Tisztelt lelkiatya.
Segítségét szeretném kérni egy nehéz döntésemben,hogy megtaláljam a helyem.Van egy komoly barátom pár éve akivel már az esküvőt tervezgettük,hol fogunk lakni stb.Mostanában igaz kicsit felhős a kapcsolatunk de tudom probléma minden kapcsolatban van ezek is tudom az élet,kapcsolat próbatételei.Azonban nemrégiben egy összejövetelen találkoztam egy több évvel ezelőtti barátommal és most egy kicsit felkavart elbizonytalanodtam a mostani párommal kapcsolatban.Bölcs vallásos családom mindig azt mondja,hogy akit a Joisten nekem rendelt az ugyis az enyém lesz.Most viszont nem tudom,hogy Isten miért sodorta újra az utamba a régi barátomat ez egy jel,hogy mégis mellette a helyem és őt rendelte nekem?Vagy ez is egy próbatétel?Most honnan tudjam mi miért van és,hogy melyiket rendelte nekem Isten?A házasság egy életre szól és nem akarok hibázni.Tudna nekem tanácsot adni,hogy mi lehetett ezzel Isten célja?
Válaszát előre is köszönöm.
A párjával való kapcsolatát kell megtekintenie, mélyen megvizsgálnia, teljesen függetlenül a most megjelenő régi barátjától. Nem függhet ugyanis a kapcsolat más ember megjelenésétől, közelségétől. Ha ez meg tudja ingatni az érzelmeiben, akkor ez házasság esetén később ugyanígy megismétlődhet. Igaz, most még nem köteleződött el a mostani párjával. Éppen ezért bátran megteheti ezt a vizsgálódást. Valóban szeretné-e egész életét, betegségeit, öregségét vele tölteni? Szeretné, ha ő lenne gyermekeinek az édesapja, ha a gyermekei őrá hasonlítanának? Tud-e őszinte ráhagyatkozással engedelmességet fogadni neki? Ilyen, s hasonló kérdésekkel vizsgálja meg tehát a párjához fűződő érzelmeit, terveit.
Ehhez a tiszta átvilágításhoz fontos, hogy ne legyen Önök között testi kapcsolat. Az ugyanis olyan erősen befolyásolja az érzelmeket, a kötődést, hogy nem tud tiszta fejjel mérlegelni. Mondanom sem kell, hogy ez az önmagába tekintés nem holmi lélektani játék, ezt az egészet az Úristennel együtt, imádságban kell elvégeznie. Meglátja, a végére tiszta képet fog kapni, hogy valóban őmellette van-e a helye. Ha az eredmény homályos marad, zavaros, nem kap megerősödést, hogy hozzá menjen, akkor ne siesse el a házasságkötést. Várjon még. Idővel tovább is alakulhat a dolog, tehát nincsen kizárva, hogy mégis ő lesz életének Isten akarta társa, de még nem teljesen érett, nem kiforrott ez a kapcsolat. Ezért tudja megingatni egy másik ember megjelenése. Ha azonban megerősödik a szerelme iránta, akkor vele együtt azt is világosan fogja látni, hogy ez csak kísértés volt.
Kedves Lelkiatya!
Mostanában nagyon nehezen tudok kijönni az édesanyámmal. Gondok vannak a házasságommal, a férjem édesanyja megpróbál összeuszítani minket, megköveteli, hogy többet legyen vele, mint velem. Ez sok konfliktust szült már. Édesanyám éveken keresztül tartotta bennem a lelket, jó tanácsokkal látott el. De egy hónapja nagyon megváltozott. Ha mondok neki valamit, felidegesíti magát és heccelődik. Ennek nem örülök, mert nem fiatal és vannak egészségi gondjai, és ez nem hiányzik neki. Ilyenkor bűntudatom van, hogy minek mondtam el neki. Ha nem tőlem tudja meg a dolgokat, akkor az a baj, hogy nem mondtam el neki.
Mostanában semmi nem jó, amit mondok neki. Soha nem volt ilyen, nagyon meg van változva.
Nem elég nekem a konfliktus az anyósommal, most még vele is.
Kérem a Lelkiatyát, adjon nekem tanácsot, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet édesanyámmal.
Előre is köszönöm!
Most az Édesanyjával sokat kell foglalkoznia. Többet, mint eddig. Nyilván van valami oka ennek a változásnak, amit meg kell értenie. Ez kicsit kell, hogy változtasson az eddigi magatartásán. Javaslom, hogy ezt beszélje meg a férjével is őszintén, felfedve ezáltal családjának ezt a gyengeségét. Ami eddig vele feszültségforrás volt, az most átalakulhat, mert valami nagyobb nehézség van készülőben. Ne azt nézze, hogy már megint egy gonddal több szakadt a nyakába, hanem értékelje úgy, mint életének természetes részét, amelyet meg kell oldani - mint annyi mindent. Ne féljen, hogy nem lesz erre ereje, hogy ez már túl sok, s hasonló gondolatok ne zaklassák. Ha higgadtan kezeli ezt az új feladatot, meg fog lepődni, a többi dolog is átalakul tőle.
Figyeljen tehát jobban az édesanyjára, ha lehet, legyen vele többet együtt. Ebbe vegye bele a férjét is. Ami most nagy nehézségnek látszik, az lassan új mederbe tereli az életét. Ne féljen ettől a változástól.
Természetesen mindezt csakis imádsággal, az Isten erejével és segítségével lesz képes megtenni. De ha kéri hozzá az erőt és a bölcsességet, örömmel fogja tapasztalni, hogy meg is kapja azt.
Kedves Lelkiatya!
Hogyan tudnék Önnek személyesen kérdést feltenni, hogy ne legyen itt a fórumon?
Köszönettel: László
Nyugodtan írhat a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Azt csak én olvasom egyedül, és arról a címről szívesen válaszolok Önnek.
A latin rítusú ortodoxok kérdéséhez: tényleg vannak ilyenek.
A legismertebb talán a Francia Ortodox Egyház, még ha nem is a ma használatos római rítus, hanem saját bevallásuk szerint az újra életre keltett, párizsi Szent Germanusz liturgiája, gallikán rítus szerint végzik a Szent Liturgiát/Szentmisét (ez, ha jól tudom, nem a tridenti vagy a mai római szertartáshoz hasonlít, hanem talán antiochiai eredetű). Ezen kívül elsősorban az Egyesült Államokban a legkülönbözőbb nyugati liturgikus hagyományú és legalább ennyi autokefál ortodox egyházhoz tartozó közösség és kolostor létezik.
Érdeklődőknek néhány link:
eglise-orthodoxe-de-france.fr
http://www.oratorium-kiel.de
http://www.lulu.com/spotlight/Altkirche1
http://orthodoxwiki.org/Western_Rite_in_the_Twentieth_Century
Köszönöm szépen a kiegészítést. Azóta még a következőket találtam.
Valóban léteznek nyugati rítusú ortodoxok. A 19. század közepén egy volt rk. pap, aki először protestáns lett, majd később ortodox hitre tért, kezdeményezte az Orosz Szt. Szinódusnál a nyugati rítus elismerését. Az oroszok Csehországban is létesítettek egy nyugati rítusú egyházmegyét. Franciaországban elég hányatott története van a nyugati szertartású ortodoxiának (orosz, román, szerb joghatóság). Az USA-ban a Határontúli Orosz Ortodox Egyházhoz tartozó Ioann Maximovics metropolita és Seraphim Rose atya erőteljesen támogatta a nyugati szertartás befogadását. Ma elsősorban az antiochiai patriarchátus amerikai érsekségében működnek élő, latin szertartást követő egyházközségek (a hívek elsősorban az ókatolikusok, anglikánok, evangéliumi keresztények közül tértek át az ortodox hitre).
A jelzett címek mellé még ezeket is megnyithatjuk:
https://en.wikipedia.org/wiki/Western_Rite_Orthodoxy
http://www.antiochian.org/node/22395
és néhány videó:
http://www.youtube.com/watch?v=uD9CVcp67so http://www.youtube.com/watch?v=lBLTP4ojITs http://www.youtube.com/watch?v=08z8Lf7NnCw http://www.youtube.com/watch?v=eAuGDdAbQes
kedves lelki atyám!
nem rég hllotam hogy az egyik diakónus ismerősöm több lánnyal feküdt már le... ezt szabad
Szó sincs róla. Ez szörnyű, ha egy fölszentelt diakónus valóban ilyet tenne. Remélem, hogy csak téves hír lehet. Ha mégsem, akkor arra kérem, értesítse erről négyszemközt az illető személy közvetlen elöljáróját, plébánosát. A többi már őrá kell bízni.
Kedves Lelkiatya!
1988-ban születtem, ez évben Római katolikus szertartás szerint kereszteltek meg. Első áldoztam és bérmáltam is Római katolikusként. Édesapám Görög katolikus, ezért érdeklődnék hogy én Római- vagy Görög katolikus vagyok-e? Hallottam olyan információkat, hogy 1990 előtt az édesapa vallása számított. Válaszát előre köszönöm!
Akiket 1983. az új Kódex életbelépése előtt kereszteltek, azok a jognál fogva édesapjuk rítusába tartoznak. A vegyes rítusú szülőpár szabadon megválaszthatja, hogy a gyermekük milyen rítusú legyen. Ennek a döntésüknek írásbeli igazolása szükséges az anyakönyvben, amelyet kereszteléskor kell bejegyezni. Ha az Ön keresztelésekor megtörtént ez a bejegyzés, akkor annak rendje szerint Ön római vagy görög rítusú. Ha nem történt meg a bejegyzés, akkor a régi jogszabály érvényes, tehát édesapja után Ön görögkatolikus.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Az esti imámat és lelkiismeret vizsgálatomat sokszor az ágyban fekve szoktam elmondani. Olyankor érzem azt, hogy végre nyugalom és csend van körülöttem, nincs semmi, ami megzavarna. Nem tagadom a fáradság miatt nem egyszer elkalandoztak a gondolataim, sőt, egy-két alkalommal el is aludtam az ima kellős közepén, annyira fáradt voltam.
Azt szeretném megkérdezni, hogy ez a gyakorlat, mármint az ágyban fekve való imádkozás, mennyire helyénvaló? Az interneten találtam egy olyan lelkitükröt, ahol ezt meggyónandónak tüntette fel. Köszönöm szépen!
Ágyban imádkozni nagyon üdvös dolog. Este imádkozás közben elaludni pedig maga a gyönyörűség. Csak nyugodtan folytassa ezt a gyakorlatot.
Arra azonban ügyeljen, hogy ne ez legyen pusztán az egyetlen kapcsolata az Úrral. Az méltatlan lenne.
Olyan napi imarendet alakítson ki, amelyben teljesen éber ima is van. Azt az adagot, amelyet lelkiismerete szerint el kell végeznie, semmi módon ne kurtítsa sem fáradtság sem rossz napirendszervezés miatt. Javaslom, hogy reggel is, estefelé is legyen imádsága - ez utóbbit akkor végezze, amikor még nem alszik bele - napközben pedig legalább egyszer vegye elő a Szentírást. Ha ezt megtartja, akkor már nyugodtan megteheti, hogy lefekvéskor elkezdi az imádságot és közben békésen várja az álom édes érkezését.
Kedves Lelkiatya!
Egy kis faluban éltem eddig. Mindig jártam templomba gyóntam és áldoztam.( római katolikus vagyok.) A mi falunkban az a szokás, hogy 2 szín alatt áldozunk. Egy nagyvárosba sodort az élet. Természetesen itt is járok templomba, gyónok és áldozok. Eddig akármelyik templomban voltam mindig egy szín alatt áldoztunk. Ezt nem értem. Miért van így?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Bizonyára nagyon jó plébánosa volt, aki nagy gondot fordított arra, hogy a szentmisében minél mélyebben be tudjanak kapcsolódni. Ez egy kisebb közösségben egyénként is jóval könnyebb. Ez vonatkozik a két szín alatti áldozás megoldására is. Nagy városban, ahol a plébánia közösség nem olyan szoros köteléket jelent, ahol gyakran több idegen is megfordul a szentmisén, ott ez nehezebb.
Megértem, hogy hozzászokott ahhoz, megszerette azt, hogy két szín alatt áldozzon. A mostani helyzetében azt javaslom, törekedjen ettől függetleníteni magát. Ne nézze, hogy hogyan áldoztat a pap, hanem magára az Úr Jézussal való találkozásra, vele való egyesülésre összpontosítson. Ez hozzásegíti Önt ahhoz, hogy bár a körülmények nem olyan kedvezőek, az egyéni törekvése mégis még jobban elmélyíti az Istennel való kapcsolatát. Ha ezt megteszi, örömmel fogja észrevenni, hogy meglepetésszerűen lesz alkalma két szín alatt is áldozni. Ezt csak azért mondom, mert ismerem a Gazdát, és tudom, hogy jóságából éppen akkor ajándékoz meg valamivel, amikor azt már el tudtam engedni, amikor már nem ragaszkodom hozzá.
Tisztelt Lelkiatya!
Sok roma nemzetiségü emberrel kell együtt dolgoznom.Meg nagyon sok más nemzetiségü emberrel is.A problémám az,hogy mély ellenszenvet és ellenérzést váltanak ki belőlem a roma nemzetiségü emberek,a más nemzetiségü emberekkel nincs gondom,csak velük,...
Kissé zavaró az is amikor csoportostul jönnek.Amikor csak néhányan vannak,és akik rendesen viselkednek,akkor nincs problémám velük,de amint többen vannak elkezd zavarni a jelenlétük,a beszédük,...Sokszor azon gondolkodom,hogy ez már rasszizmus-e?Éltem más nemzetiségü emberek között is,ott nem voltak ilyen gondjaim.Például a horvátok,angolok,stb.nme váltanka ki ilyen érzelmeket bennem....
Mi erről a Lelkiatyának a véleménye?
Az a rasszizmus, amikor valaki gyűlöletet érez és kelt más nemzetiségű emberek ellen. Amiről ön beszél, az nem rasszizmus, hanem előítélet. Talán voltak is már rossz tapasztalatai, vagy másokkal is beszélt ilyenekről. Ezek sajnos erősítik bennünk azt az előítéletet, hogy ha valaki ebbe a népcsoportba tartozik, akkor nyomban rossz érzéseket keltsen bennem. Megnevezett más népeket is, akikkel szemben nincsen ilyen rossz érzése. Ugyanakkor tudnánk olyan népeket is fölsorolni, akikkel szemben hasonló bizalmatlansággal fordulnánk - érdekes, még akkor is, ha addig nem találkoztunk velük. Furcsa tulajdonságunk ez. Mindenképpen küzdeni kell ellene. Éppen azok felé kell gyakorolni a felebaráti szeretet parancsát, akik felé nehéz. Javaslom, hogy tudatosan keressen olyan cigány embereket, akikkel tud beszélgetni, bármiben együttműködni. Én sok ilyet ismerek. A velük való kapcsolattartás segít megérteni az ő másságukat, ami, tudjuk, igen sok mindenben megjelenik (ruházkodás, szókészlet, hanghordozás, stb.) Nem csak el kell tudnunk fogadni ezt a másságot, hanem tovább kell lépni, és meg kell tanulni szeretni is azt, aki nem olyan mint mi vagyunk.
Tudnunk kell, hogy a másik ember is megérzi azt, ha bizalmatlansággal fordulunk feléjük. Ez, természetesen, bennük is bizalmatlanságot kelt, és ezzel egyre jobban eltávolodunk egymástól. Nekem kell lépnem a szeretet és a bizalom terén, ha változtatni akarok ezen a rossz helyzeten.
Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy ennek az éneknek van magyar fordítása: http://www.youtube.com/watch?v=klSH4wmcs5o&list=PLxrItaTNNeEzibUQK73VQ98MkY0J31nQt? Annyira szép!
Köszönettel:
T.
Jóságos Királynőm, reménységem, Istenszülő,
árvák és vándorok védelmezője,
szenvedők öröme, oltalma azoknak, akiket bántalmakat érnek!
Lásd bajomat, lásd szomorúságomat,
segíts nekem, tehetetlennek, igazgass engem mint bolyongót.
Ismered bánatomat; oszlasd el akaratod szerint.
Hiszen nincsen más segítségem Rajtad kívül, sem más védelmem, sem pedig jobb vigasztalóm, egyedül Te, Istenanya!
Védelmezz és őrizz meg engem örökkön-örökké. Amen.
Kedves Lelkiatya!
A Fórumon olvastam, hogy "Továbbá léteznek latin rítusú ortodoxok is, akik bár a hagyományos latin liturgiát végzik, valamely ortodox patriarchátussal vannak egységben." Róluk mit lehet tudni, hol élnek latin ortodoxok?
Köszönettel:
T.
A mi honlapunk fórumán nem találok ilyen szöveget. Nem is hallottam még ilyenről. Ismereteim szerint az ortodoxok között nincsenek latin rítusúak. Legföljebb Görögországban élő római katolikusok. Ők a görög katolikusok (mi pedig a görögkatolikusok).
Kedves Lelkiatya!
Rossz érzéssel tölt el és felháborit a munkahelyemen,amikor az ahhoz közeleső kávézóban látom az embereket,akik nap mint nap odajárnak,és ott töltik az idejüket,csak költik a pénzt italra,játékszenvedélyekre...van aki kétszer-háromszor elmegy nyaralni is egy évben.Mi meg a munkahelyen bekell,hogy érjük egy szabadnappal,nem tudjuk bár fizetetlen szabadságra elmehetnénk-e...jó lenne kicsit kikapcsolódni,mert a munkahelyi stressz,az ott lévő emberek kiégetnek bennünket lelkileg.Csak pénz keresés szempontjából végezzük ezt a munkát,de jobb lehetőség egyenlőre nincs.Hálás is vagyok Istennek,hogy dolgozhatok,mert amikor nem volt munkám az sok szempontból nehéz volt,próbálok az apró dolgokért is hálás lenni mint pl.egy kedves gesztus,találkozás egy régi ismerőssel és ezeket jobban észrevenni a mindennapokban,tudatosan ezekre figyelni.De nagyon rosszul esik,hogy nem mehetek el egy szép zarándokútra,lelkiprogramra,úgy érzem jót tenne az elmúlt évek nyomorgása után egy kis kikapcsolodáás.Mit tanácsolna a Lelkiatya?Mi a legjobb módszer ezeknek az érzéseknek a leküzdésében?
Válaszát előre is köszönöm!
Az bizonyos, hogy az embernek szüksége van a kikapcsolódásra, a pihenésre. Ha olyan munkahelyen van, ahol kizsákmányolják, és nem engedik az egészséges pihenésre, azon sajnos innen a messziségből nem tudok segíteni. Azt javaslom, hogy legalább a vasárnapokat töltse teljes pihenésben. Természetesen menjen el, menjenek el együtt a templomba, mert az mindennél többet jelent, több erőt ad, mint amit fizikai pihenés nyújtani tud. Továbbá a napi imádságai is kikapcsolhatják. Az Istennel együtt töltött idejét tegyen egészen odaadóvá, ebből is olyan erőt meríthet, amelyet a világ nem adhat meg, és ebből a munkahelyén mások is töltekezhetnek majd. Nyitva áll ennek az útja Ön előtt. Lehet, hogy ez az áldatlan munkahelyi helyzet készteti, kényszeríti rá, de talán éppen ezért engedte meg az Úr. Használja fel!
Tisztelt lelkiatya.
Nemrégiben baleset érte az egyik gyermekemet,az orvosok szerint kisebb koponyatörése lett de csak tapintásos vizsgálatot csináltak neki sem röntgen sem MRI,hogy kizárják a későbbi problémákat,és én ez miatt nagyon ideges vagyok mert úgy érzem további vizsgálatokra lenne szükség.Az idegeim pattanásig vannak feszülve mert féltem a kislányt nehogy orvosi mulasztás miatt valami baja legyen,mert a gyerekeim az életem.A nagyobbik gyermekem pedig mostanában olyan szófogadatlan,hogy hiába szólok szépen,kérek tőle nem fogad szót van,hogy engem is megüt,próbálom tolerálni mert ilyen dackorszakban lehet de most,hogy az idegeim kivannak a másik gyermekem miatt,olyat mondtam neki amit nem kellett volna,de az idegi állapotom mondatta velem nem a tiszta elmém.Azt mondtam,hogy hagyjál békén tönkreteszed mindenki életét.Azt remélem,hogy a Jóisten megbocsájt érte mert nagyon bánt,hogy én az anyja,hogy mondhattam ilyet.Ugye megbocsájt Isten nekem lelkiatya mindenért ami rosszat ilyen nem teljesen tiszta ideg állapotban mondok?Isten tudja most mennyire szenvedek és mi zajlik valójában bennem.
Köszönöm,hogy kiönthettem a szívem.
Kedves Édesanya!
Egyáltalán nem kell aggódnia a gyermekei miatt. Azzal nem segít rajtuk semmit, és meg is tapasztalta, hogy csak rosszabb tőle a helyzete, sőt, az egész családnak. Bármi nehézség történik, vagy akár csak bizonytalanságot érez, tudnia kell, hogy ilyenkor kell legjobban az Úrra hagyatkoznia. Az orvosok bizonyára jól tudják, hogy mire van szüksége a gyermekének. Bízzon bennük! Ebben is megmutatkozik az Úrra hagyatkozása. A nagyobb gyermeke valószínű dackorszakban lehet. (Amennyiben valóban kisgyermekről van szó.) Azt azonban semmiképp sem szabad hagyni, hogy megüsse a szüleit. Legalábbis engedni, hogy ez szokássá váljon.
A Jóisten természetesen megbocsát. Mindent megbocsát. Arra kell figyelnie, hogy a gyermekei úgy viselkednek, ahogyan Ön. Azzal tudja őket legjobban nevelni, ha a magatartásában példát ad nekik. Ezért hatványozottan fontos, hogy Ön se legyen ideges és feszült, mert ez rájuk is átragad. Ha viszont tud bízni az Úrban, akkor az ragad rájuk.
Azt is megteheti, hogy ha kijött a sodrából, és olyat mondott vagy tett, amelyet maga is megbánt, akkor a gyermekeitől is bocsánatot kérhet. Ezzel megint a magatartás mintát tárja eléjük, és őket is jobban meg tudja tanítani, hogy amikor arra van szükség, ők is kérjenek bocsánatot.
Kedves Lelkiatya! Igaz-e az, hogy az égbe kiáltó bűnökre még a pap sem adhat feloldozást, hanem csak az Isten? Ha tényleg így van, akkor hogyan kell ezeket a bűnöket meggyónni?
Nem, ez nem így van. Az égbekiáltó bűnök külön elnevezése a késő középkortól terjedt el. Négy ilyen bűn van, amelyeket a Biblia is így jellemez: a gyilkosság (Ter 4,10), a homoszexualitás (Ter 19,13), özvegyek és árvák sanyargatása (Kiv 22,22), a munkás megszolgált bérének megtagadása (MTörv 24,14; Jak 5,4). Ezek nagyon súlyos bűnök, de ha az elkövető megbánja és meggyónja, akkor a pap feloldozhatja őket.
Kedves lelkiatya!
Napok óta imádkozom a Szűzanyához, hogy helyre jöjjenek és kialakuljanak a dolgaim. Egy nap kicsit azon gondolkoztam, hogy de jó lenne ha sikerülne a nyelvvizsgám. Próbálom változatosan eltölteni a napomat és nem gondolni a gondjaimra, de kicsit mégis elfog a félelem, és nem értem hogy nekem miért kell nekem ennyit küzdenem valamiért és miért ilyen nehéz az életem. Szerencsére a szóbeli már megvan. Nővéremnek már 2 nyelvvizsgája van nekem elég lesz egyet is letennem. Miért engedi a Jóisten hogy ennyit küzdjek egy papír miatt?
Köszönettel: Ági.
Ági!
Lehet, hogy most nagy küzdelemnek tűnik ez a nyelvvizsga. Előre elárulom, hogy később még sokkal több küzdelem vár Rád. De hát mi értéke volna, ha nem kellene érte küzdeni. Vajon mit érne az az élet, amelyben minden elérendő célt tálcán kínálnának, éppen csak le kellene emelni róla. Nem, az élet nagyon sok értéket kínál, de ezekért mindig küzdeni kell.
Az balga gondolat, hogy nekem többet kellene küzdenem, mint másnak. Mindenki úgy érzi, hogy a sajátja a legnehezebb. Mégpedig azért, mert a máséba nem látunk bele, csak kívülről látjuk, csak az eredményét.
Afelől pedig biztosak lehetünk, hogy nem ad az Úr nehezebb küzdelmet, mint amit ne tudnánk elviselni, ami nem a javunkra válna. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok (1Kor 10,13)
