Kedves Tea!
Merítsen erőt ezekből a tapasztalatokból, amikor sikerült jót beszélgetni az Úrral. Azt mondja, amikor beszélgetés formájában tárta föl a lelkét, akkor mintha jobban figyelt volna Önre. Épp fordítva van, ilyenkor Ön figyelt jobban Őrá. Ő mindig teljes figyelemmel, mondhatni, készenléttel áll a rendelkezésünkre. Nyilván kitalálja a gondolatainkat is, de az imádság azért szükséges, hogy eközben mi magunkat nyitjuk meg Őfeléje. És a segítsége is ilyenkor tud hatékony lenni. Mi egyebet tanácsolhatnék, mint azt, hogy ezt tegye meg minél gyakrabban. Szánjon időt arra, hogy az Úrral beszélgessen, de még inkább, hogy figyeljen Őrá. Tudjon akár csendeben is maradni az imádság során. Ha ezt nem minden nap teszi meg, akkor nem tud kialakulni a lelkében az a képesség, készség, hogy minden körülmények között Őrá figyeljen. Ha viszont megteszi, akkor azt is észre fogja venni, hogy ami zsákutcának tűnik, az csak kanyar, s talán nem is baj, hogy megtette. Ráébred arra, hogy a bizalom, a ráhagyatkozás, az nem akarati cselekvés, hanem egyszerű következménye az Úrral töltött együttléteknek. Ezt még akkor is tegye meg, ha olykor nem érzi jól magát benne, ha nehéz elkezdeni, nehéz magát rászánni. Ezt a kitartást kérte tőlünk Jézus az imádságról szóló tanításában.

A hipnózis a pszichiátriában használt gyógymód. Arra szakavatott orvos bizonyos esetekben föl tudja használni. Ebben nincs semmi elvetendő. Ugyanakkor kétségtelen, hogy veszélyeket is hordoz magában, mert a hipnózist alkalmazó személy vissza is élhet ezzel a helyzettel. Ha ennek legkisebb veszélye is látszik, akkor nem szabad az embernek magát alávetni.
A hipnózissal nem lehet boldogságot előidézni. Bizonyos gátaktól, elfojtott érzésektől lehet enyhületet vagy akár teljes szabadulást is elérni, de ennek a jó érzése még messze nem azonos a boldogsággal.
Nincs boldogság az Istenen kívül. Ideig-óráig tartó örömöt lehetséges különféle módokon gerjeszteni, de ha az nem az Isten akarata szerint való, tehát bűn, akkor később súlyos árat követel ez a játék.

Semmi akadálya nincsen annak, hogy római katolikus pap koncelebráljon görögkatolikus Szent Liturgián, ha arra megfelelő nyomós indok van. Bizonyos jártasság természetesen szükséges hozzá, hogy a részvétele valóban celebráció legyen, ne pedig téblábolás. Idegen nyelvű végzés esetén elengedhetetlen feltétel, hogy a celebráló ismerje, értse a szertartás nyelvét. Görögkatolikus papok esetében szükséges a saját ordinárius beleegyezése. A jog ugyanis - a rítusok keveredésének veszélye miatt - nem ajánlja a rítusközi koncelebrációt, csak megengedi. A római katolikusoknál - tudomásom szerint - nincsen ilyen megengedettségi feltétel. Fontos elv még, hogy mindenki a saját rítusának megfelelő liturgikus öltözéket vehet csak fel, tehát görögkatolikus Liturgián a római pap római miseruhát ölt magára. Továbbá több pap esetén csak akkor ajánlott a koncelebráció, ha a celebráló papok mindnyájan elférnek a szentélyben, illetve, ha a hívek száma ésszerű módon, meghaladja a koncelebráló papok számát. A szentélyen kívülről való celebráció minden körülmények között kerülendő.

Fonetikusan leírva:
Kám hammásíah min hammétím
bittél et hammávet bammávet
nótén hajjím lökól sóköné kerev.

Van rá eset, hogy felszentelt diakónust a mi egyházunkban is atyának szólítanak. Főként, ha ez önkéntelenül adódik, mert az illető diakónus valóban atyai szeretettel bánik az emberekkel, akkor ez dicséretes. Ha történetesen a diakónus atya követelné ezt minden áron, akkor viszont éppen nem volna méltó erre a megszólításra.

A betegnek kötelessége a normális orvosi kezeléseket és operációkat elfogadnia, amelyek egyértelműen a javát szolgálják és jó eredményekkel kecsegtetnek. A rendkívüli, a halálveszéllyel járó és az állapotához képest aránytalan beavatkozásokat nem kötelessége vállalnia a betegnek. (Bizonyos amputációk és szervátültetések, mint pl. a szívátültetés is ide tartozik.)Fontos, hogy a betegnek milyen alanyi kötelezettségei vannak még életében, mert pl. kisgyermekek felnevelése esetében a kisebb reményt is kötelessége lehet megragadni.
A vérátömlesztés ma már normális és nem rendkívüli orvosi beavatkozás. A jehovisták azon téves antropológia alapján utasítják el, miszerint a vér a
lélek hordozója. Ez tévedés. A lélek egyetlen szervhez sem köthető - az
agyhoz, szívhez sem - mert mindig az élő szervezet egészéhez van rendelve,
minden szervhez köze van. Ezért életmentő vérátömlesztést elutasítani
erkölcsileg nem szabad.
A szervadományozás ma már semmiképp sem számít csonkításnak, sőt, ha élő ad élőnek, akkor a hősies szeretet jele lehet. Csak egészséges és a személyi integritást nem sértő szervet, szövetet lehet adományozni. Ezért általában páros szervek, szövetek merülnek föl. Tilos viszont az ivarszervek és az agy (ez fikció, mert nem lehetséges), agyszövet átültetése, mert sérti a személyi integritást. Nem élő donorból a szervek, szövetek kivétele, az ő életében történt rendelkezései figyelembe vételével, természetesen lehetséges. A test feltámadásának - lelki, szellemi test támad fel - nem akadálya a szervadományozás, ezért itt hitbeli aggályokról nincs sok értelme tárgyalni, mert Isten cselekvése ezt felülmúlja.

Az bizonyos, hogy Ferenc pápa magatartása nem tiltakozás, nem is hóbort. Mint hallottuk, korábban is roppant egyszerű életet élt. Becsülendő, hogy ezt akarja most is követni. Őt választották meg pápának - a Szentlélek vezetésével - most pedig folytatja a maga egyszerű életét pápaként. Ebben semmi kivetnivalót nem találok. Nekünk sem szabad szembeállítanunk egyetlen elődjével sem. Mindenki a maga adottságai szerint vezette, vezeti az Egyházat. Legjobban tesszük, ha tanulunk tőle, nem pedig bírálni akarjuk - mint sokan teszik.

Nem tartozik hozzá. Ez túl nagy teher volna a lelkiatyáknak. Nyilván mindegyik lelki gyermeküket személyesen hordozzák imádságaikban, de nem várható el tőlük, hogy külön érdeklődjenek is lelki hogylétük felől. Van, aki erre is képes, aki erre külön karizmát kapott. Illetve az is lehetséges, hogy az atya egyes, jobban rászoruló lelki gyermekére különösebben is odafigyel. De ismétlem, nem várható el az, hogy mindenkivel így tegyen.
Ugyanakkor ez senkit sem szabad, hogy távol tartson attól, hogy a lelkiatyját fölkeresse, hozzáforduljon tanácsért, lelki megkönnyebbülésért. Hiszen ez a dolgunk. Olykor az ember hajlamos önmagát is becsapni azzal, hogy valójában inkább tart egy-egy szembesüléstől, s ezért vonakodik felkeresni a lelkiatyát, miközben arra hivatkozik, hogy nem akarja őt zavarni. Ne várjon az ő kezdeményezésére, lelki gyógyulásáért magától keresse fel az orvost!

kedves Teofil!
Kérése kapcsán egyelőre a Liturgia/szertartásaink oldalon találja meg a Keleti Kódexet. Jobb híján itt helyeztük el. Átalakulóban van a honlapunk, s majd találunk ennél megfelelőbb helyet is a számára. Most ennyivel tudtuk Önt segíteni.

Kedves Marian!
Örülök, hogy hittel próbálja fogadni az élete nehézségeit. Nem is lehet másként. Mégis egy ponton rávilágítok, hol igazítson az Isten-kapcsolatán. Önmagát rossz embernek tartja, hogy ilyen sorsot érdemel. Tudnunk kell, hogy az életünkben a velünk történt események nem jutalmak vagy büntetések a Jóistentől. Persze, a tetteinknek megvannak a következményei, de azt általában be is látjuk. Azonban sok olyan dolog is történik velünk, amelyeket nem érdemeink alapján kapunk. A legtöbb ezek közül a sok jó dolog, amelyet érdemeinken felül kapunk, de van sok rossz is, amelyet nem érdem szerűen érkeznek. Egészen másként kell tehát megközelíteni ezt a kérdést.
Nehéz Önnek válaszolnom, hiszen vélhetően én jobb anyagi körülmények között élek. Van mit ennem, van, mibe öltöznöm, velem együtt a családtagjaimnak is, s ezzel teljesen ki vagyok elégítve. Igaz, Szent Pál is erre buzdított, hogy ha ez meg van, legyünk elégedettek (1Tim 6,8).
Amikor nehézségek érnek, rajtam múlik, hogy azt csapásnak, büntetésnek, próbatételnek vagy éppen áldásnak élem meg. Az Istennel való kapcsolatomtól függ. A szegénység egy bizonyos fokig viszonylagos. Ma sok elszegényedett magyar családról beszélünk, pedig még mindig sokkal jobban élünk, mint sok szegény ország lakossága. Ez, persze, nem jelent vigaszt, mégis segít látni, hogy mennyire viszonylagos a mi helyzetünk megítélése. Még itt, Magyarországon is, a mainál sokkal nagyobb szegénységet éltek meg őseink, mégis hatalmasat tudtak alkotni, templomokat építeni, nagy családokat nevelni.
Egyházunknak feladata, hogy a szegényekről gondoskodjon - erre most, az új pápa különösen is felhívja a figyelmünket - tehát, ha valóságos szükséget szenvednek, forduljanak a Karitász szolgálatunkhoz. Ez ugyanis ma már nem csupán sürgős segélyeket tud nyújtani, de hosszabb távú támogatást is képes szervezni. De ennél fontosabb feladata egyházunknak, hogy megtanítson Isten szemével látni, a világot Isten gondolataival szemlélni.
Kézzel fogható tanácsom, hogy nézzen körül, és ha lát olyan embert vagy családot, akik Önöknél rosszabb körülmények között élnek, akkor segítsen rajtuk. Még akkor is, ha ez Önnek áldozatot jelent. (Eszébe juttatom Illés és az éhező özvegy találkozásának történetét: 1Kir 17,10-15).
Másik dolog, hogy vegye számba, mi az, amit kapott, aminek örülhet. Ne feledje el hálás szívvel megköszönni!
Ezek után pedig nyugodt szívvel fogjon nagy imádságba, és beszélje át az Úrral, hogy Ő mit tanácsol Önnek, merre lépjen, mit változtasson az életén.
Attól a sötét gondolattól teljesen meg kell szabadulniuk, hogy ezt a nehéz sorsot most az Isten mérte Önökre. Higgyen abban, hogy Ő, a Mindenható, ebből is ki fog tudni hozni valami áldást. Keresse is ezt, imádkozzon is érte. Ha még ez nem nagyon megy, akkor legalább azért imádkozzon, hogy megkapja ennek kegyelmét. Imádkozzon hitük megerősödéséért!

A Dicsőség Jézus Krisztusnak! így hangzik görögül: Doxa tó Iészou Khrisztó. A görög nyelvben azonban nem használják ezt a köszöntési formát.

Kedves Krisztina!
Én sem tudom, hogy a férje milyen rituálét végzett el. A mi szokásaink szerint ez teljesen ismeretlen. Az is, hogy boltban vásárolt anyaggal bármilyen vallásos gyakorlatot végezzen, s főként az, hogy azt akkor mindjárt a boltban, a megvásárlás pillanatában. Ha szentelt dologról van szó, azt tisztelettel kell kezelni, de nem tudok olyan előírásról, amely ezt ilyen módon szabályozná.
Viszont szentelt dolgot áruba bocsátani nem is lehet. Főként profán boltban. Szóval, nem tudom elképzelni, hogy indokolt lett volna ez a rituálé.
Fontos tanácsom, hogy ezt nyíltan beszélje meg a férjével. Ne legyen abban semmi szemrehányás vagy számonkérés, de palástolása sem annak, hogy Ön ebből nem ért semmit. Ez a helyzet jó lehetőséget ad arra, hogy az Önök közötti különbségekről most nyíltan beszéljenek.

Kedves György!
Elvileg nincs felső határa sem a szemináriumi jelentkezésnek, sem a papszentelésnek. Egyházunkban is volt már példa arra, hogy 50, sőt, 70 éves embert szenteltek pappá.
Mégsem javaslom Önnek, több gyermekes családapának, hogy a papságra jelentkezzen. Görögkatolikus egyházunkban a papnevelés összesen 8 évig tart. Ez bizonyos helyzetben lehet néhány évvel rövidebb is, de még nagyobb nehézséget jelent, hogy az egyházjog előírása alapján megfelelő időt ebből a szemináriumban kell tölteni. Nehezen tudom elképzelni, hogy emiatt több évre a családjától távol éljen.
Könnyen lehet, hogy a lelkében fölfedezett érzése nem alaptalan. Az ember megérzi azt, ha nem a helyén van. Keresse bátran imádságában, hogy mit vár Öntől az Úr. Szerintem nem a papi szolgálatot. Hisz annyi minden mással is lehet szolgálni Krisztust és az Ő egyházát, a híveket. Egyházunkban van lehetőség arra, hogy világban élő férfiak felvegyék a kisebb rendeket, a felolvasói és az alszerpapi rendet. Lehetséges az is, hogy valaki állandó diakónussá szentelődjön. Ezeket esetleg érdemes átgondolni. De még többet jelent, ha ott, ahol van, családjában, munkahelyén apostollá válik, hirdeti - legfőképpen tetteivel - a Mindenható szavát. Ehhez nem szükséges még külön az egyházi rend szentsége.

Kedves Testvérem!
Olvassa tovább a következő zsoltárokat! A 39(40). éppen úgy szíven fogja érinteni, de a 40(41). már gyógyítani is fogja. A zsoltárok azzal is gyógyítanak, hogy az ember önmagára ismer bennük. Ezért érdemes a zsoltárokkal imádkozni - természetesen mindet ide értve - hogy azok teljessége hasson ránk.
Ön nagy kegyelemben részesült azáltal, hogy maradéktalanul magáévá tudta tenni az egyik zsoltárt. Ez már a gyógyulás első lépése. Meglátja, tovább is fogja vezetni Önt az Úr!

Köszönöm a kiegészítését. Közzé is teszem, mert egyetértek vele. A tanácsot csak Juliannának adtam, de lehetett volna tanácsot adni a nővérének is. Mindenesetre imádkozzunk érte továbbra is.