Aránylag fiatalon maradtam özvegy és egy özvegy katolikus emberrel találkoztam aki megbecsül, szeret segít és a társam lett.Miért bűn az hogy társkapcsolatba élek vele? Házasságot nem merek és nem tudok létrehozni,mert a férjem nyugdíjának elvesztése komoly gondokat okozna mindkettőnknek.Volt olyan pap aki nem volt hajlandó meggyóntatni.Rendes keresztény maradtam továbbra is, templomba járó,istenfélő,naponta imádkozó,zarándokutakra járó ember vagyok.Mi a bűnöm, hogy társ nélkül nem tudok élni.A férjem halála után kérem az Isten adjon mellém egy társat, mert az életem üres,nincs családom egyedül a fiam.Kérem atyám mit tegyek?
Az, hogy úgy érzi, társ nélkül nem tud élni, egyáltalán nem bűn. Hogy talált is társat, ez valóban lehet az Isten ajándéka, örüljön neki, legyen érte hálás. Amit én is javaslok, s ezt tanácsolhatta a gyóntató atya is, hogy előbb házasodjanak össze, és csak utána lépjenek társkapcsolatba. A társalgás, az együtt töltött idő, sok közös élmény nagyon szép dolog. Csak a testi kapcsolattal várjanak, amíg össze nem házasodnak.
Világosan kell látnia, hogy a templomban megkötött egyházi esküvő egyáltalán nem befolyásolja az özvegyi nyugdíját. Ehhez ugyanis nem feltétel a polgári házasságkötés. Gondolják meg tehát a dolgot. Ha valóban szeretik egymást, ne féljenek Isten előtt is összekötni az életüket, és utána boldog házastársakként a szentségekben is akadály nélkül részesülhetnek.
Kedves lelkiatya!
Miért kell a kudarcok ellenére is kedvesnek lennem? Miért engedi a Jóisten hogy ez legyen velem? Miért nem tudom viccnek venni a kudarcokat? Válaszát előre is köszönöm! :(
Mert túl komolyan veszi önmagát. Annyi minden történik az életünkben! Mindegyiket a lelkiállapotunkkal nyugtázzuk? Ráadásul amíg ez az érzelmi széljárás uralkodni tud rajtunk, addig legtöbbször a rosszat vesszük észre. Egy-egy fölismert kudarca mellé tegye oda, hogy ugyanakkor mennyi mindennek lehet örülni. Vegye észre ezeket is, különben a dolgoknak, az eseményeknek lesz kiszolgáltatva, ahelyett, hogy az Úrnak szolgálna osztatlan szívvel.
Hogy miért engedi a kudarcot? Vajon az a dolga, hogy a hibáinkat mindig kiigazítsa? Szabadoknak hagy meg bennünket, így aztán van lehetőségünk a hibáinkból tanulni.
Nem azt mondom, hogy a kudarcok ellenére is mosolyogjon, színészkedjen. De arra ügyeljen, hogy ha még nem sikerült legyőzni, kézben tartani az érzelmi viharokat, akkor sem szabad önző módon a magam lelkiállapotát rázúdítani másokra.
Kedves Atya!
Római katolikus vagyok, jegyesem református. Nagyon szeretnénk összeházasodni, kérem írja le mit kell tennünk. Mindketten rendszeres vallásgyakorlók vagyunk. Az én esetemben viszont ez csak a rendszeres imádkozást és templomba járást jelenti, mivel kiskoromban szüleim valami miatt nem tudtak hittanra járatni, ezért szentáldozáshoz még nem tudtam járulni. Ez jelenthet valami plusz gondot? Vagy lehetséges, hogy akkor én a házasság szentségével egyszerre vegyem az eucharisztiát? Nagyon köszönöm szépen a válaszokat kedves atya!
A+N
Kedves A+N!
Igen, ez óriási különbséget jelent, ha majd járulhat a szentáldozáshoz. Ezt akkor fogja megérteni, fölfogni, ha igen alaposan felkészül rá. Nem javaslom, hogy szoros értelemben a házasságra készüléssel, s főként nem, hogy az esküvővel kössék össze. Két olyan hatalmas titokról van szó, hogy félő, igazán egyikben sem tud majd elmélyülni. Javaslom, hogy minél hamarabb jelentkezzenek a római katolikus atyánál jegyesoktatásra. Ez egy több találkozásból álló beszélgetés sorozat, amelyből sok újat megtudhatnak a keresztény házasságról, a gyermeknevelésről, de legfőképpen a keresztény házasélet legfontosabb feladatairól és örömeiről. Nos, ennek keretében is sokat megtudhat majd az Istenről, az Egyházról, annak életéről, munkájáról. Ez elindíthatja azt a másik folyamatot, amely még tudatosabbá, még mélyebbé teszi az Istennel való kapcsolatát.
Kedves Lelkiatya!
Időnként eszembe jut, hogy nálunk, magyar görög katolikusoknál valamiért nem nagyon jellemző a magyar szentek liturgikus tisztelete. Azt is látom, hogy közösségünk egyik legalapvetőbb jellemzője a hazaszeretet. Valószínűleg azért, mert a hazaszeretet és az igaz hazafiság is az alapvető keresztény értékekből táplálkozik.
Azért mégis megkérdezem: nem volna-e üdvös, ha Magyar Görög Katolikus Egyházunkban kialakulna azoknak a magyar szenteknek is a liturgikus tisztelete, akiket most még nem igazán ünneplünk liturgiáinkon.
Gondolok itt:
-egyrészt a latin testvéreink által tisztelt magyar szentekre és boldogokra (pl. Szent Lászlóra, Szent Erzsébetre, Boldog Özsébre.),
-másrészt az ortodox egyház magyar szentjeire és szentéletűire (pl. Magyar Mózesre és testvéreire, Szent Piroskára),
-harmadrészt görög katolikus egyházunk újkori magyar szentjeire, illetve szentéletűire, vértanúira (pl. Boldog Romzsa Tódor püspökre).
Nagyon szépen köszönöm Lelkiatyának az érdeklődés lehetőségét!
Tisztelettel: Gábor
Talán egyik fő oka ennek a hiányosságunknak, hogy amikor valamely szentet tisztelünk, akkor annak teljes officiumát (egész napi liturgikus szövegét el kellene készíteni). Ilyen még magyar nyelven egyáltalán nem készült. Töredékesen igen, például Szent Istváné. Készült már magyar fordítás Magyar Mózés teljes officiumából, illetve töredékek Romzsa Tódor, Gojdics Pál szövegeiből. Ezek megtalálhatók a központilag kiadott Szertartási Utasítás függelékeként. De nem termett még közöttünk himnuszköltő, hogy megírná ezeket. Jó volna, ha valóban gazdagabb lenne magyar szentjeinknek liturgikus tára.
Dicsértessék.
Atyam a kérdésem az lenne,hogy egy romai katolikus pap lehete keresztszüleje egy gyereknek
Igen, lehetséges, ennek nincsen akadálya. Feltéve, hogy nem ő kereszteli az illető személyt.
Ehusvet elotti bunbanati het szombatjan meg lehet keresztelni a kisfiunkat. szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Ha a Húsvét előtti napra gondol, az Nagyszombat, a legalkalmasabb nap a keresztelőre. Már az Ősegyházban is ezen a napon volt a keresztelés, és ma is törekszünk arra, hogy ekkor, a föltámadás előestéjén, vigiliáján legyenek a keresztelők. Számolni kell azzal, hogy ezen inkább szombat estét jelenti, hiszen ez már a feltámadási szertartásnak a része, amit régen - meg sok helyen ma is - éjszaka végeztek. Persze, mindezt a tisztelendő atyával kell megbeszélni.
Kedves Lelkiatya!
A tanácsát szeretném kérni: Egy hivatalban dolgozom, ahol megismerkedtem egy szintén itt, de más osztályon dolgozó fiatalemberrel.
Önnek mi a véleménye a közös munkahelyen dolgozó fiatalok párkapcsolatáról?
Köszönöm!
Nagyon szép dolognak tartom, hogy közös munkahelyükön találtak egymásra. Remélem, a főnökség nem gördít semmi akadályt a kapcsolatuk erősödésének útjába.
Néhány jó tanács: A találkozásaik, beszélgetéseik semmiképp se legyenek a munkájuk rovására! Épp ellenkezőleg, legyen látványos, hogy ez a barátság mindkettejüknek, de környezetüknek is jót tesz. A munkahelyen ne tegyenek olyat, ami a szerelem intimitásához tartozik. Itt most ideértem még a kézfogást is, nem csak az ölelést. Ezeknek másutt találjanak teret. Arra kivált ügyeljenek, hogy a bontakozó szerelem ne vakítsa el Önöket. A testi közeledésben pedig legyenek tartózkodóak, a testi egyesülés gyönyörű ajándékát tartogassák az esküvőjük utánra - ha Isten is így akarja. Ha pedig netán nem így lesz, akkor még fontosabb, hogy ne legyen Önök között testi egyesülés.
D.aJ.Kr! A mi katolikus plébánosunk ...
Ilyen esetben fordulhatunk-e a püspökhöz orvoslásért a CIC 1741.kán. 1-es és 3-as paragrafusai értelmében?
Azt javaslom, hogy minél hamarabb keressék fel a püspök atyát. Ha levelet írnak neki, azt írják alá néhányan. (A névtelen levelekkel nem lehet mit kezdeni, azok a szemétkosárba jutnak!) Legjobb, ha néhányan személyesen keresik fel a püspök atyát. Ugyanakkor mindnyájan imádkozzanak a plébánosukért.
(A levelét nem közöltem teljes terjedelmében, olyan elszomorító dolgokat írt le. Bocsásson meg. Nem akartam szomorítani még másokat is?)
Kedves lelkiatya!
Szeretnék felteni egy pár kérdést
Právoszláv ritusu pap átalhat e Görögkatolikus papnak?
és Právoszláv szeminarista lehet e Görögkatolikus szeminarista?
a válaszait előre is köszönöm
Ahhoz, hogy ortodox pap katolizálva pap maradhasson, pápai engedély szükséges. Volt már erre példa többször is.
Szeminarista esetében nem kell ehhez semmilyen külön engedély. Ha katolikussá válik, újra felvételiznie kell, a görögkatolikus szemináriumba. Ekkor az elöljárók döntése alapján sorolják be első évre, vagy esetleg későbbi évfolyamra.
Tisztelt lelkiatya,A templomban,a férfiaknak,a fedetlen fő elvárás,követelmény,szokás,hagyomány,törvény?Sok idős férfi,érszűkülete miatt,állandóan sapkát hord.Ebből következően,hozzám hasonlóan,a nyár kivételével,nem tud részt venni a Szent Liturgiákon,pedig szeretne.Én megpróbáltam sapkában részt venni.A hívők megszóltak,zaklattak.Van megoldás és ha van mi az? Várom válaszát,köszönöm.
Fontosabb ott lenni a templomban, mint sapkával vagy anélkül attól elmaradni. Ez egyszerű szokás, amely nem is minden országban érvényesül. Természetesen az Isten iránti tiszteletünk jele ez, melyet érdemes követni, a kisgyermekeknek is megtanítani. Ugyanakkor lehetnek érvek - hideg idő vagy éppen betegség miatt - amelyek fölülírják ezt a szokást. Ha ez indokolt, nyugodtan legyen ott a fején a sapka. Esetleg jó ezt a tisztelendő atyával is megbeszélni. Azzal pedig ne is törődjön, ha mások - nyilván tudatlanságból - megszólják ezért.
Kedves Lelkiatya!
Mit tegyünk ha az Úr magányban és különféle szenvedésekben próbál meg bennünket?Mi ennek a mondanivalója a számunkra?
Köszönöm!
Hogy ezzel mit akar mondani az Úr, ezt egyedül Ön tudhatja. Nincsenek általános válaszok. Mindenkinek személyre szabott utat ad. Viszont azt fontos tudatosítani, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik (Róm 8,28).
Elsődleges törekvése az legyen tehát, hogy szeresse Őt. Hogy mindaz, ami nehéz, azt az Úrral együtt akarja hordozni. Ő sosem hagy senkit magányban. Az a magányos, aki ezt nem veszi észre, aki elfelejt Hozzá fordulni. Nem tudom tehát megmondani, hogy mit akar Önnel közölni, de abban megerősíthetem, hogy ezt maga az Úristen fogja Önnek elárulni. Csak figyeljen Őrá, hallgassa gyakorta. Olvassa a Szentírást minden nap, és lassan ki fog tisztulni a kép, hogy miről is van itt szó, hogy miért kapja Ön mindezeket.
Kedves Lelkiatya!
Hitbéli dilemmáim támadtak.Katolikus vallású vagyok,mondhatni buzgón igyekszem gyakorolni a vallásomat,rendszeresen gyónok,áldozok szentmisére járok,imádkozom,nemrégiben zsolozsmázni is elkezdtem.6 évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban élni a hitemet és ez fokrók fokra épült és még ma is épül.Mielőtt mélyebben kezdtem volna élni a hitemet,ami a vallást illeti sokfelé megfordultam,jártam gyülekezetekbe és templomba is felváltva,azokban az években nem tudtam hova tartozom,ez nagy vívódást okozott.Majd zarándok utak,és egy közeli Mária kegyhelyen az első szombatok és egyéb ünnepek látogatása kitisztította bennem a képet,és megerősödtem abban amiben a lelkem mélyén mindig is hittem a katolikus hitben.Időközben jó közösséget is találtam,ahol élő hit van és ahol lelkileg is épülök,hasonló korosztályú fiatalokkal,csak az a baj,hogy most anyagi keretek miatt nem tudok oda rendszeresen eljárni,mert a közeli városban van.Azóta kísért a gondolat,hogy milyen jó vot azelőtt a helybeli baptista gyülekezetbe járni,ahol hetente biblia órák és más előadások,összejövetelek is voltak.A mi egyházunkban meg itt helyi szinten nem találom azt a közösségi jelleget.Valahogy mindenki él magának eljárnak arra ami rendezve van,de inkább csak udavariassági szinten van atagok között a társalgás.Igaz az is,hogy vegyes korosztály jár oda,fiatalok meg nem igen járnak.A közeli városban ez a közösségi jelleg megtalálható,egy atay is köztünk van akitől jó tanításokat hallunk,de oda nem tudom mikor jutok el...Egyébként a 6évi időszak előttről sok dolog jelentkezett mostanában az életemben,amivel nehéz volt megbírkóznom.Úgy érzem ezek a hitbeli dolgok nem voltak kellőképpen letisztázva,csak úgy abba hagytam a gyülekezetbe járást,hogy ne tartozzak többfelé és ezzel sok más dolog fokozatosan helyére került az életemben,amikor tudtam egy biztos alaphoz a katolikus egyházhoz tartozni igazából.Régebben amikor több helyen megfordultam egy protestáns lelkész felesége aki tudott erről furcsán megjegyezte,hogy érdekes,hogy engem az Úr ide-oda dobál.Ezt én is így éreztem és érzem is,még a katolikus egyházon belül is,hogy kicsit ide kicsit oda helyez az Úr,de mintha mindenhonnan tovább küldene.Talán arra akar buzdítani az Úr,hogy keressem a helyem?Mi a lekiatya véleménye és tanácsa a fent leírtakról?Válaszát előre is hálásan köszönöm!
Mary
Kedves Mary!
Nem fogalmaznék úgy, hogy Önt az Úr ide-oda dobálná. Azt biztosra vehetjük, hogy ebben a nagy keresésében és többre törekvésében mellette áll, segíti, készteti is a továbblépésre. Azt sejtem, hogy Ön még fiatal, és bár vágyik a megállapodásra, e vágynál most még erősebb, hogy hiteles helyet, közösséget, feladatot találjon. Abban is megerősíthetem Önt, hogy a Szentlélek vezette a fölismerésében, hogy visszataláljon oda, ahonnan indult, a Katolikus Egyházba. Az elmúlt időszakban sok tapasztalatot szerzett. Vélhetően e tapasztalatai tovább fognak gazdagodni. Egyre inkább formálja át most már a keresését úgy, hogy azt igyekezzék megtalálni, hogy a Katolikus Egyházban hol tud többet tenni. Ha látja a gyenge pontokat, ez felelősséget ébresszen Önben, hogy cselekedjék, nem pedig arra késztesse, hogy elmenjen máshová, más közösségbe.
Azt javaslom továbbá, hogy törekedjék az imaéletét minél inkább mélyíteni. ebben tanácsot is kérhet másoktól, bölcs lelkiatyáktól. Az Istennel való kapcsolata ne csak a közösségi életben kapjon teret, hanem a legmélyebb magányában is. Ekkor lesz egyre hitelesebb a helytállása, bárhová is kerül, vagy - ha úgy tetszik - veti az Úr.
Dicsőség!
Már kb. 1,5 hónapja írtam a Szerkesztőnek, és az alszerpappá válásról kérdeztem. Számomra ez egy fontos döntés, és egy fontos kérdés, ezért kérem, tolmácsolja kérésemet, hogy a kérdésemre a választ mielőbb megkapjam! Köszönöm szépen.
Kedves Testvérem!
Úgy tudom, A szerkesztő válaszol rovatban már megírták Önnek a választ. Elnézést kérünk a késedelemért.
Kedves Lelkiatya!
Egyre másra tapasztalom azt, hogy katolikus templomi, szentségi házasságot kötött emberek elválnak, majd újra összeházasodnak (valaki mással) újra katolikus templomban, szentségi házasságban. Régebben ilyen nem lehetett (egy idősebb rokonom is annak idején elvált férfihoz ment, nem is lehetett templomi esküvője, és a szentáldozástól is eltiltották ezért). Változott valami az Egyházban hogy most már a nemtudomhányadik ember az aki templomban esküszik nagy megdöbbenésemre, pedig vagy neki, vagy apárjának voltmár katolikus, szentségi házasságkötése?
Teljesen meg vagyok zavarodva...
Köszönettel: Gabi
Kedves Gabi!
Amit lát, amit érzékel, az valóban korunk betegsége. Úgy tűnik, az emberek egyre kevésbé képesek az elköteleződésre, főként, ha végső, teljes odaadást kíván. A házasság ilyen.
Amikor egyházi házasságkötés után a megromlott kapcsolatot felülbírálják, akkor sok esetben azt állapítják meg, hogy amikor összeházasodtak, az valójában érvénytelen volt. Ez éppen amiatt van így, mert a mai ember szinte képtelen az elköteleződésre, a teljes odaadásra. Egyebek között ezért is van korunkban sok kettétört, sőt, érvénytelenül kötött házasság.
Tisztelt Lelkiatya!
A napokban arról gondolkodtam,hogy hogyan kell az Úrban megerősíteni magunkat?Velem is meg bizonyára másokkal is előfordult már,hogy amikor nem látjuk értékünket,vagy nem vagyunk meggyőződve arról,hogy az amit teszünk valóban jó-e a másiknak,igényt tart-e rá,és ha nem kapunk megerősítést akkor nagyon nehéz ismételten megtenni bizonyos dolgokat azoknak az embereknek.Ez néha a kedvünket is eltudja venni.Bennem sok sérülés van régebbről ezen a téren,talán azért is ilyen nehéz.Számomra ez egy szívet-lelket tépő folyamat.Például a közösségbe ahova járok,minden héten van egy olyan feladat,hogy egy adott személyt kell bátorítani,imádkozni érte,megkérdezni,hogy mi az ő számára a bátorító,mire van szüksége.Vannak emberek akikkel könnyen megy a dolog,másokkal viszont nehezen.Van aki nem mondja meg,mivel lehet leginkább bátorítani,a feltett kérdésre nem ír vissza választ,és ilyenkor nehéz eldönteni,hogy mit tegyek addig kérdezgessem,amíg nem válaszol vagy egyszerűen tegyem amit gondolok,ilyenkor leggyakrabban ezt szoktam tenni,de mivel soha nem kapok visszajelzést nem tudom jó-e a násikfélnek amit teszek,nincs-e az a terhére.Ebből a feladatból sokat meglehet tudni a másik emberről.Van aki komolyabban veszi a fealdatot,és törekszik rá,hogy a másikat bátorítsa,van aki nem veszi komolyan,és az egész hét folyamán nem tesz semmit,ami elég elszomorító egy közösségben.Mivel már régebb óta megy ez bátorítás jellegú feleadat,a gesztusokból kilehet következtetni,hogy ki bátorít a héten.Ez egy egyszerűbb példája,annak ami számomra zavaró,vannak ennek nehezebb formái is.Hogyan lehetne pontosan felismerni és pótolni ezeket a hiányosságokat az életemben?
Válaszát előre is köszönöm!
M
Kedves M!
Szemlátomást sokat számít Önnek, hogy meg vannak-e elégedve az Ön teljesítményével vagy sem. Bevallja, hogy fontos a visszajelzés. Ez természetes, mégis arra buzdítom, törekedjék minél jobban elengedni ezt a kívánságát. Egy-egy cselekvés megtételekor figyelmét sokkal inkább a saját lelkiismeretére fordítsa. A feladat, amit a közösségben kapott, nagyon jó. De egyik fontos eleme éppen az, hogy nekünk kell kitalálni, hogy a másiknak mire van szüksége. Ha faggatni akarom róla, ez olyan, mint ha a feladat jó részét őrá hárítanám. A feladat gyakorlása során - hosszú évek tapasztalatára gondolok, nem kell türelmetlennek lenni! - egyre jobban rá fog érezni arra, hogy a másiknak mire van szüksége. Az merőben téves hozzáállás, ha - akárcsak magamban, gondolatban - szemrehányás tennék a másiknak, hogy nem segít kitalálni, mire van szüksége, mivel bátorítsam.
Tanácsom tehát, hogy gyakorolja ezt a feladatot minél nagyobb figyelemmel, és idővel sokat fog tisztulni a látása, az emberek iránti érzékenysége, fogékonysága.
