is megmutatkozhat. Ha rajtunk áll, lehetőleg olyan családot alakítsunk ki, ahol a nagyszülőknek is helyük, szerepük, feladatuk van. De ha másként alakul, az sem baj, csak mindig maradjon meg az áldozatra is kész szeretet.
Kedves Lelkiatya!
Római katolikus vagyok, a vallásomat gyakorlom, a családom is nagyon vallásos. A férjem zenész révén eljutok más vallású felekezetekbe is. Ez engem katolikusként zavar,sőt egyre jobban zavar. Nem szívesen járok ilyen alkalmakra. Lelkiatya szerint ez helyes, hogy elhatárolódok a protestáns felekezetektől még a szórakozás vagy a koncertek alkalmából is? A férjemet sem akarom megbántani, hogy nem megyek el a koncertjeire, vagy nem érzem magam jól az ilyen alkalmakon. Mi a helyes magatartás?
Felhívom a figyelmét, hogy óvatosan bánjon ezzel a tartózkodásával. Pontosabban szólva: ne higgyen neki. Lehet, hogy valami más ok is rejlik mögötte, amiről egyelőre nem tud, vagy nem meri önmaga előtt bevallani. Semmi rossz nincsen abban, ha katolikusként részt vesz protestáns felekezetű rendezvényeken. Még akár istentiszteletre is elmehet, csak közben ne hanyagolja el a katolikus szertartásokat, főként a szentségeket.
Meg tudja-e beszélni ezt a férjével? Ha igen, akkor bátran mondja el neki, hogy van ez a furcsa ellenérzés, de mivel szereti őt, szívesen részt vesz vele együtt minden ilyen rendezvényen. Idővel meg kell barátkoznia azzal a jelenséggel, hogy nem vagyunk egyformák, s ha valaki más - még akár a hitében, tehát a legmélyebb dolgokban is -, azért ő is tisztességes és szeretni való ember.
Kedves Lelkiatya!
Nem rég olvastam Amorth atya könyvét és megdöbbentem. Miért nem foglalkoznak az egyházban ördögűzéssel? Szerintem a mai világban fontos lenne, főleg az okkultizmus térhódítása miatt. Magyarországon egyáltalán van kifejezetten olyan atya, aki ördögűzőnek mondható?
Több ilyen pap is van Magyarországon, még ha nem is minden egyházmegyében, mint ahogy annak lennie kellene. Van, tehát nálunk is ördögűzés, csak szenzációhajhászok miatt inkább keveset beszélnek róla.
Tisztelt Lelkiatya!
Rosszul érint,hogy a már hasonló korú társaimnak van igaz barátjuk.Nem ez sajnos nem adatott...voltak olyan baráti kapcsolataim,ahol becsaptak.Udvarlóm sincs.Nem érzem a kapcsólódás,összetartozás érzését.A meglévö kapcsolataimban másodhegedüsnek érzem magam,mert mindenkinek megvan az az ember akivel,jobban kijön a többinél,akivel összetart.Számomra az emberi kapcsolatok csalódást és fájdalomforrást jelentenek.Ön mit tanácsolna?
Köszönettel:
Marcsi
Kedves Marcsi!
Bizonyára valóban sok csalódáson ment keresztül. Nem kizárt, hogy ez már gyermekkorában elkezdődött. Akiben nem vagy nehezen alakul ki a kapcsolatteremtési képesség, annak első lépésben azt ajánlom, hogy az Istennel való kapcsolatát próbálja meggyógyítani. Ugyanis szinte bizonyos, hogy ez a sérülés a Vele való viszonyában is jelentkezik. Hozzáteszem, ez orvosolható a legkönnyebben. Itt ugyanis nincs csalódás, nem tapasztal elutasítást, meg nem értést, ami az emberi kapcsolatokban sajnos nagyon is lehetséges. Találjon rá arra, hogy Önt Jézus feltétel nélkül szereti. Ez az első lépés. Aztán pedig próbálja meg viszonozni Jézusnak ezt a csodálatos szeretetét a másik ember felé. Ez abban is segíti, hogy egy kicsit önmagáról is megfeledkezzen. Ha sokat kesereg azon, hogy Önnek nincs barátja, akkor ez a befelé fordulás csak még inkább elzárja másoktól. Akarjon szeretni, akarjon segíteni másokon. Ez az önzetlenség új energiákat fog felszabadítani Önben, amely meglepő módon derűssé teszi. De fontos, hogy ezt a törekvését előzze meg a Jézussal való szeretetkapcsolat megtalálása, az abból való merítkezés. Saját erejéből ugyanis nem lesz képes kilépni a magányosság szomorúságából.
