Kedves Bertalan!
Az Ön védőszentjét bizánci egyházunkban június 11-én Barnabás apostollal, augusztus 25-én pedig Titusz apostollal együtt ünnepeljük. Az előbbi Szent Bertalan halálának, a második az ereklyéi átszállításának emléknapja.
Boldog Névnapot kívánok!

2012-ben Húsvét április 8-án lesz, így a Nagyböjt kezdete február 20.
A Nagyhét már nem tartozik hozzá a 40 napos Nagyböjthöz, az egy egészen különálló lelki és liturgikus időszak. Nem tartozik bele továbbá két kiemelt nap, amelyek már egyértelműen a föltámadás dicsőségét vetítik előre, ezek pedig a Lázár szombat (kis föltámadás), és a Virágvasárnap (dicsőséges bevonulás), amelyek egy bizonyos megpihenésre is lehetőséget adnak, hogy friss erővel kezdhessük a Nagyhetet.
Így a bizánci egyházban a szent 40 nap vajhagyó vasárnap utáni hétfőn kezdődik, és Lázár szombat előtti péntekig tart.

A következő Kefit talákozóról már a honlapunkon is lehet olvasni. Jelentkezni 2011. augusztus 30-ig lehet Keczán Ibolyánál:
telefon: 06/30-678-21-32
e-mail: keczanibi@gmail.com)

A kérdést a fórumra továbbítottam. Ott már választ is lehet találni rá.

A házszentelés önmagában kevés. Nyilvánvalóan nem a házzal, hanem a házassággal van a baj. Elhiszem, hogy a házastársa miatt sokat szenved, ha esetleg gyermekeik is vannak, akkor azok is. Egyrészt a házastársától kapott sok keserűség, és az ennek nyomán Önben kialakult sok vádaskodás készteti, hogy gonosz erőkkel magyarázza házuk békétlenségét.
Nagyon fontos, hogy a házuk - és a házasságuk - meg legyen szentelve, de ez csak akkor lehetséges, akkor ér valamit, ha a férje is egyetért ebben. Tanácsom, hogy most ezért az egyetlen dologért imádkozzék, hogy a férje megengedje a házszentelést. Hangsúlyozom, nem ez a dolog sarokpontja, de mégis épp ezen az úton érheti el, hogy a férje mégiscsak beengedje a kegyelmet a házkba, az ő életébe is. Beszélje meg ezt jó előre a lelki atyával, aki legközelebb van Önökhöz.

Tisztelt Markos János Úr!
Erre a kérdésére nem tudok válaszolni, de nem is tudom hirtelen, hogy hová továbbítsam. Javaslom, hogy keresse föl a nyírbátori parókus atyát, s ő tud majd eligazítást adni.

Kérdését a fórumra továbbítottam, és ott válaszoltam némi bátorítással.

Kedves Drtk!
Az írását, mivel nem annyira lelki természetű kérdést vet fel, a fórumra irányítottam. Ott válaszoltam rá néhány mondatban.

Köszönöm, hogy leírta ezeket.
A párbeszéd alapja valóban az egymáshoz intézett szó, de ebben az értelemben az imádságot is átértelmezhetjük, s az nem csupán pár-beszéd, hanem forró együttlét az Úrral. Van, amikor szerelmesek között már szavakra sincsen szükség. Ehhez lehet hasonlítani a mélyen megélt Isten-kapcsolatot.
A zsoltáros szavaival imádkozni azért jelent rendkívüli erőt, mert ekkor a Szentírás szavait használjuk, vagyis magát, az Isten szavát. Lehet-e ennél jobbat találni? Ráadásul ez az Egyház szava is, tehát a Titkozatos Test közösségébe is illeszt, ha ezekkel a "kötött" imákkal imádkozunk. Érdemes erre rátalálni. Sokak számára nem tűnik elég személyesnek, de ahogy Ön leírta, éppen azáltal válik személyessé, hogy megérzem, sokkal többet mond, mint amit én ki tudnék fejezni. Egy költő verssoraiban is jobban rátalálok arra, amit én is gondolok.
Jó tehát a kötött ima, az Egyház imája, a zsoltár, a zsolozsma. Jó, a nagy csönd, amelyben csak tapasztalom az Úr jelenlétét, de "szólni sem tudok", de jó, ha ugyanakkor vannak szavaim is az Úrhoz - miként erre is tett utalást, hogy azért ez sem marad el teljesen.

A parókus kötelessége, hogy vasár- és ünnepnapokon Szent Liturgiát végezzen a híveiért. Ezen kívül kötelessége még, hogy híveinek szolgálatára legyen és segítse, támogassa őket, amiben csak tudja. A hétköznapi Szent Liturgiák szórványban néha nehezen megvalósíthatók. Főként, ha nincsen saját templom. Ilyenkor is ajánlatos azonban más szertartásokat végezni. Például minden nap lehet vecsernyét vagy imaórák, déli istentiszteletet végezni. Ezeket a helyi körülményekhez kell igazítani, de ezekhez a "kisebb" szertartásokhoz esetleg nem templomban is lehet imádkozni.
A második kérdésére azt felelem, hogy minél több. Nem tudok meghatározott óraszámról, de biztos, hogy nagyon sok találkozás és alapos készület szükséges hozzá. Legjobb, ha nem is egy, de inkább két, esetleg három évig tart ez az előkészület.

Valóban a szerda és a péntek a böjti, bűnbánati nap a bizánci rítusban. De más napokon is lehet böjtölni. Ha ön arra emlékszik, hogy penitenciaként a kedd és csütörtöki napot kapta, akkor legjobban teszi, ha ezt tartja. Biztosan lelki megerősödésére szolgál, ha böjtöt tart ezen a két napon (is). Sok kegyelmet hozzá!

Nagyon nehéz kérdést tett fel. És nem is igazán jól tette fel a kérdést. Kicsit azt érzékelteti a fogalmazás, hogy már nincs is személyes kapcsolat kettejük között, hiszen inkább tárgyakra, dolgokra szoktuk mondani: ezzel mit lehet kezdeni?
Ugyanakkor a szó mégis helyénvaló, mert kezdetről beszél. A hitünk azt is magába foglalja, hogy mindig lehet újra kezdeni. Egy megromlott házastársi kapcsolatot mindig lehet, és töretlen, törhetetlen hittel mindig kell is újra kezdeni. Még akkor is, ha a másik fél - egyelőre - erre egyáltalán nem hajlandó. A tanácsom tehát, hogy ne adja föl a reményt. Elképzelhetőnek tartom, hogy eddig még nem imádkozott érte kell odaadással és hittel. Mi nem tudjuk egymást megváltoztatni (a házasságok gyakori hibája, hogy azt vélik, majd megváltoztatják a másikat!), de Istennek minden lehetséges. Hitetlen testvéreink megtéréséért mindig kell imádkozni, és egy feleségnek különösen is feladata, hogy imáival, áldozataival megmentse a férjét. Gyermekeikkel közösen imádkozzanak ezért.

A tudatosság-tanítók csúnyán félrevezetik az embert. Tanításuk elméleti alapja az, hogy az ember tudatossá tevén a cselekedeteit, el tudja kerülni a bűnt és a rossz érzéseket. Nem számol vagy egyenesen tagadja a rosszra hajló természetet, és így a megváltást is. Önmegváltást tanít, mint a legtöbb ezoterikus tan, amely merő képtelenség. Olyan mint a magát hajánál fogva kihúzni akaró ember.
A Szentírás szavát és az Egyház tanítását kell hallgatni és tanulni ahhoz, hogy boldogságra találjunk. Az Ön által fölsorolt célok nem egy csoportba sorolhatók. Isten nem ígér nekünk sikeres életet. Mi se törekedjünk rá. A siker ugyanis az emberek előtti elismerés. Krisztus békét ad nekünk, de nem úgy, ahogy a világ adja.
Nem javaslom, hogy mi keresztények belebonyolódjunk ezekbe a kétes eredetű és értékű tanításokba.

A dámóci monostor egyházmegyés szerzetesi közösség volt, amíg a szerzeteseiből Püspök Atyák nem lettek. A bazilita atyák viszont nem egyházmegyés közösség, hanem szervezett rend, amelynek a legfőbb vezetője a Rómában élő Rendi Generális. A helyi püspöknek nincsen beleszólása abba, hogy a szerzetesrend jelöltjei hol élnek, hol végzik a noviciátust.
Hála Istennek, most a bazilita atyák megerősödni látszanak. Imádkozzunk is értük, hogy ez a folyamat folytatódjék. Hadd erősödjenek meg végre, nem kell tőlük elhozni egyetlen fiatal jelöltet sem.
Reméljük, a készülő nővérek hamarosan hazajönnek, és legalább náluk bizonyos értelemben és mértékben folytatódhat az a lelkiség, ami Dámócon sajnálatosan egy időre abba maradt.

Azt nem mondhatjuk, hogy a pünkösdisták sarlatánok. Keresztény testvéreink, akik a maguk módján keresik Istent, és élik meg a hitüket. Sajnos a katolikus egyháztól elkülönülnek. Több, mint száz éves múltra tekintenek vissza. A legnagyobb bajuk, hibájuk ez az elkülönülés. A másik, hogy magukat gyógyítóknak tartják, vagy legalábbis egyesek közülük. Nem javaslom, hogy náluk keressen gyógyulást. Ha görögkatolikusként ezt tenné, akkor lehet, hogy felszíni jobb hangulatot tapasztalna meg - ebben valóban nagy mesterek - de hosszú távon nagyon súlyos, még rosszabb terhet vehet a nyakába. Ha e felszíni jó hangulat áraként arra vennék rá, hogy ott maradjon közöttük, vagy máskor is eljárva hozzájuk a katolikus egyházról, a szentségekről helytelen tanításokat hallgatna, netán hosszú időre elzárná magát az Eukharisztiától, a szentgyónás szentségétől. Ez mindennél rosszabb volna.
Nem tudom, mennyire gyakran járul szentségekhöz. Javaslom, hogy keressen olyan lelkiatyát, aki szívesen meghallgatja, aki rendszeresen meggyóntatja,és minél gyakrabban áldozzon. Ha még nem vette volna föl a betegek szentségét, akkor ne halogassa megtenni. Ezek az igazán erőteli és gyógyító kegyelmek. Amit a katolikus egyházon kívül kap, az mind ennél gyengébb és veszélyeket is rejthet.
A másik gondolat, hogy minden betegség áldás is lehet, még a pszichikai betegség is. Elsődleges törekvése az legyen, hgoy Istent akarja megdicsőíteni még a betegségében is. Nem mindig abban mutatkozik meg az Isten ereje és szeretete, hogy elveszi azt, amit mi rossznak tartunk. Ezért kell imádságban nagyon odafigyelni Rá, hogy mit akar mondani, mit akar kihozni az életünkből.
Ehhez sok imádságra van szükség. Bízzék a végtelenül szerető Atyában, és ne veszítse el a reményt, hogy bár hordozza most ezt a betegséget, de amikor Isten jónak látja, elveszi ezt a terhet. Addig pedig Krisztussal együtt, mint keresztet hordozza.
Sok kegyelmet, hitet és erőt!