Attól tartok, hogy a papírokra hivatkozás inkább egy kis huzakodás. Ha fölkészültek a házasságra, akkor semmi akadálya, hogy összekössék az életüket. Ön katolikus ember, és fatális hiba volna újra keresztelkedést mímelni. Vannak Görögországban katolikusok is, igaz, nem sokan, de meg lehet találni őket. Tudomásom szerint főként Athénban vannak, de másutt is. Érdemes vállalni az áldozatot azért, hogy Egyházukat el nem hagyva Isten áldásával összekössék az életüket. Az említett hágai pecsétről egyáltalán nem tudok, s el sem tudom képzelni, hogy miféle irat is volna ez. Mindenképp találniok kell egy katolikus papot (görög vagy latin, mindegy), aki eligazítja Önöket, hogy mit kell tenni a házasságkötésük érdekében.

Kedves Mihály!
Nem hiszem, hogy mi, görögkatolikusok jelentenénk nehézséget Kelet és Nyugat közeledésében. Az jelent nehézséget, ha valaki a szembenállást, a távolságtartást, a meg nem értést a mi létünkkel magyarázza, vagy inkább palástolja. Isten kegyelméből létezünk. A két testvéregyház között vagyunk. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy egyikhez sem tartozunk, de lehet úgy is, hogy mind a kettőhöz. Én ez utóbbit vallom.
Ha az egységet szeretnénk előmozdítani, az nem lehetséges, hogy egyiket vagy másikat elhagyjuk. Ha a fölvetett javaslat szerint "visszatérnénk az anyaegyházba", akkor éppenúgy megtagadnánk a katolikus egyházhoz tartozásunkat, mint ha ellenkező irány felé: a "nyugati egyházhoz térve" elhagynánk ősi rítusunkat. Mindkét lépés szakítás és tagadás volna múltunkkal és jelenünkkel egyaránt. Meglátásom szerint ez nem lehet a jövő.
Szerintem abban áll az Isten akarata szerinti áldozat, hogy vállaljuk azt, amik vagyunk, és erőnk szerint megpróbáljuk a leghitelesebben megélni keleti rítusu katolikus hitünket.

Bizony, nem javasolt ezeket terjeszteni. Kivált görögkatolikus templomainkban nem. Róma nem hagyta jóvá ezek terjesztését. Az ellentétes híresztelésekkel szemben a Tanítóhivatal nem vonta vissza az "üzenetekben" megfogalmazott tételek elmarasztalását. Némileg Vassula Ryden jóindulatát és jámborságát jelzi, hogy kész volt kiigazítani azokat a mondatokat, melyek nem egyeztek meg az Egyház tanításával. E dicséretes jámborság azonban még inkább az "üzenetek" értékét minősíti.
Egyházunk tanítása sokkal gazdagabb és mélyebb, semhogy efféle magánüzenetek szerint alakítsuk az életünket és lelkiségünket.

Kedves Anikó!
Köszönöm szépen a kiegészítést. Az Ön által jelzett könyvek valóban értékesek és fiataloknak ajánlhatók. Ezért is teszem közzé a javaslatát.

Messieur D'Artagnan!
Lovagiasan megfogalmazott kérdésére a következőt felelhetem.
A házassági érvénytelenítés esetén gyakori kérdés, hogy a megkötés után mennyi idővel váltak el. Ha nagyon hamar (az egy év mindenképpen annak számít), akkor erősen vélhető, hogy bizonyos feltételek közül egy vagy több (a másik fél megfelelő ismerete, a kellő házassági szándék, stb.) nem voltak meg. Természetesen csak a részletes vizsgálat és bírósági eljárás hozhatja felszínre az igazi okokat.
Javaslom, hogy plébánosán, vagy más áldozópapon keresztül mihamarabb keresse föl az egyházi bíróságot. Tudnia kell, hogy egy ilyen folyamat önmagában elég hosszadalmas, legalább egy évig, néha több évig is eltart. Addig pedig mindenképpen éljenek testi tisztaságban a választottjával, hogy valóban tiszta lélekkel készülhessenek Isten feleletére, hogy áldását adja-e az Önök kapcsolatára.

A predesztináció, vagy eleve elrendelés a protestáns egyházak egyik legismertebb ugyanakkor talán legvitatottabb vallási hittétele. Azt tanítja, hogy Isten a maga akarata szerint eleve meghatározta, hogy ki üdvözül azaz, hogy ki az aki végül a menyországban lehet majd, és kinek kell a pokolba kerülnie. Tudomásom szerint a mai protestáns teológusok jó része nem ilyen szélsőséges álláspontot képvisel ebben a kérdésben.
A katolikus teológia leginkább azért nem ismeri ezt el, hiszen ezzel az emberi szabadság mint Isten ajándéka válik szinte teljesen jelentéktelenné és jelentés nélkülivé. Márpedig ez a szabadság a mi hitünk szerint az emberi személy igen meghatározó eleme. A katolikus gondolkodás az emberi együttműködés (válasz, hit) lehetőségének szinte teljes kizárását látja ebben az elméletben.
Ugyanakkor kétségtelenül nagyon nehéz összeegyeztetni Isten mindenhatóságát az emberi szabadsággal. A katolikus teológián belül is többféle elképzelést fogalmaztak már meg, amelyek évszázadokon keresztül tartó vitákat is okoztak.
Valójában csak odaát fogjuk megtudni a megoldást. Meg azt is, hogy ki kerül az Isten Országába. A nagy értelmi kutatkodás helyett inkább igyekezzünk bejutni oda!

Kedves Leányom!
Ne legyen elkeseredve. Igaz, arra figyelmeztetem, hogy ha valóban efféléket beszél ez a fiú, akkor semmiképp se bízzék benne. Ne tekintse barátjának, és ne is dédelgesse azt az álmot, hogy barátjaként zarándokolhat vele. Nemrég beszéltem valakinek az emberi természet ingatagságáról...
Nézze, úgy látszik, e szépnek tűnő barátságnak vége. Ne búslakodjék ezen. Induljon zarándokolni egyedül, vagy barátnőivel vagy más barátaival! Lehet, éppen jókor jött ez a szakítás, mert jobb is, hogy a zarándoklatra nagyobb nyitottsággal indul, nem pedig azzal a vággyal és reménnyel, hogy a kedves(nek hitt) barátjával több időt tölthet majd együtt. Zarándokoljon Istenre nyitott szívvel, bizakodó derűvel, és meg fogja tapasztalni, hogy Isten számtalan ajándékot tartogat még az Ön számára. Istenben bízzék, ne ebben a csélcsap legényben!

Amikor az ember híjával van az isteni szeretet megtapasztalásának. De egész pontosan aztért nem lehet megmondani, hogy mi is ez.
Az emberi természet ingatag, olyan, mint az időjárás. Egyébként függ is az időjárástól, hiszen mi is része vagyunk a teremtésnek. Van, hogy különösebb okot nem is találunk a lelkünk derűjére vagy borújára. Persze, legtöbbször azért van oka, csak mi nem látjuk, nem vesszük észre. A lelkiatya többnyire észreveszi, érdemes vele megbeszélni.
A szoros értelemben vett lelki vagy szellemi sötétségről való beszéd talán Keresztes Szent Jánosra vezethető vissza. De Avilai Szent Teréz, Kis Szent Teréz és mások is írtak le olyan lelki tapasztalatot, amikor a buzgó imádság ellenére sem érez a lélek vígasztalást, nem érzi az Isten szeretetének közelségét. Bizonyára van ilyen megpróbáltatás, melyet Isten olykor megenged azoknak, akik már igen előhaladtak a lelkiélet útján.
Ám azt veszem észre, hogy sokan igen hamar magukra értelmezik a szenteknek ezt a tapasztalását, holott legtöbbször arról van szó, hogy mi, gyalogkeresztények egyszerűen elhanyagoltuk az imádságot, vagy engedtünk elhatalmasodni valamely bűnt az életünkben. Ezeknek pedig természetes következménye, hogy távol érezzük magunktól az Urat. No, de azért, mert mi magunk távolodtunk el Tőle. Lehet akár ezt is lelki szárazságnak, sötétségnek nevezni, csak ne fogjuk a Jóistenre. Eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, amikor valaki ilyet érez, ilyet tapasztal, akkor legjobb, ha magába száll, és megkeresi, hol hajlott el a krisztusi élettől, és oda visszatérve bűnbánatot tart. Ha pedig ez nem megy, a nehéz küzdelmet is fölajánlva kérni kell a Mindenhatót, hogy adjon kegyelmet ennek fölismerésére és a megtérés és bűnbánat édes érzésének megtapasztalatára.

Kedves Istenszerető Testvérem!
Sejtem, hogy vonzónak találja az egyháznál felkínált állást, mégis azt javaslom, inkább őrizze meg a mostanit. Láthatóan ott is szeretik Önt, ha hiányosságai ellenére a betegsége után is visszahívták. Akkor szükséges elhagyni azt, ami van, hogyha valóban súlyos ok készteti erre. S vegye tekintetbe még azt a szempontot is, hogy Önnek van állása, és az egyház által felkínált helyre esetleg olyat vehetnek fel, akinek nincsen.
Persze, a tények mélyebb ismerete révén lehet, hogy mást mondanék, nem tudom.
A lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre személyesen is írhat, az nem jelenik meg nyilvánosan.

A Magyar Kurir honlapján megtalálható:
Személyi változások a Hajdúdorogi Egyházmegyében;
Személyi változások a Miskolci Apostoli Exarchátusban.

Püspök Atya! Hogyan jött létre a motoros zarándoklat?
- Már két éve is volt ilyen. Akkor csak áldásomat adtam rá. Tavaly már meg is hívtak és egy remek motort adtak alám. Az idén már én kértem, hogy részt vehessek.
Korábban is motorozott?
- Igen, a szervezők tudták, hogy régen is szerettem motorozni. Kispap koromban, a szeminárium szervezte tanfolyamon szereztem meg a jogosítvány a motorra is. Igaz, saját motorom sosem volt, bármennyire is szerettem volna már kamasz koromtól fogva. Mégis mindig akadt járgány, amelyre rápattanhattam. Dámócon a kezdeti években Atanáz testvér motorját nyúztam.
Ki szervezi a zarándoklatot?
- A szervezésben semmi részem nincsen. Nincs más dolgom, mint hogy a nekem elhozott motorra ülve én is végigmotorozzam - és végigimádkozzam - az utat.
Hogyan lehetne meggyőzni más, motorozni szerető püspököt is, hogy vezessen ilyen zarándoklatot?
- Őt is meg kell erre kérni. Engem nem kellett sokáig győzködni.

Kedves Bella!
Elnézését kérem a késedelemért. Megismétlem és hangsúlyozom, a lelkiáldozás, a Szentírás olvasása vagy hallgatása mind üdvös és Istennek kedves cselekedet. Szó sincs arról, hogy emiatt bármi "büntetés" érné az embert.

Bármely testtartás kedves lehet a Jóistennek. Gondoljunk csak arra, hogy az ágyhoz kötött beteg fekve áldozik. Mégsem sért vele senkit és semmit. A római katolikusoknál a térdeplés a szokás, a görögkatolikusoknál az állás. Van tehát sokféle helyes ok, ha valaki nem térdel le az utolsó vacsora szavainál.
Nem is igen kérdezhetjük meg, hogy érvényes-e mindez. Az Istennek kedves, kegyelmet közvetít, alakítja a lelkünket. A lelki áldozás az Istennel való találkozás, lelki egyesülés az imádság közben. Erre sem lehet vonatkoztatni, hogy vajon érvényes-e vagy sem. Minden lelki buzgóságunkat szívesen veszi az Isten és bőséges kegyelemmel (isteni erővel) gazdagon viszonozza. A pokoltól nem kell, nem szabad félni. Isten hatalmasabb minden teremtményénél, Ő meg tud menteni minket.
Amit leír az imaéletéről, az teljesen hitelesnek tűnik. Valóban, az imádság során megtapasztaljuk az Isten közelségét és "azt gondoljuk, a mennyben vagyunk". Erre vonatkozik a felszólítás is: "szüntelenül imádkozzatok!" - vagyis állandóan Istenre figyeljünk, még ha ajkainkkal nem is fejezzük ki mindig ezt az állandó párbeszédet a végtelen Teremtővel.

Az Ön kérdése egyrészt bölcseleti, másrészt történelmi.
Az utóbbi megközelítés is meglehetősen összetett. Semmiképp sem lehet az uniót leegyszerűséteni arra az érvre, hogy az egyházi vezetők pusztán az erősebb egyházhoz akartak tartozni, miként a fölvetése ezt sugallja. S azt sem lehet állítani - túlzottan leegyszerűsítve - hogy a vezetők léptek, a hívek meg lassan elfogadták. Hihetetlenül összetett módon egyszerre teológiai, történelmi, gazdasági, politikai, nemzeti és lélektani szempontok játszottak közre abban, ahogyan a mai görögkatolikus egyház kialakult. Nem is érdemes ennek részleteibe most belemélyedni. A szakértőinktől természetesen joggal várjuk és kérjük, hogy ne fáradjanak bele alaposan kikutatni ezt a bonyolult kérdéskört.
A bölcseleti szempontot tartom fontosabbnak.
Egyrészt igaz az, hogy valóban mindenre meg lehet találni a választ, másrészt éppen ellenkezőleg, talán sohasem mondhatnánk ilyet.
Ez utóbbival kezdem. Téves magatartás az, amely bizonyosságot vél, hogy mindenre tudja a megoldást, mindenre kész válasszal rendelkezik. Hiszen maga a Teremtő is kifürkészhetetlen, és a teremtménye is az. Nagyon csekély részletét tudjuk csak föltárni és megérteni annak, amit Ő alkotott. A keresztény hitünk is tele van titkokkal, az értelem számára megközelíthetetlen rejtélyekkel. A hit azonban ezeken túllát, csak az értelem nem képes követni.
Ugyanakkor mégis állítható az is, hogy mindenre van válasz. Persze, nem biztos, hogy mi azt ismerjük vagy megtaláljuk. Ám, ha az értelmünk nem is képes rá, a hitünkkel mégis rátekinthetünk ezekre az igazságokra. Sőt, a hitünk egészen az üdvösségig tud emelni, ahol már minden nyilvánvaló és értelmes lesz. A hittel képesek vagyunk látni a "másik oldal"-t is. Egy hasonlat szerint az életünk olyan, mint a szőnyeg fonákja, tele kusza szálakkal, csomóval, alig vehető ki a szőnyeg mintája. Ám, ha megfordítjuk, akkor egyszerre csak kirajzolódik minden minta, a szövetnek teljes szépsége. Erre képes a hit. S minél mélyebb valakinek a hite, annál inkább képes az Isten szemével látni a dolgokat, s belátni, hogy minden a helyén van, mindennek megvan a maga értelme.
Az a félrevezető és bosszantó, s vélem, hogy Önt is ez zavarja leginkább, ha igazi hit és belső lelki látás nélkül felszínesen rövdrezárjuk a kérdéseket, és rávágunk valami feleletet. Ez a magatartás inkább az első balgasághoz tartozik. Igenis, be kell látnunk, hogy nem tudunk mindent, nem tudunk mindent megmagyarázni. Az viszont a hit természetéhez tartozik, hogy ugyanakkor minden tudhatunk úgy fogadni, hogy az az Isten ajándéka.

Orosz Atanáz püspök atya indítványozta ezt a gyalogos zarándoklatot Sárospatakról Kassára augusztus 22-26 között. Más püspökök is részt vesznek rajta. Hívek is csatlakozhatnak akár egy-egy napra is.