Tisztelt Lelkiatya!
A napokban elgondolkodtam,az emberi kapcsolatokon és a barátságon...Mivel magyarázható az ha nem értjük a másokhoz fűződő kapcsolatunkat?Egy konkrét barátnőmre gondolok.Néha úgy érzem barátok vagyunk.Valamikor,úgy ez több mint barátság,olyan mély köteléket érzek közöttünk mintha lelkitársak lennénk.De néha úgy érzem mintha csak egy idegen lennék a számára.
Válaszát előre köszönöm!
Mony
Kedves Mony!
Gondolkodó emberre vall, ha valaki ilyen kérdést tesz fel. Sajnos a legtöbb ember nem is akarja megérteni a kapcsolatokat, annak nehézségeit meg sem próbálja értelmezni. Márpedig ez fontos.
Ha nem értjük a másikat, akkor még nem ismerjük eléggé. Sokszor megtörténik felszínes barátkozásoknál, hogy valójában nem a másik emberhez vonzódunk, hanem valakihez, akit mi elképzelünk, amilyennek mi látni akarjuk őt. Ha csalódás ér valakivel szemben, akkor az a szegény pára nem változott meg, hanem kiderült, hogy nekem volt más képem, megszépített képem róla, és az általam rávetített képben csalódtam. Nyilván mindenkinek vannak hibái, s az az igaz barát, aki a másik hibáinak ismeretében is megtartja hűségét iránta.
Az a mély lelki kötelék valóban létezik Önök között, erre érez rá olykor, csak nehéz elfogadni, hogy ezen kívül az illető más tulajdonságokat is hordoz, amely esetleg nem rokonszenves. Meg kell próbálni megismerni egymást minél mélyebben - igaz, ez teljes mértékben itt a földön nem lehetséges -, és ez az ismeret segíteni fog abban, hogy el is fogadjam őt. Ehhez szükséges még az az ítélet nélküli irgalmas szeretet, amivel Isten tekint miránk. Nekünk is így kell egymásra.
Kedves Lelkiatya!
Én magam római katolikusnak lettem keresztelve, de nagy örömre szolgált, hogy rátaláltam erre a fórumra, máris rengeteg kérdésemre választ kaptam. Őszintén szólva meglepett, hogy végre ilyen bölcs és egyértelmű válaszokat találtam!
Ugyanakkor feltennék egy kérdést, ami régóta nyomaszt. A Biblia azt írja, kerüljük a bálványimádást, a templomok többségében azonban rengeteg szobor, "faragott kép" található. Valószínűleg az én ismereteim hiányosak, de ezek nem "bálványok"? Néhány pünkösdi gyülekezettől eltekintve nem láttam még olyan Istentiszteletet, ahol ne lettek volna ilyen szimbólumok.
Válaszát előre is köszönöm!
A keleti templomokban sincsenek szobrok, csak ikonok. De a szobrok, bárhol vannak, templomban vagy köztereken, ma már nem bálványok. Senki sem gondol arra, hogy az előtte álló emberi alkotás isten lenne, hogy azt imádnia kellene.
A Biblia egyébként nem az ábrázolást tiltja, hanem azt, hogy azzal a céllal készítsen bárki is ilyet, hogy azt istennek tekintse, az előtt hódoljon. Ezt a különbségtételt jól meg kell érteni, különben félremagyarázzuk a Szentírást. Még az Ószövetségben is találunk utasítást arra, hogy ábrázolásokat kell készíteni: Kiv 25,18-20. 26,31; 1Kir 6,23-28. 35.
De a keresztény ábrázolásnak az alapja mégis nem ez, hanem Krisztus megtestesülése. Mivel a láthatatlan Isten Krisztusban ember arcot öltött, láthatóvá tette magát, ezért ábrázolhatóvá vált az Isten, és akkor nyilván a szentek is, akik Őt életükben hordozták.
Tisztelt Lelkiatya!
Nemrégiben Szerbiában jártam és vettem egy 33 szemes csotkit.Kíváncsi lennék, hogy hogyan lehet használni azt megfelelően?
Egyik korábbi válasza számomra meglepő volt:
"...csotki - bár eredeti jelentésében: olvasó - nem arra való, hogy számoljuk vele az imákat."
Én pont azt gondoltam, hogy éppen, hogy az ima számolásra való a csotki.
Még egy kérdésem lenne: több embernél is láttam Egyházunkban, de ortodox/pravoszláv testévereknél is, hogy a csotkit egyfajta "karkötőként" folyamatosan viselik. Szabad-e, illő-e így tenni?
Köszönöm válaszát előre is.
Természetesen alkalmas a csotki arra is, hogy az ember tudja, mennyit mondott el belőle. A 33 szemes például jól használható arra, hogy az ember lefekvés előtt még elmond vele egy kört, vagy többet.. Mégsem csupán az ima mennyiségének mérésére való. Aki karon viseli - föltéve, hogy nem divatból, imádság nélkül, mert az inkább haladéktalanul tegye le! -, nos, aki a kezén viseli, az késztetést kap arra, hogy napközben többször is hozzáforduljon, könnyedén "elővegye". De még ennél is több. Minthogy az imádság eszköze, mintegy foghatóvá teszi az imádságot. A morzsolással az ember ujjai is imádkoznak, bevonván ez apró mozdulatokkal a testet is. Hasonló történik a keresztvetéskor, a meghajláskor, leboruláskor, stb. Ez alig észrevehető, mégis az embert jobban bevonja az imádságba.
Dicsőség Jézus Krisztunak!
Tisztelt lelki atya.Azzal kérdésemmel fordulok önhöz,hogy van-e Magyarországon ördögűző pap,és ha van,őket külön kitanítják,vagy ők hogyan jutnak ehhez a tisztséghez?
Ez a feladat alapvetően a püspöké. Általában maga helyett kijelöl rá más áldozópapot, akit arra eléggé felkészültnek, tapasztaltnak, bölcsnek tart. Nem tudok ilyen irányú képzésről, valószínű, aki megkapja ezt a feladatot, maga gondoskodik arról, hogy minél felkészültebb legyen rá.
Egy kerdesel fordulok Onhoz,hazassagot fogok kotni iden csak egy a gond hogy a leendo parom romai katolikus en pedig gorog katolikus es a nagy kerdes az lenne , hogy ha mind ket templomba elmenunk es a gorogben tartunk eljegyzesi reszt ugy meglehtne oldani, es igaze az , hogy a ferfiut szerint kell megkotni a hazassagotKosoznom a valaszt Renata
Kedves Renáta!
Az új Egyházi Törvénykönyv szerint a vegyes rítusúak szabadon választhatják meg, hogy milyen rítus szerint kötik meg a házasságot, sőt, azt is, hogy a gyermekeiket milyen rítus szerint keresztelik meg. Több gyermek esetén lehet különböző is. A házasságot viszont - egyetlen lévén - eldöntendő, hogy melyik templomban, melyik szertartás szerint kötik. Két templomban esküvőt tartani nem lehet. Arra van lehetőség, hogy az egyikben megtartsák az esküvőt, a másikban valamilyen másik szertartást (szentmisét, vagy akár az eljegyzést). Itt, egybekelésük előtt fontos, hogy ebben a lényeges kérdésben meg tudjanak egyezni.
Kedves Lelkiatya! Olvastam egy korábbi hozzászólónál, hogy szóbajött a tablet és egyéb elektronikus kütyük használata a liturgiákon. Most bemásolom ide egy jezsuita novícius gondolatait a következő oldalról : http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20120912_elek_laszlo_sj_digitalis_kutyuk_a_szentmisen
Állást foglalni nem akarok ebben a témában, de érdemes végigolvasni ezt.
Ez alapján várom az atya reakcióját.
Köszönöm.
...
Kedves Atya!
Bocsásson meg, hogy bár kérte az állásfoglalásom, ehelyett inkább közös beszélgetésre bocsátom ezt az érdekes kérdést. Lehet, hogy "kétszáz év múlva nevetni fognak ezen", de nekünk mégis döntenünk, lépnünk kell, és mégsem mindegy, hogy merre. Nyitottam tehát a Fórumunkon egy új rovatot - aki odakattint, nyomban felismeri (...) -, hogy mások is hozzászólhassanak. Néhány gondolatot mondtam már erről, igaz, nem kimerítően. Hadd mondják el mások is a véleményüket.
Köszönöm megértését.
Dicsőség Jézus Krisztusnak .
Kedves atya Úgy érzem az Úr hazahív engem. Pár éve elköltöztem otthonról, egy másik városba. ez idő alatt ritkán jártam el misére és régen nem gyóntam és áldoztam a mit azóta mélységesen meg is bántam. Az a kérdésem hogy "hazamehetek e?" gyónni és áldozni ennyi(7) kihagyott év után. És ha igen ,kérhetek e olyat hogy mindig ugyanaz a személy maradjon a gyóntató atyám?
Javaslom, bátorítom is, hogy ezt tegye. Jöjjön haza, várjuk! Nincs olyan hosszú idő, nincs olyan kárhozatos bűn, amelyet egyetlen mély és őszinte bánattal helyre ne lehetne hozni. Hiszen Isten éppen a bűnösökért, a legnagyobb bűnösökért jött, hogy megmentse őket, hogy visszavezesse az Atyai Házba.
Esetleg elmehetne Máriapócsra, hogy ott tegye le a hosszú évek terhét, de bármely atyát is felkeresheti, hogy meggyónhasson.
Az is teljesen helyénvaló gondolat, ha szeretne mindig ugyanannál a papnál gyónni. Ez a vágy a szívében nem más, mint a komoly lelkiéletre való késztetés. Ne habozzon, ne késlekedjék!
Kedves Lelkiatya!
Szerintem nem helyes,ha a fiatalok,vagy akár ki házasság előtt nemi aktust éljen át.Miért tiltja az egyház,ha ezzel a véleménnyel mást is meg szeretnék győzni,vagy éppen csak el szeretném mondani neki,hogy miért nem helyes szerintem és még sokak szerint?Ez benne van a bibliában,vagy csak az egyház elöljárói tartják fontosnak? Mi kár származik ebből?
Előre is köszönöm válaszát!
P.
Kedves P.!
Teljesen igaza van, amikor amellett érvel, hogy a házasság előtti testi kapcsolat rossz (még ha jónak tűnik is!), káros, mindenképpen kerülendő. Az Egyház hivatalos álláspontja is ez. Ha valaki, netán egyházi személy mást mondana, az nem az egyház tanítását közvetíti.
Tisztelt Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék,hogy az Éva név adható-e Görög Katolikus keresztségben?
Szíves válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Tóth Lászlóné
Igen, adható az Éva név, szoktuk is használni. Éva ősanyánkat a szentek sorában tiszteljük. Nem a cselekedetei miatt, hanem Isten végtelen irgalmából. A Föltámadás ikonunk személy szerint is ábrázolja, amint Krisztus kézen fogva kivezeti őt az alvilágból. Akik ezt a nevet viselik, bátran imádkozhatnak hozzá, mint védőszentjükhöz.
Kedves Lelkiatya!
Már régóta gondolkodom azon, hogy tollat ragadok, illetve billentyűzetet, hogy a bennem lévő kérdésekre választ kapjak, illetve a válaszaimra megerősítést, vagy épp útbaigazítást.
Férjemmel együtt egy olyan város görögkatolikus egyházközségébe tartozunk illetve járunk, ahol a fiatalok, illetve a kisgyermekes családok nagyon hiányoznak... A templomot néhány idős hangja tölti be, akiknek nagyon gyakran nemcsak lelki élmény a liturgia hanem szociális tér is. Jól is van ez így, egy ponton túl. A férjemmel együtt, illetve még néhány fiatallal (akik ritkán vannak városunkban)vagy épp hasonló érdeklődésű imatársainkkal együtt viszont hiányérzet van bennünk... A liturgia, a prédikáció alatt megfogalmazott gondolatokat olyan jó volna megosztani egymással, az atyával megbeszélni, fejlődni hitben és lélekben, tanulni egymástól. De hiányzik ehhez egy helyi közösség, illetve a közösség megtartó ereje is, ami azt gondolom eleinte az atya személyéhez köthető, de aztán az erős közösség az atya vezetése nélkül, de az ő jelenlétével is működőképes tud lenni. A kérdésem arra vonatkozik, hogy hogyan lehetne segíteni az atyát a közösség megszólításában, megalakulásában és bátorítani őt, hogy ami esetleg nem az ő karizmája (tehát a fiatal felnőtt csoport koordinálása)azt mégis próbálja megragadni, törekedjen rá, és akár fogadjon el külső segítőket is? Több próbálkozásunk is volt egy stabil (ima)közösség létrehozására, (visszatérő imatémánk férjemmel egyházközségünk megújulása)de sajnos vagy nem kaptunk rá atyai áldást és jelenlétet (elfoglaltságra és időhiányra hivatkozva) vagy teljes önállóságot kaptunk, így viszont magárahagyatottság élménye volt az embernek, amolyan bénító szabadság...
A lelki és spirituális fejlődéshez és az élő Isten kapcsolathoz önmagunkon túl azt gondolom és érzem, hogy szükségünk van egy közösségre, egymásra, és egy atyára, aki kísér bennünket az úton...
Valószínű nem egy speciális helyzetet tártam most fel, bizonyára több egyházközség hívei és atyái foglalkoznak ezen kérdéskörrel, több-kevesebb sikerrel, én csak azt nem értem, hogy a lelkesedés és a hívek tenni akarása miért fut sokszor zsákutcába, vagy épp hárításba, ellenállásba? Én attól félek, hogy hosszú távon a fiatalság, vagy a felnőttek egy tábora elveszti bizalmát a görögkatolikusságban és más helyen keresi meg élő Istenkapcsolatát, ahol lehetősége van a fejlődésre és lelki gazdagodásra.
Ugyanakkor pedig amikor látok vagy magam is részese vagyok egy- egy zarándoklatnak (célközösségtől függetlenül)mindig repül a szívem a Jóisten felé, és nyújtom a kezem ő érte, vagy amikor a férjemmel elmegyünk más görögkatolikus egyházközségbe liturgiára vagy a kispapkórust hallgatjuk Nyíregyházán mindig könnyes lesz a szemem, mert tudom és érzem itt van a helyünk, ez a mi családunk, a házunk és a házasságunk alapja is ebben a szellemiségben gyökerezik. De a mindennapokban nagyon nehéz megtartani ezt a hitet, és olyan jó lenne, hogy ha itt a saját templomunkban otthon tudnánk lenni. Otthonra lelni...
Köszönettel: E+Gy
Kedves E+Gy!
Köszönöm, hogy leírták ezeket a gondolatokat. Éppen azok szenvednek egyházunk hiányosságai miatt, akikben már él a lelki többlet, akik érzékenyek és fogékonyak az Egyház értékeire. Tehát levelének ez a része is fontos, amely arról árulkodik, hogy többet szeretne kapni és adni, tenni és jobban jelen lenni az Egyházunkban. Már ez is ajándék, amelyet felismerve fontos azt meg is köszönni az Istennek. S ide tartozik Jézusnak a szava is: Aki sokat kapott, attól sokat is várnak vissza (Lk 12,48). Az a tanácsom, hogy ne is kérjék, ne várják az atya engedélyét, jóváhagyását ahhoz, hogy imaközösséget hozzanak létre. Elég, ha találnak akár csak egy másik házaspárt, vagy néhány barátot, akikkel rendszeresen összejárnak imádkozni. Ma már több helyen működik ilyen imakör, ahol egyszerűen valamelyik imaórát elmondják közösen. Nem kell ebből nagy vendégséget szervezni, egyszerűen csak összejönni, akár hetente az imaórára, hogy aztán folytassák útjukat, munkájukat tovább. Ha ezt megteszik, főként magukat gazdagítják vele, de kegyelmet közvetítenek azoknak is, akikért imáikat felajánlják: az atyáért, a közösségükért, az Egyházunkért.
Igen, néha jó, ha elmennek buzgóbb helyekre, hogy erőt merítsenek. Én is annak örülnék, ha mindenütt ezrek dicsőítenék Istenünket a templomainkban, de sajnos ez ritkán adatik meg. Imádkozzunk a jövő papságáért is, hogy minél buzgóbban közvetítsék a hitet és Isten szeretetét. Sok imádkoznivaló van tehát. Ehhez nagy hit kell és bizalom, hogy a látható eredmények híjával se veszítsék el a reményt és a lelkesedést.
Valóban egyházunkban nagyon sok érték van. Ezek közé tartoznak az ilyen buzgóbb lelkületű házaspárok is, mint Önök.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A napokban hallottam egyik ismerősömtől egy számomra kissé meglepő dolgot: az atya a liturgia során tabletet használt. Azt nem tudom pontosan, hogy csak a liturgikont helyettesítette ezzel, vagy az evangéliumos könyvet is. A kérdésem ez lenne, hogy mennyire megengedett ez a módszer? Szabad -e hagyni, hogy a liturgia szakrális világába ily módon törhessen be a modern technika?
Köszönettel és tisztelettel: A.
Mondanám, hogy nem szabad hagyni, mégis a kérdés nem ilyen egyszerűen megválaszolható. Azt tudjuk, érezzük, hogy a praktikum megöli az esztétikumot. Mégis sokszor előnyt adunk az előbbi javára az utóbbi kárára. Ma még újnak tűnik ez az elektronikus eszköz, és határozottabban fogalmazódik meg bennünk az ellenérzés. Engem viszont jobban zavar, hogy a templomokban vetítőgépet és ami még rosszabb, vetítővásznat helyeztek el. De szinte már hozzászoktunk. Nem tartom helyesnek azt sem és ezt sem, mégis félő, hogy ebben is a gyakorlatias haszon fog győzni. Hallottam már javaslatot arra is, hogy az ikoncsókoló állványt is praktikusabb volna képernyőre cserélni, és beprogramozni, hogy minden napnak a saját szentje legyen látható, megcsókolható(?!). Létezik távolról irányított képernyőn megjelenő gyertyaláng is, amelyet különböző szándékokra lehet meggyújtani(?!). Természetesen érezzük ezek visszásságát, mégis terjednek, nemigen tudjuk megállítani.
Kétségtelen, jobb, ha törekszünk az egyszerűbbre, a tisztára, a természetesre. Az a lelket is segíti, hogy egyszerűbb, tisztább, természetesebb legyen.
Nekünk szükségünk van Istenre, Neki szüksége van ránk?
A kérdés azért becsapós, mert kétféleképpen lehet értelmezni.
A filozófus azt mondaná, hogy az Abszolútumnak nincsen szüksége semmire, mert különben nem volna Abszolútum, tehát ránk, véges teremtményekre sem.
A teológus és minden keresztény viszont tudja, hogy képtelenség azt állítani, hogy Istennek nincsen szüksége ránk, hogy mi nem kellünk neki.
Mivel szeret minket, féltőn óv, véd, ezzel azt igazolja, hogy fontosak vagyunk neki.
Az Ószövetség egyenesen az Isten féltékenységéről beszél (Kiv 34,14; Joel 2,18). Ez nyilván antropomorfizmus, vagyis emberi tulajdonságot vetít az Istenre. Az Újszövetség pedig már arról beszél, hogy az Isten nem kímélte saját Fiát, sőt, Fiában ő maga adta oda magát nekünk. Lehetne ezek után azt mondani, hogy nincsen szüksége ránk?
Kedves Lelkiatya!
Azt a tapasztaltam,hogy miközben egy számomra kedves és fontos ismerősnőmért külön imádkoztam nagy nyugtalanságot éreztem magamban belülről.Abba is hagytam azt az imát amit érte mondtam három nap múlva,a napi imáimban,amit mindenkiért imádkozom azonban megemlítem őt is.Nem tudom mi okozta a nyugtalanságot és békétlenséget bennem,olyan érzésem volt,mintha a lelkem háborogna.Talán nem jó szándékra imádkoztam vele kapcsolatban?Az utóbbi időben konfliktusok is voltak közöttünk,amelyek nyomot hagytak bennem.Nem haragszom rá,sokat jelent számomra,de úgy érzem még nem tudnám őt úgy fogadni mint régen,fáj az egész kialakult helyzet.Egyellőre úgy érzem jobb,ha nem keressük egymást.Létezhet,hogy emiatt nem tudok érte imádkozni?Vagy az a nyugtalanság abból is eredhet,ha mások mély ellenszenvet éreznek irántunk?Azt hallottam egyszer ez nem tudom igaz-e,hogy a lelkünkben megérezzük,ha valaki nem jó szándékkal van felénk,és általában nem jók azok az emberek akik ilyen érzéseket váltanak ki belőlünk.
Válaszát előre is köszönöm!Sokat segítene vele,mert tanácstalan vagyok,nem tudom hogyan imádkozzam helyesen.
Thea
Kedves Thea!
Általános elv, hogy imádságban nemigen érdemes hagyatkoznunk az érzéseinkre. Az érzések jönnek-mennek, erre-arra csaponganak, az imánk viszont állandó, rendíthetetlen kell, hogy legyen. Ha elhatározta, hogy imádkozik az ismerőséért, akkor tegye meg. Javaslom, jelöljön ki egy bizonyos időt, hogy ez is jobban kezelhető legyen, és ne legyen lelkiismeretfurdalása, amikor abbahagyja. Elhatározhatja, hogy egy héten át, vagy egy hónapon keresztül imádkozik érte. Többet nem javaslok, mert nehezen tartható. (Más az, ha közvetlen szeretteinkért akár egész életünkön át imádkozunk.)
Ha úgy érzi, hogy jobb, ha nem keresik egymást, az lehet, hogy bölcs megfontolás, ezt nem tudom megítélni. De azért imádkozhat érte.
Általában akkor érdemes "kerülni az imádságot valakiért", amikor az a feladat, hogy el kell őt felejteni. Egy szerelmi szakítás után tudom ezt elképzelni. Ezen kívül nem tudok olyan helyzetet, hogy ne azt tanácsolnám, függetlenül a meglévő személyes viszony minőségétől, imádkozzon azért, akiért erre indíttatást kap.
Kedves Lelkiatya!
Mostanában sokat gondolkoztam a Katolikus valláson.
Én Róma Katolikus vallású vagyok, de Katolikus helyett szívemből kereszténynek vallom magamat. A Kérdésem az lenne: Miért van szükség a "Katolikus" fogalomra a Keresztény előtt? Mi az alapvető különbség az ön szemlélete szerint a Római és a Görög katolikus vallás között?
Hálás köszönettel:
Krisz
Kedves Krisz!
Két jól elkülöníthető kérdést tett fel.
1. A ?katolikus? azt jelenti: egyetemes, mindenre kiterjedő. Amikor az egyház, a Krisztus által alapított egyetlen egyház terjedni kezdett a földön, akkor alkalmazták rá a ?katholikosz?, egyetemes jelzőt (eleinte az egyházat vezető főpapokra), azt jelölve vele, hogy senki nincsen kizárva belőle, hogy Krisztus üdvösségszerző műve mindenkire érvényes. A mai leszűkített szóhasználat bizonyára az egyházszakadásra vezethető vissza, amikor a katolikus-ortodox jelzők egymást kizáró fogalmakká minősültek. Ez egyébként teljesen téves, félrevezető és rossz szemléletet hordoz. Hiszen az ?ortodox? szó azt jelenti, hogy igazhitű. Tehát mindkét fogalom érvényes mindkét egyházfélre: a katolikus egyház is igazhitű, tehát ortodox, és az ortodox egyház is egyetemes üdvösséget hirdet, tehát katolikus.
Az Ön ?rossz érzése? erre az egymást kizáró téves fogalompár használatra vezethető vissza. Ugyanakkor nem tagadhatjuk meg a katolikus egyházhoz tartozásunkat. Nem elég azt mondani, hogy keresztény vagyok, hiszen sok keresztény ember őszintén Krisztus-hívő, de nem ismeri a szentségeket, a liturgiát, a katolikus egyház egyéb gazdagságát. Például Eukharisztia nélkül a Krisztushoz tartozás inkább lelki odaadás csupán ? természetesen a Szentlélek vezetésével ? de nem azzal valóságos Istenbe kapcsolódás. Ezt az élő kapcsolatot az Eukharisztia által csak a katolikus és az ortodox egyház tudja nyújtani.
2. A katolikus egyház magába foglal több rítust is. Nyugat-Európában ? s így Magyarországon is ? legismertebb a közelebb álló római rítus, rajta kívül azonban létezik még bizánci (ez a görög), melkita, kopt, örmény, malabár és egyebek. A rítus gazdag tartalmú kifejezés, nem csak a szertartást jelenti, hanem a vallási élet minden elemét magába foglalja. Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy itt, Európában a római a nyugati rítus, a ?görög? pedig a keleti rítus. (Nyilván Szíriából vagy Indiából nézve ez másként hatna.) A nyugati és keleti emberről, szemlélet és magatartáskülönbségről már néhányszor beszéltem e rovatban.
Kedves Lelkiatya!
Most nagyon nehéz az életem. De én kerestem magamnak. Gondok vannak a házasságommal, azt hiszem.
Életem első szerelme volt, hozzá is mentem feleségül, nagyon fiatalon, szinte még gyerekfejjel.
Akkor is voltak vele gondok, most, hogy visszagondolok, csak a "szerelem vak".
Volt több pillanat, amikor átfutott a fejemen, hogy talán ott kellene hagyni, de mégsem tettem. Talán nem mertem, talán reméltem, hogy megjavul. Igazából nagyon fiatal voltam, és azt hittem, minden olyan lesz, mint a mesékben, mint a filmekben.
Visszagondolva már az is rossz jel volt, hogy nem akart templomban megesküdni velem. Az, hogy én szerettem volna, nem számított. Azóta látom, hogy tulajdonképpen én sosem számítottam. Mindig mindenben a hibás csakis én lehetek. Rám könnyű kiabálni, olyankor mindig azt mondja, úgysem fogom elhagyni, mert vallásos vagyok.
Nem sok mindent oszt meg velem, az édesanyjával beszéli meg a dolgokat, nekem esélyt sem ad. Én nem vagyok neki elég szép, művelt... és gazdag sem. Ezt így nem mondja ki, csak érezteti, hogy ez az ismerőse, kolléganője, osztálytársa, stb... milyen szép vagy művelt, vagy okos.
Nem mondja, hogy én sem, de azt sem, hogy igen. Ebből gondolom.
Az én szüleim nem számítanak, csak az ő családja.
Nekem mindig oda kell mennem, azt kell csinálnom, amit ő és az édesanyja kitalálnak.
Ha próbáltam megbeszélni vele, azt mondta, csak lelkizek, és a problémákat keresem.
Sok mindenen gondolkoztam, hogy mit tehetnék.
Haza nem merek menni, félek, hogy a szegény, beteg, öreg szüleimnek megszakadna a szíve. Félek, hogy belehalnának.
Nem tudják, hogy ennyire rossz a helyzet. Nem mertem elmondani.
Pénzem nem sok van, a munkahelynem nem sokat keresek. Tanulmányaim egy része hiányzik, azt sem tudtam befejezni, a ház körüli gondok, a házimunka, a munkahely és a pénzhiány miatt.
Kedves Lelkiatya! Mit lehet ebben a helyzetben tenni?
Félek, ha nem úgy táncolok, ahogy ők fütyülnek, kiraknak. Úgy érzem,ez amúgy is benne van a levegőben.
Úgy érzem magam, mint a tékozló fiú!
Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Nagyon hibásnak érzem magam, sokat imádkozom, hogy a Jó Isten bocsásson meg nekem. Tönkre tettem s szüleim életét is, és ehhez nem volt jogom.
Mi emberek miért okozunk ennyi fájdalmat egymásnak!? Ezért valaha megbocsát a Jó Isten?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Kedves Húgom!
Közelebbről kellene Önt ismernem, hogy tanácsot tudja adni, mégis néhány szempontot leírok, ami eligazítást adhat. Legelső tanácsom, hogy keressen fel olyan lelkiatyát, áldozópapot, akinek fel tudja tárni ezeket a dolgokat. Nagyon fontos és erőt adó, ha valakivel, lelkileg tapasztalt emberrel meg tudja beszélni a gondjait. Erre nem történt utalás a levelében, nem tudom, szokott-e rendszeresen gyónni, pappal beszélgetni. Ha tán nem, akkor ezt újítsa fel mihamarabb. Ez a gyóntató atya tud segíteni abban is, hogy átértékelje a házasságát, a férjével való kapcsolatát. Nyilvánvaló, hogy a feleség nem hagyhatja el a férjét, sem a férj a feleségét. Még ha rossz házasságot kötöttek is, azt ki lehet, ki kell javítani, ez az egyetlen megoldás. Sajnos Önnek sok sorstársa van, akik meggondolatlanul kötnek házasságot. A mindenható Isten azonban mindenből ki tudja hozni a maga akaratát még utólag is, még a mi rossz döntéseinkből is.
Azt sem tudom, hogy végül is kötöttek-e egyházi házasságot, hiszen azt írja, a férje ezt nem akarta. Ha igen, akkor abban Ön Isten színe előtt hűséget és engedelmességet fogadott a férjének. Igaz, hogy nem a férje kedves édesanyjának, de sajnos van rá példa, hogy ez összekeveredik. Tény, hogy ennek nem volna szabad így lennie, mégis, ez nem mentesíti Önt a hűség és engedelmesség kötelezettsége alól. Első gondolatom tehát ez, Istenbe kapaszkodva törekedjen alázattal megmaradni a házassági szeretetben. Az esetleg rossz döntését az Isten helyreigazítja, csak bíznia kell Benne. Ha úgy érzi, hogy az a ?vak szerelem? elmúlt, az nem is baj, hiszen fölépíthető egy új, sokkal mélyebb szeretet a házastárs iránt, ebben segít az Isten áldása, a templomi esküvő. Ha volt.
Ha nem volt, illetve, ha a férje helytelen hozzáállása miatt nem volt érvényes ? ez is lehetséges ?, akkor mégis megteheti, hogy kilép ebből a kapcsolatból. Ennek megítélése miatt is fontos egy lelkiatyával való személyes kapcsolat! Anélkül ne tegye meg!
Abban bátran bízhat, hogy ezt a fiatalkori döntését megbocsátja Önnek a Jóisten, sőt segít is helyreigazítani.
