Kedves Lelkiatya!
Nemrégiben volt egy komolyabb veszekedésem az egyik barátommal.Ezt megelözöen ez elöfordult néhányszor.Ebböl kettö,ez az utóbbi meg még egy volt az,ami nagyon kellemetlen volt.Föleg az utolsó veszekedésünk,akkor nagyon súlyos vádak hangzottak el,kiabáltunk is egymásra.Alapja van a vitának mint mindegyiknek,de amivel megvádolt,ahogy ö értelmezett dolgokat,az nagyon fájó és bántó.Úgy éreztem magam mint akinek széthasitották a lelkét,nagyon feldúlt és felzaklatott az egész,megéreztem milyen az amikor valakinek a bánat súlya alatt sóhajt a
lelke.Valamennyit beszéltünk erröl,de nincs tisztázva a dolog.Nem is inditványozom,mert félek megint balhé lesz belöle,a másik fél részéröl.Ami viszont zavar,hogy
ö a történtek után,kerültem is öt egy ideig,leült mellém az autóbuszba és úgy beszélt mintha mi sem történt volna.Észrevehetö volt,hogy fal van közöttünk ez látszott az ö szemeiben is,meg az enyémben is.Számomra ez nem hiteles kommunikáció,úgy érzem igy nem tudok kommunikálni,hogy úgy teszünk mintha semmi se történt volna,ez falat emel közénk.Úgy látom neki könnyebb ha nem kell szembesülni dolgokkal,menekül ez elöl,de ez tartós megoldást nem hozhat.A gond az,hogy amikor meglátom öt az utcán,vagy az utóbbihoz hasonló beszélgetések után,úgy érzem,mintha mázsás köveket cipelnék a lelkemen,és nincs meg bennem a lelkibéke.Felzakalat.A veszekedés után az különösen rosszul esett,hogy a születésnapomra odacélzott üzenetben.Ez sincs letisztázva.Az utóbbi beszélgetésünkkor volt néhány mozzanat amikor,nyitottabbak voltunk egymás felé,volt amikor öszintén el is nevettük magunkat,mert érdekes volt amit a másik mondott.Mintha még a régi szeretetböl és bizalomból maradt volna valami közöttünk.Meg is dicsért valamiben,az öszinte volt részéről.Sokszor nem tudom mit gondoljak,hogyan cselekedjek,érdemes-e még ezt a barátságot folytatni,újjáéleszteni vagy új alapokra helyezni,mert nagyon súlyos szavak és vádak hangzottak el.És aki néhány alkalommal már a másik lelkébe mélyen belegázolt az idövel ezt megint megfogja tenni.Ez csak egy saját álláspont és meglátás.Igaznak érzem egy lelkiirónak azt a mondását,ha tönkre akarsz tenni egy növényt vágd el a gyökerét,igy van ez az emberekkel is.Ami szintén nehéz lenne,hogy barátból felszines ismerösökké váljunk egymás számára,annak valahogy nem látnám értelmét.A forditott eset inkább müködik,hogy egy felszines vagy távoli ismerösböl válik a késöbbiekben jó barát.A másik dolog ami elgondolkodtat,ha ö ezt a barátságot komolyan gondolná,komolyan venné akkor hajlandó lenne tisztázni dolgokat.Rajtam nem állna,hogy tisztázzuk.Tanácstalan vagyok ez ügyben.Ön hogyan látja és mit tanácsolna?Szeretném újra megtalálni a lelkibékét.Elmaradtam azokból a társaságokból is ideiglenesen,ahova ö is jár,mert zaklatottság van bennem,és nem tudok vele mihez kezdeni.Meg kissé felszinesnek is kezdem érezni azt a társaságot,közösséget ahova járok.Úgy érzem a tagok nem törödnek igazán ott egymással,mindenki elvan önmagával.Feltünöen a hiányát se érzem ezekenek a társaságoknak.Arra is gondoltam,hogy Isten ez a konfliktus által akarhat akár új utakra is terelni.Nem látom még át az összefüggéseket.De valami miatt megengedte ezeket a dolgokat.
Az idő, az idő sok mindent megmutat, sok mindent letisztáz. Több kérdésére nehéz volna most válaszolni, de az idő meghozza majd ezekre a választ. Legyen türelmes!
Azt sejtem, hogy a barátjával kezdenek más úton járni, kezdenek megmutatkozni a különbségek, amelyeket eddig nem vett észre. Ez nem minősíti őt, sem a kapcsolatot. El kell fogadnunk, hogy nem vagyunk egyformák. Ez nem csak az említett vitapontokban mutatkozott meg, hanem abban is, hogy ezt a helyzetet nem egyformán érzékelik. Önnek mélyebben fáj, mint neki. Erre utal, amit érez az őt körülvevő baráti társaságon is. Nem kell önmagát kizárnia onnan, de ha nem érzi jól magát közöttük, főként, ha úgy érzi, ott nem tud őszintén önmaga lenni, akkor viszont valóban nem érdemes erőltetni azt sem.
A kapcsolatot tarthatja ezzel a barátjával, de el kell fogadni, hogy változózásban van. Ne felejtsen el imádkozni ezért a barátjáért, de önmagáért is, kérve a Lelket, hogy mutassa meg, tárja fel, hogy mire akarja ezzel az új helyzettel tanítani.
Kedves lelkiatya!
Egy keresztény embernek kell bocsánatott kérnie?
István
Természetesen, naponta akár többször is. Sőt, még akkor is érdemes bocsánatot kérni, ha nem biztos, hogy én voltam a hibás. Például, ha az embertársam neheztel rám, és ezzel tudom megbékíteni, akkor sietek tőle bocsánatot kérni, hogy ezzel segítsem és mozdítsam elő a békét. Azt ugyanis sohasem mondhatom, hogy én nem hibáztam. Tehát a bocsánatkérés mindig helyénvaló.
Kedves Lelki atya!
Nagyböjti kérdésem lenne. Minden nap kaptam a nagyböjti gondolatokat, de amikor ma meg kaptam az sms-t kicsit meglepődtem, mert ma már vége lenne a nagyböjtnek? Akkor mit kell tennünk a nagyhét? Amit eddig meg fogadtunk és be tartottunk, innentől kezdve nem kell folytatni, vagy a nagyhét ideje alatt jobban oda kell figyelni?
válaszát előre is köszönöm.
Márk
Kedves Márk!
A Bizánci Egyházban a szent negyven nap tegnap fejeződött be. A böjt azonban, természetesen folytatódik, de már új szakasszal a Nagyhéttel. A megfogadott lemondásokat érdemes továbbra is megtartani, sőt, még hozzá is tenni, ha lehet, egy kicsit még szigorúbb böjtöt, de inkább még több imádságot.
...
Áldott szent Nagyböjtöt és Pászka Ünnepet kívánok tisztelettel.
Ps
Ha ért valamit a hozzászólásom továbbítsa legyen szíves az illetékeseknek.
T. Sz. László
Kedves László!
Köszönjük szépen értékes meglátásait. Természetesen továbbítottam azokat.
Kedves lelkiatya!
Társkeresés témájában szeretnék Öntől tanácsot kérni. A mai kor társkeresési szokását nézve az Internetes társkereső oldalak uralkodnak. Ahol valljuk be, nagyon sok az ál regisztráció, csak kalandot kereső, házasságban élő férfiak. Számtalan olyan levelet kapok, amelyikben az a kérdés, hogy zavarna e engem, hogy nem függetlenek. A válaszom mindig természetesen nem mert társat és nem kalandot keresek. S mivel a 30-as korosztálynak elég szűkösek a lehetőségei, marad a netes társkeresés halovány reménnyel. A konkrét kérdésem az lenne, hogy keresztényi dolog e, ha több emberrel is ismerkedünk egyszerre. Tehát ha már történt személyes találkozás, telefonbeszélgetés akkor illendő e más férfiakkal is randizgatni, megismerni, úgymond válogatni, hogy ki is illik hozzánk leginkább, akivel egy életre szóló kapcsolatot lehet építeni. Én személy szerint nem vagyok híve ennek, de a környezetemben lévő barátaim, akik úgymond ?világiak? mindig noszogatnak, hogy miért nem ismerkedek több férfival, miért nem tartok több vasat a tűzben. S néha úgy érzem, hogy igazuk van, mert párszori találkozás után kiderül, hogy mégsem illünk össze, vagy hirtelen eltűnik az adott férfi, s ilyenkor csalódok, azt érzem, hogy ?feleslegesen? ment el az időm. Elmúltam 34 éves, és jó érzés lenne már abban az áldásban részesülni a jó Isten kegyelméből, hogy megtaláljam azt a férfit, akinek társa, támasza lehetek. S ő is nekem. Válaszát köszönöm.
Dicsőség Jézus Krisztusnak
Barátkozni egyszerre több emberrel is lehet, ebben nincsen semmi rossz. Ha viszont házastársat keres az ember, akkor nem kezdeményezhet egyszerre több irányba. Ez ugyanolyan visszás lenne, mint ha egy fiú egyszerre több leánynak udvarolna, vagy fordítva. Csak ez a helyzet a világhálón való kapcsolatkeresés terén azért nem tűnik annyira képtelennek, mert ott elmosódnak ezek a határok. Az is előfordul, nem is ritkán, hogy ilyen módon valaki egészen másnak adja ki magát. Ezek a jelek, egyébként arról is árulkodnak, hogy az ilyen társkeresés nem a valós emberi élet egészséges eleme. Egyfajta pótcselekvés. Tudok arról, hogy ezen az úton is születtek szép és életre szóló kapcsolatok, tehát nem alapvetően tartom rossznak ezt az ismerkedési módot, mégis, igen jól látszik ennek visszássága.
Sokkal inkább azt tanácsolom, hogy keressen valós társaságot, igazi, természetes kapcsolatokat. Ez jóval nehezebb, nagyobb áldozatokat követel, mint otthonról írogatni néhány embernek, utána találkozót szervezni. De a virtuális világ a kapcsolatainkat is könnyen virtuálissá teheti. Meg kell hozni az áldozatokat, vállalni a nehézségeket az igazi kapcsolatokért.
Kedves lelkiatya!
Minden Vasarnap elmegyek , egy kis gyulekezetbe ahol Istent dicsoitjuk es imadkozunk olyan jo erzes, ezt nem tudom leirni az erzest csodalatos. Mostanabna hangokat hallok a fejemben
Egy jo es egy rossz hang olyan nehez Pl. vannak olyan helyzetek megmondanam az igazat es nem merem felek pedig egyszeru dolgok utanna mikor elmondtam ami nem igaz a Jo hang mondja nem helyes.
Vagy ne kivand mas baratnojet nem tudom nem kivanni, hogyan kell imadkoznom ahhoz a rossz hang menjen el. Mit tegyek? Kerlek adj tanacsot
Koszonom
Ne azért imádkozzon, hogy a rossz hang menjen el. Mert akkor még mindig ott marad a gondolat, hogy melyik a jó, melyik a rossz hang, vajon valóban a rossz ment-e el... stb. Nem szabad, nem érdemes ezekbe a töprengésekbe belemenni. Elhiszem, hogy nagyon jó érzés az Urat ilyen módon dicsőíteni, nekem is ez a legnagyobb örömöm az életemben. Mégis azt gyanítom, hogy ebben a gyülekezetben valami nincsen rendben. Mindenesetre fontos, hogy ezekkel a belső hangokkal egyáltalán ne törődjön, ne foglalkozzon velük. Ha ennek ellenére megmaradnak, netán erősödnek, akkor azt javaslom, hogy egy időre függessze fel a kapcsolatát ezzel a közösséggel, és egy kicsit egyedül imádkozzon a templomban. Ez eleinte nehezebbnek tűnik, de ilyen módon más belső elemek is föltárulnak, majd meglátja. Ugyanakkor, persze, fontos a közösségbe tartozás is. Csak hogy kitisztulnak a gondolatai, arra ajánlom ezt az imamódot.
DJK!
Miért mondta Jézus azt, hogy aki böjtöl, ne szólja meg azt, aki nem böjtöl? A falunkban a pap nyíltan megmondta, hogy ő nem böjtöl, és senkinek nincs joga megszólni ezért. A nem böjtölőknek ez az egyetlen érvük, ha a szemükre vetik a léha böjtjüket. Miért mondta ezt Jézus, legalizálva ezzel a nem böjtölést?
Köszönöm válaszát!
Erzsi
Kedves Erzsi!
Én sem tudom helyeselni, hogy az atya nem böjtöl. Böjtölni minden katolikus embernek kell, csak mindenkinek a maga módján, az adottságaihoz mérten. De főként egy lelki vezető nem teszi jól, ha nyíltan a böjt értéke ellen szól. Az viszont igaz, hogy senkinek sincs joga őt megszólni ezért. Nem egymás figyelmeztetése serkent bennünket a böjtre, hanem a Krisztus iránti szeretetünk. Ugyanakkor természetes, hogy ezzel nem szabad visszaélni, s mintegy visszavágni, amikor valaki számon kéri a böjt elmaradását. Ha rám pirítanak, hogy nem végzem elég komolyan a böjtöt, inkább elszégyellem magam, és bocsánatot kérek gyöngeségem miatt.
Tisztelt Lelkiatya!
Hogy viszonyuljak keresztényként nem hívő szüleimhez az alábbi helyzetben?
Felnőtt vagyok, "külön kasszán", de egy családi házban lakom szüleimmel.
Mivel tanulmányim és munkahelyem is ehhez a településhez köt, így bizonoy szempontból célszerűbb az, hogy inkább a szüleimet támogatom anyagilag (közös költségbe beszállok, és adok azon felül is), mint idegennek fizessek albérletet, hogy csak saját magamnak béreljek.
Viszont a szüleim mintha azt gondolnák, hogy még a dolgaimba úgy beleszólhatnak, mintha ők tartanának el, illetve gyerek volnék.
Természetesen meghallgatom a véleményüket (ezt akkor is megtenném, ha külön lakásban élnék), de végül mindig saját döntést hozok.
A probléma (vita, esetleg veszekedés) akkor van, ha a saját döntésem ellentétbe kerül a szüleim véleményével.
Tudom, tisztelnem kell a szüleimet, még ha nem is hívők.
Továbbá azt is tudom, hogy ha külön költöznék, nem tudnám őket támogatni, nem tudnék nekik segíteni annyit, mint most.
Hogyan lehet békésen együtt élni ilyen esetben?
Egy római katolikus 29/N
Talán meglepő a válaszom, de azt tanácsolom, még ha anyagilag is ez tűnik kedvezőbbnek, még ha a szüleinek is így tud jobban segíteni, akkor is inkább költözzön külön tőlük. Ha már képes arra, hogy megálljon a maga lábán, saját munkája, jövedelme van, akkor élje is a saját életét! Egyszerűen nem lehet elvárni, hogy a szülei másként tekintsenek Önre saját gyermekükként, mint eddig. Értelmükkel belátják, hogy már nem kisgyerek, de a szívük nem fogja tudni elfogadni, hogy már nem úgy gyermekük, mint eddig. Az életnek ez a természetes menete, hogy a gyermeknek le kell válnia a szülői kötelékről. Ez a szakítás mindkét oldalról fájó, de a szülők részéről sokkal inkább. Hozza meg ezt az áldozatot, és legyen továbbra is segítségére szüleinek, még ha nem is tud ugyanolyan mértékben.
Ebben a kérdésben egyébként vajmi kevés szerepe van annak, hogy Ön megtért, a szülei pedig még nem. Legföljebb egy vitaponttal több, de ennek nincs túl nagy jelentősége.
Kedves, Lelkiatya!
Szeretnék elmenni a március 30-án megtartandó Jézus-ima lelkigyakorlatra Budapestre a Panagia központba. Azt szeretném megtudni, hogy ez pénzbe kerül-e és hogyan jutok oda a Keleti pályaudvarról.
Isten áldja! Tihamér
Kedves Tihamér!
Kérem, bocsásson meg, hogy későn vettem észre a levelét, s így nem tudtam segítségére lenni. Hamar jelzem, hogy úgy tudom, lesz újra a Panágiában Jézus-ima nap, mégpedig talán május 4-én. De azért figyelni kell a híradást. Csak úgy hallottam, hogy jól sikerült, és kérték, hogy legyen újra.
A Keletiből a 7-es busszal lehet a Ferenciek terére menni, onnan néhány perces séta a Duna-part felé, a híd lábától balra, egészen közel: Molnár u. 3.
DJKR!Kedves Lelkiatya.
Nem látok egy közös stratégiát kidolgozva a magyarországi görögkatolikusságnál , mely segítségével a családok mai hithez való tartozását erősíthetnénk .Az elsőáldozással ha odáig elkísérik a gyermeket- befejeződik Isten kapcsolatuk.Ugy érzem a mostani próbálkozások hitoktatás, táborok stb nem tud elégséges választ és eligazítást nyújtani a keresők számára.Erre szerintem egy külön katekumen pasztorációra lenne szükség , amelyet komolyan vesznek lelkipásztoraink . A családok helyzete gyökeresen megváltozott az elmúlt évtizedekben, melyre az gk egyháznak életszerű megoldásokat kellene találnia.
Nagyon élő közösségeket találtam Budapest szerte pl Tomka atyáéknál és sok helyen római testvéreinknél.Ő nem keresztel és nem esket meg senkit akik nincsenek felkészülve.Nem kellene ezt az utat járnunk? Mert lassan kikopnak a jó hívek -kihalnak az idősek . 3- 4 generáció hiányzik a templomjainkból, sajnos.
Áldott nagybőjtöt
László
Kedves László!
Javarészt egyetértek azzal, amit mond. Nem gondolom, hogy nekünk is Tomka atyáék útját kellene járnunk, de tény, hogy többet kellene tennünk, hogy elérjük a családokat, a gyermekeket, a fiatalokat. Vannak jó kezdeményezések, amelyek hoznak is gyümölcsöket, de ez kevés, többet kellene tennünk. Én azonban elsősorban nem az új módszerekben, hanem a hiteles emberek hatásában bízom. Én azért imádkozom, hogy a papjaink legyenek minél mélyebb lelkületű, imádságos emberek. Akkor, ha valaki nem is annyira tehetséges vagy találékony a lelkipásztori munkában, akkor is többeket fog Krisztushoz vezetni. Persze, ez nem zárja ki az új utak és módszerek keresését és alkalmazását sem, hiszen, aki hiteles, az egyben nyitott is. Viszont meg kell becsülnünk az időseket is. Emlékszem, már a '60-as években is azt mondták, már csak az öregek járnak templomba, ha ők kihalnak, kihal az egyház is. De úgy látszik, a templomba járó öregek mindig újratermelődnek...
Kedves Lelkiatya!
Nem rég Miskolcra kerültem. Nem ismerek itt senkit. A szüleim és a barátaimtól nagyon messze kerültem. Szeretnék megismerkedni vallásos fiatalokkal,hogy ne legyek olyan magányos. Van Miskolcon valamilyen katolikus ifjúsági csoport? A templomban, ahová járok, azt tanácsolta az atya, hogy a Mindszentiben érdeklődjek, meg is néztem a honlapjukat, de nem találtam ilyen jellegű csoportot.
Tudna nekem a Lelkiatya tanácsot adni, hogy hol érdeklődhetek, Miskolcon van e valahol valamilyen katolikus ifjúsági csoport?
Előre is nagyon köszönöm!
Miskolcon a Búza téri egyházközségben szerveződő ifi közösség működik a parókia alagsori hittantermében: Szeles u. 43.
A római katolikusok számára pedig jó ifi közösség él a Ferences kistestvéreknél: Kabar u. 8.
Dicsértessék.Kedves lelkiatya.szerelmes vagyok egy katólikus papba,aki olyan mint egy civil ember.nem tudom,de beszélgetés közben,a képekre pillant.tetszem neki?lehet esélyünk?köszönöm
Biztosan nem. Ez nem más, mint alattomos kísértés a sátán részéről. Egyrészt, hogy az Ön gondolatait és érzelmeit megzavarja, és ne az Isten emberét, vagyis Isten küldöttét lássa ebben az atyában, másrészt, ha bármiféle ilyen irányú lépést tenne, az esetleg az atyát is megzavarná a hivatásában. Javaslom, hogy most egy ideig ne beszélgessen ezzel az atyával, ne tartson vele közvetlen kapcsolatot, amíg ez a föllángolt érzelem szépen ki nem hamvad.
Tisztelt Lelki atya!
Olyan problémám van/lenne,hogy a feleségem mérhetetlenül féltékeny típus.Ami nem is baj,de oktalanul..(nem tagadom,hogy volt már egyszer alapja a dolognak,de akkor nagyon gyorsan észhez tértem).3 éve vagyunk együtt,én úgy érzem,hogy jó kapcsolatunk,minden téren..de van,hogy ez nem teljesen fedi a valóságot.Sajnos nem tehetek arról,hogy férfinak születtem,ez által én is megnézek más személyt is a gyengébbik nemből,de ezt nem érzem akkora bűnnek..miután még gondolati szinten se fordul meg a fejembe semmi.Ő az egyetlen nő akiért úgy érzem,hogy van értelme az életemnek.Amit az eltelt idő alatt azt hiszem sokat bizonyítottam is neki már.Ő érte,és gyermekeinkért élek,dolgozok,és már egyszerűen nem tudom,hogy oszlassam el ezt a kételyt benne.Ön mit tudna ajánlani jó tanács gyanánt?
Köszönettel:DD11
Sajnos, ha egyszer megtörtént egy kis kibillenés, az alapot adhat a gyanakvásra. De ez a seb is begyógyítható. Mégis okuljon belőle. Arról nem tehet, hogy férfinek született, de hogyan éli meg a férfiasságát, arról igen. Javaslom, hogy keresse az alkalmakat arra, hogy felesége iránti szeretetét kimutassa. A napi szorgos munka, a becsületes helytállás is fontos - férfiak általában úgy gondolják, ez elegendő bizonyíték a szeretetükre -, de a nők ennél többre vágynak. A szeretet apró jelei nagyon sokat számítanak. Egy-egy virág, csak úgy..., egy csók, egy simogatás, csak úgy... Ezek a szerelem kifejező eszközei, amelyekkel nem szabad spórolni. Azt javaslom, a felesége féltékenységét leginkább ezekkel gyógyítsa. Valamint imádkozzanak minden nap közösen, persze, együtt a gyermekekkel a családjukért.
a károli biblia miben t?r el a szent istván bibliát?l? valamint van e elt?r?s a szent jeromos ?s a szent istván biblia között?
A Bibliát ma már nem beszélt, régi nyelveken írták (héber, ógörög). Az
Egyház adja kezünkbe. Ez a biztosíték, hogy a Bibliánk teljes és egész.
Az első magyar változatok Károli Gáspár (1590, református) és
Káldi György (1607, katolikus)nevéhez fűződnek. Azóta újabb javított, és
az eredeti szövegek alapján revideált fordítások készültek. Minden
fordítás egyben értelmezés is, benne vannak a fordító személyes adottságai
és a hite is. Ezért nem teljesen mindegy, hogy milyen Bibliát vesz kezébe
az ember. A katolikusok számára a Szent István Társulat (2008) és a Szent
Jeromos Bibliatársulat (1997) által kiadott fordítások ajánlottak. Ezekben
hitünk szempontjából lényeges eltérések nincsenek. Mindkettő előszavát, az
egyes bibliai könyvek bevezetőjét, és a magyarázó jegyzeteket érdemes
elolvasni, mert segítik az Írás megértését, hisz egyházunk
iránymutatásai alapján készültek. Mindkettő 46 ó- és 27 újszövetségi
könyvet tartalmaz. A protestáns egyház a saját kiadású Bibliát használja.
Az ő Bibliájuk általában nem tartalmaz bevezetőket és jegyzeteket csak a
párhuzamos helyek megjelölését. Bibliájuk, mint a Károli is, 39 ó- és 27
újszövetségi könyvet tartalmaz. Az ószövetségi könyv azért kevesebb, mert a Qumrani iratok felfedezéséig úgy tűnt, hogy 7 könyv (Tóbiás, Judit, Makkabeusok I., Makkabeusok II, Bölcsesség, Sírák fia, Báruk könyve) héberül nem létezett, csak görögül. S bár ezek némelyikéből találtak héber töredékeket, mindeddig a kánoninak tekintett könyvek száma náluk nem változott.
Kedves Lelkiatya!
A szentmisében az átváltoztatáskor Krisztus valóságosan van jelen. Ezt értelmemmel elfogadom, dogma, tehát el is kell fogadni. De néha mintha ennél többet éreznék, egy villanásra, mintha sokkal mélyebben megérezném ennek a valóságát, az igazságát. Viszont olyan ez, mint amikor a szeme sarkából lát valamit az ember, mikor odanéz, már nincs ott az a valami. Ugyanígy, ha át akarom gondolni, ha utánanyúlok ennek a megérzésnek, megint csak az értelmi elfogadás marad a kezemben. Tudok rajta gondolkodni, miért mondta azt Krisztus, hogy "ez az én testem...", de ez a mély, nem is tudom honnan jövő megérzés, átérzés akkor nincs. Kedves lelkiatya, hol a hiba? Érzelmi átélés lenne, és ezt keresem akkor is, ha nincs helye? De ha elég az értelmi elfogadás, akkor honnan ez a villanásnyi, megrendítő megérzés? Nem igazán tudom leírni azt az érzést, de amióta először volt, keresem. És néha meg is kapom, de soha nem tartós, és mindig valami hiány, szomjúság marad utána. Vagy nem kellene ilyet keresni? Esetleg csak az érzelmeim játszanak velem? Vagy valami más?
Egész életünk során fejlődhet az Isten-kapcsolatunk, s kell is, hogy fejlődjön. Egyre többet megértek, fel tudok fogni a titkaiból, és egyre mélyebben. Ez a mélyebb megismerés már nem csupán értelmi munka, hanem egyre inkább átjárja egész lényemet mindaz, amit megtudtam, megismertem Istenről. Az Eukharisztia a legnagyobb titok a földön. Az értelemmel csak nagyon keveset lehet megragadni belőle. Az Úr gondoskodik, hogy itt ne is álljunk meg, hanem sokféle élménnyel, titkos felismeréssel, érzelmi túlcsordulással, könnyeket fakasztóan édes szeretetérzéssel gazdagítja ezeket a tapasztalatainkat. Ráadásul ez mindenkinél más és más, és az egyes embernél is mindig új és új. Amit eddig Ön is megtapasztalt, már az is többféle, nem csak a száraz elfogadás és a szeme sarkából elkapott felvillanás. Egyszerűen haladjon tovább ezen az úton. Időzzön sokat, ha teheti, rendszeresen az Eukharisztia előtt. Keresse bátra e titok nyitját! Eközben sok újat és érdekeset fog felfedezni, de kimerítően sohasem fogja felfogni ezt a titkot.
