Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenegy meg tizenkettő? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Atya!

Ki lesz azoknak a gyermekeknek a védőszentje akik nem keresztény nevet kaptak vagy még ha latin vagy görög eredetű is a név nem biztos, hogy van hozzá tartozó védőszent?
Köszönöm a válaszát. Julianna
Szeretném megkérni, hogy imádkozzon érettem.
Hogy Odafönt mi és hogyan történik, azt nemigen tudjuk. Aki védőszentet kap, az egy személyes kapcsolattal többet kap, mellyel az Égiekhez kötődik. Elsősorban nekünk, földön küzdő embereknek számít ez. Mindenkinek van őrangyala, mindenkire gondot visel az Istenszülő, mindenkit végtelenül szeret a Teremtő. Aki nem kap védőszentet, annak a személyes imaélete egy kicsit szegényesebb talán, de föntről nem kap kevesebb kegyelmet emiatt.
Imádkozom Önért, kedves Julianna.
Kedves Lelkiatya!

Valaki a környezetemből,szeretne közelebb kerülni Istenhez,de nem tudja a módját hogyan.Érzem és látom,hogy keres valamit,de saját bevallása szerint is ő Istent csak értelemmel tudja keresni.Gyakran tesz fel kérdéseket nekem is az Istennel való kapcsolatról,imáról,a megtérésről meg arról,hogyan lehet Istennel bensőséges kapcsolatba kerülni.Sok esetben nem tudok mit felelni neki.Nagyon sok kérdést tesz fel az Istenhez fűződő kapcsolatomról,megtapasztalásomról is.Vannak dolgok ezen a téren amelyekről nem szívesen beszélek másokkal,mert még én sem látok tisztán dolgokat,kereső vagyok az úton.Amikor elkezdtem a lelkiéletet,sok belső vívódáson és nehézségen mentem keresztül,amit nem értene meg bárki,még a hívő közösségben sem mindenki,megvannak azok az emberek akikkel erről beszélgetni tudok,vannak olyan dolgok,amelyeket még nem tártam fel senkinek sem.Úgy érzem ilyen dolgokról nem helyénvaló olyan személynek beszélni,aki keresi az Istenhez vezető utat,mert fennáll a veszélye,hogy elrettentem az útról,ha nem vagyok elég körültekintő.Annál is inkább mivel ő nem jár Szentmisére,gyónni,áldozni nem hitét gyakorló keresztény.Egy hitben jártasabb és tapasztaltabb egyén,biztosan tudná,hogy mikor és mennyit mondjon neki.Az ő mondanivalójából nem tudom meglátni,hogy mire is van neki valójában szüksége.Szeretnék segíteni neki,bár valamennyire közel hozni hozzá Istent.Ilyen esetben mi az amit megtehetünk és mi az,amit jobb ha nem teszünk és mondunk?
Válaszát,segitségét előre is köszönöm!
Tina
Kedves Tina!
Soraiból arra következtetek, hogy valóban őszintén kereső emberről beszél, aki már szinte a megtérés kapujában van. Azzal segíti őt, ha minél többet elmond neki az Istenről, az imádságról, a saját tapasztalatairól. A legtöbbet az őszinteséggel segíthetünk. Nyugodtan vallja be előtte, hogy Ön is keresőnek tartja magát, hogy vannak bizonytalanságai. Mondja el bátran a saját kérdéseit is, amelyekre még nem talált választ. Ezzel nem eltéríti, elriasztja, hanem még nagyobb odaadással való keresésre készteti az illetőt. Persze, jó, ha hozzásegíti egy pappal, vagy legalább a lelkiéletben tapasztaltabb emberrel való találkozásra is, de Ön is nagyon sokat segíthet neki ezzel az őszinteséggel. Keressék együtt az Urat!
S ne feledje, hogy egészen addig imádkozzon érte, amíg meg nem tér. Mondom, lehet, hogy már a küszöbön van.
Kedves Lelkiatya!

Köszönöm a kispapok mai helyzetére vonatkozó kimerítő és megnyugtató válaszát.

További jó munkát kívánok és Isten áldását kérem Önre, valamint az elöljárókra egyaránt!

Üdvözlettel:
KJ

Néhány egyéb hozzászólás is érkezett e kérdés kapcsán. Azokat a Fórumra helyeztük át.
Kedves Atya !
Nézvén a római zarándoklat képeit, és látván Szilárd és Fülöp püspök atyákat, Atanáz atya előljáróként miért nem vett részt ezen a nagy alkalmon az örök városban ?! ... Anna

Kedves Anna!
Minthogy nem lelki kérdésről van szó, továbbítottam a Szerkesztő válaszol rovatba.
Kedves Lelkiatya!

Egyre nagyobb szóbeszéd mostanában, hogy kispapokat, főleg papgyerekeket küldtek el végleg - félévkor és most is - a szemináriumból, egyeseket pedig száműztek hosszabb időre.

Mi, hívek is értesülhetünk arról, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni egy papnövendéknek? A feltételeknek van írott szabálya, vagy csak "aki" éppen, ahogy dönt alapon működik???De ki dönt, mi alapján (viselkedés, tanulás, társak/elöljárók véleménye stb.)?? Érzelmileg is foglalkoznak ezekkel a gyerekekkel ( mert ők még gyerekek, akiknek segítségre van szüksége!!)? Felkészítik őket a következményekre, hozzáértően terelgetik őket, vagy csak egy folyamat végén nyersen értékelve megválnak tőlük?Mi a cél ezekkel a drasztikus lépésekkel?Lelkivilágukkal, érzelmeikkel, gondjaikkal is foglalkoznak vagy csak egyirányú elvárásaik vannak? Mit tesznek annak érdekében, hogy a kispapok valóban "jó papok" legyenek? Mi a jó pap ismérve??

Mentálhigiénés szakemberként, de szülőként is érdekelne - hátha valamelyik gyerekem ezt a hivatást választja -, mire lehet számítani mostanában a pappá nevelés terén?

Köszönettel várom válaszát,
dr.K.János

Tisztelt Dr. K. János Úr!
Mivel lelki fórumon nekem címezte ezeket a kérdéseket, jobbára csak általános gondolatokat tudok megfogalmazni, de hiszem, hogy ezek a gondolatok összhangban vannak az Elöljáró atyák lelki, pedagógiai elképzeléseivel is.
Jogos az aggódó féltő szeretet, mellyel kispapjaink sorsát kíséri. Talán Ön is sejti, hogy a ?szóbeszédek? mögött sajnos Egyházunkban is gyakran áll félreértés, sokszorosan áttételesen hallott információ, féligazság vagy esetleg téves következtetés. Mindezt azért is írom, mert meglátásom szerint a kispapok elöljáróit és püspökeit ugyanez az aggódó szeretet, ugyanez az érdeklődés és őszinteség jellemzi.
Biztos vagyok abban, hogy a mostani elöljáró atyák is nagyon sokat tesznek annak érdekében, hogy a jelentkező tisztalelkű fiatalemberek hivatása és lelkesedése egyre erősödjön, helyes irányban fejlődjön. Ennek csupán egy része a teológiai oktatás, amely láthatóan szintén egyre magasabb szintre törekszik. Másik része a lelki nevelés, amelyre ugyanúgy nagy gondot fordítanak az elöljárók. Látnivaló ugyanakkor, hogy a kispapok egyre nagyobb szabadságot kapnak az előző évekhez képest. Erről lehet vitázni, hogy helyes-e. Van, aki azt mondja, szigorúbban kellene fogni őket, úgy, mint régen, van, aki pedig épp ellenkezőleg, nem tartja elegendőnek a fegyelem ilyen irányú lazítását. Szerintem nagyon jó az irány. E szabadságnak velejárója, hogy nagyobb felelősséget is kapnak a jelöltek abban, hogy az adott lehetőségeket hogyan használják ki.
A jó pap imádságos lelkületű, áldozatkész, őszinte, józan gondolkodású, vezetői képességekkel is rendelkező Istent, Egyházát és az embereket válogatás nélkül szerető férfi. Szűkszavúan csak ennyit szedtem össze, de még hosszasan lehetne sorolni a fontos tulajdonságokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki jó pap legyen.
Én nem érzékelek drasztikus lépéseket. Fontos tudni, hogy a szemináriumból való (hosszabb-rövidebb időre történő vagy éppen véglegesnek tűnő) eltávozásnak ez elmúlt időszakban igen sokféle formája valósult meg, pontosan azzal a céllal, hogy a lehető legjobban szolgálja a minden döntés mögött meghúzódó egyetlen célt: az illető papnövendék hivatásának fejlődését, személyiségének érlelődését, a jó és boldog pappá válás folyamatát. Abban egészen bizonyos vagyok, hogy az elbocsátások elsősorban az érintett fiatalok érdekében történtek. Még azok esetében is, akiket végleg elküldtek a Szemináriumból. Az ember életében gyermekkorától fogva vannak nehéz helyzetek, kudarcok, megoldandó újabb és újabb helyzetek, feladatok. Ezek mindig sokat alakítanak a személyiségen. Egy iskolából való ideiglenes vagy végleges elbocsátás mindig nehéz (a tanárnak is!), de korántsem feldolgozhatatlan trauma egy egészséges embernek. Több oldalról kapott vélemény az, hogy a hozzánk jelentkező fiatalemberek szinte mindegyike jó környezetből, egészséges közösségből érkezik, ők maguk is egészséges személyiségek. Nem féltem őket a nehézségektől. Legfőképpen a hivatás tud megerősödni az ilyen próbatételek során, vagy esetleg tisztázódik, hogy mit is vár tőle Isten. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy mindannyian (püspökök, elöljárók, kispaptársak, családtagok, parókusok, lelkivezetők, mentálhigiénés szakemberek, hívek) ott álljunk e fiúk mellett akkor is, amikor távol kerülnek a Szemináriumtól. Én az elöljárókban komoly elkötelezettséget tapasztalok e téren is.
Azt én is tudom, hogy a második év után minden egyes diák helyzetét megvizsgálják, hogy folytassa-e a Szemináriumot vagy nem. Ilyenkor élesebben kerül elő a kérdés, hogy ki marad, és ki megy. Ezt a fiúk is tudják. A döntés az illetékes elöljárók, valamint a tanári kar véleményének megismerése után az adott papnövendék főpásztoráé. Ilyenkor mindent figyelembe vesznek: a tanulmányi eredményeket, a lelki hozzáállást, a közösségi életben való részvételt, az őszinte, nyílt magatartást, az illető személyi adottságait, illetve a mindezen szempontok alapján nyomon követhető fejlődést. Nyilván nagyon nehéz lehet minden egyes ilyen döntés, de érdemes bízni az elöljárókban, hogy a püspök atyákkal együtt az céljuk, hogy nagyon jó papokat neveljenek a jövő egyházának.
Kedves Lelkiatya!
Gyónással kapcsolatban szeretném kérdezni a következőt.
Hogyan lehetne jobban fogalmazni gyónásban olyan vétkekkel kapcsolatban, amelyeket, XXI. századiként, az internettel kapcsolatban tettem? Sok hasznos és sok hasztalan honlap, forrás van a neten, és gyakran sokunkat azon keresztül ér el a kísértő, szükségtelen honlapok, képek, filmek, chat oldalak, kommunikációk használatával. Gyakran az idősebb gyóntatók, ha csak egy szót is hallanak a nettel kapcsoltba hozható bűnökkel kapcsolatban, majdnem kizavarnak a gyóntatószékből, avagy a kor rákfenéjének nevezik a netet, rosszabbnak az alkoholizmusnál, stb... (ezek elhangzottak...) Hogy gyónjuk meg ezeket: x alkalommal chateltem ilyen-olyan témákról, ilyen-olyan web oldalakat és filmeket néztem, hallgattam, virtuális találkozásokban vettem részt egy pl. új-zélandi személlyel adott témában, stb, stb. Hogyan lehetne ezt leegyszerűsíteni, hiszen a lelki tükrök ilyesmikről nem írnak... Nyilván a közös jellemzőket kell előhozni: idő pazarlás, a felvetett témák jellege, a látottak jellege, stb. De csak szóba kell hozni a közvetítő eszközt is? Nem megoldás, hogy nem netezek többé, hiszen lehet, hogy munkaeszközöm, levelezek, stb. vajon a fiatalabb papok már felkészültek erre a témára ill. a "védelem"-technikai tanácsadásra? (Pl. web szűrők ajánlása, stb.) Köszönettel: László
Bölcs dolog a gyónó részéről arra törekedni, hogyan segítse a gyóntatót a dolog megértésében. Persze, a saját érdekében is teszi, de végső soron a szentgyónás hatékonysága miatt, tehát igen dicséretes.
Ha előre tudható, hogy az idős pap bácsi csak elutasítással kezeli a világháló használatát, akkor szabad, sőt, ajánlatos ezt a részét elhallgatni, és az említett módon általánosabban megfogalmazni a bűnt: helytelen képeket, filmet néztem, elfecséreltem az időt haszontalan dolgokra, a saját munkámat emiatt elhanyagoltam. Ez nem a gyónás tartalmának az elhallgatása, ami minden esetben kerülendő, hanem valóban a gyóntató segítését szolgálja.
A virtuális világba való bekapcsolódás is elsősorban a haszontalansága miatt rossz. Tudjuk, vagy legalábbis sejtjük lélektani romboló hatását, de az említett helyzetben erről szintén kár részletesen beszélni. Ahhoz már mélyebb lelki beszélgetés szükséges olyan lelki atyával, akivel ezt meg is lehet tenni.
Azt a gyónó már maga is megítélheti, ha a függésnek a jelei mutatkoznak. Sajnos nagyon hamar jelentkezhet ez a rendkívül káros hatás. A gyógyulás érdekében ezt is meg kell nevezni. Például így: Nem tudtam uralkodni magamon, nem bírtam abbahagyni a játékot, stb.
Ha esetleg a ?meg nem értő atya? azt követelné, hogy be se kapcsolja a számítógépet, s ezt valóban lehetetlennek tartja, akkor feltétlen beszélje meg ezt egy másik atyával. Ne a saját szakállára írja felül a pap bácsi tanácsát, hiszen az is lehet, hogy idős kora miatt nagyon és mélyen meglátja, hogy erre van szükség. De ha egy másik atya jobban átlátja ezt a kérdést, akkor rá lehet hagyatkozni. De ez veszélyes tanács a részemről, mert csakis a világháló viszonylagos újdonsága miatt mondhatom. Nem szabad arra építeni, hogy ha valamely atya nehéz dolgot kér, akkor inkább mástól kérek tanácsot. Mindenesetre ezek a helyzetek formálják, alakítják a gyónót is, egyre nagyobb felelősséget adva neki saját lelki életében.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelki Atya! Szeretném megkérdezni, hogy melyik kereszt-fajta a görögkatolikusok jelképe? (A latin, a kettős, vagy a hármas, vagy az a hármas amelyiknek az alsó szára ferde, vagy az csak az ortodoxoknál használatos?) Válaszát nagyon köszönöm!
Nincsen kifejezetten "görögkatolikus kereszt". A bizánci hagyományt követve általában a többszárú keresztet szoktuk használni, amelynek egyébként nagyon gazdag az ikonográfiája is. A keresztrefeszített Krisztus mellett megjelenik a Nap és a Hold képe, a háttérben Jeruzsálem falai, mely egyúttal mindig az Atyai házat is jelöli. Az Atya áldó, vagy áldozatot elfogadó keze. Krisztus két oldalán a szenvedés eszközei, lába alatt pedig legtöbbször egy koponya, amely Ádám koponyáját jelzi.
Ezen az ikonnal is ellátott kereszten fontos mind a három ág, az alsó a legrövidebb, amely ferde szárú. Himnuszköltészetünk is bekapcsolódik ebbe az ikonográfiába, mivel az egyik sztihiránk arról szól, hogy a kereszt mérleggé lett, amely egyeseket fölemel (pl. a jobb lator), mások számára viszont a halált jelenti - akik elutasítják.
Mivel Kárpátalján ez az alul ferde ágú kereszt sokak számára a pravoszláv egyház szimbóluma, a fájó és kegyetlen emléke miatt szeretnék kerülni ennek a használatát. Erre is tekintettel kell lennünk.
A bizánci hagyományhoz tartozik még az egyenlő szárú kereszt is, ezt is használhatjuk.
Tisztelt Atyám!

Érdekelne egy ima, amit sajnos nem találok sem az imakönyvben sem az interneten sehol. Mégpedig ott található az az ima, amikor az Atya a liturgián elmondta a prédikációt, ezután következik a " Mindenható Urunk, Atyáinknak Istene, hallgass meg minket és könyörülj" majd a nép válasza. Ezután jön az a rész ahol a hívek 3szor mondják az Uram irgalmazz-t. És itt van a könyvbe, hogy "Itt következnek az alkalmi ekténiák! Itt van egy ima amit nem minden alkalommal hangzik el és így kezdődik: Esedezünk még hozzád....... Mindazt megkapjátok amit imádkozva kértek és ismét kérjetek és adatik néktek! Ez van benne de pontosan nem tudom! Megköszönném ha segítene!
Íme, az ima:
Esedezünk még hozzád Urunk Istenünk! hallgasd meg imádságunk és könyörgésünk szavát, és könyörülj N. szolgáidon kegyelmeddel és irgalmasságoddal és teljesítsd minden jó kérelmeiket, és bocsásd meg minden szándékosan, vagy akaratlanul elkövetett vétkezéseiket, és add, hogy kedvesek legyenek imádságaik és irgalmas cselekedeteik a te Felséged királyi széke előtt, és oltalmazd őket minden látható és láthatatlan ellenségtől, minden incselkedéstől, bajtól, aggodalomtól és betegségtől, és adj nekik egészséget és hosszú életet. Mondjuk mindnyájan: Uram, hallgass meg minket és könyörülj.
Tekints kegyes szemekkel, emberszerető Uralkodó, N. szolgáidra, és hallgasd meg hittel felajánlott esedezéseinket, mert magad mondád: mindent, amit imádkozva kértek, higgyétek, hogy megnyeritek, és meg lesz nektek; és ismét: kérjétek és adatik nektek. Azért mi is, bár méltatlanok, bízva irgalmadban, kérünk téged, add a te kegyelmedet N. szolgáidnak, és teljesítsd jó kívánságaikat, és őrizd napjaikat békés, csendes, egészséges, és hosszú életben. Mondjuk mindnyájan: Gyorsan hallgass meg minket és kegyesen könyörülj.
Kedves lelki atya!
Egy bűntől probalok szabadulni (Önkielégités)de egy ideig birom es amikor már nem birom akkor egy fura érzes eltölt.És amikor megtörtenik rosszul erzem magam.
Magának mi a tanátsa?
A bűn sohasem áll magában. Mindig társulnak hozzá más bűnök is, illetve állandóan körüveszik különböző kísértések. Csak a bűnnel viaskodni reménytelen vállalkozás. Nem is ez a dolgunk.
A bűnnel szembeni elsődleges feladatunk az Istennel való kapcsolatunk, a hit- és imaélet erősítése. Tegye rendszeressé az imaéletét, a szentírásolvasást, a szentségi életet.
A napi lelkiismeretvizsgálatának fontos eleme legyen, hogy mennyire szolgál másokat. Az érzékiség bűne ugyanis sok esetben a hamis önszeretetnek, a szeretethiány torz pótlásának az eredménye. Ha arra figyel jobban, hogy hol, hogyan tud segíteni másokon, akkor egyre inkább elterelődik a figyelme arról, hogyan okozzon testi örömöt saját magának.
Az a "fura érzés" akkor jelenik meg, ha volt előzménye (egyéb kísértésekben való gyöngeség), illetve amikor a figyelem elterelődött az Istenről. Persze, ezek is összefüggenek.
Le kell kötnie magát más dolgokkal, összeszedetten figyelni valami egészen másra. Nem feltétlenül jámbor dologra gondolok, hanem ami legalább annyira erőteljes lehet, mint a test követelő kívánsága (egy barát felhívása, felkeresése, erőteljes sport, vagy bármi egyéb, merőben más tevékenység, mint amit akkor tett, amikor elhatalmasodott a testi vágy).
A szentek is megkínlódtak ezzel. Szent Ferenc a hóba vetette magát ilyenkor, vagy egy tüskés bokorba. Ha ilyesmire mi képtelenek lennénk is, meg kell próbálnunk hasonló elszántsággal küzdeni ezzel a kísértéssel.
Kedves Lelkiatya!
Én római katolikus vagyok.Meg vagyok keresztelve,elsőáldozó is voltam és rendszeresen járok templomba.A bérmálásom még hátra van.
Szeretnék görög katolikus lenni.Mit kéne tennem,hogy azzá váljak?
Juli
Kedves Juli!
Mindenekelőtt azt javaslom, hogy bérmálkozzék meg a saját rítusában. Az erre való felkészülés során meg fog erősödni hitében, közben még jobban megismeri az egyházat, a saját rítusát is. Ha ezek után is úgy érzi, hogy hitét a keleti rítusban szeretné megélni, annak továbbra sincs semmi akadálya, nem szükséges hozzá a rítusváltás. Ha mégis van olyan nyomós ok, amely indokolná ezt a lépést, akkor a két püspök (saját püspöke és valamelyik keleti rítusú püspök) hozzájárulásával teheti meg.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Egy nagy problémával küzdök, ami nemmás, mint a depresszió, illetve az ezzel járó rossz, önpusztító gondolatok. Mit tehetnék? Gyógyszert írtak fel, orvoshoz járok rendszeresen. Még is hatalmas bűntudatot érzek. Nem merek áldozáshoz járulni, mert félek, hogy nem vagyok méltó rá. Nem tudom megítélni, hogy meddig terjed az orvosi része és meddig a sajátom.
Dicsőség Jézus Krisztusnak
Egy elkeseredett srác
Drága Elkeseredett Barátom! Nem csak Ön nem méltó a szentáldozásra, hanem én sem és más sem. Sohasem leszünk méltók rá. Az Eukharisztia nem jutalom, nem cukorka, amelyet megérdemlünk. Dehogyis érdemeljük meg. Sokkal inkább gyógyszer az, természetfeletti erő. Minél rosszabbul érzi magát, minél sötétebb gondolatok foglalkoztatják, annál inkább járuljon hozzá, részesüljön Belőle. A rossz gondolatokkal ne foglalkozzon. Azok jönnek maguktól, nem a maga bűne. Viszont minél gyakrabban találkozik Jézussal - szentgyónásban, szentáldozásban és persze, az imában -, annál inkább meglátja a sok szépséget is, amelyeket Tőle kapott.
Kedves Atya!

Vallásilag kicsit bonyolult :)családból jöttem.
Anyai nagyanyám görögkatolikus volt,anyám római katolikus,apám református családba született,ott keresztelték,de római katolikusként halt meg,engem római katolikusnak kereszteltek,ott voltam elsőáldozó,ott bérmáltak.
Egy kis szabolcsi faluban nőttem fel,ahol különböző okokból csak havonta egyszer volt római szertartás,a többin görög,ebből az következik,hogy nem igazán ismerem a római liturgiát,a görögöt sokkal jobban.
Furcsán hangzik ,de a római szertartásokon nem érzem otthon magam,szépek,de számomra nincs varázsuk.
Ha templomba megyek,igyekszem görög templomokat felkeresni,a gyerekkor otthonosságát,biztonságát idézik fel bennem és nem utolsó sorban a szertartásba is be tudok kapcsolódni.
Ha jól tudom,ugyanúgy áldozhatok,gyónhatok is itt (gyerekkoromban legalább is ez volt a bevált szokás)?
Van annak vmilyen módja,hogy "papíron" is ide tartozzak?
Nagyon sokáig nem foglalkoztam vallással,Istennel,kb. féléve kezdtem újra templomba járni.
Rengeteg hiányosságom van,az én gyerekkoromban olyan ,hogy hitoktatás nemigazán volt (38 éves vagyok).
Lehetek ennek a közösségnek "teljes jogú" tagja úgy is ,hogy "papíron" még nem tartozom ide?
Szép napot kívánok!
Anikó
Kedves Anikó!
Épp a minap írtam valakinek hasonló dolgokról. Semmi akadálya nincsen annak, hogy Ön továbbra is a jól ismert görögkatolikus szertatásokra járjon, azokat lehetőségei szerint minél jobban megismerje. Érthető a gyermekkorban gyökerező kötődés. Vajon miért szükséges, hogy erről ?papíron? is igazolása legyen? Járjon abba a közösségbe, ahol legjobban meg tudja élni Istenhez tartozását. Ha lelki atyjával is megbeszélve megmarad a súlyos ok a rítusváltásra, akkor azt előbb a saját püspöknél kell rendezni.
Tisztelt Lelkiatya!

"Lehetetlen ugyanis, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, megízlelték a mennyei ajándékot, részesültek a Szentlélekben, és megízlelték Isten értékes igéjét és a jövendő világ erőit, azután mégis elestek, hogy ismét megújuljanak és megtérjenek." Zsid 6,4

Én vallásos családba születtem, számomra természetes volt minden vasárnap a templombajárás és az imádság. Megkereszteltek, voltam elsőáldozó. Aztán teltek az évek és egyre kevesebbet jártam/jártunk templomba, rossz dolgokat tettem, eltávolodtam az Úrtól. Jobban érdekelt, hogy megfeleljek másoknak, minthogy Istennek legyek kedves. Néha, a világra dühösen még azt is kijelentettem, hogy nem hiszek. De ilyenkor mindig megszólalt bennem valami, és imádkoztam az Úrhoz.
Pár éve azonban minden megváltozott. Felhagytam a legtöbb helytelen dologgal, amit műveltem. Nem kényszerűségből, hanem mert így éreztem helyesnek. Azóta is arra törekszem, hogy minden bűnös és utálatos dolgot kitöröljek az életemből. Többet és szívből imádkozom, és érzem az Úr segítségét. Rossz helyzetben vagyunk a családommal, de van hitem, erősebb mint valaha és csak erősödik.
Igyekszem minden nap olvasni a Szentírást, és a fenti mondaton elgondolkoztam. Hasonló történik velem is? Mindig vallásos voltam, aztán eltávolodtam, a hitem elgyengült, helytelenül imádkoztam és rengeteget vétkeztem. Egy idő múlva azonban Istent újra közel éreztem, bár még mindig gyenge és vétkes vagyok, mostmár keresem a helyes utat, és hiszem, hogy Isten segítségével rátalálok.

D
Kedves D!
Az Ön életében tetten érhető az Isten csodatevő ereje. Ha igaza is van Szent Pálnak, hogy nem lehetséges a megtérés után Istent elhagyó embernek újra visszatérni, lám, az Ön életében Isten kegyelméből mégis megtörtént a lehetetlen. Bizonyára egyetért velem abban, hogy ami történt, az merőben az Isten kegyelme, az Isten ajándéka. Talán Ön is tett érte, elhiszem, de azt is az Istennek köszönheti. Újra kegyelemre talált. Igen, folytassa ezt az utat. Szent Pálnak ez a kemény figyelmeztetése az ingadozó embereknek szól, s nem szabad, hogy elriassza Önt a továbblépéstől a kegyelem útján.
Kedes Atya!

Abban a megtiszteltetésben lesz részem, hogy kereszanya lehetek.
A leendő keresztfiam családja hajdúdorogi lakosok és görög katolikus vallásúak. Hasonlóan az első gyermekhez a második kisfiút is görög katolikusként szeretnének megkeresztelni.
Én református vallású vagyok, igaz nem konfirmáltam le, de megvagyok keresztelve.
A kérdésem az lenne, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy a kisfiú egyik keresztszülője legyek?

Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Testvérem!
Akkor lehet Ön keresztszülője egy görögkatolikus gyermeknek, ha van Ön mellett egy másik személy, aki szintén keresztszülőséget vállal, és ő görög- vagy római katolikus. Ez szigorú előírás. Ezzel együtt is az Ön felelőssége is igen nagy, és kérem, hogy vegye azt is komolyan. Öntől is nagyon sokat tanulhat a most még kicsiny keresztény palánta, s hitével, bibliaismeretével, tanúságtevő keresztény életével nagyon sokat segíthet neki.
DJK!

Kb. 12-13 éve, még ált.iskolásként egy kiránduláson vásároltam egy fafaragó mestertől egy kereszt alakú kulcstartót. Akkor én ezt a fa kulcstartót megszenteltettem, és valóban a kulcscsomómon hordtam egy ideig. Mivel rendszeresen használtam, egyszer el is tört, ekkor megragasztottam, de a használat során megkopott, kissé piszkos is lett.

Minap megtaláltam pakolás közben a szekrényemben. Teljesen meg is feledkeztem róla, hogy nekem ilyenem is volt.

Rögtön az jutott eszembe, hogy te jó ég, mit tettem. Egy megszentelt tárggyal hogy bánhattam így. Véletlenül került elő most is. Nem tudom, mi lenne a helyes, mit tegyek vele. Bűntudatom van, amiért így bántam ezzel a megszentelt kulcstartóval. Mi a helyes lépés egy ilyen helyzetben?

Köszönöm válaszát!
Ne legyen túlzott bűntudata emiatt. Valószínű, hogy amíg hordta ezt a keresztecskét, kellő megbecsülésben tartotta. De hát, eljárt felette az idő. Életének egy bizonyos szakaszában kegyelemközvetítő volt az Ön számára. Nem követett el nagy bűnt azzal, hogy elkallódott, megfeledkezett róla. Nyilván nem volt szándékos. Most, hogy előkerült, vagy őrizze kicsit nagyobb becsben, tegye az értékesebb holmik közé, vagy nyugodtan semmisítse meg, amikor alkalma van, dobja a tűzbe, vagy ássa el valahová. A megszentelt dolgok ilyetén megsemmisítése nem sértő.
    ... 365 366 367 368 369 
370
  371 372 373 374 375 ...